RAJZELEMZÉS

Problémafeltárás rajzelemzés segítségével

Sokan sokféle rajzelemző módszert használnak. Mindegyik működik és mindegyik aszerint működik, ahogyan a terapeuta / elemző fejében az összeállt.

Én egy 7 elemből álló szimbólumrendszert alkalmazok. Bár nagyon sok információt megosztok, ezt a 7 szimbólumot most nem fogom. Hiszen ezt a razjtesztet szinte mindenkivel elvégeztetem a találkozónk során és nem szeretném érvényteleníteni a módszert.

Az sem baj ha valaki ismeri ezt a 7 elemet, akkor is működik az elemzés. Rajolt már nálam olyan, aki másnál már rajzolta ugyanezt. Rajzol már nálam grafológus és pszichológus is. És hiába tudták, sejtették a lényegét, a probléma ott világított a papíron. Ők maguk is megdöbbentek és nevettek rajta. Ugyanis a saját problámánkra, vagy annak egy részére vakok vagyunk. Másrészt a rajzelemzésnek nem az a célja, hogy a terapeutát kicselezzük, hanem, hogy minél hamarabb és mélyebben megértsük az elakadást.

Mikor szoktam raztesztet csináltatni?

Szinte mindig – az első találkozónkon.

Egyrészt remek megérkezés, ellazulás, átállás a közös munkára. Másrészt még nincs egyikőnknek sem információnk a másikról, így rendkívül hiteles és ütős a rajz üzenete.
Ha többször is dolgozunk együtt egy-egy elakadáson, akkor természetesen nem fogok minden oldás alkalmával rajztesztet végezni.
Azonban már többször előfordult, hogy egy régi klienssel egy későbbi alkalommal újra rajzoltattam. Bár ő ágált ellene, miszerint már ismeri és tudja, mi mit jelent, mégis minden alkalommal meglepődött, mennyire belerajzolta a probléma kulcsát – ismét.

Talán csak akkor hagyon ki a rajzelemzést a feltárás folyamatából, ha  nem kell megértenünk az elakadását, csak érzelmi felszabadulásra, elengedésre van szükség.

Nem tudsz rajzolni?

Szerencsére nem is kell tudni. Nekem elég egy óvodás szintű rajz és nem is kell két percnél több időt áldozni rá. A legjobb, ha gondolkodás nélkül ösztönösen veted papírra a 7 elemet. Akkor lesz a legtisztább, a legsokatmondóbb.

Nincs titok

Olykor, a rajzot látva, azonnal felteszek egy-egy kérdést, ami meghökkenti a rajzolót. Ilyeneket például, hogy:

  • Van másik nő is az életedben?         (Igen, honnan tudod?)
  • Akarsz-e élni?        (Mostanában sokat gondolok az öngyilkosságra.)
  • Milyen nőgyógyászati panaszaid vannak?       (Felfáztam, honnan tudod?)
  • Hány abortuszod volt?       (3)
  • Terhes vagy-e?       (Nem, de nagyon szeretnék kisbabát.)
  • Van-e cisztád vagy veseköved?        (Hajlamos vagyok rá, már többször is volt.)
  • Milyen kérdésben kell most döntened mindenképp?        (Ez látszik a képen?)
  • Ki az a másik férfi, aki sokkal izgalmasabb, mint a férjed?      (Na ne! Azt nem hiszem el, hogy ez is benne van!)

A rajz tartalmazza az elakadásod lényegét. Mi azért találkozzunk, hogy  megoldást találjunk.

Megtanulható

A rajzelemzés módszere meg is tanulható.

  • Akár azért, mert a munkád során szeretnéd használni – pl. pedagógus / kineziológus / HR-es/ … vagy.
  • Akár azért mert önismeretre vágysz.
  • Akár azért mert szeretsz tanulni.

 

Kapcsolódó írás:

Rajzelemzés – George Clooney ült előttem és meglepődtem, mit rajzolt

———————————-

Ha meg szeretnéd tanulni:

  • Időpont:
    2022. július 30.  szombat    9-16:30
    2022. július 31. vasárnap   9-16:30
  • Helyszín: Szegeden és online
  • Részvételi díj: 65.000.-
    A részvételi díj tartalmazza a jegyzetet is.
    A külföldi postaköltség a résztvevőt terheli.
    A jelentkezés akkor végleges, ha a foglaló 30.000.- Ft beérkezett.
    A teljes díjat a kezdés előtt be kell fizetni.
  • Jelentkezési határidő: 2022. júl. 15.
  • Jelentkezés: e-mailban vagy telefonon.
    efthajduildiko (kukac)gmail.com
    70/ 267-0679
  • A foglalkozásokon távban is részt lehet venni.
    Ez azt jelenti, hogy Zoom-on keresztül dolgozunk együtt és a felvételek utólag is megnézhetők a FB-on. Akárhányszor.  Tehát, ha valaki épp azon a napon nem ér rá és nem tud jelen lenni, könnyedén bepótolhatja a hiányzást.
    A másik részvételi mód: utólag  felvétel (csak régi, más tanfolyamot végzett hallgatónak) és a jegyzet megvásárolható.A képzés nem ad végzettséget, valamint nem ad semmiféle titulust / címet, illetve jogosultságot. Viszont a résztvevő tanúsítványt kap a felnőttképzési rendszeren keresztül a tanfolyami részvételről.
  • Egyéb:
    Semmi féle felszerelés és előképzettség nem szükséges.

A tanfolyamon nem csak a bal agyféltekénket mozgósítjuk majd, hanem a jobb agyféltekés gondolkodást, a képi látásmódot, az egységben való szemlélést, az analógiákat is használni fogjuk.
Üdítő könnyebbség a mai balagyféltekét preferáló világban.

 

—————

Amit tudatalatt tudsz, de a száddal nem mondod el

Az emberek sokszor tudni vélji az elakadásuk okát. Ezt akár önbecsapásnak is hívhatjuk. Hogy így van-e vagy sem, egy egyszerűrajzteszt is elárulja.

Például évekig várod, hogy

  • összejöjjön a baba,
  • párkapcsolatod legyen,
  • meggyógyulj,
  • vagy abbahagyj egy önsorsrontó mechanizmust,

Aztán lerajzoltatok veled egy rajztesztet és tűpontosan belerajzolod a problámád valódi okát.

  • látszik benne az abortusz
  • egy el nem engedett személy
  • egy elzárkózás a világtól
  • a végső szétesettség
  • egyes betegségtünetek
  • régi sérelmek
  • a szerető
  • az eltitkolt vágyak
  • a sehová sem vezető életút
  • az elvágyódás, akár a halálvágy
  • a születés körülményei
  • a remények, amiben még titokban bíznuk
  • az érzékeken túli érzékelés
  • hogy valójában kire is vágysz
  • kire is haragszol
  • benne vannak az ősök
  • az elfelejtett traumák
  • Ha tudod, mi az elakadás oka, akkor végre azon tudsz azon dolgozni, ami eredményt hoz.

A munkám során rengeteg idő spórolok azzal, hogy rajzoltatok a kliensemmel és nem futok felesleges udvariassági köröket. Kihagyhatjuk, hiszen lerajzoltad.

Egy rajzon minden számít. MINDEN. Ezért bele se kezdek, hány szempontot kell figyelembe venni.
A tanfolyam végére képes leszel egészében és részleteiben is elemezni egy rajzot.

Ezentúl nem fogod elhinni, ha valaki azt mondja, hogy

  • én már ezen túl vagyok, ha benne van a rajzában, hogy nem.
  • Én már nem haragszom a volt férjemre – ha mégis ott van benne.
  • Én egy nyitott ember vagyok – pedig valójában nem engedsz közel másokat.
Mi az ami nem kell hozzá:
  • Rajztudás – elég az ovodás szint.
  • Nem kell gyereknek lenni, hiszen ez a lélek és a tudat feltárásáról szól. Akárcsak a gyerekek, mi is a tudatalatti információkat rajzoljuk ki magunkból.
  • Nem kell gondolkozni.

 

Tudjátok hányszor hallottam!

„Jaj, én ezt nem szeretném lerajzolni. Nem baj ha kihagyom?”

– Nem, bármit kihagysz, az is információ rólad. Sőt, a sok szöveg is. Az ellenkezés, a magyarázkodás, …

„Fú, én gyerekkorom óta nem rajzoltam.”

– Semmi gond. Pont elég lesz, ahogy le tudod rajzolni.

„Hát, én ezt azért rajzoltam így, mert nálunk is pont így van a kertben.”
– Jó duma, de nem azért rajzoltad így. Azért rajzoltál olyan szimbólumot, mert valamit tudatalatt el szeretnél mondani vele.