VARÁZSIGE BOLT

Egyedi problémára  – egyedi varázsige

A “varázsige” egy formula, amely emlékezteti és aktiválja a tudatot, hogy megtalálja a megoldást az adott problémára. Minden helyzethez meg tudjuk találni az ideális varázsigét. Rendszeresen alkalmazva újra és újra emlékezteted a tudatodat és a felettes tudatodat egy feladat elvégzésére.

Varázsige, ami nem csoda

A varázsigének csodatévő hatást tulajdonítunk.

Az én varázsigéim csupán látszólag tesznek csodát. Valójában ezek olyan hozzáállás megváltoztató mantrák, versikék, melyek  átszoktatják az elmét. Vannak rosszul berögződött gondolati mintáink. Ezekre gyakran nem is vagyunk tudatosak. A varázsige megszólítja az önsorsrontó gondolati, vagy információs mintázatot és egy új, jól működő mintát ültet a helyébe.

Lejjebb megosztok több varázsigét is.

 

Hogyan is jött ez az “ötlet”?

A klienseimnek az oldás után szoktam emlékeztető házi feladatot adni, amivel rögzíti az elért eredményt és még néhány napon keresztül emlékezteti önmagát az új programra.

Egyszer valakinek sürgős segítségre volt szüksége. Felkészültem, csatlakoztam a Felső Énhez, illetve az övéhez, hogy ne a saját agyszüleményemet osszam meg vele, hanem az ő lényére és témájára hangolódjak rá. Néhány szó és mondat jött ki, amelyet egy speciális módon összekombináltam – mindaddig, amíg 100 %-os nem lett – és elküldtem neki. Persze azt is, hogy naponta hányszor és hogyan ismételje el.
Valahogy így hangzott:

Ismételd 21 napig naponta 10x:

"Mögöttes ügyek,
fölöttes ügyek,
misztikus ügyek, tisztuljatok!"

Amikor leírtam, akkor vettem észre, hogy pont úgy hangzik, mint egy varázsige.
Akkor döntöttem el, hogy ezt a “varázsigét” is beépítem a korrekciók közé.

Egyébként már lejárt a 10 nap is de ő még mindig mondogatja, mert jó érzés számára, illetve még mindig erősnek érzi.

Aztán egy másik lány oldása után az egyik házi feladat összeállításakor a varázsige szó dobolt a fülemben. Úgyhogy úgy döntöttem, nem írom ezt felül és neki is kitesztelek egy személyre szóló és problémához illeszkedő “varázsigét”. Ő az üzletével akadt el. Többek között át akarta költöztetni és optimalizálni az üzleti helyszíneket, ami nem tűt egyszerűnek. A forgalom is visszaesett kissé, bár nehéz volt rájönni, vajon miért. A tarot kártya jelezte, hogy hamarosan jön egy jó lehetőség, ami legális, de nem mindenkinek nyilvánvaló. Ha észre veszi, élhet vele. Erre a nyitott és észlelő tudatállapotra hangolta őt rá a mágikus formula.

Adél varázsigéje így hangzott:

"Ami zárva volt eddig, az kinyílik.
Minden, amit elvesztettem, azt visszakapom.
Hagyatkozhatok a mindennapi vezettetésre és útmutatásra."

A varázsige akkor a legjobb,

  • amikor teljesen személyre szabott,
  • ha illeszkedik a problémádhoz,
  • amikor a felettes tudatból származik, nem az egó diktálja.

Tehát írhatnék én ide neked akárhányat, a legjobb az, ami neked szól.

Mire lehet varázsigét kérni?

Bármire.
Mindenki más elakadásokkal küzd. Nézzük például mikre kértek:

  • ingatlankiadás – pang az üzlet
  • rokonság vitázik az örökségen és nem tudják eladni a házat
  • sorozatos problémákra
  • minden elromlik
  • egy anyuka visszamenne dolgozni és megfelelő munkát keres
  • antiszociális viselkedésre
  • egy coach jobb szeretne lenni a munkájában
  • csak annyi pénz jön, ami épp a túlélésre elég
  • fogyásra
  • mindig megüti magát vagy elesik
  • életútelakadás
Hogyan működik a Varázsige?

Megszelídíti az elmét.
Megváltoztatja a figyelmi szokásokat.

Sokszor azt se tudjuk befolyásolni, miről agyalunk. Szinte csak történik velünk a gondolkodás.
– Ki gondolkozik?
– Hát a karmikus mintázataink.
Ezen tudunk alakítani, mert az az elménk működését meg lehet szelídíteni. A gondolkodás szokás. Érdemes változtatni a gondolkodási szokásokon.
(Az álmainkat is azért álmodjuk – többek között -, mert olyasmiken gondolkoztunk napközben is. Az álmainkat is emiatt szelídíthetjük meg. Gondolkodjunk napközben másképp és akkor azzal fogunk álmodni is.)

Az élet egy álom, végső értelemben nem valóságos, de relatíve igen. Mindent és bármit megtehetünk, de mindennek lesz következménye. Valójában még képzelni sem lehet akármit következmények nélkül.

Például képzeletben baseballütővel megvehetjük a szomszédot, de ez sem ártatlan képzelődés. Ezáltal a saját agresszív viselkedési mintáinkat erősítjük meg. Tehát a gondolat nem hatástalan. Előbb-utóbb megvalósul.

Éppen ezen az alapon működnek a mantrák és a te személyes varázsigéd is. Azok is megvalósulnak, tendenciává válnak.

 

A te varázsigéd másoknak is működik?

Ezek a varázsigék személyre és problémára szabottak.
Még ha ugyanaz a tünet is két különböző ember esetében, akkor sem biztos,hogy az eredendő ok ugyanaz.

Vegyünk egy példát! Legyen a lakáskiadás.

Az egyik embernek azért nem veszik ki a meghirdetett lakását, mert egy tudatalatti életvédő programot futtat. A nagymamája idegent engedett be a házába. Éjszaka bombatámadás érte a lakást és mindketten meghaltak. Azt az információt tárolta el az életvédő mechanizmus – ami egyáltalán nem logikus ebben az esetben -, hogy ha idegent engedünk a lakásba, akkor meg fogunk halni. Csoda, ha ezek után jelentkezik bárki is a hirdetésre.

De egy másik ember esetében ez szólhat a pénzről. Például szegénységprogramot futtat. Ezért épp csak annyi bevétele származhat az ingatlankiadásból, amitől még nem él jól és csak kis mértékben könnyíti meg a bevétel az életét.

Egy harmadik ember azért nem tudja kiadni a lakást, mert láthatatlanul, nem tudatosan még nagyon erős érzelmekkel kötődik az ingatlanhoz.

Ezt bármeddig lehet sorolni.
Tehát a varázsigék nem csak a problémáról, mint tünetről szólnak, hanem a mögöttes egyéni sztorit tisztítják.

 

Milyen hosszú a varázsige?

Erre sincs szabály.
Én mindent szóról-szóra ki szoktam tesztelni.

Felhasználok hozzá szavakat, mondatokat, amelyeket átalakítok.
Olykor csak 3-4 sorra jön ki, ritkábban 6-8 sorra.
De nem muszáj kívülről megtanulni. Akár ki is lehet a fürdőszoba tükörre ragasztani és ott jártunkban felolvasni.

 

Hogyan néz ki egy varázsige?

Azt vettem észre, hogy a verses, rímes formát jobban megjegyzi az elme. Könnyebben elmondja, anélkül, hogy agyalna rajta. Hiszen a varázsige nem a tudatos, gondolkodó agyterületet akarja megszólítani, hanem a kevésbé elérhető, nem racionális elmét. Vagy a családi lelkiismeretet, vagy egyéb információs mezőt.

 

Hogyan készül?

Az Ingás Közvetítést használom, mint kommunikációs módszert. Ráhangolódok a Mindent Meghaladó Bölcsességre és az ügyfélre, hiszen honnan tudnám, mi zajlik a nem látható síkokon.

Addig tesztelek, alakítok a sorokon, amíg a tartalom és a hatékonyság – no, meg a forma – 100% nem lesz az MMB szerint.
Mindent kitesztelek, be tudja-e fogadni, teljeskörű-e a formula, …

 

Hogyan alkalmazzuk a varázsigét?

Amikor kitesztelem számodra a te saját mágikus formuládat, akkor azt is kitesztelem, hogyan kell elmondanod. Hányszor és mennyi ideig? Leginkább az válik be a hétköznapi életben, amikor valamelyik meridián pontot ütögetve mondod el. Hiszen a meridián lesz a telefonvonal az elakadáshoz és célzottan szólítja meg a problémát a távozásra és ülteti be a megoldást a helyére.
A meridián pontokat ütögetve még mélyebbre viheted az információt. Én többnyire ilyenkor a csecsemőmirigy ütögetését szoktam alkalmazni, mert ez a legegyszerűbb és legkényelmesebb.

Hogyan működik a Varázsige?

Megszelídíti az elmét.
Megváltoztatja a figyelmi szokásokat.
Megváltoztatja, amin agyalunk, a gondolkodási szokást megfelelő irányba tereli. Ezen az alapon működnek a mantrák és a te személyes varázsigéd is. Azok is megvalósulnak, tendenciává válnak.

Hogyan rendelheted meg a saját varázsigédet?
  1. Írd meg röviden a problémádat, helyzetedet, amire szeretnéd a varázsigét használni. (Ez nem lehet másoknak ártó. Tartózkodj a helytelen erkölcsi céloktól!)
  2. Küldd el ide: efthajduildiko@gmail.com
  3. A számlázáshoz kérlek, add meg a nevedet, lakcímedet és e-mail címedet.
  4. Ekkor küldök neked egy számlaszámot. (10.000.-)
  5. A megrendelés és a befizetés után 1-2 munkanapon belül elküldöm a varázsigét a használati útmutatóval.

Néhány példa kitesztelt varázsigékre

Zsanett varázsigéje
Szia Ildi!
Szeretnek egy szakmailag, emberileg, anyagilag elorevivo, erteket képviselő, hosszú távú allast egy olyan szervezetben, ahol tamogato a vezetoseg, befogado a  közösség, ahol értékelik a szorgalmas, lelkiismeretes, jo minőségű munkat, kolcsonos bizalmon es tiszteleten alapulnak a munkakapcsolatok. 
Dióhéjban.
Ehhez kérek szépen egy izmos varázsigét!

 

Szia Zsani!

Hú, vannak ám elvárások! 🙂

Először nem tudtalak felkészíteni a varázsige teszteléséhez. Ezért első lépésben be kellett töltenem a lelked számára, hogy milyen változást hoz az ő neki, milyen megértést adna a számára, és egyáltalán mire számítson, ha beengedi a varázsige hatását.

Szóval, biztosítottam a lelket, hogyha használod a varázsigét, akkor a munkahelyen megtapasztalhatod a becsületességet, az igazságos bánásmódot, olyan jólétet élhetsz át, amivel fenntarthatod magad, és toleránsak lesznek veled abban, hogy tisztán szeretsz dolgozni.

Ebben a környezetben pedig akkor te is törődő, barátságos és határozott viselkedést tudsz tanúsítani.

Íme a témához kapcsolódó varázsigéd:
Alvás előtt háromszor kopogtatsd be – például a csecsemőmirigyet ütögetve olvasd fel hogy:

Egyszerre csak egyet,
nem kell tudnom mindent.

Az új nézőponthoz
muszáj elaludnom,
hogy letegyem, 
ami azonos.

Így leszek része a megszületéstől 
a végső csiszolásig.

Drága Ildi!

Megtaláltam. Sikerült!
19 év után eljöttem a volt cégemtől. Mar 3. hete dolgozom egy tuti cégnél, és a megfogalmazott leírásom (amire csak annyit mondtál: vannak igényeim! ) minden egyes ! pontja megvalósult.  Hihetetlen szerencsésnek érzem magam hogy bekerültem ehhez a céghez. A fönöknőm azt mondta, hogy nagyon örül, hogy engem választott mert emberileg és szakmailag is tökéletesen beleillek a csapatba. Látja h alapos vagyok, gyorsan tanulok és jó energiákat hoztam magammal a csapatba. Jól érzem magam, boldog és kiegegyensúlyozott vagyok, ezt érzékeli rajtam. Több elismerést kaptam itt a 3 hét alatt mint a régi helyemen 10 év alatt. Erre nagyon vágytam már.
Köszönöm h meggyőzted a lelkem, hogy jó lesz ez nekünk, klassz varázsigét kreáltál!

Puszi

Zsani
————
Varázsige sorozatos problémákra:

Szia!
Egy varázsigét szeretnék rendelni.
A probléma többrétű.
Egyszerűen visszagondolva az életemre úgy néz ki, hogy nem tudok problémákat megoldani. Semmilyen módszer nem működik.
Illetve működik, csak nem úgy, ahogy szeretném. Veszek egy problémát és tisztítom takarítom, úgy nézki, hogy megoldódik. Legalábbis enyhül. Aztán rájövök, hogy ugyanott vagyok csak másképp. Az építőanyagok ugyanazok csak más formát vettek fel. Olyan szarból várat építeni dolog. Nem jön be semmi új, ami megszüntetné a problémát.
Körbe-körbe járok. Példa: Írtam a motoros sztorit. Azóta kaptam még kettőt. Most ott tartok, hogy van három szinte új nem működő gépem.
Köszönöm, hogy elolvastad.

Üdv.: Lali

 

Szia Lali!

Elkészült a varázsigéd.

A tudatalatti túlélő programjaidat kell átírni. A tudatalattidnak tudnia kell, hogy akkor is túléled, ha a józan eszed után mész és az életvédő mechanizmusaid, amiket megörököltél, törlődhetnek.

Pl. Akkor élem túl, ha minden elbaszódik (mert valakivel ez történt, viszont túlélte). Tehát, ha minden elromlik, akkor életben maradunk. Hurrá!

Na, ezt töröljük most:

Azt hittem ártás,
pedig saját gyártás.

Védelemből elvesztett,
szolgált, ami megvezet.

Ennek vége, 
mert megoldja
a rutin és a forma

követik a szándékomat.
Így lesz szabad az akarat!

Remélem, tetszik és legfőképpen azt, hogy működik!
1 hétig, naponta 4x. Bármelyik pontot ütögetheted.

Szeretettel: Ildi

Szia!
Működik a varázsige, haladok vele.


Varázsige pénzre

Szeretnék egy varázsigét a legnagyobb mumusomra, a pénzre.
Egész életemben nélkülöző voltam holott a szüleimnek rengeteg pénze volt. Persze elszórták.
Csak adósságot örököltem utánuk. Mindig körülöttem keringet a pénz, de valahogy sosem érkezett meg bármit tettem. Rengeteg gazdag ember vesz körül, akiktől tanulok, de mégse. Kapok lehetőségeket is, de nem tudom kiaknázni őket.
Valahogy mindenkinél működnek, kivéve nálam. Többet már nem tudok dolgozni,így is megszakadunk a munkában.
Olyan mintha mindig csak annyi jönne ami a túlélésre elég.
Üdv: Vali

Rejtett parancs volt: 
Jó nekem a balsors, 
ne vegyenek észre, 
érték, mi elromlott. 

Ha elvették, úgy éltem túl. 
Ezentúl más parancs az úr. 
Változást hoz a szeretet. 
Szükségletem betelhet.
Antiszociális életre varázsige:
Fontos vagyok és ő is az.
Figyelem, mit akar.
Gyogyuljatok megszegyenulesek.
Minden másságom erényt takar.
Coach munkát segítő varázsige:
Ne a dogmát, hanem az övét!
Ne a vágyát, de ami kell neki!
Ürességemben formát kap az igazság.
Még nem tudom, de felsejlik bennem a REND.

 

Varázsige – visszatérés a munkába

Kedves Ildikó,

Kronobiológiát tanultam tőled, amiért nagyon hálás vagyok, nagy hozzájárulás az életemhez. Áldás az utadra és a hivatásodra.

Most egy varázs mondatért fordulok hozzád.

A kislányom lassan ovis lesz én meg visszatérek dolgozni. Ehhez szeretnék varázs mondatot, hogy a számomra legideálisabb helyen tudjam elkezdeni a munkát. 
….

Elfogadom, hogy lehet
munka, miben hiszek.

Nem tehettem, de megteszem.
Kívül voltam, de bemegyek.

Hát, ez jött ki. 🙂
Rövid és velős.
Lehet, hogy lesz vele kapcsolatban ellenállásod, de azt tekintsd jó jelnek.

 

Varázsige – nem veszik ki az ingatlanokat, pang az üzlet
Ambíciónk nulla,
Minden remény hulla.

Feleltünk másokért,
bajokért, károkért.

Krónikában ott az ok,
féltékenyek, hálátlanok.

Igazságtalanság a sorsunk, 
szeretettel meghaladjuk.

 

A varázsigék személyre szabottak. Mindenkinek más az elakadása, a rejtett története.
Gondoltam, megosztok veletek néhányat.

 

Ingatlaneladásra

Kedves Ildikó!
Sok éve zajló örökösödési konfliktusban vagyok. A rokonunk  örökös nélkül hunyt el és mi sem igazán tartottuk a kapcsolatot vele. A családunkra jellemző az örökösödési vita.
Soká jutott el a halála híre hozzánk és van számos oldalági örökös. Az egyik lecsúszott rokon már pert is indított, mert magának akarja az egészet. Volt itt mindenféle, csalás, hamis papírok, …
Végül négyen öröklünk, de mióta nekünk ítélték, senkinek nem kell a ház. Egyszerűen nincs vevő. Ráadásul nagyon felkapott helyen van itt Pest körül. Folyamatosan romlik az állapota. Jelentkezo van, de megse viszik el. Csak nyűg mar az egesz. Vitaforras a tobbi örökössel. A többiek helyett én intézkedek és inen messziről elég nagy gond ez.
Nem kommunkialunk mar egymassal, mert mindig cirkusz a vege.
Az ügy tovább bonyolódott, mert az egyik örökös meghalt. Új apapírok, …, a ház karbantartása, … És az egyikünk meg hajlamos az elkótyavetyélésre.

Valahogy az az érzésem, hogy  vmi akadalyoz folyamatosan. Ezért jutott eszembe egy varazsigét kérni, hátha beindulnak a dolgok. De más megoldasra is nyitott vagyok

Valaszát köszönöm: C.

És íme a varázsige:

Nem szabadna büszkélkedni,
Lumpeneket elítélni.

Voltam én már minden,
Áldjátok meg tettem!

A kötés oldódjon,
az érdekek simuljon!

Ragaszkodás múljon,
tudatosság vonzzon!
Ami pusztult épül,
ami romlott, szépül.

Másé már a birtok,
atyafiság boldog.

12 napi 3x (Valamelyik pontot ütögesd.)

Kedves Ildikó!
Szeretnek visszajelezni. Kb. 2 hónapja kértem email- ben varazsigét egy örökölt, sok-problémas ingatlan eladására. Bendultak a dolgok
Úgy néz ki, van egyezség és egyre több az érdeklődő . 2 hét leforgása alatt mintha mindenki ezt az ingatlant nézte volna ki magának. Érdekesnek találtam a hirtelen változást, de a lényeg, hogy közelítünk a célhoz.
Meglesz!

 

Varázsige más számára – csípőműtét

Kérhetek-e varázsigét egy kedves családi barátunk részére, akinek januárban mindkét csípőjét meg kell műteni, és szerintem az ízületei, térde és most a csípője pár éve vállalt anyagi és talán egyéb terhekkel (mindkét fia építkezése, lakásvásárlása, ami során a szülők nem húztak határt, magukkal nem törődve adakoztak évekig, és hihetetlen helyzetbe hozták magukat – egyrész a fiúk kérésére, másrészt maguktól, egyébként pedig jó helyzetű családról van szó) köthető össze. Megakadályozható a műtét valahogy? Nagyon sajnálom őt, hogy ez vár rá, bár nem szeretnék nem rám tartozó dolgokat megtudni róla és a családjáról, illetve nem tudom, mennyire fogadná be/el, hogy segítséget kérek “a háta mögött”.

Jót akartam nekik,
de mindig több kellett
A jószívem vinne,
még többet megtenne.

De a lelkem fáradt,
és a test nem hagyja
Ami a más dolga,
ott lesz neki hagyva.

Változom, változnak.
Engedem, engedik.
Csontnak és porcnak
új élet kezdődik.


Naponta 3x.

Nagyon speciális módon kellene elvégezni a gyakorlatot. Egy zseblámpával meg kellene világítania a glabellát, ami a két szemöldök közötti terület, kb. oda szokták rajzolni a kasztjelet. Így kellene felolvasni a varázigét legalább 10 napon keresztül.

Kedves Ildikó,
Csak egy kis visszajelzés: a műtét megvolt, de szerintem a varázsigédnek köszönhetően nincsenek fájdalmai Zsuzsikának és járkálni is tud. Pár nap múlva már otthon volt és valóban nincsenek panaszai, jól viselte. 🙂
Köszönöm szépen.
További sok sikert!
Edina