Címkearchívumok: véletlen

A sors megteremti a szándékodat

 

MOTTÓ: 

A sors úgy rendezi a dolgokat, hogy a szándékod megvalósulhasson.

 

————–

Ezzel így szoktak vitatkozni:
  • Én biztos nem akartam ilyen hülyeséget.
  • Én biztos nem akarhattam ezt a szenvedést.
  • Én tuti nem szerettem volna ebbe a helyzetbe keveredni.

Pedig de!
Nem nagyon tud olyan történni, amit nem mi idéztünk elő.

 

Pont ott vagyunk, ahová álmodtuk magunkat

Születésünk előtt megvágytuk a hordozó testünket, szüleinket, a létkörülményeket.
Aztán megkaptuk a magunk sérüléseit és erre reagáltunk valahogyan:

  • Elkezdtük programként ismételni
  • vagy éppen ellenazonosultunk vele.

Aztán mindenfélére tanítottak bennünket, hoztuk magunkkal az előző életes dolgainkat, no, meg a családtörténetünk is hatott ránk. Ezek mind bennünk is vannak és hozzánk is tartoznak. Ezek alapján gondolkodunk tudatosan vagy tudattalanul. Eszerint teremtjük a valóságunkat és ez alapján reagálunk a világra.

Ám nem kell ennek így lennie!

 

MI A MEGOLDÁS?

Válaszd ki azt a módszert, amivel feloldhatod a fent leírtakat és kezdd el csinálni. (Nekem az ÉFT, a családállítás, az Ingás Közvetítés, NLP, … jöttek be, de legalább 15 módszert alkalmazok.)

Ezeket könyvekből vagy a netről akár egyedül is megtanulhatod.

Ha úgy érzed, képtelen vagy egyedül, kérj segítséget. (Itt vannak a tanfolyamok vagy az egyéni konzultációk.)

BÁRMI IS AZ, KI LEHET JÖNNI BELŐLE!

Annyira szerencsés korba születtünk (ebből a szempontból), mert itt van nekünk minden eszköz, ha ki szeretnénk jöni a trutyiból.

Ha úgy érzed, hogy semmit nem tehetsz, akkor biztos van egy, vagy rengeteg blokkod, ami feloldásra vár.

————–

TÖRTÉNET:

Verát felvettem egy induló csoportba. Azt hittem jelentkezett, de nem, csak félreértettük egymást.

“Véletlenül felvettél egy csoportba. Illetve ahogy Hajdú Ildi mondja: nincsenek véletlenek, legalábbis ha vannak, azok nem véletlenül vannak.
Elvégeztem a kronót, járok az ÉFT-re és az Ingás Közvetítés is a naptáramban van.
Amikor ezeket összeraktam, kiválasztottam (szilveszterkor), akkor még nem igazán értettem mire lenne jó az Életforgatókönyv.

Azóta nagyot változott velem a világ Hajdú Ildi hatására! Már a Kronó tanfolyam közepén elhatároztam, hogy ezt az évemet ennek szentelem. A tanulásnak, és Hajdú Ildinek. 
Meglett rá a pénz is!
Én egyedül élek az anyukámmal és a kiskutyámmal. Szóval, nem olyan egyszerű ez nálunk, de meglett! 
Aztán egy reggel a kutyám megbetegedett. Hetekig tatrott a kálváriánk és minden pénzünk elment a gyógyítására. Az idegrendszerünk is kikészült. Borzasztó volt.
Én sirattam Bucit meg a tanfolyamom árát. De úgy tűnt, hogy gyógyul. Aztán két nappal ezelőtt ismét megtörtént ugyanaz. Mindenki kisöpörte itthon a pénztárcáját és elindultam a kutyussal az utolsó útjára. A klinika kárpótolt minket a műhibáért, de azért újabb két hét hajnali kelés, takaritás, etetés, gyógyszerezés, éjszakai sírás… És ekkor Buci megnyalta a kezemet …
Két hete műtötték. Az összes gyógyszerét is megkaptuk ajándékba. Hihetetlenül rendesek velünk a klinikán! A barátnőmmel – aki segített –  napokig 140 Ftal a zsebünkben jártunk dolgozni – de nevettünk!
Hogy miért műtötték meg tévesen az első helyen? Azért a sok-sok pénzért amit elkértek. A pénzért. 
Elszedték az összes pénzünket és 5 hét szívásra ítélték a kutyát meg minket. Vajon mit kellett ebből megtanulnunk? 🤔”
 
 
Vajon mit kellett ebből megtanulnunk? 🤔
Rengeteg témát vet fel a sztori. Csak egy-két ötlet:
  • Pl. Verának valamiért erre van hajlama. Történnie kell valaminek, ami ellehetetleníti a vágyai megvalósulását. Ez egy nagyon izgalmas feloldani való. Valószínűleg rengeteg esemény támasztja alá, hogy ez így szokott lenni.
    .
  • Hitrendszeri elakadás is lehet:
    A szegény emberek jók, – a gazdagok / orvosok / azok, akiknek ki vagyunk – szolgáltatva pénzéhesek.

    • Amikor szegények vagyunk, összetartunk.
    • Mindig kell egy szerencsétlen, akit támogathatunk és feláldozhassuk magunkat érte.
 

Mi az, amit mégis csak jó csinál Vera?

 
Mégis úgy alakult, hogy rész vesz a tanfolyamon. A látszólagos félreértés segített ebben. Tehát mégiscsak nyitott a megoldásra, a pozitív végkifejletre. Csak ne lenne az a ragaszkodás a szenvedéshez és a küszködéshez!
 
 

Tanulság

 
Tényleg mindent mi teremtünk.
Ha nem tetszik az, amit tapasztalsz az életedben, akkor ideje új gondolatokat és tudatosan vagy tudatalatt futó programokat választani.
Erre annyi jó módszer van már. Ha nem találsz ilyet, az kifogás.

 

Folytatás

Szia Ildi!

 Vera sztorija ma tovább folytatódott. Folytatásos regény lesz belőle :) Hihetetlen dolog történt!

Voltál olyan kedves és megengedted, hogy később fizessem az Életforgatókönyv tanfolyamot.

Én ígéretet tettem a "jövő hónap 5-e körül"-re.

Ma reggel felhívott egy ügyfelem és lemondta azt a munkát, amiből ki akartam ezt fizetni.

Bármikor máskor korábban azonnal kétségbeesetten küzdeni kezdtem volna a lelkiismeretemmel, hogy huuuu vazzzzeeee most mi lesz?! Huuuu de ciki! Megígértem az Ildinek, aki jófej volt velem és most szarban maradok! Őrülten gáz! Most mit csináljak?

Ma azonban halál nyugalommal letettem a telefont és csak ennyit mondtam magamnak mosolyogva, hangosan az üres irodámban "meglesz az mire kell! Hiszen ott KELL lennem azon a tanfolyamon! - nem az én dógom!" És nem is törődtem vele ennél többet, rohantam a dolgom után. 

Irtó zűrös délelőtt volt, nem is értem rá erre gondolni, végeztem a munkámat.

Délben megcsörrent a telefon, a bérosztályról hívtak, hogy menjek át gyorsan valamit aláírni. A kolléganő mosolyogva fogadott, hogy jó híre van, elszámolták az adómat és 153.700 Ft-ot visszakapok. A tanfolyam 150.000 Ft-ba kerül.

Hát ez azért több mint durva! Szinte fillér pontosan annyit kapok amennyit "rendeltem" 😊😊😊

A kolléganő azt mondta egy hónapon belül utalják - mire én azt válaszoltam neki, hogy "itt lesz az 5-e körül!"

Azt kérdezte honnan tudom? 17-e van! Mondtam neki, hogy "addigra kértem! - és felnéztem az ég felé"😊😊😊

Szóval Ildi nyugodtan dőlj hátra! Egy percig ne kételkedj, hogy ki tudom fizetni! Küldik! 5-e körül!

Ölellek: Vera

 

 


Ajánló:

  1. Vasárnap elindult az Életforgatókönyv tanfolyam, utólag még be lehet csatlakozni, de visszanézősen is érdemes megtanulni a módszert.
  2. A május 20-i családállítás betelt, de június 10-re lehet jelentkezni.
  3. Elindult az Életforgatókönyv oldalunk, ahol izgalmas cikkek várnak.
    A szakmai részleteket a prémium előfizetőink is láthatják.

 

 

 

Szinkronicitás -kísérlet egybeesésések előidézésére

 

Napi Ildi: SZINKRONICITÁS – kísérlet

Mit is jelent a szinkronicitás:
Két jelentéssel bíró, de okozatilag nem összefüggő esemény egyidejű előfordulása.

A szinkronicitás létezése nem kérdés és nem igényel bizonyítékot. Ezt már tudósok, szakértők eleget vizsgálták.
Én csak azt szeretném, ha ki is próbálnánk, hogyan működik.

Egész életedben működik a szinkronicitás. Most megtanuljuk észrevenni és létrehozni.
Egész életedben működik a szinkronicitás. Most megtanuljuk észrevenni és létrehozni.

Tehát a kiindulási alapunk az lesz, hogy a világ minden egyes részecskéje összeköttetésben áll minden egyes részecskével. Semmitől sem vagy elszigetelve.

Úgy is mondhatnánk, hogy minden összefügg mindennel.

Tudod, hányszor megtapasztaltad már a szinkronicitást!?
Rengetegszer.
Olyankor felkiáltottál: „Nahát, micsoda véletlen egybeesés!”

  1. Én azt a példát szoktam elmesélni a saját életemből, hogy amikor babát vártam és ez kötötte le a figyelmemet, akkor mindenhol csak terhes nőket láttam az utcán. Úgy tűnt, a város egyik fele várandós, a másik fele férfi.

    Amikor babakocsit tologattam, akkor úgy tűnt, hogy a városban egy nő sincs a munkahelyén, hanem mindenki más is babakocsit tologat.

  2. Másrészről, bizonyára észrevetted már azt is, hogy senkitől sem vagy elszigetelve. Csak azt hiszed, hogy ha valakire gondolsz, az nem hallja meg. Mivel mindannyian kapcsolódunk egymáshoz, akár ki is kiabálhatnánk a gondolatainkat. Tisztában sem vagyunk vele, de egy finom szinten vesszük egymás gondolatait.
    Kisebb nagyobb mértékben mindenkihez és mindenhez kapcsolódsz ezen a bolygón.

A feladat könnyű lesz. Akár elkészíteni egy 3in1 kávét. Sőt, még annál is könnyebb, mert akár fel sem kell állni, vagy kimenni a konyhába.

Válassz egy veszélytelen gondolatot, amivel kísérletezni szeretnél! Itt tényleg legyél körültekintő, mert meg fogod tapasztalni.

Ahogy Pam Grout mesélte egy ismerőséről. A hölgy azt a kijelentést ismételgette, hogy „Egymás után hívnak a férfiak telefonon.”
És nagyon meglepődött, amikor a volt szerelmei sorban felhívták. Sőt, az éjszaka közepén is csörgött a telefon és ismeretlen férfiak telefonáltak neki tévesen.

Tehát vigyázz, mit kívánsz, mert teljesülhet!

Sokkal egyszerűbben is részt vehetsz a kísérletben. Kitalálhatsz egy szót vagy egy számot is. Meg fogsz lepődni, milyen gyakran és milyen érdekes módon bukkannak majd fel a számok vagy a szavak.

Például, ha az 100-ra gondolsz, akkor olyan feliratú pólót kapsz ajándékba, vagy a 100-as irodába kell bemenned, vagy a 100-as sorszámot kapod a bankban, …

TEHÁT A KÍSÉRLET:

1. Válassz egy eseményt, egy számot, egy szót, bármit, amit meg szeretnél tapasztalni.
2. Ismételd el, idézd fel gyakran az eseményt, számot, szót, …!

3. Érezd át minél több érzékszerveddel a megidézni kívánt dolgot.

4. Vedd észre, ha megjelenik és örülj a tapasztalatnak.

MÁSKÉPP:

De akár más módon is, akár röviden is kipróbálhatod a gyakorlatot.
Mondjuk, küldj üzenetet valakinek!
Ha szeretnél valakivel telefonon beszélni, akkor küldd el neki a gondolatot, hogy most lenne alkalmas, most valamikor hívjon fel.
Vagy üzenj a boltban vásároló házastársadnak, hogy hozzon egy plusz sört.

Még jobban fog működni a gyakorlat és nem is ártasz vele, ha egy kis pozitív gondolatot is mellékelsz a küldeményed mellé. Egy kis szeretet, áldás, nyeremény, öröm, … még nem ártott senkinek.

Ha működik a történet, használd többször ezt a módszert. Kipróbálhatod akár jelentősebb dolgokon is.

ÉLJEN A SZINKRONICITÁS, ÉLJEN A KAPCSOLÓDÁS!

(felhasznált irodalom: P. Grout – E2)

 

Semmi sem véletlen a valóságomban

Minden, ami felbukkan a valóságomban, ahhoz van valamilyen közöm. 

“Mert véletlenek azok vannak, csak nem véletlenül vannak.”

Egyszerű példa erre az időjárás. Jobb asztrológusok az aktuális, napi égi állásból képesek megjósolni az aznapi hideget, meleget, nedves, vagy szeles időt. Egy Plútó és Uránusz kapcsolódás hozhat valamilyen hirtelen rombolást és újjáépítését, amit katasztrófaként élünk meg. A Plútó rombol majd épít, szóval gyökeresen átalakít, az Uránusz pedig mindezt a váratlansággal fűszerezi. Ha valakinek az asztrológiai képletében ez a két planéta összefügg, akkor az ilyen Plútó-Uránusz időjárás igencsak érintheti őt. Ha gazdálkodó, akár el is verheti az eső a termést. Vagy ha háztulajdonos, tönkremehet a  villámtól a háza. Azonban, ha a horoszkópjában nem kapcsolódik a két bolygó, akkor végignéz egy nagy vihart és másnap folyik az élete tovább a régi mederben.

Ha egy kliens jön hozzám a problémájával, tudom, hogy érint a dolog engem is. Vagy azért mert én már túl estem rajta és már rendelkezem olyan tudással, ami számára hasznos lehet.

Vagy azért mert bennem is zajlik a témája, engem is érint – még ha nem is teljes mértékben.  Miközben őt oldom, magamat is gyógyítom. Néha olyan jókat nevetek magamban, mert annyira tudom, mit érez a másik.
Szoktam is ÉFT kezelés közben javasolni a kliensnek, hogy nyugodtan szóljon, ha nem jól mondom az érzéseit gondolatait. Javítson ki. Szinte mindig azt felelik: “De hát pontosan ezt érzem és ezt gondolom, amit mondasz. Honnan tudod? Te ilyen tisztánlátó vagy?” Olykor igen, olykor csak már éreztem, amit ő érez – vagy épp akkor is érzem.

Egy jó mondás jutott erről eszembe: “Ahol egy ember tanít, ott kettő tanul.”