Címkearchívumok: ÉFT

Mari visszatalál Lacihoz – és önmagához

Napi Ildi: A szenvedést okozó gondolatok nem igazak

 

Marika és Laci a negyvenes éveik közepén jöttek össze. Mindketten elváltak és egy-egy gyereket neveltek. Hosszú idő után végre összeköltöztek. Bár Marika már régóta erre az együttélésre vágyott, most mégis az összeomlás szélén érezte magát.

A szenvedés ott kezdődik, ha elhiszed a gondolatot, hogy bárkinek is szeretnie kellene téged.”
Byron Katie

Marika: Lacinak nem kéne engem megbántania.

Úgy érzem, mások fontosabbak, mint én. Például a fia, meg akik folyton felhívják.

Én: Milyen érzés ez?

Marika: Ez olyan megalázó.

Én: Mire lenne szükséged ahhoz, hogy jobban érezd magad?

Marika: Arra, hogy velem legyen. Ne dolgozzon annyit.

Én: Mit tanácsolnál neki?

Marika: Szerintem tudnia kéne, hogy mi a fontosabb. Nem a barátai és a megrendelői.

Én: Milyen embernek látod őt ilyenkor?

Marika: Tiszteletlennek és bántónak.

Én: Mit szeretnél mindenképp elkerülni a kettőtök kapcsolatában?

Marika: Hát azt, hogy veszekedjünk, meg hogy elveszítsem őt.

——-

Szeretetnyelvek

Kopogtattunk egy kicsit. Ezzel csökkentettük a feszültséget és némileg fellazítottuk a gondolatokat.

Marika a hosszú telefonálásokról mesélt. Lacinak gyakran csörög a mobilja, aztán felveszi és elmerül a beszélgetésben, pedig Marika vele szeretne lenni. Azt szeretné, ha Lacirá figyelne. És ez nem csak egy átlagos napon, hanem hétvégéken, vendégségben, vagy a közös utazásokon is előfordul. Ezt már nem bírja elviselni.

Beszélgettünk a szeretetnyelvekről. Laci szívességekkel fejezi ki a szeretettét. Elintéz dolgokat, lenyírja a füvet, stb. De Marika azt szeretné, ha Laci inkább időt töltene vele és beszélgetnének. Ebből máris tudható, hogy Marika szeretetnyelve a minőségi idő. Laci akkor érezné szerteve magát, ha együtt melóznának, hasznoskodnának otthon, Marika pedig, ha több időt töltenének együtt valódi egymásra figyeléssel.

Bár Marika megértette a szeretetnyelvek fontosságát, kinek mit kéne adnia a másiknak és ők mennyire elbeszélnek egymás mellett, de ez nem érintette meg nagyon. Már nagyon elmerült a fájdalmas gondolataiban, ezért nem kerülhettük el a kopogtatást. Az ÉFT kopogtatás több, mint egy egyszerű beszélgetés. A gondolatokhoz kapcsolódó energiát és érzést is oldjuk, így akár végleg megszabadulhatunk egy zavaró gondolattól.

Ki tette ezt veled?

Tehát a fenti panaszok minden mondatára kopogtattunk, miközben egyszer csak megkérdeztem tőle:

Hol érezted ugyanezt? Ki csinálta veled ugyanezt?Nem értette. Vele soha senki nem bánt így. Ilyenkor érdemes másképp feltenni a kérdést.

  • Mit jelent számodra, ha Lacinak más a fontos?
  • Olyan, mintha cserbenhagyna.
  • Ki hagyott téged cserben?
  • Az anyukám.
  • Mi történt vele?
  • Még kicsi voltam, amikor öngyilkos lett.

Erre elsírta magát, úgyhogy itt elidőztünk és erre kopogtattunk, hogy csökkentsük a fájdalom intenzitását. Majd arra kopogtattunk, hogy amikor Laci nem vele foglalkozik, amikor mással telefonál, ő azzá a kislánnyá válik, akit cserbenhagyott az anyukája.

Ezzel kezdtünk foglalkozni.

Az 1. megfordítás

Igaz-e, hogy cserbenhagyott az anyukád?

– Igen, mindig is ezt éreztem. Már épp egyenesbe jött volna a családunk a sok nehéz év után, amikor az árvíz félig tönkretette a majdnem kész házunkat. Már csak olyan kevés kellett volna. És akkor történt.

Kopogtatás közben felismerte az édesanyja fáradtságát, aki annyi évig túlfeszítette magát. Amikor az árvízzel megint messzebb tolódott a határidő, hogy végre pihenhessen, akkor összeomlott és kilépett.

Marika felismerte, hogy az édesanyja milyen sok éven át figyelembe vette őt. Hány évig dolgozott magát megfeszítve keményen. Végül valóban magára gondolt. Azt választotta, amit megoldásnak talált. Kopogtatással nyomatékosítottuk, bevittük a sejtes memóriába is, miszerint az anyukájának igen is fontos volt, évekig figyelembe vette őt. Erre emlékezzen. Illetve tudatosuljon benne, hogy az emberek olykor önmagukat választják. Főleg amikor már nagy a stressz, amikor nagyon elfáradtak az élettől.

Megértette, hogy akárcsak Laci és akárcsak az anyukája, ő is rengeteget dolgozik. Sokszor már nem is a pénzért, hanem az ügyfelei megelégedéséért. De amikor Lacira néz, akkor tudatosan és tudattalanul is átfut rajta, hogy a megfeszített életbe bele is lehet halni. Ő pedig éppen ezt szeretné elkerülni. Végre a szerelmével élhet, akin közben látja a kimerültséget. Ezt a gondolatot is oldottuk.
Marika magában is felismerte a munkamániát, de elismerte a fejlődését is. Manapság egyre többet mond nemet, egyre többször képes leállni, hogy a kislányával lehessen. Erre nagyobb szüksége van Zsófinak, mint pénzre és ajándékokra. Így fakadt a felismerés által a régi tragédiából valami jó. Nem megtagadta a szülői mintát, hanem tudatosan megpróbálta átalakítani.

Marika azt szerette volna, ha Laci jobban szereti őt. Végül rájött, hogy ez az ő dolga. ÉFT kopogtatás és Byron Katie típusú terápia.
A jó kapcsolathoz elég egy ember, aki tisztában van önmagával.”
Byron Katie
2. megfordítás

Végül újra átolvastuk az eredeti Lacis gondolatokat és megpróbáltunk igazabb mondatokat összehozni. Nagyon furcsának találta őket. Ezért kellett közben kopogtatni, hogy mélyebbre menjen, vagy egyáltalán be tudja fogadni az új gondolkodásmódot.

Lacinak nem kéne bántania engem.

(Ez nem lehet igaz, mert senki nem bánthat engem, ez ugyanis az én dolgom és a gondolataimmal teszem).

Amikor Laci telefonál, nem kéne azokkal a szörnyű gondolatokkal bántanom magam,
miszerint nem vagyok fontos,
vagy rám kellene figyelnie,
vagy Laci nem szeret engem, …

—————————————

3. megfordítás

Arra van szükségem, hogy Laci ne dolgozzon annyit.

– Milyen megfordításokat találsz, amit igaznak is érzel?

Nekem is szükségem van arra, hogy sokat dolgozzak. Olyankor hasznosnak és érdemesnek érzem magam.

– Nincs szükségem arra, hogy Laci kevesebbet dolgozzon. Ehelyett inkább azt a gondolatot kéne elengednem, hogy ebbe bele fog halni és elveszítem őt.

– Lacinak nincs szüksége arra, hogy kevesebbet dolgozzon. Mert ha arra lenne szüksége, már régen azt csinálná. Valamire ez még jó neki.

– Lacinak van arra szüksége, hogy én kevesebbet dolgozzak. Hát, ebben is lehet valami, mert akkor ő férfiasabbnak érezné magát. Van köztünk valami verseny szellem, hogy ki bírja jobban, vagy ki terhelte meg magát jobban. Ez olyan röhejes, de tényleg ezt csináljuk. Mint valami virtus.

– És Lacinak még azért is lenne jó, ha kevesebbet dolgoznék, mert lazább és kipihentebb lennék. Talán vele is jobban bánnék, ha az idegrendszerem és a testem megnyugodna.

– És lenne időd gyönyörködni benne, ahogy dolgozik. Csak néznéd a te Lacidat szerelmesen, ahogy értetek szorgoskodik – bizalomban, hogy mindezt túléli.

—————————————

4. megfordítás

Lacinak tudnia kéne, mi a fontosabb.

Valójában Laci tudja, hogy neki mi a fontos. A munka, a gyereke, a megrendelői, …

– Nekem kéne tudnom, hogy mi a fontos számomra. Nekem is ugyanolyan fontos a munka, a gyerek, a vendégeim a szalonban. De nekem a minőségi idő is nagyon fontos. Lehet, hogy ezt csupán Lacitól nem kapom meg soha. Ezt nem tudhatom, mert ennek azért még adnék némi esélyt. Akár lehetnének barátaim is, akikkel beszélgetek.

De majd egyszer – ha esetleg ezt soha nem kaphatom meg tőle, és ez annyira fontos lesz nekem – még eldönthetem, hogy Laci így, ebben a formában kell-e nekem.

—————————————

5. megfordítás

Lacinak tudnia kéne, hogy nekem mi a fontos.

Szerintem még nem érti, hogy én úgy érzem, cserbenhagyott és nem szeret, amikor nem foglalkozik velem. Még nem tudja, mennyire fontos ez nekem. Talán jobban el kéne ezt mondanom neki.

– Nekem kell tudnom, hogy Lacinak mi a fontos.
Hát, igen. Én is figyelembe vehetném, hogy mennyire szeret telefonálni.
Értékelhetném, amikor szívességet tesz nekem.
És talán, ha ki szeretném mutatni a szeretetemet, akkor nekem is tennem kéne érte. Olykor hagyhatnám telefonálni. De ezt ki kell hangsúlyoznom neki. Tudnia kell, hogy számomra ez nem természetes, de az ő kedvéért szeretetből megteszem.

————————————–

6. megfordítás

– Laci tiszteletlen és bántó.

– Hol voltál ebben a történetben te tiszteletlen és bántó?

– Egyrészt nem voltak szép gondolataim Laciról és a fiáról, amikor haragudtam rá. Ezzel leginkább magamat bántottam, mert nekem fájt.
– Aztán nem tiszteltem Lacit, amikor követelőztem vele és nem akartam, hogy többet foglalkozzon a fiával, mint velem. Ebben a történetben eléggé magammal voltam elfoglalva. Azt akartam, és egy kicsit még most is azt akarom, hogy Laci változzon meg, legyen olyan, mint az a kép, amit a fejemben összeraktam róla.

– És magaddal hol voltál ebben a történetben tiszteletlen?

– Végül magammal is tiszteletlenül bántam. Ha belegondolok, mennyire igyekeztem jó képet vágni hozzá és lazának látszani, amikor tánc közben csörgött a telefonja, ő meg felvette és otthagyott a parketten. Pedig ez rosszul esett. Nem tiszteltem meg magam azzal, hogy kiálljak magamért.

Végül Marika két házi feladatot is kapott Ezek két olyan korlátozó hiedelmet töröl ki a tudatalattijából, amely a probléma hátterében húzódik meg.

————————————–

Ha te is elakadtál egy témában jelentkezz be személyes konzultációra.

 

Bárcsak békére találnánk tudatunk valódi természetének világosságában!”
—————
Ajánló:

1. Család- és LélekállításSzeged
2019. augusztus 24. szombat 9:30

2.Ingás Sorstisztítás Update
Csak tanfolyamot végzetteknek!
2019. szept. 14.

3. Ingás Sorstisztítás tanfolyam
Szegeden és online is szombatonként.
2019. szept. 21.

Túlsúly – a szenvedést okozó gondolatok kikopogtatása

 

Napi Ildi: Kopogtassuk ki a túlsúlyos gondolatokat!

————–
Integrált Család- és Lélekállítás
2019. febr, 16. Szombat, Szeged

Kronobiológia önismereti tanfolyam ápr. 2-től
—————-

A cikk előző része.

 

A túlsúly sok fájdalmas és súlyos gondolattal jár együtt. Ezt ÉFT kopogtatás segítségével el is felejthetjük.

1. KOPOGTATÁS:

“Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.”

Karate kézél: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.

Karate kézél: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.

Karate kézél: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.

Szemöldök kezdete: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Szem külső: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Szem alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Orr alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Száj alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Kulcscsont alatt: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Mellkascsont: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.
Csukló: Dühös és szomorú vagyok, amikor a testemre gondolok.

 

Most figyeld meg az érzést körülötted vagy benned.
Ne siess, érzékelj!
Egy nagy levegővel fújd ki hosszan!

 

ÉFT kopogtatási pontok

Szemöldök kezdete: Elengedem ezt az érzést, hadd menjen.
Szem külső: Hagyom, hadd menjen.
Szem alatt: Most azt választom, nem vagyok azonos a dühvel.
Orr alatt: Most azt választom, nem vagyok azonos az szomorúsággal.
Száj alatt: Most azt választom, nem vagyok azonos a testemmel.
Kulcscsont alatt: Nem vagyok azonos a testemmel.
Mellkascsont: Úgy döntöttem csak figyelem ezt a testet.
Csukló: Úgy döntöttem érdekes, amit látok. Pusztán csak érdekes. Érdekes vagyok.

 

 

 

 


 

2. KOPOGTATÁS:

Karate kézél: Bár nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről, mégis szeretem és elfogadom magam, mert most ezt tudom tenni.

Karate kézél: Bár nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről, mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Bár nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről, ezt most megbocsájtom magamnak.

Szemöldök kezdete: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Szem külső: Elítélem a testemet.
Szem alatt: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Orr alatt: A gondolataimmal fájdalmat okozok magammal.
Száj alatt: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Kulcscsont alatt: Súlyos, kövér gondolataim vannak a testemről.
Mellkascsont: Nagyon szomorú gondolataim vannak a testemről.
Csukló: Elítélem azt, amit látok.

Ha gondolod, ismételd meg a kopogtatást többször is, addig amíg már nem is fontosak ezek a mondatok.

Szemöldök kezdete:    Most azt választom, megbocsájtok magamnak.
Szem külső:    Most azt választom, elengedek egy-két gondolatot.
Szem alatt:    Vajon ki lennék ezek nélkül a gondolatok nélkül?
Orr alatt:    Vajon hogy érezném magam ezen gondolatok nélkül?
Száj alatt:    Vajon mi változna, ha szeretném a testem?
Kulcscsont alatt:    Vajon mi kéne ehhez?
Mellkascsont:   Most szebb gondolatokat választok.
Csukló:    Most hagyom, hadd menjenek ezek a gondolatok.

 

—————–

3. KOPOGTATÁS:

Karate kézél:    Bár nem érzem magam jól a bőrömben, mégis szeretem és elfogadom magam ezzel együtt.

Karate kézél:   Bár nem érzem magam vonzónak, könnyednek, mégis szeretem és elfogadom magam ezzel együtt.

Karate kézél:     Bár szégyellem magam, mégis megpróbálom szeretni magam ezzel együtt.

Szemöldök kezdete: Nem érzem magam jól a bőrömben.
Szem külső: Nem érzem magam vonzónak.
Szem alatt: Nem érzem magam könnyednek.
Orr alatt: Szégyellem magam.
Száj alatt: Nem érzem magam jól a bőrömben.
Kulcscsont alatt: Nem érzem magam vonzónak.
Mellkascsont: Nem érzem magam könnyednek.
Csukló: Szégyellem magam.

Szemöldök kezdete: Nem érzem magam jól a gondolataimtól.
Szem külső: Rájöttem, hogy a testemről szóló gondolatoktól nem érzem jól magam.
Szem alatt: Nem érzem magam vonzónak.
Orr alatt: Lehet, hogy mások vonzónak találnak, de én nem tartom magam vonzónak.
Száj alatt: Olyan gondolataim vannak a testről, ami miatt szégyellem magam.
Kulcscsont alatt: Súlyos, nehéz gondolataim vannak a testemről.
Mellkascsont: Szörnyű gondolataim vannak.
Csukló: Ezek csak gondolatok.

Szemöldök kezdete: Most könnyed gondolatokat választok.
Szem külső: Észreveszem a gondolataimat.
Szem alatt: Elengedem az ítéleteimet magamról.
Orr alatt: Elengedem mások ítéleteit rólam.
Száj alatt: Mi lenne, ha kedvesebb lennék magamhoz?
Kulcscsont alatt: Vajon hogy érezném magam?

—————-

4. KOPOGTATÁS:

Karate kézél: Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, csúnyának vagy taszítónak találnak, mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Nem merek másokhoz közeledni, mert szégyellem magam, mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, hogy megvetnek, mégis szeretem és elfogadom magam.

Szemöldök:    Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, csúnyának vagy taszítónak találnak.
Szem külső:    Távol tartom magam másoktól, mert szégyellem a testem.
Szem alatt:    A gondolataim csúnyák és taszítóak.
Orr alatt:    Az a csúnya és taszító, amiket magamról gondolok.
Száj alatt:    Szégyellem a testem és ezzel távol tartom magamat a többiektől.
Kulcscsont alatt:    Azt akarom, hogy szeressenek, de én nem szeretem magam.
Mellkascsont:    Nem merek másokhoz közeledni, mert azt gondolom, csúnyának vagy taszítónak találnak
Csukló:    Pedig én tartom magam csúnyának és taszítónak. Azt gondolom, hogy ők azt gondolják …

 

A cikk előző része.

————–

Integrált Család- és Lélekállítás
2019. febr, 16. Szombat, Szeged

Kronobiológia önismereti tanfolyam ápr. 2-től

—————-

 

LINK: Gyűlölöm a kövér testemet
Byron Katie youtube videója

 

 

További ítéletek az orvosokról – 3. rész

 

Napi Ildi: További ítéletek az orvosokról – 3. rész

Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás tanfolyam

  • 2019. febr. 5-től

Nemrég elkezdtük Renáta orvosokról alkotott véleményének kikopogtatását. Menjünk tovább!

  • Ha neked nem az orvosokkal van bajod, cseréld ki a megfelelő személyre / problémára.
  • Nem fog ártani az sem, ha ezt a témát kopogtatod ki magadból – lehet, hogy egy-két gondolat megérint.
  • Energetikailag is nagyon hasznos a gyakorlat.——————-
Emlékeztető

Eddig ezeket a gondolatokat kezeltük ÉFT-vel:

  • „Az orvosok felelőtlenek, és nem veszik emberszámba azokat, aki a késük alá fekszik.”
  • „Felháborító, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.”

Ma pedig:

  • Megvetem az orvosokat, mert nem végzik elég jól a munkájukat.
    Nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre, csak a bemagolt tételek alapján besoroljak egy dobozba, és a kategóriára betanultak alapján kezelik.”

——————–

NEGATÍV KÖR:

KARATE KÉZÉL:

  • “Bár megvetem az orvosokat, mert nem végzik elég jól a munkájukat, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam bármit is gondolok.”
  • Bár nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam bármit is érzek.”
  • Bár csak a bemagolt tételek alapján besorolnak egy dobozba, és a kategóriára betanultak alapján kezelnek, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”
A meridiánokat kopogtatva oldhatjuk az érzelmeket és a gondolatokat. Most az orvosokról alkotott ítéleteket fogjuk semlegesíteni. Az ÉFT önismeret is.
Ezeket a meridián pontokat kopogtasd! (ÉFT)

(Kopogtasd a pontokat miközben a mondatokat ismétled. Többször is végigmehetsz rajtuk.)

SZÖ: Megvetem az orvosokat, mert nem végzik elég jól a munkájukat.

SZK: Nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

SZA: Csak a bemagolt tétel

ek alapján besorolnak egy dobozba, és a kategóriára betanultak alapján kezelnek.

OA: Megvetem az orvosokat, mert nem végzik elég jól a munkájukat.

SZA: Nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

KCS: Csak a bemagolt tételek alapján besorolnak egy dobozba, és a kategóriára betanultak alapján kezelnek.

CS: Megvetem az orvosokat, mert nem végzik elég jól a munkájukat.

CSUKLÓ: Nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

FT: Csak a bemagolt tételek alapján besorolnak egy dobozba, és a kategóriára betanultak alapján kezelnek.

KÉRDŐJELEZZÜK EZT MEG:

SZÖ: Az orvosoknem végzik elég jól a munkájukat. Vajon ez igaz? (Válaszolj rá magadban.)

SZK: 100%-ig biztos lehetek ebben? (Válaszolj rá magadban.)

SZA: Milyen lenne számomra, ha nem éreznék ilyen dolgokat az orvosok iránt? Hogyan érezném magam? (Válaszolj rá magadban és írd is le!)

OA: Vajon meddig akarom ezt érezni az orvosok iránt?

SZA: Meddig akarom ezt a valóságot megteremteni?

KCS: Meddig akarok még neheztelni rájuk?

CS: Meddig akarom még hibáztatni őket?

CSUKLÓ: Vajon mire jó ez nekem? (Valamire biztos jó, különben nem csinálnád. Feltétlenül írd le és szánj erre egy külön kopogtatást.)

FT: Vajon mi mást szeretnék megtapasztalni? (Csak hagyd, hogy a kérdés működjön, ne válaszolj rá.)

AZ ÚJ IGAZSÁG – AMI HASZNOSABB

SZÖ: Hajlandó vagyok eljátszadozni a gondolattal, hogy valójában nem tudok sokat arról, hogyan is végzik az orvosok a munkájukat.

SZK: Most azt választom, lehet, hogy másképp van, mint ahogyan gondoltam.

SZA: Most szebb gondolatokat választok az orvosokkal kapcsolatban.

OA: Most úgy döntöttem, olyan orvosokkal találkozom, mint (ide szúrd be azt az orvost, aki számodra megfelelő. Egy tv sorozatbeli orvos is lehet.)

SZA: Most azt választom, hogy az én valóságomban az orvosok remekül végzik a munkájukat.

KCS: Most azt választom, hogy az én valóságomban az orvosok nagyon profik.

CS: Most azt választom, hogy az én valóságomban alig várják, hogy jól bánjanak velem.

CSUKLÓ: Megengedem, hogy ilyenek legyenek az orvosok.

FT: Ez az én valóságom, ez az én tapasztalatom ezentúl.

 

2. rész : „Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.”

SZÖ: Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

SZK: Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

SZA: Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

OA: Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

SZA: Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

KCS: Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

CS: Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

CSUKLÓ: Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

FT: Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre.

KÉRDŐJELEZZÜK EZT MEG:

SZÖ: Vajon kitől hallottam ezt? Honnan tudom, hogy nem figyelnek rám eléggé? (Szánj rá egy kis időt és írd is le akár, hogy kik és mikor nem figyeltek rád úgy, ahogy szeretted volna.)

SZK: Vajon mit jelent az számomra, amikor nem figyelnek rám eléggé?
(Pl. azt jelenti, hogy nem vagyok fontos / elég jó / nem vagyok elég szerethető, / …)

SZA: Vajon ki csinálta ezt velem?
(Anya, a tanító néni, a játszótársaid, …)

OA: Vajon mikor fájt a legjobban, mikor nem figyeltek rám eléggé?
(
Hagyj egy kis időt ezen elgondolkodni.)

SZA: Vajon én figyelek-e másokra?
(Szánj egy kis időt az önvizsgálatra. Figyeld meg milyen energia jött föl.)

KCS: Vajon én mindenkire egyformán figyelek?
(Légy őszinte magaddal, ez csak rád tartozik, nem fog kiderülni.)

CS: Vajon miért van rá szükségem, hogy figyeljenek rám?
(Mit szeretnél érezni, amikor figyelnek rád? Pl. lehet, hogy akkor éreznéd magad szeretve / fontosnak, vagy biztonságban éreznéd magad ezáltal.)

CSUKLÓ: Tényleg arra van szükségem, hogy figyeljenek rám?Kinek a dolga ez valójában?
(Kíváncsi vagyok, rájössz-e a megoldásra.)

FT: Mit szeretnék, ki figyeljen rám?

AZ ÚJ IGAZSÁG – AMIT SZÍVESEBBEN TAPASZTALNÁL MEG

SZÖ: Most azt választom, hogy elengedem ezt a gondolatot.

SZK: Most úgy döntöttem, hogy elegendő figyelmet kapok.

SZA: Most már hajlandó vagyok megtapasztalni, hogy számítok, hogy figyelnek rám.

OA: Most végre békén hagyom az orvosokat a gondolataimmal.

SZA: Most úgy döntöttem, hogy felismerem, én vagyok a felelős a gondolataimért és a tapasztalataimért.

KCS: Most azt választom, hogy számítok, fontos vagyok, mert végre magamnak vagyok fontos.

CS: Most úgy döntöttem, hogy abbahagyom a követelőzést. Hajlandó vagyok felnőni.

CSUKLÓ: Most úgy döntöttem, hogy majd én figyelek magamra.

FT: Annyira jó vagyok, hogy akár én is figyelhetek másokra.

—————-

3. rész: „ Az orvosoka bemagolt tételek alapján besorolnak egy dobozba, és a betanultak alapján kezelnek.”
Szerintem ezt már magadtól is meg tudod csinálni az előzőek alapján .

————–

ÉLVEZZÜK MÉG EGY KICSIT és teremtsünk kérdésekkel szebb valóságot!

SZÖ: Élvezem az új gondolataimat.

SZK: Holnaptól meg is tapasztalom a gyakorlatban.

SZA: Hogyan lehetek ilyen nagyszerű?

OA: Olyan csodás vagyok, mert megváltoztattam a gondolataimat.

SZA: Hogyan lehet ez még ennél is jobb?

KCS: Vajon milyen csodás dolgok fakadnak ebből?

CS: Ki és mi lehetek ezentúl?

CSUKLÓ: Vajon hogyan járulhatnak hozzá az orvosok az életemhez?

FT: És vajon én milyen hozzájárulás lehetek az ő életükhöz?


 

Kész van a második gondolat.
Ha itt-ott elakadtál, arra szánj még egy kis időt. Ízlelgesd a mondatokat, kopogtass, míg unalmassá nem válik. Megéri. Ha egy gondolat unalmas, akkor már nem hat rád.

A régi olvasóknak bizonyára feltűnt, hogy Byron Katie megfordítós módszerét és az Access Consciousness nyitott kérdéseit is használtuk a munka során.

Ha bárhol megakadtál vagy nem vette be az agyad, a szíved a fentieket, akkor állj meg annál a gondolatnál és kopogtass rá.

Szeretnéd, ha folytatnánk?
Hamarosan megtalálod a többi kopogtatást is.
Itt található az 1. rész.
Itt található a 2. rész.

Mottó: „Az ÉFT-vel egyetlen hibát lehet véteni – ha nem csináljuk.”

——————————–

Ajánló:

Család- és Lélekállítás

  • 2018. dec. 14. péntek 14-20:30
  • 2019. jan. 19. szombat 9:30

Tarot továbbképzés – 1 alkalom

  • 2018. dec. 18. 17:00 Szeged és online

Szilveszteri “jóslás” Szegeden

  • 2018. dec. 29. Szegeden
  • 2018. dec. 28. Skype

Rajzelemzés tanfolyam – problémafeltárás és önismeret

  • 2019. jan. 12. és 20. Szeged és online

Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás tanfolyam

  • 2019. febr. 5-től

———————————-

 

 

További ítéletek az orvosokról – ÉFT kopogtatás – 2. rész

 

Napi Ildi: ÉFT kopogtatós gyakorlat

Téma: az orvosokról alkotott ítéletek

———

Ajánló:

Csütörtökön tarós továbbképzés
———

Tegnap elkezdtük Renáta orvosokról alkotott véleményének kikopogtatását. Menjünk tovább!

  • Ha neked nem az orvosokkal van bajod, cseréld ki a megfelelő személyre / problémára.
  • Nem fog ártani az sem, ha ezt a témát kopogtatod ki magadból – lehet, hogy egy-két gondolat megérint.
  • Energetikailag is nagyon hasznos a gyakorlat.——————-
Emlékeztető

Tegnap ezt a gondolatot kezeltük ÉFT-vel.
Az orvosok felelőtlenek, és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.

Ma pedig:
Felháborító, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

——————–

Az ÉFT egy olyan energetikai módszer , mellyel eltávolíthatod a kellemetlen érzéseidet és gondolataidat.
Mindkét oldalon kopogtathatod a pontjaidat.
NEGATÍV KÖR:

KARATE KÉZÉL: “Bár felháborítónak érzem, hogyszámukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.” (3x ismételd el!)

(Kopogtasd a pontokat miközben a mondatokat ismétled. Többször kört is kopogtathatsz.)

SZÖ: Felháborítónak érzem, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

SZK: Felháborítónak érzem, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

SZA: Felháborítónak érzem, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

OA: Felháborítónak érzem, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

SZA: Felháborítónak érzem, hogyszámukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

KCS: Felháborítónak érzem, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

CS: Felháborítónak érzem, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

CSUKLÓ: Felháborítónak érzem, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

FT: Felháborítónak érzem, hogy számukra hétköznapi dolog valaki életéről dönteni.

 

KÉRDŐJELEZZÜK EZT MEG:

SZÖ: Vajon honnan tudom, hogy ez számukra hétköznapi dolog? (Gondolkozz el rajta! Írd le!)

SZK: Mit jelent az számomra?
(Írd le! Ez a valódi témád)

SZA: Vajon mit is érzek, amikor elhiszem, hogy számukra az én életemről dönteni hétköznapi dolog?
(Hol érzed, van-e ilyenkor testi tüneted?)

OA: Vajon meddig akarom ezt érezni? (Bármikor abbahagyhatod. A jelen pillanat a legjobb. Csak kopogtasd ki ezt a gondolatot!)

SZA: Mi van, ha ez az egész nem is igaz? (
Hiszen honnan tudhatnám, mit gondol és érez egy másik ember valójában.)

KCS: Vajon én hányszor döntök a saját életemről hétköznapi módon? (Pl. amikor átrohanok a piros lámpán.)

CS: Vajon én mindenki problémáját komolyan veszem?
(Ha igen, az is lehet egy elakadás. Ha nem, azzal is lehet bajom.)

CSUKLÓ: Vajon én szeretnék olyan kése alá feküdni, akinek ez még nem hétköznapi dolog?
(Pl. ez az első műtétje.)

FT: Vajon kinek a dolgával foglalkozom most?
(Az orvos gondolataival foglalkozol. Pedig még a saját gondolataidra sincs hatásod.)

 

AZ ÚJ IGAZSÁG – AMI HASZNOSABB

SZÖ: Most azt választom, hogy nem tudom, mit gondol az orvos. Honnan is tudhatnám!?

SZK: Most azt választom, hogy a saját gondolataimon változtatok.

SZA: Végre felismertem, hogy amikor azt hiszem, hogy az orvos szerint az én műtétem egy hétköznapi dolog, azt azt jelenti számomra, hogy

  • jelentéktelen vagyok / nem vagyok fontos
  • nem tisztelnek


OA:    Most azt választom, hogy elengedem a felháborodást.

SZA: Most felismerem, hogy ez az egész nem is igaz.

KCS: Most azt választom, felismerem, hogy az én dolgom komolyan venni az életemet.

CS:  Most úgy döntötte, hogy nem kell olyan komolyan venni a gondolataimat. 🙂

CSUKLÓ: Most azt választom a saját dolgommal foglalkozom és nagyszerű gondolatokat választok.

FT: Most úgy döntöttem, hogy remek orvosom van. Számára ez csak egy rutin műtét.

 

ÉLVEZZÜK MÉG EGY KICSIT és teremtsünk kérdésekkel szebb valóságot!

SZÖ: Hogyan lehetek ilyen nagyszerű?

SZK: Hogy lehetek ilyen szerencsés?

SZA: Mi egyéb lehetséges még?

OA: Hogy lehet ez még ennél is jobb?

SZA: Vajon hogyan járulhat hozzá az orvos az egészségemhez?

KCS: Milyen nagyszerű tapasztalatokat szerezhetek?

CS: Vajon mit nem engedtem még el? … Minden, ami feljött azt most semmissé teszem. Éljen!

 

Kész van a második gondolat.
Ha itt-ott elakadtál, arra szánj még egy kis időt. Ízlelgesd a mondatokat, kopogtass, míg unalmassá nem válik. Megéri. Ha egy gondolat unalmas, akkor már nem hat rád.

Szeretnéd, ha folytatnánk?
Hamarosan megtalálod a többi kopogtatást is.
Itt található az 1. rész.

——————————–

Ajánló:

Tarot továbbképzés – 1 alkalom

  • 2018. dec. 19. 17:00 Szeged és online

Család- és Lélekállítás

  • 2018. dec. 14. péntek 14-20:30
  • 2019. jan. 19. szombat 9:30

Betegségek és tudatállapotok korrekciója tanfolyam

  • 2018. dec. 5-től szerda esténként

Szilveszteri “jóslás” Szegeden

  • 2018. dec. 29. Szegeden
  • 2018. dec. 28. Skype

Rajzelemzés tanfolyam – problémafeltárás és önismeret

  • 2019. jan. 12. és 20. Szeged és online

Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás tanfolyam

  • 2019. febr. 5-től

———————————-

 

 

 

Legyen angyali orvosod! ÉFT kopogtatás sorozat – 1.rész

Napi Ildi: “Az orvosok felelőtlenek” – Gyógyulj ki ebből a gondolatból!

Kopogtasd ki magadból az orvosokról szóló rossz gondolataidat!

A minap egy helyes fiatal hölggyel, Renivel dolgoztam együtt. Azért keresett meg, mert egy nagyobb méretű ciszta nőtt a petevezetékére. Bár fájdalmak nem gyötörték, ennek ellenére szerencsére felfedezték a cisztát. Leginkább azt szerette volna, ha elmúlasztjuk a cisztáját, de annak is örülni tudott, ha nem retteg a műtéttől.

Nagyon izgalmas munkát végeztünk együtt. Az első alkalmat a ciszta kialakulásának, az okok feltárásának szenteltük. A másodikat pedig a félelmek felszámolásának. Mivel a gondolatait teljesen átszőtte az orvosokról alkotott rossz véleménye és a műtéti rettegés, így házi feladatot kapott. Ki kellett őket kopogtatnia ÉFT (Érzelmi Felszabadító Technika) segítségével. Nem nagyon ismerek hatékonyabb eljárást a gondolatok és az érzelmek átírására.

Reni házi feladata:

Első lépésként írnia kellett egy ítélkező levelet az orvosokról.
Én pedig átfordítottam a vádakat kopogtatós mondatokká.

Az alábbi képen található pontokat ütögetve, te is elvégezheted magadon a kopogtatást.
Ha gondolod alakítsd át a mondatokat a saját elképzelésed szerint.

Az ÉFT egy olyan energetikai módszer , mellyel eltávolíthatod a kellemetlen érzéseidet és gondolataidat.
Mindkét oldalon kopogtathatod a pontjaidat.

Mire jó ez neked?

Azt már mindenki tudja, hogy a gondolatok teremtő erővel bírnak. Ezért nem érdemes újra és újra félelmekkel teli, szörnyű gondolatokat futtatni a fejben, mert megvalósulnak.

Ha ebben nem hiszel, akkor csak gondolj arra, hogy a világból mindig azt veszed észre, ami foglalkoztat. Amikor terhes voltál, mindenhol terhes nőket láttál az utcán.
Amikor vettetek egy Skodát, azt érzékelted, mennyi Skoda jár az utakon. “Mindenki Skodát vesz újabban!?”
Ha félsz az orvosoktól, akkor rengeteg olyan esetre leszel figyelmes, ahol műhibát követnek el, ahol rosszul bánnak a betegekkel.

Ha meg akarsz szabadulni a romboló gondolatoktól és szebb valóságra akarsz fókuszálni, itt az idő, hogy nekiállj kopogtatni.

Ha nincsenek ilyen gondolataid, akkor sem fog ártani.Lehet, hogy egy-egy ítélet benned is ott lapul és hatástalanítódik. Ha nem az orvosokat vádolod, akkor lehet, hogy a főnöködet, a rendőröket, a tanárokat, …
A legrosszabb, ami történhet, hogy a meridián pontokat ütögetve energetizálódik a tested. Ártani biztosan nem fog.

————————————–

Egy régebbi hasonló eset

Egyszer egy szakasztott ilyen esettel találkoztam. A lány térdműtétre várt. Svédországban élt a férjével. Minden módon igyekezett elkerülni a műtétet, de végül át kellett esnie rajta. Egy egész találkozót arra szántunk, hogy végigmentünk a fejében játszódó rémtörténeten. Milyen messze van a kórház, hogy fognak ott bánni vele! Nem tudja majd megértetni magát. Meghal az altatásban. A fájdalomról és az orvosokról egy egész horrorsztorit rakott össze. Csak kopogtattunk és kopogtattunk, mindaddig míg már nem is nagyon érdekelték az előbb még oly fontos rémképek.

Először a félelmeket és az aggasztó gondolatokat oldottuk, majd a végén bekopogtattunk ÉFT -vel pozitív lehetőségeket is.

A műtét után egy csoda-levelet kaptam tőle.
Elmesélte, hogy bár nem ebbe a kórházba akart jönni, de szép szobát és remek szobatársat kapott hozzá. A sebész figyelmesen bánt vele, ki tudta ejteni tisztán a nevét, mert a felesége egy magyar doktornő volt, aki szintén abban a kórházban dolgozott. Sopronról is beszélgettek, mert a sebész már járt ott a feleségével.

A műtét csak 10 percig tartott, az altatás remekül sikerült.
Aztán még eltöltöttek a városi hotelban 1-2 éjszakát a férjével – szinte nászúton érezte magát.
Utólag azt is megtudta – mivel ezt harsogta a rádió -, hogy abban a kórházban, ahová mindenképpen be szeretett volna jutni, de nem jött össze újabban több műtétet is elrontottak, az egyikbe bele is halt a páciens.

——————————————-

Íme, ezt az ítélkező levelet hozta össze Reni

Nagyon ügyesen beleadott apait, anyait. Épp ez volt a feladat. Meg is dicsértem érte.

  1. Az orvosok felelőtlenek, és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik. 
  2. Számukra az, hogy valakinek az életéről döntenek csak egy hétköznapi dolog – felháborodást érzek. 
  3. Az orvosok nem fordítanak elég figyelmet az eléjük kerülő páciensre, csak a bemagolt tételek alapján besorolják egy dobozba, és az arra a kategóriára betanultak alapján kezelik.  – Megvetést érzek, mert nem végzik elég jól a munkájukat. 
  4.  Az orvosok találgatnak. – (felháborodás, düh, harag) 
  5. Az orvosok érzéketlenek. – (düh, megvetés)
  6. Tiszteletlenül bánnak velem kiszolgáltatott állapotomban. – (düh) 
  7. Nem tudom megvédeni magam, nem tudok kiállni az érdekeimért. – (félelem) 
  8. Felelős vagyok azért, hogy nem tudtam megoldani a problémát saját magam. – (önhibaztatás) 
  9.  Nem vagyok elég jó, érett, tudatos, okos. – (önhibáztatás) 
  10. Kudarcot vallottam. Bort iszom és vizet prédikálok. – (nem vagyok elég jó) 
  11. Csak egy brutális élményen keresztül fejlődhetek igazan. – (félelem) 
  12. Eddig csak szerencsém volt. – (imposztor szindróma) 
  13. Mindig mindent megúsztam, és jól jöttem ki a dolgokból. Nem lehet ezt a végtelenségig csinálni. Áldozatot kell hozni, meg kell hajolni, adni kell valamit cserébe a jó dolgokért. – (Nem ismerem el a saját sikereimet.) 
  14. Nem vagyok elég jó, egészséges, menő, okos, vicces, érdekes, szép, szerethető. 
  15. Unalmas vagyok, elviselhetetlen vagyok. Akaratos vagyok. 
  16. Fel kell nőnöm. 
  17. Felelősséget kell vállalnom. Eddig csak szerencsém volt. Most pedig megkapom a büntetésem.

——————————————-

Az első gondolat kikopogtatása:

KARATE KÉZÉL: “Bár úgy gondolom, hogy az orvosok felelőltlenek, és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.” (3x ismételd el!)

(Kopogtasd az alábbi pontokat a mondatot ismételve – hadd kopjon ki belőled. Többször kört is kopogtathatsz.)

SZÖ:  Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
SZK:  Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
SZA:  Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
OA:  Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
SZA:  Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
KCS:  Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
CS:   Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
CSUKLÓ:   Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
FT:    Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.

POZITÍV KÖR:

SZÖ: De most azt választom, hogy talán másképp van.
SZK: Hajlandó vagyok mást érezni és gondolni.
SZA: Most azt választom, hogy bízom bennük és hagyom, hogy figyelembe vegyenek.
OA: Most azt választom figyelembe vesznek és fontos vagyok.
SZA: Most azt választom, hogy gondosan bánnak velem.
KCS: Most azt választom, hogy megenyhülök az orvosok felé.
CS: Most azt választom, hogy emberként bánnak velem, mert megérdemlem.
CSUKLÓ: Most úgy döntöttem, nagyon jó tapasztalatokat szerzek.
FT: Most azt választom, az orvos segít, megment és gondoskodik rólam. Legyen így!

VÁLTOTT KÖR:

SZÖ: Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
SZK: Most azt választom, hogy bízom bennük és hagyom, hogy figyelembe vegyenek
SZA: Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
OA: Most azt választom figyelembe vesznek és fontos vagyok.
SZA: Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
KCS: Most azt választom, hogy emberként bánnak velem, mert megérdemlem.
CS: Felháborító, hogy az orvosok felelőtlenek és nem veszik emberszámba azokat, akik a késük alá fekszik.
CSUKLÓ: Most úgy döntöttem, nagyon jó tapasztalatokat szerzek.

 

Kész is van az első gondolat.

Szeretnéd, ha folytatnánk?
Hamarosan megtalálod a többi kopogtatást is.

——————————–

Ajánló:

Család- és Lélekállítás

  • 2018. nov. 16. péntek 15:30 (még 2 segítői hely van)
  • 2018. dec. 14. péntek 14-20:30
  • 2019. jan. 19. szombat 9:30

Tarot továbbképzés– 1 alkalom

  • 2018. nov. 29. 17:00 Szeged és online

Betegségek és tudatállapotok korrekciója tanfolyam

  • 2018. dec. 5-től szerda esténként

Szilveszteri “jóslás” Szegeden

  • 2018. dec. 29. Szegeden
  • 2018. dec. 28. Skype

Rajzelemzés tanfolyam – problémafeltárás és önismeret

  • 2019. jan. 12. és 20. Szeged és online

Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás tanfolyam

  • 2019. febr. 5-től

———————————-

2. rész itt.

A test beszél (2.) – rángatózás

 

A test beszél (2.) – rángatózás

3 eset:

Testünk minden megnyilvánulása valamit szeretne velünk közölni.
Nagyon szerencsés az, aki eleinte csak apró jeleket kap.

A minap három érdekes esettel is találkoztam egy nap alatt és ezt jelnek vettem, így elmesélem.

Legutóbb a depresszióval foglalkoztunk.

kontrollálni az érzéseket

Az önkéntelen rángatózó szájszöglet esete is rendkívül izgalmasnak bizonyult.
Egy felelősségteljes munkakörben dolgozó férfi jött el hozzám. A rajza egyből kijelölte az irányt. Nagyon letisztult, rendezett rajzot láttam. Szinte már sterilnek hatott. Viszont a kép elemei két részre oszlottak. Az egyik oldalon az ösztönös, a másik oldalon a praktikus dolgok helyezkedtek el.

Megtudtam, hogy néhány évvel ezelőtt megcsalta a felesége és meghalt az üzlettársa is. Mindkettő olyan mértékben sokkolta, hogy félretette az érzelmeit és kötelességből csinálta tovább a dolgát. Megpróbált túljutni a megcsaláson és a veszteségen, de láthatóan ez nem sikerült. Csupán túlélésre játszott és ebben segített az ösztönök kizárása valamint a kontrollált élet.

Megértettük a teste üzenetét. Egy ideig jó megoldás lehet az érzelmek kizárása, a kontrollált élet, de ez csak ideig tartható fenn. Előbb-utóbb a szellem (a lélek) ki akar szabadulni a palackból. Most még csak apró jeleket küld, de nem érdemes megvárni, vajon milyen találékony megoldást talál a test vagy a sors, hogy a férfi szembe nézzen a sérüléseivel és feldolgozza őket.

De még visszább is kellett menni a férfi szüleihez, akik azt sulykolták neki, hogy nem lehet boldog. Haragudtak rá, ha jól érezte magát. A szülők ráhányták az egész elhibázott életük keserűségét. Körülbelül 40 éven keresztül. Még ma is megfeddik, ha egy kicsit ellazul és vesz egy új inget magának. Már ő is úgy érzi, nincs is joga jól lenni.

Elengedés

Mivel elementáris erővel törtek elő az érzelmek a feltárás során, egyből az ÉFT és az elengedés módszerével csillapítottuk az emlékeket. Töröltük a hiedelmet, miszerint nincs joga boldognak lenni. Az emlékekkel, fájdalommal a testből is feljöttek az érzések. Az egész mellkasa, torka, hasa jelezte a sok traumát, keserűséget, tehetetlenséget.
Volt min dolgozni. És még van is min. De elindult a folyamat.

A rángatózó száj csak jelezte, hogy nem lehet féken tartani azt, aminek ki kell jönnie.

 

—————-
Ajánló:

Az augusztus 25-én induló Életforgatókönyv 2 hét csúszással kezdődik, mert több jelentkező még nyaralni fog.
Tehát 2018. szept. 8-án kezdünk.
Online is részt lehet venni.

Játékterápia
Szegeden
2018. aug. 21. kedd 15:00

Tarot kártya tanfolyam
Szegeden és online
2018. szept. 5-től.

Családállítás
Szeged
2018. szept. 15., okt. 13.

Problémafeltárás a rajzteszt segítségével tanfolyam októberben.


 

Bárcsak mentesek lennénk a szenvedéstől és a szenvedés okaitól!”

 

 

 

Újabb 3 tanulság a munkám során

 

Napi Ildi:    Újabb 3 tanulság a munkám során

Előző cikkeim a témában:
Bevezető – ki is hagyhatod

Egyszer valaki azt tanácsolta, hogy ne írjak a hibáimról, mert ilyenkor azt közlöm a világgal, hogy baj van velem. Azonban én másképp működök. A hibáim felvállalása nekem inkább azt eredményezte, hogy a klienseim ugyanígy cselekednek, amikor találkozunk. Már a legelején egyből belevágnak a problémájuk közepébe és nem kell felesleges bizalomépítő köröket futnunk.

A hírleveleim nem csak marketing célt szolgálnak, hanem egyfajta képet is mutatnak rólam, hogy azok csatlakozhassanak hozzám, akiknek erre az emberre van szüksége. Ne pedig egy ügyesen felépített brand-hez jöjjenek.

Bár talán a nyitottság is lehet brand.

Ma először a tandíjról, részletfizetésről lesz szó.

———-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

————–

Újabb 3 felismerés a munkám során. Azokat a tanulságokat osztom meg, melyek a tanácsadói munkám során tapasztaltam meg.
Ma már másképp csinálnám, de akkor így tudtam.

Hogyan változott a hozzáállásom?

1. Tanulópénz

Egyszer egy nehéz helyzetben lévő hölgy részletfizetést kért. Az aktuális párja számára szintén. Semmi gond, bevált gyakorlat.

A hölgy az ÉFT tanfolyam ideje alatt ki is fizette a tandíjat.
A barátja az 5. alkalom után azt mondta, hogy ő nem jön többé. Semmi gond, van ilyen. De én kértem, hogy fizesse ki a tandíjat, mert ez a szabály a részletfizetésekkel kapcsolatban. Én azt az áldozatot hozom, hogy megengedem a részletfizetést – amivel mindig van intézni való –, de azt már nem tudom figyelembe venni, ha valaki közben meggondolja magát vagy megváltozik az élethelyzete.
Végül a férfi végig kijárta a tanfolyamot, de később azért nem fizetett mert sosem szokta használni a tanultakat. Ettől a magyarázattól leesett az állam.
Ez épp olyan, mintha én azért nem fizetném ki az új autómat, mert nem használom és a garázsban áll.

Ez a tandíj az én tanulópénzem volt.

Nagyon-nagyon sok cifra helyzetet mesélhetnék. Némelyiknek ma sincs vége.

Régebben lehetett részletekben fizetni, ma már nem. Egyszerűen azért, mert nincs kedvem részletek intézgetéséhez, levelezgetésekhez, … Ezért azt szoktam javasolni, hogy várjuk ki, amíg összegyűlik a tandíj. Nem sietünk sehová.

Ez az, ami számomra célra vezető. Néhányan sose fogják kifizetni a tandíjat, mert valamilyen változás következett be az életükben. Betegek lettek, a gyerekük lett beteg, nem tudták eladni az ingatlanjukat, elvesztették a munkájukat. A legváltozatosabb dolgok történtek. És így én is beszálltam a költségekbe.

Van, aki nem válaszol a leveleimre, és van olyan is aki pontosan 25 részletben fogja kifizetni. Ez az én fejlődéstörténetem a tandíjat illetően. És még az is lehet, hogy meggondolom egyszer magam.

 

2. Feleségnek ingyen

Egyszer egy férfi jelentkezett a tarot tanfolyamomra, azzal a kéréssel, hogy a felesége hadd jöjjön ingyen, mivel épp aznap van a feleség születésnapja és ez milyen szép gesztus lenne tőlem.

Úgy éreztem – mivel egyikőjüket sem ismertem – hogy ez nem az én történetem. És egyszerűen csak az érzésre figyeltem. Akár meg is engedhettem volna, de elutasítottam a kérést.

Van egy jó módszerem az ilyen esetekre. Behelyettesítem magamat a fogorvosom szerepével és megkérdezem magamtól, hogy vajon szoktak-e ilyet kérni az emberek a fogorvosuktól. Kedves Doktor úr! Mivel ma van a feleségem születésnapja, megtenné, hogy az ő fogát ma ingyen tömi be?

Ez nem egy helyes vagy helytelen döntés.
Ha aznap, amikor a férfi írt nekem, a nagylelkűséget szerettem volna átélni, akkor akár meg is engedhettem volna az ingyenességet. De akkor épp nem ezt választottam.

3. Házhoz menni

– Lehet-e a kliens lakásán dolgozni?
– Igen, de nem célravezető.

Sokszor kértek, de nem szoktam házhoz menni.
Néhány esetben tettem eddig kivételt.

  • Egy nagyon súlyos beteg esetén hívtak el a rokonok.
  • Aztán egy agorafóbiás hölgy nem tudott eljönni hozzám.
  • Illetve egy veszélyeztetett terhes kismama, aki nem kelhetett fel az ágyából.
  • Végül pedig a kórházba mentem be egy ismerősömhöz, aki tényleg nagy bajban volt.

Pedig többen próbálkoztak. Egy anyuka azt mondta, hogy olyan macerás elintézni a gyerekfelügyeletet. A mamának is kényelmesebb lenne, ha én mennék házhoz. Még egy jó kávét is főznének nekem. Nemet mondtam.
Miért? Tapasztalatból tudom, hogy nem jó valakinek a lakásán dolgozni. A figyelmét elterelik az otthoni dolgok. A vendéglátás, a postás, … A család is mindig akar valamit. Én pedig utazok oda és vissza, hurcolom a holmijaimat. Áh, kész cirkusz.

És az is jót tesz a kliensnek, ha kiszakad a megszokott környezetéből és csak a témájára fókuszál. Sőt, idefelé rákészül a találkozóra, hazafelé pedig átgondolja az elhangzottakat, vagy kiszellőzteti a fejét.

VICC

A célravezető thozzáállásról jutott eszembe egy remek buddhista anekdota.
„Egyszer megkérdezték a mestert, hogy ha valaki a hentes és mészáros szakmát választja, akkor is meg tud-e világosodni. A mester azt felelte, hogy igen, megtud. De nem célszerű ezt a szakmát választani.”

VÁLTOZHATOK

Ezekről a dolgokról most így gondolkodom (2018.), de lehet, hogy később mindezt másképp fogom csinálni és más véleményem lesz, mert akkor az a hozzáállás fogja kifejezni, ki is vagyok éppen.

———-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

————–

 

További 3 hiba, amit elkövettem a munkám során

 

Napi Ildi: HIBÁK, AMIK NEM IS HIBÁK

2017-ben írtam egy listát ezzel a címmel:
TOP 13 HIBA, AMIT ELKÖVETTEM TANÁCSADÓKÉNT
(Ma is megosztok hármat.)

A lista korántsem volt teljes, de csak a kedvenceim fértek bele. Most csemegézünk tovább.
Ha ma írnám azt a cikket, már nem szerepelne a címben a „hiba”. Hiszen ezek nem is voltak hibák. Csak dolgok, amik nem bizonyultak célravezetőnek.

Azóta tudom, a cselekedetek nem helyesek vagy helytelenek. Azok cselekedetek. Nem érdemes minősíteni őket. Inkább meg kéne vizsgálni, hogy közelebb vittek-e a célhoz. Vagy másképp megközelítve: segítettek-e kifejezni azt, aki lenni akartam.

PÉLDA
Vegyük azt az esetet, hogy párkapcsolatot szeretnék. Viszont elhanyagoltan öltözöm, vagy ki sem mozdulok a lakásból, esetleg szúrósan beszólok minden közeledő férfinak. Ezek egyike sem hiba, csak nem célravezető, tekintve, hogy párkapcsolatban szeretnék élni.

A hírleveleimmel szeretném megosztani a gondolataimat veletek. És azt is szeretném, hogy megismerjétek a munkámat és ha szükség van rá, engem válasszatok.
Hogy ennek ez-e a célravezető módja – én nem tudom. 🙂

Nem az a fontos, hogy a cselekedetünk helyes vagy helytelen, hanem, hogy elvezet-e a célunkhoz és ahhoz, hogy kifejezzük vele, kik is vagyunk igazán.
—-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

—-

TOVÁBBI 3 „HIBA”, AMIT ELKÖVETTEM MUNKÁM SORÁN

1. A tanulóktól kérdeztem

Az egyik szenzációs tarot tanfolyamon többször is megkérdeztem a résztvevőket, hogy ezzel folytassuk vagy inkább azzal? Ilyen feladatot szeretnének vagy inkább amolyat?

Végül az egyik hölgy rám szólt, hogy én ne kérdezzek ilyeneket. Tudom én azt, mi a legjobb.

És igaza volt. Azóta magamtól kérdezem meg, mi is lenne a jobb, az egyik vagy a másik ötletem és aztán meg is válaszolom.
A fitnesz órákon sem szeretem, ha az edző megkérdezi, mit is csináljunk az adott órán. Csináljuk és kész!

2. Dolgoztam utazás közben

Amikor elkezdtem telekocsival járni Pestre, az útitársaim rendszeresen kérdeztek tőlem és én lelkiismeretesen válaszoltam. Egyre jobban belemélyedtünk. Tulajdonképpen egy miniképzéssel fárasztottam magam útközben.
Azóta inkább csak megfigyelem az útitársaimat és gyönyörködöm bennük. Nem is beszélek a munkámról. Nem akarok okos lenni. Mire megérkezünk, kipihenem magam.

Ha mégis kérdeznek, akkor lehet az egyik válaszom, hogy most nem dolgozom.
Ha mégis szakmázunk egy kicsit, akkor tudatosítom magamban, hogy ezt most én választottam és szívesen teszem.

Mindig eldönthetem egy helyzetben, hogy ki akarok lenni. Tanár, utas, segítő, …

3. A felháborodott sofőr

Egy pesti utazásom során a sofőr kérdezett a munkámról. Én lelkesen beszéltem neki – ez esetben a kopogtatós módszerről, az ÉFT-ről. Hogyan működik, milyen nagyszerű és gyors eredményeket tapasztaltam. A sofőr felesége folyamatosan közbekotyogott, megjegyzéseket fűzött hozzá, alig tudtam végigmondani egy mondatot. A sofőr pedig egyszer csak hangosan becsmérelni kezdett. Dühösen kifakadt: „Nehogy már azt mond nekem, hogy majd vakargatom a szemem alját és megváltoznak a dolgok! Én évek óta járok terápiára a legnagyobb nevekhez és már volt egy felismerésem. Te meg azt mondod, hogy vakargatom a szemem alját és az is elég lett volna?”

A mellettem ülő férfi is megjegyezte, hogy ne beszéljek ilyen könnyedén a munkámról, mert ez nem lehet nem igaz és ez mindenki számára felháborító.

Sajnos későn, de végül behúztam a verbális kéziféket. Rájöttem, hogy magamnak kerestem a bajt. A rátarti sofőr például 10 éve az ország legjobb terapeutáihoz járt, én meg jövök azzal, hogy ÉFT-vel milyen gyorsan lehet elengedni érzelmi problémákat. Milyen gyorsan lehet megváltoztatni a gondolatokat. Számára tényleg az volt a megoldás, hogy bezúzott engem, különben felül kellett volna vizsgálnia az elmúlt évek gyakorlatát.

—-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

—-

Bárcsak képesek lennénk kifejezni az életünkkel azt, akik valójában vagyunk!”

 

HOZZÁSZÓLÁSOK:
Szia Szivem,

Igen, én is ezt látom ezekben és hasonló helyzetekben:
"A rátarti sofőr például 10 éve az ország legjobb terapeutáihoz járt."
Aki befektet sok energiát bármibe, az a valami nem lehet felesleges és hibás az elme szamara. Az elme védi az igazát.


Nálam pl. a rosszul működő párkapcsolatokból volt nagyon nehéz kiszállni. Utólag jöttem rá, hogy azért ragaszkodtam a rossz és kellemetlenben való bennmaradáshoz, mert már annyi energiát, adást tettem bele, hogy nem voltam elég bátor felismerni, hogy tőlem nem fog megjavulni a kapcsolat, bármit is teszek.

Megjegyzem a másik számára mindig <<elég>> jó volt ahhoz, hogy tiltakozzanak mindannyian a szakítás ellen. Miért is változtattak volna bármit, ha anélkül is jól ment számukra ... Mások az igényeink :-)

Puszillak!

 

 

Egy nő másképp szerel autót

 

Szerelj autót elengedéssel!

 

Az elmúlt években sokan elvégezték nálam az ÉFT tanfolyamot. Közben rengeteg élmény és felismerés született.
Az egyik külföldön élő magyar hallgató arra használta az ÉFT tudását, amire szorult helyzetében éppen szüksége volt. Autót szerelt kopogtatással. Ma ezt a nagyszerű kalandot osztom meg veletek.

Az autó a haladás szimbóluma. Már négy cikkben foglalkoztam vele. (Alul találhatjátok a linkeket.)
Minden apró problémája rámutat valamilyen élethelyzeti problémára. Analógiás gondolkodással, szimbólumfejtéssel meg lehet érteni.

A következőkben tervezek egy szimbólumfejtő szótárat az autóhoz, mert sokan kérték.

Ebben a cikkben nem bocsátkozom fejtegetésbe. Inkább Krisztina levelét és gondolatait osztom meg veletek – ő hogyan gondolkodott ebben a krízis helyzetben és hogyan oldotta meg a beszorult kerékcsavarok esetét – autószerelőket lepipálva.

Ez az autószerelő módszere, de hogyan csinálja egy nő ugyanezt?
Ez az autószerelő módszere, de hogyan csinálja egy nő ugyanezt? A beszorult kerékcsavar esete, ahol az autószerelő nem boldogult, ott az ÉFT és Kriszti igen.

——

Ajánló:

A pénz, mint érzelmi kérdés
Problémamegoldó foglalkozás
Budapest 2018. jún. 26. kedd 16-19:00

——

A tudat szintjén minden oldható – a beszorult kerékcsavar is
Előzmények

Tavaly Karácsony előtt szomorú okból kellett Magyarországra utaznunk. Meghalt az anyukám. Hirtelen történt, nem volt tervezhető az utazás, ezért szereztünk 4 téli gumit, felpakoltuk az autót, a két gyereket, és pár nap múlva úton voltunk.

A temetés előtti napon az autó összes visszajelző lámpája elkezdett világítani (mintha minden egyszerre tönkrement volna) és nem indult el többé. Szervizbe került, nekünk pedig repülővel kellett visszajönni. 2 hét alatt sikerült kideríteni, hogy a vezetési segédletek vezérlése ment el (ABS, ASR, ilyenek).

Akkumlátor

Ekkor még nem ismertem az analógiás gondolkodást és az ÉFT-t sem. Nem is kapcsoltam össze a dolgokat. Amikor a párom végre hazarepült az autóért, kiderült, hogy az akkumulátor teljesen tönkre ment, venni kellett egy újat. Na itt már kezdtem gyanakodni. Nincs töltés? Nem tudunk feltöltődni?

A visszaút rendben ment, de amint hazaért defektet kapott. Ráadásul a kerékcsavarok úgy rágyógyultak, (2 hónap alatt!!) hogy nem lehetett leszedni semmivel.

Oké, szóval az autó nem mozdul. Le vagyunk eresztve, ki vagyunk pukkadva, be vagyunk ragadva.

Kopogtassunk!

A hét végén amíg a fiúk kint küszködtek a kerékkel, én végig kopogtattam azt a másfél-két órát. Sorra vettem az életünk összes olyan területét, ahol úgy éreztük,”beragadtunk”.

  • A párom karrierje?
  • Az enyém? Igen.
  • A lakás, ahol lakunk? Persze.
  • Sőt végre leesett, hogy az anyukám elvesztésével indult az egész. Nekem ő volt a “vezetési segédletem” aki könnyebbé tette az életen át való utazásomat. Ahogy ő elment,  én is leálltam, mint az autó, hiszen hogy is tudnék így tovább menni nélküle?

Újra nekiláttam kopogtatni a meridiánpontjaimat.
Következmény: 3 csavar engedett ( pedig korábban 4 gumis 3 kerékkulcsa tört bele.)

De az utolsó kettővel nem boldogultak.
Este kifaggattam a páromat, ő vajon hol érez beragadást az életünkben? Bevallotta, hogy ő a cigi letétellel érzi magát megakadva, na erre is kopogtattunk.

Kiderült, hogy a többi keréken ugyanúgy nem mozdulnak a csavarok. (Jajj, még mindig van valami?!)
Autószerelőhöz kellett vinni, aki azt állította, hogy pályája során soha ilyet még nem látott.

Megint vagy 2 óra kopogtatás.

Este felhív boldogan, hogy 3 kerék lenn van, egyszer csak megindult!

De a negyedik, a defektes, az csak nem mozdul, lehet, hogy le kell vágni úgy, ahogy van. (Jesszusom! Ugyan milyen elakadásunk lehet még?!)
Bal hátsó, női oldal? Gondolom az én leszek. Múlttal kapcsolatos? Gyerekkor? Beragadás, gyerekkor. Család? Gyermekkor kontra felnőttkor, elfogadjuk-e az új (szülő) szerepüket vagy a gyermekkorba vagyunk beragadva? Juhhéj! Meg is van!

Fél óra kopogtatás a kádban, egy óra másnap reggel.

Ma felhív a szerelő, hogy a maradék csavar is kijött, minden durváskodás nélkül, egyszer csak engedett!

Wow!
Köszönöm Ildi, hogy megtanítottál erre a varázslatos módszerre!
Megosztottam veled, mert remélem, másnak is hasznos lesz.

Krisztina

 

 


Ajánló:

 

Bárcsak mások felismerései a mi felismeréseinkké is válnának!”

 

Mj. Én már szereltem kopogtatással kompjútert, autórádiót és autófűtés. A rádió örökre meggyógyult, pedig a férjem szerint már javíthatatlan volt, az autófűtés pedig csak az utazás végéig tartott ki, de nagyon tudtunk annak is örülni a hideg téli éjszakában.

A kolléganőim, amikor az autópályán elakadtak és szerencsétlenül álltak az út szélén, végső kétségbeesésükben nekiálltak kopogtatni – csak nekem vallották be – és működött. 🙂

Előző cikkeim a témában:
  1. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 1. rész
  2. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 2. rész
  3. Három mese az autóról és rólad – 3. rész
  4. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? 4.rész
  5. A ház, mint szimbólum – 1. rész
  6. A ház, mint szimbólum – 2. rész

A boldogság választás kérdése

 

Napi Ildi: A boldogság választás kérdése – tavaszi fogalmazás

A boldogság választás kérdése

3 órányi csónakázás

Ma egy spontán ötlettől vezérelve kimentünk csónakázni. Vittünk ebédet, innivalót és elindultunk. Szóltunk a barátoknak, hogy csatlakozhatnak, ha van kedvük.

  • Már mindenkinek volt programja, dolga, így nem jöttek.
  • Egy óra vízi élet után elkapott bennünket egy heves zápor. Beeveztünk a part-menti fák alá, ott kevésbé áztunk. Bátor kajakosok húztak el mellettünk, dacoltak az elemekkel. Integettünk egymásnak és nevettünk.
  • Aztán elindultunk haza, de a motor bedöglött. Együtt álltunk neki szerelni. Bénáztunk sokat, de a motor nem javult meg.
    Csorogtunk lefelé a Tiszán, bő egy óra alatt vissza is értünk volna a kikötőbe. Én azért kiküldtem egy nyitott kérdést az ég felé, hogy hogyan oldódhatna ez meg?
  • Egy-két percen belül leszólított bennünket egy vízi sporttárs és megkérdezte, hogy elvontasson-e. Mi megengedtük neki. Percek múlva kikötöttünk és egy hideg sörrel megháláltuk a megmentőnknek a segítséget.

3 órát töltöttünk az otthontól távol, mégis annyi minden történt velünk.

Útközben hazafelé azon gondolkoztam, hányszor elronthattuk volna.

Sok dolog történt. Nem jók és nem rosszak. Egyszerűen csak megtörténtek. Az, hogy mit kezdtünk vele, rajtunk múlott. Mi vidáman, teli hassal, lesülve, megszáradva, egy csodás emberi kapcsolattal gazdagodva érkeztünk haza.

 

Boldogtalan verzió – így is lehetett volna

Amikor meghívtuk a barátainkat és egyik sem ért rá, gondolhattuk volna, hogy milyenek ezek. Kikosaraznak, elutasítanak, csak a saját pecsenyéjüket sütögetik.

Amikor nem vittünk evőeszközt az ebédhez, akár bosszankodhattunk volna és kereshettük volna a hibást is.

Sazidhattuk volna az esőt és hibáztathattuk volna egymást, mert senki nem nézte meg az időjárás jelentést. Vagy pánikolhattam volna, hogy megfázik a fiam.

Amikor leállt a motor, akkor kiabálhattam volna a férjemmel. Vagy vészforgatókönyveket gyárthattam volna. Panaszkodhattunk volna, hogy milyen vacak motorokat gyártanak manapság, már ez sem olyan, mint régen, …

Boldog verzió – ezt választottuk
  • Ehelyett minden barátunk elfoglaltságát lájkoltuk a messengeren. Volt, aki kertészkedett, másnak családi programja akadt. Amikor nem jöttek velünk, az nem jelentett semmit. Nem visszautasítottak bennünket, hanem tették a dolgukat, ahogyan mi is.
  • Az ebédhez (gyros tálban) nem vittünk evőeszközt. Első reagálásként megkerestük, ki a hibás, kinek nem jutott eszébe. Aztán rájöttünk, hogy ez egyenes út a békétlenség felé, és nagy kreativitással megettük kézzel.
  • A zápor tényleg lehetetlenül áztatott el minket. Szinte mindenhol sütött a nap, csak fölöttünk szakadt le az ég. 10 perc izgalom, menekülés, evezés a partközelbe és rengeteg vicces megoldás, hogy szárazak maradjunk. Végül persze csurom vizesek lettünk. A gyereket pedig megtanítottuk egy csomó trükkre.
  • Imádtam nézni, ahogy az elszánt hétvégi kajakosok eveznek az esőben.
  • A motorleálláskor életrevalóan álltunk a helyzetünkhöz. Néztük a sodrást, a széljárást. Hirtelen egészen más szempontjaink lettek, mint előtte.
  • V. Árpád csónakos-társ pedig egyszer csak megjelent és felajánlotta a segítségét. A vontatás nagyon baráti szituáció. A csónakok oldalát összekötözik és út közben a két csónak utasai beszélgethetnek. Árpád elmesélte, hogy egyszer 60 km-t evezett lefelé a Tiszán Szegedig és senki nem segített neki. Bár nem tudom, milyen ember volt előtte, de ez a a 60 kilométernyi evezés egy nagyon együtt érző és segítőkész ember csinált belőle.

 

A családom most pihen a hűvös szobában én pedig boldogan írom le ezt a 3 órát az életemből. Az tesz igazán boldoggá, hogy látom, hányszor volt lehetősége kisiklani ennek a történetnek. Mégsem így lett és ez rajtunk múlott.

Életünk minden pillanatában eldönthetjük, hogy mit kezdünk azzal a helyzettel, amibe kerültünk. Szenvedünk tőle, vagy választunk valami jobbat a szenvedés helyett.

Békés érzés, amikor rájövünk, hogy van választásunk.

 

————–

Ajánló:
  1. Byron Katie foglalkozás– „az igazság éppen fordítva van.”
    Szeged
    2018. máj. 22. 17-21:00
  2. Tarot továbbképzés
    Szeged és online
    2018. máj. 29. 17-20:00
  3. Család és Lélekállítás– Szeged
    2018. jún. 02. 9:30
  4. Játékterápia
    Budapest
    2018. jún. 04. 10:00
    (Már csak 1 hely van)
  5. ÉFT foglalkozás– A pénz és az érzelmek
    Budapest
    2018. jún. 25. 16:00
  6. Életforgatóköny tanfolyam
    Szegeden és online
    2018. aug. 25-től

————–

 

Bárcsak mindenki szert tenne a boldogságra és a boldogság okaira!

Választási trauma – 2018

 

Napi Ildi: Poszttraumatikus Választási Stressz Szindróma

Mottó: “Semmi sem arról szó, mint amiről látszólag szól”

A felszín alatt legtöbbször más húzódik, mint aminek első pillantásra tűnik. Az élet eseményeit a sérüléseink szemüvegén keresztül nézzük. A mai esetet egy olyan lány ihlette, akit kikészített a 2018-as választás.

A szemüveg címét nem mondom meg, mert nem akarom lelőni a poént.

Ezért legyen az a munkacím, hogy:  “Poszttraumatikus Választási Stressz Szindróma”

A politika által kiváltott érzelmek mögött gyakran más húzódik. Néha egy politikust azért utálunk, mert hasonlít az apánkra. Vagy azért leszünk lázadók, mert korlátoztak bennünket. Munkám során olyan emberek fordultak hozzám, akik Orbán Viktor vagy Gyurcsány F. miatt szenvedtek - miközben valójában nem miattuk.

————–

Ajánló:

1. Játékterápia:
május 11.

2. Iratkozz fel hírlevélre!

3. Család- és Lélekállítás
május 12.

4.Byron Katieest
május. 22.

—————

“Ez a tehetetlen magyar nemzet!”

Az egyik ÉFT kopogtatás során egy fiatal lány felháborodásán dolgoztunk. A választások óta elmúlt pár napot alig élte túl érzelmileg. Tényleg végponton tengődött.

Elhatároztuk, hogy készítünk egy problématérképet az elakadásáról, hogy minden aspektust feltárjunk.
Megkértem, hogy a legteljesebb felháborodással meséljen el mindent, én pedig jegyzeteltem és rajzoltam.

– Azt szeretném, ha azt járnánk körbe, hogy miért ilyen tehetetlen ez a magyar nemzet – mondta elgyötört és egyben felháborodott hangon.
– Csalás történt és még arra se figyeltek oda, hogy az adatok az arányosságot tükrözzék. Nem tükrözik a valóságot.
Hétfőn egész nap azt éreztem, mintha a belső szerveim kivéreznének. Elmegy az energiám.
Semmivel se vagyok megelégedve, ami ebben az országban történik. Bármit le lehet nyomni a torkunkon.
Egyszerűen nem tudunk kikeveredni ebből a tehetetlenségből, ebből a mocsárból. Azt se tudjuk merre hány méter. Nem tudjuk, kik vagyunk. Annyira fáj, hogy nincs demokratikus vitakultúránk, ahol meghallgatják egymást az emberek. Ahol elmondhatom, amit gondolok és meghallgatnak. Itt csak mocskolódnak.
Ennek a nemzetnek akkora az egója! Annyira el vagyunk telve magunktól, miközben a nemzet tehetetlen, önfejű, beképzelt és impotens. Állandóan csak siránkozunk és problémákat gyártunk. Elsüllyedtünk a mocsárban és nem teszünk semmit.

Hihetetlen átéléssel puffogott és remek szókinccsel rendelkezett mindehhez.

– Mi lesz ebből szerinted – kérdeztem.

– Nemzethalál. Nem születnek gyerekek és nem magyarok fognak itt élni, és el fog tűnni a kultúra. Eltűnik valami mély gyökér, amihez nem tudunk kapcsolódni. Tulajdonképpen identitásválság van.

– Hogy élsz, amikor ezt elhiszed?

– Szellemi korlátozottságot élek meg.
Nem tudom elfogadni, hogy a vezetőnk egy bizonyítottan elmebeteg autoritás és az embereknek erre van szüksége. De csak azért mert nem tudnak önállóan dönteni és ez adja nekik az erőt.

A fordulat

– Volt-e az életedben olyan autoritás, aki rád kényszerítette az akaratát? Akivel szemben nem volt szavazati jogod. Aki egy autoritás.

– Hát, az apámmal az egész kapcsolatom ilyen volt.

– Akkor lehet, hogy amikor Orbán Viktort látod, tulajdonképpen az apádat látod?

– Igen, abszolút!

Már ez a felismerés is nagy megkönnyebbülést hozott számára.
Mivel ismeri az ÉFT-t, házi feladatként az apával kapcsolatos emlékeinek és érzéseinek a kikopogtatását kapta.
Javasoltam, hogy csak ez után dolgozzon a választáshoz fűződő felháborodásán.

Megjegyzés: Egy héttel később találkoztunk, de az előző héthez képest ragyogott. Már egészem más témák foglalkoztatták. 🙂

—————

Ajánló:

1. Játékterápia

  • Szeged, 2018. május 11. péntek 10-15:00

2. Iratkozz fel hírlevélre,
így nem maradsz le az izgalmas esetekről.

3. Család- és Lélekállítás

  • Szeged, 2018. május 12. szombat 9:30-16:00

4.  Byron Katieest

  • Szeged – 2018. május. 22. kedd 17-21:00

————-

 

“Bárcsak minden eszmélő lény részesülhetne a felismerések áldásában!”

 

 

Egy speciális küldetésszám

 

Napi Ildi:
Egy speciális sorsfeladat – a 39/12-es küldetésszám

————-

Aktuális:

ÉFT – Érzelmi Felszabadító Tecnika (márc. 29-től)
Család- és Lélekállítás
Játékterápia

———————–

A minap egy olyan esettel találkoztam, ahol egy nagyon tehetséges férfi nem használta azt a tudást, amit mások nagyon nehezen szereznek meg. Inkább dolgozik is meg nem is, de leginkább kritizálja a feleségét. Szerinte nem jól takarít. A gyerekeket sem látja el úgy, ahogy kellene. Ezért sokat van otthon és “besegít” a feleségnek. Nagy valószínűséggel sok férfi meg lenne elégedve egy ilyen feleséggel. De ő nagyon kritikus.

Az Életforgatókönyv és a küldetésszám megmutatja mit mikor kell csinálni, mivel van sorsod, dolgod.

Ingával kellett jobban utánanézni a dolgoknak és az jött ki, hogy a küldetésszámán keresztül fogjuk megérteni a problémát.

———

Egy kis csemege:

A küldetésszámodat te is ki tudod magadnak számolni.
Add össze a születési dátumod számait, majd az eredményt számjegyeit ismét add össze!
Például így: 1972. 08. 16.
1+9+7+2+8+1+6 = 34/7

Most csak ennyit. A küldetésszámokról egy másik levélben lesz szó majd.

———-

Ez a férfi 39/12-es feladattal született.

A 39/ 12 egy speciális sorsszám. Mivel a 12-es élet egy karmazáró élet. Itt fordul elő először a 12-es szám.

30/3, 31/4, 32/5, 33/6, 34/7, 35/8, 36/9,
37/10, 38/11, 39/12, 40/4, 41/5

A 12-es életben vizsgázunk az összes eddigi életünkből. Ha valaki hajlandó szembenézni vele, egy kicsit megrángatós élet lesz. De leggyakrabban nem szoktak. Sok 39/12-es lapít és csak “ki akarja bekkelni” az életet.
Erről most csak ennyit.

Visszatérve a kliensre:
A születéséről is kellett beszélgetnünk, amiről megtudtam, tulajdonképpen halva jött a világra, de újraélesztették. És ez egy nagyon fontos momentum volt a vizsgálódásunk szempontjából. Csak akkor még nem értettem, miért.
A kényszer, az árulás és hasonló szavak jöttek ki hozzá.

————–

Ajánló:

Ha meg szeretnéd tanulni az Életforgatókönyv módszerét, akkor erre máris van mód a kolléganőmnél, Odrobina Mártinál (megkérdeztem, van még 1-2 hely).
Szeged, 2018. ápr. 14-15. és 21-21.
Részletek itt.

Életforgatókönyv – Sors- és Küldetéselemző tanfolyam
Hajdú Ildikóval pedig az év második felében.
Részletek hamarosan.

—————

A csel

Azután meg kellett vizsgálni az összes előző életét itt a Földön, ahol azt mutatta az ingás táblázat, hogy ő még sosem inkarnálódott férfiként. Sőt, ezt ebben az életében ugyanígy szerette volna folytatni. Neki bejött a női lét és esze ágában sem volt próbálkozni a férfi élettel.

Ezért a fogantatás előtt a spirituális hierarchia ( fogalmazzunk így) megígérte neki, hogy ha most bevállalja a férfi szerepkört, akkor nem kell élnie. Elég lesz csak a magzati kor végéig eljutni. Aztán visszafordulhat. Gyanítom, ritkán csinálnak ilyen turpisságot a magas szintű segítőink, de most ehhez kellett folyamodni.
Ám az orvosok újraélesztették a kisbabát. Ez azért volt lehetséges, mert a valódi feladatot eltitkolták a “lélek” előtt. Azt, hogy neki igenis élni kell. Egyszerűen ki kellett cselezni, hogy rávegyék erre a szerepre is.

Ekkor értettem meg, hogy legutóbb, amikor Ingás Sortisztítással betöltöttük neki a személyes lélekprogramját – ugyanis ebben voltak hiányosságai – miért ellenkezett annyira a rendszere, és most miért kellett újra próbálkozni. Pedig azt hittem legutóbb sikerült.
Valójában nem teljesen, mivel ő így, ebben a formában nem akart itt lenni. Egy másik szerepkörre vágyott. Újra és újra meg akarta tapasztalni a női létet. Azonban ezt most nem lehetett megúszni. Ráadásul nem egy ilyen életben, a 39/12-es karmazáró évben.

Az inga és a Felső Én segítségével megbékítettük a sorsával. Nem volt könnyű.
Remélem, a felesége is nagyon hálás lesz érte, ha végre a saját karrierjével foglalkozik majd a férj és nem a sarkokat ellenőrzi, hogy alaposan ki lett-e porszívózva.

————-

Ajánlatom:
  1. Csütörtökön kezdődik:
    ÉFT – Érzelmi Felszabadító Tecnika ( márc. 29.)
  2. Család- és Lélekállítás (ápr. 07.)
  3. Játékterápia

———————–

 

„Bárcsak megtalálnánk, amiért itt vagyunk és azt tennénk, amiért itt vagyunk!”

—————-
Kapcsolódó írásaim:

 

 

Mitől múlik el a bűntudat?

 

Napi Ildi:    Hogyan múlik el a bűntudat?

A minap azt kérdezték tőlem, hogy hogyan lehet elmúlasztani a bűntudatot és a szégyenérzetet.

Hát, simán – válaszoltam volna könnyedén. Végül is ez az igazság. Na de ehhez kell egy eszköz, mert spontán elengedni felnőtt korban nagyon nehéz.

—————

Megoldás: ÉFT – Érzelmi Felszabadító Tecnika

Tanfolyami kezdés: 2018. márc. 29. csütörtök
Szegeden személyesen vagy akár online

—————

A bűntudat nem változtatja meg a múltat, a szorongás nem teszi szebbé a jövőt. Inkább ÉFT-zz!Bizonyára van olyan emléked, ami a mai napig kellemetlen.

  • Mondjuk valakinek mondtál valamit, de már megbántad.
  • Vagy tettél valamit, de ma már másképp csinálnád.

És néha ezek a kellemetlenségek felidéződnek.
Ilyenkor valami furcsa, szorongató érzés járja át a tested, lelked.

Levél

Egy kliensem ezt írta egyszer:

Mit lehet ezzel tenni?
Nagyon rossz, hogy vannak olyan dolgok, amik régen történtek, mégis bántanak. Ma már másképp tenném ezt, hiszen sokat változtam, bölcsebb lettem. A rossz az, hogy ez nem elég, ezt a terhet mégis cipelem.

Felelevenedő emlékek

Van, hogy akár sok-sok évvel ezelőtti dolog jut eszembe és ilyenkor nagyon rossz érzések kerítenek hatalmukba.
– Vajon miért mondtam akkor azt?
– Miért cselekedtem úgy?
– Az a valaki vajon haragszik még rám?
– Hogyan múlhatna el ez a dolog?
– Mit kellene tennem?

– Nem elég az, hogy tanultam belőle?
A múlton már nem tudok változtatni és nem is tehetek ellene. Jó lenne, ha mégis elmúlna az időnként előtörő bűntudat. “

Hova bújjak?

A viselkedésemet szerintem nagyban befolyásolja a bűntudatom. Még ha ezeréves dologról van szó akkor is. Vannak komolyabb dolgok és vannak apróbb dolgok, attól függ miről van szó. Lehet egy apróság is. Ilyenkor az csak kínosan érzem magam a másik ember társaságában és csak remélem, hogy a másik nem emlékszik arra a kínos szitura. 🙂 (Miközben felolvastam valamit, hangosan elböffentettem magam.)
De magamban azt mondom, hogy úgy sincs olyan szerencsém, hogy ne emlékezzen rá, és ez annyira ciki. Hova bújjak, menjünk már innen. Jó lenne ezt is elfelejteni, de hogyan?

Komolyabb dolog esetén még jobban befolyásolja a viselkedésemet. Olyanokat tettem, amiket már szégyellek és megbántam. Nem is értem, akkor hogy tehettem, mondhattam ilyet. Ma már nem tenném, nem mondanám. Még súlyosabb, amikor össze is vesztünk emiatt. (Elszerettem a párját, bár azóta is vele vagyok.)
Az egyik ilyen bűnöm szinte paranoiássá tett. Annyira összpontosítottam, nehogy találkozzak a másikkal. Valójában féltem tőle. A szégyen is elég lett volna, hogy kerüljem, de itt konkréten rettegtem.

Nem akarom újra átélni

A szégyenteljes pillanatok miatt “csak” nem akartam találkozni másokkal, nehogy előtörjenek az emlékek és feltörjenek a negatív érzések. Én ezt nem akarom újra és újra átélni.
(Nem találkozom a csoporttársaimmal, mert annak idején puskáztam és csúnyán megalázott a tanár.)

Megváltozott viselkedés

Tehát félek, szorongok tőle. Félek, hogy kellemetlen szituációba keveredek, lenéző pillantást vetnek rám. Kialakult bennem, a megfelelési kényszer. Be akartam bizonyítani, hogy “már nem vagyok olyan”.
Például régebben kért kölcsön egy rokonom és nem adtam neki. Ezért azóta mindenkinek adok kölcsön. De igazából arra vágyom, hogy ő is lássa, már adok kölcsön. Ez enyhítené a bűntudatomat. Nem csak a vele való találkozástól félek, de még a helyszínt is elkerülöm, ahol történt. Hiszen az is fel tudja eleveníteni a dolgot.”


Az emlékeket és a gondolatokat az érzések segítenek fenntartani.
Az ÉFT először az érzést csillapítja, majd szinte kitörli a gondolatot is. Mintha sose gondoltad volna.
Vagy tudod gondolni, de már nem érdekes.

Emlékek

Ha vannak szörnyű emlékeid, akkor azok is feloldhatóak.
Egy ÉFT kopogtatás végére mindenre fogsz emlékezni, csak az emlék teljesen közömbös lesz. Hiába ért annak idején egy trauma, emlékezni fogsz rá, de nem fog érdekelni.

Szeretnél ilyet?

Akkor itt a lehetőség. Tanuld meg a módszert.
Akár ingyen a neten,
vagy részt vehetsz egy tanfolyamon is.

ÉFT – Érzelmi Felszabadító Tecnika

Kezdés: 2018. márc. 29. csütörtök
Szegeden személyesen vagy online

Én nem csak a módszert adom át, hanem a gondolkodásmódot is.

 

—————————–

TIPP!

Kapcsolódó módszer – próbáld ki!
Megbocsátó formula

—————

Ajánló:

1. Játékterápia

  • Szeged, 2018. ápr. 13. péntek 10-15:00

2.  Család- és Lélekállítás

  • 2018. április 07. szombat 9:30-16:00
  • 2018. május 12. szombat 9:30-16:00

3.  Byron Katie est

Szenvedést okozó gondolatok megszüntetése

  • Szeged – 2018. május. 22. kedd 17-21:00

 

 

 

 

Tünettel leleplezni egy családi titkot

 

Napi Ildi: A piros arc leleplez valamit a családi lelkiismeretben

Egyszer egy férfi azzal a problémával keresett meg, hogy gyakran kipirul az arca.

Nem mindig és nem is mindig indokolt esetekben. Sport közben persze kipirosodik, de gyorsan el is múlik. Viszont ha olykor eltitkolna, vagy nem szívesen mondana el valamit, vagy csak másképpen kellene viselkednie, akkor elpirul. Ezek nem is igazán hazugságok, csak nem szívesen viselkedne nyíltan. Ilyenkor az elpirulás úgy működik, mintha valami rejtett erő le szeretné buktatni.

———————-

AJÁNLATOM:

Ami az én életemet megváltoztatta:

ÉFT tanfolyam és terápia
Szegeden és online
2018. márc. 29-tól csütörtökönként

———————-

kipirult arc - egy tünet, amely leleplez két családi titkot. A pirulás célja rendezni a családi lelkiismeretet.Sose becsüljünk le egy tünetet!

Ez látszólag banális probléma. De sose becsüljünk le egy tünetet!

Neki is álltunk feltérképezni a témát. Hamar eljutottunk egy családhoz tartozó lélekhez, akinek az apja a kliens nagyapja. Tehát a nagyapának „balkézről született” egy fia, akiről még csak soha nem is szerzett tudomást. Az anya tudta, kitől lett gyermeke, de sem a fiúnak, sem a férjének, sem a valódi apának nem mondta el soha.

Így ez a gyerek két családhoz is tartozott, de csak az egyikről tudott.

Az apa családja nem szerzett róla tudomást. Így családtörténeti szempontból valaki hiányzott ebből a családból. Mivel nem ismerték, nem is ismerhették el. A családi lelkiismeretben ilyenkor valami rendszerint megmozdul. A rend szeretne helyreállítódni. Valami jelezni fogja, hogy itt hiányzik valaki. Előbb-utóbb lesz valaki, aki ugyan tudattalanul, de képviseli a hiányzó embert.

Kiül az arcra az eltitkolhatatlan titok

Ez lett a kliensem. A titkot mutatta az arca. A pirosságot nem lehetett leplezni. Könnyebb lett volna, ha a háta vörösödik ki, de akkor nem mutatkozott volna meg az a valami, ami mindenképpen látszódni akart.

A korrekciók során ÉFT-vel és ingás családállítással beemeltük az el nem ismert gyermeket a családba és elismertük a helyét, a sorsát és az áldozatát. Majd függetlenítettük a kliens sorsát ettől a szereplőtől.

Két arc – két titok

Aztán teszteléskor meghökkentem, mert az derült ki, hogy ez még csak fél megoldás és folytatnunk kell a feltárást. Meglepetésemre egy pontosan ilyen történet bukkant elő az anyai ágról is. Ott is találtunk a nagyszülői generációban egy hiányzó gyermeket. Az a gyermek is a családhoz tartozott, de róla már sem az anyja, sem az apja nem tudta, hogy nem a nevelő apja a valódi apja.

Ha belegondolunk ez nem is olyan furcsa. Hisz sok évvel ezelőtt egy görbe estén jól szórakozott egy csinos lánnyal, majd mindketten a párjukkal folytatták az életüket – akár. És ebből az érdekes élményből lett a gyermek, akiről sosem derült ki, hogy más az apja, mint akiről azt gondolták.

Ezt a gyermeket is beemeltük a rendszerbe és rendeztük a családok lelkiismeretét. Majd őt is függetlenítettük a kliensem sorsától.

Na, ekkor lett elvégezve a munka.

Én a tudatban hiszek. Ott akadnak el a dolgok és ott is oldódnak meg.

Bár a piros arcra szedhetünk magnéziumot és kenegethetjük Gigi krémmel is, de a a valódi ok feltárása és korrekciója nyújtja a valódi megoldást.

————————–

Ajánlatom:
  1. Ami az én életemet megváltoztatta:

ÉFT tanfolyam és terápia
Szegeden és online
kezdés: 2018. márc. 29. csüt.

  • érzelmek megváltoztatására,
  • gondolatok törlésére,
  • emlékek halványítására,
  • öngyógyításra,
  • tudatalattival beszélgetni,
  • elengedni,

A tanfolyam nem csak a módszerről szól, hanem egy új gondolkodásmódról is.

2.   Játékterápia

  • Szeged, 2018. ápr. 13. péntek 10-15:00

3.  Család- és Lélekállítás

  • 2018. április 07. szombat 9:30-16:00
  • 2018. május 12. szombat 9:30-16:00

4.  Byron Katie est

Szenvedést okozó gondolatok megszüntetése

  • Szeged – 2018. május. 22. kedd 17-21:00

 

 


 

 

„Bárcsak felismernénk a lehetőséget, amikor mentesek lehetünk a szenvedéstől és a szenvedés okaitól!”

 

 

 

 

A neked megfelelő anya

 

Napi Ildi: A neked megfelelő anya

Mottó: Az anyukádról szőtt gondolatok erősíthetnek vagy szenvedést okoznak – Válassz!

Sokszor jön hozzám olyan ügyfél, aki panaszkodik az anyjára.
Ennek mindig örülök, mert a végén tudom, hogy meg fogjuk találni a történetből fakadó erőt.

1. Az anyám csak dolgozott és nem törődött velem

Egyszer fiatal nő szenvedélyesen panaszkodott az édesanyjára. A nő kislányként annyira vágyott a törődésre. De az anyuka sokat dolgozott, fáradt volt, és a lányával nem tudott bújós, simogatós, bensőséges lenni.

Szerencsére ismertem a lány és az anya kronobiológiai adottságait és a küldetésszámokat is.

A neked megfelelő anya.
A küldetésszám

Az anya 28/10-es leszületésű, a lány 40/4-es küldetésszámmal érkezett. A kettő ég és föld. Az anyának az anyagi világban való boldogulás, felelősségvállalás és előbbre jutás volt a feladata (többek között). Sőt, a huszonosként még szeretett is mindenért keményen megdolgozni.

A 40-es küldetés szám nagyon távol áll az anyáétól. Más világ. Szinte érthetetlenek egymásnak.
A 40-esnek a szeretet a legfontosabb, az érintés, az intimitás, a minőségi idő. Őt nem motiválja a pénz. Néha emiatt “élhetetlen”.

Az érzelmi adottság

Ráadásul az anya “hideg”, a lánya pedig szenvedélyes a kronobiológia szerint. A hidegnek épp az esik nehezére, amire a lányának olyan nagy az igénye. A lány sokat szeretne beszélgetni, mindent ki akar mondani, ráadásul azonnal, hangosan. Ez a hideget megterheli. A szenvedélyes gyerek heves, beszédes, nagy az igazságérzete. A kevés érzelmi energiával született anyának a saját gyereke sok volt, hangos és impulzív.

Amikor a lány megtudta, hogy az anyukája azt tette, amire a sorsvállalása és az adottságai predesztinálták, már sokkal megengedőbben gondolt rá. Átfogalmaztuk a követeléseit és megvizsgáltuk, vajon ő mit tehet az anyáért. Sokat kopogtattunk (ÉFT) és ahogy oldódott a neheztelése, egyre inkább arra vágyott, hogy felhívja az édesanyját, beszélgessen vele és ne várjon tőle semmit, csak azt, hogy létezzen.

2. Az egoisztikus anya

Egy 3 gyerekes nő arra panaszkodott, hogy szörnyű az anyja. Nagymamának még inkább csapnivaló.
A férjére figyel és mindig csak magára gondol. Ez a gondolat nagyon megkeserítette ez a nő életét. Oldás közben elsírta magát, mert úgy érezte, hogy ahogy az anyja bánt vele gyerekkorában, az a létjogosultságát is megkérdőjelezi.

Az anya egoisztikus vezető érzelmi adottságokkal született. Nem a legfinomabb adottság, viszont sokat elbír érzelmileg, terhelhető és szereti érvényesíteni az érdekeit. Ez az anya a lánya leírása alapján hozta a karaktert. Mondhatni, az adottságainak megfelelően élt.

Az első felismerés

Kopogtatás közben a lány első hatalmas felismerése az volt, miszerint az a tapasztalat, hogy vele nem foglalkoztak annyit, mint amennyit igényelt volna, arra indította, hogy ő sokkal szeretettelibb és gondoskodóbb anya legyen. Tehát fakadt abból valami jó, hogy ő nem kapott annyi és olyan szeretetet, mint amennyit igényelt volna.

A második felismerés

Aztán visszamentünk “ok-korba”, 2 hónapos magzati korba. Kiderült, hogy az anya 18 évesen esett teherbe a párjától. Mind a fiú, mind a lány szülei agitálták, hogy vetesse el a gyereket, de a fiatal anyuka képtelen volt megszakítani a méhében fejlődő életet és megszülte a lányát. Bárki bármit is mondott. Pedig micsoda nyomás nehezedett rá! Hát mi volt ez, ha nem szeretet?
Lehet, hogy mást nem csinált valami jól ez az anya, de mindenki ellenében megszülte a lányát, aki szintén tovább tudta adni az életet.

Az én munkám az, hogy megtaláljuk azt a gondolatot, ami erőt ad és elfelejtsük azt, ami szenvedést okoz.

Bejelentkezés egyéni kezelésre: 70/ 267-0679

*******************************************************

Ajánló:

1. Család- és Lélekállítás

  • 2017. december 02. szombat 9:30-tól
    (segítőnek még lehet jelentkezni.)
  • 2018. január 13. szombat 9:30-16:00
  • 2018. február 03. szombat 9:30-16:00
  • 2018. március 03. szombat 9:30-16:00
  • 2018. április 07. szombat 9:30-16:00
  • 2018. május 12. szombat 9:30-16:00
  • 2018. június 02. szombat 9:30-16:00

2. Tarot továbbképzés
2017. dec. 12. 17-20:00
Szeged, Tavasz u. és online is.

3. Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás
2018. január 16-tól keddenként

*******************************************************

 

“Bárcsak minden lény élvezné a lélek nagy nyugalmát!”

 

—————-
Kapcsolódó írásaim:

 

“Én vagyok a lyuk a sajtban” – eset

 

Napi Ildi: Van, akinek a sajt nem eladó

 

 

 

 

A mai írásom egy olyan ember története, aki nem látszik.

 

 

***********************************

AJÁNLÓ:

  1. Pénteken este Byron Katie foglalkozásSzenvedést okozó gondolatok megszüntetése
    Szenvedélyes, felkavaró és sorsfordító lesz
    Szeged
    2017. okt. 13. péntek 17-21:00
  2.  Szombaton Integrált Lélek- és Családállítás2017. október 14. 9:30 szombat
    Szeged

***********************************

Mottó: „A világ visszatükrözi, hogy mit gondolsz tudatosan vagy tudattalanul magadról.”

Az elutasítás sérülése

Az egyik ÉFT tanfolyamra járt egy vezető beosztású férfi is.
Miközben nagyon jól teljesített az üzleti életben, a spirituális dolgokban is nagy jártassággal bírt. Mély önismerettel rendelkezett és fél szavakból is megértettük egymást.

Egyszer a csoportmunka során jelezte, hogy ő egyre rosszabbul érzi magát.
– Mindenem feszül a lábujjamtól a vállamig. És izgatott is lettem, de nagyon.
Mostanában ez egyre gyakoribb, már reggel is ezzel az érzéssel kelek. Reggel az első gondolatom a munka, a főnököm és a feladatok. Meg akarok felelni a munkahelyemen.

Bár én is középvezető vagyok, de van felettesem.
Számomra könnyű megfelelni az elvárásoknak.
És én is elvárok dolgokat másoktól, viszont én nem kérem számon, mert tudom, hogy milyen kellemetlen lehet másoknak.
Fullasztó és nyomasztó, amikor kellemetlen helyzetbe hoznak a kollégáim.

Ma is például, a beosztottamnak egy prezentációt kellett volna végigcsinálni, de előtte felhívott engem, hogy te olyan ügye vagy, csináld te meg.
Jól értettem, amit kértél – kérdeztem tőle.
Mire cinikusan elismételte, hogy te olyan ügyes vagy.

Azóta is gyakran gondolok erre.

Látszott, hogy a férfit nagyon felzaklatta az eset.
Kiteszteltem hozzá egy korlátozó hiedelemt, ami segít majd elindulni a történetben:

  • „Apámnak mindig itt kéne lennie, ha szükségem van rá.”
  • „Engem sosem védtek meg, pedig sokat bántottak.”

– Mi jut erről eszedbe?
– Édesapám egy mérnök, aki mindig szigorú és következetes volt velem.

Elkezdtünk kopogtatni (ÉFT), és ezt a mondatot választotta:

Bár nem értem, miért hozom magam mindig ilyen helyzetbe és miért történnek velem ilyen, mégis szeretem és elfogadom magam.”

Alig kezdtünk bele, eszébe jutott valami. (Az ÉFT, a kineziológia, az AFT, és sok más módszer így működik. Beindulnak a képek, emlékek és olyan dolgok bukkannak fel, amire már nem is emlékeztünk.)

– Tudjátok mitől ilyen abszurd ez a helyzet? Attól, hogy én nem mernék így beszélni a főnökömmel?
– Hogyan?
– Cinikusan és gúnyosan. Én nem mernék cinikusan és gúnyosan beszélni a főnökömmel.
A főnököm nem érdemli meg ezt. Én képtelen lennék így bántani másokat, ahogy a beosztottam bántott engem.
– Mi volt ebben a bántó?
– Döbbenetes volt a megfogalmazás és a hangsúly. Én magam sem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet. Meg vagyok döbbenve, hogy milyenek az emberek. Nem is gondoltam, hogy milyen ez a kollégám, hogy így belém rúg. Nekem eszembe sem jutott, hogy bánthat, hogy megtámad.
– Emlékszel az előbb kitesztelt korlátozó hiedelemre? „Engem sosem védtek meg, pedig sokat bántottak.”  És emlékszel esetleg olyan esetre, amikor így bántak veled?
– Hogy volt-e ilyen eset? Igen. Óvodás vagyok. Ülünk a szőnyegen és az óvó néni rám kiabál, hogy „Ne beszélj Dörmi Dönci!” Pedig én nem is beszéltem. Sírva meséltem délután az apukámnak.
Erre az apán csak ennyit mondott, hogy: nem mondaná a Panni néni, ha nem így lett volna.

Épp a minap emlegette fel anyám Panni nénit. Ő nagyon viccesnek találta, hogy engem Dörmi Döncinek nevezett az óvó néni, aki szerint én állandóan dörmögök.
Pedig ha látnád az ovis képeimet, minden képen a sarokban ülök és nem beszélek senkivel.
Apám ezzel örök életre megnyomorított engem.

AZ ELUTASÍTÁS SÉRÜLÉSE

Még ezt is hozzá tette:

  • Máig így élek. Én nem is látszom, nem is vesznek észre.”
  • Mindenki kap ebédet a vendéglőben, én nem.”
  • Mindenki kap kávét, nekem elfelejtenek hozni és engem nem hall a pincér.”
  • Mindenki kap folyóiratot, csak én nem – a kollégák szétosztják egymás között.”
  • Egy probléma van, hogy életem első 5 percében kaptam levegőt.”
Egy sztori, ami alátámasztja, hogy valóban így élem az életemet:

Óh, erről jut eszembe, hogy a feleségemnek a Tesco-ba járás volt a hobbija és nekem is vele kellett menni. Amikor sorra kerültem, a mögöttem lévőt kezdték el kiszolgálni. Én pedig elkullogtam. A nejem pedig mindig leszidott, hogy:
– Sorba álltál és nem kértél sajtot?
– Hát, nem kérdeztek.
A feleségem visszaküldött gyakorolni.

Aztán egy sokadik alkalommal, amikor megismétlődött a helyzet és a mögöttem álló azt mondta, hogy: Az úr következik.
– Nem baj, mondja csak maga – válaszolta az eladó a mögöttem állónak.
Ekkor olyan indulat öntött el, hogy kijött a számon a felkiáltás:
– Miért, én egyébként nem látszom?
Aztán mégis előbb a mögöttem állót szolgálta ki és utána lesújtóan odavakkantotta:
– Na, mondja!

Egyébként a feleségem ezt többször végignézte és végül belátta, hogy itt valóban van valami elakadásom.

A csoport vicceskedik

Bár a helyzet tragikusnak tűnt, a jó humorú férfi olyan viccesen mesélte el, hogy a csoport először humorosan közelítette meg a helyzetet.

A csoport javaslatai:

  • Javaslat: Vegyél inkább előre csomagolt sajtot.
  • Válasz: Nem, én inkább elváltam, hogy többé ne kelljen a feleségemnek sajtot venni.
  • Javaslat: Szólj a szomszédnak, hogy hozzon sajtot 700 Ft-ért.
  • Válasz: Jó ötlet. Én mégis inkább elváltam, mire megértettem, hogy nekem a sajt nem eladó. Én vagyok a sajtban a lyuk.

A történet happy end-je pedig az, hogy ez a férfi volt az ÉFT csoport egyik legelkötelezettebb tagja és kikopogtatta ezt az eseménysort és a hozzátartozó korlátozó hiedelmeket. Az eredmény már akkor is annyira látványos volt. A férfinek a testtartása, a bőre, az egész kisugárzása megváltozott. Azóta is gyakran találkozunk és rendre olyan dolgokat mesél el magáról, ahol megváltozott az élete. Megváltozott a volt feleségével, a szomszédjával, a kollégáival, a főnökével a viszony. Hiszen ő már nem ugyanaz az ember, mint annak idején.

Azóta is vannak felismerései és gyakran kopogtat. Gyomlálja az emlékeit és a tudatalattiját.

Sok sikert Dönci!

Az események hozták létre a sérülést. Az egója később meg szerette volna védeni őt a hasonló helyzetektől és leszűrte a tanulságot,

  • miszerint az apukája nem védi meg őt,
  • őt nem veszik figyelembe,
  • igazságtalanul és megalázóan bánnak vele,
  • ha láthatatlan lesz, elkerülheti a hasonló helyzeteket
  • ha harcol is az igazáért, akkor sem történik semmi,

Ma már ezek nem szolgálják őt. A felismert elakadásokat ÉFT-vel AFT-vel, kineziológiai módszerekkel, családállítással, és más jobb agyféltekés módszerekkel lehet eltávolítani.

Ajánló:

Ha szeretnél a Byron Katie-s estre eljönni,
vagy részt venni a Család- és Lélekállításon:

telefonálj: 70/ 267 0679
írj: hajdu-ildiko kukac t-online.hu

Legyél a saját terapeutád: vasalás-fóbia és gyerekzsivaj

 

 

Egy ÉFT online tanfolyamot végzett hallgató írta:

Szia Ildikó!

Talán emlékszel, tavasszal jelentkeztem az EFT online tanfolyamra.
Bár eddig nem nagyon jelentkeztem, nem tűntem el, keményen dolgozom magamon.

A tudatalattim komoly társalgásba kezdett velem. Szinte hihetetlen, de minden kérdésemre rövid időn belül válaszol! Kopogtatok, felteszem a kérdést,

  • van úgy, hogy meditációban válaszol,
  • volt olyan, hogy a konyhában evőeszközt fényeztem és éreztem, ki kell nyitnom a szám, és jött a válasz!
  • Volt úgy, hogy képet küldött.

Szabadulj meg a vasalás-fóbiádtól ÉFT-vel!Csak azért írok, mert szeretném megosztani veled eddigi élményeimet.

Vasalás-fóbiám úgy szállt el, ahogy volt a kopogtatástól!
Mindent megcsinálok, nem nyafizok, pedig vasalni mindig is gyűlöltem. Ennek vége!

Említettél egy jövőbeli konfliktust. Nos, én már tudom mi ez. A múltban is volt sok ehhez hasonló, és mindig egy gyerekkel kapcsolatos.(Van úgy, hogy én vagyok a gyerek.)
Ezekre kopogtattam is. Mondok egy példát.

Nem bírtam sose a gyerekzsivajt.
Szóval képzeljük el, ott állok valahol kisdiákként az iskolában és körülöttem ordít meg rohangál több száz gyerek, az emeleti aulában és a földszinten is, és minden egyszerre zúg a fülemben …

Vettem ezt az egyszerű állítást:
“Habár viszolygok a gyerekzsivajtól, nagyon szeretem meg elfogadom magam. Stb. “

Ordítva zokogtam végig a kopogtatást, szorongatott a torkom, hányingerem volt, a talpam élesen hasított, pedig előtte nem volt semmi bajom, jeges kávét ittam a szépen zöldellő kertben, senki nem húzott fel …

Ha ezt nekem mondják, nem hiszem el!!!!!!! Azóta is sokszor ha valamire kopogtatok, végigsírom, vagy hányingert produkálok. Sokszor utána le kell kicsit feküdjek, mert szédülök. Olykor fáj a rekeszizmom, ráz a hideg a nyári kánikulában.
Ezt nem reklamációnak írom, sőt örülök, hogy végre történik valami. A sok évszázados stressz most jön ki rajtam. De hogy ez nekem a testembe van belekódolva, hihetetlen!!!

Eltűnt a párom utáni mélységes, thrillerbe illő rettegésem, aggódásom, nem tudom, de a lábujjaim se fájnak már (előtte igen), a vasalás fóbiám is eltűnt, talán mintha elkezdtem volna fogyni is.
A fogyásról: rájöttem, a tudatalattim azt hiszi, ha fogyok, akkor (el)fogyok, eltűnök a világból, meghalok. Jó vicc, de így van.

Szóval rendületlenül csinálom, ezek a sikerek csak a kezdeti lépések!

Fogalmam se volt évtizedekig, hogy ennyi szörnyűséggel élek együtt. Úristen, mi lett volna ha valaki gimis koromban elővesz, de akkor még nem volt ÉFT.

Az EFT egy hihetetlen jó módszer, szenzáció, mondhatnám állat! Köszönet érte.

Szép napokat!

 

 

***********************************

 

AJÁNLÓ:

1. Bevezetés a lélekállításba
Szeged
2017. aug. 22. kedd 17-21:00

2. Byron Katie est
Szenvedést okozó gondolatok megszüntetése
Szeged
2017. aug. 29. kedd 17-21:00

2. Integrált Család- és Lélekállítás
Szeged
2017. szept. 9. 10-18:00

3. Betegségek és tudatállapotok korrekciója
tanfolyam Szeged
2017. szept. 5-től

4. Tarot tanfolyam
Szeged és online
2017. szept. 14-től

5. Kronobiológia 1-2. (adottságok és kapcsolatok)
Szeged és online        2017. okt. 03.tól

 

***********************************

Bárcsak te is felfedeznéd a benned lévő kulcsot a felszabaduláshoz!”

Jó kapcsolat az ügyfelekkel – kopogtató gyakorlat

 

Napi Ildi:       Gördülékeny ügyfélkapcsolatok megteremtése
(kopogtatós gyakorlat)

.
ÉFT tanfolyamon mindig eljön a várva-várt időpont, amikor belevágunk a pozitív kopogtatásba. Amikor csak programozzuk magunkat.

Lehet benne túlozni is – ha egy kis részét elhiszed, már akkor is nyertél.
Mindig olyan témákat választunk, ami a csoportot éppen érdekli. Most az ügyfélkapcsolat érintett mindenkit. Ezért erre írtunk egy programozást.
A régebbi forgatókönyveket ITT találod. ( Jó reggelt!, tanulás, pánik, karácsony, pénz, babona, babavárás, nyaralás, tanároknak)

Van a csoportunkban orvoslátogató, masszőr, terapeuta, lábgyógyász, köztisztviselő, asszisztens, …, szóval mindenki fel tudja használni a legújabb ÉFT kopogtatós forgatókönyvet.
Ezt állítottuk össze:

Legyél jóban az ügyfeleiddel! – programozó kopogtatás

ÉFT kopogtatási pontok. Kopogtass a jó kapcsolatokért az ügyfelekke!

.
• SZÖ:
   Ma minden tárgyalásom/találkozóm közös megelégedéssel történik.

• SZM:    Úgy fejezem ki magam, hogy mindenki megért.
• SZA:     Mindenkivel megtalálom a közös nevezőt.
• OA:       Ma mindenki időben érkezik, és időben, megelégedetten távozik.
• AA:        Az ügyfelek felé nyugalmat, magabiztosságot és kompetenciát árasztok.
• KCS:     Ma legalább úgy hiszek magamban, mint Szabó Péter önmagában. (Ez a hasonlat jutott eszünkbe. 🙂 )
• CS:        Ma sikerül mindenkinek azt adnom, amire a legnagyobb szüksége van.
• KA:        Ma olyan ügyfelekkel találkozom, akik tisztelnek és elismernek – mert én is tisztelem és elismerem magam.
• KK:       Ma hatékonyan beosztom az időmet és eredményes napom lesz.
• K:       Ma pont annyi vagyok, amennyit az ügyfelek be tudnak fogadni.

• SZÖ:    Ma minden tudásnak a birtokában vagyok, amire szükségem van.
• SZM:      Ma ráérzékelek az ügyfeleimre és pont a megfelelő (mennyiségű és minőségű) információt adom nekik.
• SZA:       Mindig megtalálom a legjobb megoldást.
• OA:          Ma minden helyzetben a középpontomban maradok, megtartom a lelki békémet, senki sem billent ki az egyensúlyomból.
• AA:    Ma szabadon eldönthetem, hogy mit kezdek a kritikával, az elutasítással és tudom, hogy nem nekem/rólam szól.
• KCS:    Ma kedves és együttműködő emberekkel találkozom.
• CS:    Az ügyfeleim alig várják, hogy megérkezzek
• KK:      és mindenhol soron kívül fogadnak
• K:      MEGENGEDEM, HOGY ÍGY LEGYEN! ☺

 

Mj.:
A mondatokat szabadon átírhatod a saját körülményeidre.
A pontok sorrendje nem számít. Akár 3-4-et is kiválaszthatsz közülök.

.

Jó ügyfélkapcsolat: A legjobb, amit az ügyfeleidért tehetsz,  hogy szereted és tiszteled magad,  kompetens vagy a szakmádban,  törekszel rá, hogy mindketten nyerjetek és megengeded, hogy így legyen!

A legjobb, amit az ügyfeleidért tehetsz,

 hogy szereted és tiszteled magad,
 kompetens vagy a szakmádban,
 törekszel rá, hogy mindketten nyerjetek

és megengeded, hogy így legyen!

.

.

.

.
==============

Ajánlat:
1. Bevezetés a lélekállításba
Szeged
2017. aug. 15. kedd 17-21:00

2. Család- és Lélekállítás
Szeged
2017. szept. 10. 10-18:00

3. Betegségek és tudatállapotok korrekciója
tanfolyam
Szeged
2017. szept. 5-től

4. Tarot tanfolyam
Szeged és online
2017. szept. 14-től

5. Kronobiológia 1-2. (adottságok és kapcsolatok)
Szeged és online
2017. okt. 03.tól

==============

.

„Bárcsak ez a kopogtatás hozzásegítene,
hogy felfedezd a kapcsolatok örömét a munkád során!”

Vajon mit hordok a táskámban?

 

Napi Ildi: MIT HORDOK A TÁSKÁMBAN?

Mindenkire jellemző, mit hord a táskájában.

  • Sherlock Holmes → nagyítót
  • Colombo → szivart
  • Én → KH táblázatot

Mindenki mást hord a táskájában, én módszereket.

 

 

 

Nekem alig van valami a ridikülömben.
De egy valami sosem hiányzik.
Néhány táblázat, amivel feltárható egy probléma.

 

 

  1. Korlátozó Hitrendszer táblázat
    így bármikor kitesztelhetem, hogy milyen program fut
    valakitek a tudatalattijában, amivel akadályozza magát.
  2. Kronós táblázat
    Bármikor kiszámolhatom, ki milyen adottságokkal született.
    Így megérthető, hogyan működik.
  3. VB
    Viselkedési Barométer
    Alapeszköz. Egy kártyanaptárra nyomtatva az érzelmek.
    Ezzel egy minioldás azonnal elvégezhető.

Mindez néhány papírlap a noteszemben és egy fél élet megoldható vele.
Bárhol vagyok.

És a fejemben is van egy retikül. Abban található:

Néhány problémafeltáró és megoldó módszer.

  • ÉFT kopogtatás – nem kell hozzá semmi, mindig kéznél van.
  • Tarot kártya – fejben ugyanolyan jól lehet tarózni, mint lapokkal,
    csak lapokkal látványosabb és élvezetesebb.
  • Néhány jobbagyféltekés módszer.
  • Mátrix 

Azt figyeltem meg a tanfolyami hallgatóknál, hogy ha egy módszert megtanultak, alig várják, hogy a következőt is elsajátítsák.
Ha vége a tanfolyamnak, hiányérzetük támad, mivel is fogják ezeket az izgalmas alkalmakat pótolni?

.

.
================================
Újdonság:

  • Ősszel lesz végre AFT tanfolyam, ami nem ÉFT 🙂
    Az AFT a tudatszintekből indul ki és valamennyi problémás tudatállapotra és betegségre ad korrekciót, receptet.
    2017. szept. 05-től
    .
  • Család- és lélekállítás
    2017. szept. 10. vasárnap 10:00
    .
  • Bepillantás a család- és lélekállításba
    2017. augusztus 15. kedd 17-21:00

================================

 

„Bárcsak mindenki megtalálná azt a lehetőséget, amely megoldásokat ad számára!”

Óh, én ezt már régen elengedtem!

 

 

Napi Ildi: ÓH, EZT ÉN MÁR RÉGEN ELENGEDTEM!

  • Ha új párkapcsolatot szeretnél, akkor engedd el a régit.
  • Ha új vállalkozást, akkor ne vidd tovább a régi hiedelmeidet.
  • Ha új munkahelyet, akkor felejtsd el az előzőt.
  • Ha új ….

Ha nem teszed le a régi gondolatokat, nehezteléseket, sérelmeket, az új hamarosan pont olyan lesz mint a régi.

=================

ÉFT tanfolyam és terápia kezdődik
április 06. csütörtök 17:00

=================

  1. Példa:
    Bélával szakított a régi barátnője januárban. Ő azóta is szenved.
    Már megpróbálta visszakönyörögni magát, már várta, hogy mikor jön rá a lány, mennyire jó is volt nekik együtt.
    Most ott tart, hogy dühös. Gyűlöli a nőket. Mindegyik ribanc. Ezt inkább csak pár sör után mondja.De amit mindig mond: Én már túl vagyok rajta, elengedtem.” (Ez a kedvenc mondatom :-)) Tuti nem igaz.
  1. Példa:
    Anikó úgy döntött kilép a munkahelyéről és saját vállalkozásba kezd, de fél.
    Pedig tudja, hogy nagy a kereslet a szolgáltatására és ő az egyetlen a környéken, aki ezt nyújtja.
    Azonban annak idején az édesapja is vállalkozóként rengeteget dolgozott és idegeskedett, végül pedig infarktust kapott. Meg is ígértette a lányával, hogy közalkalmazott lesz, mert azoknak könnyebb.
    Ez olyan mélyen bevésődött Anikóba, hogy meg van róla győződve, mennyire nehéz vállalkozónak lenni és nem mer elindulni kipróbálni magát.
  2. Példa:
    Zoli új munkahelyet keres. Évekig gürizett, továbbképezte magát. Abban reménykedett, hogy egyszer észre fogják venni, milyen megbízható és ő lesz majd a részlegvezető.
    Bizonyítani szeretett volna a szüleinek, hogy bár ő csak főiskolát végzett, mégis viszi ő annyira, mint az egyetemista bátyja.
    Aztán amikor a részlegvezető nyugdíjba ment, akkor a főnök a sógorát nevezte ki a pozícióba.
    Az élet igazolta a meggyőződését, miszerint ő nem viheti többre, mert neki csak főiskolai végzettsége van.
    Azóta Zolira rá se lehet ismerni, annyira letört.
    De mindenkinek bizonygatja – miután elmondja, mennyire elbántak vele -, hogy
    ő már ezen túl van és elengedte.

Egy biztos, ha valaki túl van valamin, akkor nem beszél róla, mert nem érdekli többé.
Ha valamit elengedtél, az nem ügy számodra, tehát nem beszélsz róla.

Honnan tudjuk, hogy valaki valamit elengedett? Onnan, hogy nem emlegeti.

Amiről beszélsz, azon még nem vagy túl.

Mit lehet tenni?

Az ÉFT – Érzelmi Felszabadító Technika a megoldás.

A gondolatokat az érzelmek tartják fönn. Ha semlegesítjük az érzelmet, a gondolatot már könnyen törölhetjük. Hogy mivel? ÉFT-vel!

  • Ha Béla ÉFT-vel kikopogtatja a dühét, szomorúságát, csalódottságát, szégyenét, és törli a nőkről alkotott elképzelését is, akkor hamarabb fog új partnert találni. Ugyanis Bélának nem érdemes hinnie abban a meggyőződésében, miszerint minden nő ribanc, mert akkor csak ilyenekkel találkozhat, csak ez igazolódhat be.
  • Ha Anikó, kikopogtatja magából azt a sok nehéz gondolatot, amit az édesapjától vett át, bátran nekivág az új vállalkozásnak.
    Megtisztult tudattal el tudja dönteni, mihez kezdjen édesapja tanácsaival. Lesz, amelyiket beépíti és lesz, amelyiket nem.
  • …….

 

A befészkelődött érzések, gondolatok és vágyak legjobb ellenszere:
ÉFT – Érzelmi Felszabadító Technika, töröl, átprogramoz, …

Tanfolyam és önfelszabadítás egyszerre.

Kezdés: 2017. április 06. 17:00

A módszer önállóan is elsajátítható,
csoportosan viszont élmény. 🙂
Részletek itt.

================================

Újdonság

  1. Ősszel lesz végre AFT tanfolyam, ami nem ÉFT 🙂
    Az AFT a tudatszintekből indul ki és valamennyi problémás tudatállapotra és betegségre ad korrekciót, receptet.
    2017. szept. 05-től
  2. Család- és lélekállítás
    2017. szept. 10. vasárnap 10:00
  3. Bepillantás a család- és lélekállításba
    2017. augusztus 15. kedd 17-21:00

================================

Bárcsak az a levél is hozzájárulna az elengedéshez!”

 

 

 

A gondolatok: átvonuló madárraj a ház fölött

 

 

Napi Ildi:  FELELŐS VAGY-E A GONDOLATAIDÉRT?

Egyszer valahol azt olvastam:

„nem felelsz a feltámadó érzéseidért, vágyaidért, gondolataidért. Olyanok ezek, mint egy átsuhanó madárraj a ház felett.
De ha már befészkelik magukat az ereszed alá, fészket raknak, fiókákat költenek ki – az a te beleegyezéseden múlik.”

A gondolatok átsuhanó madárraj a házad felett.

A befészkelődött érzések, gondolatok és vágyak legjobb ellenszere:
ÉFT – Érzelmi Felszabadító Technika.
Töröl, átprogramoz, …

Tanfolyam és önfelszabadítás egyszerre.

Kezdés: 2017. április 06. 17:00

A módszer önállóan is elsajátítható,
csoportosan viszont élmény. 🙂
Részletek itt.

 

 

================================

Újdonság

  1. Ősszel lesz végre AFT tanfolyam, ami nem ÉFT 🙂
    Az AFT a tudatszintekből indul ki és valamennyi problémás tudatállapotra és betegségre ad korrekciót, receptet.
    2017. szept. 05-től
  2. Család- és lélekállítás
    2017. szept. 10. vasárnap 10:00
  3. Bepillantás a család- és lélekállításba
    2017. augusztus 15. kedd 17-21:00

================================

Bárcsak mindenki megtalálná azt az utat, amely a boldogulásához vezet!”

 

Miattam váltak el?

 

Napi Ildi: MIATTAM VÁLTAK EL

A minap a fülembe jutott egy pletyka, miszerint egy ismerősöm rossz híremet kelti és nagyon haragszik rám. Szerinte a frissen házasodott fia miattam hagyta ott az ifjú feleségét.
Válás közvetlen esküvő után.

Eleinte furcsállottam, vajon ezt tényleg komolyan gondolja-e, és rájöttem van benne valami.

Ismerem az apát és a fiát is régóta. Tanfolyamokról, egyéni kezelésekről.
És amikor a fiatal férj, az ifjú házas bejelentkezett hozzám. Arra gondoltam, hogy valami munkahelyi krízisről lesz szó, de legnagyobb meglepetésemre halálsápadtan adta elő nekem, miszerint nagy baj van. Válni akar.
– Jaj, gondoltam, máris?

Mondjuk annyira nem lepett meg a hír, mert az esküvő előtt minden rokonban és ismerősben felmerült a kétség, vajon tényleg össze kell-e házasodniuk. De a fiatalok biztosnak vallották magukat a döntésükben. A fiú apja különösen boldog volt.
Viszont mégis hamar kiderült a fiatalokról, hogy nem működik a történet. Szeretet és barátság van, és az a kis plusz nincs meg.
Aztán a fiú rettegve mesélte el nekem, hogy annyira fél az apjától, a környezetétől, hogy ki mit fog szólni, hogyan alakul ezután az élete, … És egyáltalán, mihez is kezdjen?

Az én hozzáállásom az ilyen estekhez az, hogy megkérdezem az ügyfelet, mihez is segítsem hozzá. Ahhoz, hogy el tudjon válni, vagy ahhoz, hogy maradjon. Általában azonnal tudják a választ.
Bár itt az ifjú férj még ezt sem tudta.
Ezért elhatároztam, hogy ketté bontom a munkát. Oldunk minden blokkot, félelmet, elképzelést a maradással kapcsolatban. És ugyanígy járunk el a válással kapcsolatban. Hiszen nem várható el tőlem, hogy magamra vegyem egy ilyen döntés súlyát.
Viszont ha tiszta lélekkel és tudattal áll ott a kliens, akkor valószínűleg képes meghozni a döntését és az olyan lesz, ami nem a félelmein, nem a sérülésein, a kondicionáltságán, az elvárásokon alapszik.

Ha így tekintjük, akkor valóban igaz a vád és én is hozzájárultam a váláshoz. Hozzásegítettem a klienst, hogy döntést tudjon hozni.

Megjegyzés: az apának azért ennyire szívügye a házasság, a lakodalom, az együtt maradás, mert annak idején ő is fiatalon házasodott, szinte azonnal elvált, és ma már nem így csinálná.
Illetve a fián keresztül szerette volna beteljesíteni az életét.

Mihez van jogunk?

A blokk oldás során többször fordult már elő, hogy olyas valamire kértek meg, amin el kellett gondolkoznom: vajon van-e jogom hozzá? Ehhez egy belső etikai útmutatót segít nekem.

Például, ha egy hölgy arra kér meg, hogy segítsünk a nagymamájának, mert a kórházban fekszik kómában.
Ilyenkor először is megnézzük, hogy van-e rá engedélyünk?
Aztán oldhatjuk-e az unokán keresztül?
Vagyis vajon az ő rendszere hozzájárul-e ahhoz, hogy a mama energetikáját és információját átfuttassuk rajta? …
És végül: nincs jogunk valakit arra ösztökélni, hogy maradjon, ha menni akar. Viszont ebben a helyzetben ahhoz hozzásegíthetjük, hogy döntést tudjon hozni – menni akar vagy inkább marad.

———————-

PROGRAMAJÁNLÓ:

ÉFT tanfolyam és terápia indul

ÉFT tanfolyam és közös munka


2017. április 06. 17:00

9 alkalom

online is elvégezhető

———————–

Bárcsak ez a levél hozzájárulna, hogy boldogabban éljük az életünket!”

 

 

 

Hallgasd meg! – ÉFT riport

 

ÉFT – ez a 3 betű kihúz a bajból bárkit.

ÉFT - riport az alternatív gyógymódokról.

A minap Rostás Viki meghívott a Tisza Rádió Plusz-hoz, hogy beszélgessünk az ÉFT-ről.
Az Érzelmi Felszabadító Technikáról.

A műsor alternatív gyógymódokat ismertet hétről-hétre. Most az ÉFT került terítékre, ami a legalapvetőbb és legdemokratikusabb módszer. Bárki hozzátehet a technikához, ötletelhet és az EFT világszervezet meg is osztja az izgalmas eseteket és felismeréseket.

A rádiós beszélgetés csak éppen érinti azt a sok lehetőséget, ami az ÉFT-ben rejlik, és amire a tanfolyamon, vagy az egyéni kezeléseken sor kelrül.

Élvezzétek a beszélgetést, lehet közben mosogatni is.

Várlak benneteket a tanfolyamon élőben és online!

Kezdés: 2017. április 6.

httpss://www.mixcloud.com/horváth-ede/mi-a-csuda-ez-20170309-i-adás-vendég-hajdú-ildikó-témaaz-éft/

 

 

 

Jó gyerekek – programozó kopogtatás tanároknak

 

Napi Ildi: „LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK!”

Programozd a valóságodat kopogtatással!

ÉFT tanfolyamon mindig elérünk arra a pontra, amikor pozitív kopogtatásokat is végzünk.
Egyébként is kiakasztó a hallgatók számára, hogy az első órákon csak a problémákkal foglalkozunk.

Pedig megúszhatatlan. Amíg tele vanak sérelmekkel, fájdalmas emlékekkel, addig nem tudják befogadni a pozitívumot.

Erről írtam egy régebbi cikkemben.

ÉFT-vel hathatsz a környezetedre. Tanárként megtapasztalhatod, milyenek a "jó gyerekek".
ÉFT-vel hathatsz a környezetedre. Tanárként megtapasztalhatod, milyenek a “jó gyerekek”.

Nos, elértünk arra a tanfolyami pontra, amikor a csoporttal szoktam íratni egy pozitív programozó kopogtatást. Minden csoportnál más a téma. Volt, akiket az egészség érdekelt, másokat a jó érzések, megint másokat a pénz.
Ebben a csoportban a fegyelmezetlen diákok dobódott fel témaként.
Az egyik résztvevő ugyanis gimnáziumban tanított és miközben szerette a csoportját, eközben elege is lett a diákok villongásaiból, „ökörködéseiből”. Szóval azt képzeltük el, hogy ő másnap reggel otthon, vagy óra előtt egy pillanatra elvonulva bekopogtatja azt, amit az órán szeretne tapasztalni.

Összeállítottuk a komplett forgatókönyvet:

Karate kézél    Ma megtalálom a hangot a csoporttal.

Szemöldök    Ma fél szavakból is megértjük egymást.

Szem mellett    Fegyelmezettek a gyerekek és isszák a szavaimat.

Szem alatt      Ma kevés energiával is elérem, amit szeretnék.

Orr alatt        Frissen és energikusan végződik az óra.

Száj alatt       Letesszük a szerepeinket.

Kulcscsont alatt     Elengedjük a rivalizálást.

Csecsemő mirigy     Megengedem, hogy mindenki menő legyen a maga módján – én is.

Kar alatt     Az energiáinkkal emeljük egymást.

Fejtető     Végre megéri itt lenni az osztályban!

Szemöldök      Feltöltjük egymást energiával.

Szem mellett      Végre benőtt a fejük lágya és rájöttek, hogy angolul tanulni érdemes.

Szem alatt      Alig várják, hogy itt lehessenek és tanulhassanak!

Orr alatt      Végre érték itt lenni! Megengedem, hogy így legyen!

 

Egy hét múlva újra találkoztunk a tanárnővel és szerintem ő döbbent meg a legjobban, hogy a programozás működött. A srácok vették az adást és végre lehetett velük dolgozni.

 

Pozitív programozó kopogtatást bármikor bármire lehet végezni.
Már a honlapomon is egy csomót találsz.

Ha van rá igény, írhatunk bármilyen témára.

 

„Bárcsak ez a levél hozzájárulna a jól-létedhez!”

 

Írj egy siránkozós levelet! – önterápiás lehetőség

.

HÁZI FELADAT – ÍRJ EGY SIRÁNKOZÓ LEVELET!

A mai írásomat egy külföldön élő magyar hölgy ihlette.
Sok levélíró nem is tudja, mennyire értékesek azok a sorok, amiket
hozzám intéznek. Tulajdonképpen a legjobb kiindulópontok a terápiában.

Írj egy levelet magadnakEzért kérlek – persze csak ha szeretnél profitálni a mai írásomból –
mielőtt tovább olvasnád e sorokat, azonnal vegyél elő egy papírt és
írd le tök őszintén a bajodat. De azokkal a szavakkal, amivel a
barinődnek / haverodnak siránkozol. Szívből, dühből, kétségbeesésből
vesd papírra a gondolataidat.

Mutatom a példát, bár szerintem enélkül is menni fog. 🙂

 

Kedves Ildikó,

……….……….

Most egyébként is valami borzasztó időszakon megyek át, amikor úgy érzem
semmi sem sikerül, megrekedtem, nem tudom hogyan tovább, hova, kivel és
egyáltalán minek? Az önbecsülésem önutálattá fajult, bármit teszek csak a
negatívat látom és hogy mekkora egy lúzer vagyok, aki az ég világon semmit
nem ért el az életben. Próbáltam ÉFT-zni, de vagy rosszul csinálta, vagy az sem
bír ezzel a rengeteg gyűlölettel önmagam és a világ iránt. Vagy nem a
megfelelő dolgokra kopogtatok.

Voltam már mély ponton. de ennyire még soha. Biztos a korral jár.
Ha így folytatom rá fog menni a kapcsolatom, a munkám és én is.
Egyszerűen nem tudom, hogy tudnék kimozdulni ebből az állapotból.

Néha legszívesebben feladnám, úgysincs semmi értelme az egésznek. Senkinek sem hiányoznék.

Nem tudom miért mondom ezt el neked, talán mert remélem van
valami tipped, hogy jöhetek vissza az élők sorába.

 

Köszönöm, hogy meghallgattál.

Ősszel megyek haza. Ha akkor lesz valami élesztő tanfolyam, akkor beírom a programomba.

 

Üdv,

Rebeka

================================

 

Hogy tetszett?
Te is össze tudtál hozni valami hasonlót a saját témádban?

Remélem, te azért eggyel jobban érzed magad! 🙂

 

Ha még nem készítetted el,  azonnal láss neki a levélnek!

Se megszólítás, se elköszönés nem kell, csak írj pár sort. Tulajdonképpen magadnak.
Nyugodtan lehetsz őszinte, rajtad kívül senki se fogja elolvasni.

 

===================================
A VÁLASZ:

Én nagyon megdicsértem Rebekát az őszinte levele után és hirtelen az jutott
eszembe, hogy használjuk az ÉFT-t, mert az mindig kéznél van, és ezt a levelet is,
mert ez is kéznél van.

Kedves Rebeka!
Szuper jó kiindulás ez a levél, amit küldtél. Remek munkát végeztél öntudatlanul is.
Minden egyes részmondatára külön ÉFT alapreceptet, vagy bármilyen kopogtatást ajánlok. 
Minden mondatot mondj el legalább 15-20-szor. Használd bármelyik pontot, amelyikre emlékszel.

Íme:

Pl. Bár most valami borzasztó időszakon megyek át, mégis mélyen és teljes
egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár úgy érzem semmi sem sikerül, mégis mélyen és teljes egészében
szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár úgy érzem megrekedtem, nem tudom hogyan tovább, mégis mélyen
és teljes egészében szeretem és elfogadom magam
.
(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár úgy érzem nem tudom, hogyan tovább, mégis mélyen és teljes
egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár fogalmam sincs hova, kivel és egyáltalán minek, mégis mélyen és
teljes egészében szeretem és elfogadom magam
.
(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár úgy érzem az önbecsülésem önutálattá fajult, mégis mélyen és
teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bármit teszek csak a negatívat látom, mégis mélyen és teljes egészében
szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár úgy érzem semmi sem sikerül, mégis mélyen és teljes egészében
szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár azzal bántom magam, hogy én mekkora egy lúzer vagyok aki az
ég világon semmit nem értem el az életben, mégis mélyen és teljes
egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár próbáltam ÉFT-zni, de vagy rosszul csináltam vagy az sem bír ezzel
a rengeteg gyűlölettel önmagam és a világ iránt, mégis mélyen és teljes
egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)
(Hiszen az a korlátozó hiedelem is ott dolgozik a háttérben, hogy
“nekem semmi sem sikerül.”)

Pl. Bár szerintem én nem a megfelelő dolgokra kopogtatok, mégis mélyen
és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár voltam én már mély ponton, de ennyire még soha, mégis mélyen
és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár a mélypont biztosan a korral jár, mégis mélyen és teljes
egészében szeretem és elfogadom magam.
(Jó kis hiedelem!)
(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár ha így folytatom, tuti rá fog menni a kapcsolatom, a munkám és én is,
mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár egyszerűen nem tudom, hogy tudnék kimozdulni ebből az állapotból,
mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)
(Szerintem pedig tudod, de azt semmiképpen nem szeretnéd – nem biztos, hogy tudatosan.)

Pl. Bár néha legszívesebben feladnám, mégis mélyen és teljes egészében
szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár úgysincs semmi értelme az egésznek, mégis mélyen és teljes
egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár szerintem senkinek sem hiányoznék, mégis mélyen és teljes
egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

Pl. Bár egy kicsit még remélem, hogy visszajöhetek az élők sorába,
mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

(3x a karate kézélet kopogtatva, majd csak az alapmondatot ismételd.)

 

Mellékelek egy képet is, ahol a kopogtatandó meridiánpontokat találod.
A régi ÉFT-sek tudják, hogy bármelyik pontokat szabadon használhatják
– de én most mégis adok egy tám-pontot. 🙂

 

FONTOS: Legyen nálad papír és toll, mert kopogtatás közben a tudat
mélyebb rétegeivel kommunikálsz és mindenféle „érdekes” infókat fog
feldobni a rendszered. Írd le az össze feljövő gondolatot és azokat is
kopogtasd ki magadból!

 

Légy a saját terapeutád! Annyira izgalmas. 🙂

 

===========================

EGY KIS RÁADÁS:

Ahogyan ennek a levélváltásnak vége lett, egy régi ügyfelem, Rita is rám írt
a Facebook-on. Rita sokat bajlódik a testével – amit egyébként szívesen
elcserélnék vele. Most éppen ezzel bántja magát.
Bevallom én nagyon szeretem az ilyen „egyszerű” témákat, mert úgyis tudom,
hogy két perc múlva a valódi problémáról fogunk beszélni. Rita esetében is a
teste csak segített kifejezni a valódi sztorit.

Tudod! A test a barátunk. Mindent jelez és mindent értünk tesz.
A test a lélek kifejeződése.

Nos, azt javasoltam Ritának, hogy írjon pár sort a testéről és utána beszélhetünk.
Ügyesen ípapírra is vetette a gondolatait és nekiláttunk a skype-os munkának.
Már az első mondatnál fantasztikus dolgok jöttek fel.

Íme a levele:

Nem tudom, hogy mi történik velem. Utálom a testemet! Nem fogyok, bár igaz,
nem is teszek meg mindent érte.
Valamiért szabotálom magam a fogyásban.
Félek a nyaralásról, mert majd mindenki látja, milyen narancsbőrös lettem.
Legjobban viszont attól félek, hogy magam tartom majd undorítónak.
Úgy nézek ki, mint aki állandóan szemetet zabál, pedig nagyon is figyelek rá,
hogy mit eszek. Nem tudom, hogy mit tehetnék!? A sport tényleg ennyit számítana?
Miért nem alakulok? Miért szabotálom magam ennyire? Miért nem akarom elérni,
ami igazán jó lenne nekem, vagyis azt hiszem, hogy jó lenne? Miért kéne
olyannak lennem, aminek gondolom, hogy lennem kéne?

 

Egész jól sikerült ez az önostorozás, ugye?

 

Csak az első mondattal kezdtünk foglalkozni. Kb. 10-15 perc alatt olyan
mélységekbe jutottunk, hogy csuda. Nézd csak, mi lett az eredetiből:

Nem tudom, hogy mi történik velem. Utálom a testemet!

ÉFT-ztünk rá és oda lyukadtunk ki, hogy ez pont olyan, mint amikor az
élete fölött nem tud rendelkezni. Persze ez nincs mindig így, de van a
családban egy tisztázatlan helyzet, és pont ez az érzés kapcsol be.

Amikor a férfi gyerekei eljönnek hozzájuk, akkor az egy tisztázatlan helyzet.
Egyrészt szereti őket, másrészt olyankor minden szokás és rend felborul,
aztán nem tud eleget magával és a párjával foglalkozni, meg … Szóval,
jó sok szempont ütközik benne pro és kontra, amivel nem tud mit kezdeni.
Ez egyszerre mind zajlik benne.

Amikor az életem fölött nem rendelkezhetek, akkor a testem jelzi, hogy fölötte
sem rendelkezhetek.- Elhagyatottnak érzem magam, amikor nem tudom,
hogy mi történik velem. 

Kikopogtattuk a helyzethez kapcsolódó gondolatokat és érzéseket,
házi feladatot is adtam hozzá és jöhetett a második mondat.

Annyira alaposak és egyúttal eredményesek voltunk, hogy másfél óra
múlva még csak az önostorozó levél felénél tartottunk.

Ugyanezt a munkát te is elvégezheted saját magaddal kapcsolatban.
Írj egy pármondatot magadról, a testedről, vagy egy helyzetről és kezdj
neki a kopogtatásnak mondatról mondatra.

SOHA SEMMI SEM IZGALMASABB ANNÁL, MINT AMI BENNED REJTŐZIK.
====================================

És még egy levélváltás az előzőek mintájára

Drága Ildi!

Teljesen kétségbe vagyok esve, úgy érzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett. Kérlek, hogy ennek a levélnek minden szavát egy segítség kiáltásnak tekintsd, és még csak fel se merüljön Benned, hogy nem bízom Benned.
Ma hajnali négykor, miközben fogtam a fájós hasamat, úgy gondoltam, hogy nincs tovább, nem tudok már kiutat a hasfájásomból. Össze-vissza szedek mindenféle szert (Schüssler só, Bach esszenciák, Brandenburg neuró) és elmentem kétszer Acces Bars kezelésre is, de úgy érzem, hogy olyan mélyen és reménytelenül belesüllyedtem ebbe a fájdalomba, hogy már semmiről sem tudom elhinni, hogy segít és türelmetlen vagyok, csak az azonnali változást tudom elfogadni. Tudom, hogy a hiba az én gondolkodásomba van (pont a hitetlenkedésem miatt nem tudtam soha lefogyni sem, mert soha nem hitte el, hogy sikerül).
A neten olvasom mások sikereit a kezelésekről (ÉFT, Acces Bars), ideig-óráig elhiszem, hogy talán nekem is segít, de aztán ahogy az első alkalom után nem múlik a fájdalom, úgy érzem, hogy már kudarcot vallottam megint, nem segít már nekem semmi. Hiába kopogtatom és mondom, hogy elmúlik a fájdalom, valahol legbelül már mégsem hiszem el. Mintha valami fonáksáf lenne ebben. Mást szeretnék én, mint a tudat alattim.
KÉTSÉGBE VAGYOK ESVE ÉS REMÉNYTELENNEK, ÉRTELMETLENNEK LÁTOM ÍGY AZ ÉLETEMET.
Úgy gondoltam, hogy Te lehetsz az én egyedüli segítségem, mert azt nem lehet, hogy kapkodok össze-vissza, kell valaki, akiben hiszek és aki FOGJA A KEZEMET. Nekem sajnos nincs barátnőm, úgyhogy egyedül Te vagy, akinek ezekről a problémáimról beszélhetek.
Ildikó! Úgy érzem, hogy most már elsüllyedek a mélybe, a fájdalomba, a depresszióba.
Kérlek segíts! Segíts, hogy elhiggyem, hogy elmúlhat a fájdalom, segíts, hogy elmúljon a fájdalom, mert ez így már nem élet.
Ha úgy gondolod újra elmegyek oldásra, csak SEGÍTS!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Reménykedő páciensed és tanítványod: Zsuzsa

Délután találkozunk



 

Kedves Zsuzsa!

Csodás levelet írtál!
Tulajdonképpen ez a következő ön-oldásod teljes receptje.
Esetleg ha kinyomtatnád és elhoznád délutánra ezt a levelet az lenne a legjobb.

A következőkre kellene kopogtatnod:
(Mivel még csak az alapokat tanultuk meg hevenyészve, ezért csak egy sima alapreceptet használj minden mondatra!)

1 db alaprecept:
“Bár úgy érzem nincs tovább, nem tudok már kiutat a hasfájásomból, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár össze-vissza szedek mindenfélét,  mert és már semmiről sem tudom elhinni, hogy segít, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam. ”

1 db alaprecept:
“Bár türelmetlen vagyok és csak az azonnali változást tudom elfogadni, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár tudom, hogy hibás vagyok és hibás a gondolkodásom, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár olvasok mások sikereiről, és ideig óráig elhiszem, hogy talán nekem is segít, mégis mélyen is teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár eleinte hiszek abban, hogy nekem is segít, de aztán, ahogy az első alkalom után nem múlik a fájdalom, kudarcot érzek, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár úgy érzem kudarcot vallottam megint nem segít már nekem semmi beszél, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár hiába kopogtatok, nekem nem múlik el a fájdalmam, mégis mélyen is teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár legbelül már nem hiszek az egészben, de ezt most megbocsájtom magamnak.”

1 db alaprecept:
“Bár úgy érzem, mintha valami fonákság lenne ebben, mást szeretnék én, mint a tudatalattim, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár kétségbe vagyok esve és reménytelennek, értelmetlennek látom az életemet, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár azt hiszem, hogy ha elmúlna a fájdalom, akkor lehetnénk boldog, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár úgy gondolom, te lehetsz az én egyedüli segítségem, mert szükségem van valakire, aki fogja a kezem, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár nekem nincsenek barátnőim és nem tudok kivel beszélni a problémáimról, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár úgy érzem hogy most már elsüllyedek a mélybe, a fájdalomba és a depresszióba, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár elhittem hogy ez így nem élet és világgá kiáltom hogy segítsetek, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

1 db alaprecept:
“Bár én elbuktam, én nem tudom megoldani és azt akarom, hogy valaki mentsen meg, mégis, …”

Feltétlenül csináld meg!!! Ildi

Ismétlés a tudás anyja

 

Napi Ildi: ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA, ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA, …

Az elmúlt években a tanfolyami ismétlés ingyenes volt  – ha személyesen vettél részt.

Évek óta tendencia, hogy a régi tanfolyamok résztvevői újra eljönnek a tanfolyamra ismételni.
Ez a lehetőség eddig ingyenes volt. 2017. szeptemberétől az ismétlés lehetősége továbbra is fennáll, de a résztvevőnek egy minimális hozzájárulást kell fizetnie a költségekhez.
Alkalmanként 1.000.- Ft-ot.
Ez azért is indokolt, mert évről-évre bővül a tananyag és soha sem tanítom ugyanazt, mint eddig. A 2010-es ÉFT tanfolyama szinte már alig hasonlít a maihoz. De ez minden további tanfolyamról is elmondható.

A tanfolyamok ismétlése majdnem ingyenes: 1.000.- / alkalom
A tanfolyamok ismétlése majdnem ingyenes: 1.000.- / alkalom

Ezt nem én találtam ki, hanem a kolléganőm, barátnőm. Az ő szisztémája volt. Én pedig átvettem. És sokáig bevált.

Az ismétlők – csak néhányan – minden alkalommal eljönnek az új tanfolyamra. De leginkább az a jellemző, hogy csak részt vesznek egy-egy alkalommal.

Az ilyen alkalmak nagyon hasznosak.

MIRE JÓ EZ NEKED?
  • A homlokodra csapsz: „Úristen, miért is nem használtam mostanában a módszert! Mennyi szenvedéstől megkíméltem volna magam.”
  • Aztán olyan dolgok is elhangozhatnak, amiről legutóbb nem beszéltünk. (Minden csoport más és mindig más témák lesznek hangsúlyosak.)
  • Ismétléskor olyan információra is felfigyelhetsz, ami eddig elkerülte a figyelmedet. (Valamiért a múltkor nem hallottad meg, most pedig felfigyelsz rá.)
  • Minél többet ismételsz, a tudás annál mélyebb lesz A véreddé válik. (Már nem csak vezetve, de otthon önállóan is mersz dolgozni. Vagy már nem is kell gondolkozni, és a módszer használata könnyeddé lesz.)
  • Egy ilyen alkalom hatalmas feltöltődés, egy energiabomba. A hangulat – még a legkomolyabb témák esetén is – fergeteges. Sírunk, nevetünk és változunk.

Én személy szerint a tarot tanfolyamot annak idején legalább 3-szor elvégeztem. Mindig találtam benne új infót. Jegyzeteltem és a végén egész jó kis saját jegyzetet írtam. Így lettem tanítványból mester.
De sokszor ismételtem a kronobiológiát és talán az SVT-t is.

Nekem bejött.

 

ÉFT – a félelem ellenszere

 

ÉFT tanfolyam – A FÉLELEM ELLENSZERE

Hogyan csinálta 50 Cent?

50 CENT - az ember, aki nem fél.
50 CENT – az ember, aki nem fél.

A minap beleolvastam egy könyvbe. Az eleje a félelemről szólt és 50 Cent-ről a rapperről.

Az író megfigyelte Fifty viselkedését és próbálta kitalálni, mi lehet a sikerének titka. Mindenhová elkísérte. A megbeszéléseire, a barátaihoz.

Végül az író arra a következtetésre jutott, hogy a világhírű sztár sikere a FÉLELEM TELJES HIÁNYÁ-nak köszönhető.

Ez nem az üvöltözésben nyilvánul meg, mert az csak színjáték. A srác egyébként nyugodt és ravasz.

A félelemhiány a tetteiben tükröződik. Bátor, mindig készen áll a cselekvésre és nem törődik a szokásokkal.

Hogy hogyan sikerült ezt elérnie?

Queens-ben nőtt fel. Körülötte mindenki kábítószert árult vagy szívott. Apját nem ismerte, az anyja 8 éves korában meghalt. Megtanulta, hogy nem szabad másokra szorulnia és a félelmet egyedül kell legyőznie.

Azonban ezt el lehet érni más úton is!!! (olvasd tovább)

Foglalkozások minden évben indulnak.
A csoportos foglalkozásokon online is részt vehetsz.

ÉFT - a félelem ellenszere
A félelmet elkerülheted, megküzdhetsz vele, belebetegedhetsz, vagy van még egy lehetőség: ÉFT

ÉFT-a-félelem-ellenszere.jpg

A félelem egy tanult viselkedés. Hasznos, amikor a veszély elől kell elmenekülni, és hasznos, amikor meg kell tanulni, hogy mit érdemes elkerülni az életben.

Ám ma már nem is élünk olyan veszélyek között, mint az őseink. Mégis, minél biztonságosabb a világ, annál jobban félünk. Félünk attól, hogy

  • szeretnek-e bennünket,
  • meg tudjuk-e tartani a pozíciónkat,
  • félünk a bacilusoktól,
  • az öregségtől,
  • a nyugdíjak értékvesztésétől,
  • a változástól,

Régebben a természeti veszélyektől félt az ember, ma már egy általános szorongás lett úrrá az emberiségen.

A félelem rabságban tart és korlátozza a cselekvőképességet.
Félelem nélkül teljesebb életet élhetsz.

Neked nem muszáj a 50 Centhez hasonlóan leszámolnod a félelmeiddel.

A félelmeid 99%-a tanult. És ezt el lehet felejteni.
Én több módszert ismerek a felejtésre (Újraprogramozás, elengedés, jobb agyféltekés megoldások, AFT, …), de most a legegyszerűbbet ajánlom: ÉFT

Az Érzelmi Felszabadító Technikával eltávolítható az emlék, a tudás, a gondolat. És helyére új, hasznosabb ültethető.

Mi nyújthatja ezt még számodra?

Tanfolyam személyes részvétellel és távoktatásban: 2016. szeptember 16.
9 péntek estén keresztül

Részletes tudnivalók itt!

INGA

 

Napi Ildi: INGA

A mai este feladata lesz az ingák összeszerelése.

Gömbölyű fogantyú, rövid lánc és kristály inga. A képen láthatod az alkatrészeket.

Pedig mindez teljesen lényegtelen!

Te melyik ingát választanád? Melyik lenne jó fogónak és ingának?
Te melyik ingát választanád? Melyik lenne jó fogónak és ingának?

Ingázni bármivel leget.
Egy rozsdás szöggel, egy madzagra felfűzött gombbal, vagy ahogy nagyanyáink csinálták, egy cérnán függő gyűrűvel is.
Semmi jelentősége nincs a kristálynak, a szépségnek és egyéb ezoterikus hiedelmeknek. A titok nem az eszközben lakozik.

A legextrémebb inga, amit a munkám során használtam, egy walkman fülhallgató volt. Bár az ügyfél lógó fülbevalója sem nevezhető hétköznapinak.

Ezekre a megoldásokra azért szorultam, mert elfelejtettem magammal ingát vinni. Most már mindenhol tartok – többet is. 🙂

Én azért csinálok szép formájú, nemes ingákat, mert egyszerűen jó megfogni őket, élvezem a szépségüket.

Az inga tulajdonképpen egy izomteszt. Nem a „szellem” mozgatja, hanem az én izmom mikromotorikus mozgása. Bár előbb-utóbb, ha semmiképpen nem szeretném megmozdítani és lelógatnám valamiről, akkor a „szellem” tényleg megmozdítaná.
Na de kinek van erre ideje? Egy tisztítás során rengeteg kérdést teszünk fel és kapunk rá választ. Mire feltárjuk a problémát és ki is töröljük, sok kérdést kell feltenni és nincs idő laca-facázni.

De van néhány trükk, hogyan kaphatunk az ingától független választ.
Pl. ilyenkor mondjuk, hogy elvárásomtól és hitrendszeremtől független választ kérek. Vagy felkészülünk a munkára és megtisztítjuk magunkat és a helyiséget a testetlen energiáktól, hogy senki ne szóljon bele a tisztításba.

Nem érdemes csak úgy nekifogni az ingázásnak, mert vannak „veszélyei”. Mindenféle „akárkicsodácskák” beleszólhatnak a munkába és összeszedhetünk testetleneket.

Ezért legalább a felkészülést a munkára érdemes megtanulni.

Azért készítek golyóban végződő ingákat a tanulók számára, mert a tenyérből kilógó hosszú lánc is egy felvevő hely. Legtöbbször ilyeneket lehet kapni a neten. Ha ilyened van, akkor fogd a zsinór vagy lánc végét a tenyeredbe, vagy rövidítsd le a láncot és tegyél a végére egy golyót.

Hamarosan kezdődik a tanfolyam! (2016. szept. 20. 17:00)
Online és személyesen is részt lehet venni.

Amit kapsz:

  • jegyzet,
  • inga,
  • 40 táblázat,
  • segédanyagok,
  • tanúsítvány, ha levizsgázol,
  • és egy új, szebb jövő 🙂

Legközelebb arról írok, hogy mire nem válaszol az inga.

CSODAPROGRAMOK MÉG:

– ÉFT tanfolyam és terápia
szept. 16-tól péntekenként 17:00 órától
9 alkalom sok gyakorlással
(A problémákat az érzelmek és a gondolatok tartják fenn. Az ÉFT tudja ezeket törölni.)


– Ingás Sors- és Lélektisztítás
szept. 20-tól keddenként
(Ez a tanfolyam eszközt ad a kezedbe, hogy a gyakorlati életed megváltozzon a láthatatlan segítségével.)

– Tarot kártya
okt. 12-től szerdánként


– Kronobiológia
nov. 18-tól péntekenként

 

FOGLALKOZÁSOK

 

  • Fordítsd meg!
    Lépj túl az üzleti és anyagi nehézségeken Byron Katie módszerével!
    Elakadás a pénzügyekben? Ez a módszer segít rávilágítani a blokkra és kiutat mutat.
    szept. 10. szombat 14-20:00
  • Izomteszt
    2016. szeptember 17. szombat 11-19:00
  • Jobb agyféltekés problémamegoldás a pénzügyekben
    okt. 23. vasárnap 13:30-18:30
  • Játékterápia problémafeltárás és megoldás egy saját kidolgozású táblás társasjátékkal.
    nov. 12. szombat 13:30-19:00

 

TANULJ TÁVBAN!
(online tanfolyamok)

 

 

FONTOS!

Kérlek, ne a tanfolyam napján jelentkezz!
Ha a tanfolyamot megelőző héten nincs meg a minimális létszám, akkor a tanfolyam elmarad.
Gyakori, hogy aznap jelentkeznek rá emberek és csalódnak, mert nem indul a képzés.
Azonban meg kell érteni, hogy nekem is gazdálkodnom kell a helyiséggel, a jegyzettel, az idővel.
Kérlek, vedd ezt figyelembe, hogy a történet minden résztvevője elégedett lehessen.

 

Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
70/ 267 0679
hajdu-ildiko kukac t-online.hu

Inga alkatrészek

Végső visszaszámlálás

 

Napi Ildi: VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS

Itt az ideje dönteni és jelentkezni!

Órarend a Tudat, a Lélek és a Sors témaköreiben
2016. ősz

A részletfizetésről itt olvashatsz.

Melyik tanfolyamot vagy foglalkozást választanád?
Itt az ideje meghozni a döntést, szeretnél-e tanulni valamit az ősz folyamán az önismeret, a sors és a lélek dolgait illetően.

SZEGEDI TANFOLYAMOK személyes részvétellel és
távoktatásban

 

– ÉFT tanfolyam és terápia
szept. 16-tól péntekenként 17:00 órától
9 alkalom sok gyakorlással
(A problémákat az érzelmek és a gondolatok tartják fenn. Az ÉFT tudja ezeket törölni.)


– Ingás Sors- 
és Lélektisztítás
szept. 20-tól keddenként
(Ez a tanfolyam eszközt ad a kezedbe, hogy a gyakorlati életed megváltozzon a láthatatlan segítségével.)
– Tarot kártya
okt. 12-től szerdánként


– Kronobiológia 
nov. 18-tól péntekenként

FOGLALKOZÁSOK

  • Fordítsd meg!
    Lépj túl az üzleti és anyagi nehézségeken Byron Katie módszerével!
    Elakadás a pénzügyekben? Ez a módszer segít rávilágítani a blokkra és kiutat mutat.
    szept. 10. szombat 14-20:00
  • Izomteszt
    2016. szeptember 17. szombat 11-19:00
  • Jobb agyféltekés problémamegoldás a pénzügyekben
    okt. 23. vasárnap 13:30-18:30 
  • Játékterápia – problémafeltárás és megoldás egy saját kidolgozású táblás társasjátékkal.
    nov. 12. szombat 13:30-19:00

 

 

TANULJ TÁVBAN!
(online tanfolyamok)

 

 

FONTOS!

Kérlek, ne a tanfolyam napján jelentkezz!
Ha a tanfolyamot megelőző héten nincs meg a minimális létszám, akkor a tanfolyam elmarad.
Gyakori, hogy aznap jelentkeznek rá emberek és csalódnak, mert nem indul a képzés.
Azonban meg kell érteni, hogy nekem is gazdálkodnom kell a helyiséggel, a jegyzettel, az idővel.
Kérlek, vedd ezt figyelembe, hogy a történet minden résztvevője elégedett lehessen.

 

Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
70/ 267 0679
hajdu-ildiko kukac t-online.hu

 

 

Hogyan engedd el a félelmeidet erőlködés nélkül?

 

PROGRAMAJÁNLÓ

Online is elérhető a távol élőknek. A program hanganyagát tudom elküldeni.
Online is elérhető a távol élőknek. A program hanganyagát tudom elküldeni.

Gondolkodj el rajta, vajon életed hány területén akadályoz téged a félelmed!

– Hogyan élnél, ha nem félnél, mit fognak szólni?
– Mit mondanál a főnöködnek, ha nem félnél, hogy ki fog rúgni?
– Mit sportolnál, ha nem félnél pl. fejjel lefelé lenni?
– Hogyan élnél, ha nem félnél a fertőzésektől?
– Mit vennél meg ma a boltban, ha nem félnél a holnaptól.
– Milyen álmodról mondtál le mások félelmei miatt?
– Hova nem utaztál el a félelmeid miatt?
– Milyen állást nem pályáztál meg, mert féltél, hogy …?

Félelmeinket évtizedek alatt raktuk össze. Saját tapasztalatból fakadnak de nagy részét tanultuk.

Ha nem szeretnél velük tovább együtt élni, akkor itt az ideje, hogy megtanuld elfelejteni őket.

Az ÉFT az egyik legjobb eszköz a felejtésre.

Te ismersz olyan módszert, amely segít felejteni, halványítja a tapasztalatot?

A 2016. július 30-i foglakozás gyakorlatcentrikus.

Veszünk egy kis elméletet:
– hogyan raktuk össze a félelmeket,
– és hogyan működik az ÉFT?

Aztán sokat gyakorolunk.
A résztvevők saját példájukat dobják be. A bátor jelentkezők sokat profitálnak majd a kopogtatós foglalkozásból.
Akik csak megfigyelni szeretnék a munkát, ők is oldódnak majd, mert mindent együtt fogunk csinálni.

Jelentkezés: Hajdú Ildikó (70 / 267 0679)
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
Szeged, Tavasz u.
Részvételi díj: 6.000.-
Számla: M.N.S. egyéb oktatás
https://hajduildiko.hu/programok/

EGY KIS OLVASNIVALÓ:

– Tudtad-e, hogy a félelem is a szeretetből fakad?
De csak a legmagasabb rendű formájában.
Például amikor a szülő óvja a gyerekét attól, hogy leessen a mászókáról vagy kiszaladjon az útra.

Amikor a gyerek után szalad a forgalmas útra vagy odaadja neki az egyik veséjét, akkor a szeretet mozgatja. Még az életét is kockára teszi érte.

A probléma akkor keletkezik, amikor egy érzelem eltorzul.

„A félelem természetes érzelem. A csecsemők mindössze két félelemmel jönnek a világra: az egyik a zuhanástól való félelem, a másik a hangos zajoktól való félelem. Minden más félelmet a környezet alakít ki az emberben, a szülei tanítják meg rá. A természetes félelem célja, hogy óvatossá, körültekintővé tegyen. Az óvatosság a test életben maradását szolgálja. A szeretetből ered – az Én szeretetéből.

Akikbe belenevelték, hogy a félelem nem helyénvaló, hogy elítélendő átélni és kifejezésre juttatni, azokra felnőttként nehéz idők várnak, amikor szembe kell nézniük a félelmeikkel.

A félelem tartós elfojtása végletesen természetellenes érzelemhez, pánikhoz vezet.

Embereket öltek pánik miatt. Háborúk törtek ki, birodalmak dőltek meg.” (N. D. Walsch)

Tehát a félelem természetes és a barátunk. Születéskor kapjuk eszközként, hogy boldogulhassunk.

Tehát a legtöbb félelmet a szüleinktől tanultuk, és ők is a szüleiktől tanulták. Miközben a legjobbat akarták nekünk.

Ha te nem csupán a zuhanástól és a hangos zajoktól félsz, akkor érdemes kezedbe venni a témát.
Létezik egy módszer, ami azonnali és könnyen megtanulható.
A neve: ÉFT – Érzelmi Felszabadító Technika

Néha unalmas, de valóban működik!

Az ÉFT annyit segít neked, amennyit használod.

Egy-egy félelem azonnal megszüntethető, másoknak le kell ásni az alapjaihoz és csak azután. Megint mások sok oldalú megközelítést igényelnek.

Legyél te is Hilda!

 

1. Napi Ildi: LEGYÉL HILDA!

A minap rátaláltam Hildára.
Hogy ki ő? Egy amerikai festő gyakran megfestett nőalakja. Imádom!

Hilda vörös, természetes, nőies és túlsúlyos. Mindez olyan tökéletes egységben,
hogy legszívesebben ott lennék vele a bájos és vicces életképeken.

szeretnéd magad így érezni a nyaraláson?Hilda mindent naivan és szinte mindig bikiniben csinál.
Kb. úgy, ahogyan nyaralni érdemes.

Én legalábbis ilyen hildásan szeretnék nyaralni.

 

=============================

 

  1. LEGYÉL TE IS HILDA! – kopogtatás a nyaralásra
  2. VICC
  3. ÉFT foglakozás a hónap végén – Online is.
  4. TANFOLYAMOK ősszel – ismétlőknek is

 

=============================

Hogyha szeretnéd jobban megismerni Hildát, akkor írd be a Google képkeresőjébe,
hogy Duane Bryer nevét, de én is mellékeltem egy jó kis összeállítást.
(Annyira kíváncsi vagyok, vajon neked melyik Hilda-kép jött be leginkább?)

Kétszáz valahány ilyen képet festett Bryer. Ízelítőnek válogattam néhány Hildát.
Kétszáz valahány ilyen képet festett Bryer. Ízelítőnek válogattam néhány Hildát.

Tehát a mai ajánlatom: Kopogtassuk „hildásra” a nyaralásunkat!

A feladat a „Jó reggelt kopogtatásra” fog hasonlítani.

Annyi különbséggel, hogy először mindig távolítsunk el valami apró, negatív dolgot,
amire aznap számítunk. Aztán jöhet a pozitív programozás – amivel betöltöd a
rendszeredbe, hogyan is szeretnéd megélni a napodat.

Tehát lássuk!

Minden reggel végezd el ezt a 2 perces gyakorlatot!
Nyomtasd ki és legyen az éjjeliszekrényeden, hátizsákodban …!

A pontozott vonalra illeszd be az aktuális aggodalmaidat.

Karate Kézél (KK): „Bár ma attól tartok, hogy ……………..
………………………………………………………………………………..,
mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate Kézél (KK): „Bár ma attól tartok, hogy ……………..
………………………………………………………………………………..,
mégis szeretem és elfogadom magam.

Karate Kézél (KK): „Bár ma attól tartok, hogy ……………..
………………………………………………………………………………..,
mégis szeretem és elfogadom magam.

Szemöldök (SZÖ): Attól tartok, hogy …………………………
Szem mellett (SZM): Attól tartok, hogy ……………………..
Szem alatt (SZA): Attól tartok, hogy ………………………….
Orr alatt (OA): Attól tartok, hogy ……………………………..
Száj alatt (SZA): Attól tartok, hogy ……………………….

ÉS KEZDŐDJÖN A POZITÍV PROGRAMOZÁS!

Kulcscsont alatt (KA): De most úgy döntöttem, hogy hagyom, hadd változzon.

Csecsemőmirigy (CSM): Most úgy döntöttem, elengedem, hadd menjen.

Kar alatt (KA): Jó érzés végre lazítani és megengedni, hogy történjenek a dolgok.

Fejtető (FT): Ma elengedek minden kontrollt és hagyom, hogy a napom könnyed legyen.

Szemöldök (SZÖ): Csak elengedem magam és lazítok.

Szem mellett (SZM): Megengedem, hogy összhangba kerüljek a ritmusommal.

Szem alatt (SZA): Ma élhetek úgy, ahogy nekem jó. És ez másnak is jó.

Orr alatt (OA): Remek napom lesz ma.

Száj alatt (SZA): Bármi is történik, az mind engem szolgál.

Kulcscsont alatt (KA): 
Belesimulok a történetbe és élvezem a nyaralást – úgy, ahogy van.

Csecsemőmirigy (CSM): Megengedem, hogy a létezésem egyszerű, könnyű és természetes legyen.

Kar alatt (KA): Ez a pihenés rólam szól és csak én tudom, hogy mi a jó nekem.

Fejtető (FT): Ma még a levegőt is könnyen veszem.

Szemöldök (SZÖ): 
A gondolataim áramlanak és nem kapaszkodok beléjük.

Szem mellett (SZM): Elengedem minden elvárásomat, hogy milyennek kellene
lennem és másoknak milyennek kéne lenni.

Szem alatt (SZA): Elengedem az elvárásaimat, hogy minek kéne történnie.

Orr alatt (OA): Vajon milyen nagyszerű lehetőséget kínál ez a nap?

Száj alatt (SZA): Hogy lehetek ilyen szerencsés?

Kulcscsont alatt (KA): És hogyan lehet ez még annál is jobb, mint amit el tudok képzelni?

Csecsemőmirigy (CSM): A testem tökéletesen működik, az élet áramlik és én nyaralok!

Kar alatt (KA): Legyen így!

 

Javaslom, alakítsd úgy a mondatokat, ahogy hozzád a legjobban illik.
Tegyél hozzá, vegyél el belőle!

Meglásd, ez a legegyszerűbb varázslat, amit te is működtethetsz.

Minden aszerint működik, hogy te mit gondolsz. Ezért érdemes jobb gondolatokat kiküldeni.

Az ÉFT egy hatékony módszer arra, hogy beszélj a tudatod minden rétegével.

Bármikor megtanulhatod az alapokat az internetről is.

Használd az ingyenesen letölthető kézikönyvet!
Ha nem találod, írj és elküldöm neked. (hajdu-ildiko kukac t-online.hu)

Ha mélyebben foglalkoznál vele, szeretnél velem gyakorolni, akkor javaslom az őszi,

gyakorlatcentrikus tanfolyamot.
Részletek itt!

 

========================

  1. VICC:A minap a Facebook-on olvastam ezt a poént.
    Épp az előzőekhez kapcsolódik.
    Ez egy ellenprogramozás.

 

„ Egy férfi felkel reggel és amíg tisztálkodik, töpreng az előtte álló napon:

Megint be kell mennem gályázni a meló helyre, a főnököm – az a kretén –
ma is kiszekál a gatyámból, a gyerek megint beszed vagy három karót,
az iskolába, az asszony megint veszekedni fog, hogy nincs elég pénzünk, …

Mellette áll az őr angyal buzgón jegyzetel, majd megjegyzi:

Kicsit furcsa kívánságok, de ha így akarod ,,,LEGYEN!!”

 

Még jó, hogy nem kopogtatta be.
Mi csináljuk másképp, hadd jegyzeteljen az az őrangyal. 🙂


==================================

 

  1. NYÁRI PROGRAMAJÁNLÓ:ÉFT FOGLALKOZÁS2016. július 30. szombat 14-18:00
    Szehged, Tavasz u.
    Téma: Hogyan engedd el a félelmeidet erőlködés nélkül?Gondolkodj el rajta, vajon életed hány területén akadályoz téged a félelmed!

 

  • Hogyan élnél, ha nem félnél, mit fognak szólni?
  • Mit mondanál a főnöködnek, ha nem félnél, hogy ki fog rúgni?
  • Mit sportolnál, ha nem félnél pl. fejjel lefelé lenni?
  • Hogyan élnél, ha nem félnél a fertőzésektől?
  • Mit vennél meg ma a boltban, ha nem félnél a holnaptól?
  • Milyen álmodról mondtál a félelmeid miatt?
  • Hova nem utaztál el a félelmeid miatt?
  • Milyen állást nem pályáztál meg, mert féltél, hogy …?
  • ……..

 

Veszünk egy kis elméletet: 

  • hogyan raktuk össze a félelmeket, 
  • és hogyan működik az ÉFT?

Aztán sokat gyakorolunk.

 

Részvételi díj: 6.000.-
ONLINE IS!

 

Augusztusban folytatódik a sorozat:

  • azoknak, akik nem tudnak lazítani, ellazulni, pihenni,
    akik mindig hasznosak,
  • és azoknak, akiket a betegségek, fizikai, testi tünetek,
    a test öngyógyító folyamatainak beindítása érdekel.

==================================

 

  1. PROGRAMOK ÉS TANFOLYAMOK ŐSSZEL:Érdemes készülni az ősz tanfolyamokra.Van olyan, ami téged is érdekel?
    Már most kezdj el gondolkodni rajta.Az ismétlőket szeretettel várom.

ÉFT tanfolyam és terápia egyben
2016. szept. 16-tól péntek esténként.
Részletek itt!

Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás
2016 szep. 20-tól kedd esténként
Részletek itt!

Tarot kártya tanfolyam
2016. okt. 12-től szerda esténként
Részletek itt!

Kronobiológia tanfolyam
2016. nov. 18-tól péntek esténként
Részeletek itt!

Jobb agyféltekés öngyógyítás és problémamegoldás
minitanfolyam
2016.okt 08. Egy alkalom.
Részelet ek itt!

Izomteszt tanfolyam
2016. szept. 17.
Részletek itt!

 

 

Ma így tudtam hozzájárulni az életedhez.

Bárcsak te és a családod is profitálna belőle!

Legyen így!

 

Pénzügyi blokkok elengedése erőlködés nélkül

 

 

Pénzügyi blokkok oldása ÉFT-vel
2016. június 18. szombat 16-20:00
(online is)

A minap megfogalmaztam egy „szőke nő stílusú” hirdetést. Így reklámoztam a szombati foglalkozást.

  • Hogy nekem mire lesz jó ez a kopogtatós délután?
    Például arra, hogy hagyjam nyugodtan a férjemet foci EB-t nézni.
  • Vagy arra: hogy ha olvasod a blogomat, tudod, hogy a maximumnál többet teszek az ügyfeleimért. Miért csinálnám most másképp?
    Ha te is így vagy vele, te is túlteljesíted az elvárható maximumot, akkor oldunk erre a butaságra – és ez nekem is nagyon jól jönne.
  • A téma – pénzügyi blokkok – már halálosan unalmas, nincs benne semmi új, de mégsem akar kimenni a divatból.
    Buddha és Jézus is kampányolt ellene, de az emberek nem hallgattak rájuk.
    Bár az is igaz, hogy Buddha szerint fontos a helyes egzisztencia a földi lét során.
  • Nekem ez az egyik specialitásom, mert előző életemben nem nagyon tudtam ezt megoldani és most kaptam rá egy újabb lehetőséget. ( 35/8)
  • Kész vicc, hogy a pénz nem is a pénzről szól és ehhez életek kelletettek, mire rájöttem. De akkor miről is szól?
  • Naivan el kell mesélnem, hogy vannak ügyfeleim, aki reklamálnak, amikor pénzügyi blokkokat oldunk – mondják, ez felháborító, a pénzről nem is beszéltünk. Aztán hazamennek és csak később tudom meg, hogy az életük megváltozott, és ez már rendben is van. Csak azt, hogy oké a téma, már nem is veszik észre. A jó természetes.
  • Sőt, olyan is van, hogy kétségbeesve érkezik egy ügyfél. Aztán a találkozó során elmúlik ez az érzés, már nem is érdekli a pénzügyi téma. És amikor én még beszélni szeretnék a pénzzel kapcsolatos hiedelmeiről, akkor azt mondja, hogy ez őt nem is érdekli, hanem beszéljünk arról, hogy … De mondom, ezért jöttél. Ő meg: tényleg! Na, mindegy! Engem az érdekelne, hogy mi van a pasimmal.
  • Be kell valljam, az is baj volt az én életemben, amikor halálosan komolyan vettem a pénzt, mint témát – pl. közgazdász lettem -, és az is, amikor azt szerettem volna, hogy eltartsanak.
  • Pénzügyi blokkok elengedése ÉFTvel
    Az ÉFT egy bámulatosan gyorsan működő módszer melynek segítségével szólhatsz a tudatalattidhoz és felejthetsz vele olyan tudásokat, amire semmi szükséged a pénzzel kapcsolatban.

    Az is gáz, hogy olyan dolgokat tanultam meg a szüleimtől, ami nekik működött és azt hittem, nekem is fog.
    De ami még ennél is cikisebb, hogy olyan dolgokat is elhittem a pénzről, amit sose mondtak nekem.

    • Néhány megjegyzés a foglalkozást illetően:
    • Csak 10-en férünk el a helyiségben, ami miatt inkább baráti lesz a hangulat, mint inkább formális.
    • Személyre szabottabban tudunk haladni a témádban és ez nagyon kifizetődő a számodra.
    • Mivel közben jól is szórakozol, azt hiheted, hogy nem is annyira hatékony az az ÉFT módszer – pedig ez is egy hiedelem (A pénz súlyos és kemény történet, komolyan kell venni.)

TUDTAD-E:

  • Hogy a pénz leginkább érzelmi téma?
  • Hogy a gazdagok szegénységtudata vetekszik a szegényekével?
    Akiknek sok pénzük van azt hiszik, ez nem az ő témájuk. Ezért ők valószínűleg nem jönnek majd el.
  • Az aranyeresek, székrekedésesek, sztrókosok, … meg azért nem jönnek el, mert ők meg azt hiszik, hogy egészségügyi problémájuk van és nem pénzügyi aggódásuk és szorongásuk.Szóval ez a pénzről szóló kopogtatós délután sok sebből vérzik.
    De én mégis ott leszek, mert van egy olyan kiirthatatlan spirituális tévképzetem, hogy az Univerzum valami véletlen folytán odasodorja azokat az embereket, akik nem nézik a meccset és emelni szeretnék a tudatszintjüket a témában – és ezáltal a bevételüket is.Kérlek benneteket, hogy jelentkezzetek be!
    Legutóbb is 2-en jelentkeztek, nyomtattam 6 jegyzetet és többen jöttetek. Kínos.

    Bejelentkezhettek telefonon vagy emailben!

    Ui.: Az eredeti kiíráshoz képest 16 órakor kezdünk és 20:00-ig maradunk, mert előtte ballagásra megyek és utána ebédelünk is, amit két héttel ezelőttig nem tudtam.
    De – mondjuk – így ti is elmehettek egy ovis vagy nyolcadikos ballagásra.

    Ui.: Aki a virágmintás díványon szeretne ülni az jöjjön hamarabb, mert azok a helyekre mindig lecsapnak az elején.

    Ui.: Kávé, tea mindig van, ingyenes. Nasi meg szokott kerülni valahonnan. De tényleg, állandóan.

hajdu-ildiko kukac t-online.hu
70/ 267 0679

 

 

 

Nyári tematikus ÉFT délutánok:

pénz,
érzelmek kezelése,
betegségek.

A nyár során lesz néhány olyan ÉFT módszerrel végzett közösségi délután, ahol nem tanfolyamot tartok, hanem a módszert alkalmazva egy-egy témakört járunk körbe és sokat kopogtatunk.

2016. június 18. szombat du. 16-20:00 –    pénzügyi blokkok kezelése
2016. július 16. szombat du. 14-18:00 –     érzelmek, félelmek, fóbiák, szorongások kezelése
2016. augusztus 20.szombat 14-18:00 –     indulatok kezelése, korlátok és vágyak
2016. augusztus 27. szombat 14-18:00 –    betegségek, öngyógyító folyamatok beindítása

Helyszín: Szeged, Tavasz u.
Részvételi díj: 6.000.-
A részvételhez nem szükséges ismerni az ÉFT technikát. A lényeg az, hogy dolgozzunk az elakadásodon és a blokkjaid eltávolításával új mederbe terelődjön az életed.
És mellékhatásként még meg is tanulod az ÉFT-t.

Aki elkötelezett az önmunka iránt – egy online tanfolyami hallgató levele

 

ÉFT online hallgató levele

 

Kedves Ildikó!

 
Néhány nappal ezelőtt találtam rá azt oldaladra az ÉFT kapcsán.
Azóta valamiért mindennap visszatérek. (Nem hiszek a véletlenekben. ☺)
Régóta a tudatomban van a vonzás törvénye, és az ÉFT is.
Talán egy hónapja kezdtem el komolyabban foglalkozni a vonzás törvényével,
és ez magával hozta, hogy elővegyem az ÉFT-t is. Pontosan egy héttel ezelőtt
kopogtattam először magamon, mert muszáj volt… Egyik pillanatról a másikra
elvesztettem a munkám, amit először derűsen fogtam fel. “Dolgozik a vonzás
törvénye, és valami fantasztikus dolgot készít elő ezzel a számomra!” –
gondoltam az első pillanatokban, de aztán hamar maga alá gyűrt az
elkeseredettség. Hagytam magam szenvedni egy-két napig, majd elővettem
az ÉFT-t, mert tudtam, csak az segíthet rajtam.
Munkám persze azóta sincs, de legalább jól érzem magam. ☺
 
Nézegettem az oldaladat, mennyi mindennel foglalkozol, és elhatároztam,
ha lesz ennyi pénzem, akkor bejelentkezem hozzád egy személyes konzultációra.
Rengeteg felismerést tettem már magammal kapcsolatban, de még mindig
nincs vége. Számtalan kérdés merül fel bennem. Írásaidnak hála rájöttem
arra is, hogy mennyi, de mennyi önkorlátozó hiedelem gátol abban,
hogy a helyemre kerüljek.
Lassan 43 éves leszek, és úgy érzem, még mindig nem a saját életemet élem.
Nem tudom, mivel kellene igazán foglalkoznom, és miért nincs soha pénzem,
és szerencsém, miért kötök ki újra és újra a napszámnál…
 
Ezt nem is akarom részletezni, mert nem akarom tovább
erősíteni azokat a rezgéseket, hogy nincs…
 
Szóval a lényeg: elvesztettem a munkámat, és most napszámból élek.
Egyre erősebb bennem az az érzés, hogy nem is akarok olyan
munkahelyet, ahol iratokat tologatok ide-oda, de ha nem akarok
“normális” munkahelyet akkor mit akarok?! Próbálkoztam vállalkozni is,
de az sem jött be, talán mert az sem volt az igazi, vagy valami
gátolt a sikerben? Vagy mindkettő? Ez még kérdés számomra.
 
Kezd kirajzolódni a kép bennem, látom magam szabadnak…
 
És ma, amikor ismét meglátogattam az oldalad, konkrétan a
tanfolyamokat nézegettem – évek óta feszít a vágy, hogy tanuljak valamit,
de ugye, a pénz… Kineziológia, Acces Bars, stb. Persze néha ránéztem
“komolyabb” dolgokra is, mint marketing, vagy művelődés szervező…
a lelkem mélyén mindig éreztem, hogy ez nem az igazi.
Régóta “taszigálódok” az ezoterikus dolgok felé, az alternatív gyógyászat felé.
Szeretnék segíteni magamon, hogy aztán másokon is segíthessek. Szeretném,
ha tudnák az emberek, mennyi minden múlik rajtuk, és mennyi mindent tehetnek magukért.
 
Első körben két tanfolyamot néztem ki: az ÉFT-t, és a Tarot-t. Aztán a lap
alján megláttam, hogy “A pénz nem számít”… Kattintottam, olvastam,
majd sírtam! Szerencse, hogy nem volt itthon senki, különben komplett
idiótának tartottak volna. Aztán nevettem, majd megint sírtam, és rohangáltam
le s föl a lakásban, mint a mérgezett egér, és azt hajtogattam, hogy egyszerűen
nem hiszem el, hogy ilyen létezik!
 
Szeretnék élni ezzel a lehetőséggel. Szeretném részletekben kifizetni az egyik
tanfolyam árát, hogy utána bármelyik, nekem tetszőt gond nélkül elvégezhessem! ☺
 
Szeretném, ha anyagilag rendbe jönne az életem, és megtalálnám az álommunkát,
ami nem is munkát jelent a számomra. (Sose szerettem ezeket a szavakat,
hogy munka, meg dolgozni…)
 
Gondolom, ebben az esetben érdemesebb az ÉFT-vel kezdeni, igaz?
 
Köszönöm, hogy végig olvastad a soraimat. A mai élmények után nem tudtam
rövidebbre fogni. Én ezt jelként fogam fel, hogy itt a helyem, erre kell mennem.

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Aztán Ditta elkezdte az ÉFT-s kopogtatást, …

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Kedves Ildikó!

Nagyon tetszik a tanfolyam. Már az első két alkalom hanganyagából is rengeteget tanultam, és olyan felismeréseket tettem, amire nem is számítottam.

Feltett szándékom, hogy elvégzem a “favágást”. Hatalmas kopogtatni való listát állítottam össze. Nem csak a történeteket próbáltam összegyűjteni, hanem a gondolataimat, hiedelmeimet is.

Tudtam, hogy a jelen szempontjából mennyire meghatározó a múlt, de ennyire mélyen soha nem gondoltam bele.

Tegnap este megcsináltam az első olyan kopogtatásomat, ami nem fizikai tünetre vonatkozott. Totálisan ledöbbentem! (Jegyzeteltem közben, hogy tanuljak ebből is.)

Arra kopogtattam, hogy attól félek, hogy én soha semmivel nem fogom tudni helyrehozni az életemet, nem tudom valóra váltani az álmaimat, és nem tudom megteremteni azt az anyagi jólétet, amire vágyom…

Tizenvalahány kört kellett ezzel futnom, holott azt gondoltam, ez csak egy biztonsági kopogtatás lesz. Hihetetlen volt számomra, hová jutottam!

A 2. kör után zsibogott a fejem, a 3. körben légszomjam lett és a végére zokogtam. A 4. kör után annyira köhögtem, hogy majdnem hánytam, a 6. körben folyton az anyu arca villant be.

Összekapcsoltam a légszomjat és az anyut, és innentől kezdve egy régi emlékre kezdtem kopogtatni. A 10. körben volt egy “nyelvbotlásom”: nem kívántam a levegőt!!!! És akkor megértettem, hogy egy halottnak nincs szüksége se pénzre, se álmokra, se sikerre, semmire. Ugyanis a történet, ami feljött bennem az az volt, hogy az anyu megvert, és én majdnem megfulladtam a lelki fájdalomtól, amit az igazságtalan verés miatt éreztem, és akkor azt kívántam, bárcsak meghalnék, hogy az anyu is szenvedjen.

Szóval teljes döbbenet számomra, hogy ez a mondat ezt az emléket hozta be, ami egyébként is fent volt a listámon, de nem tartottam olyan fontosnak, hogy ezzel kezdjem. Futottam még egy kört az eredeti gondolatokkal, de szinte már nem tudtam őket végig mondani. Elfelejtettem, miket kell mondanom, stb. Gondolom, ez azt jelenti, hogy akkor ez nulla.

A nehéz légzésem megmaradt, kellett hozzá jó néhány kör, mire el tudtam tüntetni. Közben persze bekapcsolódott hozzá egy érzelmi zsarolás is, ami megtanította velem, hogy nem leszek szerethető, ha nem mások elvárásainak megfelelően cselekszem…

Ebből azt a tanulságot vontam le, bármilyen egyszerűnek is tűnik egy emlék, vagy gondolat, csak úgy érdemes nekifogni, ha sok időm van, mert nem tudhatom, mennyi minden van hozzátapadva.

Köszönöm újra, és újra!

Szeretném elkérni a következő adagot: 5-6. alkalom

Üdv: Ditta

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Ditta! Megoszthatom a honlap olvasóival a leveledet?

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

 

Nagyon örülök, hogy én is tudok adni valamit. Természetesen hozzájárulok, hogy felhasználd az írásomat/esetemet, akár minden betűjét. Nincs benne semmi olyan, amit ne lehetne másokkal megosztani.

Még mindig teljes döbbenettel állok az ÉFT előtt, és kapargatom az államat a földről…

Az is elképesztő, hogy a lányom 8-as 9-es fejfájását néhány perc alatt levittük 1-esre 2-esre, de amit egyébként előhoz, arra nem találok szavakat!

A legutóbbi kopogtatásom a beilleszkedési zavaromról szólt. Miért nem tudok semmilyen közegbe beilleszkedni, mindig, mindenhonnan kilógok, még a saját családomból is… Erre mi ugrik be az elején: GYÖKÉRTELEN, majd néhány kör után az az emlék, amikor az anyu “szabófajzatnak” nevezett. Ez számomra mindent megmagyaráz! (Ez a kijelentés egyenlő volt egy elutasítással. Megtanultam, hogy én sehová sem tartozom. A szüleim 1 éves koromban elváltak, és én voltam a családban az egyetlen, aki mostoha apa mellett nőtt fel. Aztán követtem az anyu mintáját, én is elváltam, a lányom pedig ugyanolyan beilleszkedési zavarokkal küzd, mint én…)

Úgy érzem, hogy ez még nincs kész. A konkrét eseteket is ki kell kopogtatnom, de ez is óriási, hogy megtudtam, miből táplálkozik ez az egész.

Legszívesebben éjjel-nappal kopogtatnék, annyira kíváncsi vagyok, mi minden rejlik a mélyben.

Üdv:

Ditta

A szükségletpiramis melyik lépcsőjén állsz?

 

 

Napi Ildi: MELYIK LÉPCSŐN ÁLLSZ A PIRAMISON? (Hidd el, állsz valahol!)

=================================

Tartalom:
  1. Mi az a szükségletpiramis / igényiramis?
  2. Te hol állsz?
  3. Hogyan léphetsz feljebb?

==================================

Másokkal végzett munkám során gyakran vetődik fel a kliensben a kérdés: mi az én életcélom?
Ilyenkor valami nagyszabású, nagyívű választ várnak tőlem.

szükségletpiramis
Sokféle módon lehet megközelíteni a választ. Olykor az asztrológiát hívom segítségül – pl. vizsgáljuk meg a X. házat, vagy a születési úr késztetéseit -, de legtöbbször nem ez a leghasznosabb. Az igénypiramis gyakran húzott ki a bajból és megadta a választ.

MI is AZ IGÉNYPIRAMIS?

Aki pszichológiát, marketinget, közgazdaságtant, … tanult, az mind találkozott vele.
Egy Maslow nevű pszichológus nevéhez fűződik. Sokan nem értenek vele egyet, de nekem mindig működött a munka során, gyakran hozzásegített a megoldáshoz.

Neked is van ilyen piramisod?

Igen, mindenkinek van. Akkor is, ha nem tud róla.
És te is állsz a piramison valahol. Ez tulajdonképpen egy modell arról, hogyan működik az ember.

Mire jó ez a piramis?

Mindenki számára szükség van egy célra és egy motivációra. Ezek fogják mozgatni. Ha nincs cél vagy motiváció, akkor lekapcsolunk, unatkozunk, feleslegesnek érezzük magunkat, …

Általában akkor keresed az életcélodat, vagy érzed értelmetlennek az egész életet, amikor egy lépcsőfokon megrekedtél. Nincs, ami cselekvésre ösztönözne.

Fontos szabály!

A piramis egy hierarchia. A legfontosabb szükségleteket lent találjuk az alján. Ha azokat a szükségleteket nagyrészt kielégítettük, akkor léphetünk feljebb.

Nézzük a lépcsőfokokat!
  1. LÉPCSŐ
    Fiziológiai szükségletek: evés, ivás, levegővétel, alvás, hő, …
    Gondolj csak bele! Ha nem kapsz levegőt, vagy mindjárt éhen halsz / megfagysz, akkor az életcélod csupán annyi, hogy levegőt kapj, ételt szerezz, felmelegedhess, …
  2. LÉPCSŐ
    Ez a szint a létbiztonság. Ide tartozik például, hogy fedél legyen a fejünk fölött, a család védelme, a munkahely megléte, biztos bevételi források, illetve az jó egészség igénye ezen a fokon található.
  3. LÉPCSŐ
    Szeretet, valahová tartozás, viszonzott szeretetkapcsolatok megléte.
  4. LÉPCSŐ
    Ide tartozik az elismerés igénye: jól teljesíteni, elnyerni mások megbecsülését, elismerését, esetleg tiszteletét, hírnevet, elismertséget szerezni. Önmagunk elismerése!
  5. LÉPCSŐ
    Ezen a szinten tanulni szeretnénk, vágyunk a megismerésre, megértésre, felbukkan a személyes fejlődés igénye.
  6. LÉPCSŐ
    A hatodik lépcsőfokon már számít a rend, a szimmetria, a harmonikus, esztétikus környezet.Gondolj bele ismét! Ki gondol a lakberendezésre, a városképre, a környezetvédelemre, ha nincs mit ennie, nincs kit szeretnie, nem tud semmit a világról és önmagáról, …Ez a szint nincs is már benne a klasszikus Maslow elméletben. A 6-7.-et is csak röviddel a halála előtt írta hozzá.
  7. LÉPCSŐ
    Az önmegvalósítás szintje. Az alkotás, az önmagunk keresése és kiteljesítése, a lehetőségek valóraváltása.
    Az emberek egy része késztetést érez arra, hogy képességét, tehetségét maximálisan kihasználja.
  8. LÉPCSŐ
    Nnnna, ez a lépcsőfok meg aztán végképp nincs benne a klasszikus elméletben:Transzcendencia, ezotéria, hit, istenkeresés, …
  9. LÉPCSŐ
    Ezt  már én fedeztem fel. A munkák során jött ki. Az ingás tanfolyamokon már tanuljuk és benne van a táblázatokban.
    Küldetés – erről bővebben az Ingás Sorstisztításon és az Életforgatókönyvben
  10. LÉPCSŐ
    Ezt  már én fedeztem fel. A munkák során jött ki. Az ingás tanfolyamokon már tanuljuk és benne van a táblázatokban.
    Új spirituális tanítás

===================================

TE HOL ÁLLSZ?

A következő kérdése mindenkinek az, hogy éppen hol áll?

A válaszhoz ismerni kell a piramis szabályát:

  • Szükséglethierarchia: A szükségletek hierarchiája azt jelenti, hogy általában az alacsonyabb szintű igényeket előbb kell kielégíteni, mielőtt a magasabb szintűek működnek. Pl. ha valakinek nincs ruhája és éhezik, akkor kevésbé valószínű, hogy az önmegvalósítás lesz a legfontosabb számára.
  • Egyszerre több szint is motiválhat bennünket. Nem kell olyan elvágólagosan és katonásan kezelni a piramist!
  • Ha már kielégítettél egy szintet, akkor az nem fog motiválni. Uncsi lesz. Felmerül a következő szint elérésének vágya.
  • A magasabb lépcsőfokokon már sokkal több a lehetőség a megvalósításra, mint lejjebb. Szinte végtelen a lehetőségek tárháza.
  • Minden ember szeretné érezni, hogy szükség van rá.. Mindenki szeretne egyénként gondolni magára és nem a tömeg részeként, és mindenki szeretne felelősséget vállalni.
Mi az , ami ezek közül már megvan és mi az, amire vágysz?

Te, aki ezt a levelet olvasod, nagy valószínűséggel nem az első lépcsőfokon állsz. Kapsz levegőt, volt hol aludnod az éjjel és nem kint az utcán dideregsz. Kivéve, ha halálos beteg vagy például, vagy erős fájdalmaid vannak, mert akkor első körben csak az életben maradásra gondolsz és a fájdalom csökkentésére.
De bizonyos problémát illetően állhatsz legalul is. Vannak olyan életterületek, ahol úgy érzed, veszélyben az életed – valószínűleg nincs így, de attól még érezheted így.

A 2. lépcsőn állsz, ha az alábbiakra vágysz:
Jobb munkakörülmények, magasabb bér, lakástámogatás, ingyenes vagy támogatott munkahelyi étkezés. Az egészségbiztosításodat szeretnéd intézni, nyugdíjpénztári megtakarításon gondolkodol, biztonságosabb munkakörülményekre, vagy a nyugdíjaskorig tartó foglalkoztatást akarsz intézni magadnak.

A 3. lépcsőn állsz, ha családra, barátokra, beszélgetőpartnerre, vagy kirándulótársra van szükséged. Esetleg tagja szeretnél lenni egy klubnak, meghívást szeretnél egy buliba, vagy sportolni szeretnél.

A 4. lépcsőn szeretnéd, ha megdicsérnének – akár a házastársad, a kár a főnököd, akár a honlapod olvasói. Ha mások tisztelnének. Ha előléptetnének, kapnál valami titulust, te lennél a hónap dolgozója, megjelennél a vállalati újságban vagy a helyi médiában, …

Az 5. lépcsőn tudásra vágysz, képesítéseket gyűjtesz, meg akarod ismerni a környezetedet.

A 6. lépcsőn fontos lesz a megjelenésed, a környezeted szépsége, a kerted rendezettsége, a környezetvédelem, a feng shui, a művészet, …

Az 7. lépcsőn állva kihívást jelentő feladatokat akarsz, karrier lehetőségét. Szeretnéd, hogy támogassák a kreativitásodat.

Az önmegvalósítás nem iskolai végzettség kérdése.
Az önmegvalósító ember gyakorlatiasan kezeli a valóságot, nem vonul el önmegvalósítani, hanem praktikusan és hatékonyan él a fizikai világban.
Ismeri önmagát és másokat is elfogad.
Emberi kapcsolatai spontánok és természetesek.

Számára az élet izgalmas folyamat a nehézségekkel együtt.
Találékony a problémamegoldásban és nem akadályozzák őt a félelmek.

Magát a tevékenységet, az utat élvezi és nem a célt.
A természettel és az élettel való kapcsolatba bele tud feledkezni. Ráébred, hogy ehhez nem kell semmi különleges.

===============================================

 

HOGYAN LÉPHETSZ FELJEBB?

A lépéshez önmunka és önismeret szükséges.
Ehhez egy nagyszerű eszközt és lehetőséget kínálok: ÉFT (Érzelmi Felszabadító Technika)

Tanfolyam és terápia egyben.

  1. Ha az első lépcső állsz és fájdalmaid vannak: akkor megtanuljuk, hogyan lehet ÉFT-vel fájdalmat kezelni, és beindítani az öngyógyulást
  2. Ha a 2. lépcsőn állsz, akkor megtanulod oldani a blokkokat, amik elválasztanak a létbiztonságtól.
  3. A 3 fokon az emberi kapcsolataidat vizsgáljuk meg.
    Miért nincs párkapcsolatod, barátaid, … Milyen tarumáidat kell oldani, amelyek alapján biztonságosabb neked egyedül.
  4. A 4. fokon megtanuljuk, hogy az elismerést csak önmagadon belül és önmagad által szerezheted meg. Hogyan? ÉFT-vel!
  5. Az 5. fokon állók végre tanulnak valami újat, izgalmasat.
  6. A 6. fokon állók rendezhetik a testükhöz, környezetükhöz, megjelenésükhöz fűződő viszonyukat.
  7. A 7. szinten állók elmélyülhetnek önmagukban, és újabb élvezetes megoldó eszközt kaphatnak az önmagukhoz és embertársaikhoz vezető úton…………………………………………………….
  • Megtanuljuk magát a technikát.
  • Felgöngyölítjük a múltadat – ki mit mondott, csinált? Milyen sérüléseid vannak?
    Ezáltal élsz, gondolkozol úgy, ahogy.
  • Kezelünk testi problémákat, fájdalmakat, tüneteket.
  • Átírunk érzelmeket.
  • Törölünk hiedelmeket.
  • Tanulunk olyan trükköket, amik az ÉFT-vel még hatékonyabbak és gyorsabbak lesznek.
  • Rengeteget gyakorolunk.

Csak annyit kell feltárni magadból, ami biztonságos számodra. Akár meg se szólalj, ha nem szeretnél.

A végén aki szeretne vizsgázhat és tanúsítványt szerezhet a részvételről és arról, hogy megértette és képes a gyakorlatban is alkalmazni a módszert.

Kezdés: 2016. febr. 23. kedd 17-20:00 (9 kedd este)

A tanfolyam online is elvégezhető. Részletekről érdeklődj!

Ismétlőket várom szeretettel. Az ismétlés ingyenes.

További részletek itt!

===========================================

Egyéb lehetőségek az önismerethez és önfejlesztéshez:

1. Kronobiológia tanfolyam

Szegeden márc. 16-tól
Budapesten március 17-től

Ismétlőket várom szeretettel. Az ismétlés ingyenes.

2. Tarot továbbképzés – egy alkalom
Szegeden márc. 09. 17-20:00

 

3. Tarot tanfolyam

Szegeden május 16-tól

Ismétlőket várom szeretettel. Az ismétlés ingyenes.

===========================================

Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
efthajduildiko kukac gmail.com
70/ 267 0679

===========================================

Köszönöm, hogy ezen a héten is velem tartottál.
Üdvözlettel: Hajdú Ildikó

=================================================


Küldd el annak, aki szerinted szintén szívesen olvasná!
Hírlevélre feliratkozás itt!

 

 

 

 

Lépj ki a védettség köréből – beavatási mese

 

 

Napi Ildi: MESE A LANKAI DÉMONRÓL

 

KILÉPSZ, VAGYMÉG EGY KICSIT LAPÍTASZ?

Van a taróban egy olyan lap, ahol a földi lányt, Szítát körberajzolja az isteni
származású fiú egy védelmi körrel. A lány lelkére köti, hogy amíg ő elmegy
vadászni, nehogy kilépjen a körből, mert bajba kerül.
De aztán jön a lankai démon egy öreg koldus képében és kicsalogatja a lányt a körből.
Elrabolja és magával viszi a várába. A lány egy évig raboskodik a toronyszobában
és mindenféle furfangos dolgot ki kell találnia, nehogy szerelmeskednie kelljen a
démonnal – aki tulajdonképpen nem is őrá vágyik. De ez nem is fontos a mi szempontunkból.
Közben a fiú is szorgoskodik, kinyomozza, mi történt a szerelmével.
A majmok seregének segítségével pedig kiszabadítja. Még ezután is át kell menniük
egy-két nehézségen, de a végén az istenek látják, milyen becsületes és hű a menyasszony
és milyen sok próbát kiállt, ezért felemelik őt maguk közé és így végül a lány is isteni
minőségű lesz. Ezután már semmi nem akadályozhatja meg a szerelmesek házasságát.

Lépj ki a védettség köréből!

Hogy miért is meséltem el így zanzásítva a történetet?

Mert egy nagyon hasznos tanulsággal szolgál.

Emlékszel még, amikor gyerekkorunkban bekiabáltunk a bábszínházban?
Te kiabálnál a lánynak, amikor közeledik a démon felé?

A) Vigyázz! Ne lépj ki a védelmi körből!

B) Vagy hagynád a történetet hömpölyögni a maga medrében?

 

Azt hisszük, hogy életünk során érdemes lapítanunk és jobb benn maradni a védelmi körben.
De ha nem lép ki a lány, akkor sosem történik meg vele a sok kaland, és nem megy át a sok próbatételen. És így a felemelkedési folyamaton sem megy át, ami miatt egyáltalán elindult a vándorútra.

 

A történet ennél sokkal izgalmasabb, összetettebb. Sokkal több tanulsággal jár, de ebbe ne menjünk bele! Inkább arra biztatlak, hogy te is lépj ki a védettség köréből. Kockáztass, menj végig a saját beavatási folyamatodon, hogy aztán egy szinttel te is feljebb léphess.

 

Igen, amikor sok minden történik velünk, próbálkozunk, küzdünk, elbukunk, sírunk, majd újrakezdjük, ez a mi saját kis beavatási mesénk. Lehet, hogy nincsenek csodaszarvasok, démonok, nem kell tüzet átugrani és majmokkal szövetkezni.

 

Mindenki minden egyes nap dolgozik a saját kis beavatási történetén.

Van aki később, van aki hamarabb lép ki a védettség köréből – de senki sem úszhatja meg.

Azonban az élet bölcsen, türelmesen sok időt ad nekünk. Akár több életet is egy téma megoldására.

 

==========================================

 

HOGYAN KEZDJ NEKI?

 

Én az ÉFT tanfolyamot ajánlom.

ÉFT: Érzelmi Felszabadító Technika

Tanfolyam és terápia együtt.

  1. Megtanuljuk magát a technikát.
  2. Felgöngyölítjük a múltadat – ki mit mondott, csinált? Milyen sérüléseid vannak?
    Ezáltal élsz, gondolkozol úgy, ahogy.
  3. Kezelünk testi problémákat, fájdalmakat, tüneteket.
  4. Átírunk érzelmeket.
  5. Törlünk hiedelmeket.
  6. Tanulunk olyan trükköket, amik az ÉFT-vel még hatékonyabbak és gyorsabbak lesznek.
  7. Rengeteget gyakorolunk.

 

Csak annyit kell feltárni magadból, ami biztonságos számodra. Akár meg se szólalj, ha nem szeretnél.

 

A végén aki szeretne vizsgázhat és tanúsítványt szerezhet.

 

LÉPJ KI A VÉDETTSÉG KÖRÉBŐL!

KALANDRA FEL!

ÉS MÁR NEM LESZEL AZ, AKI ELŐTTE VOLTÁL.

 

 

Kezdés: 2016. febr. 23. kedd 17-20:00 (9 kedd este)

A tanfolyam online is elvégezhető. Részletekről érdeklődj!

Ismétlőket várom szeretettel.

 

További részletek:
https://hajduildiko.hu/tanfolyamok/eft-tanfolyam/

 

===========================================

Egyéb lehetőségek:

1. Kronobiológia tanfolyam

Szegeden márc. 16-tól

Budapesten március 17-től

Ismétlőket várom szeretettel.

 

2. Tarot továbbképzés – egy alkalom
Szegeden márc. 09. 17-20:00

 

3. Tarot tanfolyam

Szegeden május 16-tól

 

Ismétlőket várom szeretettel. 

 

===========================================

Jelentkezés:

e-mail vagy telefon
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
efthajduildiko kukac gmail.com
70/ 267 0679

 

===========================================

 

Köszönöm, hogy ezen a héten is velem tartottál.
Üdvözlettel: Hajdú Ildikó

 

=================================================

Látogass el a weboldalra! www.hajduildiko.hu

Küldd el annak, aki szerinted szintén szívesen olvasná!
Hírlevélre feliratkozás:
https://hajduildiko.hu/kapcsolat/feliratkozas-hirlevelre/

 

 

 

Ki lennél a történeted nélkül? – ÉFT

 

 

Napi Ildi: A SZTORID NEM MOST KEZDŐDÖTT, és bárhogy folytatódhat!
Ki lennél a történeted nélkül?
Ki lennél a történeted nélkül?

A RÁKod akkor kezdődött, amikor túl lelkesen szavaltad az Anyám tyúkját és kinevettek az osztálytársaid, és te megfogadtad, hogy ezentúl nem fejezed ki magad és csendes leszel.

A MUNKAMÁNIÁD akkor kezdődött, amikor anyukád ragyogott, mert megnyerted a szavalóversenyt, és te levontad a következtetést: csak akkor vagy szerethető, ha minden versenyt megnyersz és sikeres leszel.

A REMÉNYTELEN PÁRKAPCSOLATOD akkor kezdődött, amikor a szüleid elváltak és te szégyelltél elvált szülők gyereke lenni, és elhatároztad, hogy te sosem fogod elhagyni a férjed, bármilyen is lesz.

A FÉLELMED A KUTYÁKTÓL akkor kezdődött, amikor megharapott egy, és tudtad, hogy mindig távol fogod tartani magad tőlük.

AZ EGÉRFÓBIÁD akkor kezdődött, amikor anyukád sikítva felugrott a székre, mert egy egér szaladt át a szobán, és te megtanultad, hogy az egér egy félelmetes teremtmény és menekülni kell előle.

SZEGÉNY vagy GAZDAG is akkor kezdtél el lenni, amikor kicsúfoltak a béna kabátod miatt a barátaid. És vagy arra jutottál, hogy te lúzer vagy. De elhatározhattad azt is, hogy csak azért is megmutatod nekik és sokra fogod vinni.

Az IGÉNYTELENSÉG akkor kezdődött el, amikor anyukád nem vette meg azt a cuccot neked, mert nem volt rá pénzetek, és megtanultad, hogy inkább nem vágysz semmire, mert akkor az nem is fáj.

A SZEXUÁLIS PROBLÉMÁK akkor kezdődtek az életedben, amikor molesztáltak és az agyadban összekapcsolódott a testi szerelem a fájdalommal.

A sort a végtelenségig tudnám folytatni.

Vajon mi a te történeted?

Te milyen következtetésekre jutottál az életed során?

Ezek az események határozzák meg a jelenlegi gondolkodásodat és viselkedésedet.

  • Pedig akár lehettél volna színész,
  • és szerethetnéd a játékod a győzelem nélkül is,
  • kiléphetnél a méltatlan párkapcsolatodból,
  • imádhatnál egy kutyát, vagy tarthatnál fehér egeret,
  • élhetnéd békésebben is az életet,
  • megérdemelnél olykor egy-egy jobb cuccot,
  • és lehetne szenzációs a szexuális életed.

De nem teszed, mert történt egy és más és azokból levontál következtetéseket.

Ez az elméd börtöne. Az elméd meg akar védeni az újabb csalódástól, szégyentől és kudarctól.

De tulajdonképpen az élettől tart távol.

És attól az embertől, aki lehetnél.

Nincs még eleged ebből?

Ha igen, akkor van megoldás! ÉFT

Nem sok módszert ismerek – pedig ismerek párat -, amely ennyire gyorsan semlegesítené a múlt emlékeit. Töröl minden intenzitást a történetből. A módszert megtanulva és alkalmazva emlékezni fogsz mindenre, csak már nem fog semmit sem jelenteni számodra az emlék.

És ha már nem jelent majd számodra semmit, akkor megváltozol.
Szinte üressé válsz és majdnem tiszta lappal indulsz.
Talán új ételeket kedvelsz meg, már nem takarítasz annyit, más emberekhez fogsz vonzódni, nyitottabb leszel új gondolatokra, megváltozik a beszéded, megjön a humorod, amit a szorongásod lefojtott, …

Bármi megtörténhet veled, mert a régi sztorik és gondolatok köddé válnak.

Ha tetszik, ahogy most élsz és ahogy most gondolkozol, akkor további szép életet kívánok!
Ha van mit elengedni, átírni, vagy csapdában érzed magad, akkor itt a helyed az ÉFT tanfolyamon!

9 alkalom, hetente 3 óra, sok gyakorlás, házi feladat, …

Az utolsó alkalmon mindig meg szokta kérdezni valaki: „És a jövő héten mit fogok csinálni? Annyira szerettem ide járni, erre készültem minden héten.”

Bepillanthatsz sorsokba, anélkül hogy a tiedet meg kellene mutatni. De akár …

A tanfolyam február 23-án kezdődik kedd esténként Szegeden.
Online is elvégezhető.

Részletek itt!

 

 

 

36 tipp – rossz hangulat ellen?

 

VAN SZENVEDÉS
ÉS VAN 36 TIPP,
HOGYAN JÖHETSZ KI A ROSSZ HANGULATBÓL
legalább egy kis időre?

 

(Buddha, Dr. Pressing L., Dr. Dowling nyomán)

Sajnos el kell fogadnunk, hogy a szenvedéseink oka nem a feltételekben keresendő. Hiszen itt a Földön remek körülmények között élünk. (Ezt a múltkor hallottam Dr. Pressing Lajos – buddhista tanító – egyik előadásán.) Milyen igaz!

És azt is el kell fogadnunk, hogy a szenvedés az élet szerves része és szükségszerű velejárója.

Kíváncsian várom, neked vajon melyik jön be. Lejjebb találsz 2 extra tippet.
Kíváncsian várom, neked vajon melyik jön be.
Lejjebb találsz 2 extra tippet.

Persze próbálunk jobb körülményeket teremteni, hátha az segít:

  • pl. fájdalomcsillapítót veszünk be,
  • új munkahelyet választunk,
  • próbálunk egyáltalán nem dolgozni,
  • klasszabb cuccokat vásárolunk.

De teljesen mindegy, milyen körülményeket teremtünk, a szenvedéstől nem szabadulunk meg.

Pusztán abból, hogy létezünk eleve 7 szenvedés fakad:

  • a születés,
  • a betegség,
  • az öregedés,
  • a halál,
  • a teljesületlen vágyak,
  • a dolgok elmúlása,
  • és mindig lesznek olyan körülmények, amik szenvedést okoznak.

Ma mégis nagyon világi, praktikus ötleteket osztok meg veletek, melyek segítenek a borús napokon kimászni a gödörből.

CSAK TALÁLSZ KÖZTÜK EGY HASZNÁLHATÓT!

Íme a 36 tipp:
(A listát Dr. Danielle Dowling állította össze. Én egy kicsit átírtam a magyarokra.)

A végén találsz kettőt, ami saját javaslat.

  1. Kezdj el pozitív energiát áramoltatni: tegyél jót valaki mással!
    Például engedd előre az ajtóban, vagy add át a helyed.
  2. Csinálj annyi négyütemű fekvőtámaszt, amennyit csak bírsz!
    Működik.
  3. Hallgasd meg a kedvenc zenédet baromi hangosan!
    Esetleg táncolj a tükör előtt – akár pizsamában!
  4. Engedj meg egy kis „bűnös élvezetet”!
    Talán egy kis csoki, vagy a kedvenc sorozatod, esetleg egy kis csipsz és újságolvasás, …
  5. Hívd el egy barátodat valahová!
    Egy jó étel és egy barát jobban feldob, mint bármi más.
  6. Nézz reggelig szuper filmeket! (pénteken:-)
  7. Jógázz!
    Bármilyen irányzatot.
  8. Írj egy listát, amiért most hálás vagy!
    Még a legrosszabb napokon is kell találnod ilyen dolgokat. Engedd, hogy hassanak!
  9. Nézd át a régi fotókat! Barátokról, családról, …
    „Á, emlékszem, amikor még így hordtam a hajam!” „Á, emlékszem, amikor még volt hajam!”
  10. Tervezd meg a következő nyaralásodat!
    Nézegess prospektusokat, beszélgess róla a barátaiddal, …!
  11. Emlékezz vissza életed legfantasztikusabb csókjára!
    A tied milyen volt? Hol történt?
  12. Kirándulj, vagy vegyél egy élénkítő sétát!
    A friss levegő gyógyír.
  13. Tervezz tematikus bulit!
    Hívj barátokat és új embereket is! Gondold ki a dekorációt, hogy mit fogsz főzni, vagy mit fogsz viselni!
  14. Próbáld ki a sziklamászást!
    Jó edzés, az izgalomtól meg a terheléstől hormonok szabadulnak fel.
  15. Tölts a telefonodra új zenét és séta közben hallgasd meg!

  16. Öltözz ki és menj el egy vendéglőbe vagy egy új helyre!

  17. Fesd be a hajad!
    Bármikor visszaváltoztathatod.
  18. Készíts furcsa formájú palacsintát vagy sütit!
    Díszítsd őket a kedvenceiddel.
  19. Vásárolj egy vicces pizsamát!
    Persze nevetséges zoknikat is vehetsz. Ahányszor viseled őket, meg fognak nevettetni.
  20. Feküdj hanyatt a napsütésben!
    Vegyél mély levegőt és mosolyogj!
  21. Írj egy listát azonnal elvégezhető, praktikus és ésszerű változtatásokról, ami most jót tenne!
    Kivel kéne beszélned? Min tudsz változtatni?
  22. Ölelj meg egy barátot, aki ma rádköszön!
    (Na, én nem ezt választanám! :-))
  23. Aludj az ágyad másik oldalán, vagy fordítva – fejtől lábig!
    Huncutságnak fogod érezni.
  24. Kézműveskedj valami meglepetést egy barátodnak!
    A másoknak adott meglepetés ajándék javítja a hangulatot.
  25. Csokoládé.

  26. Légy optimista és érezd, hogy cselekedhetsz!
    Érezd, hogy a helyzet kulcsa a te kezedben van, hogy van választásod.
  27. Cserélj képernyővédőt a számítógépeden, telefonodon!
    Keress olyan képet, ami megnevettet, vagy ahol a barátaid hisztérikusan nevetnek, …
  28. Tölts el egy órát a kedvenc illatszerboltodban és szagolgass parfümöket, szappanokat!
    Kérj mintát és tedd a zsebedbe! Később is jól jöhet.
  29. Írj egy levelet a jövőbeni önmagadnak!
    Rejtsd el egy könyvben, fényképalbumban, kabát zsebben, táskában. Micsoda örömet fog okozni és hogy meg fogsz lepődni egy év múlva.
  30. Tudod, milyen izgalmas és magával ragadó, amikor túl vagy egy projecten?
    Nem baj, ha több hétig is tart is. Vágj bele! Ez fog majd hevíteni hetekig.
    (Ez akár a konyhád kifestése is lehet.)
  31. Sétálj olyan boltban, ahol régi ruhákat, lemezeket, könyveket árulnak!
    Emlékezz vissza, milyen volt, amikor ezeket hordtuk, ezeket olvastuk!
  32. Nézd két órán át az életrajzi filmeket vetítő tv csatornát!

  33. Flörtölj valakivel!
    Ártatlanul egy baristával, a futárral, egy recepcióssal, egy másik autóssal, …)
  34. Érdeklődj!
    „Hol szerezted ezt?” „Hol tanultad meg ezt csinálni?”
  35. Légy érdekes!
    „Óh, még nem is meséltem neked, amikor …?”
  36. Tudd, hogy mindez el fog múlni!
    Ez a kedvenc tetoválás szövegem. Egy lány csuklóján olvastam és milyen igaz: „ELMÚLIK.
    És tényleg. Ha egy év múlva visszagondolsz a mai napodra, nem fogod érteni, mrei volt ez a nagy felhajtás:Kapaszkodj fel és mássz ki a gödörből!

    Ez egy olyan alapvető képesség, amely kell az élethez és mesterévé válhatsz.
    Csak gyakorolj!
    Főleg, ha olyan egyszerű tippet választasz, mint kifeküdni a napra vagy teljes kakaóval zenét hallgatni.

    Gyakorolj!

    Ígérd meg magadnak!

Ildi javaslata:

 

37.
Tanuld meg az ÉFT-t!
(Érzelmi Felészabadító Technika) és kopogtatss, amikor a rossz hangulat eluralkodik rajtad. Mindig működik.

Február 23-án kezdünk. A tanfolyam online is elvégezhető.
Részletek itt!

38.
Húzd szét a szádat néhány percre, mintha mosolyognál vagy „Í” betűt mondanál.
Az agyad azt fogja hinni, hogy mosolyogsz és elhiszi, hogy ez így s van.
https://hajduildiko.hu/csinaljunk-oromot/

 

 

 

 

Minden mögött ott a szeretet

 

 

Napi Ildi: Minden mögött ott a szeretet

„Anya tíz évig csalta apát”

Megcsalás, harag, gyomorpanaszok

———————————————————
Az év végi szilveszteri és újévi jóslásról – tanácsadásról
és a jövő évi programokról, tanfolyamokról itt tájékozódhatsz:
https://hajduildiko.hu/programok/

———————————————————

 

Egyszer egy nagyon helyes, okos fiatal fiú – Zsolt – fordult hozzám fizikai problémákkal. Sok kellemetlen, zavaró testi tünetet tapasztalt magán, ami miatt kénytelen volt orvoshoz fordulni. De minden vizsgálat hiába, nem találtak magyarázatot a tünetekre. Így azt mondták, hogy pszichés okok húzódhatnak a háttérben, próbáljon utána járni.

Így találkoztunk mi.
A rajzteszt hamar megmutatta, merre is kezdjünk kutakodni. Megkérdeztem, miért haragszik az édesanyjára. (Ennél a résznél gyakran esik le a kliensek álla. Olykor annyira pontosan belerajzolják a problémájuk okát a rajztesztbe.)

Már évek óta távol él a családjától, de az anyjának nem tudta megbocsájtani, hogy 10 éven keresztül megcsalta a férjét. Szinte fortyogott, amikor felháborodottan mesélt a múltról.

Minden mögött ott a szeretetMás a cselgáncs edzésen is észrevette, hogyan nézegetik egymást, mármint az anya és Zsolt sporttársának az apja. Zsolt egyből érzékelte a vibrálást a felnőttek között.
Aztán soha többé nem ment cselgáncsozni. Kisfiúként azt hitte ez lesz a megoldás. Így tarthatja távol egymástól a szerelmeseket.

És kamaszkorának 10 éve erre ment rá. Figyelte az anyját és tudta, hogy a kapcsolat továbbra is tart. Olykor szakítottak a szerelmesek, később folytatták a viszonyt. Titokban rendszeresen kilopta az anya kabátzsebéből a telefont és elolvasta az sms-eket. Anyáék pedig a szerelem minden örömét és fájdalmát megosztották az üzenetekben.

Zsolti számára az is szörnyű emlék volt, hogy mindig látta, amikor az anyukája félrevonult egy buliban, egy étteremben és ilyenkor a fiú mindig tudta, most is egymással beszélnek, Ők.

Elkészítettük a probléma térképét. Sorba szedtük a konkrét történéseket, aztán a hozzá fűződő érzéseket. Majd az ebből levon következtetéseket, amiket ma már a felnőtt Zsolt remekül futtat az elméjében. Bár ez a kedvenc témám, de mégsem erről szeretnék most beszélni.

Miután szépen elkezdtük tisztogatni a történeteket, levittük az emlékek intenzitását a minimumra és az érzéseket is semlegesítettük, sorra vettük az ítéleteket. Pl. hogy lehet ilyen anyám! …

Rengeteg ítélet és keserűség tört fel.
Ekkor vettem elő a kedvenc módszeremet a megfordítós ÉFT-t, ami Byron Katie munkáján alapszik. Vagyis a fájdalmas gondolatoknak a fordítottja mindig igazabb, mint az eredeti. És még ha olykor fájdalmasak is, sokkal felszabadítóbbak. Sőt, kinyitják az elmét.
Itt már sokat nevettünk a millió-féle igazságon. smile hangulatjel

És ekkor vezettem rá valami még ennél sokkal felszabadítóbb nézőpontra. Amikor is finoman, de arra kezdtünk tendálni, hogy hol volt az anyában a szeretet, amikor tíz évig megcsalta a férjét.

Szépen lassan valami csodálatos és tiszta kép bontakozott ki.

Anya tele volt szerelemmel egy férfi iránt, de nem vállalta be a kapcsolatot, mert annyira szerette a családját. Annyira szerette a gyerekeket, hogy inkább lemondott a saját szerelméről.

A férjét is annyira szerette, hogy neki sem akart fájdalmat okozni. Hiszen a férje volt a legjobb barátja is. A nő inkább magának okozott fájdalmat.

Mindketten, Zsolt is és én is, éreztük, hogy ez az igazság. És ezzel a gondolattal már együtt lehetett élni. Ezzel a tudattal már nem volt képes tovább táplálni az anyja iránt érzett haragját. Innen már el lehet indulni.

Mert az egész 10 év mögött a szeretet húzódott.

 

 

Ha nem szeretnél lemaradni az ilyen cikketről, akkor a jobb felső sarokban feliratkozhatsz hírlevélre.

Testemlék

 

TESTEMLÉK

A test fájdalomüzeneteket küld, amikor sérülés éri. De olykor akkor is küldi, amikor a fájdalom már indokolatlan. Pl. egy seb gyógyulásakor, műtéti beavatkozások után. Ekkor csupán arról van szó, hogy a test nem tud felejteni. Azonban léteznek olyan módszerek, amelyekkel ez a hasznos felejtés elérhető. ÉFT, AFT, mátrixenergetika, archetípusos gyógyítás, …

Mindenkinek érdemes legalább egy alternatív fájdalomcsillapító módszert elsajátítani.
Használd a gyógyszert is nyugodtan – nem beszélek le róla senki sem. Azonban az alternatív módszerek általában nem a tünetet, hanem magának a problémának a gyökerét is kezelik.

Erről bővebben ebben a prezentációban hallhatsz: katt ide!

Testemlék pdf_Page_01

Félelem a pókoktól

 

Napi Ildi: FÉLELEM A PÓKOKTÓL

A mai írásomat egy ismerősöm ihlette, aki értetlenül kérdezte, hogy:

„Magyarázza már meg nekem valaki, hogy mi olyan rémisztő a pókokban? Miért gondolják az emberek, hogy a pók veszélyes? ( persze nem valami nagy, és szőrös madárpókról beszélek, hanem mezei, európai pókról)”

Kezdjük az elején!

5 természetes érzelemmel születtünk:
– szeretet
– félelem
– bánat
– irigység
– indulat

Te mit tennél meg, ha nem félnél semmitől? Csak két természetes félelem van, a többit tanuljuk. És csak attól félünk, amiről van tapasztalatunk.
Gyerekkorban még alig félünk valamitől, aztán egyre jobban megtanulunk félni egyre több dologtól.

 

Ezt nagyon jól kifejti Neale Donald Walsch a Beszélgetések Istennel című könyvében, mi most csak a félelemmel fogunk foglalkozni.

“A félelem természetes érzelem. A csecsemők mindössze két félelemmel jönnek a világra: az egyik a zuhanástól való félelem, a másik a hangos zajoktól való félelem. Minden más félelmet a környezet alakít ki az emberben, a szülei tanítják meg rá. A természetes félelem célja, hogy óvatossá, körültekintővé tegyen. Az óvatosság a test életben maradását szolgálja. A szeretetből ered – az Én szeretetéből.
Akikbe belenevelték, hogy a félelem nem helyénvaló, hogy elítélendő átélni és kifejezésre juttatni, azokra felnőttként nehéz idők várnak, amikor szembe kell nézniük a félelmeikkel.
A félelem tartós elfojtása végletesen természetellenes érzelemhez, pánikhoz vezet.
Embereket öltek pánik miatt. Háborúk törtek ki, birodalmak dőltek meg.”

Tehát a félelmek nagy részét tanuljuk. A gyerekek mindent levesznek a szüleiktől. Ha pl. egy anyuka fél a póktól, akkor elég, ha olykor hívja az apát, hogy az távolítsa el a pókot a lakásból – a gyerek máris megtanulta, hogy a pók valami félelmetes dolog.

De az is elegendő lehet például a kutyától való félelem kialakulásához, hogy az anya csak egy kicsit összerándul. Vegyük azt a példát, hogy az anyuka kézen fogva sétál a gyerekével az utcán. Egy picit megijed egy kutyától, aki odaszimatol a lábához. Egy leheletnyit összerándul a teste, amit a gyermeke kezén keresztül érzékelt. És a gyerek máris megtanulta a kutyától való félelmet.

Tehát a két természetes félelem mellett CSAK OLYASMITŐL TUDSZ FÉLNI, AMIVEL KAPCSOLATBAN VAN TAPASZTALATOD.

Figyeld csak meg a gyerekeket, mennyire nem félnek dolgoktól! Simogatják a kutyát, a bogarakat, a büdös embert, … Mindaddig, amíg meg nem tanulják tőlünk, hogy bizony, félni kell.

– Elég, ha hallják, ahogy egymással beszélgetünk a félelemről.
– Elég, ha látják az aggódó tekintetünket vagy szorongásunkat.
– Elég, ha érzékelik egy nehéz helyzetben a hangulatunkat.
– …

Emlékezz, csupán két természetes félelemmel születtünk: a zuhanástól és a hangos zajoktól való félelemmel. A többit tanultuk.

A félelmeket el lehet múlasztani, hiszen nem igazak. Az elme tanult reakciója, amellyel meg szeretne védeni bennünket, és a túlélést szeretné biztosítani számunkra.

Azonban a félelmek egy idő után eluralkodnak rajtunk és korlátozzák az életünket. Már nem a túlélést segítik, hanem életet korlátozzák.
Pl. nem vállalunk el egy munkát, mert félünk autót vezetni és az mindenképpen szükséges lenne.

A félelem mindenképpen egy fikció. Nem valóságos. Az elme teremti. „ Mi lesz, ha …?”

És akkor még nem is beszéltünk előző életes eseményekről és …
De nem akarom tovább feszíteni a húrt.

A jó hír, hogy AMI NEM VALÓSÁGOS, AZ EL LEHET MÚLASZTANI.

Én az ÉFT-t (Érzelmi Felszabadító Technika), a blokkoldást, az AFT-t és az NLP-t használom erre a leggyakrabban. DE még más alternatív eszközeim is vannak.

Az ÉFT-t meg is tanulhatod tőlem október 1-től. Katt ide!

Ebben a témában már többször is írtam:

Te mitől félsz? 
Te mitől félsz? 2.
Te mitől félsz? 3. – Félelmeink kezelése – gyakorlat
A következő élet hatása a jelenlegi életedre
Félelem a kézfogástól, lámpaláz, megerőszakolás, …
Kopogtatógyakorlat pánikra

Ha szeretnétek róla többet olvasni a témában, akkor a következőket ajánlom:

– Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel – A párbeszéd folytatódik
– Dr. Elisabeth Kübler-Ross könyvei
– Enneagram – 6-os karakter

Várakozó lélek behívása – babaváró kopogtatás

 

Napi Ildi: VÁRAKOZÓ LÉLEK BEHÍVÁSA

„Gyerekcsinálós” kopogtatás

Mostanában sok olyan ismerősöm, kliensem akadt, aki szeretne még egy gyereket. És olyanok is akadtak, akiknek még nincs babájuk, de már dolgoznak egy ideje az ügyön és az eredmény még várat magára.

Ilyen esetekben mindig kitesztelem, hogy van-e leszületni vágyó, VÁRAKOZÓ LÉLEK.

Mert ha igen, akkor van kihez szólni.

Babaváró kopgtatás. Beszéld meg a leszületni váró lélekkel, hogy várod őt.
Babaváró kopgtatás. Beszéld meg a leszületni váró lélekkel, hogy várod őt.

Persze meg lehet vizsgálni, hogy mire vár még? Az idő minőségének kell-e változnia? Anyának vagy apának van-e még szüksége valamire? Esetleg néhány körülménynek kell-e még alakulnia? Ezt szépen ki lehet nyomozni.

Ha nincs várakozó lélek, ugye, akkor más a helyzet, más irányba indul el a probléma feltárás.

Ma azoknak teszek eleget, akiknek megígértem, hogy segítek a folyamatban, vagyis behívni a babát.

Erre írtam a következő ÉFT kopogtatást:

Ezeket a pontokat kopgtasd. De más meridián pontokat is nyugodtan felhasználhatsz.
Ezeket a pontokat kopgtasd. De más meridián pontokat is nyugodtan felhasználhatsz.

– Drága kis várakozó lélek! Felkészültem és szívesen fogadlak téged.

– Vajon mi kellene ahhoz, hogy itt legyél?

– Most úgy döntöttem, hogy megnyitom a szívem számodra.

– Tudd, hogy van hely a családunkban számodra.

– Te a megfelelő vagy nekünk és mi is a megfelelőek vagyunk számodra.

– Az élet értékes és nem könnyű, de érdemes megpróbálni.

– Kérlek, válaszd az életet! Mi majd segítünk neked.

– A te jöveteled mindőnknek lehetőség a fejlődésre és a kalandra.

– Megérdemled és megkapsz minden szeretetet és támogatást, amire szükséged van.

– Testem, lelkem és elmém felkészült az anyaságra.

– Minden félelmet szélnek eresztek és boldogan készülök az érkezésedre.

– Kicsit türelmetlen vagyok, de ezt most megbocsájtom magamnak.

– Most elengedek mindent és megengedem, hogy megtörténjen!

– Szeretettel elfogadom testem változásait.

– Bármit is mondjanak, a testem tökéletesen működik és alkalmas az anyaságra.

– A testem felkészült, hogy fogadjalak téged.

– Még nem is ismerlek, de máris szeretlek. És tudom, hogy ez még ennél is jobb lesz.

– Bár vannak félelmeim, de most kockáztatok és elengedem őket.

– És félek egy kicsit, hogy megváltozik az életem, de most úgy döntöttem, engedem, hogy változzon az életem.

Érdemes naponta elvégezni a kopogtatást!

Én elsősorban olyan kopogtatásokat szoktam végezni a klienseimmel, ahol a várandósággal kapcsolatos hiedelmeket, emlékeket, félelmeket szoktam kikopogtatni. Ezzel az eljárással csinálunk helyet az új, pozitív gondolatoknak.

Miután már kipucoltunk mindent, azután jöhetnek a pozitív programozó mondatok.

Az ÉFT (Érzelmi Felszabadító Technika) módszerét meg is tanulhatod.

Bevallom ÉFT-zni nem olyan nagy dolog, azonban a tanfolyamaimon

– sok időt szánok a gyakorlásra,

– saját magunkon és egymáson is dolgozunk,

– az ÉFT-vel rokon terápiákat is tanulmányozzuk,

– és egy speciális problémafeltáró és megoldó gondolkodásmódot is átadok,

– valamint megtanuljuk az izomtesztet,

– és nagy érzelmi-szellemi kalandban lesz részünk.

A tanfolyam október 01-én kezdődik. Részleteket itt olvashatsz.

Hasonló írások a témában:

1. Ha nem születik gyermek

2. Várakozó lélek behívása – babaváró kopogtatás

3. 15 petesejt – a meg nem született gyerekek

 

Megfordítós ÉFT

 

 

Napi Ildi: MEGFORDÍTÓS ÉFT TERÁPIA

IIlyen és hasonló élményekben lehet részed vasárnap a Játékterápián:

https://hajduildiko.hu/programok/jatekterapia-foglalkozas/


Tanár gyereke


Egyszer egy hölgy – Noémi – azzal keresett meg, hogy nagyon idegesíti őt a férje gyereke.
Mindkettőjüknek ez a második házassága. A hölgynek nincs gyereke, a férfi kettőt is hozott. Ők most a volt nejével élnek. A gyerekek gyakran jönnek hozzájuk „látogatóba”. A nő csak a kislányt – Kamillát – nem tudja elviselni, a fiút igen.

„Kamilla csak csettint és az apja ugrik.”
„Én meg mindent megcsinálok, mégsem kapom meg azt, amit akarok.”
„Nem bírom, ahogy kényeskedik, dobálja a haját és az apja egyből megeszi ezt a műsort.”
„Azt akarom, hogy ne foglalkozzon annyit a lányával, ne költsön rá annyi pénzt. Velem foglalkozzon.”
tanár úr lánya- megfordítós ÉFT
Magamban már mosolyogtam, mert sejtettem, mi lesz az ügy megoldása.
De ezt nem lehet egyből a kliensre rázúdítani. Végig kell mennie a folyamaton, csendesíteni kell az érzéseket, indulatokat és rávezetni a probléma okára, hogy szinte magától bökje ki.
Most is így tettem.

Bevezetésként elbeszélgettünk arról, hogy miért öltözik úgy, ahogy öltözik. A hölgy gyönyörű, fiatal, magas és karcsú. De úgy öltözött, hogy ne vegyék észre. Én láthatatlansági öltözetnek hívom az ilyet. Minden ruha, amiben eddig láttam, csinos, de jelentéktelen, a lehető leg-feltűnés mentesebb.

Kiteszteltem a téma gyökerének idejét. Általános iskolai korszak jött ki. Nem értette. Kiteszteltem a barátokat. Döbbenten nézett rám. „Nekem nem is voltak barátaim!”
Na, ezen a szálon indultunk el.
Elmesélte, hogy az apukája abban az iskolában tanított. Ő egész végig ügyelt rá, nehogy kivételezzenek vele, nehogy amiatt részesüljön külön bánásmódban, mert tanár az apja. Be akart illeszkedni a tömegbe, nem szeretett volna kilógni a sorból. Ott tanulta meg a rejtőzködést és azt, hogy mindenért meg kell dolgozni. „Érdemtelenül” – pusztán azért, mert ő az, aki – nem kaphat semmi.

Érdekes, hogy a férjétől pedig pusztán azért szeretne külön bánásmódot, mert ő az, aki. Arra vágyik, hogy kivételezzen vele, csak azért, mert ő a felesége. De ezt szabotálta az iskoláskorban összeszedett program.

A kislány, Kamilla, azzal szembesítette, hogy vannak olyan emberek, akikben nem fut ez a korlátozó hiedelem és megengedik maguknak, hogy kapjanak. Nem is tesznek érte semmit. A kislánynak elég az, hogy ő létezik. Természetes kapni az édesapától alanyi jogon. Neki minden jár, mert ő a lánya.
És ez így is van rendben.

Noémit az zavarta, hogy ő is éppen ezt szerette volna. A férje őt kényeztesse, rá költse a pénzét. De a kislány, mint zavaró tényező vette rá, hogy szembesüljön a saját korlátozó hiedelmével. A külvilág leképezi a bennünk futó programot. Ez a tükör. A férj csak megmutatta, milyen program fut Noémiben. Nevezetesen, hogy ő nem részesülhet külön bánásmódban.
Sőt, még azt is megbeszéltük, hogy a kislány természetesen használja a női adottságait, amivel rendelkezik. Noéminek éppen ez a gyenge pontja. Ott kell erősödnie. Neki is használnia kellene az adottságait. A kislány az ő „mestere”.

Noémit szinte az összes gondolat elborzasztotta. Mivel a folyamatot blokkok oldásával és ÉFT kopogtatással vittem végig, a végén sikerült őt átpattintani.

Eleinte arra kopogtattunk, mennyire dühíti Kamilla viselkedése. Majd kérdezve kopogtatva lazítottuk az ítéletet benne. Végül megfordítottuk a mondatait, mivel ekkor már mutatott némi hajlandóságot megváltoztatni a nézőpontjait.

Az új mondatok mind stresszmentesebben és igazabban szóltak számára.
Kb. így hangzottak:

1. Szenvedést okozó mondat:
– Dühít, hogy Kamilla csak csettint és az apja ugrik.

Feloldó mondat:
– Kamilla el tudja fogadni, hogy amikor csettint, megkapja, amire szüksége van.
– Eddig én nem tudtam elfogadni, hogy csak csettintek és egyből megkapjam, amire szükségem van.
– El kellene tudnom fogadni, hogy csak csettintek és megkapom, amit szeretnék.

A mögötte húzódó hitrendszer:
– Nekem mindenért keményen meg kell dolgoznom, és akkor sem biztos, hogy megkapom.

2. Szenvedést okozó gondolat:
– Nem kényeskedhetek, mert azt hiszik kivételeznek velem. Miközben arra vágyom, hogy a férjem kivételezzen velem.

Feloldó mondat:
– Kényeskedhetek, mert arra vágyom, hogy kivételezzenek velem.
– Bánhatnak velem kivételesen pusztán azért, mert létezem.
– Bánhat velem a férjem kivételesen, pusztán azért mert a felesége vagyok.

Aztán még fel-felbukkant egy-két érdekes gondolat. Pl. „ Arra vágyom, hogy a párom kivételezzen velem, de én kemény vagyok és ezt nem engedhetem meg magamnak.”

Sokat kopogtattunk. Múltak az érzések, múltak a gondolatok. Fel is adtam házi feladatnak néhányat, mert Noémi ismerte az ÉFT-t és remekül végezte az otthoni Önmunkát.

Annyira döbbenten állt a felismerésektől, hogy elkezdtem pakolni, tenni-venni és hagytam őt ocsúdni az oldás után.
Alternatív Probléma-megoldó Technikák

Akik haragszanak Magyarországra

 

Napi Ildi:    SZERINTED MAGYARORSZÁG TEHET A SÉRELMEIDRŐL?

Mostanában sok külföldön élő magyar nővel dolgoztam együtt skype-on. A legtöbb hallani sem akart arról, hogy egyáltalán még az életben Magyarországra visszajöjjön. Volt, aki Magyarország gondolatától is elsírta magát.
Távol Magyarországtól. Szerinted Magyarország tehet a sérelmeidről?
Aztán elkezdtünk érzelmi feloldó technikákkal régi, múltbéli sérüléseket eltávolítani – pl. hányszor megalázták őt, milyen bunkók az emberek, mennyire irigyek, a hivatalban atrocitások érték, stb.
Annyira kiborult az emlékek felidézésétől, hogy elkezdtünk rá kopogtatni.

Írtunk egy listát azokról, ami érzelmileg felkavarták. Ilyen volt például, hogy a postán mennyire megalázták, rosszul bántak vele. 2-3 perc elteltével kiderült, hogy a postán sehogyan sem bántak vele. Ellenben ő volt tele olyan félelmekkel, hogy nem tudta, hogyan kell csekket befizetni. Sosem csinálta és mindenféle misztikus elképzelései voltak egy ilyen egyszerű ügyintézéssel kapcsolatban.

Aztán az emberek arcára kopogtattunk. Szerinte őrá csúnyán néztek, megvetették, stb. Pár perc után erről is kiderült, hogy a saját kivetítéseit látta másokon. Ő érzett megvetést maga iránt, neki volt rossz kedve, csak azt hitte, ez a magyar emberek kisugárzása miatt történik vele.

Amikor a hivatalban atrocitások érték, az is róla szólt. Sorban estek le nála a tantuszok.

A munkahelyén nem fordított elég figyelmet a vevőkre, így ezek sem ő rá. Ezt is sérelmezte.

Ezt véglegesen akkor rögzítette az elméje, amikor külföldön vállalt munkát és sok minden változott az életében. Ekkor már biztosra vette – a kellemetlen közérzetéről a magyar mentalitás és maga az ország tehet.

Megkapta a lista maradékát házi feladatnak. A megtanult metódus szerint kellett végigmennie a listán és feloldani a régi negatív emlékeket. Mivel egy tehetséges lányról van szó, tudtam, hogy a maradékot egyedül is képes kikopogtatni.

1-2 nap múlva már jelezte is, hogy mennyi minden feloldódott benne. Persze mén nem nulla az ellenérzés Magyarországgal kapcsolatban, még bőven van véleménye az országról. De már alakul. Kezd rájönni, hogy nem minden sérülése írható az ország számlájára.

Egy másik hasonló cipőben járó lány odáig jutott, hogy hazajött 3 hétre Magyarországra, alig akart visszamenni a férjéhez. Ma már azon dolgozunk, hogy hogyan költözhetne vissza.

Amikor valaki külföldre megy és a hazájával azonosítja a problémái okát, akkor gyakran családtörténeti vonatkozásokat kell keresni. hetedíziglen, de még akár messzebb is érdemes kutatni.
– Lehet az ősök között olyan, aki önként vagy kényszer hatására elhagyta a szülőföldjét – akár gazdasági, akár politikai okok miatt.
– Lehet az ősök között olyan, aki láthatatlan, esetleg letagadták vagy kitagadták a családból.
– Van-e eltűnt személy a családban (háború, munkatábor, férfi, aki esetleg nem is tud róla, de megfogant tőle a család egy tagja, nő, aki az apánál hagyta a gyermekét és utána eltűnt)?
– És még lehetne sorolni ………….

Azoknak,
– akik nem szeretik a hazájukat,
– akik külföldre szeretnének menni,
– akik külföldön élnek,
mindenképpen érdemes tisztázniuk Magyarországgal a viszonyukat.
Ha most azt gondolják, hogy jogos sérelmeik vannak, vagy itt nem lehet megélni, vagy a magyar emberek rosszabbak, mint mások – akkor javaslom nézzünk jobban a felszín mögé.
Sorsok változhatnak meg, családok egyesülhetnek akár egy feltárás után.
Nem érdemes egy láthatatlan dolog áldozatává válni.

Én így tudok az országimázsért tenni. Alternatív módszerekkel könnyebb.

A mosogatás mint meditáció

Napi Ildi: MEDITÁCIÓ S LEHETŐSÉG – NEM CSAK CSAJOKNAK!

Sokan azt hiszik, hogy a meditációt csak egy nyugodt szobában, vagy a tengerparton zavartalanul lehet végezni.

Pedig egészen hétköznapi helyzetek is a rendelkezésünkre állnak.
A rutin tevékenységek a legalkalmasabbak erre, de tulajdonképpen bármilyen házimunka is tökéletes.

Ez a nő a jelenben van.
Ez a nő a jelenben van.


A MEDITÁCIÓ LÉNYEGE a JELENBEN LEVÉS.

Tehát csak egy dolgod van. Amikor mosogatsz, akkor csak mosogass!
Amikor porszívózol, akkor csak porszívózz!
És amikor vasalsz, akkor csak vasalj!

Figyeld a pillanatot. Engedd el a felbukkanó gondolatokat. Mosogatás közben csak nézd a vizet, a mozdulataidat, a tányérok sorát. Csupán légy jelen.
Ha elkalandoznak a gondolataid, csak szelíden tereld vissza őket. Ne minősítsd magad!

Ne hallgass zenét, ne telefonálj, ne tervezd a holnapot. Csak mosogass!

Ez a legdemokratikusabb meditációs lehetőség. Mindenkinek rendelkezésére áll.

TE MEDITÁLTÁL-E MÁR MA?     :-)))))

Programjaim: 

Jobbagyféltekés öngyógyítás – minitanfolyam BPesten május 14. 10-14:00 – katt ide

Izomteszt tanfolyam – Szeged, május 16-17. délelőtt – katt ide

Játékterápia a SpiritJógában május 29. 17-21:00 – katt ide

Nyári szünidőre: egész napos Játékterápia a Virágos tanyán
június 14. és 23.  – katt ide

A jó asszony és a férje

A JÓ ASSZONY

Végéhez ért a beküldött esetekből álló sorozat.
Ez az utolsó csemege:

A kopogtatástól megnyugszik az idegrendszer és jöhet a pihentető alvás.
A kopogtatástól megnyugszik az idegrendszer és jöhet a pihentető alvás.

“A férjem hetek óta rosszul alszik, ideges, feszült, frusztrált, nem jól alakulnak a dolgai a munkájában.
Pénteken mondtam neki, hogy kopogtassunk. Legnagyobb meglepetésemre azonnal igent mondott.

1-10-es skálán 11 volt a kiinduló intenzitás, amit egy óra kemény munkával vittünk le nullára úgy, hogy az utolsó 5 percben ásított egyet, és mondta, hogy kezdi már egy kicsit unni. A végén ült átszellemült arccal és amikor megkérdeztem, hogy mire gondol, azt mondta ez olyan mint a hashajtó, csak úgy jön az áradás. Éjszaka úgy aludt, mint akit fejbe vertek, hetek óta először, és szombaton azt kérte, hogy kopogtassunk megint.

Azóta minden nap kopogtatunk. smile hangulatjel

Használd te is az ÉFT-t!
ÉFT tanfolyamok: katt ide

Programjaim: 

Jobbagyféltekés öngyógyítás – minitanfolyam BPesten május 14. 10-14:00  – katt ide

Izomteszt tanfolyam – Szeged, május 16-17. délelőtt – katt ide

Játékterápia a SpiritJógában május 29. 17-21:00  – katt ide

Nyári szünidőre: egész napos Játékterápia a Virágos tanyán
június 14. és 23. – katt ide

Muszáj a gyereknek meggyógyulnia!

GYERMEKEK KEZELÉSE ÉFT-vel

(Ha tetszik, oszd meg másokkal is!)

Muszáj a gyereknek meggyógyulnia, mert utazunk.
Muszáj a gyereknek meggyógyulnia, mert utazunk.

Egy szívemhez közel álló, külföldön élő kliensem nemrégiben hazalátogatott Magyarországra. Hozta magával a kislányát is. Az utazást megelőzően az anyuka nagyon izgult, amit a gyerek gyönyörűen leképezett. 
Először begyulladt Jenny szeme. Az ijedt anyuka tanácsot kért a gyerek kezeléséhez. Elolvasta az instrukciókat, amiket küldtem és a gyerek szeme pillanatok alatt meggyógyult.
Aztán legközelebb már csak akkor írt az anyuka – 1 nap múlva -, amikor kikezelte a kislánya újabb tüneteit is.

„Ildi nem semmi ez a kopogtatas! Ma reggel hanyt Jenny.Tudom, hogy azert mert en stresszelek az utazas miatt. Kopogtattam par percet es most már a masodik szenvicset keri olyan ehes. :)”

A minap találkoztam ezzel az ügyes anyukával. Beszélgetés közben csak úgy mellékesen megemlítette, hogy aztán még kiütések, torokfájás és minden más is jelentkezett, de mindet megoldotta kopogtatással.

Nem kérdés, ez az anya utazni akart. Ami a legjobb motivációt szolgáltatta, hogy végleg gyakorlatot szerezzen az ÉFT-ben!

.
ÉFT április 24-től:
ÉFT tanfolyam: katt ide
.
JÁTÉKTERÁPIA Szegeden 23-án csütörtökön 17-21:00. Juhász Gy. u. 18/b
Még 2 hely van.
Játékterápia: katt ide

Bokasérülés kezelése ÉFT-vel

 

Napi Ildi: A LEGJOBB SPORTORVOS: ÉFT

Bokasérülés kezelése ÉFT-vel

„Drága Ildikó!

Friss élményem van. Kb. fel órás, még alig fogtam fel, de meg szeretném veled osztani iziben!

Olykor eljárok futni. De már régen voltam, elszoktam tőle.
Most ismét elmentem. Kitűztem egy célt. Nem valami jó teljesítménnyel, de csináltam, haladtam szépen az utamon.

Bokasérülés kezelése ÉFT-vel.
Bokasérülés kezelése ÉFT-vel.

Egyszer csak – a kitűzött cél felénél – egy rosszul irányzott lépésnél kifordult a talpam. Iszonyú fájdalom hasított a bokámba. Gondoltam, nincs gáz, nem adom fel, futok tovább. A fájdalom nem hogy nem múlt, de egyre erősödött. Elkezdtem bicegni, végül mar bicegni sem tudtam, mert egyáltalán nem tudtam a lábakra lépni. Próbáltam a jó oldalát nézni és gondoltam hazáig szökdelek fél lábon. De még legalább fél km volt hazáig. Erre átfutott agyamon az egyik írásod, ahol az anyuka kopogtatott a kislánya különböző bajaira. Engem is gyógyítottak mar meg EFT-vel. Gondoltam, rákopogtatok.
Első kör után mar tudtam használni a lábam, második kör után már nem bicegtem, harmadik kör után a fájdalom elmúlt. Nem hogy haza tudtam menni, de végül befejeztem a kitűzött 4,8 km futásom. Most itt ülök, nyújtok és hálás vagyok, hogy az élet elém sodort téged!

Mindenki nevében köszönöm, hogy vagy nekünk!
Puszillak”

A test csodálatos. Képes az öngyógyulásra. Az ÉFT ezt a folyamatot segíti, lerövidíti.

 

ÉFT április 24-től:
https://hajduildiko.hu/tanfolyamok/eft-tanfolyam/
.
Ma, 23-án csütörtökön 17-21:00: JÁTÉKTERÁPIA Szeged, Juhász Gy. u. 18/b
Még 2 hely van.
https://hajduildiko.hu/program…/jatekterapia-foglalkozas/

Kat ide: Kövess a Facebook-on!

 

Darázscsípés kezelése ÉFT-vel

A CSÍPÉS ELLENSZERE

Olyan eseteket teszek közzé, amelyekben az ÉFT-t egyszerű, hétköznapi helyzetekben alkalmazták.
.

Darázscsípés - ÉFT
Darázscsípés – ÉFT

.
“A sportpályán a kisfiamat megcsípte egy darázs, méhecske, vagy valami hasonló élőlény.
.
Iszonyatos fájdalom és ordítás vette kezdetét. Abban a pillanatban tudtam, hogy kopogtatni fogunk. Gyorsan az ölembe vettem. Kértem, hogy a hideg ásványvizes palackot szorítsa a lábán lévő csípésre.
Láttam, hogy most nem kell ráhangolódni a problémára, a gyerek éppen eléggé rá volt hangolódva. Testének minden porcikája megfeszült és jajgatott, siratta magát.
.
Csak kopogtattam végig a pontokon, azokon, amelyekhez hozzáfértem. Amikor éreztem, hogy csillapodik a fájdalma, kérdezősködtem, hogy ki ne essen a “hangulatból”. Bár kegyetlenkedésnek tűnhetett egy kívülálló számára, éppen ez segítette hozzá Gyurcit a gyógyuláshoz.
Panaszkodott, hogy “Miért pont most történt? Miért kellett ennek velem történnie?” Ugyanis éppen egy nagy fiú ereszkedett le hozzá és egyenrangú partnerként focizott vele.
.
Kb. 4-5 percig ütögettem az ismert bőrfelszínen lévő meridián pontokat, amikor láttam, hogy Gyurika már a külvilág felé fordul. A többieket nézte a pályán. Már nem sajnálta saját magát.
.
Megkérdeztem, képes-e focizni. Ő nem is válaszolt, csak elfutott és még 2 órán át szaladgált a többiekkel.
Otthon hősként mesélte el, mi történt vele. Arra is büszke volt, hogy mennyire elmúlt a csípés.
Vajon hogyan működne a világ, ha mindenki tudna ÉFT-zni?”
.
.
Meg is tanulhatod a módszert április 24-től:
ÉFT tanfolyam

23-án csütörtökön 17-21:00 JÁTÉKTERÁPIA Szegeden.
Játékterápia

Parkolás ÉFT-vel

EZOTERIKUS PARKOLÁS  – avagy parkolás ÉFT-vel

Az ÉFT-t bármire használhatod. Íme egy példa:

parkolj ÉFT-vel“Triviális, de a parkolásban is segített.

A gamut pontot ütögettem a sebváltó gombjához és közben ezt mondogattam folyamatosan:

– Hogyan tudok könnyen és egyszerűen leparkolni? Erre azonnal lett is hely, de nem a célállomás közelében. Újraterveztem a mondatot.

– Hogyan tudok könnyen és egyszerűen leparkolni a Déryné közelében? Ahogy kimondtam, abban a pillanatban egy autó állt ki a Déryné előtt egy mozgássérült parkolóhelyről. Mögöttem állt egy rendőrautó, azonnal tudtam hogyan kell átfogalmaznom a mondatot.

– Hogyan tudok könnyen és egyszerűen leparkolni a Déryné közelében szabályosan? Ahogy kimondtam, egy pasas lépett az autójához és beült.
Vártam, hogy kiálljon, de nem tette. Máskor, ha ilyen helyzetben vagyok, idegesen továbbmegyek. Most ütögettem tovább a gamut-pontot és mondogattam a mondatot.
Közben a visszapillantó tükörben láttam, hogy közeleg egy autó, aminek elállom az útját. Nyugodt maradtam, és mondogattam a mondatot.
Még oda sem ért mögém az autó, mikor látom, hogy előttem egy másik autó kiáll a helyéről. Kényelmesen leparkoltam a Dérynétől 10 méterre.”

Meg is tanulhatod a módszert április 24-től:
ÉFT tanfolyam

23-án csütörtökön 17-21:00 JÁTÉKTERÁPIA Szegeden.
Játékterápia

Hasfájás kikopogtatása ÉFT-vel

ÖNTERÁPIA

Hasfájás kikopogtatása ÉFT-vel

Merülj alá a saját életedben! Ahhoz, hogy megoldd a problémáidat, feloldd a régi traumáidat, nem feltétlenül kell terapeuta.
Használd az ÉFT-t!

éft hasfájás“Sziasztok!

Szeretnék megosztani veletek amit tegnap ÉFT-zés közben tapasztaltam.

Szombaton 3 szomszédasszonyékkal pizzáztunk, borozgattunk. Tök jól éreztük magunkat.

Mikor elmentek, illetve még mikor ott voltak nekem elkezdett szörnyen fájni a fejem. Hasmenésem és hányingerem lett. Zsibbadtam, stb. (pánikszerű tünetek).
ÉFT-ztem , kicsit jobban lettem és lefeküdtem, mert nagyon fáradt voltam. Tegnap sem éreztem túl jól magam, ezért elkezdtem ÉFT-zni arra, hogy mi okozhatta a rosszullétemet.

Az az érzés jött, hogy a hasamban tárolok valamit, de kérdeztem, hogy mit?
Az jött hogy láttam magam nagy hassal, mintha terhes lennék. Minden érzésre kopogtattam ami közben felvetődött és sokkal jobban lettem.
Mikor befejeztem, akkor döbbentem csak rá, hogy mi szombaton este a terhességről és szülésről beszélgettünk a csajokkal, mert egyikük még előtte áll. Az én első szülésem pedig nagyon nehéz volt szerintem. Ezt tároltam a hasamban és ez okozta a rosszullétemet.

Nagyon jó érzés volt erre rájönni!

Üdv mindenkinek”

Meg is tanulhatod a módszert április 24-től:
ÉFT tanfolyam

 

23-án csütörtökön 17-21:00 JÁTÉKTERÁPIA Szegeden.
Játékterápia foglalkozás

Gondolataink felelősek bolygónk állapotáért

QUANTUM RIDER-től kaptam egy filmet, melyet az alábbi linken bárki megnézhet:
Ha a gondolataid a félelemben gyökereznek, siralmas világot építesz magadnak (a világforradalom megkezdődött)

Idemásolom a videó szövegét, amely magáért beszél. Filmen ugyan hatásosabb, de akár ennyi is elegendő lehet. 

(GONDOLATAINK FELELŐSEK A BOLYGÓNK ÁLLAPOTÁÉRT ÉS SORSÁÉRT.
A gondolatokat az múltbéli élményeink és az ebből fakadó érzéseink generálják. Ennek kitisztítása, átírása a legegyszerűbben ÉFT-vel sikerülhet. Hajdú I.)

Előtted a választás lehetősége. Választhatsz a félelem vagy a szeretet között.

Képes-e a személyes átalakulás bolygóméretű átalakuláshoz vezetni?
A változás körülöttünk van.
A Föld mágneses pólusa gyorsabban mozdul el, mint valaha. A repülősök tudják ezt, hiszen mindig mozgásban van, de nem ennyire. Már 65 km-t mozdul évente Oroszország felé. A probléma annyira drasztikus, hogy a T.I. munkatársainak és a reptérieknek sietniük kell az utánigazítással.
Az iránytű eredetileg 360 fok É irányba mutatott a mágneses eltolódás előtt. Most pedig jobbra mozdul és 10 fok É irányba mutat.
A legutóbbi elmozdulás 700.000 évvel ezelőtt történt, és így néhányan azt mondják, eljött a vég. Erőteljes a földrengés növekedés. A földrengések világszerte elérik a 6-os és 8-as fokozatot ebben a században. A sarkvidék szinte eltűnt. Jelenleg tömeges a kihalás. A természeti rendszerek, amik stabilak voltak több millió évig, most felborultak. Az állatvilág populációja rohamos mértékben csökken.  Fajok halnak ki,gyorsabban, mint valaha. A tudósok ezt tömeges kihalásnak nevezik.
Az utolsó ilyen rögzített kihalási időszak 65 millió évvel ezelőtt volt. Feltételezik, hogy egy aszteroida ütközött a Földnek. A dinoszauruszok kihaltak több más élőlénnyel egyetemben. Most újra egy ilyen kihalási időszakkal nézünk szembe. Csakhogy most nem egy aszteroida a felelős, hanem a saját fajunk, a homo sapiens. Mi magunk. 

Vizsgáljuk meg a félelmet!

A legtöbb hír, ami a tévében látható, félelmet gerjeszt. Félelmet keltenek a bevándorlásról, a szexuális és faji különbözőségekről…
Annak ellenére, hogy pl. az amerikai igazságügyi minisztérium adatai szerint a bűnözés mértéke csökkent az elmúlt 30 évben. A felmérések azt mutatják, hogy a legtöbb amerikai szerint pont az ellenkezője történik.
Az emberek sosem féltek még ennyire, mint manapság. Vajon miért?
Az emberek 2/3-a úgy véli, hogy a bűnözés egy nagyon komoly, személyes probléma.
Azt mondják, a tévén keresztül jutnak információhoz.
A TELEVÍZIÓD!
Ha a tudatodat a félelmedhez igazítod, akkor a régi világhoz akarsz tartozni. Ahhoz a világhoz, ami a szemünk láttára omladozik. A gondolataid hatással vannak a világra, amiben élsz.


“Ez nagyjából a 2001. szeptember 11-i események körül kerültak a fókuszba. Ebben az időszakban az USA-nak volt két műholdja. Úgy emlékszem G.O.E.S. Geoszinkron Környezeti Műholdak. Ezeknek az volt a szerepük, hogy a Föld mágneses mezejét mérjék és 30 percenként küldjenek róla adatokat. Ezek az értékek általában bizonyos határértéken belül mozogtak, amilyeneket a tudósok általában látni szoktak. Azonban a 2001 szeptemberébe a tudósok olyan értékeket láttak, amik kilógtak a skáláról. Mi történik? – kérdezték. Mi befolyásolhatja az egész Föld mágneses mezejét, olyan nagy mértékben, hogy ekkora eltéréseket találunk? Még sosem láttunk ilyet. Összevetették a műholdas adatokat hónapokra visszamenőleg az eddigi feljegyzésekkel és azt találták, hogy a legnagyobb eltérés pontosan 2001. szept. 11-én történt. Még pontosabban: a legelsőeltérés 15 perccel azután történt, hogy az első repülő becsapódotta WTC-be.”

HA A GONDOLATAID FÉLELEMBEN GYÖKEREZNEK,

itt az idő, hogy felkeljünk. Nem félelemben, hanem szeretetben. Együtt állunk, megosztva elbukunk. Kezdődjön a nagy forradalom!

“Mély változások kezdődnek, a világunk, ahogy eddig ismertük, átalakul. Civilizációnk eltűnik, hogy helyet adjon egy újnak. Ami eddig láthatatlan volt. láthatóvá válik. De csak azok számára, akik a szeretetet választják a félelem helyett.”
“Azok, akik gyengéden járják a Földet, amikor a tudatlanok beszélnek hozzájuk, teljes békében vannak. Az este magányában meditálnak.” (Korán)
“Meditálj és engedd a te szemed tisztává válni, és a te teljes tested megtelik fénnyel.” (Biblia)
“Amikor elsajátítod a meditációt, az elme megingathatatlan, mint egy lámpás lángja egy szélcsendes helyen.” ( Bhagavad Gita)
“A budhizmus fő hangsúlya az elme átalakítása, és ez a transzformáció a meditáció függvénye.” (Őszentége, a Dalai Láma)

Képesek vagyunk mennyországot teremteni ezen a Földön. Minden, amit tenned kell az, hogy befelé figyelsz. Mindannyiunkban megvan az erő, hogy befelé figyeljünk. Egyszerű. Képesek vagyunk békét teremteni ezen a bolygón.
SZERETET VAGY FÉLELEM? A VÁLASZTÁS A TIÉD!

Tisztítsd meg magad a félelemtől és a rögzült gondolkodásmódodtól! Szabadulj fel érzelmileg! Használd az ÉFT-t magadért, mindannyiónkért, a Földért! Kopogtass és érezd magad jól, hogy szebb jövőt teremts!

ÉFT: Érzelmi Felszabadító Technika tanfolyam

Ha olyan módszerre van szükséged, amely:
– ütős,
– könnyen megtanulható,
– azonnali változást hoz,
– az elengedés legjobb eszköze.

akkor neked az ÉFT-re van szükséged!

ÉFT fájdalom csillapítására

Én évek óta tanítom és szenvedéllyel tölt el.

A tanfolyam 3 napos rengeteg gyakorlással.
Lesz lehetőség tanulni, kipróbálni, gyakorolni és kérdezni.

RÉSZLETEK:

A mindenkor aktuális ÉFT időpontok ITT!

Időpont:
2015. január 31. szombat, 9:30-16:30
2015. február 1. vasárnap, 9:30-16:30
2015. február 15. vasárnap, 9:30-16:30

Helyszín:
Budapest, Ráday u. 29. Éden, 1-es csengő
Szegeden és online is.

További részletek: privátban

A részvételi díj tartalmazza a jegyzetet is.
Jelentkezés: e-mailban vagy telefonon.

Elérhetőségek:
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
70/ 267-0679

Semmi féle felszerelés és előképzettség nem szükséges.
A résztvevők tanúsítványt kapnak a részvételről és arról, hogy a módszert elsajátították.
Minden foglalkozás gyakorlatcentrikus.

Gyerek kezelése ÉFT-vel

BETEG A GYEREKEM!
PROBLÉMÁIM VANNAK A GYEREKKEL!
SEGÍTAZ ÉFT?

IGEN, AZ ÉFT ERRE IS AD MEGOLDÁST!

 

Bár az ÉFT nem gyógymód, de egy tudományosan bizonyított és hatékony eljárás. Menjetek orvoshoz, de használjátok ki az ÉFT nyújtotta lehetőséget is.

Ha valaki kipróbálta, megszerette az ÉFT módszert; már megszabadult számos kellemetlen fizikai és lelki problémától – felmerül a kérdés, hogy vajon hogyan segíthetne a gyermekén, unokáján, tanítványán? Az ÉFT erre is ad lehetőséget.

A módszer rendkívül rugalmas. Kortól, nemtől függetlenül alkalmazható. Csak ismerni kell a módját.

Gyermekek kezelése ÉFT-vel.
Gyermekek kezelése ÉFT-vel.
KISKAMASZOK-KAMASZOK esetén:

Nagyobb – 10-14 éves – gyerekekkel már könnyű dolgozni, hiszen képesek megfogalmazni a problémájukat és képesek a kopogtató mozdulatok és mondatok lemásolására. Ha tehát egy 10 éves kislány fél a sötétben, vagy fáj a hasa, akkor leülünk, elbeszélgetünk az érzésekről és végig csináljuk azt a néhány perces kopogtató procedúrát egymás tükörképeként, ami ilyenkor akár a felnőttekkel is szokásos. És remélhetőleg azonnal vagy pár percen belül jó eredményeket érünk el

A 4-10 ÉVES KOROSZTÁLY:

Kisebb gyermekeken mi magunk végezzük el a kopogtatást. Én általában lefektetem a kisfiamat, én kopogtatok a pontjain, mondom a szöveget, ő pedig ismétli. Gyakran használom azt a mondatot, hogy: „ Bár van ez és ez a problémám, de tudom, hogy jó kisfiú vagyok és apa és anya nagyon szeret engem.”

Ennek az eljárásnak három szuper pozitív hozadéka is van. Egyrészt valódi figyelemmel fordulunk a gyerekhez, rá fókuszálunk és nem csinálunk közben valami „hasznosat” és „fontosat”. Másrészt testi érintést használunk, ami nagyon jó érzés a kicsi számára. Harmadrészt azzal, hogy többször is elismerjük és betápláljuk, hogy bármi is a problémája, ő akkor is jó és szeretik a szülei, sokat teszünk a gyermek önbecsüléséért és biztosítjuk a szeretetünkről.:)

Ennél az eljárásnál 3 szeretetnyelvet is használunk: 1,. a minőségi időt; 2. a testi érintést; 3 az elismerő szavakat.

Nem is hinnénk, mennyire fogékonyak a gyerekek erre az eljárásra. Hiszen olyan, mint egy jópofa játék!

BABÁK ÉS KISGYERMEKEK:

Az egészen kis gyermekekkel, csecsemőkkel már más módszert kell elővennini. Ez a helyettesítő kopogtatás, ami éppolyan hatásos, mintha ő saját maga csinálná végig a procedúrát. A terapeuta vagy a szülő egyaránt végezheti. Bármikor, akár percek alatt múlaszthatjuk el gyermekünk fájdalmát, félelmét, köhögését…

MILYEN PROBLÉMÁT KEZELHETÜNK ÉFT-VEL GYERMEKÜNK ESETÉBEN?

 A válasz ugyanaz: Használd Az ÉFT-t Mindenre!

 – rossszalvó a baba
–  hasfájás
–  csuklás
–  köhögés
–  bőrproblémák…
–  félelmek
–  szorongások
–  tanulási nehézségek
–  sérülések
–  …

A módszert folyamtosan tanítom. Bármikor becsatlakozhatsz személyesen vagy online a tanfolyamkba. ITT

Régi minták kikopogtatása ÉFT-vel

Min szeretnél változtatni?

A legtöbb ember valaminek a megváltoztatására törekszik az életében. Az most teljesen mindegy milyen szempontból akarja, hogy ez a változás megtörténjen. Pl. van valamilyen rossz szokása, sokat eszik, kifolyik a kezéből az élete, …

Ezek az agyba lettek beprogramozva, mint egy bekötött áramkör. A neuronok összekötése által.

D. Hebb neuropszichológus szerint valamennyi tapasztalatunkhoz érzetek, érzések, fizikai megtapasztalások kapcsolódnak. Minél többször ismételjük a cselekedetet, annál inkább beágyazódik az agyba, és annál erősebb lesz a kapcsolat a neuronok vagy agysejtek között.

Egy profi golfozó – aki már több ezerszer elismételte a mozdulatot – akár gondolkodás nélkül képes jól elütni a labdát. Míg, ha soha nem golfozott, az első pár, vagy akár első ezer ütés kissé érdekesre sikeredhet.

Ugyanez a minta érvényes a mindennapi tapasztalatokra is, mondjuk a fogmosásra, de összetettebb tevékenységekre is. Például arra, hogy hogyan lépünk kapcsolatba az emberekkel, hogyan reagálunk egy bizonyos szituációban, milyen érzelmi állapotban vagyunk hajlamosak leélni az életünket 

A kopogtatás módszerével megszakíthatóak ezek a minták.

Az ÉFT-t éppen arra tervezték, hogy az ember képes legyen felhagyni a régi mintákkal, el tudja engedni a régi, érzelmekkel átitatott emlékeket, energiákat, agyi mintákat és helyettük újakat, hasznosakat hozzon létre.

Tehát mit is kéne csinálni akkor?

Először is válassz egy napot, amikor gyakorolni fogod ezt a megközelítést!

Előző nap határozd meg, mit is szeretnél elérni. Bár a korábbi tapasztalatok azt mondják majd: „már annyiszor akartam ezt a dolgot, de mindig feladtam.”

Pl, mit is akartam?

– Sportolni,
– meditálni,
– összpontosítani a munkára,
– lejönni egy napra a Facebook-ról,
– több időt tölteni a gyerekkel,
– a kreatív hobbimmal foglalkozni,
– több pácienst szerezni, …

Aztán nap végén az ember keresi, mit is valósított meg a céljából. És este megállapítja: „ A francba, már megint egy újabb nap, amikor nem csináltam!”

Még egy nap, amikor akartam, de nem sportoltam.”

Még egy nap, amikor akartam, de nem meditáltam.”

Még egy nap, amikor ügyfeleket kellett volna szereznem, de nem tettem.” Figyeld csak meg, mit csinálsz ilyenkor, amikor este visszapörgeted a napodat! Megerősíted a mintáidat, hogy mit is nem csináltál meg már megint. Megint újabb agyi neuronok kapcsolódtak össze és egyre valószínűbb, hogy az élmény újra megismétlődik.

A feladat egyszerű: Szakítsd meg a mintát!

Szóval megvan a listád (nem kell,tökéletes lista, csak legyen rajta egy-két dolog, amiben nem vagy „tökéletes”) és kezdődjön a nap! Ezen a napon és csak ezen az egy napon az a dolgod, hogy ezt gyakorold, mármint megszakítani a régi mintát és a kopogtatás segítségével újat beilleszteni a régi helyére.

Hadd mondjak egy példát, hogyan használtam a minap.

Csak 10 percet akartam meditálni, hogy világos céllal, tiszta fejjel induljon a napom. És tényleg meg akartam változtatni a régi mintát, miszerint reggel, felkelés után az e-mail-jeimet ellenőrzöm le, akár pár perccel ébredés után. És a dolgok egyből olyan érdekesek voltak, olyan sok izgalmas dolog történt, hogy bekattant az e-mail ellenőrző mintám.

Szóval, mi is történt az előző este beállított minta-megtörő szándékkal? … Hát, ez történt … (És valószínűleg veled is ez történik, ezért figyeld meg a tapasztalataid részletesen!)

Tehát a fejben lévő, „reggel egyből ellenőrizd le a leveleket” minta … rutinná vált … Így amikor éreztem, hogy húznak a levelek a gépem felé, megálltam és csak néhány percet kopogtattam.

Íme egy Kopogtatós példa, hogyan is csináld:

 

Karate kézél: Bár most azonnal meg szeretném nézni a leveleimet, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

Karate kézél: Bár a régi mintám szerint máris ellenőrizni akarom az e-mail-jeimet, most úgy döntök, hogy másképp viselkedek.

Karate kézél: Bár egy részem ellenőrizni akarja a leveleimet, ez csupán az, amit csinálok és aki vagyok, most úgy döntöttem, hogy megváltoztatom ezt mintát és meditálok inkább.

Szemöldök sarok: Egy részem ellenőrizni akarja az e-mail-eket …
Szem mellett: Van ez a régi mintám,…
Szem alatt: ami tovább akar működni …
Orr alatt: Ez a régi minta …
Száj alatt: Az e-mail-eket elenőrizni …
Kulcscsont: És most azt választom, hadd menjen, leteszem …
Kar alatt: Biztonságos mást választani …
Fejtető: És most meditálok … 

Ez az egyszerű kopogtatás képes megváltoztatni a mintát.

Ennyi az egész! Ugye, milyen szép és egyszerű! Nyilván kopogtathatsz több kört is, de gyakran ennyi is elég ahhoz, hogy elvedd a régi minta élét és létrehozz egy újat. Játssz vele, használhatod egész nap. Kapd rajta az elmédet, amikor a régi minták után fut és kínálj fel neki másik lehetőséget 

És ma reggel működött, meditáltam. Koncentráltabb és hatékonyabb lettem. Bizonyíték rá, hogy ezt máris leírtam.

Minden félelem mögött a halálfélelem húzódik

Szerelmi probléma
Minden félelem mögött a halálfélelelem húzódik.Kettő az egyben oldás. Látszólag egy szerelmi történet. Rendes ember vagy Zsivány Tóni? De aztán mélyebbre kellett menni és felbukkant a halálfélelem.
Látszólag egy szerelmi történettel van dolgunk.

Egy kliensem szerelmi problémával keresett meg. Kedves, intelligens hölgy. Rendezett családdal, gyerekekkel, férjjel, …
Bejelentkezésnél én mindig elkérem a kliens és a története szereplőinek születési adatait, mert előre kiszámolom a kronobiológiai képletüket. Ki milyen energiával született, mik az adottságai és ezen felül megnézem a sorstani kapcsolódásokat is. Kinek kivel milyen dolga van, mi a sorsfeladatuk egymással, van-e egyáltalán dolguk egymással, vagy netán szabad akaratból vannak együtt.

A telefonban véletlenül rákérdeztem, hogy hány szereplős a történet, amivel megkeres. Csak úgy gyűltek a nevek. A kiszámolás után, amikor még nem tudtam, hogy ki kivel van, jót mosolyogtam, mert a képlet egy pókhálóra emlékeztetett. Mindenkinek volt sorstani kapcsolódása mindenkivel, több szinten is. És nem is voltak ezek rossz kapcsolódások. Főleg tanítói-tanulói fordult elő, ami nagyon kellemes és hasznos.

Nos, így találkoztunk Beával. Elmesélte, hogy van egy szép családja, sok éve élnek harmóniában, született két gyerekük, tulajdonképpen jól megvannak. A férje nagyon rendes ember, egy húron pendülnek, egymás mondatait fejezik be. Károly a gyerekekkel jól bánik, jó munkája van. Valami azonban nem stimmel.

Az első férj

Bea egy ideje már csak az első férjére tud gondolni, akivel annak idején szenvedélyes kapcsolatuk volt. Imádták egymást. Azonban mellette Bea nem tudott az lenni, aki szeretett volna. Nem építhette a karrierjét, és korlátozva érezte magát. Pedig a feneke alá volt téve az autó, ház, … Azonban zavarták a férfi zűrös ügyletei, zavarta az élete korlátozottsága. És ez végül arra késztette, hogy elváljon.

Rövid idő után férjhez ment, gyerekeket szült egy másik férfinek, Károlynak. Teltek az évek és egyszer csak azon kapta magát, hogy a volt férjére gondol, egyre többet és egyre többet. Úgy intézte, hogy találkozzanak, majd beszélgessenek. Ez azért is volt nehéz számára, mert a férfi elzárkózott. Igyekezett magát távol tartani Beától, mert még mindig elementáris hatással volt rá a nő. Hónapok alatt levelezés alakult ki közöttük és olykor titokban találkoztak beszélgetni. Kiderült, hogy a férfi még most is bármire hajlandó lenne a volt feleségért.

Miről szólt az első házasság?

Csináltunk Beának egy oldást, visszamentünk okkorba. A férfi emlékeztette őt az apukájára, aki fiatalon meghalt. Csináltunk egy családállítást is, de még éreztem, hogy sehol sem tartunk. A hagymarétegek között csak a felszínt hámozgatjuk.

Kiteszteltem, hogy a leghatékonyabb módszer a Byron Katie -féle „négy kérdés” lesz a továbbhaladásra. Bea ki is töltötte az „Ítéld meg embertársadat!” című kérdőívet, amiben arra kértem, hogy mindent, amit gondol Zsoltról, az első férjéről, bátran írjon le. Mit gondol róla, mit kéne annak tennie, mivel tenné boldoggá, mit nem kéne csinálnia, mit nem szeretne vele kapcsolatban átélni.

A négy kérdés szenzációsan működik. A kérdőíven mondatról mondatra haladva, megfordítjuk a kijelentéseket. A végére kiderül, hogy azért van bajunk a másikkal, mert bennünk zajlik valami, amivel addig nem voltunk hajlandóak szembenézni, mivel túl fájdalmas lett volna. Helyette sokkal könnyebb egy másik emberre kivetíteni azt és maguk helyett arra haragudni. Ez a fajta megfordítás kíméletes és közben katartikus felismeréseket hoz. Az emberek, akik elvégzik „A Munkát”, általában először meghökkennek, olykor sírnak, végül nevetnek saját magukon. Tudatosodik a játszmájuk, és a tudatosodás, felismerés után képesek elengedni. Ilyenkor érdemes egy jót kopogtatni, vagy egy oldást, elengedést, akármit csinálni.

Bea is hasonlóan járt. A végén annyira nevetett, amikor ő maga fogalmazta meg, hogy ő az, aki követelőzik, manipulál, mégis ő az, aki haragszik a másikra. Ő volt az, aki korlátozta előző házasságában saját magát, ő nem járt el dolgozni és ő nem hitt saját magában. Szembesült magával, nevetett és látszott a sokkoló élmény mögött húzódó felszabadulás. Mivel az állítások megfordítása során felbukkanó igazságok mindig sokkal egyszerűbbek, igazabbak és boldogítóbbak, mint az eredeti állítás volt. Az igazság egyszerű és felszabadító.

Bea kapott házi feladatot, amit az agyátállítás megkönnyítésére szoktam adni. Néhány napon keresztül kell egy bizonyos módon személyiség újraprogramozó mondatokat kell mondogatnia.

 Annyira örültem, hogy egy felszabadult, „megvilágosodott” kliens távozott tőlem.

Rendes ember – kontra szenvedély

Két nap múlva azonban telefonált, hogy a lehető leghamarabb újra eljönne hozzám, mert két nap euforikus könnyedség után rosszabbul van, mint előtte.
Ekkor már tudtam, hogy egy újabb, számára veszélyesebb hagymaréteg került a felszín közelébe. A tudatalatti ilyenkor veszélyhelyzetet hirdet, mert azt érzékeli, hogy egy számára „életfontosságú” hiedelmet akar a tulajdonos megváltoztatni és akkor veszélybe kerül.

Először oldottunk, majd kopogtatással mentünk egyre mélyebbre és mélyebbre. Nem ragozom sokáig, de pontosan lehetett tudni, mikor értünk el végre a gyökérokhoz.

Nem is említettem a volt férjjel kapcsolatos felismerésünket, miszerint Zsolt adta számára a szenvedélyt. Megbízhatatlan volt, kockázatos életet élt, azonban ott lobogott a tűz kettejük között. A jelenlegi férj egy rendes ember, megbízható, a legjobb barát, jó apa és minden, kivéve, hogy nincs meg a szenvedély. A volt férj felbukkanása ezzel szembesítette Beát, hogy számára ez is fontos. Az egyik Zsivány Tóni, a másik Rendes Ember. Mindkettőben van valami, ami számára létkérdés. Tehát Zsolt felbukkanása megmutatta,  mi az, ami Bea számára fontos, mi az, ami hiányzik Bea életéből.

Változás – magány – halál

Azonban a kopogtatás ennél is mélyebbre ment. Azt érezte, hogy ha választania kell, akkor veszélyben van. Miért is, mert ha úgy dönt, hogy elválik, akkor egyedül marad, nem lesz társasága, besavanyodik, szomorú lesz. Nem értettem, miért. Hát azért, mert az anyukájával is ez történt, illetve a húgával is. Mindketten rákban haltak meg. Az édesanyja a férje halála után egyedül maradt, egyre magányosabb lett, nem járt sehová, végül szomorúan, az életet elutasítva meghalt rákban.

Bea azt rögzítette, hogy ha ő egyedül lesz, vele is ez fog történni s ő is meghal.

Ugye józan ésszel mindenki tudja, hogy ennek nem kell így lennie. Az ÉFT kopogtató módszere azonban lehatol a tudatalatti tartalmaihoz is és felszínre hozza az elme által életvédő fontos hiedelmet, amivel Bea a saját életét szerette volna megmenteni.

Tehát tudja, hogy szüksége van egy olyan emberre, akiben mindkét férfi erénye: a szenvedély és a megbízható hétköznapok. Azonban Bea elméjében az játszódott le, hogyha ő változtat, akkor az nem biztonságos, mert lehet, hogy egyedül marad és abba akár bele is halhat, akárcsak a család nőtagjai.
Erre a korlátozó hiedelemre kapott egy oldást és házi feladatot.

Nem a váláshoz kell hozzásegíteni

Azonban nem kell megijedni senkinek. Én nem ahhoz segítettem hozzá, hogy elváljon, hanem ezt a hibás kódot vetettem vele észre és otthon ő távolítja el a házi feladat segítségével. Amikor már nem fog abban hinni, hogy „Ha szabadon döntök az életemről, akkor abba akár bele is halhatok”, akkor valóba hozhat egy szabad döntést, dolgozhat a házasságán, vagy csinálhat, amit csak akar. De már nem azért fog a férje mellett maradni, mert különben meghalhat, hanem azért, mert úgy döntött. És ez óriási különbség. A korlátozó gondolata nélkül már nem egy eszement ösztönös és önsorsrontó száguldásba kezd két férfi között, hanem pusztán az alapján dönthet vagy nem dönthet, hogy mi a fontos érték számára és mi nem. Mi az, amiről hajlandó lemondani és mi nem.

A félelem és a korlátok oldása

Vannak korlátok, amelyek bennünket szolgálnak (pl. a tűz meleg, nem érdemes belenyúlni), azonban vannak olyan hiedelmeink, melyek nem megvédenek bennünket, hanem korlátoznak. Ezért hívjuk őket korlátozó hiedelemnek, vagy korlátozó hitrendszernek.

Azonban, ami miatt leírtam ezt az esetet az nem ez a tanulság volt. Tanítóm és barátnőm – Odrobina Márti – gondolatát szerettem volna megosztani, miszerint minden félelem mögött a halálfélelem húzódik.
Ezzel sokan szoktak vitatkozni, főleg Márti tanítványai. Márti bele szokott menni a játékba, hogy bebizonyítsa. Pl. mindenki mondhat egy félelmet, aztán ezt hamarjában vissza is vezetik a halálfélelemhez. A 6., 7. próbálkozás után már nevetve nem mondanak újabb félelmeket, mert rájönnek, hogy azt cincálva is a halálfélelemhez fognak eljutni.

Mi ebből a tanulság? Olykor azt hisszük, hogy két férfi között őrlődünk, miközben lehet hogy az elménk abban a tévedésben van, hogy vagy a megalkuvás vagy a halál között kell választani.

Leplezd le a korlátaidat!

Ha van egy olyan érzésed, ami boldogtalanságot okoz, akkor tuti, hogy elhittél egy olyan gondolatot,ami nem igaz.

A kérdés, van-e kedved megtudni, mit hazudsz magadnak, vagy kitartasz a boldogtalanságot eredményező gondolat mellett? Mindkettőhöz jogod van. Válassz, mihez van kedved!

Disszonancia köztem és Köztem – elme és lélek vitája

Az elme és a lélek összhangja

Nem régiben olvastam Vadim Zeland könyvét (Válaszd ki magad a sorsod!), melyben minduntalan visszatér a gondolat, hogy: a lélek gyakran egészen mást akar, mint a tudatos elme. Ha hagyjuk, hogy ez a disszonancia fennálljon, akkor egyrészt nem jutunk el a célunkhoz, hiszen a lélek / tudatalatti, nincs összhangban ezzel, vagy eljutunk, de hatalmas erőfeszítés által. Mint tudjuk, a tudatalatti dolgok nagyobb erővel bírnak, mint a tudatos elme.

Tehát eredményességünk szempontjából érdemes a lélekkel összhangba kerülni,mert akkor nem szélmalomharc lesz eljutni a vágyott célhoz, hanem belesimulunk az élet áramlásába és csak kormányozni kell kicsit jobbra, kicsit balra.

Erről eszembe jutott, hogy vajon bizonyos céljaimat illetően én vívok-e szélmalomharcokat?

És be kellett látnom, vívok. Hiszen ha nem így lenne, akkor nem görcsölnék semmin. Hagytam magam lenyugodni és befelé figyelni. Megkerestem a hozzám időben legközelebb álló egyszerű kis esetet.

Azt hittem belefér, de mégsem

Egy kliensem megkért, hogy tanítsak meg neki valamit, amit tudja, hogy használok. Ez az én saját találmányom, senkitől sem hallottam, hogy csinálna ilyen. (Családállítás SVT-vel, felhasználva a családtörténeti asztrológiát is.)
Én egyből belementem, gondoltam, mindegy mivel foglalkozok amikor ügyfelezek: Oldjuk a problémáját, vagy tanítok.
Azonban mihelyst letettem a telefont, jelzett a lélek, hogy neki ez nem tetszik. A tudatos elmém pedig nyugtatgatta, gyártotta a magyarázatokat, kifogásokat.
Azzal gyötört a lelkem, hogy már megint úgy ugráltam, ahogy más fütyült, nem értékeltem, sőt leértékeltem magamat és a tudásomat.
A barátnőm is felhívta a figyelmemet arra, hogy ez egy olyan “know how”, amiben sok munkám van és más nincs, aki ezt szintén tudná.
Éreztem, hogy igaza van. Mivel annyira egyben volt ez a módszer a fejemben, nem tartottam nagy dolognak. Hiszen én – pikk-pakk – csoda kis táblázatot és háttéranyagot készítettem belőle. “Csak” egybe kellett fésülni azt, amit tudtam és használtam.

A saját erőfeszítéseimet nem vettem számításba. Tanultam, valami újat hoztam létre, összeraktam, beszkenneltem a táblázatot és magyarázatokat is gépeltem hozzá. Végül összeállt egy kompakt kis anyag.

Szóval ezt választottam témának. Ez volt az „egyetnemértés” köztem és KÖZTEM.
Készen álltam arra, hogy feltárjam ennek a disszonanciának a gyökerét, kikopogtassam magamból és végre tudjam képviselni a saját érdekeimet.

Még egy kis kitérő: A JELEKRŐL

Vadim Zeland a jelekről is ír, amiket “csak úgy” kapunk. Ha nyitott állapotban vagyunk, kérdezünk, akkor előbb-utóbb kis jelentéktelen megjegyzés vagy bármi más formájában jönnek. Jöttek is sorra szépen:
Tegnap hallgattam a sporthírekben Kemény Dénest, aki arról nyilatkozott, hogy visszavonul a vízilabda csapat éléről. 3 olimpiát nyertek a vezetésével, azonban ma már úgy érzi, nem lenne képes újra feltöltődni, felszívni magát annyira, hogy ismét hozzák az eredményeket. Ebben eddig nincs semmi érdekes. Azonban hozzátette: “BÍZIK ABBAN, HOGY SIKERÜLT RACIONÁLIS DÖNTÉST HOZNIA ÉS SIKERÜLT AZ ESZÉRE HALLGATNIA, NEM PEDIG AZ ÉRZÉSEIRE.” Paaang, a fülem azonnal kiszúrta ezt a mondatot. Tehát Kemény Dénes nem a lelkével szeretett volna összhangba kerülni, hanem az elméjével. Szegény Dénes(!), gondoltam. Egyébként szerintem az érzéseire hallgatott. Még ha nem is akart.

Belátom, vannak helyzetek, amikor az józanul kell mérlegelni. Vannak pro és kontra érvek, de ez a sorstani kérdés – szerintem – pont nem ilyen volt. Én életem egyik legfontosabb döntésénél biztosan figyelembe vettem volna a lélek suttogó hangját.

Aztán elolvastam Carol Look EFT terapeuta hírlevelét, amiben ezekkel a kérdésekkel kezdett:
– “Szoktad-e úgy érezni, hogy jobb kishalnak lenni egy nagy tóban?”
– “Amikor étteremben szétdobjátok a számlát, szoktál-e többet fizetni, mint, ami a részed?”
– “Gyakran adod-e át másnak a hatalmat?”
– …..

Az érzések és korlátok oldása – utazás befelé

Ekkor ismét tudtam, hogy kaptam egy újabb jelet. Tehát épp itt az ideje kopogtatni egy kicsit.

Egyszerűen csak nekiálltam és mondtam, amit éreztem, kopogtattam, megbocsátottam és szerettem magam, …
Hamarosan jöttek is a képek, infók.
Az egyik rokonomnál láttam a mintát, hogy mindig borravalót ad, adakozik, nagyvonalú, akkor is ha nem indokolt, nem szeretné, hogy véletlenül is adós legyen. Nem kérdez rá még véletlenül sem egy kedvezményre, mert az hogy nézne ki, … Egyrészt ezt azért teszi, mert ő így szokta. Másrészt, mert fontos, hogy szeressék, konfliktust kerüljön és megfeleljen mások elvárásainak.
Rájöttem, hogy simán átvettem a mintáját. Lehet, hogy a családtagomnak ez a viselkedés nem okozott túl nagy belső konfliktust, de nekem, aki 35/8-as életfeladattal születtem, ez önmagam szembeköpése volt. Mégis csináltam nap, mint nap.
Aztán kopogtattam tovább, mert ilyenkor jönnek ám a képek és ötletek. Azt is láttam ennél a rokonomnál, hogy elvállal alkalmatlan időpontban jött munkát is, nem tud nemet mondani. Belül puffog, dohog, de mégis megteszi, amit az ügyfelek kérnek.
Ezt is sikerült átvennem, csak én nem dohogtam, hanem racionális magyarázatokat gyártottam, hogy mit miért tettem, úgy hogy másnak jobb legyen, mint nekem.

Felismerések

Nagyon felszabadító volt ez a kopogtatás. Végig éreztem, hogy a lelkem mosolyog, mert egyre inkább összhangba kerülök vele.
Arra is rájöttem, hogy ezt a viselkedést senki nem kérte tőlem. Ezt tanultam, ezt vettem át és ezt kellett felismernem és leraknom. Másokra haragudtam, hogy – mondjuk – kihasználnak, nem értékelnek, miközben ezt én csináltam magammal. Én értékeltem alul magam és én mentem bele olyan dolgokba, ahol nem volt meg az egyensúly.

Mi ebből a tanulság?

  • A lélek valóban mindent tud és mindent érez. Az értelemnek érdemes megfejtenie az általa közvetített információkat.

  • Ha foglalkoztat valami bennünket, akkor előbb-utóbb kapunk jeleket, amelyek segítenek átkerülni egy kedvezőbb életvonalra.

  • Az elengedés – például ÉFT-vel vagy Faster EFT-vel megkönnyíti, hogy összhangba kerüljünk a lelkünkkel.

Kérdezz, légy nyitott a válaszra, vedd észre a jeleket, fogadd el, hogy ezt érzed és engedd el vagy változtasd meg! ENNYI!

Teremtőnek születtél, nem felhasználónak

Teremtőnek születtél, nem felhasználónak
Kondicionáltság – mire tanított a környezeted?

A születés és ami azt követi, olyan lehet, mint amikor bekerülsz egy elmegyógyintézetbe!!!

Ott vagy ártatlanul, nyitott tudatállapotban, elfogulatlanul és mindenki rád zúdítja a saját elméjének termékét.

Az egyik félni és félteni fog hidegtől, melegtől, mert ezt tanulta az anyukájától. Pl. mindig azt hallotta az anyukájától, hogy ha leveszi a sapkáját, akkor meg fog fázni. Ezt olyan jól megtanulta, hogy amikor egyszer májusban egy szép tavaszi délutánon levette a sapkáját, a tudatalattija szólt neki, hogy na most van az amikor levetted a sapkát és ezek szerint most kell megfázni. Megfázik és látja, hogy az anyukájának igaza volt. A világ így működik. Ő is így fogja megvédeni majd a gyerekét a megfázástól.

 A másik azt tanítja, hogy alkalmazkodni kell, mert mit fognak szólni az emberek.

A harmadik azt, hogy légy kemény, mert a világ kegyetlen hely. A túlélésért folyamatosan keményen kell küzdeni.

A negyedik jóakaró azt tanítja, hogy amit sokan igaznak vélnek, az igaz is. Ne legyenek ettől eltérő gondolataid, mert akkor kilógsz a sorból. Alkalmazkodj, illeszkedj be, mert akkor fognak szeretni.

 Milyen paradox helyzet az, hogy mindenki, aki ezekre megtanított, a legjobban akarta neked. Meg szeretett volna védeni attól a sok veszélytől, fájdalomtól, sikertelenségtől, … amiben neki is része volt.

(A „legrosszabb” hír, hogy ha mindez nem lenne így, akkor is felszednéd ezeket a gondolatokat. Hiszen benne van a körülötted lévő információs mezőben. Tehát a te faladatod ezt felismerni és dönteni, hogy szeretnéd-e te is ezt játszani.)

 Ez a felhasználó típusú hozzáállás a világhoz. Abból „főzöl”, amit mások eléd tettek és úgy, ahogyan mások szokták.

Aztán fölnőttél

  Akkor mi között is lehet választani?

  1. Beilleszkedsz ebbe az elmegyógyintézetbe.
    Tehát megtanulod embertársaid gondolkodását, túlélési stratégiáit, felveszed a nézőpontjaikat.
    Ezáltal kizársz egy csomó nézőpontot. Amik nem jobbak vagy rosszabbak, hanem egyszerűen mások. Arra leszel tudatos, amire ők tudatosak. Tehát azok a dolgok fognak megtörténni veled is, mint velük.

  2. Arra fókuszálsz, hogy hogyan győzhetsz.

  3. Arra fordítasz energiát, hogy hogyan kerülheted el a vesztést.

Pedig ehelyett használhatnád a benned lévő – bár kissé beporosodott – kreativitásodat és tudatosságodat is.

Kreatív ember, tudatos ember?
  • – A kreatív ember divergensen, széttartóan gondolkodik. Ennek következtében több oldalról közelíti meg a problémát és olyan elemeket is összekapcsol, amiket mások össze nem illőnek gondolnak. Nyitott és merész.

    És milyen az, aki tudatos?

  • – A tudatos személy érzékel és észrevesz mindent, de nem korlátoz, nem minősít, nem kritizál és nem ítél meg semmit.

A TUDATOS EMBER NEM ZÁR KI SEMMIT, LEGFELJEBB NEM VÁLASZTJA.

Akkor hát hogyan lehet másképp, mit eddig?

  1. Vizsgáld meg, mi az, amivel te hozzájárulhatsz a bármihez, amiről szó van!

  2. Nézd meg, mi az, amit kaphatsz belőle!

  3. És kérdezd meg, milyen egyéb lehetőséged van még? (Ez utóbbit kezelheted olyan nyitott kérdésként, amiről legutóbb írtam. Küld ki, és légy nyitott a válaszra!)

Ha nem tetszik a világ úgy, ahogyan működik, teremts egy másikat! Csak ne felejtsd el állandóan megkérdezni: Milyen más lehetőségem van még? 🙂

És hogy jön ide az ÉFT meg a Faster ÉFT?

Nagyon egyszerű. A régi gondolatokat, hitrendszereket, emlékeket, amik alapján korlátozó hiteket véstünk be, kopogtatással a leggyorsabb eltávolítani.

Zseniális gondolatokat olvasok mostanában (Richard Bartlett, Vadim Zeland, Palacskó András, D. Hawkins, …), de mindig találok bennük egy gyenge pontot. Az pedig a „hogyan”.

Az emberek olvassák, hallgatják ezeket a nagyszerű embereket, rájönnek, hogy hibás vagy kevésbé hasznos gondolataik vannak, hogy nézőpontot kellene váltaniuk, hogy el kellene engedni sok régit, de hogyan?
Látom a sok hallgatót, tanfolyami résztvevőt, akik csillogó szemmel fogadják be a zseniális és felszabadító gondolatot, de a megvalósítás már nem sikerül. Próbálkoznak elengedni, de nem tűnik túl eredményesnek, nem érzik az átütő erőt, amit mi éft-sek nap, mit nap tapasztalunk.
Azt, hogy kopogtatás előtt még képesek voltunk gondolni vagy érezni valami számunkra haszontalant, azután pedig már nem.
Megjegyzem, hogy Palacskó András elengedő gyakorlatai nagyon tetszenek és gyakran használom is őket, azonban ha minimális erőfeszítésre beállt lényem haladni szeretne, akkor kopogtatok.

És a legjobb az egészben, hogy van miből választani. Olykor ÉFT-zek, máskor fasterezek, megint máskor elengedő gyakorlatokat végzek a mátrix-szal. És ott van még a kinez, az SVT és annyi minden más. Jelszó: Használd, amire éppen nyitott vagy!

Tudod!? Ne zárj ki semmit, legfeljebb ne válaszd!

Nyitott kérdések

NYITOTT KÉRDÉSEK:

A nyitott kérdések használatával a legegyszerűbb „varázsolni”.
A kérdés feltevésekor egyfajta feszültség vagy többletpotenciál keletkezik az univerzumban. Mivel az Univerzum energiaminimumra törekszik, igyekszik feloldani ezt a kérdés által keletkezett feszültséget.

irozsaszin_kerdojel.jpg Hogyan? Hát például, választ küld a kérdésre.

Ahhoz azonban, hogy megkapd a választ,

– nyitottnak kell lenned;
– el kell engedned minden elvárásodat;- el kell engedned a ragaszkodást a régi megszokott gondolatokhoz, módszerekhez, eljárásokhoz;
– és a legjobb, ha nem is vársz választ. Nem is gondolsz többet a kérdésedre. Hiszen már az is egy elvárás lenne. Azzal is akadályoznád, hogy a legjobb megvalósuljon.

Vonzás Törvénye

Ahhoz, hogy a legjobb valósuljon meg, jó formában / hangulatban érdemes lenned. (Erre jó az ÉFT!) Hiszen az unásig ismételt Vonzás Törvénye akkor is működik, ha unjuk, vagy, ha úgy érezzük, hogy mi nem tudjuk működtetni.

Egyébként a Vonzás Törvénye mindenképpen működik és mindenki képes működtetni. Minden percben mindenki azt teszi.

Például ezen az elven működik a „hétfő rossz nap” típusú hozzáállás is.

Aki nem szereti a hétfőt, annak a fejében tudatosan és tudat alatt is az a program fut, hogy a hétfő utálatos. És mivel ezt a rezgést küldi ki, ezért valóban ennek megfelelő – ehhez hasonló rezgésű – események fognak vele történni.

Korlátozó Hiedelem

Vagy egy másik példa. Ha vannak korlátozó hiedelmeid – márpedig vannak és nem is kevés -, akkor az egy nagyon erős program és mindig be is fogja igazolni magát. Ha azt hiszed, hogy az allergiád tavasszal ismét jelentkezni fog, mert annak az a rendje, akkor tavasszal biztos, hogy jelentkeznek is a tünetek.
Ha úgy gondolod, hogy csak kemény munkával lehet pénzt keresni, akkor minden fillérért meg is kell dolgoznod.
Ha azt gondolod, hogy a férfiak szemetek, vagy a nők kihasználnak, …, akkor szemét férfiakkal, kihasználós nőkkel fogsz találkozni.
Így működik a tudatos gondolat és még erősebben a tudat alatti program. Ha bármilyen negatív programot akárhányszor le tudsz futtatni – pl. szegény vagy, nem működik a párkeresés, rendszeresen bejönnek a balsejtelmeid – akkor van egy jó hírem. MESTERIEN TUSZ TEREMTENI!
Miért ne használhatnád ezt fel valami számodra hasznosabbra, vagy kellemesebbre?

  1. Tehát használj nyitott kérdéseket, és figyeld a belső reakciódat!

  2. Azután engedd el – pl. EFT-vel – az ellenállásodat, elvárásodat, hitetlenségedet, azt, hogy ez hülyeség, azt, hogy ez milyen klassz. Mindent engedj el! Üresedj ki és aztán

  3. Újra tedd fel a nyitott kérdést!

  4. Végül felejts el az egészet, tereld másfelé a figyelmedet – tegyél be egy jó zenét, menj el cipőt vásárolni, bármit … – csak ne akadályozd az univerzumot, hogy teljesítse a kívánságodat.

Példa

 De mi az a NYITOTT KÉRDÉS?

Pl.: Vajon ki lehetek ma?
Vajon hogyan érezném magam, ha ez és ez megoldódna?
Vajon minek kellene eszembe jutni?
Vajon mit csinálnék, ha tudnám, hogy mit kell csinálnom?