Címkearchívumok: kronobiológia

Mit jelent a bal hátsó defekt? – szimbolikus gondolkodás

Mit jelent a defekt?
Ezt már máskor is kérdezték. Nagyjából ugyanazt, mert van egy típus megfejtés, mégis mindig mást.
Az autó alapvetően a haladás analógiája. De minden alkatrész más-más aspektusra hívja fel a figyelmet. Sőt, az is fontos, hogy akivel történt, hogyan meséli el a sztorit.

 

———————-
Ajánlat:

Szombaton ingyenes Kronó foglalkozás

Lejjebb egy ajánlat azoknak, akiket érdekel a Kronó.
Téma: Neveld a gyereket természete szerint!

———————-

Amikor szeretnék népszerű témát választani, akkor az autó szimbóluma mindig bejön.
Most amiatt választottam, mert épp az előbb beszélgettem erről egy régi ismerőssel.
– Ildi, defektes lett a bal hátsó kerekem. Szerinted mit jelent ez?
– Csak így, ennyi infó, nem jelent semmit.

A szereplők

Beszélgető társam Alma, szép, tehetséges fiatal nő. Pár éve férjhez ment. Szerelemből választották egymást, de aztán a dolgok elromlottak. Alma évekig reménykedett, hogy a férje abbahagyja a függőségét. Mindketten próbálkoztak a kapcsolatot megjavítani, de a feleség tudatosabban.

Végül Alma meghozta a döntést, elválik. Dolgozott magán egy számomra ismeretlen módszerrel. Egész jó állapotba került, felszívta magát. Ám ekkor defektet kapott a bal hátsó kereke.

Mivel olvasta a cikkeimet, felhívott és annyit kérdezett, hogy mit jelent a bal hátsó defekt. Ugyanis nagyon megijedt, hátha a „sors” azt akarja üzenni neki, hogy rosszul döntött, amikor el akarta hagyni a férjét.

Mondd el részletesen!

Ennyi általában kevés infó, ezért jól kikérdeztem.
– Hova mentél, amikor történt?
– Épp jógáról indultam volna haza.
– És hogy vetted észre?
– Valaki a szélvédőmön hagyott egy üzenetet: „A bal hátsó odavan!”
– Micsoda megfogalmazás – nevettünk mindketten. Ezek szerint van egy jóakaród, aki jelzett neked. 🙂
– Tényleg.
– Aztán mit csináltál?
– Hú, az kihívás volt, de nagyon lassan hazagurultam. Másnap a gumisnál egy jó nagy szöget találtak benne. Óriási szerencsém volt, mert a gumis tele volt aznapra, de épp akkor ketten is lemondták, így lett idejük rám. Jó alaposan átnézték a gumikat és nemhogy egyúttal feltették volna a régi nyári gumit is, hanem mindet ki kellett dobni. Kiderült, hogy minden gumim nagyon ócska és egy teljesen új garnitúrára van szükségem.
– Ugye, hallod amit mondasz?
– Igen, most meghallottam. Még libabőrös is lettem, annyira érzem, hogy igaz.

Tehát …

– Akkor foglaljuk össze! A haladásod női oldala kapott egy nagy szöget. Ez a legjobb, ami történhetett, hogy ne tudjál tovább menni az elhasznált eszközökkel. Valójában csak egy nagy problémát láttál, de az összessel baj volt.
Útközben kaptál egy jelzést, egy üzenetet is, hogy bizony valami már odavan. Nehogy ne vedd észre. MIcsoda vezettetés!
Aztán úgy intéződött, hogy azonnal lett időpontod és egy teljesen új garnitúrád, ahogy te mondtad, egy új kezdőcsomagod. Mennyi segítség és jó szándék! És egy teljesen új garnitúra!

Bár Alma félve és elbizonytalanodva hívott fel, a végén repesett, amikor letettük a telefont.

Jó utat Alma!

 

Hasonló témájú cikkek:

  1. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 1. rész
  2. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 2. rész
  3. Három mese az autóról és rólad – 3. rész
  4. Hogyan fejezi ki az autó …
  5. A ház, mint szimbólum – 1. rész
  6. A ház, mint szimbólum – 2. rész
  7. Autó és sors – az autó, mint szimbólum
  8. Egy autóbaleset üzenete
  9. Az autó a haladás szimbóluma – gumi, rugó és kormány
  10. Az autó a haladás – a szimbólumfejtés folytatódik
  11. Az autó, mint szimbólum – a leeresztett autógumi
  12. Bicikli és akadályoztatás
  13. A szélvédő megrepedt – szimbólumfejtés
  14. Mit jelent a bal hátsó defekt?

 

 

————————–

A fent említett ingyenes foglalkozásról

Hétvégén (2022. ápr. 23. ) ingyenes Kronó foglalkozás gyereknevelés témában.
Nem csak gyerekeseknek ajánlott, hanem mindenkinek, aki az önismeret útját járja.
Kezdés 16:00
Jelentkezés módja: jelige a lenti leírásban.

Téma: GYEREKNEVELÉS

Kinek szól?
– akit érdekel a Kronó
– szülőknek, nagyszülőknek
– pedagógusoknak, edzőknek, …

Két dolog ihletett meg bennünket:

1. Nemsokára itt a pedagógusnap és a gyereknap is.
2. Sok kérdést kaptunk gyerekneveléssel kapcsolatban.

Témák:
A kérdéseket úgy használtunk fel, hogy a válaszokból blogbejegyzéseket írtunk.
– mennyit kell aludnia a gyereknek?
– nagyon különböző gyerekek egy családban
– ha nem eszik a gyerek
– ha fáj a feje a gyereknek

De mi lenne, ha személyesen beszélgethetnénk ezekről és más témákról is?
– pl. miért félénk vagy agresszív a gyerek
– min múlik az, hogy beszédes-e vagy sem
– milyen sport való neki
– …

Ha van kedved egy ilyen online csoportos foglalkozáshoz, ahol feltehetsz bármilyen kérdést a gyerekekkel kapcsolatban és mi a Kronót figyelembe véve fogunk válaszolni, akkor jelentkezz!

Jelige: ÉRDEKEL A KRONÓ! + mi a fizikai adottságod?

Küldd el a jeligét és hogy milyen fizikai adottsággal rendelkezel az info@mindenamikrono.hu email címünkre, és mi küldjük a Zoom linket. Csak rá kell kattintani a linkre és már benn is vagy.

Ha még nem tudod, milyen Kronóval születtél, regisztrálj az oldalunkon és számold ki.

Fontos, hogy a gépedre vagy a telefonodra – attól függ, hogy min csatlakozol – legyen letöltve a Zoom.

A foglalkozás nem nyilvános. Felvétel készül, de csak a csoporton belül osztjuk meg. Tehát, ha úgy alakul, hogy nem tudsz részt venni, akkor ezt utólag pótolhatod. De személyesen mindig nagyobb élmény.

A foglalkozás időpontja: 2022. április 23. szombat 16-17:00

A cset szoba már hamarabb is nyitva lesz. Érdemes egy kicsit hamarabb becsatlakozni.

 

Élj a lehetőséggel!
A MindenAmiKrono csapata

 

Egy derékfájás története

Egyenes derékkal jöttem – a régóta tartó és kiújuló derékfájás

Simonnak évek óta fájt a dereka. Sok helyen járt. Hagyományos és alternatív gyógymódokat keresett. Lelki és fizikai megközelítéseket is. Rendszeresen mozog, egészségesen él, … de a derékfájás újra és újra beköszön. Olyankor nagyon meggyötri őt.

Régi ismeretség a miénk, ismerem Simon életének több aspektusát.
Azon gondolkoztam, hogy a fenti terápiákon kívül, vajon mit tehetek én hozzá? Mindenesetre a hozzáállása miatt ő a tökletes alany, hiszen már régóta nem áll ellen egyetlen nézőpontnak és megközelítésnek sem, csak legyen végre jobban. Az elmúlt évek alatt sokat megtudott magáról.

Függetlenedtünk minden eddigi infótól és neki láttunk a puzzle darabkák összeillesztésének. Gyakran csak az utólsó pillanatban áll össze a kép.

  1. A biologikus megközelítés szerint a derék és a gerincoszlop az általános önértékelés letörésről szól.
  2. A tarot kártya egy túlműködés felé terelt minket. Valami régóta tart, nagyon megterhelő és egészségügyi vészhelyzetet is okozhat.
  3. Az egyik munkahelyét kell górcső alá venni, mert ott érthetjük meg a legjobban az elakadását. Az ottani idős vezetőt kellett megítélnie, de csak azért, hogy az ítéletek alapján őróla, vagyis Simonról tudjunk meg többet. Ugyanis a külvilágra mindig könnyebb rálátni, mint magunkra.

 

Ítéld meg a főnöködet, hogy többet tudj meg magadról

Simon:  Óh, neki már nagyon régen hátra kellett volna lépnie. Ahhoz, hogy a szervezet működhessen, át kellene adnia a kormányt. Idős már és még méltósággal tudna elmenni. Világéletében csak ehhez értett és ha leköszön, akkor a funkciója nélkül egy senki lesz.

Ildikó:   Milyen érzés, ha erre gondolsz, hogy a főnököd innen fog meghalni, de nem adja át a kormányt?

Simon: Ilyenkor frusztrált vagyok. Olyan sok energiát tettem a szervezet fejlesztésébe és az öreg nélkül az egész rendszer hatékonyabban tudna működni. Ő a fejlődés korlátja.

Ildikó:   Mire lenne szükséged, hogy jobban érezd ebben a helyzetben magad?

Simon:   Ha változás történne. Ha nem vesztegetném el az energiámat. Ha hagyná, hogy mások vegyék át az irányítást.

Ildikó:   Milyen ember a főnök ilyenkor?

Simon:  Szar, ósdi, elavult, álszent, hazug, …

Ildikó:   Ebben a helyzetben mi az, amit mindenképpen el szeretnél kerülni?

Simon:   A kudarcot. Csalódok, amikor valamit nem tudok megcsinálni. Ez a legrosszabb.

Beszéltünk még a családi terhekről is, amikor sokáig kellett az idős rokonokat ápolni, szó szerint emelgetni. Ahogy ő fogalmazott – tartani a hátát.

Ildikó:   Az életedben mi a legrosszabb, ami megtörténhet?

Simon:  Ha nem tudnám a családomat megtámasztani. Legutóbb a feleségem mondta azt rólam, hogy én olyan vagyok, mint egy Boeing. Én vagyok a családban a biztos pont. Tényleg világéletemben én voltam a támasz. Apám halála után is gyerekként továbbvittem a vállalkozást.

Lehet, hogy „összedőlne a világ”, ha nem így működnék.

Ildikó: Ki lennél anélkül a gondolat nélkül, hogy te vagy a támasz.

Simon: Egy senki.

Ezek után sokat kopogtattunk, hogy a stresszt okozó mondatokat és a fix nézőpontokat feloldjuk. Majd Byron Katie módszerével megfordítottuk a főnökével foglalkozó részt és megtaláltuk a Simont tehermentesítő valóságot.

 

There is no true story – Nincs igaz sztori

A fejünkben zajló történetek nem igazak. Valahogy az igazságtól nem szenvedünk. Már pedig Simon a főnökétől és a köréje szőtt történettől szenved. Bennünket most a főnök nem igazán érdekelt, csak felhasználtuk a tükröt, hogy jobban lássuk azt, ami valójában van.

Az alábbi igazságokra bukkantunk. (Valójában ennél sokkal többre, de csak annyit osztok meg, amennyi befogadható.)

Idézet a vádból: A főnöknek már régen hátra kellett volna lépnie. Ahhoz, hogy a szervezet működhessen, át kellene adnia a kormányt. Idős már és még méltósággal tudna elmenni. Világéletében csak ehhez értett és ha leköszön, akkor a funkciója nélkül egy senki lesz.

Megoldás: Nekem kellene hátrébb lépnem az élet sok területen. Akár a családban, akár a szervezetben, akár egy másik projektben is.

Simon csak úgy mellékesen elmesélte:

Nemrég társadalmi felajánlásból egy óriási projektet vezényeltem le. A közösségünk felújította a központját. Brutálisan rosszul mentek a dolgok. A pénz sem segített. Úgy tűnt, hogy nem is leszünk kész, de az egész építkezés szét fog esni. Aztán nekiduráltam magam. Még a lányomat is bevontam. Mindenkit mozgósítottam. Gigászi feladat volt, de végül – bár lehetetlennek tűnt -, mégis elkészültünk időre és az épület is messze jobban működik, mint amire bárki is számított. Ehhez az egész szervezéshez és folyamatok átlátásához nagyon értek. Az átadón egy oklevelet is kaptam a munkámért. Ez nagyon jól esett, mert tudtam, hogy volt mögötte teljesítmény. Csak az ilyen elismerés ér nekem valamit.

 

Tovább az igazság felé a megfordítások segítségével

Megfordítás:  Nekem kellene hátrébb lépnem, csak ilyenkor attól félek, hogy enélkül egy senkinek fogom érezni magam. Ahhoz értek, hogy támasza legyen másoknak.

Idézet a vádból: Ilyenkor frusztrált vagyok. Olyan sok energiát tettem a szervezet fejlesztésébe és az öreg nélkül az egész rendszer hatékonyabban tudna működni. Ő a fejlődés korlátja.

Megfordítás: Frusztrált vagyok, ha elhiszem, hogy a főnöknek le kellene mondania és akadályozza a fejlődést.

Én is akadályozom a saját és mások fejlődését azzal, amikor megmentem a halódó helyzeteket, kitalálom a megoldást és mások helyett vállalok felelősséget és munkát.

Idézet: Attól lennék jobban, ha változás történne. Ha nem vesztegetném el az energiámat. Ha hagyná, hogy mások vegyék át az irányítást.

Megfordítás: Attól lennék jobban, ha változnék végre. Ha nem vesztegetném az irányításra és a megmentésre az energiámat.

Idézet: Amikor a főnök így működik, olyankor elavult, álszent és hazug.

Megfordítás: Ebben a helyzetben én is elavult vagyok, mert akárcsak ő és sem tudok változni. Lehet, hogy olykor álszent is vagyok, mert szeretem ezt a támasz szerepet.
Azt nem tudom, hol vagyok hazug.

Ildikó: Hát, ott, amikor nem vagy azzal tisztában, mennyire fontos neked az elismerés. Említetted, hogy mindet ingyen csináltál és nem vártál cserébe semmit. Pedig igenis – és nincs ezzel semmi baj -, nagyon jól esett az az elismerő oklevél. Csillogott a szemed, amikor erről beszéltél és az elismerés mögötti valós tartalomról. Valamiért ez nagyon fontos és ez megér egy külön misét. Az elismerés utáni vággyal nincs semmi baj, csak akkor ha olyan gondolatok húzódnak mögötte, amit az elején kiteszteltünk, miszerint „az emberek kedvében kell járnom”. Vagy amikor ehhez valami nagy teljesítményt kell produkálnod. Vagy amikor még mindig arra vársz, hogy valaki elismerje a teljesítményedet, mert valaha a legfontosabb embertől nem kaptad meg.

Idézet: Ebben a helyzetben mindenképpen el szeretném kerülni a kudarcot. El szeretném kerülni a csalódást, amikor valamit nem tudok megcsinálni. Ez a legrosszabb.

Megoldás: Hajlandó vagyok megkockáztatni, hogy valamit nem tudok megcsinálni. Vagy ha valamit megterhelőnek érzek, olyankor merek gyenge lenni és segítséget kérni.

Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?

Idézet: Ha nem tudnám a családomat megtámasztani. Legutóbb a feleségem mondta azt rólam, hogy én egy Boeing vagyok. Én vagyok a családban a biztos pont. Tényleg, világéletemben támasz voltam. Apám halála után is, gyerekfejjel továbbvittem a vállalkozást.
Lehet, hogy „összedőlne a világ”, ha nem így működnék.

Ildikó: Ki lennél anélkül a gondolat nélkül, hogy te vagy a támasz?

Simon: Egy senki.

Megoldás: Kopogtasd ki azt a mondatot is, hogy

  • „Beleszerettem és identitásommá tettem azt a szerepet, hogy én vagyok a támasz”.
  • „Egy senkinek érzem magam, ha nem én vagyok a támasz, a biztos pont.”
  • Megterhelem magam azzal a szereppel, hogy nekem kell lenni a támasznak, különben egy senki vagyok.”
  • Elhittem azt a beképzelt gondolatot, miszerint összedőlne a világ, ha nem így működnék.”

Simon jól ismeri az ÉFT-t és 2 házi feladatot kapott.

  1. A fenti beszélgetésünk mondatait ki kell kopogtatnia magából.
  2. Egy tudatalatti hozzáállás megváltoztató programozással felül kell írnia a mintát.

 

———————
Ajánlat:
  1. Rendszeresen tartok ingyenes foglalkozásokat. Ha nem szeretnél lemaradni róla, iratkozz fel hírlevélre és így mindig értesülhetsz a következő alkalomról. Együtt könnyebb!
  2. Minden hónap közepén problémamegoldó nap a családállítás módszerével. De csak a módszer családállítás. Olykor nem a családból gyökerezik a történet.
  3. Elkészült az új kronobiológiával foglalkozó honlapom. Rengeteg önismereti és emberismereti információ áll ott rendelkezésre. Elemzések rendelhetők és  a Kronó I-II. tanfolyam is elvégezhető. Akkor, amikor neked jó.
  4. ÉFT közös csoportos munka és tanfolyam kezdődik 2022. ápr. 20-án.

Az elhízás egyik biológiailag értelmes oka – plusz ingyenes foglalkozás még az idén

Az elhízás egyik érzelmi, lelki, tudati oka

——————
Tartalom:

1. Az elhízás egyik oka + korrekciós gyakorlat
2. A tökéletes ajándék: Kronó elemzés (közepes) 1.000.-
3. Ingyenes foglalkozás ismét – Jelige szükséges!

—————–

Az értelmesen működő test

 

Felütés - Székely vicc:

Megy a székely a kocsival az úton, mikor megszólítja egy legény:
- Bátyám, messze van Kolozsvár?
- Nincs messze - feleli a székely.
- Felülhetek a szekérre?
- Felülhet – mondja a székely.
Eltelik egy óra, két óra, még mindig mennek. Végül a legény nem bírja tovább és megkérdezi:
- Bátyám, messze van még Kolozsvár?
Mire az öreg:
- Most már messze...

A vicc remekül példázza a túlsúly egyik lehetséges okát,  vagyis a hormonzavart. Az összes tényezőt figyelembe véve, nem ez a leggyakoribb tényező, de van akinek csak ez az egy áll a hízása hátterében. Neki ez a 100%.

A hormonzavar érzelmi, tudati háttere

A mellékvesekéreg hormon a pályatévesztéssel kapcsolatos. De mit is jelent a pályatévesztés?
Nagyon egyszerű: amikor valaki úgy érzi, hogy rossz úton halad az élete.

  • Elhibázta,
  • nem jól csinálta, elszúrta,
  • nem oda kellett volna menni,
  • nem azt kellett vona választani,

A mellékvesekéreg termeli az aktivitást, éberséget, a mozgékonyságot fokozó hormonokat (adrenalin, kortizol, …).

De mivel az illető úgy érzi, hogy rossz irányba halad az élete, ezért a test behúzza a kéziféket. Nem termel éberséget, mozgékonyságot biztosító hormont. Lustává és elnehezültté válik. Olyan, mintha depressziós lenne.

Mindennek pedig észszerű biológiai magyarázata van.

A tested nem szeretne energiát biztosítani ahhoz, ami érzésed szerint nem a te utad. Nem akarja, hogy messze kerülj Kolozsvártól.

Múlt idő – jelen idő

Ez nem csak akkor következik be, ha már olyan munkahelyre mentél, ami számodra tévút.
Ha szerinted más emberrel kellene együtt élni.
Ha másik iskolába kellett volna felvételizni.
Máshová kellett volna költözni.

Ezt a jelenben is átélhetjük. Az agyunk, mint irányítóközpont, akkor is ugyanezt fogja érzékelni, ha épp most tépelődsz azon, hogy

  • el fogom szúrni,
  • nem ezt kéne csinálnom,
  • vajon mit kéne választani,
  • vajon jó lesz-e,

Ilyenkor kevés az aktivizáló hormon termelődik, az ember kevesebbet mozog, de ugyanannyit eszik és persze hízik is.
Ezek a belső konfliktusok lehetnek intenzívek és alig észrevehetőek is. A következmény is ezzel lesz arányos.

Megoldás után

Ha sikerült megoldani a tévút kérdését, a test elkezdi helyreállítani magát.
Amennyiben a letérés hosszú ideig tartott, akkor a mellékvese helyreállítódása is sokáig – akár 9 hónapig is eltarthat. Ez idő alatt a mellékvesekéreg még kevesebb hormont termel, még nagyobb fárdtság tapasztalható. Itt még az evéshez sincs kedv vagy erő. Viszont itt nem szabad megijedni, hiszen a szerv már épp regenerálja magát. Ez egyébként nem egy hízós időszak, csak lusta.

Viszont teljes regeneráció után akár hormon túltermelés is előfordulhat. Emiatt extra mozgásigény lép fel. Muszáj az illetőnek sportolnia, futnia, mert különben úgy érzi, megpusztul.

Van még ez tovább is, de nem ez a lényeg. Hanem mi?
Hát, az, hogy mit lehet ezzel kezdeni?


Ha éppen tévúton vagy – korrekció

Oldjuk ezeket a belső konfliktusokat különböző gyakorlatokkal.

Több gyakorlatot is kiteszteltem ehhez. Ismételd 1 hétig reggel, este!

Reggeli gyakorlat:

1. Tudatosítsd magadban az érzést, miszerint nagyon másfelé haladnak a dolgok ahhoz képest, mint amerre szeretnéd. Mi ez az élethelyzet? Lehet, hogy már régen tart. Az is lehet, hogy épp most kell döntened valamiről és ez megterhel. Szabadulnál ettől a tehertől.

2. Bach virág esszencia – Lonc

Tedd a jobb kezedet a homlokodra, a balt vele szemben a tarkódra, és olvasd fel az alábbi szöveget:

Vágyakozom aarra az időre, amikor még semmi nem ment félre. Egyszerűen nem tudok szembe nézni a jelen problémáival. Attól tartok, hogy elvesztem a türelmemet és valami retteneteset csinálok. Ahelyett hogy ezt kockáztatnám, inkább a boldog, szép dolgokra gondolok, amik a múltban történtek, Szeretném, ha minden úgy lenne, mint régen. Ami volt, jobb mint, ami most van. Megerőltető azon fáradozni, hogy megoldjam a jelen helyzet gondjait. Talán elölről kellene kezdeni mindent.”

Vegyél egy nagy levegő, fújd ki!

3. Most tartsd a tenyereidet, mintha azt várnád, hogy valaki beletesz valamit és mondd az alábbi szöveget:

Kérem ide a tenyerembe a lonc virágának a rezgését, információját. (Várj egy kicsit és figyelj egy érzet megjelenésére tenyeredben. Ez egy „éppenhogycsak” kis érzetecske. Azután mondd tovább.) Menjen oda, ahol szükségem van rá!”

Kopogtatós gyakorlat
Az érzés oldása:
  • Karate kézél:     Bár nem szabadna hűtlennek lennem a saját belső igazságomhoz, mégis szeretem és elfogadom magam, bárhogy is alakultak / alakulnak a dolgok.
  • Szemöldök kezdete:     Alig tudok mozdulni, mert nem voltam / vagyok hű a belső igazságomhoz.
  • Szem mellett:     Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Szem alatt:        Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Orr alatt:            Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Száj alatt:          Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Kulcscsont alatt:    Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Csecsemő mirigy: Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Csukló vonala:       Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
Pozitív választások bevitele:
  • Szemöldök kezdete: De most azt választom, hogy hajlandó vagyok szembe nézni vele.
  • Szem mellett:        De most azt választom, hogy megbocsátok magamnak, amiért nem a saját utamat választottam.
  • Szem alatt:      De most azt választom, hogy hajlandó vagyk tanulni a saját életemből.
  • Orr alatt:       De most azt választom, hogysaját magammal leszek odaadó.
  • Száj alatt:     De most azt választom, hogy végre kapcsolatba kerülök a saját vágyaimmal, szándékaimmal.
  • Kulcscsont alatt:     De most azt választom, hogy megdicsérem magam, mert észrevettem a hibámat.
  • Csecsemő mirigy:     De most azt választom, hogy bízom a saját elhatározásomban, hogy hogyan szeretnék élni.
  • Csukló vonala:     De most azt választom, hogy én vagyok felelős a problémámért, ezért én vagyok az, aki megoldhatja.
Váltakozó kör – tanítsuk meg az elmét!
  • Szemöldök kezdete: A testem lelassult, mert rossz irányba tartott az életem.
  • Szem mellett: De most azt választom, hogy végre szembenézek ezzel.
  • Szem alatt: A testem nem termel elég aktivizáló hormont, mert nem segít abban, amiben én magam sem hiszek.
  • Orr alatt: De most azt választom, hogy összeszedem magam és szembe nézek a vágyaimmal.
  • Száj alatt: A testem nem termel elég aktivizáló hormont, mert nem segít abban, amiről mélyen benn tudom, hogy nem jó nekem.
  • Kulcscsont alatt: De most azt választom, hogy van elég bátorságom önmagamat választani.
  • Csecsemő mirigy: A testem nem termel elég aktivizáló hormont, mert nem segít abban, amiről mélyen benn tudom, hogy nincs összahangban velem.
  • Csukló vonala: De most azt választom, hogy hajlandó vagyok elengedni a világ elvárásait és teljesen egy lenni önmagammal, hogy végre így kapcsoldjak a világhoz.
  • Karate kézél: Bizakodom, hogy ez a világnak is tetszik majd! 🙂
Esti gyakorlat:

Rózsa esszencia: „az egység holdköve”

Tedd a jobb kezedet a homlokodra, a balt vele szemben a tarkódra, és olvasd fel az alábbi szöveget:

Sziszifusz érezhetett úgy, ahogy én, mikor örökre arra volt kárhoztatva, hogy egy hatalmas követ fölgörgessen a hegytetőre, s csak azért, hogy aztán végignézze, miként gurul az vissza a völgybe. Egyszerűen reménytelen ez az érzés, a befejezetlenség iszonyúan nyomasztó, rettenetes tudata. És olyan régóta tart már, oly tökéletesen végtelen, hogy az egy egész örökkévalónak tűnik. Magától értetődő, ha rám tör a búskomorság, hát persze, hogy melankolikus vagyok. A lelkem legmélyéről feltörő szomorúság felhőzi be éltem, s háborgat egyre. Rövidre szabott boldog perciemben is visszatérő, hatalmas fekete dagályhullámként rám-rám tör a bánat, hogy beborítson és maga alá temessen. Mi lesz, ha ez örökké fog tartani? Mit csinálok akkor én? Nem bírom már tovább!

Vegyél egy nagy levegő, fújd ki!

Kopogtass a csecsemő mirigyeden a mellkasod közepén és olvasd fel az alábbi feloldó szöveget:

Tökéletesen egy vagyok magammal, tökéletesen kiteljesedett kapcsolataim vonatkozásában. És ebben a teljességben megtalálom az egységet az engem körülvevő teljes világegyetemmel.”

3. Most tartsd a tenyereidet, mintha azt várnád, hogy valaki beletesz valamit és mondd az alábbi szöveget:

Kérem ide a tenyerembe az Egység Holdköve Rózsa Esszencia rezgését, információját.
(Várj egy kicsit és figyelj egy érzet megjelenésére tenyeredben. Ez egy „éppenhogycsak” kis érzetecske. Azután mondd tovább.)
Menjen oda, ahol szükségem van rá!”


 

Nincs ötleted, hogy mit ajándékozz születésnapra, névnapra, karácsonyra, …?

Szeretnéd, hogy az ajándék személyre szabott, használható és hasznos meglepetés legyen, aminek még örülnek is?

Ajándékozz Kronó elemzést!

A Kronó elemzés egy 6 oldalas dokumentum, amiből a megajándékozott megtudhatja, hogy milyen energiákkal született. Milyen adottságokkal rendelkezik fizikai, érzelmi és intellektuális szinten. Emellé pedig kap egy rövidebb jellemzést.

Hogyan tudod megrendelni?

..

https://mindenamikrono.hu/interpretations

 


 

Ingyenes foglalkozás

Rendszeresen tartok csoportos foglalkozásokat, elengedéseket, oldásokat. Mindig nagyszerű élmény a közös munka.
A legközelebbi alkalom témája:
MIT NE VIGYÉL ÁT A KÖVETKEZŐ ÉVRE

Időpont: 2021. dec. 30. csütörtök 16:30-17:30
Helyszín: online Zoom-on (válaszlevélben küldöm a linket, csak rá kell majd kattintani.)
Jelentkezés módja: küldd el nekem a jeligét!
efthajduildiko kukac gmail.com
Mi a jelige?
A
https://mindenamikrono.hu/ honlapon az ajándék elemzés leírása alatt találod. Pici fejszámolást igényel. 🙂

https://mindenamikrono.hu/interpretations

 

Tehát küldd el nekem a jeligét. Én pedig csütörtökön küldöm a linket.

Mindig nagy élmény!

 


Családállítás legközelebb: 2022. január 15. szombat. 9:00

 

 

Ha nem jön össze a baba – fizikai magyarázat – Kronó

Ha nem jön össze a baba – Kronó adottság

A Kronó vagy Kronobiológia megmutatja, hogyan működsz egészségesen. Ha eltérünk a fizikai adottságunktól, a testünk sem fog rendesen működni.

Olykor annyira egyszerű a magyarázat, miért nem esik teherbe egy nő.
Ma nem keresünk lelki okot, csak a testtel foglalkozunk.

Tény: Ha nem a fizikai adottságainknak megfelelően élünk, a test jelezni fog.

Tény: Túlélő üzemmódban a test túlél, nem pedig többlet teherre vágyik. Kizsigerelt állapotban nehéz teherbe esni.

Egy héten belül kétszer találkoztam ugyanazzal a témával. Gondoltam, megosztom.
Betti 42 éves, rendkívül elfoglalt üzletasszony. Már a rajzán is láttam, hogy nincs túl jó állapotban. A rajzteszt nekem nagyon jó kiindulási alap. Míg a kliens lerajzolja a szimbólumokat, addig én kiszámolom a Kronóját (vagyis, hogy milyen fizikai, érzelmi és szellemi adottságokkal született). A küldetésszáma is sokat mond. Sose tudni, melyik lesz a hasznos kiindulási alap.
Most a Kronó segített a legtöbbet.

Alvás hiány

Betti és a párja szeretik egymást, a kémia is működik. Már több éve próbálkoznak összehozni egy babát, de nem sikerül.
Rutinból megkérdeztem, mennyit alszik?
– 4-5 órát – felelte.
Pedig ő “Konzervatív / Flegmatikus” fizikai adottsággal született. Vagyis nagy fékkel, ami többek között arra utal, hogy sokat kell aludnia. Ő akkor működik jól., ha 7-8 órát alszik. Az embereknek eltérő az alvási szükséglete. A nagy energiájú, kis fékkel rendelkezőknek még árt is, ha túl sok időt töltenek egy helyben vagy sokat alszanak. Se a testüknek, se a lelküknek nem tesz jót.

Ellenben Betti szívesen aludna sokat, jót is tenne neki, de a munkája miatt rászoktatta magát a kb. 5 órára. Így éjszaka elvégezheti az adminisztrációt és ami nem fért bele a napjába. Akkora alvási adósságot halmozott fel, hogy ki tudja, mikorra regenerálódik a szervezete.

Elképzelhetetlennek tartotta, hogy átalakítsa az életét. Pedig a rajza, a Kronó képlete, a tarot kártya is mind egy irányba mutatott. Tulajdonképpen arra kellett oldani és arra kapott házi feladatot, hogy el tudja határozni, hogy változtat az életén. Mintha egy lehetetlen választás előtt állna: gyerek vagy munka.

Ha érdekel, hogy neked mekkora az alvási szükségleted, látogass el a Kronó honlapunkra és számold ki. Minél nagyobb a 2. csakra értéke, annál többet kell aludni.
Akinek viszont 100 alatt van a 2. és a 3. csakrák értékének összege, nos, azoknak is jót tesz a  több pihenés, pihengetés.

————-

A sport olykor hozzáad, máskor elvesz

Pár nappal később Klárival találkoztam. Deja vu érzésem támadt. Az intellektusától teljesen eltérő rajzot készített. Újra megcsináltattam vele, de ismét egy szétesett képet kaptam. Mint amikor valaki jó állapotban akar feltűnni, de nincs abban és ez látszódik. Hihetetlen kontraszt mutatkozott az okos, csinos, tökéletes testű nő megjelenése és a rajza között.

Ők is gyereket szeretnének a párjával. Szeretik egymást, de utolsó pillanatban vannak.
Kiszámoltam a Kronóját. Bettivel azonos “Konzervatív = Flegmatikus” fizikai adottsággal született ő is. Megkérdeztem, hogy lehet ennyire eszményien tökéletes a teste?

Kiderült, hogy napi 10-15 km-t fut és még csoportos órákra is jár a fitness terembe. Heti 7x. Nem tud pihenni. Ideges és haszontalannak érzi magát, ha aznap nem edz. Múlt vasárnap egy kicsit ejtőzött, de ettől olyan lelkiismeret furdalás tört rá, hogy elszaladt a boltba, hogy megmozduljon és megnyugodjon – tett valami hasznosat.

Amikor meséltem neki a veleszületett fizikai adottságairól, miszerint neki nem szabadna ennyire aktív életet élnie, kicsit még lustácska is lehetne – én még papírt is állítanék ki neki erről -, döbbenten nézett rám. Kiszámított, nyugodt, lassabb élet, ez támogatná a magzat megfoganását.

Ugye, az embereket legtöbbször rá kell venni a mozgásra. De olykor viszont épp le kell beszélni róla.

Klárinak nem azt tanácsoltam, hogy ne sportoljon, hanem kevesebbet és ritkábban. A testnek meg kell adni, ami jár, hogy betölthesse a női / anyai funkciót is. Bár manapság nem divatos bármekkora testzsír százalékkal is rendelkezni, mégis szükség van arra a kis zsírra a fogantatáshoz.

A férj

Ha valaki ilyen – gyermekvállalási, nehezen esik teherbe, … – témával fordul hozzám, mindig megnézem a párját is. A férj Kronó képletén túl a kapcsolatukra is ránézek. A két képlet összevetése megmutatja, van-e sorstani kapcsolatuk, hány szinten, milyen erős, … (ezt te is megnézheted az új honlapunk kapcsolati kalkulátorával).

Klárinak és a férjének volt feladatuk egymással. Még fizikai síkon is. Tehát az nem akadályozta a baba megfoganását, hogy a szülőknek semmi karmikus feladatuk,  nincs egymással.

Sőt, a férj kapott tőlem egy életvezetési piros pontot is, mert Klári panaszkodott rá. Elmondta, hogy bár a párjának nagyon férfias munkája van, de otthon máris lefekszik, imád lustálkodni, heverni, szunyókálni. Kiderült, hogy ez a legjobb, amit a férfi tehet. Mert a minimális fizikai energiáját a munka helyén elhasználja és otthon töltődnie kell. (Mimózikus – Melankolikus). Neki nincs “lelkifurija”, ha a pihenésről van szó. Vagyis ő az adottságaival összhangban él.

Így Klári kapott korrekciót, házi feladatot és remélem, hamar üdvözölheti a kis magzatot a pocakjában!

Klári ezt írta később:
Nagyon örülök hogy találkoztam veled. A beszélgetésünk utáni reggel nem futni mentem, hanem edzőterembe, és csak úgy a kedvemre, oldottan edzettem, mégis olyan jó volt. Megemelt súlyokkal is nagyon aktívan tudtam edzeni, mintha 10 kilótól szabadultam volna meg.

Persze a feladatok megoldása engem terhel, és az én utam tudom, de azt érzem nagyon sokat segítettél nekem:)))) Nagyon köszönöm! Remélem, fogunk még találkozni!

Égesd el ami már nem szolgál – tudás, …

ÉGESD EL!
Az oldás végén legtöbbször házi feladatot is adok. Van az úgy, hogy rá kell erősíteni a közös munkára.
  • Néha a tudat mélyéből lassan távoznak a programok.
  • Máskor a kliensnek van szüksége a lassú elengedésre. Ugyanis vannak olyan adottságú emberek, akik lassan szeretnek “gyógyulni”. Az azonnali változást be se tudnák fogadni. Erről a Kronó tanfolyamon külön beszélünk majd.
Amikor egy régi kliens elteszi, később pedig magával hozza a régi feladatokat, rajzokat, korrekciókat, én azt szoktam javasolni, hogy nyugodtan égesse el, dobja ki.
Az már nincs.
Az akkor úgy volt, most meg másképp van.
Minek tartogatni, lefűzni a régi butaságainkat?
Talán még jó elengedési gyakorlat, ha elégetjük a régi házi feladatokat. 🙂
Te mit égetnél el?
A régi holmik, régi jegyzetek, elavult tudások energiát kötnek le. A te energiádat.
Te mit égetnél el, ami már nem ad hozzá az életedhez?
Holnap kezdődik a teljesen megújult Kronó tanfolyam.
– ha meg akarod érteni a gyerekedet /állatkádat
– ha a válás szélén állsz, mert elbeszéltek egymás mellett
– ha rottyon van az energiarendszered:
A KRONÓ holnap este rád vár.
9 estés AHA! élmény.
Szóval, te mit égetnél el?
Menj és csináld!

KUKORI Kronója – mindenki valamilyennek született

KUKORI Kronója
Kaptam egy levelet nem rég. A posta teleragasztotta a borítékot Kukori és Kotkoda mintás bélyegekkel. Így terelődött a szó Kukori személyiségére.
Megjegyeztem, hogy én csak akkor tudok ehhez bármit is hozzáfűzni, ha megmondják, mikor született napra pontosan.
És megmondták!
1971. április 04.
Én meg kiszámoltam. 🙂
Akkorát nevettem, mert tényleg passzol!
Pedig egy rajzfilm figuráról van szó. 🙂
– Fizikilag hirtelen, kapkodó, de izgága, érzékeny és fáradékony egyszerre.
– Érzelmileg pedig szenvedélyes, sokat beszél, nagy hangú, …
– Szellemileg állandóan kombinál: produktív.
Közben az egyik résztvevő még azt is megtudta, hogy
“Egyébként ez a karakter volt az alapötlet, ugyanis a készítő egyik kolléganője állandóan arról panaszkodott, hogy a férje nem hajlandó semmilyen házimunka elvégzésére. Szerintem ez tiszta kronó sztori…”

Az állandóan ismételt hiba – Hogyan spóroljuk meg 12 évnyi veszekedést?

Az állandóan ismételt hiba
A buta ember ugyanazt a hibát ismétli, az okos megtanulja mitől működik az élete.
Bizonyára észrevetted, mennyire különbözőek vagyunk. Mindenki másképp működik. Nincs egységes szabály arra, kinek mi válik be. Viszont van olyan módszer, a Kronobiológia, amely megmutatja a te egyéni működési szabályodat. Igenis van egy rendszer abban, hogyan bírod a terhelést, milyen szeretetre vágysz, mennyit bír az elméd, …
Mindig ugyanazt mondod – és bejött?
Egy ismerősömmel együtt nyaraltunk és két héten keresztül mindig ugyanazt a drámát kellett végighallgatnom. Az apa este 8 körül elkezdte mondani a fiának, hogy nemsoká le kell majd feküdni. Aztán fél óra múlva is szólt a gyereknek, hogy most már készülődjön. A harmadik napra kívülről tudtam, hogy ezek a felszólítások egyre sűrűsödni fognak. Majd 9 körül eldurvul a helyzet. Végül óriási drámává válik. Sok üvöltözés után az apa rávette a fiát, hogy az megmossa a fogát, fürödjön és lefeküdjön. MIndenki feszült és boldogtalan volt.
.
.
Miután nap, mint nap végig kellett hallgatnom ezt a fesztivált, megkérdeztem óvatosan az apukát, hogy mióta megy ez így? Azt mondta, hogy mióta ismeri a gyerekét, azóta.
– És bevált? – kérdeztem.
– Eddig még nem, de egyszer majd csak megérti.
– Nem gondolkoztál el rajta, hogy ha 12 évig nem sikerült eredményt elérned, akkor talán az idén se jön össze?
– Miért, mit kéne tennem? – kérdezte.

– Mikor is született a fiad? Ja, és a te születési dátumodra is szükségem van.

Hogyan spóroljuk meg 12 évnyi veszekedést?
Beigazolódott a gyanúm, egész más adottsággal születtek. Az apának arra volt szüksége, hogy mindig ugyanabban az időpontban, korán lefeküdjön, nagyot aludjon. Elvégezze az esti rutint, mindig ugyanúgy. Emiatt azt feltételezte, hogy a gyerekének is pont erre van szüksége. A gyerek viszont pont fordítva működött. Minden változást könnyen vett, alig kellett aludnia és semmire se kellett felkészülnie. Ő maga volt a spontaneitás. Halálosan ideges lett attól, hogy őt előre felkészítik valamire. Arra meg pláne, hogy mindjárt le kell feküdni.
Ezért megbeszéltük, hogy apa másnap így fog eljárni.
Az apuka tűkön ült egy órán keresztül, de kibírta, hogy nem ment a fiához előkészíteni a terepet a lefekvéshez. Majd kilenckor azt mondta, hogy gyere mossunk fogat, aztán alvás. A fiú még kialkudott két percet, hogy befejezze a játékot, utána pikk-pakk lefeküdtek békében és nyugalomban.
Akár mindenki kronobiológiai képletét is megismerheted
Mindezt azért meséltem el, mert sokak életében vannak állandóan ismételt történetek, amelyek nem haladnak sehova.
Azért, mert nem ismerik magukat, a kronobiológiai képletüket. Ha az apuka ismerte volna a saját lassú sodrású, felkészülésre vágyó fizikai adottságát, illetve a fiának azt a minimális fékező erejét, ami a legváratlanabb helyzetekhez is tud alkalmazkodni, akkor képes lett volna eredményesen bánni a gyerekével.
Megspórolhatott volna 12 évnyi esti ordítozást.
Ha te is szeretnéd végre tudni, milyennek is születtél,
illetve a szeretteid,
ne hagyd ki a szeptember 23-án induló Kronobiológia tanfolyamot.
Részvételi díj szeptember 10ig jelentkezéssel: 72.000.-
Utána: 82.000.-
Foglald le a helyed időben!
———-
Ajánló:

1. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

———-

2. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom
———-

3. Családállítás Szegeden szeptember 12. vasárnap 9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

———-

4. Januárban indul majd az ingás tanfolyam

Az időutazó – ma is megváltoztathatod a múltat

Az időutazó

(Csak azoknak ajánlom ezt a cikkemet, akik nyitottak az öt érzékszerven túli valóságokra.)

Az emberi elme számára nehezem felfogható az időutazás. Nekem mostanában több tapasztalatom is volt velük kapcsolatban.

Magasabban fejlett lények gyakran alkalmazzák.
A beszélgetések Istennel című könyvben is olvastam róla. Ha például visszamész időben, akkor a jelenlegi éned látogatását kísértetjárásként is érzékelheted.

 

A jövőbeli én üzenete

Sok évnyi tapasztalat után az időutazó bekerült az ingás jegyzetbe, az entitások táblázatba.

Így történhetett meg a következő eset, amikor egy igen racionális férfi jelentkezett be hozzám. Igyekeztem úgy dolgozni, hogy a módszereimmel ne zavarjam meg őt. Mégis csak az jött ki, hogy addig bele sem kezdhetünk a munkába, amíg ingával nem csinálok neki egy előtisztítást.

Egyből az időutazó jelentkezett be, bár pont nem szerettem volna neki ilyesmivel előállni. Egy életem, egy halálom, vettem egy nagy levegőt és elmondtam, mit mutat az inga. Az ő időutazója szeretne neki mondani valamit 5 évvel későbbről. Vagyis a jövőbeli énje látogatott el hozzá, mert üzenni akart neki valamit. Arra kapacitálta, hogy váltson pályát és akár taníthatna is. A férfi elmesélte, hogy egy ideje éppen ezen gondolkozik és nagy kedve lenne tanítani a szakmájával kapcsolatban valamit. Huh, ezt megúsztam!
Túljutottunk ezen és haladtunk tovább az oldásban. Lényeg, ami a lényeg, két nap múlva örömmel jelezte a felesége, hogy a férjének felajánlottak egy állást és ő azonnal el is fogadta. Úgy tűnik elindult az önmagának adott instrukciók felé.

Ma is időutaztam

Az egyik ismerősöm Horvátországból tartott hazafelé a nyaralásból. Nagyon megrekedt a forgalom. Tulajdonképpen gyalog lehagyták volna saját magukat. Egy ideje már reménytelenül araszoltak, amikor írt nekem, hogy csináljak valamit. Sajnos abban a pillanatban nem tudtam az ingához nyúlni, de egy óra múlva egy gyorsat „tekertem” és megüzentem neki, hogy “csak most tudtam egy gyorsat tisztítani” Ő pedig válaszként egy hahotázó fejet küldött. Nem tudtam mire vélni, de azt mondta, hogy majd délután elmeséli, amikor találkozunk.

Kiderült, hogy ezt az üzenetet két nappal ezelőtt küldte. Csodálkoztam is, hogy miért kedden jön haza, nem akkor szokták a turnusok váltani egymást. Én csak most kaptam meg az üzit és utána ingáztam rá. És így is működött!

Megtudtam, hogy az üzenet elküldése után röviddel kitisztult az autópálya és csodás vezetési élményben volt része hazáig.

Tulajdonképpen a tisztítást napokkal ezelőtt megkapta, annak ellenére, hogy én csak ma délelőtt csináltam meg. Vagyis elképzelhetjük úgy, mintha időben visszamentem volna és az akkori időpont eseményeit varázsoltam volna meg minden résztvevő legfőbb javára.

Hát így.

Már évekkel ezelőtt elmesélte a mai felismerését

Miután elmeséltem ezt a kolléganőmnek, témát váltottunk. Ő is meg akarta osztani velem egy felismerését az egyik tarot lappal kapcsolatban.

– De hát ezt már évekkel ezelőtt elmondtad nekem. Én már így is tanítom. Emlékszem, amikor megosztottad velem egy ebédnél. Úgy csodáltalak, milyen nagyszerű ötleteid vannak.
– Ez hihetetlen. Én meg itt örömködök, milyn nagyszerű felismerésem volt az előbbi munka során.
– Valóban megvolt ezt a jelenlegi felismerésed, de nekem 1-2 évvel ezelőtt már elmondtad. Azóta is rendszeresen felhesználom.

És még lehetne sorolni.
Hányszor vissza lehet menni a múltba, de olykor a jövöbe is, hogy elrendezzük a dolgokat, vagy hogy megtisztítsuk a jövőt. A jövő is hat ránk, nem csak a múlt.

Egy Ingás Sorstisztítást végző tanítványom is többször értetlenkedett azon, hogyan is tett csodát. A rokonai már többször megkérték, hogy egy-egy betegségre vagy sorstani elakadásra ugyan tisztítson már. Ő elvállalta, aztán elfelejtette. Majd később észbekapott és megcsinálta a tisztítást. Amikor később beszélt a rokonnal vagy ismerőssel, mindig nagyon hálásak voltak, mert szinte azonnalinak és nagyon hatásosnak találták a több nappal későbbi ingázást.

Tanulság: mindegy mikor végzed el azt a múltbéli dolgot, az el van végezve.

—————————

Ajánló

 

A héten szerdán fogadok Budapesten ügyfeleket.

1. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

 

2. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom

3. Családállítás Szegeden szeptember 12. vasárnap 9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

 

 

 

Túlsúly – a szenvedést okozó gondolatok kikopogtatása

 

Napi Ildi: Kopogtassuk ki a túlsúlyos gondolatokat!

————–
Integrált Család- és Lélekállítás
2019. febr, 16. Szombat, Szeged

Kronobiológia önismereti tanfolyam ápr. 2-től
—————-

A cikk előző része.

 

A túlsúly sok fájdalmas és súlyos gondolattal jár együtt. Ezt ÉFT kopogtatás segítségével el is felejthetjük.

1. KOPOGTATÁS:

“Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.”

Karate kézél: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.

Karate kézél: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.

Karate kézél: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.

Szemöldök kezdete: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Szem külső: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Szem alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Orr alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Száj alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Kulcscsont alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Mellkascsont: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Csukló: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.

 

Most figyeld meg az érzést körülötted vagy benned.
Ne siess, érzékelj!
Egy nagy levegővel fújd ki hosszan!

 

ÉFT kopogtatási pontok

Szemöldök kezdete: Elengedem ezt az érzést, hadd menjen.
Szem külső: Hagyom, hadd menjen.
Szem alatt: Most azt választom, nem vagyok azonos a dühvel.
Orr alatt: Most azt választom, nem vagyok azonos az szomorúsággal.
Száj alatt: Most azt választom, nem vagyok azonos a testemmel.
Kulcscsont alatt: Nem vagyok azonos a testemmel.
Mellkascsont: Úgy döntöttem csak figyelem ezt a testet.
Csukló: Úgy döntöttem érdekes, amit látok. Pusztán csak érdekes. Érdekes vagyok.

 

 

 

 


 

2. KOPOGTATÁS:

Karate kézél: Bár nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről, mégis szeretem és elfogadom magam, mert most ezt tudom tenni.

Karate kézél: Bár nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről, mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Bár nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről, ezt most megbocsájtom magamnak.

Szemöldök kezdete: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Szem külső: Elítélem a testemet.
Szem alatt: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Orr alatt: A gondolataimmal fájdalmat okozok magammal.
Száj alatt: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Kulcscsont alatt: Súlyos, kövér gondolataim vannak a testemről.
Mellkascsont: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Csukló: Elítélem azt, amit látok.

Ha gondolod, ismételd meg a kopogtatást többször is, addig amíg már nem is fontosak ezek a mondatok.

Szemöldök kezdete:    Most azt választom, megbocsájtok magamnak.
Szem külső:    Most azt választom, elengedek egy-két gondolatot.
Szem alatt:    Vajon ki lennék ezek nélkül a gondolatok nélkül?
Orr alatt:    Vajon hogy érezném magam ezen gondolatok nélkül?
Száj alatt:    Vajon mi változna, ha szeretném a testem?
Kulcscsont alatt:    Vajon mi kéne ehhez?
Mellkascsont:   Most szebb gondolatokat választok.
Csukló:    Most hagyom, hadd menjenek ezek a gondolatok.

 

—————–

3. KOPOGTATÁS:

Karate kézél:    Bár nem érzem magam jól a bőrömben, mégis szeretem és elfogadom magam ezzel együtt.

Karate kézél:   Bár nem érzem magam vonzónak, könnyednek, mégis szeretem és elfogadom magam ezzel együtt.

Karate kézél:     Bár szégyellem magam, mégis megpróbálom szeretni magam ezzel együtt.

Szemöldök kezdete: Nem érzem magam jól a bőrömben.
Szem külső: Nem érzem magam vonzónak.
Szem alatt: Nem érzem magam könnyednek.
Orr alatt: Szégyellem magam.
Száj alatt: Nem érzem magam jól a bőrömben.
Kulcscsont alatt: Nem érzem magam vonzónak.
Mellkascsont: Nem érzem magam könnyednek.
Csukló: Szégyellem magam.

Szemöldök kezdete: Nem érzem magam jól a gondolataimtól.
Szem külső: Rájöttem, hogy a testemről szóló gondolatoktól nem érzem jól magam.
Szem alatt: Nem érzem magam vonzónak.
Orr alatt: Lehet, hogy mások vonzónak találnak, de én nem tartom magam vonzónak.
Száj alatt: Olyan gondolataim vannak a testről, ami miatt szégyellem magam.
Kulcscsont alatt: Súlyos, nehéz gondolataim vannak a testemről.
Mellkascsont: Szörnyű gondolataim vannak.
Csukló: Ezek csak gondolatok.

Szemöldök kezdete: Most könnyed gondolatokat választok.
Szem külső: Észreveszem a gondolataimat.
Szem alatt: Elengedem az ítéleteimet magamról.
Orr alatt: Elengedem mások ítéleteit rólam.
Száj alatt: Mi lenne, ha kedvesebb lennék magamhoz?
Kulcscsont alatt: Vajon hogy érezném magam?

—————-

4. KOPOGTATÁS:

Karate kézél: Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, csúnyának vagy taszítónak találnak, mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Nem merek másokhoz közeledni, mert szégyellem magam, mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, hogy megvetnek, mégis szeretem és elfogadom magam.

Szemöldök:    Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, csúnyának vagy taszítónak találnak.
Szem külső:    Távol tartom magam másoktól, mert szégyellem a testem.
Szem alatt:    A gondolataim csúnyák és taszítóak.
Orr alatt:    Az a csúnya és taszító, amiket magamról gondolok.
Száj alatt:    Szégyellem a testem és ezzel távol tartom magamat a többiektől.
Kulcscsont alatt:    Azt akarom, hogy szeressenek, de én nem szeretem magam.
Mellkascsont:    Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, csúnyának vagy taszítónak találnak
Csukló:    Pedig én tartom magam csúnyának és taszítónak. Azt gondolom, hogy ők azt gondolják …

 

A cikk előző része.

————–

Integrált Család- és Lélekállítás
2019. febr, 16. Szombat, Szeged

Kronobiológia önismereti tanfolyam ápr. 2-től

—————-

 

LINK: Gyűlölöm a kövér testemet
Byron Katie youtube videója

 

 

Fogadjunk, eltalálod-e a típusodat – Kronó

 

Fogadást ajánlok!

A Kronó vagy Kronobiológia egy olyan tipológiai módszer, amelynek egy kis szeletét a pszichológusok is alkalmazzák. A pszichológia 4 csoportra osztja az emberiséget – még Hippokratésztól ered. A 4 kategória kelyett a Kronó 8 fizikai típust határoz meg. (Sőt plusz 6-ot érzelmileg. És akkor a szellemit még nem is vettük.)

Egy nagyszerű orosz kutató, Artúr Zsazskov dolgozta ki azt a módszert, amely túl mutat a hippokratészi felosztáson. Ő kb. 20.000 embert elemzett ki, mire a rendszer a mai formájában összeállt.
Ő az érzelmeket és az intellektust is tipizálta. Így minden embert 3 szinten lehet jellemezni. Sőt, számít ezek kombinációja is. Hihetetlenül sokat megtudhatunk magunkról.

A pszichológia módszere a megfigyelésen alapszik, a Kronó a Bioritmuson. És a legjobb az egészben, hogy ezt ki is lehet számolni!

———-

Ajánló: 

Kronó tanfolyam online.

Részletek ezen a linken érhetők el

———-

Miért ne tölts ki vérmérsékleti teszteket?

A megfigyelés ugyanis csalóka. Egyáltalán nem vagyunk tisztában önmagunkkal. Hihetetlen, milyen tévképzeteink vannak önmagunkról. Ezért nem is javaslok senkinek ilyen személyiségtesztet kitölteni és az alapján besorolni magát egy csoportba.

Alig találkoztam olyan emberrel, aki a valódi, veleszületett adottságait felismerte volna. Ugyanis a neveltetés és a védekezőrendszer nagyon el tudja takarni.

Egyszer az egyik konzervatív hölgy hallgató a tanfolyamon szinte sokkot kapott, amikor megértette, mi is az ő igazi baja önmagával. Ő csak antiszociálisnak nevezte magát. Pedig csak egyszerűen besokallt az addigi életétől. Ahogy ő mondta, „zizi” volt.

Adottságai szerint ő egy nyugodtnak, békésnek, lassan beindulónak született. Hozzá finom érzelmi energiákat kapott. Eközben egy hajtós, azonnal reagáló, nagyhangú, temperamentumos (raptorikus, szenvedélyes) család vette körül. Természetesen őt is ilyenre próbálták alakítani.

A családtagok sokat veszekedtek, hangoskodtak, azonnal reagáltak a világra, sokat dolgoztak, szóval a nekik megfelelő módon éltek. A lány megtanulta, hogy neki is így kell csinálni, ez működik. Közben egyre rosszabbul érezte magát a bőrében. Olyan szokásokat, élettempót alakított ki, ami inkább ártott, mintsem használt neki.

Amikor a tananyagban az ő adottságait kezdtük el tanulni, hatalmas felismerései születtek. Rájött, hogy újra kell terveznie a napjait, az egész élethez való viszonyulását. Napirendet kell kialakítania, sokat kell aludnia, vigyáznia kell a gyomrára, … És így tovább.

Ő megkapta a kulcsot saját magához. De vajon mi milyen kulcsot adunk mi a gyerekünknek önmagához? Hányan mondjuk a gyereknek: „ha én meg tudom csinálni, te is meg tudod csinálni”.

  • Honnan tudod, hogy mi való igazán neked?
  • Honnan tudod, hogy mi való igazán a gyerekednek?
  • Honnan tudod, hogy mi való igazán a párodnak?
  • Honnan tudod, hogy mi esne jól a szüleidnek?

Onnan, hogy megismered a saját és a többiek veleszületett adottságait: vagyis a Kronó rendszerét.

Fogadás

A levél címében ajánlottam egy fogadást.
Nincs tét, csak játék. De az élet nyerhető meg vele.

Arra kérlek, hogy végezd el ezt a személyiségi tesztet.

Arra fogadok – és ezt a fogadást senki nem fogja leellenőrizni -, hogy az eredményed messze elmarad a vártnál.

A végeredmény megmutatja, mennyire vagy összhangban azzal, akinek születtél. 

A 100% a cél, azonban a 70%-os találat már nagyszerű.

A valódi, velünk született adottságunkat a Kronó remekül leírja. Fizikai, érzelmi és intellektuális síkon. Ezt az adottságot a Földtől kapjuk a születésünk pillanatában. Ha megismered a saját Kronó képletedet, megérted, hogyan kellene működnöd, hogyan hozhatsz ki magadból a legtöbbet. 

Nincs jó és rossz, pont annyi energiával születtünk, amennyire szükségünk van. Csak jól kell vele bánni.

 

Hasonló írások a témában:

1. Kinek mennyit kell aludni?

2. Még kétszer nem főzött ugyanolyat!

3. Az én párom mindenre érzékeny

4. Reggel kritizál, este dicsér

5. A szőke nő esete a férjével

6. Aki eladja a homokot a sivatagban

7. És máris ott a fejében a megoldás

8. Egy trükk, amivel munkára bírod

 

 

Ha nem akarod levágni az ujjad – önismereti képzés

 

Napi Ildi: Ha nem akarod levágni az ujjad

————–
Vicc: Milyen ember Joe?

Joe egy 10 gyerekes kanadai favágó, akinek a kezén csak 4 ujja van. Emiatt esténként a zajos kocsmában alig tudja megrendelni az 5 sört mutogatással.
Kérdés: Milyen ember Joe?
Válasz: Joe olyan ember, aki nem tud vigyázni.

Mindenki egy veleszületett terhelhetőséggel születik. Ha ezen túllép, előbb-utóbb megállítja egy baleset. Hol ez a határ? Önismereti képzés - kronobiológia.—————-

A legutóbbi levelemben az emberek terhelhetőségéről írtam. Ez a leggyorsabb információ, amit a kronobiológia megmutat. De a gyorsan kiszámolható adatokból sokkal több is következik.

————–
Önismereti tanfolyam a Kronobiológia segítségével.
Okt. 2. keddenként
Szegeden és online
————–

Amikor az önismeret sem elég

Egyszer egy ismerősömmel – aki alacsony fizikai és érzelmi értékekkel rendelkezett – taróztunk. Azt a figyelmeztetést kapta egy kérdésére, hogy ha nem lassít a tempóján és nem kíméli jobban magát, az élet valami súlyos legyintéssel meg fogja állítani. Értette, igazat is adott nekem, majd élte tovább az életét, ahogy addig. Mindig úgy volt vele, hogy ezen még túl lesz, ezt még megcsinálja, majd azután átszervezi a munkáját.
Aztán, ahogy visszatért a nyaralásból, másnap ismét nekiugrott a feladatainak. Éppúgy, ahogy előtte, csak pluszba még volt egy kis elmaradása a nyaralás miatt. A nagy kapkodásban levágta az egyik ujját.

Mivel érzékeny ember, a fájdalom és a gyógyulás folyamata még jobban megviselte, mint az erősebb embereket.
Később, amikor felépült, azonnal talált embert a plusz feladatokra és már sosem hajszolta túl magát. De sajnos ezt több év figyelmeztetés után és csak egy ujja árán tudta megtanulni.

Egy másik ismerősöm pedig három műszakban dolgozott – ami szerintem senkinek sem való, de neki, melankolikusként meg pláne. Évekig tervezte otthagyni a munkáját. Mígnem egyszer hajszál híján levágta a lábát. Ez a trauma segítette hozzá őt a pályamódosításhoz. Most vállalkozóként a saját tempójában dolgozik és végre azt, amit mindig is szertett volna.

Nos, az önismereti tanfolyamon keddtől, ilyen dolgokkal fogunk foglalkozni. És ez csak a jéghegy csúcsa.

 

————-

Ajánló:
  1. Önismeret a kronobiológia módszerével.
    2018. okt. 02.
    Szegeden és online
  2. Problémafeltárás rajzelemzéssel.
    2018. dec. 1. és 8.
  3. TTT tanfolyam dec 5-től

————-

 

“Bárcsak mentesek lennénk a szenvedéstől és a szenvedés okaitól!”

 

 

Neked mekkora a tankod? – önismereti módszerrel megtudhatod

 

Napi Ildi: Neked mekkora a tankod?

Az egyik kedvenc módszerem a kronobiológia.
(Jelentkezz az okt. 02. kedden induló tanfolyamra!)

A cikk alján egy lehetőséget kínálok neked, hogy megtudj valami hasznosat magadról.

A kronó hihetetlenül gyors választ ad egy emberről. Így könnyebb megérteni magunkat és másokat is. Mindenkinek 3 szempontból nézzük az energetikáját – a kronobiológia alapján.

  • fizikai
  • érzelmi
  • intellektuális

Vannak emberek, akiknek az egyik értéke kiugró. Mondjuk nagyon terhelhető fizikailag, de érzelmileg nem. Van, akinek mindegyik energiája sok. Így az összenergiája is az lesz.
De akadnak olyanok is, akiknek mind a három szinten kevés van.

A sok nem jobb, és a kevés nem rosszabb, hanem másra való.
Ezt egyszerűen nem értik az emberek. Főleg azok nem, akiknek kevés van valamelyikből.
Az első kérdés mindjárt az: „És ezen hogy lehet segíteni?”
A válasz pedig a: „Sehogy.”
Mivel ez egy velünk született érték és ráadásul nem is probléma.

Kronobiológia - önismereti módszer. Megmutatja, mekkora a fizikai, érzelmi és szellemi energiád. Ebből azonban még nagyon sok minden következik.

Mindegyik adottság másra való. Akár az autók. A golf autó tökéletes a golfpályán. Könnyű, nyitott, fürge, gyorsan indul. Ha egy golfklub tulajdonosnak akciósan ajánlanánk tankokat, még fél áron sem örülne neki.
A szállítmányozási cég pedig a kamionoknak örül, és sok problémája lenne, ha Twingo-val kéne külföldre vinni az árut.

Ha valakinek az energiája az egyik szinten alacsony, akkor ott ő kevesebbet bír és érzékeny lesz. Éppen ezzel a finomságával tud majd boldogulni.
Egy terapeuta jobb, ha érzékeny.
Egy tervező jobb, ha kifinomult és a részletekkel hajlandó elmolyolni.
Egy szalagmunkás jobban érzi magát, ha nem vágyik állandó intellektuális kihívásra.
Egy szerelő esetében is szeretjük, ha gyors, praktikus megoldást kínál, nem pedig azt javasolja, hogy vegyünk intelligens házat vagy várjuk meg a következő NASA fejlesztésű csaptelepet.

Ha agyműtétet kéne rajtam végezni, én egy aprólékos, melankolikus sebészt választanék, aki a finom precíz munkáját az alacsony fizikai energiájának köszönheti.

Amivel rendelkezel, az pont jó neked. Pont arra, ami a dolgod az életben. Nincs se többre, se másik tulajdonságra szükséged.

Neked mekkora a tankod?

Ha elküldöd a napra pontos születési dátumodat, akkor válaszban megírom neked a tankod méreteit.
3 tankod van. 1 fizikai, 1 érzelmi, 1 szellemi.
Mekkora lehet egy tank mérete?

  • A fizikai tank: 46 – 154 liter
  • Az érzelmi tank: 29 – 164 liter
  • Az intellektuális tank: 42 – 181 liter (Az intellektuális terhelhetőségnek nincs köze az okossághoz. Hanem az alacsony szellemi energiájú emberek agya másképp működik, mint a nagyon terhelhetőké. )

Most csak erre van lehetőség, de ez sem kevés.
Megtudhatod, melyik energiával reagálsz először.

hajdu-ildiko (kukac) t-online.hu

 

——————-
A kronobiológia megtanulható:

Ha te is szeretnéd magadat és a többieket pontosan érteni, akkor érdemes megtanulni ezt a lebilincselő módszert.

Önismereti tanfolyam a kronobiológia segítségével.
Szegeden személyesen, egyébként online is tanulhatsz.
Kezdés: 2018. okt. 02. kedd 17:00

————————-

 

Bárcsak az önismeret hozzájárulna, hogy az lehess, Aki Valójában Vagy!”

————————-

Hírlevélre feliratkozhatsz itt.

 

Megbocsátás önmagunknak

Napi Ildi: A megbocsáthatatlanról

Egyszer egy helyes fiatal férfi járt nálam.
Már 4 éve együtt élt a barátnőjével. Szerették egymást, együtt képzelték el a jövőt. A férfi úgy döntött, még az esküvő előtt megnézi, mit tehet egy fel-felbukkanó, zavaró problémával.

Kapcsolatuk során, amikor nehezebben mentek a dolgok, mindig ugyanazon vesztek össze. Újra és újra ugyanott lyukadtak ki. A lány felemlegette a fiú egy régebbi boltlását.

Hogy is történt?

Három évvel korábban elmentek egy házibuliba. A lány korán hazaindult a másnapi munkája miatt. A fiú még maradt. Aztán beszélgetett egy „csajjal”, táncoltak és volt valami a levegőben. Később a fiú hazabotorkált és hajnalban a telefonjára kapott pár érdeklődő sms-t. Ezek az sms-ek verték ki a biztosítékot a barátnőnél. Azóta is felemlegetődnek. Bár klasszikus megcsalás nem történt, az ügyön nem tudtak túllépni.

Megbocsátás önmagunknak

Az analógiás lélekállítást javasolta az izomteszt.
A fiú elképzelte a kitesztelt kort, helyszínt, szereplőket és élethelyzetet. Aztán tovább kellett vinnie a történetet és a megoldást is ki kellett volna találnia. A történet meghökkentően durva volt.

Ez a felütés: Egy egykori részeges, molesztáló édesapát idős korában meglátogatnak a gyermekei. A már felnőtt gyerekeket lesújtja az apa nyomora, depressziója, elhanyagoltsága. Aztán nekiláttak tüzet rakni, majd összehoztak valami egyszerű meleg ebédet. Néhány szó hangzik csak el. A fiú és a lány megbocsátanak, valamit magasabb szintről néznek. Végül már ők vigasztalják a megzuhant öreget, de semmi nem segít. Ő továbbra is magába roskadt és depresszív.

A történetet – bármilyen találékonyan is próbálkoztam – nem tudtuk továbblendíteni. Pedig a képzelet mozijában bármi lehetséges lenne. Azonban itt beragadtunk.

Végül rájöttem, hogy épp ez a beragadás a válasz a fiatal pár problémájára. Beszélgetés közben kiderült, hogy a fiú hitrendszere szerint vannak megbocsájthatatlan vétkek. A lány csak ezzel szembesítette. Erre az elakadására kapott oldást és házi feladatot.

Később összeházasodtak és a hírek szerint boldogan élnek …

Az a megoldás, hogy nincs megoldás

Az eset felismerést hozott számomra. Néha az a megoldás, hogy nem találunk megoldást. Ez maga az ok. Az elakadást éppen a feloldás képtelensége okozta.

Szerencsére a jobb agyféltekénkben minden megtalálható. Csak sajnos egyben, struktúra nélkül, akár egy álomban. Kellenek hozzá módszerek, hogy az információt előbányásszuk és megváltoztassuk. De azért nem lehetetlen.
A képáramoltatás, a családállítás, az analógiás állítás, a rajzteszt, … mind ilyen módszerek.

A megoldásban az is segített, hogy ismertem a férfi krnobiológiai adottságait. Fizikailag flegmatikus. A flegmatikus jobban ragaszhodik az elveihez és elképzeléseihez. Nehezebben gyógyul, nehezebben enged, nehezebben változik. Olykor ez erény, máskor akadály.

Mindez meg is tanulható.
Ha valami elakadásod van, kérj segítséget. (Bejelentkezés – 70/ 2670679)

————–

Mit tanulhatsz legközelebb?
  1. Önismeret a kronobiológia módszerével.
    2018. okt. 02.
    Szegeden és online
  2. Problémafeltárás rajzelemzéssel.
    2018. dec. 1. és 8.

————–

 

Bárcsak felismernénk a tudatunk valódi természetét és békére lelnénk!”

 

Könyvajánló: A Beszélgetések Istennel című könyv 2. kötete sokat foglalkozik a témával. Isten Hitleren keresztül illusztrálja a jó-rossz, bűn és bűnhődés témáját. Csak rugalmas elméknek javaslom.

További 3 hiba, amit elkövettem a munkám során

 

Napi Ildi: HIBÁK, AMIK NEM IS HIBÁK

2017-ben írtam egy listát ezzel a címmel:
TOP 13 HIBA, AMIT ELKÖVETTEM TANÁCSADÓKÉNT
(Ma is megosztok hármat.)

A lista korántsem volt teljes, de csak a kedvenceim fértek bele. Most csemegézünk tovább.
Ha ma írnám azt a cikket, már nem szerepelne a címben a „hiba”. Hiszen ezek nem is voltak hibák. Csak dolgok, amik nem bizonyultak célravezetőnek.

Azóta tudom, a cselekedetek nem helyesek vagy helytelenek. Azok cselekedetek. Nem érdemes minősíteni őket. Inkább meg kéne vizsgálni, hogy közelebb vittek-e a célhoz. Vagy másképp megközelítve: segítettek-e kifejezni azt, aki lenni akartam.

PÉLDA
Vegyük azt az esetet, hogy párkapcsolatot szeretnék. Viszont elhanyagoltan öltözöm, vagy ki sem mozdulok a lakásból, esetleg szúrósan beszólok minden közeledő férfinak. Ezek egyike sem hiba, csak nem célravezető, tekintve, hogy párkapcsolatban szeretnék élni.

A hírleveleimmel szeretném megosztani a gondolataimat veletek. És azt is szeretném, hogy megismerjétek a munkámat és ha szükség van rá, engem válasszatok.
Hogy ennek ez-e a célravezető módja – én nem tudom. 🙂

Nem az a fontos, hogy a cselekedetünk helyes vagy helytelen, hanem, hogy elvezet-e a célunkhoz és ahhoz, hogy kifejezzük vele, kik is vagyunk igazán.
—-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

—-

TOVÁBBI 3 „HIBA”, AMIT ELKÖVETTEM MUNKÁM SORÁN

1. A tanulóktól kérdeztem

Az egyik szenzációs tarot tanfolyamon többször is megkérdeztem a résztvevőket, hogy ezzel folytassuk vagy inkább azzal? Ilyen feladatot szeretnének vagy inkább amolyat?

Végül az egyik hölgy rám szólt, hogy én ne kérdezzek ilyeneket. Tudom én azt, mi a legjobb.

És igaza volt. Azóta magamtól kérdezem meg, mi is lenne a jobb, az egyik vagy a másik ötletem és aztán meg is válaszolom.
A fitnesz órákon sem szeretem, ha az edző megkérdezi, mit is csináljunk az adott órán. Csináljuk és kész!

2. Dolgoztam utazás közben

Amikor elkezdtem telekocsival járni Pestre, az útitársaim rendszeresen kérdeztek tőlem és én lelkiismeretesen válaszoltam. Egyre jobban belemélyedtünk. Tulajdonképpen egy miniképzéssel fárasztottam magam útközben.
Azóta inkább csak megfigyelem az útitársaimat és gyönyörködöm bennük. Nem is beszélek a munkámról. Nem akarok okos lenni. Mire megérkezünk, kipihenem magam.

Ha mégis kérdeznek, akkor lehet az egyik válaszom, hogy most nem dolgozom.
Ha mégis szakmázunk egy kicsit, akkor tudatosítom magamban, hogy ezt most én választottam és szívesen teszem.

Mindig eldönthetem egy helyzetben, hogy ki akarok lenni. Tanár, utas, segítő, …

3. A felháborodott sofőr

Egy pesti utazásom során a sofőr kérdezett a munkámról. Én lelkesen beszéltem neki – ez esetben a kopogtatós módszerről, az ÉFT-ről. Hogyan működik, milyen nagyszerű és gyors eredményeket tapasztaltam. A sofőr felesége folyamatosan közbekotyogott, megjegyzéseket fűzött hozzá, alig tudtam végigmondani egy mondatot. A sofőr pedig egyszer csak hangosan becsmérelni kezdett. Dühösen kifakadt: „Nehogy már azt mond nekem, hogy majd vakargatom a szemem alját és megváltoznak a dolgok! Én évek óta járok terápiára a legnagyobb nevekhez és már volt egy felismerésem. Te meg azt mondod, hogy vakargatom a szemem alját és az is elég lett volna?”

A mellettem ülő férfi is megjegyezte, hogy ne beszéljek ilyen könnyedén a munkámról, mert ez nem lehet nem igaz és ez mindenki számára felháborító.

Sajnos későn, de végül behúztam a verbális kéziféket. Rájöttem, hogy magamnak kerestem a bajt. A rátarti sofőr például 10 éve az ország legjobb terapeutáihoz járt, én meg jövök azzal, hogy ÉFT-vel milyen gyorsan lehet elengedni érzelmi problémákat. Milyen gyorsan lehet megváltoztatni a gondolatokat. Számára tényleg az volt a megoldás, hogy bezúzott engem, különben felül kellett volna vizsgálnia az elmúlt évek gyakorlatát.

—-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

—-

Bárcsak képesek lennénk kifejezni az életünkkel azt, akik valójában vagyunk!”

 

HOZZÁSZÓLÁSOK:
Szia Szivem,

Igen, én is ezt látom ezekben és hasonló helyzetekben:
"A rátarti sofőr például 10 éve az ország legjobb terapeutáihoz járt."
Aki befektet sok energiát bármibe, az a valami nem lehet felesleges és hibás az elme szamara. Az elme védi az igazát.


Nálam pl. a rosszul működő párkapcsolatokból volt nagyon nehéz kiszállni. Utólag jöttem rá, hogy azért ragaszkodtam a rossz és kellemetlenben való bennmaradáshoz, mert már annyi energiát, adást tettem bele, hogy nem voltam elég bátor felismerni, hogy tőlem nem fog megjavulni a kapcsolat, bármit is teszek.

Megjegyzem a másik számára mindig <<elég>> jó volt ahhoz, hogy tiltakozzanak mindannyian a szakítás ellen. Miért is változtattak volna bármit, ha anélkül is jól ment számukra ... Mások az igényeink :-)

Puszillak!

 

 

Ha ismered, megérted – a konzervatív

 

Sok minden érthető lesz, ha ismered az adottságodat
Milyen a Konzervatív anya és a konzervatív humorista?
(a Kronó szemszögéből)

———————–

Ajánló: 

Kronó tanfolyam online.

Részletek ezen a linken érhetők el

———————–

Mi alapján derül ki, hogy Milyen adottsággal születtél?

A születési dátumból. Elég napra pontosan az időpont.
(A balkezesség és az éjfél körüli születés bezavarhat.)

A születési dátum azért mértékadó, mert a Kronó vagy kronobiológia azt mondja, hogy 3 szülőnk van. Az édesanyánk, az édesapánk és a Föld. Mindháromtól örököltünk valamit.

Tehát a Kronó adottság kiszámolásához azt kell tudnunk, hogy a születésed napján a Föld éppen milyen állapotban volt. A Bioritmusond görbéje éppen hol „kunkorodott”.

Ha aznap épp erőteljesen kiáradt az energia, akkor te Raptorikus leszel. Kiáradó, lendületes, cselekvő és kitartó. Ha pedig a Föld bioritmusa befogadó, akkor a szülött is visszafogottabb, nyugodtabb, kevésbé impulzív lesz.

 

kronobiológia: a flegmatikus anya biztosan a családját választja.
Könnyebben segíthetsz egy tanácstalan embernek, ha ismered a Kronóját.
Miért írok ma erről?

A minap egy anyuka azt kérdezte tőlem, hogy elmenjen-e a barátnőivel a régóta befizetett wellness hétvégére, vagy inkább otthon maradjon a nagylányával, aki eltörte a lábát.
A nagymamája egyébként vigyázna a nagylányra.

Először nem is értettem, miért olyan nagy dilemma ez. Húztunk rá egy-egy taró lapot is. Mindkét verzió rendben volt. Bárhogy is dönt, az oké.
Mondtam is neki, hogy legalább a lány együtt lehet a nagymamájával, aki boldogan főz majd rá. Ő pedig a barátnőkkel pedig teljesen ellazulhat.

Minél tovább beszélgettünk, a hölgy annál kétségbeesettebb lett és el is sírta magát. Megdöbbentem.
Miért akarsz ennyire rábeszélni arra, hogy elmenjek a wellness-be? – kérdezte kétségbeesetten.
És elmesélte, hogy a lánya akkor nem a megszokott ágyában fog aludni. A nagyinál más a fürdőszoba, hogyan segítenek majd neki? Nem lesz aki elvigye a hétvégi vetélkedőre. Nem lesz ott vele a számítógépe, …

És akkor jutott eszembe, hogy ez a hölgy konzervatív. Minden világossá vált.

Milyenek a konzervatívok?

A Kronó vagy kronobiológia két számértékből értelmezi a fizikai adottságot. A fék és az aktivitás nagyságából.

  • A kornzervatívok nagy fékkel és kis aktivitással rendelkeznek.
  • Szeretnek egy helyben lenni és nagyokat aludni.
  • Nem szeretik, ha a dolgok megváltoznak. Imádják a kiszámíthatóságot és a megszokott dolgokat. A rutint és a napirendet. Tipikus mondatuk: ezt ekkor szoktam csinálni, ezt pedig így szoktam csinálni.
  • Mondhatni nem rugalmasak. De épp ez ad a többi embernek stabilitást. Ha van egy konzervatív a családban. Így lesz rendszer a család életében.

Erről órákig tudnék mesélni. De csak egy példa. Az anyukám és a férjem is konzervatív. Ezért mi délben ebédelünk. Akkor is ha nem vagyunk éhesek. Miért? Mert akkor van ebédidő és ezt így szoktuk. 🙂

A konzervatívok egyébként nagyon gondoskodóak, jó szülők, még akkor is, ha férfiak. A gyerekek ugyanis szeretik a kiszámíthatóságot. Egy raptorikus anya többnyire halálra unja az egész gyes-időszakot.

Vajon hogyan döntött az anyuka?

Tuti, hogy nem ment el a barinőkkel wellness-elni. Hiszen fájdalommal töltötte el, hogy a lánya majd 3 napot nem a megszokott környezetében töltene el. Sőt, mivel a lány is konzervatív, ezért valószínűleg ő sem örült volna igazán ennek a váratlan helyrajzi változásnak.

És ez az anyuka örömét leli a gondoskodásban.

Valljuk be, nem mindnyájan vagyunk ezzel így!

Én, mint hélikus, és a raptorikus gyerekem ezen nem nagyon rugózott volna. Végre egy kis változatosság, végre egy kis történés – mondtuk volna!

Hát ezért érdemes emberismeretet tanulni!

Amikor tanácsot adunk valakinek, akkor nem arra van szüksége, hogy elmondjuk a saját igazságunkat neki, hanem rámutassunk, mi az, ami összhangban van vele.

A kedvenc humoristám konzervatív

Kőhalmi Zoltán egyik jellegzetes kabaré fellépése itt.

flegmatikus humoristaA kabarét azoknak ajánlom, akik ismerik a Kronó vagy szeretik a színvonalas humort.

A konzervatívok illemtudóbbak, mint mások. Tudják, mi illik és mi nem.

A poénjai mindig belül maradnak az ízlés határain. Soha nincs altesti humor.

Szeretik a családot és szívesen vannak otthon. Kőhalmi Zoltánnak is három gyereke van és az első szerelmét vette el feleségül. És ahogy olvasom a vele készült interjúkat, ezen nem is akar nagyon változtatni.

A konzervatívok ragaszkodnak a szokásaikhoz:
„Nekem más merész dolgaim vannak, amit nem tettem meg életemben.
Átfésülni a hajam a másik oldalra.
Kigombolni még egy gombot az ingemen.
Sose szálltam le a kék metróról a Pöttyös utcánál.”

Riportot is készítettek a konzervatív humoristával

Itt meghallgathatod.

„Általában ugyanazt szeretem mindig csinálni. Ragaszkodom a kipróbálthoz. Pszichológushoz is jártam, de csak a hétfői rántott sajtról tudott leszedni. Menzára hétfőn jártam és ott hétfőnként mindig az tűnt a legjobb választásnak. Ez egy megoldás az élet bizonytalanságaival szemben.”

„Én vagyok az az ember, aki mindig ugyanazt eszi, ugyanoda parkol.”


 

Olvasók írták:

Kedves Ildikó!

Mindig örülök a leveleidnek, még akkor is, ha személyesen nem vehetek részt az alkalmaidon /lévén, hogy Budapesten élek/, de köszönetet kell mondanom, hogy olyan sok értékes tanácsot közreadsz, amivel sokat segíthetsz másoknak.

Amiért most “tollat ragadtam” ezen túlmenően, a Kőhalmi Zoltán kabaréja. Nem ismertem eddig és  nagyon hálás vagyok Neked, hogy látótérbe hoztad. Szellemes…róla tényleg elmondható “akinek humora van, mindent ért,” /akinek nincs, mindenre képes/ Nagyon jól szórakoztam.

Még-egyszer köszönet segítőkész soraidért, hasznosítható sok jó tanácsodért.

szeretettel: T. I.

 

Hasonló írások a témában:

1. Aki a mai világban jobban boldogul

2. Még kétszer nem főzött ugyanolyat!

3. Az én párom mindenre érzékeny

4. Reggel kritizál, este dicsér

5. A gyerekeim nagyon mások

6. Aki eladja a homokot a sivatagban

7. És máris ott a fejében a megoldás

8. Egy trükk, amivel munkára bírod

 

Ismétlés a tudás anyja

 

Napi Ildi: ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA, ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA, …

Az elmúlt években a tanfolyami ismétlés ingyenes volt  – ha személyesen vettél részt.

Évek óta tendencia, hogy a régi tanfolyamok résztvevői újra eljönnek a tanfolyamra ismételni.
Ez a lehetőség eddig ingyenes volt. 2017. szeptemberétől az ismétlés lehetősége továbbra is fennáll, de a résztvevőnek egy minimális hozzájárulást kell fizetnie a költségekhez.
Alkalmanként 1.000.- Ft-ot.
Ez azért is indokolt, mert évről-évre bővül a tananyag és soha sem tanítom ugyanazt, mint eddig. A 2010-es ÉFT tanfolyama szinte már alig hasonlít a maihoz. De ez minden további tanfolyamról is elmondható.

A tanfolyamok ismétlése majdnem ingyenes: 1.000.- / alkalom
A tanfolyamok ismétlése majdnem ingyenes: 1.000.- / alkalom

Ezt nem én találtam ki, hanem a kolléganőm, barátnőm. Az ő szisztémája volt. Én pedig átvettem. És sokáig bevált.

Az ismétlők – csak néhányan – minden alkalommal eljönnek az új tanfolyamra. De leginkább az a jellemző, hogy csak részt vesznek egy-egy alkalommal.

Az ilyen alkalmak nagyon hasznosak.

MIRE JÓ EZ NEKED?
  • A homlokodra csapsz: „Úristen, miért is nem használtam mostanában a módszert! Mennyi szenvedéstől megkíméltem volna magam.”
  • Aztán olyan dolgok is elhangozhatnak, amiről legutóbb nem beszéltünk. (Minden csoport más és mindig más témák lesznek hangsúlyosak.)
  • Ismétléskor olyan információra is felfigyelhetsz, ami eddig elkerülte a figyelmedet. (Valamiért a múltkor nem hallottad meg, most pedig felfigyelsz rá.)
  • Minél többet ismételsz, a tudás annál mélyebb lesz A véreddé válik. (Már nem csak vezetve, de otthon önállóan is mersz dolgozni. Vagy már nem is kell gondolkozni, és a módszer használata könnyeddé lesz.)
  • Egy ilyen alkalom hatalmas feltöltődés, egy energiabomba. A hangulat – még a legkomolyabb témák esetén is – fergeteges. Sírunk, nevetünk és változunk.

Én személy szerint a tarot tanfolyamot annak idején legalább 3-szor elvégeztem. Mindig találtam benne új infót. Jegyzeteltem és a végén egész jó kis saját jegyzetet írtam. Így lettem tanítványból mester.
De sokszor ismételtem a kronobiológiát és talán az SVT-t is.

Nekem bejött.

 

Végső visszaszámlálás

 

Napi Ildi: VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS

Itt az ideje dönteni és jelentkezni!

Órarend a Tudat, a Lélek és a Sors témaköreiben
2016. ősz

A részletfizetésről itt olvashatsz.

Melyik tanfolyamot vagy foglalkozást választanád?
Itt az ideje meghozni a döntést, szeretnél-e tanulni valamit az ősz folyamán az önismeret, a sors és a lélek dolgait illetően.

SZEGEDI TANFOLYAMOK személyes részvétellel és
távoktatásban

 

– ÉFT tanfolyam és terápia
szept. 16-tól péntekenként 17:00 órától
9 alkalom sok gyakorlással
(A problémákat az érzelmek és a gondolatok tartják fenn. Az ÉFT tudja ezeket törölni.)


– Ingás Sors- 
és Lélektisztítás
szept. 20-tól keddenként
(Ez a tanfolyam eszközt ad a kezedbe, hogy a gyakorlati életed megváltozzon a láthatatlan segítségével.)
– Tarot kártya
okt. 12-től szerdánként


– Kronobiológia 
nov. 18-tól péntekenként

FOGLALKOZÁSOK

  • Fordítsd meg!
    Lépj túl az üzleti és anyagi nehézségeken Byron Katie módszerével!
    Elakadás a pénzügyekben? Ez a módszer segít rávilágítani a blokkra és kiutat mutat.
    szept. 10. szombat 14-20:00
  • Izomteszt
    2016. szeptember 17. szombat 11-19:00
  • Jobb agyféltekés problémamegoldás a pénzügyekben
    okt. 23. vasárnap 13:30-18:30 
  • Játékterápia – problémafeltárás és megoldás egy saját kidolgozású táblás társasjátékkal.
    nov. 12. szombat 13:30-19:00

 

 

TANULJ TÁVBAN!
(online tanfolyamok)

 

 

FONTOS!

Kérlek, ne a tanfolyam napján jelentkezz!
Ha a tanfolyamot megelőző héten nincs meg a minimális létszám, akkor a tanfolyam elmarad.
Gyakori, hogy aznap jelentkeznek rá emberek és csalódnak, mert nem indul a képzés.
Azonban meg kell érteni, hogy nekem is gazdálkodnom kell a helyiséggel, a jegyzettel, az idővel.
Kérlek, vedd ezt figyelembe, hogy a történet minden résztvevője elégedett lehessen.

 

Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
70/ 267 0679
hajdu-ildiko kukac t-online.hu

 

 

Szösszenetek 1 – Az egzotikus vezető

Napi Ildi: SZÖSSZENETEK 1.  –  AZ „EGZOTIKUS” VEZETŐ

Már előre jelzem, hogy ebben a cikkben nem leszek annyira „jófej”.

Azért fogok negatív példát hozni, mert a pszichológusok kimutatták,
hogy az emberek a negatív hírekre kíváncsiak, a pozitívra nem.

Figyeld meg! Az emberi természet vonzódik a negatívumokhoz.
A rossz hír kelti fel az érdeklődését.
Ha egy társaságban arról kezdesz el beszélni, hogy milyen szépen él
együtt Laci és Ibolya, akkor mindenki csak néz, hogy ezt most miért
említed meg. De ha arról sztorizol, hogy milyen rafináltan csalja meg
Laci Ibit, mindenki sürget, hogy mesélj.
Nyugodtan próbáld ki! Az emberek a rosszra reagálnak.

Ezért ilyen történetet választottam – hogy elolvasd.

Egzotikus vezető

1. AZ EGZOTIKUS VEZETŐ 🙂

Nemrégiben felhívott valaki. Sokáig nem is értettem, mit szeretne.
Elmesélte, hogy főállásban egy rádiónál dolgozik, mint „spirituális tanácsadó”.
Óh, érdekes – gondoltam.

Terjengősen beszélt és sokáig az sem értettem, mit szeretne. Közben megtudtam,
mennyi iskolát elvégzett, nagy nevűt is. Ahol nagyon sokféle tantárgyat
– köztük kronobiológiát is – tanítottak. Tehát mindent tud a témában.
Számomra nagyon gyanús, Ha valaki nagyon kihangsúlyozza a tanulmányait.
Tapasztalataim alapján csak az szokott felütésképpen a képzettségéről beszélni,
aki nem biztos a tudásában, vagy ügy számára az iskolázottság.

Tök jó, ért a kronóhoz, de miért kellek én ehhez?

A beszélgetés egyre bizarrabb lett.
Végül kiderült, hogy most nincs nagyon munkája és szeretne velem
beszélgetni, csak úgy a kronobiológiáról. Jaj, az ilyet nem annyira szeretem.
Ilyenkor mindig elképzelem, hogy mit szólna egy nőgyógyász, ha felhívnám
egy témával kapcsolatban, hogy beszélgessünk egy kicsit, mert sokat
olvastam már róla és most úgy ráérek.

A telefonáló férfi elmondta, hogy ő „egzotikus vezető”,
de van egy lánya, aki közepesen „szagnifikus”.
És ekkor elpattant egy húr bennem.

Egyből tudtam, hogy sok köze ennek az embernek nem lehet a kronobiológiához,
hiszen az első mondatában két szakkifejezést használt, mindkettőt hibásan.
Vajon mennyire lehet jártas az, aki az adottságok neveit sem tudja helyesen használni?
Az egoisztikus vezetőt egzotikus vezetőnek, a szangvinikus szagnifikusnak hívja?

És mennyire lehet az a képzés alapos, ahol a tanárok nem veszik észre, hogy a
diákok még a főbb kategóriák elnevezését sem tanulták meg?
Manapság több ilyen iskolába is beiratkoztak ismerőseim. Tanácsadókat képeznek.
Azonban a jó néven futó képzés mögött más húzódik, mint amire elsőre gondolnánk.
Az iskola rendkívül sok szakterületbe enged bepillantást, de csak bepillantást.
Tehát a hallgatók, mindenből kapnak egy kicsit, de csak éppen annyit, hogy azzal
nem lehet komoly munkát végezni. Viszont jól hangzik, hogy például legalább
ötféle lógia (asztrológia és kronobiológi, …) is szerepel a tantárgyak között.

Azonban egy korrekt 3 éves tanfolyamról hallottam. Azt hirdeti az iskola, hogy a
3 év alatt mindenbe belekóstolnak a hallgatók és nem több. Ez arra lesz jó,
indokolják, hogy ezek után a tanuló majd el tudja dönteni, merre is szeretne
indulni, melyik területben szeretne inkább elmélyülni. Ez legalább korrekt.
Nem ígérnek többet annál, mint amit nyújtanak.

A tudatalattink is nagyon be tud csapni bennünket. A drágább, díszesebb
csomagolású termék mindig jobban esik a fogyasztónak. Amikor a kutatók
termékeket tesztelnek a vásárlóval, akkor ugyanazt a bort jobbnak érzékelik
a vásárlók, ha a 90 dolláros polcról veszik le, mintha a 10 dollárosról.
Ugyanazt a mosóport hatékonyabbnak tapasztalják a háziasszonyok,
amelyiknek színes a csomagolása, mintha egyszínű kék dobozban kapják.

Hogyan válasszak megfelelő tanfolyamotÍgy van ez a tanfolyamokkal is. Egy hangzatos nevű, jól meghatározott árú
és díszes képpel illusztrált tanfolyam sokkal csábítóbb, mint egy kevésbé attraktív.

Te melyikre iratkoznál be inkább?

  1. Kronobiológia tanfolyam Szegeden vagy
  2. Okleveles Kronobiológiai Tanácsadó Képzés – online, egyedi számítógépes programmal

Bár és tanúsítványt adok és nem oklevelet arról, hogy a foglalkozásokon résztvettél és az elhangzottakat megértetted, valamint a gyakorlatban alkalmazni tudod..

 

Mindkét tanfolyam linkjét itt találod:-)

Kronobiológia – tanfolyam

 

Tehát, ha szeretnél valamit alaposan megtanulni, aztán a tanfolyamon tanultak
alapján felelős tanácsot adni, akkor nagyon is nézz utána, hogy mire iratkozol be,
mit kínál a képzés.
És hallgass a szívedre is! Valahogy a lelked mélyén fogod érezni, hogy hova kell menned.

 

 

===========================

 

Programajánló:

 

  • Ősszel TANFOLYAMOK indulnak.
    Megtanulhatod az általam használt módszereket.

 

 

  • Ha nem tudsz eljönni, részt vehetsz távoktatás keretein belül is.
    És bármikor elvégezhetsz egy tanfolyamot akkor, amikor te szeretnéd.
  • Fantasztikusan sikerülnek mostanában a szegedi kopogtatós délutánok.
    Katarzisok sorozatát éljük át néhány óra alatt.
    Legközelebbi FOGLALKOZÁSOK:

 

  1. 2016. augusztus 20.szombat 14-18:00 –
    azoknak, akik nem tudnak lazítani, ellazulni, pihenni, akik mindig hasznosak,
    munkamániások, vagy azt hiszik, hogy mindig tevékenykedni kell.
  2. 2016. augusztus 27. szombat 14-18:00 –
    betegségek, fizikai, testi tünetek, a test öngyógyító folyamatainak beindítása
  3. Byron Katie – 4 kérdés munkamódszere alapján szenvedést okozó gondolatok elengedése.
    – 2016. szeptember 10. szombat 14:00-20:00

 

Jelentkezés: efthajduildiko@gmail.com

 

===============================

Legközelebb arról fogok írni, hogy

Miről árulkodnak és miben segítenek a 

KEDVENC FILMSOROZATAINK?

 

 

Ezt a levelet azért kaptad, mert feliratkoztál a hírlevelünkre. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [url:leiratkozás]Leiratkozás[/url:leiratkozás]

Köszönd Ricsinek!

 

Napi Ildi: KÖSZÖND RICSINEK!

Ajánlataim

======================

Köszönd Ricsinek

 

 

Egy érdekes felvetés érkezett hozzám a minap.
Egy régi ÉFT-s tanítvány (Ricsi) kérdezte meg,
hogy részt vehetne-e a KRONÓ előadás sorozat 1. alkalmán?

Ekkor jutott eszembe, hogy hány emberben merülhet fel hasonló igény?
Vajon én egyből el tudom dönteni egy programról, hogy szeretném-e?

Amikor jelentős döntéseket hozunk, a legtöbben
(enneagram 6-os, az emberek 2/3-a) alaposan tájékozódnak.

  • Mennyibe kerül?
  • Milyen az előadó?
  • Hányan lesznek?
  • Lehet-e parkolni?
  • Lehet-e hiányozni?
  • Kap-e jegyzetet?
  • Van-e wc?
  • Lehet-e dohányozni a szünetben?
  • Egyáltalán lesz-e szünet?
  • El lehet-e menni hamarabb?
  • ……….

Persze vannak a tananyaggal és az oklevéllel
és hasonlókkal kapcsolatos kérdések is. 🙂

A kérdések sora végtelen.

Ezért FELAJÁNLOM a következő lehetőséget.

A 2016. április 13. szerdán este kezdődő kroobiológia tanfolyam
első alkalmán részt vehetsz és még meggondolhatod magad.
Nem kell a teljes tandíjat befizetni. Csak az aktuális alkalom árát.

Jó érzéssel tölt el, ha még meggondolhatod magad?

Ha te távoktatásban szeretnél részt venni, ajánlom olvasd el itt a részleteket:
https://www.hajduildiko.hu/tanfolyam/online-tanfolyamok/

És egy tájékoztató a sok kérdéssel rendelkezőknek:

 

Mivel még nem jártál még hasonló tanfolyamon,
hadd írjam le, mire számíts:

 

✔ Április 13-án délután 16:45-kor Szegeden befordulsz a Tavasz utcába.

Kényelmesen leparkolsz, mert itt a parkolás ingyenes.
Ha az 1-es vagy 2-es villamossal jössz, a Tavasz utcánál szállj le.
A biciklisek meg mindent tudnak.

✔ Besétálsz a 19-es számú ház barna rácsos ajtaján és már
meg is érkeztél. Nincs csengő, csak gyere be!

✔ Ahogy belépsz, megismerkedünk és bemutatlak a többieknek.

✔ Aztán elvegyülsz a többiek között, akár meg is szólítasz párat
közülük, gyűjtöd az infókat, rácsodálkozol, hogy milyen klassz
emberek jöttek itt össze, …

✔ Percek múlva kezdünk, addig is készíthetsz egy teát vagy
kávét magadnak,elmehetsz a mosdóba.

✔ A kezedbe kapsz egy jegyzetet, ami foglalkozásról foglalkozásra bővül.

✔ Elkezdődik az első előadás Jegyzetelsz, de a kiadott jegyzet
szinte mindent tartalmaz. Meglepődsz, milyen izgalmas és
összetett témával fogunk 9 estén át foglalkozni. A kronóban ez is és ez is benne van?

✔ Szünetben kiszaladsz levegőzni egyet, vagy iszol még egy teát. Még jobban megismered a többieket. A tanfolyam további részében a szünetekben szenvedélyesen ismerősők és rokonok képleteit elemezitek, élményeket meséltek egymásnak, kivel mi is történt?

✔ Az este végén gyakorlatias házi feladatot kapsz, amin 1 hetet gondolkozhatsz, gyakorolhatsz. A házi feladat nem kötelező, de téged szolgál.

✔ Legközelebb azzal kezdjük a foglalkozást, hogy megbeszéljük,
ki hogyan oldotta meg a házi feladatot. Aki nem szeretne beszéli,
annak nem kell. De tapasztalatból tudom, hogy még a le
gvisszahúzódóbbak is alig várják, hogy elemezzük az ő tapasztalataikat.

✔ A 12 alkalom során jegyzeteket, táblázatokat és egyéb
segédanyagokat kapsz.

✔ A tanfolyam 2 fő részből áll. Az első 6 foglalkozáson a
személyiségtipológiával foglalkozunk. A második 3 alkalommal
pedig az emberi kapcsolódásokkal.

✔ Sokat fogunk gyakorolni és mindig lehet kérdezni.

✔ Ha pénzügyi gondod van a tandíj kifizetésével, ne tétovázz, keress meg és megbeszéljük.

✔ A tandíjon kívül nincs több kiadásod. Kérhetsz számlát is.

✔ Az utolsó alkalommal egy házi vizsgát tehetsz, ha van kedved
és bátorságod hozzá. Már maga a vizsga is egy tanfolyami gyakorlással
felér. A részvételről és a vizsgáról gyönyörű oklevelet kapsz.

✔ A későbbiekben akárhányszor ismételhetsz a tanfolyamokon –
mindezt ingyenesen. Annak idején én is legalább 3 különböző
tanfolyamot végig hallgattam.

✔ Az utolsó alkalom után iszunk egy pezsgőt, e-mail címeket
cseréltek és fotózkodunk, de az is lehet, hogy nem.
Ezt már a spontaneitásra bízzuk.

Aztán kimész a kocsidhoz, beülsz, és azt mondod:

“ÚRISTEN,MEKKORA ÉSZ VAGYOK,

HOGY EZT NEM HAGYTAM KI!!!”

Vállon veregeted magad, és ellovagolsz a naplementébe, győzedelmes érzéssel, hogy Te jó ég, mennyi minden lehetőség nyílt ki előtted.

Vagy maradj otthon, és tölts el még egy ugyanolyan napot mint a többi

De ha jössz, tudd: Ez egy nem mindennapi lehetőség és már semmi sem lesz ezután olyan, mint régen!

Egy hely még vár rád, írj ide most: hajdu-ildiko kukac t-online.hu

 

Ott találkozunk, oké?

 

Üdv: Hajdú Ildikó

 

=============================

 Ajánlataim:

 

KRONOBIOLÓGIA – előadás sorozat (tanfolyam)
kulcs önmagadhoz és másokhoz

Szeged, 2016. április 13. 17:00-től szerdánként
Online is elvégezhető.
Részletekért kattints ide!

 

=============================

 

JOBB AGYFÉLTEKÉS ÖNKEZELÉS

Szeged, 2016. április 16. szombat 9-14:00

Részletek itt!
============================

 

TAROT TOVÁBBKÉPZÉS

2016. márc. 09. szerda 17-20:00

Azoknak, akik már tanultak tarót, jól jön egy kis felfrissítés.

Illetve a ritkábban használt kirakások mellett új dolgokat is tanulunk.

 

===========================

TAROT TANFOLYAM

Tarot tanfolyam

Szegeden május 16-tól

Ismétlőket várom szeretettel. Az ismétlés ingyenes.
Online is elvégezhető!

 

===========================

 

Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
efthajduildiko kukac gmail.com
70/ 267 0679

www.hajduildiko.hu

==================================

 

 

Tudod-e, mikor van a Föld szülinapja?

 

 

Napi Ildi: TUDOD-E, MIKOR VAN A FÖLD SZÜLINAPJA?

Még két nap és kezdődik a KRONOBIOLÓGIA TAFOLYAM

==============================================

A Föld szülinapja

 

Napi Ildi: TUDOD-E, MIKOR VAN A FÖLD SZÜLINAPJA?

Ezt persze senki sem tudja, de a kroobiológia mégis használja ezt a fogalmat.

A kronobiológia abból indul ki, hogy minden emberre egy bizonyos energetikai t
öltöttség jellemző. Ez az energetikai töltés 3-féle lehet: fizikai, érzelmi és szellemi.

A Föld is egy élőlény, bár nehéz ezt elképzelni, de egy bizonyos módon az.
Neki is van energetikai hullámzása, akárcsak az összes élőlénynek. Van,
amikor kiáradó és van, amikor befogadó, vagyis passzív. Pont úgy hullámzik,
mint az emberek bioritmusa. Akarom mondani, épp fordítva. Az emberek
bioritmusa hullámzik úgy, mint a Földdé.

Ez nem véletlen. A megszületésünkkor a sors és a jellem dolgairól az éppen
aktuális égi állások adnak leírást. De az energetikánkról a Föld pillanatnyi
energetikai töltöttsége gondoskodik.

Azért születtél azon a napon, amin születtél, mert éppen azokra az energiákra
és éppen annyira van szükséged az életfeladataid elvégzéséhez, amennyit kaptál.

A Föld születésnapja az a nap, amikor mindhárom bioritmusgörbéje éppen a
nullán (0) áll. Ezt azoknak könnyű megérteni, akik legalább egy kicsit
emlékeznek a matek és fizika órák sinus görbéjére. Ilyenkor mindhárom
hullám éppen az X tengelyt metszi, az értékük 0. Ezután a görbék elindulnak
felfelé + 100 %-ig, majd alámerülnek – 100 %-ig. És ez így megy a végtelenségig.

Tehát van olyan pillanat, amikor mind a három görbe éppen a 0-n áll.
Ezt nevezte el a kronobiológia a Föld születésnapjának.

Ez az állapot 21.252 naponta történik meg. (23 x 28 x 33)

Ilyen volt 1981. december 31. és
ilyen lesz 2040. március 08. is.

Vajon te milyen energetikai töltöttséggel születtél?
Fizikailag, érzelmileg, és intellektuálisan?

Ezt egy gyors számolással vagy egy számítógépes

programmal is kiszámíthatod.

Ebből rengeteg dolog következik.

 

  • mennyire vagy terhelhető,
  • mennyire vagy érzékeny,
  • ki tudsz-e állni magadért,
  • hogyan oldasz meg egy problémát,
  • milyen betegséghajlamaid vannak,
  • ki illik hozzád és ki az akivel ugratok egymásra,
  • kivel van sorstanilag dolgod és kivel nincs semmi,

 

Ha ilyenekről szeretnél tanulni, akkor 2016. április 13-án szerdán délután kezdődik a tanfolyam.

Részletek itt!

 

Aki nem szegedi, az online is elvégezheti.
Hangban és írásban küldöm a tananyagot, táblázatokat, …

Részletek itt!

Ha nem akarsz érteni a kronóhoz, de érdekel a sajátod vagy a szeretteidé, akkor rendelhetsz elemzést.

 

Ha érdekel a tanfolyam, de pénzügyi gondjaid vannak, akkor olvasd el az ajánlatomat itt.

 

=============================

Ajánlataim:

 

KRONOBIOLÓGIA –
kulcs önmagadhoz és másokhoz

 

Szeged, 2016. április 13. 17:00-től szerdánként
Online is elvégezhető.
Részletekért kattints ide!

 

=============================

 

JOBB AGYFÉLTEKÉS ÖNGYÓGYÍTÁS

Szeged, 2016. április 16. szombat 9-14:00

Részletek itt!
============================

 

TAROT TOVÁBBKÉPZÉS

2016. márc. 09. szerda 17-20:00

Azoknak, akik már tanultak tarót, jól jön egy kis felfrissítés.

Illetve a ritkábban használt kirakások mellett új dolgokat is tanulunk.

 

===========================

TAROT TANFOLYAM

Tarot tanfolyam

Szegeden május 16-tól

Ismétlőket várom szeretettel. Az ismétlés ingyenes.
Online is elvégezhető!

 

===========================

 

Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
efthajduildiko kukac gmail.com
70/ 267 0679

www.hajduildiko.hu

==================================

 

Mi a különbség az asztrológia és a kronó között?

 

ASZTRO – KRONÓ – Mi a különbség?

(Kedvcsináló a kronó tanfolyamhoz – online)

Mi a különbség

Egyszer egy kliensem azt kérdezte, hogy

– Ugye amiket elmondtál nekem, azt nem a születési dátum alapján találtad ki?

– De igen – feleltem.

– Mert akkor én nem hiszek benne – mondta. A dátumokat szerintem bárhogy meg lehetett állapítani, és a világ más-más részén másféle időszámítást használnak. Én ilyen dátumos dolgokban nem hiszek. Például a számmisztikában sem.

 

Megnyugtattam, hogy azoknak a frappáns információknak, amik remekül jellemezték őt, és magyarázatot adtak a problémájára, semmi köze nincs a számokhoz. Bár fontos a születési dátum, de nem számmisztikai értelemben.

Leginkább az asztrológiához tudnám hasonlítani a kronó-t vagy kronobiológiát. Ott is nagyon fontos, hogy mikor történik a megszületés, de nem a számokat magyarázza az asztrológus. Hanem az égi konstellációt, ami teljes mértékben leírja a szülött temperamentumát, viselkedését, sorsfeladatát, lehetőségeit és korlátait, illetve életének időbeli lefolyását.

 

A kronó az ég helyett a Földet veszi alapul. Azt az energetikai állapotot tölti le magának a szülött a születése napján, amiben a Föld aznap éppen volt.
A kronó egy sokkal egyszerűbb, hamarabb elsajátítható módszer, mint az asztrológia. Bár nem is írja le az ember egész életét olyan pontosan, de gyors választ ad számos kérdésre.

Például:

  • Kinek mennyi életereje van?
  • Ki mekkora erővel képes ellenállni az elpusztításának?
  • Ki hogyan fog enni, aludni, udvarolni vagy fogadni az udvarlást?
  • Kinek esik jól nem csinálni semmit,
  • és kinek lesz örök késztetése cselekedni?
  • Kinek milyen óvónéni és tanítónéni való?
  • Ki menjen bányásznak, földművesnek vagy maratoni futónak,
  • és ki az, aki kímélje magát?
  • Ki hogyan ad választ egy problémára? Sokat agyal és figyelembe vesz minden körülményt vagy gyorsan talál egy praktikus és működő megoldást?

Ha nem akarsz 4-5 évig asztrológiát tanulni – bár erről sem beszéllek le -, mégis szükséged lenne az emberismeretre, akkor a kronót neked találták ki.

 

Én a neve alapján soha nem tanultam volna meg ezt a módszert. Mert engem sosem érdekelt a biológia. De láttam, hogyan működik és nem bírtam ellenállni neki.

 

 

Te is megtanulhatod április 13-tól egy 9 alkalmas kronobiológia tanfolyam keretén belül. Szegeden és távoktatás keretén belül.

Ezek után már semmi sem lesz olyan, mint előtte.

———-

Ajánló: 

Kronó tanfolyam online.

Részletek ezen a linken érhetők el

———-

Hasonló írások a témában:

1.  És máris ott a fejében a megoldás

2. Aki a mai világban jobban boldogul

3. Az én párom mindenre érzékeny

4. Reggel kritizál, este dicsér

5. A szőke nő esete a férjével

6. Aki eladja a homokot a sivatagban

7. És máris ott a fejében a megoldás

8. Egy trükk, amivel munkára bírod

9. Michelangelo adottsága

 

Szabadság, egyenlőség, testvériség

 

Napi Ildi:
SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG – csak nem úgy mint eddig

Pár éve a Tiszta Hangok rádióban hallottam Takáts Pétertől az alábbi gondolatmenetet.

A francia forradalom óta létezik a jelszó: Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Mindhárom gyógyító erő, de ha rossz területen alkalmazzák őket, akkor pusztítást okoznak.

Mi magyarok az előző rendszerben megtapasztaltuk az egyenlőség rossz alkalmazásának következményeit.

  • Ugyanazokat az árukat lehetett kapni, ugyanabban a színben mindenhol az országban.
  • Annyira egyenlőnek kellett lenni a szellemi életben, hogy inkább minden ellaposodott.
  • És annyira eldeformálódott a társadalom a nagy egyenlősdiben, hogy a jog területén már nem jöhetett létre a valódi egyenlőség.

Nemrégiben a szabadságot akartuk minden területen megvalósítani. Ebben is áldozatok lettünk.

  • Olykor már annyira óvtuk az emberek szabadságát, hogy az egyik ember szabadsága a másikét gátolta. A túlműködtetett szabadság a jogban az önkényhez és a jogfosztottsághoz vezetett. Például amikor annyira védték egy bűnöző jogait, hogy az állampolgár már nem is reménykedtek a jogorvoslatban.
  • A gazdaság területén a túlzott szabadság a liberalizmusban nyilvánul meg. A svájci hiteles ügyek, a környezetszennyezés, a termelők viselkedése, …, mind ennek a megnyilvánulásai.
  • A szellemi területen megnyilvánuló egészségtelen szabadság pedig inkább szabadosság.

Remélem, azt már nem kell kipróbálnunk semmilyen „izmus” formájában, hogy mindenhol a testvériség fog uralkodni.

 

De akkor hogyan lehetne alkalmazni a „Szabadság, egyenlőség, testvériség!” eszméjét?

Szabadság, egyenlőség, testvériség(Ajánlom a Summer Hill című filmet!!!! Családi, szívet melengető, tanulságos, felemelő.)

A SZABADSÁG minőségére a szellemi életben van szükség. Mindenki, aki részt vesz benne, az szabadnak érezze magát, véleményt és ellenvéleményt mondhasson, gondolkodhasson.

Az EGYENLŐSÉGET a jogokban, kötelességekben és információhoz jutásban kell érvényesíteni. Ez kiegyenlíti a hatalomból fakadó egyenlőtlenséget, diszkriminációt és előjogokat.

A TESTVÉRISÉGRE a gazdasági életben van szükség. Ami azt jelenti, hogy az áruknak és a szolgáltatásoknak a másik ember valódi és reális igényeit kell kielégíteniük. És senkinek ne származzon abból haszna, amiből a másiknak kára. …

A szabad szellemi életben az emberek együtt dolgoznak egymás javára és megteremtik azokat a körülményeket, ahol az emberek a képességeiket kibontakoztathatják.

Az egyenlőségen alapuló jogéletben az emberek megbeszélnek dolgokat, megállapodásokat kötnek, törvényeket alkotnak, vagy szegnek meg a szellemi életről, a jogról és a gazdaságról is.

Az itt felvázoltak egy tudatállapot függvényei. Ezek biztosíthatnák egy egészséges és hatékony társadalom működését.

FILMAJÁNLÓ a témában: SUMMER HILL. (BBC, 2008.)

A youtube-on megtalálható- Szórakoztató, igaz történeten alapul. Mi az egész családdal néztük meg egy szombat délután. Lehet így is csinálni.

 

 

======================================
Lehetőségek az önismerethez és önfejlesztéshez:

1. Kronobiológia tanfolyam

Szegeden márc. 16-tól
Budapesten március 17-től

Ismétlőket várom szeretettel. Az ismétlés ingyenes.

2. Tarot továbbképzés – egy alkalom
Szegeden márc. 09. 17-20:00

 

3. Tarot tanfolyam

Szegeden május 16-tól

Ismétlőket várom szeretettel. Az ismétlés ingyenes.
==================================
Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
efthajduildiko kukac gmail.com
70/ 267 0679

==================================
Köszönöm, hogy ezen a héten is velem tartottál.
Üdvözlettel: Hajdú Ildikó

==================================


Küldd el annak, aki szerinted szintén szívesen olvasná!
Hírlevélre feliratkozás itt!

 

 

 

 

 

Kronobiológia sztorik – Szállodai foglalás

 

 

Napi Ildi: KRONOBIOLÓGIAI SZTORIK

„Az ellentétek vonzzák egymást: SZÁLLODAI FOGLALÁS”

(A módszer megtanulható
egyéni és párkapcsolati elemzés rendelhető személyesen és írásban is.)

Klienseim között alig találok azonos vérmérsékletű párokat.
Ez a különbözőség nagyon hasznos, ha valamilyen közös feladatot kell megoldania a párnak. Mondjuk, megosztani a munkát, gyereket nevelni, építkezni, …

Azonban egymás megértését akadályozza. A kronobiológia ismerete nélkül sokan azt hiszik, a másik nem normális, biztosan direkt bosszantja őket a hozzáállásával, ..

kronobiológia - személyiség tipológiaPéldául a flegmatikus nem szereti a nógatást, ha viszont magára hagyják az új feladattal, akkor nem csinálja meg, amit megígért. Ezt egy kolerikus tuti nem érti.

Kolerikus ismerősöm – Ditta, otthon legszívesebben mindent maga irányítana. Azonban egyszer elhatározta, hogy egy felelősségteljes döntést átad a flegmatikus férjének. A nyaralás tervezésekor a férj kapta a üdülőhely kiválasztását és a szállás lefoglalását. Egy népszerű vízparti városra esett a választása.

Ditta valahányszor megkérdezte a férjét, elintézte-e már a foglalást, az azt válaszolta, hogy majd sort kerít rá, ha lesz ideje és ne nyaggassa őt folyton Ditta.
A nyaralás napján Ditta reménykedve kérdezte – Ugye, szereztél szállást?
– Valaki úgyis mindig lemondja a rendelést – felelte a férj.
Ez a hozzáállás felbosszantotta a feleséget és egész úton nem szóltak egymáshoz.

Amikor a szállodához értek a recepciós fölényeset vetette oda, hogy – Csak nem képzelik, hogy július közepén besétálnak és kapnak helyet? Tréfálnak? Az egész városban nincs egy szoba sem. A Fesztivál közepén tartunk.

Az asszony már ettől is kiakadt. Hát még amikor Tamás megjegyezte, hogy Dittának figyelmeztetnie kellett volna őt, hogy telefonáljon ide.
A nő kirohant, zokogva roskadt az autóra és megesküdött, hogy sose lesz többé ilyen jófej, hogy a férjére bízik valamit.

Végül a városszélen, közel a vasúthoz és egy non-stop bisztróhoz szereztek maguknak szállást egy jobb napokat is látott vendégházban.
A férfi azonnal elaludt a gidres-gödrös ágyon, míg a feleségét a guta kerülgette egész éjjel.

Az erőteljes kolerikus feleség és a békés flegmatikus férj között könnyen előfordulhatnak ilyen viharok. A férfi nem szereti, ha noszogatják, a feleség pedig megpróbálja nem ellenőrizgetni. A férj ezután elhanyagolja a kötelességét és végül beüt a krach. A feleség végül tajtékzik és nyugtázza, hogy a férjében nem lehet megbízni. A nő olykor végképp hárpiává, a férfi pedig papuccsá válik.

Kivéve, ha ismerik a kronójukat és mindenki azt csinálja, amire való.
A kronobiológia megtanulásával megismerheted, hogy te és a párod milyen adottságokkal születtetek. És rájössz, hogy mindenki pont úgy jó, ahogy van, csak az ő megoldási útvonalai mások. Egyik sem jobb vagy rosszabb, hanem másmilyen.

A kolerikusak sokszor türelmetlenebbek, akarnokok, túlságosan is célorientáltak, sőt olykor munka és feladatmániásak.
A flegmatikusak szeretik a kényelmes, kiegyensúlyozott hozzáállást. És azt, ha még csak véletlenül sem jön egy váratlan fordulat, vagy sürgetés. Hisznek a kényelmes és békés életben. Ők megfontoltak és elidőznek egy problémán.

A legszörnyűbb béka, amit a kolerikusnak le kell nyelnie, hogy a flegmatikus tempójában is működik az élet.
(Utánaszámoltam a világ leggazdagabb emberek adottságainak és a legtöbben flegmatikusak. smile hangulatjel

A flegmatikusra érdemes a körültekintő felderítést bízni, a kolerikusra pedig az intézkedést.
Egy házépítésnép – például amikor a pár téglát vásárol – a férj nézzen utána minden minőségi paraméternek, minden akciónak, és végül a feleség fussa körbe a várost és intézkedjen, hogy a megfelelő tégla meg is érkezzen.

Ilyenekről és még sok izgalmas dologról fogunk tanulni az őszi kronobiológia tanfolyamokon.

3. Ki milyen fizikai, érzelmi, intellektuális adottságokkal született? (természeti tipológia)

4. Ki hogyan kapcsolódik a többiekhez? (kapcsolati tipológia)

Kezdés Bpesten: szeptember 07. 10:00 –
Kezdés Szegeden: november 02. 17:00 –

Részleteket itt olvashatsz:
https://www.hajduildiko.hu/tanfolya…/kronobiologia-tanfolyam/

Celebek a kronobiológia szemszögéből

 

 

CELEBEK KRONÓS SZAKMAI SZEMMEL

 

Ennek a cikkemnek az aktualitását a nemrégiben fiatalon elhunyt Damu Roland adta. Damu Roland 3 évet töltött börtönben, mert azzal vádolták, hogy megerőszakolta Palácsik Tímeát, akivel évekig együtt élt. Palácsik Tímea később feleségül ment a néhai Andy Vajnához, aki előtte évekig együtt élt a szintén híres színésznővel, Dobó Katával.

 

Damu Roland, Palácsik Tímea, Andy ,Vajna, Dobó Kata

Róluk az elmúlt években sokat lehetett hallani.

Vajon mi kapcsolta őket össze?

Én csak a Kronó szempontjából írok róluk. Akiket a róluk keringő sztorik érdekelnek, rengeteget olvashatnak pletykalapokban és az interneten is.

———-

Ajánló: 

Kronó tanfolyam online.

Részletek ezen a linken érhetők el

———-

Dobó Kata, Palácsik Tímea, Damu Roland, Andy Vajna Vajon hogyan kapcsolódik össze ez a 4 ember?
Dobó Kata, Palácsik Tímea, Damu Roland, Andy Vajna
Vajon hogyan kapcsolódott össze ez a 4 ember?

 

Andy Vajna

Andy Vajna egy igen magas összéletenergiával (399) rendelkező befolyásos producer volt.

  • Fizikai szinten hélikus,
  • Érzelmileg önérvényesítő,
  • Intellektuálisan produktív vegyes.

A magas össz-életenergiával rendelkezők mindig vonzók a többiek számára. A többiek érzik azt a „sokat” és valami oknál fogva szeretnek a közelükben lenni.

A rugalmas fizikai adottság, az erős önérdek-érvényesítő képesség és a legmagasabb intuíciós, valamint logikai érték is hozzásegítette Andy Vajnát a sikereihez.

 

Palácsik Tímea

Palácsik Tímea szintén viszonylag magas energetikai értékkel jött a világra.

  • Fizikai szinten konzervatív,
  • Érzelmileg ő is önérvényesítő – éppen azokkal az értékekkel, mint Vajna,
  • Szellemileg produktív gondolkodó.

A Kronó szemszögéből a két ember összességében kiválóan összeillett.

Kivéve fizikailag, mert nem egyszerű egy konzervatívnak és egy hélikusnak együtt élnie. A kevéssé rugalmas, családcentrikus, fészekrakóbb és fékező típusú konzervatív nehezen érti meg a hélikus rugalmas, pörgést, változatosságot igénylő viselkedését.

Viszont Tímea gondoskodó és nőies konzervatív fizikai adottsága jó hátországot biztosított a párja számára.

Érzelmileg mindketten erős önérvényesítő képességgel születtek. Az ilyen emberek vezetőknek születtek, túlélik az érzelmi megrázkódtatásokat. Az üzleti érdekek érvényesítése nagyon fontos számukra.

Intellektuálisan ideális társai voltak egymásnak.

 

Damu Roland

Aztán kiszámoltam Damu Roland adottságait és akkor láttam, hogy Damu Roland és Palácsik Tímea olyanok voltak mint a tűz és víz. Minden tekintetben!

  • Damu Roland fizikai szinten egy kevéssé terhelhető raptorikus értékekkel született,
  • érzelmileg önfeláldozó és
  • intellektuálisan gyakorlati gondolkodó volt.

Hát ők biztosan nem értették meg egymást. A konzervatív árnyékpárja a raptorikus, az önérvényesítő nem érti vagy hülyének nézi az önfeláldozót és a produktív nem érti a gyakorlatias észjárást.

A konzervatív statikus, fékező, kényelmes, sokat alszik, kiszámíthatóságra és rendszerességre vágyik.

A raptorikus hirtelen, változékony, mozgékony és pörög. Céltudatos és kényelmetlenségeket is vállal a céljai elérése érdekében.

Az önérvényesítő és az önfeláldozó egyáltalán nem kompatibilisek.

És a gyakorlatias, jelenben élő mellett a produktiv párja gyakran érzi úgy, hogy a másik nem érti őt és lerántja a földre. Szerinte a másik csak egy nézőpontot ismer, miközben annyi szempontból meg lehet egy témát közelíteni.

 

Dobó Kata

Dobó Katát is megvizsgáltam a Kronó szemszögéből. Ő szinte kiköpött mása – kronós adottságait tekintve – Damu Rolandnak.

  • Dobó Kata fizikai szinten egy kevéssé terhelhető, kis fékezőerővel rendelkező Lobélikus,
  • érzelmileg önfeláldozó és
  • intellektuálisan gyakorlati vegyes.

Ilyen teoretikus szempontból Dobó Kata és Damu Roland találkozása ideális lett volna. Sorstanilag is a legideálisabban, két szinten lett volna dolguk egymással. A Kronó szempontjából olyan, mintha az ég is egymásnak teremtette volna őket.

De Dobó Kata végül is 7 évig Andy Vajnával élt. Az adottságaik szerint nem illettek túl jól össze, de az energetikájukat illetően 3 szintű, végzetes sorstani kapcsolódásban voltak. A végzetes kapcsolódásról annyit kell tudni, hogy szinte elkerülhetetlen, a két félnek nagyon sok dolga van egymással.

 

És most jön a csattanó!

A Kronó – ha nagyon leegyszerűsítem – pontosan megmutatja, kinek kivel van sorstani feladata. Hány szinten, milyen erősséggel, …?

A csúnya véget ért Damu – Palácsik kapcsolatban a felek olyan adottságokkal rendelkeztek, ami minden szintem csak nagy tudatossággal összeegyeztethető (ez általában nem a húszas éveiben sikerül az embereknek), sorstanilag pedig semmi dolguk nem volt egymással, az égvilágon semmi.

Ha együtt szerettek volna élni, akkor egy gyerek vagy egy közös vállalkozás egy ideig megtöltötte volna tartalommal és összetartó erővel a kapcsolódást, de mindig ügyelni kellett volna arra, hogy legyen közös „feladatuk”.

Ellenben a Vajna – Palácsik páros 3 szintű végzetes kapcsolódással élt együtt. Az ő együttlétük sokkal indokoltabb volt.

Az ideális a két szintű kapcsolat, mert ott van egy olyan szint a felek számára, ahol kipihenhetik egymást. Itt viszont mind a három – fizikai, érzelmi és szellemi – szinten is van dolga párnak. Egy ilyen kapcsolatban a résztvevők mélyen belenyúlnak egymás sorsába, és az egyik fél ideiglenesen eltér(het) a saját tipológiájától, hogy elviselhető maradjon a kapcsolat. Végzetes, mert végzetesen belenyúl az ember viselkedésébe. Szinte túl intenzív. Érdemes az egyiknek olyan munkát vagy hobbit választani, ahol az egyik fél időközönként távol van a másiktól. Így mindketten feltöltődhetnek, „kipihenhetik” egymást.

Egy ilyen kapcsolatban az egyik akár megváltoztathatja a tipológiáját, de ha különválnak, akkor újra visszatér a saját adottságaihoz. Furcsa lehet a külső szemlélő számára, hogy a két összekerült ember közül az egyik megváltozik és mégsem panaszkodik.

A végzetes kapcsolat leginkább az egyik (a gyengébbik) emberért van, és nem mind a kettőért, az ilyen kapcsolatból a gyengébbik tanul, az erősebb nem.

 

És még egy adalék!

A konzervatív Palácsik Tímea erőszakosnak érezhette a raptorikus Damu Roland szexuális közeledését, ami annak simán belefért. A békés konzervatívnak pontos elképzelése van a szexről és hosszú ráhangolódást igényel, míg a minimális fékkel rendelkező raptorikus férfinak egyáltalán nincs szüksége ilyen „felesleges” dologgal bíbelődni.

Természetesen én nem voltam ott és nem tudhatom, mi is történt, ez a kronós megközelítés.

Hasonló írások a témában:

1. Kinek mennyit kell aludni?

2. Még kétszer nem főzött ugyanolyat!

3. Az én párom mindenre érzékeny

4. Reggel kritizál, este dicsér

5. A szőke nő esete a férjével

6. Aki eladja a homokot a sivatagban

7. És máris ott a fejében a megoldás

8. Egy trükk, amivel munkára bírod

 

A mézeshetek és a kronobiológia: melankólikus-szangvinikus házaspár

A melankólikus – szangvinikus házaspár a nászúton

szőlő

Ilyeneket tanulunk április 06-án 17:00órától: Kronobiológia tanfolyam
https://www.hajduildiko.hu/tanfolyamok/kronobiologia-tanfolyam/

Részlet egy adottságokkal foglalkozó könyvből:

(Florence Littauer: Személyiségünk rejtett tartalékai)

“A mézesheteinken azután ott üldögéltem a bermudai nyaraló teraszán, belefeledkeztem a tenger látványába, s közben szórakozottan szőlőt csipegettem. Nem vettem észre, hogy Fred feszülten figyeli rendszertelen gyümölcsfogyasztásomat.
– Szereted a szőlőt? – szólalt meg hirtelen a férjem.
– Imádom!
– Akkor nyilván érdekel, hogy kell rendesen enni.

Ez aztán kizökkentett révedezésemből, és feltettem a kérdést, amely azután rendszeresen elhangzott közöttünk:

– Mit csináltam rosszul?
– Mindenki tudja, hogy kell szőlőt enni. Leszedünk egy fürtöcskét, így ni!

Ezzel előhúzta a körömcsipeszét, gondosan leválasztott a fürtről egy ágacskát, és elégedett mosollyal tette elém.

– Ettől jobb íze lesz? – kérdeztem.
– Nem erről van szó, viszont az egész fürt tovább megőrzi gusztusos formáját. Ahogy te eszel, ez az összevissza csipkedés, teljesen felborítja a rendet. Nézd csak meg, mit műveltél! Ez a sok csupaszon meredező kocsány mindenfelé! Így elrondítod a látványt.

Körbepillantottam a világtól elzárt teraszon, de Sehol nem láttam lesben álló bírákat, akik alig várják, hogy ítéletet mondhassanak az e]rondított látvány felett.

– Na és, kit érdekel? – szaladt ki a számon, mert még nem tudtam, hogy Frednek ilyet nem lehet mondani. Szegény párom elvörösödött, és lemondóan sóhajtott.
– Engem, és ez éppen elég.

Fred számára minden apróság fontossággal bírt, én pedig megjelentem az életében, hogy teljesen felborítsam a rendet. Ő persze készségesen a segítségemre sietett, én viszont ahelyett, hogy értékeltem volna az életbölcsességeit, megkíséreltem keresztülhúzni a számítását, és ravaszul inkább őt az én képemre formálni. Fred éveken át próbálgatta kikalapálni a hibáimat, én meg az ő fogyatékosságait igyekeztem rendbe hozni, de mindkettőnk fáradozása hiábavalónak bizonyult.

Azután a kezembe került Tim LaHaye Féken tartott vérmérséklet című könyve, amely ráébresztett, mit is műveltünk mi ketten. Kölcsönösen át akartuk alakítani egymást. Nem fogtuk fel, hogy a másság nem feltétlenül baj. Most megtudtam magamról, hogy népszerű szangvinikus vagyok, aki imádja a vidámságot és az izgalmat; Fred pedig tökéletes melankolikus, a komoly és rendezett élet híve.”

Hasonló, kronobiológiával kapcsolatos írások:
https://www.hajduildiko.hu/modszereim/kronobiologia/tovabbi-kronos-irasok/

AZ OLTÁRI MENNYASSZONY – NEM ISMERTE A KRONOBIOLÓGIÁT

MILYEN TOJÁST SZERET JULIA ROBERTS?

Ilyeneket tanulunk április 06-án 17:00órától: Kronobiológia tanfolyam
https://www.hajduildiko.hu/tanfolyamok/kronobiologia-tanfolyam/

Talán emlékeztek a Richard Gere és Julia Roberts filmre, ahol az újságíró cikket ír a menyasszonyról, aki már többször otthagyta a vőlegényeit az oltárnál.
Julia Roberts és a tojás
Ebben a filmben Richard Gere, az újságíró meginterjúvolja az elhagyott és soron következő vőlegényeket. Rájön, hogy a menyasszony mindig úgy szereti a tojást, ahogyan az aktuális pasija. Észre sem vesz, hogy az omlettet szereti, ha a vőlegénye is. A tükörtojást szereti, ha az új vőlegénye is azt szereti, …
Végül a menyasszony elkészíti az összes tojásfajtát és elkezd kísérletezni, vajon melyik is fog neki ízleni.
Hollywood nem is tudja, hogy nagyon jó kis kronobiológiai illusztrációt készített a közepes-szangvinikusokról.

A közepes-szangvinikusok nem születtek fizikai karmával. Fizikai síkon bármilyenek tudnak lenni. Általában úgy működnek, ahogyan a domináns személy az életükben. A szülői házban például úgy mint az anyukájuk, majd úgy, mint a házastársuk. És észre sem veszik, de teljesen meg tudnak változni, ha új párkapcsolatba lépnek.

És ez nem valami jellemgyengeség. Ezzel az azonosulással segítik, hogy a társ megélhesse a saját karakterét.

Mindenkivel képesek jó kapcsolatot tartani, mindenki számára megfelelő társak lehetnek.

És ez egyfajta előny is számukra, mert a könnyű ráhangolódás képessége jól jön egy új szakma tanulásánál. Még csak elkezdi a fodrász iskolát, de már többet tud, mint más, mert ő fejben már fodrász.

Ha szeretnéd jobban megismerni a családodat, a körülötted élőket, érdemes megtanulnod a kronobiológia módszerét. Egy születési dátum, egy gyors számolás és fél órát tudsz beszélni a másik emberről.

 

További hasonló írásokat itt gyűjtöttem össze:

https://www.hajduildiko.hu/modszereim/kronobiologia/tovabbi-kronos-irasok/

Minden félelem mögött a halálfélelem húzódik

Szerelmi probléma
Minden félelem mögött a halálfélelelem húzódik.Kettő az egyben oldás. Látszólag egy szerelmi történet. Rendes ember vagy Zsivány Tóni? De aztán mélyebbre kellett menni és felbukkant a halálfélelem.
Látszólag egy szerelmi történettel van dolgunk.

Egy kliensem szerelmi problémával keresett meg. Kedves, intelligens hölgy. Rendezett családdal, gyerekekkel, férjjel, …
Bejelentkezésnél én mindig elkérem a kliens és a története szereplőinek születési adatait, mert előre kiszámolom a kronobiológiai képletüket. Ki milyen energiával született, mik az adottságai és ezen felül megnézem a sorstani kapcsolódásokat is. Kinek kivel milyen dolga van, mi a sorsfeladatuk egymással, van-e egyáltalán dolguk egymással, vagy netán szabad akaratból vannak együtt.

A telefonban véletlenül rákérdeztem, hogy hány szereplős a történet, amivel megkeres. Csak úgy gyűltek a nevek. A kiszámolás után, amikor még nem tudtam, hogy ki kivel van, jót mosolyogtam, mert a képlet egy pókhálóra emlékeztetett. Mindenkinek volt sorstani kapcsolódása mindenkivel, több szinten is. És nem is voltak ezek rossz kapcsolódások. Főleg tanítói-tanulói fordult elő, ami nagyon kellemes és hasznos.

Nos, így találkoztunk Beával. Elmesélte, hogy van egy szép családja, sok éve élnek harmóniában, született két gyerekük, tulajdonképpen jól megvannak. A férje nagyon rendes ember, egy húron pendülnek, egymás mondatait fejezik be. Károly a gyerekekkel jól bánik, jó munkája van. Valami azonban nem stimmel.

Az első férj

Bea egy ideje már csak az első férjére tud gondolni, akivel annak idején szenvedélyes kapcsolatuk volt. Imádták egymást. Azonban mellette Bea nem tudott az lenni, aki szeretett volna. Nem építhette a karrierjét, és korlátozva érezte magát. Pedig a feneke alá volt téve az autó, ház, … Azonban zavarták a férfi zűrös ügyletei, zavarta az élete korlátozottsága. És ez végül arra késztette, hogy elváljon.

Rövid idő után férjhez ment, gyerekeket szült egy másik férfinek, Károlynak. Teltek az évek és egyszer csak azon kapta magát, hogy a volt férjére gondol, egyre többet és egyre többet. Úgy intézte, hogy találkozzanak, majd beszélgessenek. Ez azért is volt nehéz számára, mert a férfi elzárkózott. Igyekezett magát távol tartani Beától, mert még mindig elementáris hatással volt rá a nő. Hónapok alatt levelezés alakult ki közöttük és olykor titokban találkoztak beszélgetni. Kiderült, hogy a férfi még most is bármire hajlandó lenne a volt feleségért.

Miről szólt az első házasság?

Csináltunk Beának egy oldást, visszamentünk okkorba. A férfi emlékeztette őt az apukájára, aki fiatalon meghalt. Csináltunk egy családállítást is, de még éreztem, hogy sehol sem tartunk. A hagymarétegek között csak a felszínt hámozgatjuk.

Kiteszteltem, hogy a leghatékonyabb módszer a Byron Katie -féle „négy kérdés” lesz a továbbhaladásra. Bea ki is töltötte az „Ítéld meg embertársadat!” című kérdőívet, amiben arra kértem, hogy mindent, amit gondol Zsoltról, az első férjéről, bátran írjon le. Mit gondol róla, mit kéne annak tennie, mivel tenné boldoggá, mit nem kéne csinálnia, mit nem szeretne vele kapcsolatban átélni.

A négy kérdés szenzációsan működik. A kérdőíven mondatról mondatra haladva, megfordítjuk a kijelentéseket. A végére kiderül, hogy azért van bajunk a másikkal, mert bennünk zajlik valami, amivel addig nem voltunk hajlandóak szembenézni, mivel túl fájdalmas lett volna. Helyette sokkal könnyebb egy másik emberre kivetíteni azt és maguk helyett arra haragudni. Ez a fajta megfordítás kíméletes és közben katartikus felismeréseket hoz. Az emberek, akik elvégzik „A Munkát”, általában először meghökkennek, olykor sírnak, végül nevetnek saját magukon. Tudatosodik a játszmájuk, és a tudatosodás, felismerés után képesek elengedni. Ilyenkor érdemes egy jót kopogtatni, vagy egy oldást, elengedést, akármit csinálni.

Bea is hasonlóan járt. A végén annyira nevetett, amikor ő maga fogalmazta meg, hogy ő az, aki követelőzik, manipulál, mégis ő az, aki haragszik a másikra. Ő volt az, aki korlátozta előző házasságában saját magát, ő nem járt el dolgozni és ő nem hitt saját magában. Szembesült magával, nevetett és látszott a sokkoló élmény mögött húzódó felszabadulás. Mivel az állítások megfordítása során felbukkanó igazságok mindig sokkal egyszerűbbek, igazabbak és boldogítóbbak, mint az eredeti állítás volt. Az igazság egyszerű és felszabadító.

Bea kapott házi feladatot, amit az agyátállítás megkönnyítésére szoktam adni. Néhány napon keresztül kell egy bizonyos módon személyiség újraprogramozó mondatokat kell mondogatnia.

 Annyira örültem, hogy egy felszabadult, „megvilágosodott” kliens távozott tőlem.

Rendes ember – kontra szenvedély

Két nap múlva azonban telefonált, hogy a lehető leghamarabb újra eljönne hozzám, mert két nap euforikus könnyedség után rosszabbul van, mint előtte.
Ekkor már tudtam, hogy egy újabb, számára veszélyesebb hagymaréteg került a felszín közelébe. A tudatalatti ilyenkor veszélyhelyzetet hirdet, mert azt érzékeli, hogy egy számára „életfontosságú” hiedelmet akar a tulajdonos megváltoztatni és akkor veszélybe kerül.

Először oldottunk, majd kopogtatással mentünk egyre mélyebbre és mélyebbre. Nem ragozom sokáig, de pontosan lehetett tudni, mikor értünk el végre a gyökérokhoz.

Nem is említettem a volt férjjel kapcsolatos felismerésünket, miszerint Zsolt adta számára a szenvedélyt. Megbízhatatlan volt, kockázatos életet élt, azonban ott lobogott a tűz kettejük között. A jelenlegi férj egy rendes ember, megbízható, a legjobb barát, jó apa és minden, kivéve, hogy nincs meg a szenvedély. A volt férj felbukkanása ezzel szembesítette Beát, hogy számára ez is fontos. Az egyik Zsivány Tóni, a másik Rendes Ember. Mindkettőben van valami, ami számára létkérdés. Tehát Zsolt felbukkanása megmutatta,  mi az, ami Bea számára fontos, mi az, ami hiányzik Bea életéből.

Változás – magány – halál

Azonban a kopogtatás ennél is mélyebbre ment. Azt érezte, hogy ha választania kell, akkor veszélyben van. Miért is, mert ha úgy dönt, hogy elválik, akkor egyedül marad, nem lesz társasága, besavanyodik, szomorú lesz. Nem értettem, miért. Hát azért, mert az anyukájával is ez történt, illetve a húgával is. Mindketten rákban haltak meg. Az édesanyja a férje halála után egyedül maradt, egyre magányosabb lett, nem járt sehová, végül szomorúan, az életet elutasítva meghalt rákban.

Bea azt rögzítette, hogy ha ő egyedül lesz, vele is ez fog történni s ő is meghal.

Ugye józan ésszel mindenki tudja, hogy ennek nem kell így lennie. Az ÉFT kopogtató módszere azonban lehatol a tudatalatti tartalmaihoz is és felszínre hozza az elme által életvédő fontos hiedelmet, amivel Bea a saját életét szerette volna megmenteni.

Tehát tudja, hogy szüksége van egy olyan emberre, akiben mindkét férfi erénye: a szenvedély és a megbízható hétköznapok. Azonban Bea elméjében az játszódott le, hogyha ő változtat, akkor az nem biztonságos, mert lehet, hogy egyedül marad és abba akár bele is halhat, akárcsak a család nőtagjai.
Erre a korlátozó hiedelemre kapott egy oldást és házi feladatot.

Nem a váláshoz kell hozzásegíteni

Azonban nem kell megijedni senkinek. Én nem ahhoz segítettem hozzá, hogy elváljon, hanem ezt a hibás kódot vetettem vele észre és otthon ő távolítja el a házi feladat segítségével. Amikor már nem fog abban hinni, hogy „Ha szabadon döntök az életemről, akkor abba akár bele is halhatok”, akkor valóba hozhat egy szabad döntést, dolgozhat a házasságán, vagy csinálhat, amit csak akar. De már nem azért fog a férje mellett maradni, mert különben meghalhat, hanem azért, mert úgy döntött. És ez óriási különbség. A korlátozó gondolata nélkül már nem egy eszement ösztönös és önsorsrontó száguldásba kezd két férfi között, hanem pusztán az alapján dönthet vagy nem dönthet, hogy mi a fontos érték számára és mi nem. Mi az, amiről hajlandó lemondani és mi nem.

A félelem és a korlátok oldása

Vannak korlátok, amelyek bennünket szolgálnak (pl. a tűz meleg, nem érdemes belenyúlni), azonban vannak olyan hiedelmeink, melyek nem megvédenek bennünket, hanem korlátoznak. Ezért hívjuk őket korlátozó hiedelemnek, vagy korlátozó hitrendszernek.

Azonban, ami miatt leírtam ezt az esetet az nem ez a tanulság volt. Tanítóm és barátnőm – Odrobina Márti – gondolatát szerettem volna megosztani, miszerint minden félelem mögött a halálfélelem húzódik.
Ezzel sokan szoktak vitatkozni, főleg Márti tanítványai. Márti bele szokott menni a játékba, hogy bebizonyítsa. Pl. mindenki mondhat egy félelmet, aztán ezt hamarjában vissza is vezetik a halálfélelemhez. A 6., 7. próbálkozás után már nevetve nem mondanak újabb félelmeket, mert rájönnek, hogy azt cincálva is a halálfélelemhez fognak eljutni.

Mi ebből a tanulság? Olykor azt hisszük, hogy két férfi között őrlődünk, miközben lehet hogy az elménk abban a tévedésben van, hogy vagy a megalkuvás vagy a halál között kell választani.

Leplezd le a korlátaidat!

Ha van egy olyan érzésed, ami boldogtalanságot okoz, akkor tuti, hogy elhittél egy olyan gondolatot,ami nem igaz.

A kérdés, van-e kedved megtudni, mit hazudsz magadnak, vagy kitartasz a boldogtalanságot eredményező gondolat mellett? Mindkettőhöz jogod van. Válassz, mihez van kedved!