Címkearchívumok: gyakorlás

Jóga és tarot

 

 

Napi Ildi: A JÓGA ÓRA ÉS A TAROT KÁRTYA ÖSSZEFÜGGÉSEI

(Hétköznapi élethelyzeteken lehet a legjobban gyakorolni.)

 

====================================

  1. TAROT ÉS JÓGA
  2. Tarot tanfolyam kezdődik
  3. Programajánló (van benne egy újdonság!)

 

====================================

Jóga és Tarot

A JÓGA ÓRA ÉS A TAROT KÁRTYA ÖSSZEFÜGGÉSEI

 

Egy (szerintem) érdekes szokásomat szeretném elmesélni neked.

Talán az eddigi bejegyzéseimből kiderült, hogy nagyon szeretek
tarózni és tanítom is a használatát. Ezért gyakran gyakorlásképpen
az élet kevésbé jelentős dolgaira szoktam lapot húzni. Nem azért,
mert kíváncsi vagyok az esemény kimenetelére, hanem, hogy megfigyeljem,
hogyan meséli el a taró az adott helyzetet.

Például indulok valahová, húzok rá egy lapot, egy pillanatig
elgondolkodom, majd elengedem az egészet. Aztán amikor
elmúlik az esemény, felidézem a lapot és olykor hatalmasat
nevetek, máskor pedig új felismeréseim lesznek.

Hihetetlen, milyen találékonyan meséli el a tarot kártya a
történet jellegzetes vonását.

Nézzünk rá egy-két konkrét esetet!

Vegyünk egy súlytalan, kockázatmentes helyzetet, amihez nem
fűződik semmilyen érdekem. Ilyen például a jógaóra vagy
bármelyik edzőtermi órám.

Vasárnap este astangázni indultam és egy olyan lapot húztam,
amelyen egy lakodalmi „buli” látható. Két sorban rajzolták
meg a képet. A felső szinten is és az alsón is mulat a pár és a násznép.
A két sík, az alsó és a felső, egymásnak szinte tükörképe.

El se tudtam képzelni, mire utalhat a lap. Bár ez nem igaz,
mert betippeltem egy kis bulit – olykor valakinek szülinapja van
és hoz egy kis sütit, vagy esetleg oldott lesz a hangulat.
Illetve az alsó sík utalhat láthatatlan, eltitkolni való dolgokról is,
amire valaki nem szeretné, ha fény derülne, … Gondoltam, majd kiderül.

Amikor beléptem a terembe alig bírtam ki, hogy hangosan fel ne röhögjek.
A szokásostól eltérően az oktató átrendezte jógamatracokat.
Szigorúan két sorba, egymással szemben helyezte el a szőnyegeket,
és egymással szemben kellett gyakorolnunk. Azóta se csináltuk ezt,
tehát ez egy jellegzetes vonása volt az órának.

Aztán egy másik alkalommal egy olyan lapot húztam, ami a
segítségnyújtásról szólt. És mi történt. Ismét egy rendkívüli
helyzet állt elő. Önállóan, saját tempóban, segítség nélkül kellett az
astanga jóga gyakorlatsorozatát végigcsinálni. (Annyira megszoktam az
óravezetést, hogy mondanom sem kell, kihívásnak éreztem instrukciók, segítség nélkül.)

Megint máskor a nagy arkánum 7-es lapja jött ki.
Sok mondanivalója közül az egyik: „Küzdelem árán elért siker”.
Nos, ez bejött. Nehezen mozogtam, majdnem feladtam.
Minden gyakorlatnál azzal biztattam magam: Ezt még megvcsinálom, aztán elhúzok haza.

Aztán persze végigcsináltam az egészet. Tehát küzdelem árán elértem a sikert.

 

Ha téged is érdekel a tarot kártya, május 16-tól megtanulhatod.

A részletekről itt olvashatsz!

 

A felejthetetlen élmény garantált.

A tarot művelésére mindenki alkalmas és annyira mélyülsz
el benne, amennyire neked most éppen megfelelő.

 

====================================

 

TOVÁBBI AJÁNLATAIM:

 

Tavaszi programajánló:

 

  • TAROT TANFOLYAM
    2016. május 16. 13-19:00
    (később vasárnap délutánonként)
    a tanfolyamon távoktatás keretein belül is részt lehet venni.
  • ÍTÉLD MEG EMBERTÁRSADAT! –
    Hogyan kerülhetsz magadhoz közelebb az ítéleteid által?Byron Katie „4 kérdés” módszere alapján
    Mi igaz abból, amit igaznak gondolsz?!
    Azt akarod, hogy igazad legyen, vagy lennél inkább boldog?
    1 alkalmas tudatos délután
    2016. június 04. szombat 14:00-20:00Később lesz folytatása.
  1. NYÁRI TEMATIKUS DÉLUTÁNOK:  pénz, érzelmek kezelése, betegségek.A nyár során lesz néhány olyan ÉFT közös munka,
    ahol nem tanfolyamot tartok, hanem a módszert alkalmazva
    egy-egy témakört járunk körbe és sokat kopogtatunk.2016. június 18. szombat du. 14-18:00 – pénzügyi blokkok kezelése
    2016. július 16. szombat du. 14-18:00 – érzelmek, félelmek, fóbiák, szorongások kezelése
    2016. augusztus 20.szombat 14-18:00 – indulatok kezelése, korlátok és vágyak
    2016. augusztus 27. szombat 14-18:00 – betegségek, öngyógyító folyamatok beindítása
  2. ŐSZI PROGRAMOK
    tanfolyamok

 

  1. Odrobina Márti ajánlja:Életforgatókönyv tanfolyam Budapest,
    május 21. 22-én kezdődik és 28 29-én folytatódik.Integrált családállítás terapeuta képzés
  2. Asztrológiai képzés Szegeden
    Regiomontanus Intézet
    Dobó Zsuzsa 70/ 380 2289

 

=================================

Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
70/ 267 0679

 

=================================
Remélem, tudtam olyat ajánlani, ami érdekelt téged!
Üdvözlettel: Hajdú Ildikó
www.hajduildiko.hu 

 

=================================


Küldd el annak, akit érdekelhet!
Hírlevélre feliratkozás itt!