Címkearchívumok: szakeber

Hogyan vedd rá, hogy elmenjen szakemberhez?

A minap azt kérdezte tőlem egy ismerősöm, hogy hogyan tudná rávenni a lányát egy konzultációra velem. Én pedig azt válaszoltam, ne tegye, ennek semmi értelme. Azok az emberek, akikben nem születik meg ez az igény,

  • nem szívesen jönnek el,
  • nem veszik komolyan a tanácsadást,
  • nem fogják megcsinálni a házi feladatot,
  • nem értékelik, amit kaptak,
  • el fognak késni,
  • nem működnek együtt,

  • Szóval, kár bele energiát tenni.

Még időre van szükségük, hogy elegük legyen, változtatni akarjanak. De ennek bennük kell megszületni.

Sőt, az is lehet, hogy ők nem ilyen úton szeretnék rendezni a problémájukat. Sok út létezik.

Mi az, amit mégis tehetünk ilyenkor?

A legnagyobb mágia, amit embertársunkkal megtehetünk, ha elkezdjük őt másmilyennek látni. Néha pusztán attól megváltozik a gyerekünk, ha képesnek látjuk őt, ha bízunk abban, hogy boldogulni fog.

Tehát kezdj el bízni és higgy benne, hogy megoldja a problémáját. Ne lásd szerencsétlennek vagy olyannak, aki nem jön rá a kivezető útra.

Nehezebb verzió

A másik módszer, ami szintén nagyon működik, ha te rendbe rakod a saját életedet. Egy idő után azt veszi észre a gyerek, hogy “anyám megváltozott”. Ha jó állapotba kerülsz, talán meg is fogja kérdezni, hogyan csináltad. Akkor már nyitott lesz a jótanácsra.

Tiltólistás kifejezések

Már több cikkben említettem a tiltólistás kifejezéseket. Ezeket a szavak szinte sosem igazak, sőt, szenvedést okoznak.

Viszont jól jön a feltáró munkám során, mert könnyen lebuktatható vele az ügyfél problémája.

1. DOLGOZOM MAGAMON

Ettől a falra mászom  – Ordobina Márti kolléganőmmel egyetemben, aki pont így van vele, mint én. Amikor egy problémára rámutatunk és az illető azt mondja, hogy azzal ne foglalkozzunk, mert “már dolgozom rajta”, mi visszakérdezünk:
– És hogyan dolgozol rajta?
Erre többnyire nincs valódi válasz.

2. NYILVÁN

A másik tiltólistás kifejezés a nyilván.

Legutóbb egy anyuka azt mondta, hogy nyilván aggódom a gyerekemért.

A fenti mondat 4 szóból áll ebből kettőt pedig nem értek.
Az egyik a nyilván, a másik az aggódom.

Miért nyilvánvaló az, hogy egy anya aggódik a gyerekért?
Juss el annak az elfogadásáig – például erre jó módszer az ÉFT -, hogy a gyerekednek lesznek nehézségei. Teljesen biztos, hogy lesznek nehézségei, fájdalmai és bízz abban, hogy megoldja. Ha nem, akkor pedig abban bízz, hogy hozzád fordul segítségért.
Bármikor kialakíthatsz olyan kapcsolatot, ami alapján hozzád fog fordulni.

Amikor aggódsz érte, azt közvetíted, hogy nem hiszed el a másikról, hogy sikerül neki felülkerekednie a problémáján.

A legcifrább pedig az amikor egy anya azért aggódik, mert attól fél, hogy ha jól érezné magát és nem aggódna miközben a gyereke például vizsgázik, akkor nem tenne meg mindent a gyerekért.

Meg kell értened, hogy a gondolatok teremtenek. Az aggodalom bajt vízionál és azt teremti.
Egy kliensem mondta egyszer_
– Sose tudnám feldolgozni, ha nem aggódnék eléggé a gyerekemért és épp akkor bukna meg a vizsgán. Az járna a fejemben, hátha miattam bukott meg.

Megoldás

A) Ismerd fel

Sok butaságot görgetünk magunkban. De sebaj! Ha felismerjük azt, akkor legközelebb már csináhatjuk másképp.

B) Megbocsátó formula

Ha felismered ezt a működésedet és még nem tudod másképp csinálni, akkor legalább bocsásd meg magadnak.

Hatékonyabb, ha használod a megbocsátó formulát!

– 3 mondatból áll.
– Az első a múltra, a második a jelenre, a harmadik a jövőre vonatkozik.
– Mind a 3 mondatot 3x kell elismételni. Tehát ez egy 9 mondatos egy kezelés.
– A hatás fokozása érdekében ütögess egy akupresszúrás pontot a testeden. Én a csecsemőmirigyemet szoktam kopogtatni 4 ujjal. Könnyű helyen van, és az energiarendszerünk központja.

Megbocsátó formula ilyen esetekre

Kopogtass a csecsemőmirigyen és mondd:

Kopogtass a csecsemőmirigyen!
Kopogtass a csecsemőmirigyen!

1. “Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten, akkor is, ha eddig féltettem a gyerekemet és ezen nem tudtam változtatni.” (ismételd 3x)

2.  “Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten, akkor is, ha még most is féltem a gyerekemet és ezen nem tudok változtatni.” ( ismételd 3x)

3.  “Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten, akkor is, ha mindig is félteni fogom a gyerekemet és ezen képtelen leszek változtatni.” (ismételd 3x)

Vegyél egy nagy levegőt és fújd ki.

Az önkezelést végezd el többször is, akár több napon keresztül. Ha menet közben új félelem vagy új érzés bukkan fel, az a legjobb, mert mehetsz tovább és még áshatsz még mélyebbre.

C) A harmadik megoldás:

Találj ügyes módszereket, hogy abbahagyd ennek az önsorsrontó működésnek az ismétlését.

Erre való például az ÉFT tanfolyam, amely most fog indulni áprilisban. Minden hónapban egyszer fogunk találkozni és egész nap tanulunk, gyakorolunk, oldódunk és elengedjük a régi dolgokat. Képzeld el úgy, mint egy nagy, közös terápiás csoportot – tele élményekkel.

További tiltólistás kifejezések

A mindig és a soha kifejezésekről pedig itt írtam – sok példával megtűzdelve.

 


Ajánló

 

 

ÉFT-s oldási napok havi 1 alkalommal áprilistól
Online és személyesen is. Ez tanfolyam és terápia is egyben.

KRONOBIOLÓGIA TANFOLYAM – most élőben, de utólag is visszanézhető
Kezdés március 1.

ELVONULÁS  a Balaton partján 2023. április 27- május 1. (csütörtöktől hétfőig)
 itt olvashatsz róla.

Életforgatókönyv tanfolyam május 14-től.

Ingyenes Életforgatókönyv szolgáltás: minden nap kapsz egy emlékeztetőt az adott napban rejlő lehetőségekről