Címkearchívumok: trauma

Ha évek óta gürcölsz és nem tudsz változtatni – esettanulmány – életveszély elemzés módszere

Mindig gürcölsz?
Mindig rosszul döntesz?
Mindig kihagynak?
………

Mindenki működtet olyan mintákat, amelyekkel akadályozza magát. De ehhez fel kell ismerni a mintát, meg kell érteni és fel is kell oldani.

A lényeg, hogy lehet rajta változtatni.

 

Anna mindenki helyett is teljesít

ŐK MENNEK SZABADSÁGRA:

Évek óta ugyanaz fáj nekem.
A kollégám és a beosztottam akkor mennek szabadságra, amikor még nincs szabadságolási időszak. Ilyenkor nekem egyedül kell helytállni helyettük. Az a nap mindig nagyon fárasztó. Messzire kell utaznom, egész nap lótok-futok, rogyásig dolgozom.
Pedig évek óta ki van írva, hogy mikor lehet szabadságra menni, még sem veszik figyelembe. Mindenkinek lesz valami halaszthatatlan dolga.

NEM TUDOM RÁVENNI ŐKET A MUNKÁRA:

Egyébként is többet dolgozom, mint a kollégám. A szabadnapunkon is intézem a dolgokat, őt pedig még munkaidőben is alig tudom rávenni az ügyfélfogadásra vag az adminisztrációra. Pedig még barátok és távoli rokonok is vagyunk, de ez sem számít.

A CSALÁDTAGOK HELYETT IS:

A családtagjaimat is mindenkit fuvarozok, fizetek, intézek és nem érzem, hogy hálásak lennének.
Hogyan tart ez a működés tovább életben téged?
Amikor Anna elmesélte a történetét, éreztem, hogy ha valamit már ilyen régóta ismétel, akkor az nem lehet véletlen.
Az ismétlődő és kellemetlen élethelyzetek mögött legtöbbször egy életben maradást segítő mechanizmus szokott állni.
Emiatt bármennyi energiát is teszel valamibe, az nem tud változni – akkor se, ha mindent kifizetsz másoknak, akkor se, ha szeretettel kommunikálsz,  akkor se, ha lehozod a többieknek a csillagokat az égről. Semmi egy jottányit sem fog változni!
Mostanában trükkös módszert alkalmazok, csak magamon keresztül, az ujjaimmal izomtesztelem ki a kliens témáját, hogy ne terelhessen el a bitang szívós tudatalatti ellenállás.
Anna hétéves kora jött ki.
Ajánló:

Ha te is szeretnéd hasonló módon magadnak kitesztelni a tudatalatt húzódó mintáidat, akkor tanuld meg az Ingás Közvetítést!

Ingás Közvetítés tanfolyam: 2023. szept. 13-tól szerda esténként
Hol kezdődött?
– Mi történt akkor?
– Akkor született meg az öcsém.
– Mesélj erről az időszakról.
A történet során folyamatosan teszteltem, mindenre nemet kaptunk. Aztán végre Annának eszébe jutott egy eset, ahol a teszt jelezte, hogy jó helyen tapogatózunk.
Annát megkérte az anyukája, hogy – akárcsak máskor – tologassa a babakocsiban a testvérét egy kicsit. Anna nem örült a testvére megszületésének, hiszen addig ő volt a sztár és azóta trónfosztás történt. Ennek ellenére segített az anyukájának és felelősségteljes nagy testvérként viselkedett.
Miközben az ismerős környezetben tologatta a babakocsit, egyszer csak elindult a belváros felé és csak tolta, tolta a testvérét. Aztán több kilométerrel arrébb hullafáradtan megállt a múzeum előtt és úgy döntött, hogy ő most otthagyja a babakocsit.

Szeretem a testvéremet, de mennyivel könnyebb lenne nélküle – gondolta magában.

A kecsegtető terv ellenére muszáj volt megpihennie egy kicsit, mert alig maradt jártányi ereje. A karjai még fáradtabban csüngtek.
És egyszer csak bekattant neki, hogy ő szereti a testvérét. Ráadásul meg is ijedt, hogy kiderül, mit tett. Ennek nagy verés lesz a vége – gondolta. Már tudta, hogy nem hagyhatja ott a testvérét. Összeszedte az erejét és hihetetlen eltökéltséggel hazatolta a babakocsit több km-es távolságból. Lábai és karja alig bírták, szinte pánikszerű hangulatban menetelt és egyszer csak megérkezett.
Ajánló:

A legközelebbi elvonuláson a transzgenerációs minták oldásán túl fogunk dolgozni a rejtett életvédő mechanizmusokkal is.
Az elvonulás egy tóparti házban lesz szeptember 28-án. Érdeklődj a lehetőségekről Makra Idánál.

-------------
Itt lett világos az évtizedek óta ismételt minta
Megjegyzés: A tudatalatti nem minden körülményt ismétel, de bizonyos, kulcsfontosságúnek ítélt tényeket kimazsoláz. Aztán  mivel úgy detektálja hogy ezek legutóbb beváltak, akkor érdemes újra és újra megismételni azért, hogy Anna élete meghosszabbodjon.
Az azóta felnőtt nő belső parancsa úgy hangzik:  ha valakit igazán szeretsz, akkor azért rogyásig, ina szakadtáig kell dolgoznod. Meg kell menteni és gondoskodni kell róluk.
Ezért Anna egész életében ezt a gondoskodást ismételte. Akkor is, ha közben bosszankodott. Jól ki tudta választani ehhez azokat a szereplőket, akik kissé lustácskák, alkalmatlanok, képtelenek, tehetetlenek, munkakerülők voltak, akiknek nincs kedve … A többiek ezzel a hozzáállással tudtak neki segíteni abban, hogy az életvédő mintáját megismételhesse.

Ezért aztán Anna mindenki helyett dolgozik és hulla fáradt. Ettől a tudatalattija boldog, mert úgy tudja, hogy így Anna garantáltan sokáig fog élni. Anna végig érezte a mellkasában a jelzést, hogy jó helyen járunk.

Vigyünk be egy jobb mintát!
Ingás Közvetítéssel, korrekcióval és házi feladattal kicseréltük a tudatalattijában ezt az életvédő mechanizmust és azt vittük be, hogy sokkal jobban szolgálja a túlélését,
  • ha a többiekkel együttműködik és
  • megosztják a terheket,
  • ha olyan emberekkel veszi körül magát, akik alkalmasak és
  • motiváltak,
  • ha együtt dolgoznak,
  • ha közösen oldják meg a feladatokat,
  • ha összefogás és együttműködést tapasztal meg.

A biztonság kedvéért tarot kártyával is leellenőriztük, mert az a biztos. A tarot megerősít, ha el tudta engedni ezt a működést, és jelez, ha még maradt valami. A múltra utaló lap szerint eddig egy süllyedő hajóban utazott másokkal, akik újra és újra hajótörést szenvednek. A mellette lévő pedig jelezte a mintát, miszerint a legvégén mindig egyedül marad a bajban. De a jövő már új reményt ígért. 🙂

Van folytatás, mert belefért
Mivel hihetetlenül gyorsan dolgoztunk, még egy másik kardinális ügyet is feltártunk és megoldottunk.
De azt legközelebb mesélem el.
A fenti munkamódszert most szeptemberben megtanítom a bennfentes csapatomnak, akik már több módszert és korrekciót is ismernek és akikkel fél szavakból is megértjük egymást.
Később pedig a jelenlegi ingásoknak és egyéb tanfolyamot végzett hallgatónak is átadom ezt az életmegváltoztató és felszabadító gondolkodásmódot.

Ajánló:

 

 

Mindenkinek jó oka van a tériszonyra és a párkapcsolat hiányára

Ismerd fel az ismétlődő mintát!

Visszautasítás a társkeresőn

Magdit régóta ismerem. Fél éve elvált és sikerült szépen elrendezni a férjével a dolgaikat.
Egy ideje már szeretne párkapcsolatot. Legutóbb arra dolgoztunk, hogy a társkereső oldalra fel merjen regisztrálni. Ezt remekül abszolválta és már szinte stresszmentesen randizik.

Viszont észrevette, hogy egy minta kezd ismétlődni a találkozók során. Újabban egyre hamarabb elutasítják az ismerkedési folyamatban. Újabban már akkor, miután képet küld magáról.

Higgyétek el, Magdi nem néz ki rosszul. Érdemesnek találta megvizsgálni a témát.

Én párkapcsolatot akarok, de a tudatalattim nem

A tudatalatti sajátos természete

Hihetetlen sok tudatalatti program, trauma emléke, korlátozó gondolat fut minden beragadt élethelyzet mögött. Magdi tudja ezt és még időben nyakon szerette volna csípni, mielőtt nagyon a lelkére veszi és túl sok időt tölt el valami hasztalan ismételgetéssel.

Nem használhattuk az izomtesztet, mert a tudatalattija letiltott, nem volt számára biztonságos a témát megbolygatni. Ezért az Ingás Közvetítést használtam és egyből elég intenzív émelygést éreztem. Őt teljesen kiiktattuk a történetből, de a szédülős megmagyarázhatatlan érzés jelezte nekem, hogy olyan helyre próbálunk behatolni, ami tiltott zóna.

A tiltott zóna sokszor a tudatalatti életvédő mechanizmusai. Mivel ez a terület a kliens életvédő programjait tárolta, semmiképpen nem szerette volna, ha mi belepiszkálunk.

Az életvédő biológiai programok olykor fals információ alapján jönnek létre és sok boldogtalanságot okoznak. Ám ez a tudatalattit csöppet sem zavarja, mert neki nem az a dolga, hogy a kisgazdája boldog legyen, ő a lehető leghosszabb életben maradásra törekszik.

Ettől függetlenül nem adtam fel, mert a tarot kártya is jelezte a körülötte „ólálkodó” ideális férfit, akit valami titkos, rejtett ügy nem enged láttatni.

 

A tériszony, mint életvédő mechanizmus

Először az anyai nagymamájáról kérdeztem.

Ő a sokadik szülése után két héttel meghalt, mert a férje -15 ºC fokban felküldte a padlásra valamiért. A nagymama bár még gyengélkedett, felment a padlásra és pár napon belül meghalt tüdőgyulladásban.

Az agyamban felkapcsolódtak a villogó fények és azt kérdeztem:

– Magdi! Van neked tériszonyod?
– Hú, nagyon! De honnan tudod?
– A sztorid tálcán kínálja ezt a feltételezést és az inga is ráerősít.

A tudatalatti mindig eltárolja és tovább is adja az utódoknak egy haláleset körülményeit, így az utódokat megvédi valami hasonlótól. Ám olykor elég fura módon működik és nem mindig a legrelevánsabb körülményt tárolja el.

Ilyen lehet például a padlás, ami magasan van. Megjegyezheti az utókor a padlást, mint halálos tényezőt: aki felmegy egy magas helyre, hamarosan meg fog halni.
Ezentúl az utódokban keletkező félelem segít elkerülni a magas helyeket. Ezáltal pedig elkerülik a pár napon belüli meghalást.
A hiba abban keresendő, hogy nem a padlás és a magasság ténye okozta a nagymama halálát, ha józanul végiggondoljuk.

– Ez hihetetlen.

 

Korrekció

Ezt helyben gyorsan ki is kopogtattuk (ÉFT).

(A legutóbbi ÉFT foglalkozásunkon épp a tudattalanul futó életvédő programokat tártuk fel és semlegesítettük kopogtatással. Majd új, működő és hasznosabb programokat tápláltunk be.)

Kopogtatás:

  • Fut a családi mezőben egy olyan életvédő program miszerint, ha felmegyünk a padlásra, meghalunk.
  • Fut a tudatalattimban egy olyan életvédő program, hogy ha magas helyre megyek fel, akkor meghalhatok.

Vigyünk be valami pozitív programot is:

  • Most azt választom, magas helyen biztonságos, hogy a padlás csak egy körülmény. A nagymamám valójában abba halt bele, hogy legyengülten kiment a hidegbe és megfázott.
  • Bár eddig azt hittem, hogy életveszélyes felmenni egy magas helyre, most azt választom, a magas hely biztonságos számomra.

(A kopogtatás egy nagyon jó módszer az információk törlésére minden memóriából: családi lelkiismeret, sejtes memória, tudatos és tudattalan emlékek, …)

 

Miért parancsolgatnak a nők a családban?

Ám ebben a sztoriban még van néhány körülmény, amit érdemes megvizsgálni:    miért irányítók, parancsolgatók a nők Magdi családjában?

– Mit jegyezhetett még meg a családi tudatmező?
– ???
– Kiteszteltem, valóban fut egy irányítási viselkedést preferáló program is benned.
A nagymama ugyanis abba halt bele, hogy engedelmeskedett a férjének, szolgálatkész volt.

– Ezért nem engedem, hogy a férfi irányítson? Mondjuk, nem is szoktam.
– Igen. Valószínűleg olyat is választasz, akivel ezt megteheted.
Ha engedelmeskedsz a férfi kívánságának, belehalsz – mondja a program. Veszélyes az alkalmazkodás, a szolgálatkészség.
Ebben volt igazság akkor, de ma már a te életedben nem igaz. Kopogtassuk ezt is ki.

Kopogtatás:

  • Eddig azt hittem tudattalanul, hogy veszélyes az alkalmazkodás és a szolgálatkészség.
  • Azt hittem, úgy maradok életben, ha én irányítok.
  • Nem engedelmeskedhetek, mert életveszélyes.
  • Most azt választom, hogy ha a párom megkér valamire, akkor tudatosan végig gondolom (nem a tudatalattiban lévő túlélőprogramra, a robotpilótára bízom magam), mi a jó nekem. Olykor megcsinálom, máskor nem, ahogy ésszerű vagy a szívem diktálja.

És ez csak Magdi bevezető mondatainak elemzése alapján táródott fel.

 

Ne szerelmet válassz, hanem szövetségest

Még kiteszteltem néhány családtagot, akik hasonló programokat hagytak örökül Magdi számára. Ezek mindegyike akadályozta a párkeresésben.

Az egyik ős a szerelmétől teherbe esett. Az a férfi nem vehette el, de a megesett lányt hozzá kényszerítették egy „megfelelő” férfihoz, aki felnevelte az utódot.

A rögzült program:
A férfi és a nő szövetséges, ez kell a túléléshez.
A nők úgy élik túl, ha szövetségest találtak, de nem szerelmesek.

Kopogtatás:

  • A nők úgy élik túl, ha szövetségest találtak, de nem szerelmesek.
  • Azt választom, hogy akkor vagyok biztonságban, amikor a szövetséghez szeretet és szerelem társul.

 

Elkerülni a szülést

Egy másik ágon a gyerekvesztéstől való félelem futott. Magdi úgy kerülte el a gyerek szülést, hogy nem vágyott rá. Az alkalmi kapcsolataiban pedig ritkán jutottak el a szexig, mert így garantáltan nem esett teherbe és nem szült.

Az elutasítás

Az internetes párkeresőn újabban akkor utasították vissza Magdit, amikor képet küldött magáról. Isten lássa lelkemet, Magdi nem egy csúnya nő. Helyes pofija van és kifejezetten csinos. Mégis, amikor meglátták, eleinte randiztak vele egyet-kettőt, de ma már odáig se jutnak el. Egyszerűen elutasítják. Bocsi, de nem!

Ez egy olyan családi történetből fakadt, amikor egy apa elutasította a gyermekét. De mivel a gyerek és az anya is túlélte, újra és újra meg kellett ismételni.
Tehát a túlélés körülményeit ismételni szoktuk, a halál körülményeit pedig kerülni.
Magdinak ismételni kellett az elutasítást, mert attól életben lehet maradni.

Tudjátok, említettem, a tudatalatti csak rögzíti a körülményeket, nem mindig észszerű!

 

További programok
Egyedül túl lehet élni

Az egyik női ős egy nehéz politikai korban, amikor még nem is volt divat válni, elhagyta a férjét és soha többé nem is ment férjhez. Jól elboldogult egyedül is.

Futó program: ha elhagyom a férfit, túlélem. Az elhagyást kell ismételni, mert azt túl lehet élni.

Még találtunk olyanokat is a háború idejéből, amikor egy nő túlélte, ha fegyverrel fenyegették, kényszerítették.

 

Kellenek a módszerek a feltáráshoz és az oldáshoz

Hálás vagyok az Ingás Közvetítésnek, mert segített a tudatalatti tiltólistás területeibe is betekinteni.
És hálás vagyok az ÉFT-nek (Érzelmi Felszabadító Technika), mert azonnali oldást, törlést tett lehetővé. Szintén ÉFT-vel programoztuk be az új, üdvösebb programokat.

Magdival annyira egyhúron pendültünk, hogy minderre bőven elég volt 1.5 óra.

Ha te is túl sok akadállyal küzdesz az életedben, úgy tűnik lehetetlen a változás, akkor élj a gyanúperrel, hogy te is olyan életvédő programokat futtatsz, ami csak az életedet akarja megvédeni, de talán helytelen következtetések alapján.

Tegyük le, ami már nem szolgál, ami boldogtalanságot okoz!

Ebben tudok segíteni.

 

Ha egyedül akarsz megküzdeni vele

Ha még nem jött el az ideje egy ilyen önmunkára velem, akkor is ott a lehetőség a családban a régi történetek átbeszélésére. Jegyezd le őket és nagyon figyelj a kulcskifejezésekre.
Tudod, Magdi se sok mindenre emlékezett, mert a családtagok nem szeretnek a régi dolgokról beszélni, de érdekes módon a padlás megmaradt a családi legendáriumban.

Már sokszor a kibeszélés is elegendő.


 

Ajánló

 

 

 

A szexuális energia felszabadítható – az ösztönök rehabilitálása ÉFT-vel

A szexuális energia felszabadítható
  • traumák
  • neveltetés
  • elvek
  • biztonságra törekvés

mind-mind ártanak az ösztönösség megélésének.

 


Szex és Szeged –
4 napon belül történt

Megfigyeltem, hogy bizonyos témák összesűrűsödnek néhány napba és többen is ugyanazzal jönnek. Ha nem gondolta az illető a problémájáról, hogy van köze a szexhez, akkor is oda lyukadunk ki.

Tehát vannak olyan időszakok, amikor minden a szex körül forog.

Traumatikus emlékek

Az egyik hölgy gyerekkorában nagyon sokat sérült szexuálisan – nem egy, hanem sok ember legalább százszor molesztálta. Felnőttként egy olyan tipikus szexuális aktustól is undorodik, ami az átlagembernek a legtermészetesebb. Szerencséjére a férje ezt tolerálja. Valószínűleg nagyon kell szeretnie a feleségét, hogy lemondjon erről az ösztönös vágyáról.

A régi emlékeket ÉFT-vel semlegesítettük, hogy a férjével való szeretkezései során ne kapcsoljanak be.
Szintén ÉFT-vel kell otthon törölnie a szexhez fűződő hitrendszerét is.

Házasság kontra szex

Egy másik esetben Éva bőrproblémájának feltárása vezetett a szexhez. Csak ránéztem a rajzára és egyből megkérdeztem, hogy ki az a másik férfi az életében?

– Hát, ő csak egy másik lehetőség. Minden héten találkozunk. Egyikünk sem akar ennél többet. Valaha hihetetlenül intenzív szexuális életet éltem. Aztán úgy döntöttem, hogy megállapodok és hozzámentem egy férfihez. Azóta ő adja a biztonságot nekem. De ő idősebb és már nagyon régóta képtelen kielégíteni az én szexuális étvágyamat vagy a változatosság iránti igényemet.

Ez a hölgy sem gondolta a bőrbetegségéről, hogy erről a témáról szól. Éva ugyanis nem tudta összeegyeztetni a házasságot és az ösztönös szexuális viselkedését. Látszólag nem okozott ez lelkiismereti gondot neki, de mégis.

Konzervatív elvek kontra szex

Egy másik nagyon súlyos betegség mögött is a szex húzódott. Ez a férfi komoly elvekkel rendelkezett a családot illetően. A kulcsmondata így szólt: az a nő, aki mással is lefekszik az k****.

A rajzában viszont csodálatos szexuális energia látszott. Ám ez az ösztönösség összeegyeztethetetlen a konzervatív elveivel. A betegséggel inkább alkalmatlanná tette magát erre, mert így hű tudott maradni az elveihez.

Az erkölcsi neveléstől roncs

És a sornak még itt sincs vége.

Egy másik férfi viszont éjjel-nappal szorong. A józan eszével tudja, hogy nem kellene félnie semmitől, de olyan erőteljes prűd vallásos nevelést kapott, amiben minden vágya bűntudattal tölti el. Gyerekkorában még egy süteményt sem fogadhatott el egy vendégségben, mert rápirított az anyja, illetve minden egyes tettét megkérdőjelezte. Hétvégenként a szobában kellett üldögélnie, nem játszhatott gyerekekkel.

A mama szigorú erkölcsi nevelése ugyan meghozta az eredményét, mert hűséges családapa lett, de romokban hever az élete, mert mindentől bűntudata van és szorong bármilyen cselekedettől.

Neki is lenne bőven megélendő szexuális energiája, de odáig el sem jut, mert ennél egyszerűbb dolgokra is képtelen.

Mit lehet tenni?

🔴 A neveltetésünk, a hiedelmeink, a traumáink nyomot hagynak bennünk.

🔴 Az elme nagyon intelligens, hallgat az idomításra és a veszélyesnek kódolt dologtól távol tartja a kisgazdáját.

🟢 Ezeket az emlékeket lehet semlegesíteni ÉFT-vel. A legborzasztóbbakat is.  Annyira gyorsan működik.

🟢 A hiedelmeket is el lehet felejteni – akkor is, ha nagyon mélyen belénk verték.

Olyan régóta tanítom az ÉFT-t vagyis az Érzelmi felszabadító technikát. Minden elakadásunkra gyógyír.

🤸 Ha a múlt borzasztó – hatástalanítsuk!
🤸 Ha a szexuális energia blokkolt – szabadítsuk fel!

EBBEN TUDOK SEGÍTENI.

Vasárnap indul a nagy 2023-as ÉFT kihívás.
Minden hónapban egy napot tanulunk és a köztes időszakban gyakorolunk. Így nem maradsz egyedül a problémáddal. Segítjük és motiváljuk egymást, hogy év végére új emberek lehessünk!

TARTS VELÜNK, HOGY TE IS MEGÉLHESD AZ ÖSZTÖNÖSSÉGEDET!

Igen! Részt akarok venni!

Földönkívüliek – segítség vagy taruma?

A földönkívüliekről sokféleképpen

 

TARTALOM:

1. Földön kívüliek – segítség, trauma és szerelmi manipuláció

2. Tarot kártya tanfolyam indul (nov. 27.)
3. Ingyenes foglalkozás (nov. 13.)
4. Családállítás Szegeden (nov. 17.)
5. Tarot kártya naptár – ajándékötlet

————–

 

MOTTÓ:
“Több dolgok vannak földön és égen,

Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.”

 

Előadás a földönkívüliekről (is)

Olyan emberek jelentkeznek tanfolyamokra és elvonulásokra, akik velem egyívásúak. Valójában velük van dolgom. Őket is az érdekli, ami engem, illetve működik a karmikus rendezőelv is.

Az ingás tanfolyamon és a legutóbbi elvonuláson szóba kerültek az ELTÉRÍTÉSek. Senki meg se rebbent. Sőt, érdeklődtek és néhányan vizsgálódásba is kezdtek.

Az elvonulásra hívtam egy előadót, akit régről ismerek és őt már többször elvitték nem földi lények. Nincs rossz tapasztalata róla, de azért csak lámpafénynél tud aludni. Kiderült, hogy a nagypapájával és a kislányával is hasonló történt. Később rájött, hogy az őt eltérítők vérvonalakat vizsgálnak.

Ezen események motiválták őt arra, hogy éveken át tartó kutatásba kezdjen. Hihetetlen ismeretet halmozott fel a témában. A mi kedvünkért rendszerezte a földönkívüli civilizációk és a földi ember kapcsolatáról, valamint a háttérhatalomról szóló tudását és meg is osztotta velünk.

 

Az emlékek feljönnek bizonyos módszerek hatására

Másnap reggel egy kis bemelegítő ÉFT kopogtatással kezdtük a napot és valaki akkor mesélte el a saját élményét. Egy másik lányban pedig akkor jöttek fel olyan emlékek, ami az ő egykori eltérítéséről szólt. Szándékosan nem nevezem elrablásnak, mert az pejoratív hangzású és ezek között az esetek között jó szándékú vagy semleges szándékú eset is előfordul.
Egyszer csak felsejlett neki a saját élménye, mert a kopogtatás olyan módszer, ami a tudatalattival is kommunikál és az ott elrejtett emlékek biztonságosan tudnak felszínre törni.

Az Egyesült Államokban, de már Magyarországon is vannak terapeuták – elsősorban hipnoterápiát alkalmazók -, akik kifejezetten erre a témára specializálódtak. Ugyanis nagyon sok embert érint a téma, sok a trauma vagy a megmagyarázhatatlannak tűnő változás. Véletlenek nincsenek. Vagyis vannak, de azok nem véletlenül vannak.

Gyerekek kapcsolata földönkívüliekkel

Ilyen regressziós hipnoterapeuta pl. Mary Rodwell, aki régóta vizsgál elsősorban olyan gyerekeket, akik emlékeznek földönkívüliekkel való kapcsolataikra vagy vannak földönkívüli emlékeik. Erre egy komoly tesztet is kidolgozott, amit bárki megtalálhat a neten és kitölthet. Sokan jöttek már rá ennek segítségével, hogy nem beképzelték a történteket maguknak, nem álmodták, ami velük történt. Egyrészt ez megnyugtató és gyógyító hatású a lélek számára, másrészt jó tudni, hogy nincs egyedül és kérhet segítséget.

A csillaggyermek tesztet itt találod.

Traumatizáló földönkívüli elrablások

Hasonló témában kutat Karla Turner.

Ő az egyetemi állását feladva a földönkívüli elrablások traumatizáló hatásával foglalkozik. Nem riadt vissza a téma sötét aspektusaitól sem. Bátor és szókimondó nő, aki szerint alábecsüljük a helyzetet. Karla szerint ezek az esetek nemcsak jószándékú beavatkozások és kutatások az elrablók részéről, hanem sokszor igenis ártó és traumatizáló hatásúak.
Bár az elrablottak – akik rengetegen vannak – nem emlékeznek a velük történtekre, tudatuk mélyén ezek az események igenis kifejtik hatásukat.

Erről igen hosszú cikket írt.
Itt olvasható az első része.

 

A szerelmi manipulációk –
– magyarázatok a szerelmi lehetetlenségek egy részére

Eve Frances Lorgen író, hipnoterapeuta, aki az „idegen szerelmi manipulációk” szakértője. Ezek földönkívüliek által megrendezett és irányított emberi párkapcsolatok, amelyekben az idegenek az elrabolt személyek életét manipulálják. Ez is hihetetlen, azonban széles körű jelenség. Olyan eseteket rendeznek meg az idegenek, amikor szinte teljesen értelmetlen módon két ember egymásba habarodik, miközben addig normális kapcsolatban éltek valaki mással, vagy normális esetben egymásra se néztek volna. Érthetetlen a vonzalom, semmi nincs a másikban, ami erre okot adna. Mégis mindent felforgat ez a vonzalom.

A két célzottan manipulált ember között drámai mértékig fokozódik a szerelmi és a szexuális kapcsolódás, akár rögeszmés szerelemig fokozódhat egyikükben vagy mindkettőjükben. Majd egyszer csak az egyik félben hirtelen megszűnik a szerelem és a másik pedig magyarázat nélkül szenved és próbálja feldolgozni a történteket.

Erről nagyon hosszan itt olvashatsz.

 

Semmi sem történhet ok nélkül

Én el tudom képzelni, hogy a szerelmi manipuláció is a sorsot szolgálja. Mert minden a teremtésen belül történik és semmi sem lehet ok nélküli.

Például ezek a szerelmi eltérítések hasznosak is lehetnek azokban az esetekben, amikor az érintetteknek egy olyan nyomvonalon halad az élete, ami nem szolgálja őket, de másképp nem tudna egy új kerékvágásba terelődni az életük, csak ily módon.

Vizsgáljunk meg minden lehetőséget, mert mindig lehetnek kivételek és nem hiszek abban, hogy bármely dolga a világnak csak egyértelműen ártó szándékú és hatású lehet.

Mi van, ha egy eset legtöbbször egy bizonyos módon működik, de épp a te esetedben másképp van?!

 

(Család)állítással földönkívüliekre

Az embereknek a földönkívüliekkel és a háttérhatalommal való kapcsolatát állítottuk fel a családállítás módszerét használva és érdekes összefüggésekre jöttünk rá. A földönkívüliek nem sok vizet zavartak a történekben, viszont a háttérhatalom tekintélyesen bependerült középre, jelentőségének teljes tudatában. Némi korrekcióval – a szabad akarat kérdésének rendezésével – egy kicsit meg is segítettük az emberiséget. Emlékzetteük magunkat, hogy ez a Földön működő alaptörvény, miszerint mindenki rendelkezik a szabadakarattal. És el lehet követni disznóságokat, de az elkövetőknek közzétételi kötelezettségük van.

Bocsi, senkit nem erőszakoltunk meg és tettünk szabaddá kéretlenül. Az infót feltettük a felhőbe, aki kész rá, letöltheti magának.

A (család)állítás módszere mindig tapintatosan működik. Csak abba és abban a mértékben enged betekinteni, amire engedélyünk van és amire fel vagyunk készülve.

 

Feltárható, kinek milyen kapcsolata van / volt földönkívüliekkel

Bár engem a Földön kívüli világban nem az elrablások érdekelnek a leginkább, de így halloween körül gondoltam megosztom veletek ezt az információt is.

Az ingás tanfolyamon is kiteszteltük, hogy kinek volt már valaha valamilyen módon köze nem földlakókkal és milyen természetű volt ez a kapcsolódás. Olyat is találtunk, akinek végzetes szerelmi traumájára épp így kaptunk választ.

Számomra az eltérítések nagy száma sokkoló. Nyugodtan gondolkozhatunk sokmilliós nagyságrendben.

Ha megérintett a téma, tudd, hogy valami közöd van a fentiekhez. Ennek feltárására van mód.

 

FIGYELMEZTETÉS: Amennyiben fordult már elő veled szélsőségesen érthetetlen szerelmi helyzet, megmagyarázhatatlan pálfordulás benned vagy a másik félben, nem biztos hogy idegenek által végrehajtott szerelmi manipuláció áldozata lettél. De extrém esetben, alaposan tanulmányozva az esetet, akár élhetsz is a gyanúperrel, hogy a fenti eset történt meg veled is.

Nem érdemes minden szerelmi drámára ráhúzni az idegen manipulációt, de az is dőreség lenne, ha teljesen kihagynánk a számításból.

 

——————

Tarot kártya tanfolyam kezdődik: nov. 27. vasárnap 9:00

——————

Következő ingyenes foglalkozás időpontja: november 13. vasárnap 17:00 óra
Ha szeretnél résztvenni, kérlek oszd meg a tanfolyam eseményét a facebook-on. Vagy küldd tovább ezt a cikket.
Ha nem vagy facebook-os, akkor az alábbi linket.
Cserébe küldöm a Zoom linket.
Ha nem akarsz lemaradni hasonló lehetőségekről, iratkozz fel a hírlevélre és mindig értesülsz a kövelkező alkalomról.

—————–

Problémakezelés a családállítás módszerével: november 17. csütörtök 9:00 Szegeden

—————–

Tarot kártya naptár – ajándékötlet

Egy ideje már új projektbe kezdtünk Odrobina Márti kolléganőmmel, új tarot kártyát készítünk. Majd egyszer valamikor kész leszünk.
Ebben a gigászi munkában Kelemen Ágnes festőművész a társunk.

Az első 12 lap naptáron is megjelent. Csodás fesmények egy- egy hónaphoz rendelve.
Itt megnézheted Ági munkát a Facebook-on.
Itt pedig belelapozhatsz a naptárba.

REMEK AJÁNDÉK lehetőség. Szerintem én egyesével bekeretezem. De nyomatok is rendelhetők és a festményeket megnézheted élőben itt a pénteken nyíló kiállításon Bpesen.

Az eredeti tarot kártya festmények között még láttam olyat, amit nem adott el. Pl. a Császárnőt és a Császárt. Legszívesebben kitenném a hálószobámba az ágyam fölé.
A tarot festmények mágikus hatásáról majd egyszer később írok.

 

Autó – haladás szimbólum – sebességváltó

TARTALOM:

  • Autós kérdés: Fél éve elromlott. Mit jelent?
  • Mi történt júliusban?
  • Ajánló:
    • családállítás
    • ingás tanfolyam
    • tarot tanfolyam
    • ingyenes foglalkozás

———————-

Annyi katartikus probléma feltáráson és megoldáson vagyunk túl. Legszívesebben 5-6 esetet megosztanék veletek, hogy ti is részeülhessetek a felismerésekben és alkalmazhassátok a saját életetekben.
De nyár van – és bevallom sose szerettem, mert meggyötör -, másrészt rendesen megírni egy esetet, nagyon időigényes.
Így most egy könnyed kis nyári autós sztorit hoztam nektek.

Az elromlott sebességváltó esete. Mit jelent? Szimbólumfejtés.

Mit jelent a fél éve elromlott autó – kérdezte a fiam

Két felkapott téma van az oldalamon. Az egyik az autós téma. Mit jelent, ha ez meg ez történik a járművemmel? (Lehet bicikli is.)
Na jó! Csak, hogy mindent eláruljak: a másik legnépszerűbb bejegyzésem a holdcsomópontokról szól, vagyis a karmikus sorsfeladatodról.

A minap megosztottam a facebook-on egy régebbi autós cikkemet és meglepve tapasztaltam, hogy épp a fiam szól hozzá.

“Hajdú Ildikó és mi a helyzet a fél éve elromlott autoval?😅 visszafele haladas, vagy egy jo nagy ‘stop’ tabla az eletben?😄”

Ekkor döbbentem rá, mennyire nem néztem a fiam autós problémájára szakmai szemmel. Igyekszem a családomnak nem terapeutája lenni. Se a gyerekeimnek, se a férjemnek. Mert az egy másik minőség. Csak olykor-olykor esik meg, hogy ebben a minőségben fordulnak hozzám.

Gondoltam, itt az ideje tényleg átgondolni a fiam autós kálváriáját. Mivel ismerem a részleteket, ezért nem kérdeztem tőle többet. De ha te kérdeztél volna pusztán a fenti két mondattal, az nem lett volna elegendő. Ha autóról kérdeztek, fontos, hogy többet tudjak. Éppen honnan jöttél, hova tartottál, mik voltak a körülmények, … A legjobb, amikor saját szavaiddal elmeséled az esetet, akár egy barátodnak.

Ezt írtam a fiamnak a Facebook-on:

Vegyünk egy fiatal férfit, aki kap a az édesapjától egy autót, aminek elromlik az automata sebességváltója.

A sebességváltó – ami egyébként egy nagyon bonyolult szerkezet – szó szerint az életünkben való haladás tempójának megválasztásáról szól. Arról, hogy milyen sebességbe szeretnénk berakni az előrejutásunkat.
Ha ez a sebváltó automata, akkor ott még arra sem kell odafigyelni, hogy a sebesség váltás, amit el akarunk érni, azt mi csináljuk, mert automatikusan megtörténik.
De ha épp ez a szerkezet romlik el – , akkor ez a váltás nem tud automatikusan megtörténni.

Ha már nagyon régóta elromlott a váltó, akkor nem tud – szó szerint – például nagyobb sebességre kapcsolni az illető. Sőt, sehova se jut. Így kap az apa családjától egy egyszerűbb, de alacsony komfortfokozatú, viszont működő autót. A fiatal férfinak muszáj visszatérni a kézi vezérlésre és egyesével a saját kezével magasabb fokozatra kapcsolni. Ez kevésbé elegáns, kevésbé kényelmes, de működik.

Ha az apjától kapta az autót, akkor az apai családtörténetben kell keresni a választ. Ott van az elakadás, annak a feloldása tudna lendületet adni. Azon a vonalon van egy blokk, egy visszahúzó erő, ami gátolja az utódot. Lehet például sorsátvétel – például azért, mert a többi ősnek sem volt könnyebb, ők is megküzdöttek az előrejutással. Nekik is becsúszott valami gebasz. Az odatartozás mély, zsigeri és tudattalan késztetése nem engedi, hogy az utódoknak könnyebb legyen, mert akkor nem tartoznának a családhoz. Az odatartozás késztetése mindent felülír.

Persze nem biztos, hogy családtörténeti az elakadás. Lehet trauma, érzelmi, tudati, magánéleti … blokk, amire lehet oldást kérni – akár anyától, akár mástól. 🙂

 

————————–

 

Hihetetlen július volt!

Két nagyszerű program aranyozta be a júliust.

A 3 napos elvonulás 

Az elvonuláson csoda körülmények között csak a saját tudatunkkal, érzelmeinkkel, sorsunkkal foglalkoztunk.
Bár az anyagiakhoz fűződő viszony rendezését céloztam meg a programban, a pénz  témára végül csak a 3. napon került sor. Hihetetlen, mennyire más-más rendezetlenséggel bírunk a pénzt illetően. Viszont ami közös volt minden feloldásban, az a nagyon erős érzelmi mozgatottság. Katartikus élményben volt része annak, aki hagyta, hogy rajta gyakoroljunk.

A közös munka során sírtunk, de rengeteget nevettünk is. Olykor percekre le kellett állni, mert fuldokoltunk a nevetéstől. Rég tapasztaltam ennyi együttműködést, ennyi vidámságot.

A rajzelemzés tanfolyam

A rajzelemzés tanfolyam is csapattá forrasztotta a résztvevőket. Az alapozás után már kreatívan és intuitívan is tudtak elemezni. Sőt, talán még fejlesztenek is a módszeren. Vannak ötleteik.
Az ilyen csoportos munkák engem nagyon feltöltenek és a sok információ és élmény miatt úgy érzem magam, mintha egész nyáron utaztam volna – pedig csak itt helyben bicikliztem a házunk és a munkahelyem között.

 

————————-

 

Ajánló:

  • A legközelebbi családállítás aug. 20. Szeged
  • Ingás tanfolyam indul szeptember 21-én szerda esténként
    megújult tematikával.
  • Ingás továbbképzés lesz a régieknek, hogy a megújult metódussal ők is tudjanak dolgozni.
  • Tarot tanfolyam: 2022. nov. 27-től
  • Ingyenes foglalkozás:  minden hónapban szokott lenni.
    Most nyáron egy kicsit megpihentem, de augusztusban mindenképp újra belecsapunk.
    2022. aug. 23. kedd 18:30
    Részletek a következő levelemben.
    Addig is azt az estét tedd szabaddá 1.5 órára!

 

Hasonló témájú cikkek:

  1. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 1. rész
  2. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 2. rész
  3. Három mese az autóról és rólad – 3. rész
  4. Hogyan fejezi ki az autó …
  5. A ház, mint szimbólum – 1. rész
  6. A ház, mint szimbólum – 2. rész
  7. Autó és sors – az autó, mint szimbólum
  8. Egy autóbaleset üzenete
  9. Az autó a haladás szimbóluma – gumi, rugó és kormány
  10. Az autó a haladás – a szimbólumfejtés folytatódik
  11. Az autó, mint szimbólum – a leeresztett autógumi
  12. Bicikli és akadályoztatás
  13. A szélvédő megrepedt – szimbólumfejtés
  14. Mit jelent a bal hátsó defekt?
  15. Sebességváltó

 

 

 

 

Szeretnéd átírni a múltat? – ÉFT videó gyakorlattal

SZERETNÉD ÁTÍRNI A MÚLTAT?
Van rá mód. Csináld meg a következő gyakorlatot.
Nem semmissé teszi a múltat, hanem elhalványítja a traumákat, a negatív emlékeket. Fogsz rájuk emlékezni, csak már nem jelentenek semmit.
MOTTÓ:
„A legtöbb ember nem azt az életet éli, mint amit szeretne, mert a szavai és az érzései nem állnak egymással összhangban.
A világegyetem viszont csak a harmónia állapotára reagál.”
.
Az ÉFT tanfolyamon a videóban ehangzó gyakorlat az első feladatok egyike.
Ha ezt megcsinálod, akkor megszűnhet a problémáid kényszeres ismétlése. Ezáltal a legtöbb problémád gyökerét is eltávolítod, hiszen az emlékek szolgáltatják az alapot arra, ahogyan ma működsz.
A többi a videóban.

 

Segédlet a videóhoz:
A)
A Ráhangolódás: ismételd el háromszor a megerősítést, és közben kopogtass!
„Bár ………………………………………………, mégis szeretem és elfogadom magam.”
B) Csak az alapmondatot ismételd az alábbi pontokon:
1. KK = karate kézél
2. SZÖ = szemöldök belső sarka
3. SZS = szem külső sarka
4. SZA = szem alatt
5. OA = orr alatt
6. ÁP = állon a kis mélyedésben
7. KCS = kulcscsont
8. CS = csecsemőmirigy
9. KA = kar alatt
10. HU = hüvelykujj
11. MU = mutatóujj
12. KÖU = középső ujj
13. GYU = gyűrűs ujj
14. KIU = kisujj
15. KK = karate kézél
Nóra így járt
Kedves Ildikó!

Szeretném megosztani egy élményemet az emlék gyógyítással kapcsolatban.

Egy ideje írom már egy füzetben azokat az emlékeimet, amik valamilyen módon megérintettek gyerekkoromtól kezdve napjainkig azzal a szándékkal, hogy meggyógyítom azokat ilyen-olyan stresszoldó módszerekkel. 

Rendszeresen járok családállításra, és kineziológiát tanulok már két éve, azóta böffennek fel belőlem emlékek, érzések, amiket olyan szépen eltemettem, megtagadtam. Sokáig azt hittem, hogy én makulátlan és sérülésektől mentes vagyok. :)

Ma hallgattam meg az "Az vagy, ami történt veled..." videódat, és elővettem a füzetemet, amiben gyűlnek ezek az ominózus emlékek. Az elsővel kezdtem:

Valamikor felső tagozatos általános iskolás koromban városi sportnapot rendeztek településünkön, ahol minden iskola közös tánccal lépett fel a városi sportpályán. Nagyon izgatott voltam és meg voltam arról is győződve, hogy én remekül táncolok. Imádtam zenére mozogni. Bár sokszor tiltakoztam ebben a koromban, hogy ruhát, vagy szoknyát vegyek fel, de akkor az a sárga, virágos, pörgős szoknya a mindent képviselte nálam. Imádtam benne lenni. Minden, a fellépéssel kapcsolatos gyakorlásra becsülettel eljártam és táncolhattam is a sportnapon, viszont a nagy bevonulásra, ahol minden iskola egyszerre vonult be, nem vehettem részt. Nem emlékszem rá, hogy miért, de beletörődve vártam végig a sportpálya szélén azt a pillanatot, amikor én is újra a csapat részévé válva mehettem táncolni. 

Erre az emlékre kopogtattam. 

10-es erősségűre értékeltem a negatív érzelmi töltést.

Nem tudom, hogy hány kört kopogtattam az eseményt felidézve, de egyszer csak átkattant valami bennem és ott lehettem, abban a koromban érzelmileg és megfogalmazódott bennem, hogy mennyire elkülönülten, lenézetten és megalázva éreztem magam addig, amíg vártam a pálya szélén a szereplésre, és mennyire dühös voltam magamra, hogy nem álltam ki magamért és nem osztottam meg az érzéseimet még édesanyámmal sem. Ma potyogtak a könnyeim, ami akkor nem potyogott ki...

Végig kopogtattam ezeket az érzéseket, megbocsátottam magamnak, amiért hallgattam az érzéseimről és magam próbáltam megoldani, megbocsátottam édesanyámnak és a barátnőimnek, amiért nem vették észre a bennem lévő szomorúságot. 

A kopogtatáson túl ingával és kineziológiai módszerekkel vegyítve szoktam oldani, amit most is alkalmaztam a befejezésnél. Mindaddig csináltam, amíg a negatív érzelmi töltés 0 %, a pozitív érzelmi töltés pedig 100 % lett.


Köszönöm az inspirálást! Rettentő hálás vagyok azért, hogy tehetek magamért!

🌷☺💚🙏

Szép napot kívánok Neked! 

Nóra
Aliz írta
Kedves Ildikó!

Nagyon szeretem a tanításaidat, a hírleveleidet és nagyon örülök neki,hogy rád találtam.
Megcsináltam a lenti feladatot, 227 db kisebb-nagyobb lelki traumát kopogtattam ki kb 2 hónapon keresztül.
Közben voltam azért sokszor pocsékul is, rengeteget sírtam, éjjeli
gyomorgörcseim voltak (onnantól már nem csináltam este), émelygés, hányás, stb. kísérte ezeket a napokat.
De most már olyan jó érzés, sok kisebb felismerésem és meglátásom is volt, ahogyan a problémák távoztak.

Hálásan köszönöm, hogy ezt a lehetőséget ingyen közzétetted, nagyon
kemény és kitartást igénylő feladat de megérte. Tényleg találó, hogy lelki béke a címe.
Csak jókat kívánok neked, áldás kísérje életedet!
Szeretettel, Aliz
K írta
Kedves Ildikó! 

Én évekkel ezelőtt hallottam a módszerről, és alkalmaztam is sokáig magamon és az akkor még kisfiamon. Általában fejfájásra, rosszullétre alkalmaztam, a fiamnak is én csináltam. Nem beszéltem közben. 
Kérdésem, hogy beszéd nélkül is működik-e az érzelmi blokkok oldására? Én ismét nekiállok majd a videó szerint, tehát beszéddel együtt. De a fiam 18 éves lett közben, tele van elfojtott érzelemmel, nagyon feszült. Ő biztos nem fog beszélni közben, örülök ha egyáltalán megcsinálja majd, de mivel emlékszik rá, hogy segített neki régen a fájdalomcsillapításban, ezért lehetséges.

Tehát működik-e anélkül, hogy beszélünk közben? 
Illetve milyen gyakran kell elvégezni? 
Harmadik kérdés: csak a nagyon fájdalmas dolgokat kell leírni? Merthogy a kisebb kellemetlenséget okozó emlékek száma, azért egy középkorú embernél véleményem szerint nem száz körül van, több ezer, talán több tízezer dolog. Előre is köszönöm a válaszát!
Ildikó Hajdú
válasz

- Sok szempontból fontos a beszéd ÉFT-zés közben. Egyrészt nem engedi a figyelmet elkalandozni, másrészt bevonja a hallást is a folyamatba, így könnyebben megszólítódik a probléma. Nem a mindenre (az összes problémára) kopogtatunk, hanem a megszólítottat keressük a bármilyen memóriába és azt kezeljük. Némán is működik, de hangosan hatékonyabb. 

- Gyakoriság: Ami egyszer ki van kopogtatva, arra nem kell visszatérni. Maximum, ha feljön a témának egy újabb aspektusa, akkor arra. 

- Emlékek száma: - Az ÉFT egy másik fantasztikus jellegzetessége, amit én úgy hívok, hogy az Általánosító effektus. A jelenség lényege az, hogy ha néhány egymással összefüggő problémát sikeresen megoldottál az ÉFT segítségével, nagy esély van arra, hogy az energiarendszered általánosított, és az összes többi hasonló jellegű problémád is megoldódott.  

Ha például, valakinek van legalább 100 traumatikus emléke arról, hogy milyen rosszul bántak vele, és mondjuk 5-10 specifikus emlékét az ÉFT segítségével semlegesítette, minden valószínűség szerint azt találja, hogy az összes többi emlékkel kapcsolatos negatív érzése is elpárolgott.  

Van, akik számára ez meglepő, hiszen annyi traumát éltek át életükben, hogy hitük szerint csak végtelen kezelések hosszú sorozata hozhat enyhülést a szenvedésre. Szerencsére ez nem így van… legalábbis nem ez a jellemző. Az ÉFT gyakran az egész erdőt lepucolja a színről mindössze fél tucat fa kidöntése által.  

Mind a mai napig még nem találkoztam olyan problémával, legyen az érzelmi vagy fizikai, amelyet ne lehetett volna ÉFT-vel kezelni. Ennek jegyében mondom azt, hogy próbáld ki mindenen, hiszen az ÉFT MINDEN PROBLÉMÁRA ALKALMAZHATÓ! Ez az én mottóm, és teljes szívemből ajánlom ezt a mottót Neked is.  

Lépten-nyomon találkozom emberekkel, akik mind azt kérdezik tőlem, „Fog ÉFT működni erre vagy arra a problémára?”  

És én mindig azt mondom: próbáld ki! Az ÉFT minden problémára alkalmazható.

 

Ha nincsenek emlékek egy traumáról

Napi Ildi: Ha nincsenek emlékek egy traumáról

Az ÉFT tanfolyamon most épp a negatív élmények, emlékek kikopogtatását tanuljuk. A megtörtént események hatása ugyanis elterel bennünket.

Példa

Nézzünk példát erre. Egy kislány felé szalad egy kutya. Talán fel is borítja. Az anyukája megijed és rémülten felsikolt. A kislányt a meglepetés, a hangok, a képek, mind arra tanítják, hogy ezentúl biztonságosabb magát távol tartani a kutyáktól.
Ha nem lenne ez az emlék és a hozzá tartozó érzések, akkor a kutyákhoz fűződő viszonya ma egészen más lenne.

De ennél sokkal több is történik az életünk során és ezek a történések nyomot is hagynak. Vajon ki lehetnél ezek nélkül!?

 

Letti esete – amire nem emlékszik

Szia Ildi!

Megrendítő, ugyanakkor csodás élményben volt részem, és ezt szeretném megosztani veled.
Csináltam a házi feladatot és kopogtattam a Személyes Béke sorozatot.

Egy olyan eseményt vettem elő, amire nem emlékszem, csak mesélték. Úgy gondoltam, ezt is fel kell dolgozni – erről beszéltünk a legutóbbi tanfolyamon.

A téma

Kislányként hisztiztem, és a fürdőben hideg víz alá dugták a fejem. Semmi érzésem ezzel kapcsolatban, de szerintem egy ilyen esemény mindenképp nyomot hagy.

Egy kis asztrológiai utalás: (G ME az Ascendensnél és WB)

Tökre megjelent, ahogy a nagymamám letöri a szárnyaimat, elnyomja az akaratomat és megfojtja a vágyaimat. Erre volt is állításom, hogy nagyi gyakorlatilag formattált.

Elkezdtem kopogtatni. Csak a történettel, de közben jöttek a fogalmak, hogy mit érezhet ilyenkor egy gyerek. Gondoltam, bármi jön, mindegyiket szépen végig kopogtatom. Volt megalázottság érzés, szomorúság, tehetetlenség, nem szeretettség, meg nem értettség érzés. Erre már ráharaptam, mert ez fontos témám. Sokszor mentem rajta végig.

Aztán felbukkant az el nem fogadottság érzés. És itt már mondatok is jöttek.
„Azt akartam, hogy elfogadjanak.”
„Ezért én változtam.”
„És már nem hisztiztem.”
„Már nem akartam.”

(Ezeket felváltva mondtam.)

Aztán rövidítettem:

„Azt akartam, hogy elfogadjanak.”
„Már nem akartam.”

Az áttörés

És egy kör után a semmiből kitört belőlem a sírás. Ami az elmúlt 15 évben szintén elfojtódott. Éreztem, hogy nagyon sajnálom a kicsi Lettit ott bent, mert csak gubbaszt, szorong és már nem akar, mert akkor bántják.

ÉS ITT ESETT LE, hogy ez lehetett az az erőszak, amitől félek. Amiért félek a tekintély személyektől. Eddig ezt nem értettem, hiszen soha nem bántott senki. És ezért akarok megfelelni, jól viselkedni, nem zavarni, nem zűrt okozni, hogy ők ne bántsanak, hogy ne jöjjön a hideg zuhany :((((((((((((((

Végig kopogtattam jó párszor az „Akarni és cselekedni biztonságos”-mantrát, és kiötlök majd néhány idevágó KH-t, és azokkal is végig megyek. (KH: korlátozó hiedelem)

Letti tanulsága

Szóval:

  1. Tökre működik az is, ha érzelmek nélkül kezdjük a munkát. Tényleg minden jön, aminek jönnie kell.
  2. Fontos, hogy nyugiban tudjunk dolgozni. Tegnap ezen a mondaton simán átfutottam egy körrel. Nem hatott rám, mert a szomszédok zajongtak, és nem tudtam teljesen jelen lenni.

Ez egy csoda volt!

Köszönöm! ❤

Letti

 

—————-
Ajánló:.
  1. A legközelebbi családállítós időpont:
    2021. máj. 09. vasárnap 9:00 Szeged
    2021. jún. 13. vasárnap 9:00 Szeged
  2. Életforgatókönyv tanfolyam
    Kezdés: 2021. máj. 23. vasárnap 9-14:30
    online és személyesen

Hasfájás kikopogtatása ÉFT-vel

ÖNTERÁPIA

Hasfájás kikopogtatása ÉFT-vel

Merülj alá a saját életedben! Ahhoz, hogy megoldd a problémáidat, feloldd a régi traumáidat, nem feltétlenül kell terapeuta.
Használd az ÉFT-t!

éft hasfájás“Sziasztok!

Szeretnék megosztani veletek amit tegnap ÉFT-zés közben tapasztaltam.

Szombaton 3 szomszédasszonyékkal pizzáztunk, borozgattunk. Tök jól éreztük magunkat.

Mikor elmentek, illetve még mikor ott voltak nekem elkezdett szörnyen fájni a fejem. Hasmenésem és hányingerem lett. Zsibbadtam, stb. (pánikszerű tünetek).
ÉFT-ztem , kicsit jobban lettem és lefeküdtem, mert nagyon fáradt voltam. Tegnap sem éreztem túl jól magam, ezért elkezdtem ÉFT-zni arra, hogy mi okozhatta a rosszullétemet.

Az az érzés jött, hogy a hasamban tárolok valamit, de kérdeztem, hogy mit?
Az jött hogy láttam magam nagy hassal, mintha terhes lennék. Minden érzésre kopogtattam ami közben felvetődött és sokkal jobban lettem.
Mikor befejeztem, akkor döbbentem csak rá, hogy mi szombaton este a terhességről és szülésről beszélgettünk a csajokkal, mert egyikük még előtte áll. Az én első szülésem pedig nagyon nehéz volt szerintem. Ezt tároltam a hasamban és ez okozta a rosszullétemet.

Nagyon jó érzés volt erre rájönni!

Üdv mindenkinek”

Meg is tanulhatod a módszert április 24-től:
ÉFT tanfolyam

 

23-án csütörtökön 17-21:00 JÁTÉKTERÁPIA Szegeden.
Játékterápia foglalkozás