2022. október hónap bejegyzései

Hogyan férünk hozzá a kollektív tudáshoz?

A csütörtöki ingyenes foglalkozás fergetegesre sikerült. Régi vágyam vált valóra, miszerint 1 ember témáját fogjuk feldolgozni. Végre egy oldási folyamatot vezettem végig.

(Ha nem szeretnél lemaradni az ingyenes csoportfoglalkozásokról, iratkozz fel a hírlevélre.)

A jelentkező remek témát dobott be. Nemcsak átadta magát a munkának – boncoljatok élve – de közben briliánsan vágott az esze is. A kapott házi feladatot pedig azóta már meg is csinálta.

A kezdő mondatok így szóltak a pályázatíró munkával kapcsolatban:
– Feleslegesen dolgoztatnak bennünket.
– Cseszegetnek, ugráltatnak bennünket.
– Bosszantó az egész és tehetetlennek érzem magam.
– Annyira szeretneék kedvességet, simogatást kapni.
– Jó lenne, ha nem a pályázókkal foglalkozna a minisztérium, hanem magukkal. Biztos van a saját házuk táján is rendbe rakni valójuk.
– Használják az időt arra, hogy rendet rakjanak a saját házuk táján.
– Olyan lélektelenek a hivatalnokok, féltik a bőrüket és nem gondolnak bele, milyen lehet a mi helyünkben.
– …

Remek kiindulási pont.

– Megkerestük, hogy ő hol dolgoztatja feleslegesen magát (pl. portörlés és maximalizmus).
– Hol kellene neki időt szánnia arra, hogy magával foglalkozzon és rendet rakjon a saját házatáján. Egyébként zseniálisan tudta a válaszokat.
– Illetve hol vagyunk mi lélektelenek? Vajon belegondolunk-e abba, hogy a hivatalnokok miért viselkednek így velünk? Miért találódtak ki ilyen szabályok? Mennyi szabályt szeretünk mi mindannyian kijátszani? Hol vagyunk mi figyelmetlenek?
– És mi vajon féltjük-e a saját bőrünket?
– Sokszor annyira kiszolgáljuk az ügyfelet, hogy erőn felül dolgozunk és magunkkal vagyunk lelketlenek, mert féltjük a bőrünket.
– …

Nem sorolom végig. 1,5 óra kemény önvizsgálatot tartottunk és meglett az eredménye.

Analógia és felajánlás

Lenyűgöző analógiát fedeztünk fel a fenti személyes sors és Magyarország jelenlegi gazdasági/politikai helyzete között. Ugyanis az ország is hasonlóan érzi magát az Unióval való vitája során. Ahogy a fenti pályázatíró és pályázó cégek sem nagyon kapnak pénzt és futtatva vannak, úgy az ország helyzete is hasonló Európában.

Ezért fel is ajánlottuk a felismeréseinket az ország javára. Vagyis, ahogyan manapság szokás, feltettük a procedúrát és a megoldását a felhőbe, aztán ha készen állunk rá, letölthetjük magunknak. Így nem erőszakolunk meg senkit, de aki megérik rá, annak ott a lehetőség, hogy betöltse magának.

Találmányok, szerzemények, …

Egyébként is így van ez a világ dolgaival

A Föld segítői nem avatkozhatnak bele a földlakók sorsába, ha azok nem kérik, különben nem gyakorolhatnánk a szabad akaratot. De sok dolgot, tudást, információt elhelyeznek a “térben” és aki kérdez és megnyílik rá, az hozzáfér a válaszokhoz, tudáshoz.

A világ sok nagy felfedezése, zeneszerzeménye és egyéb zseniális ötletek pont így estek bele a kreatív és intuitív emberek fejébe. Csefkó Pál Tamás (talán az egykori Tesla) is gyakran megemlíti, hogy nem ő találja fel a találmányait, hanem intuitíven letölti magának őket. Szerintem Mozart is így írta a zenéit.

Emiatt fordulhat elő, hogy sok találmányt szinte egyszerre találnak fel és végül azé lesz, aki gyorsabban fut el a szabadalmi hivatalba. Számos példa volt erre az elmúlt században.

Vagyis amikor az emberiség számos tagja gondolkodik egy problémán, akkor a választ egyszer csak megkapjuk olyanoktól, akik magasabban fejlett lények, illetve máskor spirituális segítőktől. Ők odateszik nekünk a felhőbe, aki pedig ezen gondolkodik, hozzáfér és letölti magának.

Általában ez a sorrend. Egy balagyféltekés folyamat (agyalás) után ellazul az illető – pl. sétál, vag yiszik egy kávét a kantinban – és egyszercsak beugrik neki a megoldás, a válasz a dallam, a megfelelő rím, …

Te is hozzáférhetsz a saját megoldásodhoz

Tegyük fel, egy ideje már te is agyalsz valamin.
A legjobb, ha elengeded és belekezdesz valami monoton tevékenységbe. Pucolj krumplit, vasalj, vagy menj el futni, … Ami neked bejön. És egyszer csak ott lesz a fejedben a megoldás. Pl. kit kell felhívni, mit is említett valaki a minap, vagy valami eredeti ötlet ugrik be, …

Persze meditálhatsz is és lehet más ellazulós technikád.

A kollektív tudatban rejlő lehetőség

Az emberiség állandóan kitalál, feltalál, rájön valamire. Ezek óhatatlanul megjelennek a kollektív információs mezőben. Ezt nem lehet titkosítani. Ha valaki már rájött valaminek a megoldására, akkor ahhoz te is hozzáférhetsz.
Sőt, ha valamit már az emberiség 5%-a tud, azt rövidesen tudatosan vagy tudattalanul, de mindnyájan tudni fogjuk.

Hogy csináld?

A révülésen, monoton tevékenységen kívül jó módszer a nyitott kérdés is. Tegyél föl egy kérdést, legyél kíváncsi aztán állj félre, ne foglalkozz vele, ne akadályozd a kérdés működését, hanem hagyd, hogy a válasz megjelenjen az életedben. És könyörgöm! Ne válaszolj a kérdésre! Hagyd, hogy az Univerzum válaszoljon.

Mondjak egy-két ilyen kérdést?

Ilyen például a:

“Vajon mi segítene itt?”
“Vajon ki tudna ehhez hozzájárulni?”
“Vajon hogy érezném magam, ha megoldódna ez a dolog?”
“Mit kellene észrevennem?”
“Vajon mivel akadályozom magam, amivel ha nem akadályoznám magam, működhetne?”

 

Ha elakadtál, kérdezz és töltsd le a megoldást magadnak az égi internetről.

Remélem legközelebb te is velem tartasz!

 

————-

AJÁNLÓ:

Őszi testi és lelki wellness

Október végén (okt. 27-30.) az elvonuláson sokat fogjuk a révülést alkalmazni az önképünkkel, a testünkkel kapcsolatban is. Ha befelé figyelünk, elcsendesedünk, hihetetlen, mi minden fel tud bukkani. Aztán pedig meglátjuk mit kezdhetünk vele.

November végén kezdődik a tarot tanfolyam, ami szintén egy hatalmas szellemi kaland önismeretben utazóknak.

 

 

 

Ha már nem akarsz erős nő lenni – 2 gyakorlattal

 

40 -es éveikben szoktak a nők rájönni, hogy a sokra tartott “erős” hozzáállásuk, szerepkörük mennyire fárasztja őket. Már nem akarnak mindent egyedül intézni, nem szeretik, ha azt mondják nekik, hogy te milyen ügyes vagy. Szinte ugranak az ehhez hasonló megjegyzésekre.

Pedig ők alakították ki magukról ezt a képet, ehhez szoktatták a környezetüket.

De hogyan lehet visszatalálni az önvalójukhoz, a kevésbé erős nőhöz, aki olykor segítségre szorul, olykor törékeny és megengedő, …

Ehhez ad segítséget ez a kis videó.

 

Ha lehetnél pegazus, miért vagy hintaló – a szellemi út felé

 

Annyira akarjuk, de olyan félelmetes

Nagyon mélyen mindnyájan félünk a szellemi úttól, a létezés forrásának megtapasztalásától, ám ennek nem vagyunk tudatában.
Meditáció után gyakran számolnak be egy ijesztő pillanatról, amikor a tudat már majdnem magára eszmél, de az a pillanat olyan rémisztő, hogy visszahőköl a meditáló. Így ijedünk meg a spirituális tapasztalástól is.

Az idők  során az embernek el kellett szakadnia az eredetétől, ahonnan származik. Az ember már nem emlékszik a földi létezése valódi okára. Ez az aláhullás nem véletlenül alakult így, okkal történt. Olyan lények vagyunk, akik bejárnak egy utat, alászállva a végtelen matériába plusz önfelejtésbe, hogy azután olyan lényekké válhassunk, amilyenné még a spirituális hierarchia lényei sem válhatnak: szabadokká. (R. Steiner)

Most vagyunk a legtávolabb

Annyira el kellett felejtenünk az eredetünket, meg kellett merítkezni a világ kettősségében, amíg már végképp semmire sem emlékszünk. Se arra, hogy honnan, hogyan és mi végre érkeztünk a Földre. Szerintem ezt teljesítettük is. 🙂

Útközben a hit és a vallás megtámasztották az embert.  A nagy szellemi mesterek és vallások segítettek visszafordulni ebben az eltávolodásban. Segítségükkel hátha átlátjuk a tér-idő illúzióját és elkezdünk emlékezni az eredetünkre, a teremtésre és annak céljára.
Sokan túl vagyunk az egyházak közvetítette hiten. Most új támasztékot kapott az ember. Már tapasztalhatnak azok, akik készen állnak. De még sok a félelem a nem kézzelfoghatótól – a spirituális úton járók között is.

Kiből lesz a tagadó?

Akik tudattalanul félnek a spirituálisnak bélyegzett dolgoktól, azokban az emberi lét sárba rántottsága, elszakítottsága az eredetétől, olyan méretűvé tud nőni, hogy ők lesznek a kő-materialisták, a spiritualitás üldözői, ők fognak tagadni véres szájjal minden szellemi utat, a teremtő ideák világát, a szellemi lényeket, tanításokat, …

Mindennek nekimennek, mert ha nem ezt tennék, akkor szembe kellene nézniük az eddigi világnézetükkel. És ez roppant nehéz lenne. Minden, amit eddig gondoltak, ezek szerint kuka. Újra kell tervezni az élethez való hozzáállásukat.

Nem akar látni, mert nincs felkészülve a …

Sok megcsalt nő azért nem akar rájönni, hogy a férje, megcsalja – pedig valahol nagyon is sejti, de nem meri látni -, mert amint bebizonyosodna a csalárdság, neki tennie kellene valamit és még azt is megtörténhetne, hogy elválnának. Erre a valóságra / szabadságra a nő pedig nincs felkészülve.

A szkeptikusok sem akarnak olyat látni, ami nem teljesen fizikai, mert a legkisebb tapasztalat után már nem élhetnének úgy, mint előtte. Újra kéne tervezni az utat és megkérdőjelezni azt, amit addig gondoltak a világról.

Nekem van egy barátom, akinek a jelenlétében még azt a szót sem mondhatom ki, hogy rezgés, mert ugrik rá. Legutóbb bevallotta, hogy látta a honlapomat és nagyon megnyugtatónak találta a hangomat az egyik videóban, azonban észrevett néhány helyesírási hibát. 15 év alatt eddig jutottunk. Semmi gond, még van időnk.

Ha az anyag ismerete mellé oda tudná helyezni a szellemi világot, ahonnan az anyag is származik (az anyag végtelenül besűrűsödött szellem), akkor vállalnia kellene ennek a felismerésnek a felelősségét. És nem élhetne úgy, mint eddig, hogy nem tud róla. De a legtöbben erre még nem állnak készen.

Akik viszont elindulnak,

számos lehetőséggel találkoznak. Mindenkit más szólít meg. Az a jó út, a megfelelő módszer, amely a lényed esszenciáját szólítja meg.

Azonban ez az út nem olyan nyilvánvaló és egyértelmű. Ki kell fürkészni, vannak felfedni való titkok, meg kell érte küzdeni És ott van a sötét oldal, ami ugyanúgy része az egésznek. Az egyén dolga felfedni a titkot, gyakorolni és szolgálni azt az értékrendet, ami megszólította – ahogyan ezt teszi, az róla fog sokat mondani.

A felbukkanó kísértésektől és akadályoktól sem érdemes megrettenni, mert mindig van lehetőség választani. A kísértést választod-e vagy az nehezebb utat, a könnyűt vagy a nehezet, a rejtettet vagy a nyilvánvalót.

A legnehezebb akadály – a mostani világunk

A szellemi tanítások ma már elérhetőek, mégis, a spirituális út nehezebb lett az utóbbi 20 esztendőben. Miért? Mert az idegrendszerünk a számítógépek korszakában megszokta, hogy mindent azonnal megkap, már nem tudunk várni.

Nem tudunk elcsendesedni, mert bármikor megszólalhat a telefon, mindig történik valami és feldolgozhatatlanul sok az élmény.
A minap találkoztam egy fiatal lánnyal, aki a második mondata után elsírta magát, amikor azt mondta, hogy megteremtette azt életet, amire vágyott és közben összeroppan az események súlya alatt. Már semmit nem tud valójában átélni.

De a memóriánkra sincs szükség, hiszen mindent gyorsan megguglizhatunk. Régen Buddha tanításait szájról-szájra, szóról-szóra adták tovább. Ma már egy telefonszámot is alig tudunk megjegyezni.

A gondolkodásról is leszoktunk, mert készen kapjuk az információt. Azok a gyerekek kapnak jó jegyeket az iskolában, akik visszamondják a leírt dolgokat. Anélkül lehet bizonyítványt kapni, hogy komolyan el kellene gondolkodnunk bármin is. A legjobb, ha szó szerint visszamondjuk a leírtakat. Hol van itt valami eredeti és kreatív, ami megérinti a lelkünket?

Miért nincs ezzel baj?

Mert most vagyunk az alján, a legtávolabb a forrástól. És szemben áll két nézőpont. Azok, akik abban hisznek, hogy egyszer véletlenül az ősrobbanás következtében véletlenül úgy sodródtak a molekulák, hogy emberré lettünk és előbb -utóbb, miután sokat fogyasztottunk, semmivé leszünk. (materializmus)

Vagy a másik nézőpont, mely szerint az egységből jöttünk a Földre, be kell járnunk egy eszmélési pályát és a kettősségben kell rájönnie saját teremtő képességünkre és szabaddá lenni. (szellemi út)

Hogy hányaknak sikerül választani a lélek és szellem útját, én nem tudom. De ha már választottad, akkor a következő lépés, hogy

vállad is fel mások előtt.

Figyeld a reakciódat! Nagggyon nehhhéz út. 🙂

Hajrá!

 

Ajánló:

Elvonulás – 2022. okt. 27-től
2022. okt. 16-án családállítás Szegeden
November végén Tarot tanfolyam
februártól Kronobiológia tanfolyam


Majd ha úgy alakulnak a körülmények – a halogatás bullshit

 

Képzeld el, hogy 70-80 éves vagy.
Es ekkor döbbensz rá, hogy van néhány dolog, amit mindig ki szerettél volna próbálni, de sosem tetted meg, mert valami “fontosabb” szempontot vettél figyelembe.

Nem halogathatom tovább. Megyek!

Személyes

Az én próbatételem kb. 2016-ban volt, amikor nagyon megvágytam egy igazi buddhista elvonulást. Egyhetes intenzív gyakorlás, kiváló mesterrel (dr. Pressing Lajos) a hegyekben, némasági fogadalommal. Tökéletes!
És akkor azt mondta a családom, hogy egyedül, nélkülünk? És te ilyenekre költesz? Ezt a pénzt nem a családra kellene költened? … Elgondolkoztam rajta és elbizonytalanodtam. Végül nem mentem. Egy évvel később ismét felmerült az elvonulás lehetősége. Megemlítettem a barátnőmnek, hogy ismét ezen gondolkozom.
És szeretnéd?
– Nagyon – mondtam.
– Normális vagy? Ezen nem is szabadna gondolkozni. Ez a te életed van is rá pénzed. Te nem vagy normális.

Körülbelül ezt bírta mondani a barátnőm és én azonnal felébredtem. Délután jelentkeztem, utaltam és életem legmeghatározóbb 7 napját töltöttem el a Mátrában.
Aztán a következő évben már alig vártam a lehetőséget. Jött a levél, jelentkeztem, utaltam, mentem. Mihelyst bennem helyére került a sztorim, már a családom sem kérdőjelezte meg az elvonulás létjogosultságát.
Tehát ez volt az én vizsgám. És a családom segített ebben: mennyire akarom, mennyire hiszem el, hogy lehetnek saját szükségleteim, és mennyire hagyom ezt megkérdőjelezni, mennyire vagyok elszánt az ügyben.

Ma már így hangzana a párbeszéd

A jövő hónapban elvonulásra megyek.
– Nélkülünk?
– Igen. Szeretnétek jönni?
– Jaj, dehogy! Ezt a pénzt nem kéne valami hasznosabbra költeni?
– Örülök a kérdésednek. Nem, szerintem ez nagyon hasznos.
– Oké.

Mindez akkor jutott eszembe, amikor valaki jelentkezett az őszi önismereti elvonulásunkra és aztán mégis visszamondta a családi kasszára hivatkozva. Nagyon megértettem a hölgyet és együttéreztem vele. Magamra gondoltam, hogy én is bejártam ezt az utat. Ez a lemondás még boldogabbá tett. Emlékeztem a saját felszabadulásomra, önmagam feljogosítására és arra, hogy hova jutottam. Mennyire meg tudom már teremteni a lehetőségét a szabad választásnak, mennyire felnövesztettem magam arra a szintre, hogy ehhez se engedélyt ne kelljen kérnem, se ne legyek kiszolgáltatva ez ügyben senkinek.

Sőt, meg is haladtam a témát. Most már a családtagjaim útjait is szívesen támogatom. Akkor is, ha én sose csinálnék olyat, mint ők, mert nem érdekel az, ami őket érdekli.

Szóval, képzeld el, hogy van olyan dolog, amit nem tettél meg, mert gondoltál valamit a helyzetedről, a körülményekről, a családodról, a testedről, vagy a képességeidről.

A hős útja

Imádjuk azokat a filmeket, ahol a főszereplő valamilyen akadállyal találkozik. Tiltják a szülei, vagy van valamilyen fogyatékossága, vagy más őrületes nehézséggel kell szembeszállnia. Végül belevág, többször elbukik és a végén felnemesedve, megedzve eljut a céljáig.
Azért szeretjük ezeket a történeteket, mert magunkra ismerünk a hősben. És csak nézzük-nézzük, mígnem elhisszük, hogy akár mi is lehetnénk ő.

Légy életed hőse!
Ne beszéld le magad!
Ne szalaszd el az alkalmat!

 

————
AJÁNLÓ:
Őszi elvonulás a Tisza-parton rengeteg énismereti programmal és friss levegővel.
———–

Utóhang – még egy kis személyes

8 éve járok péntekenként meditálni. A csoport 3 tagjának szinte soha nem jön közbe semmi. Miért? Mert elkötelezettek.
Én előre beírom a noteszembe a péntek este 6 órát, így oda nem nagyon kerülhet más. Néha az ügyfelek péntek este szeretnének velem találkozni. De ez nem lehetséges, mert nekem akkor – ugye – más dolgom van.
De történhetne úgy is, hogy ha valaki akkorra szeretne bejelentkezni hozzám, én  beírnám, aztán várnám a lehetőséget, hogy mikor lesz egy szabad péntek estém és alkalmam elmenni a csoportba.
Én az előbbit választottam. Ennyi!

Ha még nem tudod így csinálni, azzal sincs semmi baj. Ez is gyakorlást igényel.

 

 

Szabadság és korlátozás

 

TARTALOM:
1. Szabadság és korlátozás
2. Ingyenes foglalkozás 13-án csütörtökön

———–

SZABADSÁG ÉS KORLÁTOZÁS

A jelen kor nagy kihívása.
Muszáj, hogy ezzel a kihívással találkozzunk, mert különben nem történne változás.

Mindig az az ügy számunkra, amiben el vagyunk akadva.
“Aki a korlátozástól szenved (szólásszabadság, tudományos elhallgatás, mozgás szabadság, egyéni szabadság, …), az a szabadság témájában akadt el vagy sérült meg.”
A mostani időszak kiváló lehetőség az ébredésre. Ez akár társadalmi szinten is igaz.

Nehéz önmagadnak rájönni, hogy hogyan akadtál el ebben vagy bármilyen más témában. Erre jók az ügyes módszerek, az énismeret és az ELVONULÁS-TÁBOR, ahol csak ehhez hasonló témákat fejtünk fel és igyekszünk átfordítani.
(Facebook-on)

Ha az elmúlt években ezt nem tudtad megoldani, akkor kívülről fogsz találkozni vele, vagyis korlátozásokat fogsz megtapasztalni. Ez nagy lehetőség, hogy felnőtté válj ebben a témában. Ugyanis a szabadság felelősség is – még ha nem is gondolunk ebbe bele. Vajon elbírjuk-e?

Hétköznapi példa az alkalmazotti lét és a vállalkozói lét közötti különbség. A vállalkozónak mindenben felelősséget kell vállalnia. A költségeiért, a szolgáltatásáért, az ügyfelekkel való bánásmódért és az ügyfelek hiányáért is.

A vállalkozó példája

Az elmúlt évek ezt a fentebb említett témát készítették elő – vagyis a szabadság témáját.
Ami megérintett ebből, azzal van dolgod.
Ha nem kezdtél vele semmit, akkor kívülről kellett, hogy valami korlátozással találkozz és most még fokozódhat is ez a helyzet.

Milyen szinten vagy?

Ha nem ismered magad, akkor erre zsigerből, ösztönösen, öntudatlanul reagálsz. Ha ráébredsz a külső korlátozás téged érintő okára, akkor ebben tehetsz valamit, felébredhetsz. Végső értelemben pedig felismerheted, hogy a szabadság belül van és nem kívül.

A kulcs

Gondold végig, hogy az elmúlt 2 év korlátozásait hogyan fogadtad, hogyan hatott rád, mit kezdtél vele, kit hibáztattál, mire késztetett, …?
Ebben lesz a kulcs.

Ha korlátozást, szabadság vesztést/hiányt tapasztaltál, akkor ez egy olyan árnyékos területed, amivel dolgoznod kell, és integrálnod kell magadba az árnyékodat.

Ha ebben segítségre van szükséged, akkor az egyéni konzultációk, az ügyes módszerek (ÉFT, Családállítás (okt. 16.) …) és az elvonulás tud segíteni ebben.
Épp a KRÍZIS KÖZEPÉN leszünk együtt és utána remélhetőleg más tudatállapotban érkezünk haza, mint ahogyan oda mentünk.

A tábor helye: Csongrád mellett a Körös toroknál egy folyóparti szálló
Időpont: 2022. október 27-30.
Minden tudnivaló itt.
A foglakozásokat tartja: Hajdú Ildikó és Ida Makra
Kapcsolattartó: Makra Ida
20 3897882
idamakra@gmail.com

——————–

16-án családállítás Szegeden
november végén Tarot tanfolyam
februártól Kronobiológia tanfolyam

——————–

Októberi ingyenes online foglalkozás

Havonta szoktam felajánlani a lehetőséget, hogy együtt gyakoroljunk.
Most a krízis időszakában az aktuális témát járjuk körül. A szabdságot és korlátozottságot az életünkben. Ebben tehetünk felismeréseket és szabadulhatunk vagy nőhetünk fel.

A korlátozottság érzését bármilyen életterületen tapasztalhatod. A csoportban mindig van valaki, aki bevállalja az esetét és rajta keresztül a többiek is magukra ismerhetnek.

Ha szeretnél részt venni, akkor egy dolgot kérek – amit persze nem fogok leellenőrizni -, hogy továbbítsd ezt a levelemet legalább egy valakinek.
Vagy oszd meg a Facebook-on az eseményt  vagy bármely erről szóló bejegyzésemet.

Időpont: 2022. 10. 13. csütörtök 18:30-20:00

Jelentkezés: küldd el nekem a jeligét: SZABADSÁG
Én pedig küldöm a Zoom linket.

Jelentkezési határidő: amíg a létszám be nem telik.

Helyszín: online – Zoom. Ehhez legyen letöltve a telefonodra vagy a gépedre a Zoom alkalmazás.

Jó tanács: érdemes a foglalkozás előtt 5-10 perccel becsatlakozni, mert később nem tudok segíteni a technikai elakadásban.

Felvétel: a foglalkozásról felvétel készül, de nem küldöm tovább azoknak, akik nem vesznek részt. Ez a sok privát információ megosztása miatt van így. A felvétel azok számára készül, akik bedobják a közösbe a témájukat és esetleg újra meg szeretnék otthon nézni és ismételni a gyakorlatokat.
Ha most nem tudsz részt venni, akkor majd legközelebb. 🙂

Ha még nem iratkoztál fel hírlevélre, itt megteheted, így mindig értesülhetsz az újabb alkalmakról.
Addig is azt az estét tedd szabaddá 1.5 órára!

 

 

 

 

Az érzelmek természete, hogy önmagukat szabadítják fel

Egy sokoldalas esettanulmány helyett most csak egy kis rövid, ám annál használhatóbb útravaló:

“Amikor sötét hangulatban vagy,
ne nyomd el, ne higgy neki,
csak szemléld!
Ez is hatékony módja
a megszüntetésnek.”

Az érzelmek ahogy jöttek, úgy el is mennek

Az érzelmekkel önmagukban nincs probléma.
Az érzelmek önmagukat szabadítják fel.
Ahogy jöttek, úgy el is mennek.
A baj akkor kezdődik, amikor a tudatosság megfeledkezik magáról.

Akkor vagy tudatos,
amikor összeszedett állapotodban tudod, hogy összeszedett vagy. Ha indulatosan tudod, hogy indulatos vagy.
És amikor szétszórt vagy, tudod, hogy szétszórt vagy.

Gyakran vagyunk hipnagóg állapotban. Ilyenkor a belső képek áramolnak és teljesen magával ragadnak bennünket.

Az elme legyen tisztában azzal, hogy mi zajlik benne. Ha rálátunk az érzelmi helyzetünkre, az már szinte elég. Szemléld a szorongásodat, dühödet, féltékenységedet, így nem tud az érzelem gyökeret verni.

Akinek elege lett

Egyszer egy kliensem zaklatottan hívott fel. 35 éve vállalkozó, de az évvégi hajrában most végleg besokallt. Hazament és otthon sajnálta magát, de nagyon.
Épp a fodrásznál ültem a fejemen festékkel. Tehát túl bonyolult elemzésbe nem bocsájtkoztam.
Helyette azt mondtam neki: Icuka! Csináljuk azt, hogy most egy napig sajnáld magad. De teljes erőbedobással. Menni fog?
– Menni – mondta. Tetszett neki a feladat.
– Holnap térjünk vissza rá – ajánlottam.
De másnap már dolgozott és később hívott, hogy ez egy szuper módszer, mert már másképp látja a helyzetet.

Ha gyorsítani szeretnéd a sötét érzelmek elengedésének folyamatát, ahhoz kellenek az ügyes módszerek. Pl az ÉFT, 4 kérdés, korrekciók, családállítás, Ingás Közvetítés, …

Bejelentkezés: 70/ 2670679

—————-

 

Ingyenes online foglalkozás

Október 13-án csütörtök este 18:30-tól ismét lesz csoportfoglalkozás online. (Zoom)
Következő levelemben küldöm a jelentkezési “jelszót”.

Valószínűleg tarózni fogunk, mert készülődök a november végén induló tarot tanfolyamra.

—————-

 

AJÁNLÓ:

Családállítás 16-án vasárnap 9:00 Szegeden

Elvonulás – tábor okt. 27-30Minden tudnivaló itt:
https://hajduildiko.hu/elvonulasok/
https://www.facebook.com/events/756454348965356

Tarot tanfolyam november végén szerda esténként

Kronobiológia tanfolyam 2023. febr.