Címkearchívumok: szimbolikus gondolkodás

Mit jelent a bal hátsó defekt? – szimbolikus gondolkodás

Mit jelent a defekt?
Ezt már máskor is kérdezték. Nagyjából ugyanazt, mert van egy típus megfejtés, mégis mindig mást.
Az autó alapvetően a haladás analógiája. De minden alkatrész más-más aspektusra hívja fel a figyelmet. Sőt, az is fontos, hogy akivel történt, hogyan meséli el a sztorit.

 

———————-
Ajánlat:

Szombaton ingyenes Kronó foglalkozás

Lejjebb egy ajánlat azoknak, akiket érdekel a Kronó.
Téma: Neveld a gyereket természete szerint!

———————-

Amikor szeretnék népszerű témát választani, akkor az autó szimbóluma mindig bejön.
Most amiatt választottam, mert épp az előbb beszélgettem erről egy régi ismerőssel.
– Ildi, defektes lett a bal hátsó kerekem. Szerinted mit jelent ez?
– Csak így, ennyi infó, nem jelent semmit.

A szereplők

Beszélgető társam Alma, szép, tehetséges fiatal nő. Pár éve férjhez ment. Szerelemből választották egymást, de aztán a dolgok elromlottak. Alma évekig reménykedett, hogy a férje abbahagyja a függőségét. Mindketten próbálkoztak a kapcsolatot megjavítani, de a feleség tudatosabban.

Végül Alma meghozta a döntést, elválik. Dolgozott magán egy számomra ismeretlen módszerrel. Egész jó állapotba került, felszívta magát. Ám ekkor defektet kapott a bal hátsó kereke.

Mivel olvasta a cikkeimet, felhívott és annyit kérdezett, hogy mit jelent a bal hátsó defekt. Ugyanis nagyon megijedt, hátha a „sors” azt akarja üzenni neki, hogy rosszul döntött, amikor el akarta hagyni a férjét.

Mondd el részletesen!

Ennyi általában kevés infó, ezért jól kikérdeztem.
– Hova mentél, amikor történt?
– Épp jógáról indultam volna haza.
– És hogy vetted észre?
– Valaki a szélvédőmön hagyott egy üzenetet: „A bal hátsó odavan!”
– Micsoda megfogalmazás – nevettünk mindketten. Ezek szerint van egy jóakaród, aki jelzett neked. 🙂
– Tényleg.
– Aztán mit csináltál?
– Hú, az kihívás volt, de nagyon lassan hazagurultam. Másnap a gumisnál egy jó nagy szöget találtak benne. Óriási szerencsém volt, mert a gumis tele volt aznapra, de épp akkor ketten is lemondták, így lett idejük rám. Jó alaposan átnézték a gumikat és nemhogy egyúttal feltették volna a régi nyári gumit is, hanem mindet ki kellett dobni. Kiderült, hogy minden gumim nagyon ócska és egy teljesen új garnitúrára van szükségem.
– Ugye, hallod amit mondasz?
– Igen, most meghallottam. Még libabőrös is lettem, annyira érzem, hogy igaz.

Tehát …

– Akkor foglaljuk össze! A haladásod női oldala kapott egy nagy szöget. Ez a legjobb, ami történhetett, hogy ne tudjál tovább menni az elhasznált eszközökkel. Valójában csak egy nagy problémát láttál, de az összessel baj volt.
Útközben kaptál egy jelzést, egy üzenetet is, hogy bizony valami már odavan. Nehogy ne vedd észre. MIcsoda vezettetés!
Aztán úgy intéződött, hogy azonnal lett időpontod és egy teljesen új garnitúrád, ahogy te mondtad, egy új kezdőcsomagod. Mennyi segítség és jó szándék! És egy teljesen új garnitúra!

Bár Alma félve és elbizonytalanodva hívott fel, a végén repesett, amikor letettük a telefont.

Jó utat Alma!

 

Hasonló témájú cikkek:

  1. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 1. rész
  2. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 2. rész
  3. Három mese az autóról és rólad – 3. rész
  4. Hogyan fejezi ki az autó …
  5. A ház, mint szimbólum – 1. rész
  6. A ház, mint szimbólum – 2. rész
  7. Autó és sors – az autó, mint szimbólum
  8. Egy autóbaleset üzenete
  9. Az autó a haladás szimbóluma – gumi, rugó és kormány
  10. Az autó a haladás – a szimbólumfejtés folytatódik
  11. Az autó, mint szimbólum – a leeresztett autógumi
  12. Bicikli és akadályoztatás
  13. A szélvédő megrepedt – szimbólumfejtés
  14. Mit jelent a bal hátsó defekt?

 

 

————————–

A fent említett ingyenes foglalkozásról

Hétvégén (2022. ápr. 23. ) ingyenes Kronó foglalkozás gyereknevelés témában.
Nem csak gyerekeseknek ajánlott, hanem mindenkinek, aki az önismeret útját járja.
Kezdés 16:00
Jelentkezés módja: jelige a lenti leírásban.

Téma: GYEREKNEVELÉS

Kinek szól?
– akit érdekel a Kronó
– szülőknek, nagyszülőknek
– pedagógusoknak, edzőknek, …

Két dolog ihletett meg bennünket:

1. Nemsokára itt a pedagógusnap és a gyereknap is.
2. Sok kérdést kaptunk gyerekneveléssel kapcsolatban.

Témák:
A kérdéseket úgy használtunk fel, hogy a válaszokból blogbejegyzéseket írtunk.
– mennyit kell aludnia a gyereknek?
– nagyon különböző gyerekek egy családban
– ha nem eszik a gyerek
– ha fáj a feje a gyereknek

De mi lenne, ha személyesen beszélgethetnénk ezekről és más témákról is?
– pl. miért félénk vagy agresszív a gyerek
– min múlik az, hogy beszédes-e vagy sem
– milyen sport való neki
– …

Ha van kedved egy ilyen online csoportos foglalkozáshoz, ahol feltehetsz bármilyen kérdést a gyerekekkel kapcsolatban és mi a Kronót figyelembe véve fogunk válaszolni, akkor jelentkezz!

Jelige: ÉRDEKEL A KRONÓ! + mi a fizikai adottságod?

Küldd el a jeligét és hogy milyen fizikai adottsággal rendelkezel az info@mindenamikrono.hu email címünkre, és mi küldjük a Zoom linket. Csak rá kell kattintani a linkre és már benn is vagy.

Ha még nem tudod, milyen Kronóval születtél, regisztrálj az oldalunkon és számold ki.

Fontos, hogy a gépedre vagy a telefonodra – attól függ, hogy min csatlakozol – legyen letöltve a Zoom.

A foglalkozás nem nyilvános. Felvétel készül, de csak a csoporton belül osztjuk meg. Tehát, ha úgy alakul, hogy nem tudsz részt venni, akkor ezt utólag pótolhatod. De személyesen mindig nagyobb élmény.

A foglalkozás időpontja: 2022. április 23. szombat 16-17:00

A cset szoba már hamarabb is nyitva lesz. Érdemes egy kicsit hamarabb becsatlakozni.

 

Élj a lehetőséggel!
A MindenAmiKrono csapata

 

Galamb és héja – a jel mindig jelen van – szimbolikus gondolkodás

A jel mindig jelen van

Történt-e valami szokatlan mostanában a környezetedben?
Ha észrevetted és hatott rád, akkor üzenetet kaptál és van vele dolgod.

Ismered a mondást, aminek az egyik fele így szól: amint kint, úgy bent.

Nem érted az üzeneteket?

Valóban nem olyan könnyű megfejteni az üzeneteket. Egyrészt, mert nehéz rálátni a saját élet. Másrészt, mert sokan túlbonyolítják. Figyeld meg az alábbi olvasói kérdést hogyan egyszerűsítettem le. Te is mesélj el egy sztorit, akár írd is le. Aztán csak tekints rá úgy, mint egy hasonlatra és ismét meséld el.

Régebbi írásaimban sok szó esett az autóról, mert abban könnyen tetten érhető a haladásunk.
A házról is írtam, mert a különböző meghibásodások is jeleznek nekünk. Ezen esetek alapján is ráhangolódhatsz az analógiás gondolkodásra.

Galamb és héja – olvasói levél

ANIKÓ: “Mióta olvaslak, figyelem a környezetem, hogyan üzen nekem.
Hazafele sétáltam, amikor a házunk előtt egy kistestű ragadozó madár  megtámadott egy csomó galambot. A város kellős közepén, pont a mi utcánkban. A galambok elrepültek a kapu és a fal közötti résen, a ragadozó madár pedig fennakadt a kapu tetején levő rácson. Mindez az orrom előtt. Rengeteg toll maradt utánuk.

Azon gondolkodtam, hogy fogom én onnan lesegíteni. De megrázta magát, hátrafordult és elrepült. Kicsit felém tartva. Meg is ijedtem, mi lesz ha megtámad.
Aztán nyílt az ajtó és odabentről kijött egy nő. Döbbenten hebegett, mert ilyet még ő se látott. Próbáltam megfejteni, de nem ment.
Miért pont akkor történt és pont a mi házunk ajtaján? Közben ezt belülről valaki szintén nézte.”

Minimalista válasz

ILDI: Olykor a szelídek megmenekülnek, mert a ragadozók fenn akadnak a rácson. Létezik egy védelem, ami nem pusztít el senkit, csak megvéd. Aztán a ragadozók megrázzák magukat és tovább folytatódik az élet. Később akár újból találkozhatnak.
Most mindenki megúszta.

Segített?
Hogyan igaz ez a te életedben?

ANIKÓ: Ó igen! Nagyon sokat! Köszönöm szépen!
Éreztem, de nem állt így össze a kép!
Szuper ahogy látod-érzed a dolgokat!!!!!!!!!

ILDI: Szívesen megosztanám másokkal. Azonban jó lenne, ha egy mini magyarázatot adnál arról, hogy hogyan illeszkedik ez az életedbe, vagy mit ismertél fel. Csak akkor, ha szeretnéd.

ANIKÓ: Oké, leírom.
Van egy férfi, Robi, akivel már 3 éve rövid időre, egymás mellé sodródunk. De valahogy nem jutunk magasabb szintre.
Aztán Attila, az exem is előkerül olykor. Már van másik csaja, de velem is játszmázik. Felismertem, tudom,hogy a figyelmem kell neki.
Hosszú csend után ugyanazon a napon bukkantak fel. Ez már önmagában döbbenet volt.

Robi el is jött egy délelőtt. Mindent megszerelt a lakásban. Egy olyan vízszivárgást is megszüntetett, ami évek óta megoldatlan volt. Egész jó arcát mutatta. Jót beszélgettünk és elbúcsúztunk.
A víz egy olyan csempénél jött, amit még az exem rakott fel. Örök jelzésként, minden csempe egyforma, csak az az egy másmilyen. Ott szivárogtak el az érzelmek évek óta. Erre idejött a határozott Robi (önérvényesítő a kronó szerint) és elzárta a szivárgást. Érzem is, hogy ez a dolog megoldódott, nincs érzelem és figyelem szivárgás. Ez volt a legnagyobb felismerés, olyan bevillanás-szerű.

Ezután jött a madaras jelenet. Eleinte azt hittem, hogy Robi a ragadozó, mert ő erős.
De egyszer csak beugrott, hogy talán nem is ő. Mi van akkor, ha a szelídek között elveszik az az egy ragadozó, mert ő is szelídnek tűnik? Nem tűnt fel a repülő madarak között, csak a rácshoz csapódás pillanatában. Így áll össze a történet és így igaz, amit írtál.

ILDI: És az elhullott tollak segítenek emlékezni, hogy felismerjük a játszmázó ragadozókat.

A másik nő

A másik nő, aki szintén látta az esetet, másképp mesélné el a sztorit. Neki más üzenetet hordozna.
De érdekes mellékinformáció, hogy két nő szeme láttára követte el az akcióját a ragadozó.

————————————————

Olvasói levelek:
Ildikó!

Ami a jelet illeti, ami mindig jelen van:
A múltkori kártya húzás (botok ötös - lépj ki a komfortz zónából), rendesen elgondolkodtatott. 
Ha lehet azt mondanom, bekúszott.("Most nekem, aki krono szerint szereti a bejáratott dolgokat, tényleg ki kell lépnem a komfort zónámból?" :-)
 
...hogy az autónál maradjunk: Az én autóm, úgy is "viselkedik". De a férjem megy vele többet kisebb távokra, én kevesebbet használom. Elromlott a központi irányító rendszere, emiatt nehezen indul, néha menet közben leáll. Ez menet közben, forgalomban elég kellemetlen és veszélyes is lehet. Ki kell cserélni ezt a központi tápegységet, máshogyan nem gyógyítható. Vagy kicseréljük, vagy teljesen elromlik, nem lesz használható, s mehet a bontóba. (Bakker ezt elég megrázó volt leírni.)

No ennyit a jelekről! Ismét köszönöm a szemfelnyitásod! 🙄😏😘

Puszillak!
Timi
Szia Timi!

Remekül leírtad az autód betegségét. Egyszerűen csak be kell helyettesíteni közös haladás szóval az autót, hiszen mindketten használjátok.

Vagyis a kettőtök haladásának elromlott a vezérlő rendszere, a szíve, az iranyzéka. Ami nagyon veszélyes lenne, ha pont egy fontos élethelyzetben adná meg magát.

Ki kell cserélni ezt a központi tápegységet, máshogyan nem gyógyítható. Vagy kicserélitek, vagy teljesen elromlik. Nem lesz használható és mehet a bontóba.

De még nincs ott. És ez a lényeg.

 

Ta-daam!
Elkészült az új KRONÓ honlapunk.

Még van mit csiszolgatni rajta, de a lényeg már kész. Világszínvonalú – ezt bátran kijelenthetem.
A regisztrált felhasználók szabadon kalkulálhatnak és a születési dátumok alapján akárhány személynek kiszámolhatják a Kronóját. Vagyis megtudhatják ki, milyen adottsággal, terhelhetőséggel született fizikailag, érzelmileg, szellemileg.
A napi bioritmusod is mindig szem előtt lesz.

EXTRA:
Az előfizetők számára a Kapcsolati elemzések is elérhetők.
Megtudhatod, kivel van dolgod sorstanilag. Hogyan passzolnak az adottságaitok.
Összevetheted a saját képletedet a családtagjaiddal, a kollégáiddal, a szerelmeddel, …

LINK: https://mindenamikrono.hu/

 

Próbáld ki!

Kattints a képre és máris ott vagy.