Címkearchívumok: anyós

Szorongás – vajon kihez tartozik? – esteleírás

MARADJ CSENDBEN, NE BESZÉLJ ANNYIT!

(esetleírás)

A gyerek oldása az édesanyján keresztül

Egy anyuka azzal a problémával keresett meg, hogy az 5 éves kislánya szorong az óvodában. Otthon eszik, beszél, azonban az oviban nem.
Én kértem, hogy csak az édesanya jöjjön el, hiszen rajta keresztül is nagyon jól lehet a kislányon dolgozni.
Kiteszteltem, hogy a kislánynak egy blokkoldásra van szüksége. Megkerestük a probléma keletkezésének időpontját. A szorongás gyökere 4 hónapos magzati korba volt visszavezethető. Ekkor az anyuka érzését vette át. Valamiféle igazságtalan helyzet állt elő, ami az édesanyának kellemetlen volt. Ezt vette át a magzat. Nem nagyon jutottunk mélyebbre, de nem is tűnt fontosnak. A korrekciót enélkül is el lehetett végezni itt okkorban. ( A részletekre gyakran nem a kezelés eredményessége miatt van szükség, hanem a mi elménk kíváncsi és szüksége van az információmorzsákra, részletekre.) Elég sok gyakorlatot kellett végigcsinálni, de haladtunk. Aztán a jelenben is kellett egy keveset oldani.

A második réteg hámozása

Majd az édesanyán keresztül egy AFT (Attractor Field Theraphy) kezelésre is szükség volt. Illetve „felállítottam a kislány számára egy bizottságot” ( Ingás Sorstisztítás ), amely a megfelelő mennyiségben és ismétlésszámban elvégzi a hátralévő 19 napig, napi 4x ugyanazt, az általunk is bekopogtatott formulát.

Mindennel – gyakorlatok, házi feladat megbeszélése – hamar végeztünk. Így megkérdeztem az édesanyát, hogy neki szüksége lenne-e valamiféle kezelésre. Elmondta, hogy az önbizalmával van a legtöbb gondja, illetve az anyósával jön ki nehezen. (Később kiderült, ez a két dolog nagyon is összefügg.)
Az anyósra kezdtünk kopogtatni:
– Hogy a másik unokáját jobban szereti.

– Az anyós a lánya családjával kedvesebb, nem rángatja őket. Figyelmesebb velük.
– A sógornő kislányával játszik, jobban szereti, …

A hozzáfűződő érzése a kritizáltság, düh, harag, irigység és még egy-két fizikai tünet.

Egészen jól haladtunk a felsorolt érzések csillapításával. Néhány jelenetet is semlegesítettünk, hogy a jelen érzések alapjait meggyengítsük.

Végül odajutottunk, hogy Vali ( a kliens) nem áll ki magáért. Az anyós nem is tudja, hogy hányszor bántja meg őket, hiszen ő és a férje jól nevelten tűr. Az anyós lánya kiáll az érdekeiért, jelzi, hogy mi esik neki jól vagy rosszul.

Ne beszélj annyit!

Miután egy kicsit csillapodtak Valiban az érzések és távolabb került a problémájától, megkérdeztem, hogy ki tanította neki, hogy így viselkedjen.
A kérdés azonnal talált. Az anyukája. Gyerekkorában mindig azt mondta neki, hogy beszéljen halkabban, ne beszéljen annyit. Mit fognak szólni az emberek, ha meghallják ezt a sok beszédet.
A kulcsmotívum pedig még az, hogy Vali a kronobiológia szerint érzelmi szinten szenvedélyes. Azaz a torokcsakra energiája nagyon magas. Neki muszáj azonnal lereagálni szavakban a történéseket, van mit közölnie, szeret beszélni. A szenvedélyeseknek ráadásul nagyon fontos az igazságosság. Nos, Valit az anyukája éppen arra nevelte, hogy tagadja meg ezt a kiáradó természetét, ne közölje, ami benne zajlik. Vali azt állította magáról, hogy határozatlan, ami nem igaz. Az igazság éppen az, hogy neki igen is van véleménye, álláspontja, szándéka, de azt tanulta, hogy ezt nem illik kimondani. Viszont akkor a környezete azt tesz vele, amit akar, ahogy nekik jó. Hiszen nem is tudják, vajon Vali mit szeretne.

Anyai minta

Erre kopogtattunk még pár kört. Ekkor vált számomra világossá, hogy Vali is egy mintát ad át a lányainak, akik nem érzik jól magukat. Különösen a kicsi. A kislány sem fejezi ki magát az óvodában. Mivel még egy energiarendszer az édesanyjával, teljesen átveszi az ő rezgéseit. Sőt ez már az anyaméhben eléj jól megvalósult.

Valit energetikai házi feladatokkal bocsátottam haza, melyet a kislányán kell végeznie. Azonban a legnagyobb feladata vissza találni az eredeti Valihoz. Ahhoz a cserfes, lelkes, önkifejező lányhoz, aki valaha volt. Ezzel segíthet legtöbbet a kislányán. No, és saját magán.

Hajrá Vali! Hajrá lányok.