Címkearchívumok: 2019

2020 – az életforgatókönyv szempontjából – párkapcsolati csapda

Mi lesz 2020 feladata?

Jobb, ha most tudod meg, mint később.

(Legutóbb a 2019-ről írtam az Életforgatókönyv szempontjából.)

Minden évnek van egy kiemelt témája, ami valamennyiünk életében megjelenik.

Emlékeztető: Jól csináltad-e 2019-ben?

2019-ben inkább mindenkinek magával kellett foglalkoznia.
2019 = 30/3
A nők a 3-ast gyakorolták, vagyis több nézőpontból kellett a dolgokra tekinteniük.
A férfiaknak ennél nagyobb kihívással kellett megbírkózniuk. És akiknek nem sikerült, azok akár “el is mehettek”.
Őket szimbolizálta a 0. Nekik az összes témából kellett felzárkózniuk, bölcsebbé válniuk. Vajon tudnak-e változtatni, fejlődni? Önvizsgálatot tartottak-e, hogy hol is tart az életük, és miért tart ott, ahol tart.

—————-
Ajánló:

Van-e kedved kipróbálni, milyen is vagy valójában?
Ugrás a szakadékba.
9 alkalmas ÉFT foglalkozás  Budapesten.
————–

2020 kiemelt témája:

2020 kiemelt témája az Életforgatókönyv szempontjából: az együttműködés a segítőkészség a párkapcsolat a félelmek a függőség és az intuíció 2020: a 22-es csapdája a párkapcsolatban 2020 = 22/4 Mi a 22-es csapdája? Egy olyan szituáció, amelyből nem lehet győztesen kikerülni. Egy önmagába visszatérő logikai folyamat. Például, amikor egy fiatal nem kap munkát egy vállalatnál sem, mivel nem rendelkezik elegendő tapasztalattal. De persze nem tud munkatapasztalatot szerezni, mert egy cég sem alkalmazza.

  • az együttműködés
  • a segítőkészség
  • a párkapcsolat
  • a félelmek
  • a függőség
  • és az intuíció
Kiket érint?

Mindenkit, de egyeseket fokozottan.

  1. Például akiknek 22/4 a küldetésszáma: 1971. 12. 1 = 22/4

  2. Akinek sok a 2-es születési dátumában.
    2002. 02. 12.
    1982. 05. 22.

  3. Akiknek most épp 22/4-es életforgatókönyvi szakaszuk van.
    1958-as születésűek 2020-2042-ig
    1963-as születésűek 2002-2024-ig
    1972-es születésűek 2011-2033-ig
    1981-es születésűek 2020-2042-ig
    1991-es születésűek 2011-2033-ig
    2000-es születésűek 2020-2042-ig

2020 megoldandó feladatai:
Problémák az együttműködésben
  • Aki nem szeret egyedül élni, belekapaszkodhat másokba. Olyan kapcsolatokban is benne maradhat, amely megalkuvás számára vagy ahol szolgál másokat, csak hogy maradhasson.
  • Aki azért kapcsolódik egy másik emberhez vagy közösséghez, mert ő maga bizonytalan.

  • Aki bizonytalan vagy labilis az csatlakozhat egy szektához. Vagy mások véleménye alapján hoz döntéseket.

  • Vannak, akik félreértelmezik az együttműködést. Úgy érzik, korlátozott a szabadságuk, vagy elszámoltatják őket, esetleg rossz értelemben vett szolgaságnak érzik a szolgálatot.

  • Akik csak azért, hogy elfogadják, szeressék őket, lemondanak magukról, megfelelnek másoknak. Egyfajta áldozati szerepkört élnek meg.

Az ilyen együttműködések krízishelyzetbe kerülhetnek.

2020: a 22-es csapdája a párkapcsolatban

2020 = 20 + 2 + 0 = 22 = 2+2 = 4 = 22/4

Mi a 22-es csapdája? Egy olyan szituáció, amelyből nem lehet győztesen kikerülni. Egy önmagába visszatérő logikai folyamat. Például, amikor egy fiatal nem kap munkát egy vállalatnál sem, mivel nem rendelkezik elegendő tapasztalattal. De persze nem tud munkatapasztalatot szerezni, mert egy cég sem alkalmazza.

Problémák a párkapcsolatban
"A kapcsolatokban vannak vakfoltok, melyeket nem akarunk észlelni. Az idén muszáj lesz szembenézni vele."
  • A párkapcsolatban meglévő önbecsapások kerülnek felszínre. Amivel nem mert szembenézni egyikük, vagy mindkettőjük, azzal most muszáj lesz. Nem lehet tovább lapítani. Muszáj lesz őszintének lenni – legalább önmagával. Ez persze kríziseket, idézhet elő. Szembenézni a halogatott problémákkal nem kellemes.
  • Azoknak lesz igazán fájdalmas ez a szembenézés az önbecsapással, akik nem is voltak a saját vakfoltjaikkal tisztában. Valahol mélyen tudják, hogy ott nem akarnak látni, tudni. De ha ránéznének a témára, akkor egy döntést kéne hozni – és épp ez az, amit el szeretnének kerülni.
  • Azok a párok, akik még  tavaly vagy az előtt elindították a változás folyamatát, azok most szépen végigvihetik a történetet. Ők a nyertesek.

    Milyen problémák kerülnek még tertékre?
  • Társfüggőség. Aki nem bízik a saját erejében, bizonytalan magában, döntésképtelen, vagy az elhagyás sérülésében szenved, a másikba kapaszkodik. Ezek is felszínre kerülnek.
  • Alárendelődés / szolgaiság (szemben a szolgálattal). Aki nem bízik magában, az erejében, a képességeiben és ezért becsatlakozik valaki alá.

  • Érzelmek kimutatásának hiánya, érzelmi bizonytalanság.

  • Amikor mindketten bizonytalanok a párkapcsolatban. Bizonytalanok abban, hogy mit szeretnének, kit szeretnének, mire vágynak. A másiktól várják, hogy majd kiderül. Inkább szövetségesek, a szerelem kevésbé fontos. Alkut kötnek.

  • Aki nem érzékeli a saját önbecsapásait, nem vallja be saját magának, hogy már nem szereti a másikat. Esetleg egy másik ember érdekli, vagy csak támaszkodik a párjára.

  • Akik elhitetik magukkal, hogy szeretik a másikat, de inkább csak kapaszkodnak a másikba a félelmeik miatt.
  • Akik a megszületendő gyerektől várják, hogy miatta majd együttműködnek. Ez egyébként sorstanilag megterheli a gyereket.

Az ilyen párkapcsolatok krízishelyzetbe kerülhetnek.
Kivezető út a 4-es. Hallgass a szívedre, az érzésekre, mutasd ki az érzéseket és legyenek örömök a kapcsolatban.

Befolyásolhatóság – mint megoldandó feladat
  • Az emberek stresszben félnek, elbizonytalanodnak, befolyásolhatók és becsaphatók lesznek.
    Ilyenkor a szekták és hasonló társulások elvihetik őket bármely irányba. Hiszen hinni, és bízni akarnak. Ezért ha részben jó koncot és támasztékot kapnak, könnyen manipulálhatják őket.
  • Mások befolyásolásának módszerei kifinomodnak, egyre erőteljesebbé válnak. A folyamatok a csúcspont után rendszerint átcsapnak az ellenkezőjükbe. A befolyásoló rendszerek lebuknak. Kipukkannak a valódi tartalom nélküli lózungok. Kevésbé hatnak a manipulációk, sőt taszítani fogják az embereket.
    Ez megjelenhet társadalmi, politikai, marketing és gazdasági szinten, de a társas kapcsolatokban is.
Intuíció, kapcsolat a metafizikai síkkal
  • A 22 egy mesterszám. 22-es évben a gyakorlatban kell alkalmazni a felismeréseket, miszerint az élet értékes és csak együttműködve boldogulhatunk a Földön.
  • Jobban el kell ismerni az olyan szakmákat, melyek az életet támogatják. Legyen az orvos, nővér, masszőr, tanár, …bárki, aki védi az életet, egészséget, aki megtanítja, hogyan tartsuk karban a testet, az egészséget. Pl. egy edző.
  • Felerősödhet a materialista és tudományhívők támadása a spirituális megközelítések ellen.
  • De ettől még nagyobb erőre kaphat a szív alapú gondolkodás, az intuíció, az empátiakészség, a másik emberért való tevékenykedés.

 

4 = szívből tenni

A megoldás a fent felsorolt problémákra: hallgass a szívedre!
Valójában kit szeretsz, mi okoz örömet, mit szeretsz csinálni, miben vagy motivált, lelkes? Légy őszinte magaddal és merj a szívedre hallgatni! Hát, valljuk be, ez nem könnyű. Ott dobol a fülben a félelem, az elvárások, a mit fognak szólni, …

 

—————-
Ajánló:
  1. Család- és lélekállítás
    Szeged, 2019. jan. 19. vasárnap
    Szeged, 2019. febr. 16. vasárnap
  2. Van-e kedved kipróbálni, milyen is vagy valójában?
    Ugrás a szakadékba.
    9 alkalmas ÉFT foglalkozás  Budapesten.
—————-

Ha nem akarsz lemaradni, iratkozz fel a hírlevélre ITT és minden hónapban elküldöm az “iránymutatást”.

—————-

Az előző évről itt olvashatsz.

—————-
Az Életforgatókönyvhöz kapcsolódó írásaim:

2019 győztese vagy vesztese vagy-e? – Életforgatókönyvi szempontból

2019 – az Életforgatókönyv szempontjából

(Kihasználtad-e 2019 felkínált lehetőségét?)

————————
Már megírtam a 2020-as útmutatót.
Ha szeretnéd az elsők között olvasni, iratkozz fel a hírlevélre!
„Mi lesz 2020 fő feladata?
Jobb, ha most tudod meg, mint később.”
———————–

Az asztrológusok nagyon is tisztában vannak az idő minőségével. Én ma az Életforgatókönyv alapján fogom megvilágítani 2019-et.

Az előző évek nagyon magas rezgésű napokat hoztak, amikor csak magasabb minőségű válaszok adtak megoldásokat az élet kihívásaira. Aki eredményesen vette az elmúlt évek akadályait, tudatosabban reagált az eseményekre, annak 2020-ba sem kell semmitől sem tartania.

Életforgatókönyvi szempontból elemzem a 2019-es évet 2019 vesztese vagy győztese vagy-e?
Milyen akadályokat kellett megugrani?
  • 2015-ben felelősséget kellett vállalni az anyagi dolgokért és a családért. Mindenkiinek vállalnia kellett, ami rá tartozik, és el kellett engednie, ami nem tartozik rá. (26/8)
  • 2016-ban a közösségért is tenni kellett. Igazságosan és előítéletmentesen kellett magunkra tekinteni. Mert aki ezt meg tudja tenni, az tud másokkal is így viselkedni. (27/9)
  • 2017-ben sokat dolgoztunk, de meg volt a lehetősége a szintlépésnek is. Képesek voltunk-e egy magasabb osztályba lépni az anyagiakon keresztül? Vállalkoztunk, költöztünk-e? (28/10)
  • 2018-ban az élet értékessége kérdeződött fel. Foglalkoztunk-e az egészséggel, a testtel? Továbbadtuk-e az életet? Átértékeltük-e a saját létezésünk fontosságát? (29/11)
  • 2019-ben bölcsebbé kellett válnunk. Átértékelni az előző évtizedeket és alkalmazni a tapasztalatokat, de már egy másik szinten. Abba tudjuk-e hagyni a güzülést, a színtiszta materialista hozzáállást és a tudásunkat az életünk szolgálatába állítottuk-e? Tudtuk-e bölcsen használni a sok információt, a technikai eszközöket? (30/3)
Akik nem éltek a váltás lehetőségével
  • Akik nem voltak tudatosak,
  • akik csak termeltek és fogyasztottak,
  • akik nem értékelték át újra és újra az életüket,
  • akik nem láttak túl a média által sugárzott uniformizált gondolatokon,

azok nem éltek a lehetőséggel. Nekik nem lesz könnyű 2020. Őket vonszolni fogja az év, nem pedig repíteni.

2020 kiemelt témája az emberi kapcsolatok és a szívbéliség lesz. (22/4)

————————
Család- és lélekállítás
Szeged, 2019. jan. 19. vasárnap
Szeged, 2019. febr. 16. vasárnap

———————–

Zárjuk le 2019-et!

2019 elválasztotta a búzát az ocsútól, vagyis a fejlődőképes dolgok továbbléptek a fejlődésképtelenek kiszelektálódtak.

Ez mindenkire vonatkozott, de különösen azokra, akik 30/3-as küldetésszámmal születtek vagy akik most épp 30/3-as életforgatókönyvi szakaszban vannak.

30-as küldetésszámmal született az, aki ha összeadja a születési dátuma számjegyeit, 30-at kap eredményül.

Pl. 1969. 02. 30. = 1+9+6+9+2+3 = 30 = 3 + 0 = 3 = 30/3

30-as életforgatókönyvi szakaszban voltak / vannak, akik 1974-ben születettek 2019-2049-ig. Nekik az előző év kiemelt jelentőséggel bírt.

2019 mottója így szólt: A tudástól a bölcsességig

Kiemelkedő témák 2019-ben:

  • ész / észosztás
  • tudás
  • információ
  • kommunikáció
  • fejlődés
  • tanulás
  • bölcsesség
Kik vesztettek?
  • Ami nem fejlődött, az elbukott.
    Akik elutasították a tanulást, azok lemaradtak.
  • Akik a régi, küszködés alapú életet részesítik előnyben, úgy maradtak. Egy kevés megújulással hihetetlen könnyebbségre lehet szert tenni.
  • Akik nem hisznek abban, hogy egyéni szinten is lehet tenni a globális témákban. Globális szinten már nem a mennyiségi fogyasztás a dicséretes, hanem az ökológikus gondolkodás.
  • Azok a vallások, módszerek, amelyek rugalmatlanul és „kétségbeesetten igyekeznek az igazukat bizonyítani.
  • 2019-ben a tudományos megrögzöttség hívei felerősödötten harcoltak a látható, bizonyított, megfogható mellett, és fokozottan üldözték a másik oldal képviselőit és a több igazságot.
Kik győztek?

A teljesség igénye nélkül:

  • Akik az összegyűjtött tudásukat a gyakorlatban is alkalmazták.( 30)
  • Akik hajlandóak voltak minőséget szolgáltatni az információs áradatban – a kornak megfelelően! (33)
  • Akik életük aktuális krízisében hajlandóak voltak nézőpontot váltani. (33)
  • Akik egy nehéz helyzetet úgy oldottak meg, hogy nem ragaszkodtak feltétlenül az igazukhoz. (35)
  • Akik megértették, hogy amit a világban tapasztalnak az bennük zajlik. A külvilágban tapasztaltakat felhasználták önismeretre. (31)
  • Aki minden információn elgondolkoztak és nem hittek el semmit kritika nélkül. (33)
  • Akik rájöttek, hogy kell valami szívbéli motiváció a tanuláshoz. (34)
  • Akik leráztak valami szellemi korlátot. (35)
  • Akik felelősséget vállaltak a saját gondolataikért és annak teremtőerejéért. (36)
  • Akik önálló gondolatokkal kacérkodtak.(39)
2019 az átértékelés éve volt

Minden, ami elakadt, azt egy új tudatszinten kellett megoldani.

Ezért akkor vagyunk bölcsek, ha számot vetünk 2019-cel és megfogalmazzuk a tanulságait. Már egy felismerés is csodás átalakulást hozhat.

Önvallomás

Én mit ismertem fel?
  1. Képtelen vagyok bármit is leírni, közölni, ha nem érzem igaznak. A legszemernyibb kétség is visszatart. Jobban átmegy az információ, ha hiteles vagyok.

Sztori: Egy ügyfelem döbbentett kiáltott fel: „Én azt hittem, te milliomos vagy!” „Hát, pedig még sosem volt saját lakásom.” „Tényleg?” Láttam benne, hogy egy világ omlott össze benne.

  1. Sokszor nem alkalmaztam azokat az ügyes módszereimet, amik pedig mindig átütő sikert hoznak. Végül amikor már nagyon tarthatatlannak ítéltem meg a helyzetet, akkor hajnalban felkeltem, kopogtattam (ÉFT – a legjobb módszer) és megváltoztattam a konok nézőpontjaimat, elengedtem a sérelmeimet és reggel 6kor már új szemmel néztem a világra. Mondjátok meg! Miért kellett előtte mondjuk egy hétig kínlódni, hogy végül használjam, amim van?
  2. Van egy dolog, amire annyira vágyom, de nem tudok hinni benne, hogy valaha is sikerülni fog. És még ma is csodálkozom, hogy tényleg nem jön össze. Hát, nem hülyeség!?
    Sőt, ha egyszer küszködés nélkül csak úgy megkaphatnám, lehet, hogy el sem fogadnám. Ez az én korlátom a bőség területén.
  3. A közös családi célok, ha sokat beszélünk róluk, ha mindenkit meghallgatunk, igazi szövetségessé tesz bennünket.
  4. Sokáig vagyok hajlandó lemondani dolgokról a szeretteim kedvéért. De fel kell ismernem a határt, ahol ez olyan mértékű lesz, hogy elkezdek haragudni rájuk. Hamarabb kell észbe kapnom, mert nem érdemlik meg, hogy haragudjak rájuk, és az én dolgom kijelölni a határaimat.
  5. Nem azért szeretek valakit, mert valamilyen tulajdonsága van. Néha olyan lehetetlen embereket kedvelek, akik látszólag semmi okot nem adnak rá. És mégis. Talán a lényüket látom és szeretem meg.
  6. Vannak nyilvánvaló dolgok az életben, triviális dolgok, amiket ha megtennék, haladnék az ügyben. De majd csak akkor tudom megtenni – bármilyen egyszerű is – ha készen leszek rá.
Te miket ismertél fel?

Skorpió aszcendenssel még ez a visszafogott kitárulkozást is lemeztelenedésnek érzem.
Te miket ismertél fel?
Mik a tanulságaid 2019-ből? Örülnék, ha megírnád és névvel vagy név nélkül megoszthatnám.
A következő írásomban 2020 feladatáról írok. Tulajdonképpen már meg is írtam és alig várom, hogy elküldjem. 🙂
Aztán minden hónap elején megosztom az aktuális iránymutatást 2020-ra.

Ha tetszett küldd el ismerőseidnek. Itt iratkozhatnak fel a hírlevélre.

———————-

Ajánló:

Van-e kedved kipróbálni, milyen is vagy valójában?
Ugrás a szakadékba.
9 alkalmas ÉFT foglalkozás Szegeden és Budapesten.

—————-
Kapcsolódó írásaim: