2015. május hónap bejegyzései

Bekötött szemmel 3 napig

 

Bekötött szemmel 3 napig.

Napi Ildi: 3 NAPOS FÉNYHIÁNY KÖVETKEZMÉNYE

Az egyik olvasmányonból vettem az alábbiakat:

Az írónő egyik szemére fiatal kora ellenére szürke hályog nőtt. Később már nem is látott azzal a szemével. Végül egy bécsi professzor elvállalta a műtétet úgy, hogy a szivárványhártyából nem kellett kimetszeni egy darabot. 
A műtét sikerült, a hölgy azonnal látott. Majd 3 napon keresztül kötést viselt.
.
bekötött szemmel 3 napig
„A műtétet követő harmadik napon a professzor egy ápolónő kíséretében lépett be, és így szólt hozzám:
Most szépen átül ebbe a fotelba. Vegye föl a papucsát, a nővér és én majd segítünk önnek.
Sértve éreztem magam:
– Professzor úr, nem vagyok beteg, és attól, hogy három napig az ágyat nyomtam, nem gyengülhettem le annyira, hogy ne tudnék önerőből felülni, vagy akár felállni. Nem szükséges, hogy segítsenek.
– Jó, egyedül is felállhat – válaszolt a professzor -, majd meglátjuk, sikerül-e?
Ki akartam kelni az ágyból. Lábamat kidugtam a paplan alól és fel akartam állni. Akkor ért a meglepetés! Lábam annyira gyenge volt, hogy ott helyben összeestem volna, ha abban a pillanatban meg nem ragad két erős kéz. Lábam élettelenül lógott lefelé. A gerincem is teljesen erőtlen volt, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem, amikor a professzor és a nővér a fotelba ültetett. Mi történt?
Hallottam a professzor nevetését
– Látja, nem tud egyedül felállni. Három napot teljes sötétségben töltött el, és ha egy élőlény hirtelen fény nélkül marad, annyira erőtlenné válik, hogy a saját lábán sem képes megállni. Hamarosan újra felnyithatja a szemét, akkor majd az erejét is visszanyeri.

A háború alatt is a megvakult katonákkal volt a legtöbb gondunk. Nem a lelkiállapotuk miatt, hanem azért mert a megvakulásukkal együtt járt a teljes elerőtlenedés. … Hosszú ideig nem voltak képesek a lábukra állni.”
.
.
Elisabeth Haich – Beavatás
( A könyv kapható a boltokban és le is tölthető.)
A regényes formában megírt könyv egy nagy spirituális összegzés.
.
.
PROGRAMAJÁNLÓ péntekre:

Játékterápia – asszociációs játék megoldásokkal
Katt ide!

Vagy ide!

Mit tudhatsz meg valakiről a fogai alapján?

 

 

Napi Ildi:     ARCOD MINDEN RÉSZLETE RÓLAD MESÉL

Sokan nem tudják megmagyarázni, hogy egy adott személy miért szimpatikus vagy éppen unszimpatikus számukra. Csak ránéznek és érzik a vonzás vagy a taszítást.

Ez amiatt van, mert mindnyájunkba belénk van kódolva az a tudás, hogy olvassunk más emberek vonásaiból.
Minden részletből. A tarkója domborulatától a szája formájáig. Nos, ez a bennünk lévő rejtett tudás befolyásolja emberi kapcsolatainkat.

A fogak állása is egy információt szolgáltat az illetőről.

fogak állása, kifelé álló fog, befelé álló fogazat
Mit tudhatsz meg valakiről a fogai alapján?

A KIFELÉ ÁLLÓ FOGAK tulajdonosa hajlamos fenntartás nélkül beszélni.

Plusz: Szeret magáról is és másokról is beszélni. Zavarja őket, ha figyelniük, vagy kontrollálniuk kell a mondanivalójukat.
Számára a beszéd alakítja ki a biztonságos környezetet. Ösztönösen ilyen. Ha ajándékot szeretnél neki adni, hallgasd meg őt és engedd meg neki a saját nézőpontját.

Mínusz: Gyakran bőbeszédűeknek tartják őt. Olykor pletykás és titkok kifecsegője. Ha ezzel szembesítik, megharagszik.

TANÁCS a kifelé álló fogazatúaknak:

  • Találj olyan embert a környezetedben, akivel szabadon beszélhetsz.
  • Próbáld kontrollálni a mondandóját, akkor is ha beszédes hangulatban vagy. Csak azt mondd, ami csak rólad és senki másról nem szól.
  • Amikor nem nyílnak meg egymásnak teljes bőbeszédűséggel és bizalommal, az még nem jelenti, hogy nem szeretik egymást.

A BEFELÉ ÁLLÓ FOGAK -kal rendelkező hajlamos a titoktartásra.

Plusz: Ő megtartja magának a tanácsait. Diszkrét. Az emberek érzelmeit magánügyként kezeli. Szűkszavú a magánjellegű témákban. Ne is próbálj meg információt kicsikarni belőle. Csak akkor ad tanácsot, ha a belső útmutatója felbátorítja. Erre érdemes odafigyelni. Lehet, hogy nem lesz második alkalom.

Mínusz: Mivel nem nyílik meg teljesen, kételyt ébreszt másokban. Úgy tűnik, mintha titkolna vagy szégyellne valamit, vagy bűntudata lenne.

TANÁCS a befelé álló fogazatúaknak és környezetüknek:

  • Nyílj meg a számodra igazán fontos emberek felé.
  • Értsd meg, próbál ő beszélni, de alig képes rá. Ez nagy erőfeszítésébe kerül.
  • Ne kényszerítsd és követelj tőle nyílt kommunikációt, mert csak még jobban visszahúzódik.

Természetesen vannak olyanok, akiknek se kifelé, se befelé nem áll a fogazatuk. Ők a két típus közötti egyensúlyt képviselik.

Megjegyzés: Olyan képeket kellett volna találnom illusztrációként, ahol az oldalsó fogazat is látszik. A kifelé álló fogak leírása olyanokra vonatkozik, akiknek a fogai kifelé állnak oldalról és elölről is.

És fordítva.

Jövő héttől indul a Játékterápia.

Részleteket itt olvashatsz:

<

https://hajduildiko.hu/programok/jatekterapia-foglalkozas/

 

Pénzt kérni spirituális tanításért?

 

Napi Ildi: AZ INGYEN VÉGZETT MUNKA MINDENKINEK ÁRT

Régi téma ez a szakmámban.
Sokakban él az a hit, hogy bizonyos tevékenyégekért nem illik pénzt kérni.

Azok a segítői munkát végző kollégáim, akik alulárazták magukat, végül haragudtak a klienseikre és legvégül pedig abbahagyták a tevékenységüket, mert pénzt kellett keresniük a mindennapokra.

Aki meg keveset kért, azt mondta, hogy ennyiért nem éri meg az energiáját erre fordítani, inkább ez idő alatt az unokáival foglalkozik.

Tehát mindenki rosszul járt. A kliensnek új szakembert kellett keresnie, a szakember pedig nem dolgozott tovább a szakmájában.

Erről még sokat tudnék írni, de egy nagyon nagyra becsült mester – Drunvalo Melchizedek írást másolom most ide:

pénz kérni spirituális munkáért

ELLENSZOLGÁLTATÁS SPIRITUÁLIS TANÍTÁSÉRT?
ÍGY KEZDTEM A TANÍTÁST

Majdnem 20 éve már, hogy arra kértek a vezetőim, hogy adjam tovább mindazt, amit tanítottak nekem az azt megelőző 12 év során. Nem is gondoltam a 12 év tanulással töltött év alatt, hogy egyszer majd erre fognak kérni. Így a felkérés a meglepetés erejével hatott.

Sőt, sokkoló erejű volt. Olyannyira, hogy az elején nemet mondtam rá. Nem akartam az életemet a nagyközönség elé tárni. Csak magamra gondoltam. Aztán a következő, nagyjából 2 hétben, a vezetőim elmagyarázták a Spiritualitás Törvényének azon részét, ami azt mondja, hogy ha spirituális ajándékot kapunk, azt nem tarthatjuk meg magunknak. Meg kell osztanunk másokkal is. Miután megláttam a tanításaikban rejlő igazságot, vonakodva ugyan, de beleegyeztem, hogy továbbadom a tanultakat.

Amint nekiláttam, hogy előkészítsek egy kurzust a felemelkedést célzó Mer-Ka-Ma meditációról és a Szakrális Geometriáról – azon szakrális alakzatokról és arányokról, amik magát a Teremtést hozzák létre, azt amiben élünk – beleütköztem egy teljesen általános és mindennapi problémába. Kérjek pénzt a spirituális tudásért vagy adjam tovább ingyen?

Ez egy olyan kérdés volt, amin előtte még sohasem gondolkodtam el. Nem tudtam, mit tegyek.

KÜLÖNBÖZŐ SPIRITUÁLIS TRADÍCIÓK

Az első gondolatom az volt — mivel felcseperedve katolikus iskolákba jártam -, hogy a tanítottakat ingyen kell átadnom. Sok keresztény úgy gondolja, hogy mivel Jézus ingyen tanította az embereket, így kellene tenniük napjaink spirituális tanítóinak is.

Azonban az elmúlt 12 év során, a vezetőim több helyre is elküldtek engem szerte a világban, hogy különféle forrásokból tudjak tanulni, és azok a spirituális vezetők és tradíciók akikkel és amikkel találkoztam, különböző módon álltak hozzá a spirituális tudás továbbadásáért kért anyagi ellenszolgáltatáshoz.

Példának okáért, a tizenkét évből jónéhányat szufiként töltöttem el és a szufi hagyomány teljes ellentettje a keresztény tradíciónak. A szufik arra tanítottak, hogy spirituális tudást soha ne ajándékozzak csak úgy el. Azok a szufi tanárok, akiktől tanultam, úgy tartották, hogy igenis kell hogy legyen ellenszolgáltatás. Itt nem feltétlenül pénzbeni juttatásról van szó, de kell hogy valamiféle ellenszolgáltatás legyen, mert különben a diák nem fog órára járni.

Elkezdtem elmélkedni e két ellentétes póluson, hogy megtaláljam a helyes utat.

MIT TENNE JÉZUS?

Aztán Jézus jutott eszembe. Ha most élne, ugyanúgy hirdetné az igét mint 2000 évvel ezelőtt? És azonnal láttam a választ, hogy nem. Kezdésnek csak annyit, hogy manapság ezrek vagy akár csak néhány száz ember csoportosulása nagyvárosokban törvényellenes. Ha ezzel próbálkozna, Jézust azon nyomban letartóztatnák és megbüntetnék. És ha nem hagyna fel ezzel, börtönbe zárnák. Ahhoz, hogy legálisan nagy tömegeket gyűjtsön össze, menedzsereket kéne felvennie, akik intéznék a gyülekezési joggal kapcsolatos engedélyeket, az esemény helyszínéül szolgáló helyszínek bérleti szerződéseit, ami nagyon költséges. Ha más országokba is el akarna látogatni, útlevélre és repülőjegyre volna szüksége.

Más szavakkal, ha Jézus tanítói tevékenységét 21. századi törvények szerint végezné, ő is szembesülne ugyanazzal a „pénz” kérdéssel, amivel napjaink spirituális vezetői szembesülnek. Így aztán egyszerű és gyakorlatias okokból, a spirituális tanítóknak igenis kell kérniük bizonyos összeget vagy kell találniuk valakit, aki fizeti a felmerülő költségeket. Bárhogy is legyen, a költségek az élet részei.

Az első „valóság”, amivel szembesülnöm kellett, az a tagadhatatlan tény volt, hogy ha egy tető alatt akarok összehozni egy száz főből álló tömeget, akkor fizetnem kell a helyért. Semmi pénzem nem volt, így hogy tudtam volna kifizetni a hely bérleti díját? A fájdalmas felismerés az volt, hogy valamit fel kell hogy számoljak, máskülönben el sem fogom tudni kezdeni a tanítást.

Minél jobban tudatára ébredtem, hogy mennyibe kerül összehozni egy szemináriumot – telefonköltségek, postai díjak, elektronikai és audio-vizuális berendezések, kihangosító rendszerek, repülőjegyek a különböző helyszínekre, és így tovább -, annál világosabb lett, hogy a tanítás pénzbe kerül, akár tetszik, akár nem.

Ezen felül pedig, ha egy spirituális tanító az egész életét a tudás átadásának akarja szentelni – ahogy én is felkérést kaptam erre – még elegendő anyagi forrás kell hogy maradjon arra, hogy az ember a legalapvetőbb szükségleteit kielégíthesse – lakásbérlet, étel, stb. Mindezen elveket megfontolás tárgyává tettem és arra a felismerésre jutottam, hogy a szúfik által említett ellenszolgáltatás igenis jogos.

Vannak olyan spirituális szervezetek is, amelyek azt várják tőlünk, hogy minden anyagi javunkat adjuk át nekik még mielőtt tanítani kezdenének és olyanok is, melyek olyan magas összeget kérnek a tanításért cserébe, amit csak néhányan képesek megfizetni. Az egyik — a nevét nem adom meg – arra kérte a tanulókat, hogy több mint 100 000 dollárt fizessenek be az információért cserébe. Ezek teljesen szélsőséges példák, és hitem szerint egytől egyig tévúton járnak. Becstelenség, amit tesznek.

INGYEN ÁTADÁS

Aztán amikor elkezdtem a tulajdonképpeni tanítást, rájöttem, hogy bármilyen árat is határozok meg egy kurzus vagy tanfolyam kapcsán, az így is túl sok lesz egyesek számára. Vannak olyan szegénységben élők – leginkább a külföldről beszélek (USA-n kívül – a ford.) -, akik számára még a legjutányosabb ár is túl magas.

Az első megoldás, amit erre a problémára találtam az volt, hogy ingyen előadásokat tartottam azoknak, akik azt nem tudnák megfizetni.

És ez volt az a pont, amikor közvetlenül kezdtem megtapasztalni a szúfi felfogás igazságtartalmát, hogy sohase adjak át tudást ellenszolgáltatás nélkül. Igazából soha nem értettem, hogy a szúfik miért hittek ebben, de a válasz épp a szemem előtt bontakozott ki.

Egyik előadás követte a másikat és én ingyen oktattam azokat, akik azt állították, hogy másként nem tudnának részt venni. És az volt a tapasztalatom, hogy pont ezek az emberek – akik ingyen vehettek részt az órákon – voltak azok, akik soha nem fogták fel a tanítások lényegét. Még azt is megfigyeltem, hogy ha valaki kifizette az előadás díját egy másik személy helyett, ugyanez volt a helyzet. Az „ingyenes” tanulók voltak azok, akik általában későn érkeztek és leléptek az előadás felénél. Ők voltak, akik elaludtak óra közben vagy végig beszélgettek alatta. És ami még fontosabb, ők voltak azok, akik nem gyakorolták a meditációt, miután véget ért a kurzus. A szúfi okfejtés, hogy miért nem adunk át tudást ellenszolgáltatás nélkül, a napnál is világosabb volt.

IGAZSÁGOS CSERE

Tehát mi volt a megoldás? Úgy döntöttem, hogy az ellenszolgáltatás a legfontosabb. Ha a tanulók ingyen kapják meg a tudást, az nem jelent majd nekik semmit, persze az ellenszolgáltatás nem kell, hogy pénz alapú legyen. Pénz helyett, időt és energiát adhattak cserébe. Ily módon ösztönözték magukat a tanulásra és így vált jelentőségteljessé az átadott tananyag.

Így azt mondtam azoknak, akik nem tudtak fizetni, hogy szabadidejükben végezzenek önkéntes szolgálatot valamelyik nagy jótékonysági szervezetnél, mint pl. a Vöröskereszt — elegendő időt (tíz dolláros óradíjat alapul véve), hogy ki tudják fizetni az oktatást – és akkor járhatnak ingyen az előadásra. Egy igazoló levelet kértem a jótékonysági szervezettől, hogy lássam megvan-e az adott óraszám.

A mai napig ezt teszem. És ami igazán érdekes az az, hogy minden 50 emberből csupán egy az, aki valóban él is az ajánlatommal! Habár munkanélküliek és az idejükből kitelne, mégis az derül ki, hogy szinte mindenki, aki ingyen akar részt venni a tanfolyamon, azt nem mély spirituális vágytól vezérelve tenné, hanem hogy „valamit kapjon semmiért cserébe”.

HOGYAN HAT A HIT AZ EREDMÉNYRE

A spirituális tanításért cserébe adott fizetség matematikai műveletének a másik oldala az, hogy amit a pénzzel kapcsolatosan igaznak vélünk, olyan lesz a végeredmény. Amikor először elkezdtem tanítani, úgy döntöttem, hogy 222 dollár 3 napra méltányos ár. Alig tudtam kifizetni belőle az összes felmerülő költséget, de ez az összeg tűnt számomra méltányosnak.

Azonban a titkárnőm, aki szervezte a tanfolyamokat és beszélt is személyesen a potenciális jelentkezőkkel úgy gondolta, hogy az összeg felháborítóan magas. Bár láthatta a könyvelés alapján, hogy így is veszítünk rajta, mégis úgy gondolta, hogy a tanfolyam túl drága. Így minden alkalommal, amikor valaki regisztrált a tanfolyamra, az ő gondolatai átültetődtek a jelentkező elméjébe. Elkerülhetetlen volt, hogy részletfizetési megoldást kérjenek. A végén több száz ember törlesztette apránként az összeget, ami lassan a csőd felé sodort minket.

Aztán a titkárnőm egy másik államba költözött és felvettem helyette egy nőt, aki teljesen az ellenkezőjét gondolta annak, amit az elődje. Úgy vélte, hogy túl keveset kérek. Rábeszélt, hogy emeljem meg az összeget 333 dollárra. És mivel hitt abban, hogy az összeg reális, attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezett, egyetlen ember sem tartott igényt részletfizetésre. Egy sem!

A történet világosan rámutat arra, miképpen befolyásoljuk a végeredményt azzal, hogy mit hiszünk – még a pénzügyekben is (mellesleg, ez hasonlóan igaz egy gyógyítói praxis esetében is – nem csak a tanítói munkára).

A PÉNZÜGYI SIKER FONTOS

Most, hogy közel húsz év tapasztalat áll mögöttem a spirituális tanítás javadalmazása témakörben, mindennél jobban hiszem, igenis kell, hogy legyen ellenszolgáltatás. Méltányos kell, hogy legyen, de az, hogy semmit nem kérünk a spirituális tanításért cserébe nem működik, sem a tanár, sem a diák számára.

És az, hogy személyesen mit gondolunk a pénzről, nagyban befolyásolja majd az eredményt. A pénzzel kapcsolatos hiedelmeink végül meghatározzák majd, hogy sikeresek leszünk-e pénzügyileg vagy sem.

Az anyagi siker viszont fontos, mert amíg ezt nem valósítjuk meg, a képességeink le lesznek korlátozva és nem tudjuk átadni másoknak azt a spirituális tudást amit Istentől kaptunk.

Szeretetben és szolgálatban

Drunvalo Melchizedek

Kapcsolat a belső vezetőddel

 

Napi Ildi: KAPCSOLAT A BELSŐ VEZETŐDDEL
Esetleírás

„A Játékterápián én dolgozom és kérdezek, míg te játszol és válaszokkal térsz haza.”

A módszert, melyet a Játékterápia során alkalmazok nevezhetem beszélgetésnek a Belső Vezetőddel.

Te megérkezel a témáddal vagy mondjuk úgy: a problémáddal. Lépésről lépésre haladunk a játék mezőin lépkedve és minden mező egy sugallat, egy ötlet a megértéshez. Aki küldi: a te személyes belső útmutatód.

Olykor nehéz megérteni, miért épp egy óriásplakát formájában jön az üzenet és mit is jelent. De én ott vagyok és segítek megfejteni a kódot, amivel az Önvalód szólt hozzád.
Aztán lehet, hogy egy rádióhír útján kapsz egy instrukciót és azt kell megfejteni.

Játékterápia EinsteinnelMondok egy példát.

Legutóbb egy hölgy a pénzügyi helyzetén szeretett volna javítani. Az utolsó mezőn egy kis színes rádióhírt kellett meghallgatnia.
A hír elég morbidnak tűnt, de tartalmazta a témája megoldásának utolsó darabkáját.
A rádiótudósító elmesélte, hogy Valahol Németországi kiállításon egy diák feje beleszorult az óriásvaginát ábrázoló szoborba. Órákba telt, mire a tűzoltók kiszabadították a srác fejét szorult helyzetéből.
A hölgy döbbenten hallgatta a hírt és sehogyan sem értette, mi köze van neki egy vaginába szorult diákhoz? Aztán, ahogy a csoport beszélgetett egy kicsit, kibökődött, hogy a hölgyet kislány korában molesztálták. A jelenlegi helyzete egy fajta önbüntetés, mélyen az a programja, hogy nem viheti többre, mert ő nem elég jó. A nehézkes pénzügyi helyzetéért részben ez a gyerekkori trauma is felelős.

Természetesen a játék terápiás mezőket is tartalmaz, tehát senki nem távozik korrekció nélkül haza. Ha a téma végleges megoldásához nem volt elegendő a játék ideje, akkor e résztvevő házi feladatot is kap, hogy a folyamatot végig tudja vinni.

Mesélek még hasonlókat!

Izomteszt tanfolyam – Szeged, május 16-17. délelőtt
katt ide!

Játékterápia a Spirit Jógában május 29. 17-21:00
Katt ide!
Nyári szünidőre:
egész napos Játékterápia a Virágos tanyán két alkalommal lesz
június 14. és június 23.
Katt ide!

A belső vezető hív – vedd fel a telefont!

 

 

Napi Ildi: A BELSŐ VEZETŐ HÍV, CSAK TE KIKAPCSOLTAD A TELEFONODAT

Tudtad-e, hogy a belső útmutatás mindig a rendelkezésedre áll?

A belső útmutatások gyakran teljesen kéretlenül jönnek, egyszerűen csak bevillan egy gondolat vagy eláraszt valami mélységes nyugalom.
Máskor pedig kérni kell az útmutatást.

Néha a belső útmutatás annyira pontos üzenetet küld, hogy magam is megdöbbenek.

Isten hívA minap egy hölgy ismerősöm megkérdezte a belső útmutatójától, vajon hogyan fog megoldódni a lakhatási problémája. Két napot adott a válasz megérkezésére.
A második napon egy fiatal kliensével arról beszélgettek, hogy a lány el szeretne költözni a szüleitől.
– És mi a terved így 18 évesen, pénz és támogató nélkül? – kérdezte valóban kíváncsian.
– Az egyik barátom szülei lakást vesznek a barátomnak én pedig odaköltözöm hozzá. Már meg is beszéltük.
Az ismerősöm tudta, hogy számára ez volt az üzenet, ami a fiatal lány száját mozgatva érkezett hozzá.
És értette is!

Az üzenet bárhogyan érkezhetsz, de szabhatsz feltételeket is.

Például: Kedves belső vezetőm! Ha tényleg az a terved velem, hogy elfogadjam ezt az állást / megpályázzam ezt a munkát / beiratkozzak ebbe az iskolába / …, akkor még a mai napon találkozzak xy-nal, xz-vel, vagy xw-vel.

Készülj fel azonban – főleg, ha nem szabod meg a feltételeket –, hogy a belső vezetőd nagyon kreatív és bármilyen formában szólhat hozzád. A buszon, a tv-ből, egy feliraton keresztül.
Szerintem az a legcélravezetőbb, ha nem szabsz korlátokat és nyitott vagy a válaszra – bárhonnan érkezzen is.

A kedvencem – Neale Donald Walsch odáig fejlesztette ezt a kapcsolatot, hogy esténként órákig beszélgetett „Istennel” és számos könyvet írt ezekből a beszélgetésekből. Tulajdonképpen kérdezett és „Isten” válaszolt neki. Így készült el a több kötetes interjúsorozat Istennel, vagy Neale belső útmutatójával. Imádom azt a könyvet!

Neale kb. ezt tanácsolná neked: Ha Isten hív, kérlek vedd fel a telefont!

A GYALORLAT:
A bal agyféltekéddel beazonosítod a problémát és kijelölöd a célt, majd hátralépsz és várod a választ.
A lényeg, hogy ne agyalj, ne logikázz, ne szőjj terveket, …!

1. Fogalmazd meg a kérdésedet!
– Hol találom meg a nekem való férfit?
– Maradjak-e továbbra is ennél a cégnél vagy legyek végre vállalkozó?
– Elakadtam az életemben, merre tovább?

Ennél könnyedebb kérdéseket is feltehetsz, aminek nincs nagy súlya. Azon könnyebb gyakorolni, mert nincs számodra nagy jelentősége.

2. Írd le egy papírra a kérdést és tedd hozzá: Belső vezetőm (vagy bárhogy nevezheted)! Világos útmutatást kérek ehhez a kérdésemhez. Legyen félreérthetetlen! Adok rá 48 órát.

3. Az utolsó lépés: Ha hív Isten, könyörgöm, vedd fel a telefont!

Van kérdésed? Van papírod?
Akkor gyerünk!

Albert Einstein azt mondta:

„Az ember, aki tényekkel veszi magát körül,
aki kizárja a meglepetés lehetőségét, az intuitív felvillanásokat, 
az börtönbe zárja magát.

Még a tudatlanság sem képes ilyen biztonsággal bezárni az elmét.”

Játszunk! Legyünk nyitottak a válaszra! És vegyük fel a telót ha bejövő hívásunk van az Univerzumtól!
.
.
Én ezt üzenem neked:

Jobbagyféltekés öngyógyítás – minitanfolyam Budapesten az Édenben május 14-én 10-14:00
katt ide!

Izomteszt tanfolyam – Szeged, május 16-17. délelőtt
katt ide!

Játékterápia a Spirit Jógában május 29. 17-21:00
katt ide!

Nyári szünidőre: egész napos Játékterápia a Virágos tanyán
június 14. és 23.
katt ide!

Ha nem születik gyermek

.

 MILYEN SORSTANI OKA LEHET, HA EGY PÁRNAK NEM SZÜLETIK GYERMEK E?

Május az „Anyák napja” és a „Gyereknap” hónapja. Ezért ideillő témát választottam.

Sokan kérdezik tőlem, mi lehet annak az oka, ha nem születik gyermek a kapcsolatból?

Ha nem születik gyermek.
Asztrológiai megközelítés

A gyermekáldást legpontosabban az asztrológia tárgyalja.
Figyeli a termékenységjelzéseket, a gyermekáldásból részesülést és az időt, ami kaput nyit neki.

Félretéve az asztrológiát – mi van, ha most ez nem áll rendelkezésre -, beszéljünk a sorstani megközelítésről.

Leszületés előtti megegyezés

A gyermek és a szülők már a leszületés előtt eldöntik, hogy lesz közös dolguk földi létezésük során.
A gyermek olyan szülőt választ, aki a megfelelő sorstani hatásokat biztosítani tudja számára:
– bizonyos körülményeket a kibontakozásához
– és bizonyos körülményeket a sérülésekhez.

A szülőktől szerzett sérülések nagyon fontosak. A szülött ezen fog majd élete során dolgozni.
Felfoghatja sorscsapásként és lehetőségként is.

A szülő – akkor is ha mindent csodálatosan végez a gyermek körül és a családban – akkor is biztosítja a megfelelő sérülésmennyiséget. Hiszen azért lett kiválasztva a feladatra.

Ha két embernek nem születik gyermeke, vagy nagyon nehezen jön össze, annak sok oka lehet. (Általában elmondható, hogy egy jelzés nem jelzés. Többet keresünk.)

Ha nincs közös dolguk

1.) A gyerek jelezheti akár, hogy nekik nincs közös dolguk. Ez jól látszik a kronobiológiából. Amikor két ember képletét összevetjük, akkor a 0 db kapcsolódás (vagyis semmi) utal arra, hogy a két embernek sorstanilag nincs megoldandó feladata egymással, de szabad akaratból lehetnek együtt.
Ha ügyesek ebben a témában – én ismerek ilyen párokat -, akkor akár több gyermekük is születhet és a gyerekek fogják biztosítani a szükséges feladatot és kapcsolódást. Általában a gyerekek ilyenkor sok sorstani kapcsolattal érkeznek a szülőhöz.
A gyermekek kirepülése után azonban a párnak újra feladatot kell találnia, hogy tartalommal töltsék meg a kapcsolatukat. Pl. közös vállalkozás, …

Nem ő a megfelelő partner

2.) Gyakori eset, hogy a nő azért esik nehezen teherbe, mert egy nagyon rendes férfihoz megy feleségül. Mivel az olyan jó ember. Nincs igazi vonzalom, csak régóta barátok, meg a férfi majd olyan jó apa lesz … Viszont nincs meg közöttük az a plusz esszencia, amitől a nő (vagy a férfi) a másikat szeretné látni az utódokban.
A gyermektelenség ilyenkor akár egy segítség is lehet, hogy erre ráébredjenek és másik kapcsolatot keressenek.

Az anya rendezetlenségei

3.) A fogantatás elmaradása arra is jelzés lehet, hogy az anyának rendezetlenségei vannak.
Ilyen volt az egyik kliensem nemrégiben. A hölgy annyira nehezen vált el a meglévő kisbabájától, hogy a másik szobában sem merte altatni. Azt hitte, hogy ettől szenvedni fog a kisgyerek. Ezt pedig csak azért hitte, mert számára a saját anyukájától való távollét szenvedést okozott. Az anya csak attól  a szenvedéstől szerette volna megkímélni a kisgyermekét, ami számára szenvedés volt.
Úgy pedig nehéz egy gyermeket összehozni, ha a egy férfi és egy nő között fekszik egy gyerek, illetve ha az anya szenvedéssel telinek látja a világot.

Már régen lépni kellett volna

4.) Szintén nagy tanítás, amikor “váratlanul” jön a gyerek. A váratlan gyerek jövetele akár figyelmeztetés is lehet, hogy valaki már régen nem lépett meg valamit.
Pl. régóta nincs szeretet – talán sose volt és a két ember együtt marad. Eltelik jó néhány éve és a nő ekkor váratlanul terhes lesz. A kis jövevény jelzi, hogy jó sok idő adatott a változtatásra. Ha eddig nem döntöttél, most már nehezebb lesz. Aztán marad a nő még 3 évig, hogy majd azután …, de akkor ismét teherbe esik.

Így szoktuk

5.) Az én személyes véleményem, hogy nem kell mindenkinek szülni. Sokan azért szülnek, mert azt érzik, ez a “normális”, mások is így szokták, …
Vannak tehetséges emberek, akiknek nem gyermeket, hanem “szellemi gyermeket” kell létrehozni. Ilyen lehet egy találmány, egy iskola, egy könyv, egy művészeti alkotás, … Az asztrológia nem is különbözteti meg a gyermeket és a kreatív gyermeket. Mindkettő az 5-ös ház analógiája.

A gyermektelenség, mint sorsfeladat

6.) Létezik olyan sorsfeladat, amikor a szülöttnek a gyermektelenséget kell megtapasztalnia. Majd legközelebb más lesz a feladat.
.
.
Még tudnám sorolni a lehetőségeket, de mára ennyit.
.
Legközelebb a “FOGANTATÁS-ÁLLÍTÁSról lesz szó.

Azután pedig a belső vezetővel való kommunikációról.

 

Hasonló írások a témában:

1. Várakozó lélek behívása – babaváró kopogtatás

2. 15 petesejt – a meg nem született gyerekek

3. Ha nem jön össze a baba – fizikai magyarázat

4. Meddőség – a petesejt áthangolása