Napi Ildi: A citromtorta különös szomorúsága
A fenti könyv inspirált.
httpss://moly.hu/konyvek/aimee-bender-a-citromtorta-kulonos-szomorusaga
A történetben szereplő családtagok különös képességekkel rendelkeznek. A nagyapa a szagok alapján bármit el tudott mesélni az emberekről. Az apa be se megy a kórházakba, mert tudja, hogy ott szembesülne a saját speciális érzékelésével és összeroppanna alatta. Inkább ügyvéd lesz. Az unokáknak azonban nem adatott meg a választás. Rose, a főszereplő, egy étel íze alapján érzékeli a készítője érzelmi állapotát. 9 évesen az édesanyja főztjéből megérzi a kétségbeesést és a lemondást. Később egyre több információhoz jut az ízek alapján. “Az ételek egyszeriben veszedelemmé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A testvére pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli.” A bátyja képességeibe bele se kezdek, nehogy lelőjem a poént, ha el szeretnéd olvasni.
————
ÉFT foglalkozások:
Szeged: febr. 10-től
Bp.: febr. 12-től
————
Áldás vagy átok?
Erre keresi a könyv a választ. Rose végül megbarátkozik az érzékelésével – bár közben rengeteget éhezik miatta -, végül pedig a saját sorsa és mások szolgálatába sikerül állítania.
A bátyja is “ért” valamihez, de mit kezd vele?
…….. Nem mesélek többet, hátha el akarod olvasni.
Azért is jutott eszembe ajánlani Rose meséjét – mesének nevezik a műfajt a fülszövegben -, mert ez nem is annyira misztikum. Több kliensem szenved vagy szenvedett az érzékelése miatt. Volt olyan, aki folyamatosan moziszerűen látta a testetleneket. Ezt annyira meggyötrőnek és félelmetesnek találta, hogy végül talált valakit, aki “lezárta” ezt a képességét, így végül hétköznapi életet élhetett. De végül, sok évvel később, amikor már egy évtizede pedagógusként dolgozott, újra vágyakozott arra, hogy valami módon kapcsolatba kerüljön a megszüntetett adottsággal és valami spirituális vagy segítői tevékenység szolgálatába állítsa. Amikor fiatalon átélte a veleszületett érzékelés képeit, még felkészületlenül érte és sokkolta. Nem támasztotta meg semmi, sem az értelme, sem a szülei, sem a tapasztalata. Szerintem egyikünk sincs egy ilyen élményre felkészülve.
A másik kliensem intenzíven érzékeli a környezetében az emberek állapotát. Szegény nincs jó állapotban. Valljuk be, mi se szeretnénk a villamoson a körülöttünk utazók összes lelki és mentális trutymóját átélni.
Mit lehet tenni?
Hogy mit lehet tenni?
- Hát, például elfojtani a képességeket. Már találkoztam olyannal, aki ezért ivott – hogy ne lássa, amit lát. Ő ezt a megoldást találta.
- Vagy le is lehet állíttatni az érzékelést valakivel, aki ért hozzá. Ez is lehet megoldás. De van egy olyan sejtésem, hogy minden adottságunk, képességünk egy lehetőség, amivel kezdeni kell valamit.
- A legcélravezetőbb talán, ha megtanulunk a képességgel bánni és valami jóra használni emberek javára, üdvére. Vagy megtanulhatjuk, hogyan határolódjunk el mások érzéseitől, lényétől. Kijelölhetjük a lényünk határát, hogy élhetővé váljon az élet. Persze könnyű nekem, kibicnek. Az én képességeim lépést tartanak a lelki felkészültségemmel.
De a pontos válaszra mindjárt kitérek.
Kíváncsi vagyok, vajon neked vannak-e olyan adottságaid, amivel kezdtél vagy nem kezdtél valamit. Illetve olyan, amivel nem tudtál mit kezdeni.
A fej intelligenciájától a szív intelligenciájáig
Az antropozófus Rudolf Steinernél a minap pont erről olvastam. Az emberi fejlődés egy ezelőtti szintjén az ember olyan értelmi tudattal rendelkezett, amihez kapcsolódott egy közvetlen megértés is. Vagyis az ember értelmét megtámogatta egyfajta álomszerű tisztánlátás. Vagy nevezzük ösztönös, kozmikus, érző gondolkodásnak, amelynek az éterikus szív volt a központja. Régi szent iratok emlegetik is.
Ezt váltotta fel az értelmes és logikus fejgondolkodás – ennek a bűvöletében élünk és szenvedünk most.
A jelen és a jövő feladata nem az, hogy visszatérjünk az eredeti, megfontolás nélküli gondolkodáshoz, hanem, hogy egyfajta tudatosan használt “szívgondolkodást” alakítsunk ki. Ez már több, mint az eredeti szívgondolkodás. Közben megőrizzük az éntudatot, a logikus gondolkodást, mert erre még szükségünk van, hogy lelkiismeretesen kereshessük az igazságot.
Ezt az utat végig kell járnunk: a fej intelligenciájától a szív intelligenciájáig, a mindennapi megismeréstől a magasabb szellemi megismerésig.
Honnan jön Rose speciális érzékelő képessége?
Rudolf Steiner szerint ma is előfordul egyes embereknél, hogy ahhoz hasonló tudatállapot lép fel, mint ami régen általános volt.
Ez az állpot az én ellenőrzése nélküli. Nevezhetjük extraszensz vagy médiumi állapotnak is. A felbukkanó képességek ösztönösek, atavisztikusak. Minden ilyen képesség valamelyik csakrához köthető, azonban a csakra ilyenkor fordítva forog és nem elég tiszta – legalábbis Rudolf Steiner szerint. Szerinte ezek “elavult” képességek, melyek nagy veszélyt rejtenek a tulajdonosukra nézve, mert az énjük nem őrködik az érzkfeletti észlelésen.
Tehát ha ilyen képesség bukkan fel valakiben, akkor képeznie kell magát. Vizsgálnia kell a valóságot, gyakorolnia kell a logikus gondolkodást és elkötelezetten kell keresnie az igazságot. Közben meg kell erősítenie a személyiségét – bármilyen rosszul is hangzik ez. Hogy támasztékot találjon a rendszere, ne őrüljön meg, ne váljék az érzékelése áldozatává.
Mi a legjobb?
Ha foglalkozunk önismerettel, megerősítjük magunkat lelkileg és közben úgy jutunk magasabb érzékelések birtokába, hogy az eleve megszokott érzékeléseket a tudat fejlesztése során finomítjuk. Kitartó gyakorlással, munka közben a képesség fejlődik – pont abban a mértékben, amilyen mértékben a rendszerünk az elviselni képes.
ISM: Ezt az utat kellvégig járnunk: a fej intelligenciájától a szív intelligenciájáig, a mindennapi megismeréstől a magasabb szellemi megismerésig.
Erről Gellért Ferencnél olvashatsz: Önmagunk lelki megerősítése https://megismeres.hu/konyvek/onmagunk-lelki-megerositese
————
ÉFT foglalkozások:
Szeged: febr. 10-től
Bp.: febr. 12-től
————
Nem szívesen reklámozok ilyesmit, de ha nincs pénzed megvenni a citromtortás regényt, akkor le is töltheted a netről.
Olvasói hozzászólás:
Szia Ildikó! Szerintem nagyon aktuális "problémára" világítottál rá.Véleményem szerint MINDENKI érzékel valamennyire. Legföljebb nem vallja be magának, vagy nem tudja mi az. Nemhiába van ennyi pótcselekvés, mentális betegség, stb.., ahogyan írtad. Gyerekként jobban, aztán mivel nem kapunk rá választ, s "ennekúgysemveszedhasznát" tartalmú beszólások után eltemetődnek. Nekem egyébként az a tapasztalatom, akikkel beszélgettem, inkább szenvednek tőle, mint áldásként élik meg. Talán azért mert "racionális" világunkban, nincs ezeknek az érzékeléseknek bizonyító ereje. Ha valaki megtanulná, hogy ezt az érzékelést valamilyen módon, így a saját szolgálatába (pl. művészet) állítaná, akkor az nagy jótétemény... Szerencsére erre is van példa, itt fel lehetne sorolni a világ óta a képzőművészeti remekeket. Vagy a tudományokból, bár ott sok a szellemi tulajdon lopása...(Az más kérdés, hogy ezek az emberek mennyire szenvedtek a racionális földhözragadtságtól. S finoman fogalmaztam) "Hogy támasztékot találjon a rendszere, ne őrüljön meg, ne váljék az érzékelése áldozatává." Ez idézet tőled, a leveledből. Ebben a mondatban fogalmaztad meg azt, ami engem nyomaszt mostanában, s amiről próbáltam már írni neked korábban.. Úgyhogy köszönöm, hogy összefoglaltad azt, ami és ahogyan zajlik a világ(om)ban mostanában. :) Pofon egyszerű, de nekem most sokat adott. Ölellek, Ildi
——