Címkearchívumok: Fogadom

Szeretlek, mert emlékszem

Vajon szeretnéd-e a párodat, ha mindent elfelejtenél?

Nem régiben láttam két filmet is, ami a szerelemről és az emlékekről szólt.

A filmek alapján felmerült bennem a kérdés, vajon hogyan szeretnénk jelenlegi társunkat, ha más emlékeink lennének vele kapcsolatban? Vagy szeretnénk-e őt egyáltalán, ha nem lennének egyáltalán emlékeink róla?

Hogy ne rébuszokban beszéljek, elmesélem a filmek alaptörténetét.

1. film:      Fogadom

Az egyik nagy hatású mozi a FOGADOM című amerikai romantikus dráma.

Az őrülten szerelmes ifjú házaspár éppen csak elkezdte élvezni közös életüket, amikor váratlanul az autójukba rohan egy kamion. Az ifjú feleség kómába esik. Miután felébred, amnéziás lesz és nem emlékszik az utóbbi évekre, amikor élete legszebb és legboldogabb házas éveit töltötte a párjával.
Nagyon kevés emléke maradt az addigi életéről, így imádott férjéről se maradtak emlékképei. Viszont emlékezett arra az időszakra, amikor még a szüleivel lakott, egy másik, sikeres férfival járt együtt és – ha jól tudom – a lány eközben a szülei örömére ügyvédnek tanult.
Mivel a lánynak nem voltak emlékei az elmúlt évekről, ezért már nem haragudott a szüleire. Azt sem értette, miért lett művész belőle, amikor ügyvédnek készült? Sőt újra a régi pasijához kezdett el vonzódni, hiszen a vele töltött időre emlékezett, a férjével töltött időre nem.
Persze a férj megpróbálta mindenféle furmányos módon visszaszerezni a feleségét, emlékeket akart ébreszteni benne, újra szerelemre akarta lobbantani. Kitartó volt, de a lány soha sem nyerte vissza az előző 5 év emlékeit. Nem mondom el a történet végét, nem szeretném lelőni a poént.

Te mit éreznél ma a párod iránt?

Most csak képzeld el! Vajon mit éreznél a társad iránt, ha te is amnéziás lennél és az elmúlt hónapok, évek minden emléke törlődne a fejedből. Csak ott ülnél a pároddal az ebédlőasztalnál, ránéznél és mintha most látnád először. Vajon akkor is szerelmes lennél belé? Szimpatikus lenne? Vele szeretnéd leélni a hátra lévő életedet?

Ugye milyen fontosak az emlékek? Lehet, hogy nem is a társunkat szeretjük, hanem mindazt az időt, tapasztalatot amit vele töltöttünk.

2. film:    Egyre távolabb

De lássuk most a másik filmet is, hiszen kettőt ígértem!
Ez egy kanadai díjnyertes alkotás. A címe: Egyre távolabb
Egy házaspár, Fiona és Grant 44 éve házasok. 20 éve egy vidéki házban élnek. A férfi ezt megelőzően 24 évig egyetemi tanár volt. Sok diáklánnyal megcsalta a feleségét és ezzel Fionának rengeteg szenvedést okozott. Azonban itt a vidéki házban jól elvannak. Boldogan, egymásra hangolódva élnek.
Egyszer azonban rá kell döbbenniük, hogy Fiona rossz memóriája egy súlyosbodó Alzheimer-kór jele, majd a nő hirtelen el is tűnik. Mikor megtalálják, már ő sem vitatkozik: tudja, hogy ellátásra szorul, és egy otthonba vonul. Az otthon szabályai szerint azonban a betegnek egy átmeneti “orientációs” időszakra van szüksége, hogy beilleszkedjen – egy hónapig látogatni sem szabad. Grant soha nem töltött még ennyi időt a szeretett nő nélkül, és mikor a harminc nap leteltével meglátogatja, legnagyobb megdöbbenésére a nő nem egyszerűen elfelejtette, de beleszeretett egy másik férfiba.
Még sok mindenféle történik a továbbiakban és van egy váratlan fordulat is, de azt ajánlom, nézd meg egészben a filmet.
(Mindkét film fent van a neten.)

És most térjünk vissza az alapkérdésre.

Vajon szeretnéd-e a párodat, ha nem emlékeznél semmire vele kapcsolatban?

Mivel ennek bekövetkezte – mármint hogy amnéziás leszel – statisztikailag alig valószínű, ezért átfogalmaznám a kérdést.
Vajon, ha jobb emlékeid lennének a társaddal kapcsolatban, akkor jobban szeretnéd-e őt? Ugye, ez már izgalmasabb? És ennek már van értelme. Ugyanis az ÉFT (Érzelmi Felszabadító Technika) ebben tud segíteni.

A jelenlegi kapcsolatod minőségét 3 tényező határozza meg.
Az Események, a Hitek, és az Érzelmek.

1. Az Események.

Vagyis az együttélésetek eseményei, emlékei, tapasztalatai. Hogy miket csináltatok együtt, hol kirándultatok, milyenek voltak az étkezések, kirándulások, veszekedések, stb. …

2. A Hitek

Vagyis azok a konklúziók, amiket levontál az eseményekből. Ezek általában korlátok, vagyis korlátozó hiedelmek.
Minden levont következtetés korlátoz bennünket. Ha jó, akkor azért, mert jó. Mivel a későbbiekbe ehhez hasonlítunk majd mást, vagy ezt szeretnénk újra és újra megismételni.
Ha rossz, akkor a rossz hiedelem korlátoz. Pl.

  • „ A férfiakra nem lehet számítani.”
  • „ A nőknek semmi sem elég.„
  • És még sorolhatnám.

Ezek általánosítások, melyeket azért alkottunk meg, hogy legközelebb ne fájjon, vagy tudjuk mihez tartani magunkat, vagy elkerüljünk hasonló helyzeteket. Bárhogyan is, de ezeket igaznak hisszük és védekezésül használjuk. A korlátozó hitrendszerrel nem csak a „rosszat” kerüljük el, hanem kizárjuk annak a lehetőségét, hogy valami jobban is alakulhat. Hiszen az Univerzum konspirál velünk és azt mondja: Igazad van! És megteremti, amit hiszel. Ha valami „jobb” dologban hiszel, akkor is azt mondja: Igazad van! És azt teremti meg. Tehát érdemes valami jobb dologban hinni. Vagy nem hinni semmiben, hanem csak kérdésben lenni: Milyen lehetőségem van?

3. Érzelmek

A hármas számú tényező, amely meghatározza a kapcsolatod minőségét: az Érzelmek. Pontosabban a tapasztalatokat kísérő érzelmek. Minden esemény kivált valamilyen érzelmet. Ha valami kellemetlen történt, veszekedés, becsapás, manipulálás ( a sor végtelen), … akkor ezeket a történéseket egy érzelem is kíséri. És ennek az érzelemnek van intenzitása is.

Nos, az ÉFT épp ezzel a 3 dologgal foglalkozik igazán.

Hogyan kezeld a hiteidet, érzéseidet és emlékeidet?

Kopogtatás közben az események elhalványodnak. A kliens emlékszik az eseményre, de nem lesz jelentőségteli számára. Csupán egy semleges történetté válik. Tehát nem lesz amnéziás, megmaradnak az emlékei, csupán már nem a régmúlt történése fogja meghatározni a jelent.

A másik, amit a kopogtatás eredményez, hogy a sztori már nem hordoz többé érzelmi töltést. Tehát, ha legközelebb valami hasonló történik vele, akkor az illető fejében nem fog beindulni a vészcsengő, hanem az adott pillanat tudatszintje szerint lesz képes lereagálni az eseményeket.

Továbbá az ÉFT módszerével ki lehet kopogtatni a korlátozó hiedelmeket és új választásokat is be lehet programozni.

A kérdés most már csak az, hogy van-e kedved új alapokra helyezni a kapcsolatodat?
Szeretnél-e minden „rosszra” emlékezni, de azt érezni és gondolni, hogy már nem fontos? Megtörtént, de most most van.
Szeretnéd-e kicserélni a gondolataidat és érzéseidet hasznosabbakra és boldogítóbbakra?
És végül, de nem utolsó sorban: Szeretnéd-e elengedni a korlátozó hiedelmeidet?

Bármikor megteheted.

Kopogtass!

Gyakorlat

És végül sok szeretettel megajándékozlak egy mantrával, amit érdemes minden reggel 3x elmondani:

Semmissé és nem teremtetté teszem a kapcsolatomat a férjemmel/feleségemmel/párommal, hogy ma egy újat teremthessek.