Címkearchívumok: taró

Az örök szeretői szerep – ez is egy önismereti út

Sári és az örök szeretői szerep

Sárit újra megkísértette a szeretői szerepkör. Nem bírta tovább a feszültséget, beszéltünk egyet telefonon. Szinte kolléganő és így fél szavakból is értettük egymást. Csupán néhány segítő, vagy provokatív kérdést kellett feltenni neki, és a felismerések után az önmunkát elvégezte egyedül.

 

(Epilógus:

29 éves koráig „normális” párkapcsolatai voltak. Aztán csak és kizárólag párkapcsolatban élő férfiak érdeklődtek iránta. Az elején persze esze ágában sem volt ilyen kapcsolatba belemenni, de az élet megtalálta a módját, szerelmes lett. Minél pontosabban tudta az esze, hogy ezt nem akarja, annál eszeveszettebb szerelemmel árasztotta el. Végül nem engett az érzésnek sem és nem vállalta a szeretősdit.)

Ajánló:
A tarot kártya is egy módszer, hogy feltárd a témád üzenetét vagy rejtett dinamikáját.
Tarot tanfolyam:

2021. november 17. szerda esténként 12 alkalommal
Barátság, szerelem, szövevény …

Aztán jött Zoli. Már 20 éve a baráti társaság tagjai a feleségével. De pár éve, elkezdett nőként tekinteni rám. Nem foglalkoztam vele, mert nős. Sőt, többször el is mondtam neki, hogy én már ilyen kapcsolatot nem akarok. Mivel egy baráti társasághoz tartozunk, ezért sok a közös program. Azt mondta, hogy azért akar férfiként velem lenni, mert végignézte az életem és nekem is legyen már jó.

Aztán az idén ilyen-olyan indokkal egyre több időt töltött velem.

A végére megértettem, hogy addig nem alakul másképp a szerelmi életem, amíg nem értek meg belőle valamit.

Így rávettem magam és belementem, hátha megértem, hogy miért ez jut csak nekem.

Az élet is besegített. Az ő kapcsolata szintén fellazult. Megtudtam, hogy a feleségének is viszonya van. Ám alighogy belementem a játékba, újra változtak a dolgok.
A felesége családjában haláleset történt, a munkahelyén is kritikussá vált a helyzete, … és újra azzal szembesültem, hogy a férfi visszaáll a felesége, a családja mellé. Ahogy mondta, ilyen helyzetben nem léphet ki, nem hagyhatja ott őket, stb…. Paff, na, akkor ezt mégsem oldottam még meg.

 

A kérdések és önmunka
  • Mit szeretnél Sári?
  • Hogy menjen oda feleségéhez és mondja el, mi a szitu.
  • Tehát vállalja fel és vigye el a balhét?
  • Igen.
  • Mit jelent Zoli viselkedése számodra?
  • Az első gondolat, amit feljön: valaki mindig fontosabb, mint én.
  • És ez mit jelent számodra?
  • Nem vagyok fontos, jelentéktelen vagyok.
  • És ha ezeket megfordítgatod, és eljátszogatsz a megfordításokkal? Hiszen tudod, hogy kell csinálni.
  • Az én életemben Zoli fontosabb, mint én magam. Oké, ezt értem, keresek majd rá példákat.
  • Az én életemben a felesége fontosabb, mint én.
  • Azt tanácsoltad neki, hogy menjen oda a feleségéhez és mondja el, mi a szitu. Miért nem mész oda a barátnődhöz és mondod el neki, hogy mi a szitu?
  • Féltem őt. Megterhelem magam mások titkaival.
  • Nekem mindig valaki más fontosabb, mint én.
  • A saját életemben én vagyok az egyetlen, aki nem fontos.
  • Az a fontos, hogy ne sérüljön más.
  • Azzal korlátozom magam, hogy nem akarok megbántani másokat.
  • Azzal korlátozom magam, hogy magamat bántom. Hagyom, hogy én sérüljek.
  • Azzal korlátozom magam, hogy nem engedem meg magamnak, hogy gyenge legyek.
  • Hogy élnéd az életedet, ha hajlandó lennél megbántani másokat, ha hajlandó lennél elvinni egy akármilyen balhét?
  • Bele tudnék-e szeretni magamba így, ahogy vagyok. Erősnek és fontosnak érezném magam. Számítanék magamnak.
  • Persze ezt nem kell megtenned, de érdemes felismerni a mintát.

 

Családtörténeti előzmények

– Hogy is volt a szüleiddel?
A szüleim szerelemből összeházasodtak. Az apai nagymamám ekkor szembesült azzal, hogy elveszti a fiát. Elkezdődött a harc anyós és meny között, aminek eredményeképpen anyu visszament a szüleihez. Közben én már magzatként a pocakjában voltam.

Mindig az volt bennem, hogy a nagyanyám állt azon a helyen, ahol az anyunak kellett volna állni, az apám mellett, és az anyu ki lett túrva onnan. A nagymama odaállt a fia mellé feleség szerepbe és kitúrta az anyut. Most ismerem fel magamban azt az érzést, hogy mindig szentül meg voltam győződve róla, hogy azok mellett a férfiak mellett nekem lenne a helyem, nem annak a feleségnek, párkapcsolatnak, aki ott van. És iszonyatosan tudtam haragudni, utálni érte őket, hogy ők vannak ott, és nem én. És baromira meg voltam mindig sértődve. A haragot és sértődést is ma ismertem fel. És sok minden mást, hogy én rosszabb, kevesebb, alkalmatlanabb stb. vagyok, ami a csövön kifér önbizalomhiány és kisebbrendűség terén…

– Tehát a vád igazából így hangzik:

“Nekem kellene a szeretői kapcsolataimban a feleség helyén állni, nem annak, aki ott van.”

– Hajdú Ildi ilyenkor azt kérdezi: Honnan tudhatjuk, hogy ez nem igaz? -Onnan, hogy nincs így!

– Látod, már nem is kellek hozzá, egyedül is megérted a helyzetet.

– Olyan helyre akartam mindig mindenáron beállni, ahol már állt / volt valaki. És minél inkább úgy éreztem, hogy az a hely engem illet, és minél inkább oda akartam kerülni, annál nagyobb volt az ellenállás. Bennem pedig annál nagyobb a harc, a harag, a sértődés.

 

Mindvégig éreztem, hogy sántít ez az egész

– Most már világos, hogy miért nem megyek oda a feleségekhez, és mondom el nekik a szitut … Azért, mert valahol a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy ez nem igaz.

“Valahol a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy ez nem igaz .”

Egy hamis gondolat alapján túrtam volna szét mások életét. Most nagyon friss az egész, de már érzem, hogy mindvégig éreztem, hogy sántít ez az egész. De annyira dühös voltam a többi nőre, hogy észre sem vettem azt a bizonytalanságot, ami mindig is ott volt bennem ezekben a kapcsolatokban.)

Már most meg vagyok könnyebbülve…! Ismered, amikor az igazság kibukkan? Amelyik felszabadít, tudod!

– Mennyire érdekel még téged ez a téma, hogy ki van ezek mellett a férfiak mellett?

– Hááát, ahhoz képes, amennyire fél órával ezelőtt érdekelt, már nem is annyira. Sőt, ahogy így figyelem magam, tök nyugalom van bennem. Miattam maradhatnak így, amíg jó nekik, már nem érdekel.

 

Sári utólag ezt írta:

Gondolkodtam, honnan jöhetett ez a gondolat, miszerint valaki bitorolja a helyemet. Valószínűleg ez az anyu érzése, gondolata volt, amikor én még pocakban voltam, és én már készpénzként vettem át.

És ebből jött az az érzés, hogy nem vagyok fontos, meg jelentéktelen vagyok, meg mások fontosabbak, értékesebbek, jobbak, szebbek, okosabbak, alkalmasabbak, és hogy mellőzhető vagyok, félre vagyok löködve, nem kapom meg a méltó helyemet, stb. jajjjjjj!!!! Pedig azért történt így, mert a valóság az volt, hogy ott már volt valaki, akinek ott kellett lenni.

Jött még egy újabb zseniális gondolat:

“Ahogy az apu mellé nem fértem be, úgy nem fértem be a férfiak mellé sem.”

(Apukámmal évekig nem volt kapcsolatom.) Szokták mondani, hogy a lányok pont olyat választanak párkapcsolatnak, mint amilyen az apukájuk. Istenem… hogy ezt eddig nem vettem észre, hogy pont olyanok, mint az apám, pont azt csinálják.

Hú, most meg az jutott eszembe, amire életforgatókönyvem első szakasza alapján jöttem rá. 1975-ösként az első szakaszom, hogy a szüleim párkapcsolati csapdáját tapasztalom. A 22/4-es alapján én nagyon benéztem valamit. Gyerekként azt hittem, hogy majd, ha nagyon jó leszek, ha jól tanulok, ha mindent megteszek, amiről úgy gondoltam, hogy meg kell tennem, hogy szerethető legyek, akkor majd az apukám engem választ.
Később a pasiknál azt hittem, hogyha majd nagyon szeretem őket, ha nagyon jó leszek (hozzájuk, nem ám magamhoz), akkor engem választanak!!!!

 

Pár nappal később
Epilógus

A múltkor azt taróztuk ki, hogy akkor lennék jól a férfiakkal, ha nem megmenteném őket, hanem elcsábítanám és mozgatnám a szálakat.

“Akkor lennék jól a férfiakkal, ha nem megmenteném, hanem elcsábítanám őket.”

Képzeld, fél órája ment el az ember, hát a végén megállapítottam, hogy ismét inkább segítő voltam, mint csábító. De már közben jót nevettem, mert felismertem. Mondtam is neki, hogy, na ezt megint jól elcsesztem, ezt még gyakorolni kell. Viszont őszinte voltam vele, hogy ez nekem ilyen formában már nem megy.

Aztán annyit azért mondtam neki, hogy nem tudhatja, hogy a felesége mit gondol, mit érez. Lehet, hogy csak senki nem akarja elvinni a balhét. Már többször mondta, hogy a feleségét ez megbántaná, biztos nagyon rosszul élné meg. Byron Katie első mondata: igaz ez? Csak ennyi kellett. Csak nézett – hogy hát tényleg nem tudja, hogy ez rossz lenne-e.

Aztán még beszélgettünk Zoli sumákolásáról is. Erre elmosolyodtam, hogy a párkapcsolat a legélesebb tükör. Ha ő sumákol, elhallgat valamit, nagyon sokszor kiderül, hogy hoppá, az bizony ott volt a másikban is. Ekkor megint nagyot nézett. Hú, de igazad van.

Persze a kronóból tudom, hogy a feleség nagyon erőteljes, egyáltalán nem sérülékeny adottságokkal született, csak nem ilyennek mutatja magát. Szerintem ő maga se tudja, hogy van ott kraft rendesen. Nyugodjon meg. Ennyit segítettem.

 

„Ma ennyit tudtam tenni a bolygó tudatosságáért”.

Egyébként segítek, de érdekes módon nem azért, mert majd megőrülök, hogy én kerülhessek a feleség helyére, ez majdnem hidegen hagy. Inkább empátiából, mert látom, hogy ez az ember el van akadva, és fals, hamis gondolatok vannak a fejében. Már nem érdekel, együtt leszünk-e vagy sem. Inkább, hogy „ma ennyit tudtam tenni a bolygó tudatosságáért”. 🙂 Ez is érdekes tapasztalás nekem.

Ahogy most végigolvastam, amikor elküldted nekem engedélyezni ezt a levelet, rájöttem valamire. Hát, dehogynem! Voltam én az a taró kártya is, ahol a nő a háttérből ügyesen mozgatja a szálakat. Hol egy kis felismertetéssel, hol egy kis elszólással, de bizony mozgattam a háttérben a szálakat. Ez a taró többszintűsége. Nem csinos, játékos, csábító voltam, hanem a szálakat mozgató. Áááááá!

“Én mindig meg voltam győződve, hogy ez nekem nem megy, én nem tudom ezt a tipikus női manipulációt működtetni. Erre tessék, hát dehogynem.”

Mondtam neki, hogy a szívére hallgasson, úgy csinálja, ahogy neki jó, én nem tudhatom, hogy neki(k) mit kéne csinálniuk, de azért egy jó pár korlátot segítettem lebontani. 🙂

 

Amikor a vérré válik az önvizsgálat

És ő tényleg mindig jó volt hozzám, a férfiak többségével ellentétben. Mindig azt nézte, hogy én mit szeretnék, mire vágyom. Persze ez Tündérország egyelőre, mégis ez 5 év megélése így utólag. Ez akár a hétköznapokban is megmaradhatna – nagyrészt.

Tudod, Ildi, imádlak, hogy ezt mind megtanulhattam tőled, és az előszobában állva, csak úgy lazán Byron Katie oldást tudok csinálni valakinek. Mert tudod az jön, hogy most,

… amikor már nem akarom, hogy valaki elváljon, lehet, hogy most fog megtörténni. Vagy nem. 🙂

 

———-
Ajánló:

A tarot kártya is egy módszer, hogy feltárd a témád üzenetét vagy rejtett dinamikáját.

 Tarot tanfolyam

  • 2021. november 17. szerda
    esténként 12 alkalommal

Tarot továbbképzés
újabb 3 alkalom a tanfolyamot végzetteknek – közkívánatra

Ingás tanfolyam

  • 2022. január 24.

Az időutazó – ma is megváltoztathatod a múltat

Az időutazó

(Csak azoknak ajánlom ezt a cikkemet, akik nyitottak az öt érzékszerven túli valóságokra.)

Az emberi elme számára nehezem felfogható az időutazás. Nekem mostanában több tapasztalatom is volt velük kapcsolatban.

Magasabban fejlett lények gyakran alkalmazzák.
A beszélgetések Istennel című könyvben is olvastam róla. Ha például visszamész időben, akkor a jelenlegi éned látogatását kísértetjárásként is érzékelheted.

 

A jövőbeli én üzenete

Sok évnyi tapasztalat után az időutazó bekerült az ingás jegyzetbe, az entitások táblázatba.

Így történhetett meg a következő eset, amikor egy igen racionális férfi jelentkezett be hozzám. Igyekeztem úgy dolgozni, hogy a módszereimmel ne zavarjam meg őt. Mégis csak az jött ki, hogy addig bele sem kezdhetünk a munkába, amíg ingával nem csinálok neki egy előtisztítást.

Egyből az időutazó jelentkezett be, bár pont nem szerettem volna neki ilyesmivel előállni. Egy életem, egy halálom, vettem egy nagy levegőt és elmondtam, mit mutat az inga. Az ő időutazója szeretne neki mondani valamit 5 évvel későbbről. Vagyis a jövőbeli énje látogatott el hozzá, mert üzenni akart neki valamit. Arra kapacitálta, hogy váltson pályát és akár taníthatna is. A férfi elmesélte, hogy egy ideje éppen ezen gondolkozik és nagy kedve lenne tanítani a szakmájával kapcsolatban valamit. Huh, ezt megúsztam!
Túljutottunk ezen és haladtunk tovább az oldásban. Lényeg, ami a lényeg, két nap múlva örömmel jelezte a felesége, hogy a férjének felajánlottak egy állást és ő azonnal el is fogadta. Úgy tűnik elindult az önmagának adott instrukciók felé.

Ma is időutaztam

Az egyik ismerősöm Horvátországból tartott hazafelé a nyaralásból. Nagyon megrekedt a forgalom. Tulajdonképpen gyalog lehagyták volna saját magukat. Egy ideje már reménytelenül araszoltak, amikor írt nekem, hogy csináljak valamit. Sajnos abban a pillanatban nem tudtam az ingához nyúlni, de egy óra múlva egy gyorsat „tekertem” és megüzentem neki, hogy “csak most tudtam egy gyorsat tisztítani” Ő pedig válaszként egy hahotázó fejet küldött. Nem tudtam mire vélni, de azt mondta, hogy majd délután elmeséli, amikor találkozunk.

Kiderült, hogy ezt az üzenetet két nappal ezelőtt küldte. Csodálkoztam is, hogy miért kedden jön haza, nem akkor szokták a turnusok váltani egymást. Én csak most kaptam meg az üzit és utána ingáztam rá. És így is működött!

Megtudtam, hogy az üzenet elküldése után röviddel kitisztult az autópálya és csodás vezetési élményben volt része hazáig.

Tulajdonképpen a tisztítást napokkal ezelőtt megkapta, annak ellenére, hogy én csak ma délelőtt csináltam meg. Vagyis elképzelhetjük úgy, mintha időben visszamentem volna és az akkori időpont eseményeit varázsoltam volna meg minden résztvevő legfőbb javára.

Hát így.

Már évekkel ezelőtt elmesélte a mai felismerését

Miután elmeséltem ezt a kolléganőmnek, témát váltottunk. Ő is meg akarta osztani velem egy felismerését az egyik tarot lappal kapcsolatban.

– De hát ezt már évekkel ezelőtt elmondtad nekem. Én már így is tanítom. Emlékszem, amikor megosztottad velem egy ebédnél. Úgy csodáltalak, milyen nagyszerű ötleteid vannak.
– Ez hihetetlen. Én meg itt örömködök, milyn nagyszerű felismerésem volt az előbbi munka során.
– Valóban megvolt ezt a jelenlegi felismerésed, de nekem 1-2 évvel ezelőtt már elmondtad. Azóta is rendszeresen felhesználom.

És még lehetne sorolni.
Hányszor vissza lehet menni a múltba, de olykor a jövöbe is, hogy elrendezzük a dolgokat, vagy hogy megtisztítsuk a jövőt. A jövő is hat ránk, nem csak a múlt.

Egy Ingás Sorstisztítást végző tanítványom is többször értetlenkedett azon, hogyan is tett csodát. A rokonai már többször megkérték, hogy egy-egy betegségre vagy sorstani elakadásra ugyan tisztítson már. Ő elvállalta, aztán elfelejtette. Majd később észbekapott és megcsinálta a tisztítást. Amikor később beszélt a rokonnal vagy ismerőssel, mindig nagyon hálásak voltak, mert szinte azonnalinak és nagyon hatásosnak találták a több nappal későbbi ingázást.

Tanulság: mindegy mikor végzed el azt a múltbéli dolgot, az el van végezve.

—————————

Ajánló

 

A héten szerdán fogadok Budapesten ügyfeleket.

1. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

 

2. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom

3. Családállítás Szegeden szeptember 12. vasárnap 9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

 

 

 

Inkább ne történjen semmi

Életút elakadás

Blankával egy oldás során arra kerestük a választ, hogyan akadt el az életútja.

Most éppen nem dolgozik munkahelyen, a családot látja el. A családja örül ennek, de benne buzog az ambíció. Jó szakmával rendelkezik, vezetésre termett, most mégsem képes belekezdeni semmibe. A küldetésszáma és a kronós adottságai is vezetőnek, illetve energikusnak jelezték.

Időnyomozás

Időnyomozással összegyűjtöttünk pár életeseményt.

1.
Az egyik történetben az apósa rendszeresen elkártyázta a pénzt, amit utána a család lapátolt össze a hitelezőknek. A család sokkolódott, de újra és újra talpra állt. De az após sose “javult meg”.

2.
Aztán a régi nagy szerelme került szóba, akivel közös jövedelmező vállalkozást hoztak össze. Minden olyan jól működött – legalábbis Blanka ezt hitte -, mígnem egyszer egy váratlan sugallat hatására hazament és egy másik nőt talált otthon a párjával.
– Ebből nyilván tudtam, hogyan is áll a kapcsolatunk – mondta Blanka. Aztán pillanatok alatt szétköltöztünk és azóta se láttam őt. Ez már nagyon régen történt, de szerintem a mai napig nem hevertem ki.

3.
Végül az osztrák vállalkozásuk időpontja jött ki. Itt egy másik párral közösen kezdtek vállalkozásba, de egyszer csak világossá vált, hogy az üzleti partnerük hihetetlenül átvágta őket. Mivel se helyismerettel, se jó nyelvtudással nem rendelkeztek, csak sokat és jól dolgoztak, csapdába estek, a pénzük elúszott. Ahogy kapálóztak, a partner azt is elintézte, hogy ne legyen hol lakniuk. Így vissza költöztek Győrbe.

4.
A kálvária folytatódott Magyarországon. Az egyik barátjuk valamit félreértett és ezt adta tovább. Így a régi barátok nagy része is ellenük fordult. Rossz állapotban tértek haza és az ellenséges körülmények még mélyebbre nyomták őket.
– Akiket akkor elveszítettünk, azokat örökre elvesztettük, de néhány barát megmaradt és velük sokkal mélyebb lett a kapcsolatunk.

Az életút elakdást az időnyomozás és egy TTT korrekció segített megérteni. Miért biztonságos nem belekezdeni valamibe? TTT: Tudati és Tüneti Technika

A korrekció, mint megoldás
Nehéz olyan utat találni, ahol nem fog történni semmi

Azt gondoltam, ezeket az eseményeket kell érzelmileg feldolgozni és hatástalanítani. De nem. Ezeket Blanka megkapta házi feladatnak, hiszen nagyon jól ismeri az ÉFT-t. Majd egyedül kikopogtatja őket és a hozzájuk tartozó korlátozó hiedelmeket.

A megoldást egy TTT korrekció adta. Van egy formulás könyvem, amelyben a legtöbb betegség, függőség, tudatállapot és pszichológiai rendellenesség receptúrája megtalálható. Én gyakran arra használom az egyes kitesztelt rendellenességeket, hogy általuk megértsem az elakadást. A probléma egy analógia. Itt ekkor a „szimpatikus kiválasztás pánikhelyzetben” című korrekció jött ki. Annyira beszédes volt a megnevezés, hogy azonnal összeállt a kép. Megvolt, hogyan akadt el Blanka élete.

– Blanka, te szoktál pánikolni – kérdeztem tőle.
– Soha, nálunk ez mindig tilos volt.
– Aha, krízis esetén azonnal orvosolni kell a helyzetet. Nem lehet kétségbeesni, elanyátlanodni, sírni. Azonnal megoldást kell találni. De az át nem élt pánik megmarad a testben és a pszichében is.

A pánikbetegek egyik legnagybb félelme, hogy újra pánikrohamot kapnak. Valójában Blanka is ettől fél. Mi lesz, ha ismét bekövetkezik egy olyan krízishelyzet, ahol egy pillanat alatt kirántják a lába alól a szőnyeget? Így most biztonságosabb, ha nem kezd bele semmibe.

Utószó

Két házi feladatot kapott. Egy hozzáállás megváltoztató tudatalatti átprogramozást, és egy testi sejtes memóriára ható TTT kopogtatást.

Az elején még nem nagyon értettük a taró kártya jelentését, ami az egyszer fenn, egyszer lenn képet dobta be. A kirakás azt súgta, hogy ha túl tudna jutni a régi bipolásis emléken, ahol a jót váratlanul a rossz követi, akkor ki tudna szabadulni belőle a kreatív lehetőség.

Ha meg szeretnéd tanulni TTT – Tudati és Tüneti Technikák módszert, akkor augusztusban itt a lehetőség egy három napos tanfolyam során. Az elmúlt években sokat javítottam a jegyzeten és a tanfolyamon már ezeket az új megközelítéseket is tanulni fogjuk. Vagyis egy korrekció, hogyan segít megérteni a problémát.

 

 

————————–
Ajánló:

1. ÉFT kopogtatós gyakorlás 
3×2 óra
július 22., 29, aug. 5. 18-20:00

2. Integrált Családállítás és Lélekállítás

  • Budapest,   2021. július. 20. kedd 10:00
  • Szeged,     2021. július. 10. szombat 9:00

2. TTT – Tudati és Tüneti Technikák tanfolyam

  • 2021. aug. 21-től

3. Rajzelemzés tanfolyam szept. 18-tól

4. Programozd át képáramoltatással!

Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?

 

Kérdés: 
Vajon én is képes vagyok a tarot kártya segítségével válaszolni? Tapasztalatból tudom, hogy ha nekem bármit ki kell találnom, akkor totál sötétség. Hogyan tudom ezt fejleszteni?

Vajon én is tudok válaszolni a tarot kártyával? Stresszed lehet a tanuláson. A tapasztalat, a gyakorlás, az ellzulás, mind segítenek. Erre gyúrunk a tarot tanfolyamon.Valószínűleg stresszed van a tanuláson, vagy ha válaszolnod kell. Ez eredhet akár az iskolából is, ahol izgultál, mert tudnod kellett a választ. Olyankor az elméd lekepcsol, nem gondolkodik. Inkább el szeretne menekülni, ahhoz pedig nem gondolkodni kell, hanem futni.

Erről le lehet szokni akár ÉFT-vel, de sok jó tapasztalattal is.
A tarot csoportban közösen elemzünk kirakásokat. Ötletelünk és rengeteget nevetünk. Házi feladatokat kapsz, amit aztán együtt átbeszélünk. Annyira izgalmas, hogy alig várják a tanulók a következő alkalmat. Végül az öröm, a felszabaduló hormonok elintézik, hogy ellazulj, amikor választ keresel egy kérdésre.

Másrészt nem kell neked mindent tudni, ne játszunk Isteneket. A kérdező kérdez, te pedig elmeséled, hogy mi látható a képen. És ő pontosan fogja érteni. És te is kérdezhetsz tőle, mert tényleg nem kell mindent tudnod.
Aztán egyre ügyesebb leszel és ennek megfelelő szintű kérdéseket tesznek majd fel neked.

 

 

Iratkozz fel hírlevélre, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról!

—————————-

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:

Kezdés: 2021.okt. 13. 17:00
12 este fogunk találkozni.
Részt vehetsz online is.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, maikor időd engedi.
Bővebb információ itt.

————————–

 

 

Az autó, mint szimbólum – 3. mese az autódról és rólad

 

Napi Ildi: Utolsó mese – az autó és te (3. rész)

Az autó az életben való haladásunkat szimbolizálja.
Mesél nekünk, csak érteni kell, mit szeretne mondani.

A taró kártya és az asztrológia remek módszerek megtanulni a szimbólumfejtést.

Az élet más területein is találunk érdekes megfejteni valókat.
Legközelebbi témánk: A HÁZ és ami benne van.

Az 1. részt itt találod.
A 2. részt itt találod.

Kérdezz – felelek

Pofára estem”

Nem túl régen álltó helyemben úgy keresztül estem a biciklimen, pofára, hogy kis híján eltörött az orrom, az arccsontom. Kék-zöld lettem, a biciklim pedig maradandó sérüléseket kapott. Eltörött az első sárvédőm, elhajlott a kormány, elferdült az ülése, és a pedálszár úgy elhajlott, hogy nem lehetett hajtani tovább.
Ehhez mit szólsz?! – én alig bírtam észhez térni…!
Most sok pénzért rendbe hozták és nagyon vigyázok rá!”

Néha nem vesszük észre, milyen értékes is a járművünk, amivel haladunk. Például a testünk. Annyi mindent elkövetünk ellene. Aztán jön egy betegség és hirtelen értékelni kezdjük azt, ami addig természetes volt.

A történet szólhat a „nem jelenlétről”. Amikor az ember figyelme annyira elkalandozik, hogy nincs jelen a valóságban. Veszélyes. Az életünk minden pillanatát át kéne szőnie a tudatos jelenlétnek. Nem könnyű. Az elme természete az örök ugrándozás. Mindenhol szeret lenni, csak nem az „itt és most”-ban.

 Az ablakmosó folyadék és a nyest”
Nagyon tetszett a blogbejegyzés az autótól és az élethez való hozzáállásról.  Tegnap kiderült, hogy nem fogyott el a viszonylag új autóm ablakmosójából a folyadék, hanem a nyest szétrágta a csövet. (Ez a második ilyen eset, az előző autómnál is előfordult amikor még új volt. Ráadásul be volt fújva nyestriasztó spray-vel) Addig eljutottam, hogy nem tudom lemosni az ablakot, nem látok jól előre, de mégsem tudom az üzenetet, pedig agyalok rajta. Ha esetleg jut időd megválaszolni, köszönöm.”

Kedves A!
A látási körülmények tisztítását kártékonyan akadályozza valaki. Ez a kártevő akadályozza, hogy az előrehaladásod terén tisztán láss. Nem is biztos, hogy ez a valaki / valami mindezt szándékosan teszi, de a hatása akadályozza a tisztán látásodat.

Garázsajtó”
Régi online tarot hallgatód vagyok. A legutóbbi hírleveleddel kapcsolatban elgondolkodtam. A garázs ajtaja ma reggelre elromlott, valószínűleg a motorja hibásodott meg. Bármi ötletet, gondolatot szívesen fogadok, ha megakad bennem valami, akkor majd tarózok rá egyet.„

A garázsod tárolja a haladásod eszközét. Reggel valószínűleg indultál volna és nem engedett.
Ami így hirtelen eszembe jut:

  • Vajon mennyire volt kedved egyáltalán elindulni?

  • Végül, ahová gyanítom mégis eljutottál, szívesen láttak-e, ott kellett-e lenned?

  • Ki vagy mi akadályoz, hogy elindulj és a saját utadra kelj?

  • Van, amikor a kapuk zárva vannak az elinduláshoz. De vajon mennyire vagy elszánt, hogy kreatívan átlépj az akadályokon?

A klíma vize”
Nekünk idén nyáron és tavaly a klíma vize folyt el vagy csöpögött állandóan.
Ez miért?
Amúgy mindig van valami hibája, de ez tipikus.”

Ennek a hölgynek azt írtam:
Kedves Zs! A vízről az érzelmek jutottak az eszemben. Ha elég fagyos a hangulat mostanában, akkor nincs szükség további hűtésre. Kíváncsi lennék, hogy a csöpögős időszakban milyen érzelmek uralkodtak otthon?

„Folyamatosan fagyos ...”
„A bovdengyilkos esete”
Képzeld, a biciklimen is sokszor szakadt el már a fék bovden. A férjem már bovden gyilkosnak nevezett legutóbb.... Hát ez nem semmi!

Nagyon jó, hogy ezt a témát megkapirgáltuk. Jó kis felismerések jöttek ... :)”

 Az állandó gyorsítás és fékezés öli a bovdent. De azért kellett elszakadnia a bovdennek, mert nincs már rá szükség. Haladj!
Ezt a levelet egy nagyon tehetséges kolléganő írta, aki még gondolkodik, hogy lelkesedése ellenére kipróbálja-e magát a „szakmában”.

 

"Féléve feladtam álmaim állását, ami lelkileg és egészségileg is nagyon megviselt és megkérdőjelezte bennem az életfeladatomat is. Azóta is keresem, hogy akkor milyen szakmai területen teljesedhetnék ki.

Most éreztem, hogy kezdek sínen lenni és találtam érdekes állásokat számomra. Többnyire az eddiginél kihívóbb feladatokra is alkalmasnak tartom végre magam. Úgy gondolom, hogy képes vagyok visszatérni a "való világba".

Ma délelőtt viszont elvakított a napfény, elrántottam a kormányt, megcsúsztam az autóval, ami fel is borult. Kvázi balesetet szenvedtem. Pörgés közben végig tudatomnál voltam, sértetlenül szálltam ki az autóból, még csak meg sem rándult semmim se. Higgadtan leszerveztem az eseményeket.
Összetört a szélvédő, behorpadt az autó teteje és a két első ajtó sérült meg. Szóval ahhoz képest nem túl nagy dolgok...

Kérlek magyarázd el nekem légyszíves mire kell, hogy figyelmeztessen engem ez a szerencsés kimenetelű baleset. És van-e esetleg összefüggés az életválságommal?
Hiszen éppen most akarok megújulni ..."

Most, mivel azért nem tudok mégse mindent rólad – inkább csak az elhangzottakra adott asszociációimra  hagyatkozom.

1. Nemrégiben megkérdőjelezted az életed alakulását. Egy ilyen helyzet segít megvilágítani, fontos-e az életed és mi a fontos az életedben.

2. “Valami elvakított és elrántottad a kormányt. Megijedtél a fénytől. Feje tetejére állt, megpördült veled a világ. A látásmódon és az új életlehetőségbe való beszállás és kiszálláson kell javítani. Ne félj, van védelem rajtad. ”

Ez jutott hirtelen eszembe.

Az ilyen fajsúlyos dolgokat érdemes alaposan megvizsgálni.

 

Hasonló témájú írások:
  1. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 1. rész
  2. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 2. rész
  3. Három mese az autóról és rólad – 3. rész
  4. Hogyan fejezi ki az autó …
  5. A ház, mint szimbólum – 1. rész
  6. A ház, mint szimbólum – 2. rész
  7. Autó és sors – az autó, mint szimbólum
  8. Egy autóbaleset üzenete
  9. Az autó a haladás szimbóluma – gumi, rugó és kormány
  10. Az autó a haladás – a szimbólumfejtés folytatódik
  11. Az autó, mint szimbólum – a leeresztett autógumi
  12. Bicikli és akadályoztatás
  13. A szélvédő megrepedt – szimbólumfejtés
  14. Mit jelent a bal hátsó defekt?
  15. Sebességváltó

“Bárcsak minden olvasó részesülne abban az örömben, amivel ezt a levelet írtam!”

A világ leunalmasabb hírlevele

 

Megírtam ezt a cikket és felolvastam a férjemnek.
Azt mondta, hogy tucat marketingszöveg, én ennél sokkal jobbat tudok.

És tényleg, értem. A cikk szakmai és nincs benne semmi személyes.
Akkor szoktatok levelet írni és visszajelezni nekem, amikor valami cserfes, könnyed, vagy gyakorlatiasat írok.

A feladat:
Közzéteszem ezt az irtó unalmas írást és mondd el melyik pont hibádzik! Mit vétettem?
Aztán jelentkezz taró tanfolyamra!

A férjem, miután felolvastam nekiÍme a cikk:

Napi Ildi: HÉTKÖZNAPI TUDATOSSÁG

Hová szeretnél eljutni?
Mielőtt tovább olvasnál, jelölj meg magadban egy célt, amit el szeretnél érni.

– Megvan?
– Akkor mehetünk tovább!

===========================

Taró tanfolyam kezdődik:
2016. 10. 12. szerda esténként.
Online is nagy élmény!

===========================

MITŐL VÁROD A CÉLJAID ELÉRÉSÉT??

  1. ATTÓL, AMIT EDDIG IS TETTÉL?

    Na és működött?
    Ha nem, akkor ideje lenne felülvizsgálni azt, amit teszel.

Ha most éppen fogyókúrázol, de inkább híztál az idők során, akkor nem érdemes ugyanígy tovább próbálkozni.
De ha párkapcsolatot szeretnél és még mindig egyedül vagy, akkor ez ügyben kéne valamit máshogy csinálni.

Egy férfi ügyfelem kb. 20 évig nem tudott „becsajozni”. Én már rég nem is reménykedtem. Aztán egyszer csak regisztrált az interneten egy társkereső oldalon és volt némi siker. Végül egy olyan oldalon is regisztrált, ami inkább helyrajzi szempontból hozta össze azokat, akik – mondjuk úgy – szívesen ismerkedtek volna. Ez minden határon túlment nála.
Aztán erről a regisztrációról szinte megfeledkezett. És amikor egyszer felhívta valaki innen és ő igent mondott a találkozóra, beütött a csoda. Szerelem, oltári szex, házasság.

  1. VAGY MÁS VALAKITŐL VÁROD A CÉLJAID ELÉRÉSÉT?

    – Ugyan miért fáradna más valaki a te célod eléréséért. Ő nem abban motivált.

    – Ha valaki abban reménykedik, hogy a másik ember majd boldoggá teszi, érdemes gondolkodni és megfigyelni? Vajon saját magát sikerült-e boldoggá tennie?
    Van egy ismerősöm. Évek óta hallgatom, hogy mennyi baja van a feleségével. Mert ha a felesége többet törődne vele, nem foglalkozna annyit a munkájával és figyelmesebb lenne vele, akkor biztosan jobban érezné magát. Mindig tele van nehezteléssel.
    Én közben azon szoktam gondolkozni, hogy hogyan várhatja el a feleségétől, hogy őt boldoggá tegye, ha a feleség az egyik legfeszültebb, indulatosabb ember, akivel valaha is találkoztam.
    Ha magának a feleségnek sincs fogalma arról, hogyan lehetne boldogabb, hogyan tehetné boldogabbá a férjét? Ezek szerint ő sincs annak a tudásnak, a birtokában, hogyan kell jobban lenni.

  2. ESETLEG A KÖRÜLMÉNYEK ALAKULÁSÁTÓL VÁROD A CÉLJAID ELÉRÉSÉT?

    Ez egy igen kiszolgáltatott állapot. Tehetetlenné és passzívvá tesz.

    Másrészt észrevetted-e már, hogy hányszor alakultak úgy a körülmények, ahogy szeretted volna, de te mégsem lettél boldogabb?
    Pl. majd ha lesz párkapcsolatom, ha felépül a házunk, ha sikerül lecserélni az autót, majd ha nyugdíjba megyek … Ez maximum egy rövid megelégedettséget ad, de általában nem tart sokáig.

Szerintem az alábbitól érdemes a boldogságod elérését remélni:

  1. SAJÁT TUDATOS ÖNALAKÍTÁSTÓL

    Erre jó a HÉTKÖZNAPI TUDATOSSÁG:
    Én azt hívom hétköznapi tudatosságnak, amikor valaki

    tudatosítja a céljait – és rendszeresen felülvizsgálja őket.

    tudatosítja az eszközeit – alkalmas-e a cél elérésére?

    szokások – segítenek-e a cél elérésében?

CÉL: Ha például német nyelvet szeretnél tanulni, érdemes felülvizsgálni a célt. Tényleg akarod, ezt a nyelvet akarod, erre lenne szükséged, mennyire szeretnél elmélyülni benne?

Mondjuk tényleg ezt szeretnéd, tetszik is, és középfokkal már nagyobb fizetést is kapnál a munkahelyeden.

ESZKÖZ: Ehhez beiratkoztál egy online kurzusra, van szövegértés, hallod a kiejtést, minden oké.

SZOKÁS: Aztán rájössz, hogy hetek telnek el, hogy elfelejted a heti anyagot feldolgozni. És ha mégis rámész a felületre, akkor előbb még gyorsan megnézed, mi újság a facebook-on. És eltelik a tanulásra szánt idő.

Ebben az esetben érdemes más eszközzel tanulni – pl. beiratkozni egy nyelvtanfolyamra, vagy új szokást bevezetni és például  – minden kedden  5-6ig tanulni, úgy, hogy közben minden kikapcs.

Ha például érdekel a spiritualitás, de te majd csak akkor fogsz ezzel foglalkozni, ha a gyerekek felnőnek és lesz magadra időd, vagy lesz rá pénzed és már legalább 5-10 éve vágyakozol a Tarot Tanfolyam után, akkor érdemes megkérdezni magadtól:

  • Valóban ezt szeretném?
  • Tényleg megtettem mindent, hogy elvégezhessem?
  • Tényleg jó az, ha lebeszéled magad, inkább veszel a gyereknek valamit helyette, vagy elhalasztod legközelebbre a jelentkezést?

 

Nos, ez volt az az írás, ami alkalmatlan arra, hogy elérjem vele a célomat. Írnom kell egy másikat. 🙂

 

„Bárcsak ez az írás hozzájárulna ahhoz, hogy elérd a céljaidat, azokat a célokat, amelyek valóban a te céljaid!”

======================

  • A tarot egy megtanulható módszer.
  • Minél többet használod, annál érthetőbben beszél hozzád.
  • Mindig a tudásodnak, tudatszintednek megfelelően fogod értelmezni.
  • A tarot a beavatás eszköze a sorsodba.

======================

Taró tanfolyam kezdődik:
2016. 10. 12. szerda esténként.
Személyesen Szegeden.

Online bárhol a világon.

======================

Egyéb ajánlataim:

  1. JOBB AGYFÉLTEKÉS MEGOLDÁSOK A PÉNZÜGYEKBEN
  1. KRONOBIOLÓGIA TANFOLYAM

Amikor még csak 7 lapot ismertem a tarot-ból

 

Napi Ildi: AMIKOR MÉG CSAK 7 LAPOT ISMERTEM A TARÓBÓL

Személyes történet

===========================

Taró tanfolyam kezdődik:
2016. 10. 12. szerda esténként.
Online is nagy élmény!

===========================

Amikor még csak 7 lapot ismertem a tarot-ból 2A nagymamámnak volt egy magyar kártyája. Minden lap hátuljára felírt golyóstollal egy-egy szót: levél, fiatal nő, tolvaj, özvegyember, pap, … Még ma is őrzöm a paklit.

Olykor jósolt a kolléganőinek és ha nagyon nyaggattam, nekem is.
Persze se füle, se farka nem volt az egésznek, de már pici lányként is rendkívül izgalmasnak tartottam ezt a bepillantást valami misztikusba.

Felnőttként megtudtam, hogy a cigánykártya figuráit írta fel a magyar kártya lapjaira. Akkoriban nem lehetett csak úgy bemenni az ezoboltba és venni egy jóskártyát, így készített magának egyet a nagymamám.

Aztán felnőttként – már a harmincas éveim vége felé – egyszer csak úgy éreztem, nem mehet így tovább. Muszáj azzal foglalkoznom, ami érdekel. Már tanítottam matematikát, adtam el biztosítást, dolgoztam a tévének, kézműveskedtem, de se eredményt nem értem el, se érdekelni nem érdekelt, amit csináltam. A közgazdaságtani diplomámat eszembe se jutott elővenni. Még egy picit bepróbálkoztam a marketinggel, de tudtam, hogy képtelen vagyok eladni olyasmit , amiben nem hiszek és amire szerintem nem sok szükség van. (Virágüzletet kellett népszerűsítenem. Semmi sem áll távolabb tőlem.)

Hatalmas erővel tombolt bennem a változtatás és vállalkozás igénye.
Bizonytalanság és félelem keveredett a „hívás” érzésével valami „valódi” felé. (Asztrológiához értőknek mondom el, amit utólag ma már tudok, hogy a születési uram jegyet váltott. Megváltozott az érdeklődésem.)

Kellett valami biztatás. Így amikor egy ismerős elment egy jósnőhöz, én is vele tartottam.

A jósnő minden rosszat elmondott az eddigi pályámról és azt jövendölte, hogy jó az új ötletem, sikerre fogom vinni.

Így alapítottam meg az Első Szegedi Jósdát.

Ami csúfosan elbukott.

Persze azóta minden világos. Rosszul fogtam neki. Én, mint üzletasszony, marketinges, üzletvezető, sok pénzügyi teherrel. És a spirituális munkát mások végezték. Éppen emiatt bukott meg a történet.

Az én életemben a hivatást a tanítás és kreativitás, a boldogságot pedig a szellemi távlatok, a spiritualitás és érzelmi ügyek feldolgozása adja. Mindenkinek benne van a horoszkópjában, mivel kéne foglalkozni, mi fog eredményt adni és mi fog boldogságot adni. Csakhogy akkor még nem értettem ehhez (sem).

Ma már tudom, nekem nem menedzseri szempontból kell a spiritualitással foglalkozni, hanem szó szerint nekem kell művelni. Ezért bukott meg a jósda. Nekem meg kellett tanulnom a szakmát.

Az egész bukásnak az a hiedelmem állt a hátterében, hogy az ilyen misztikus dolgokra születni szoktak, a spirituális tevékenységet végzők ezzel a tudással jönnek a világra.

Én nem tudtam, hogy ezt meg is lehet tanulni.

Amikor végre rájöttem, hogy én is megtanulhatom, azonnal beiratkoztam Odrobina Márti tarot kurzusára, akitől még utána nagyon sok mindent mást is tanultam.

A képzés Pesten zajlott. Így hétről-hétre felutaztam egy-egy három órás alkalomra.

Az első este, ahogy utaztam hazafelé a vonaton, nézegettem az első hét lapot, amit aznap tanultunk. Elbűvöltek a képek és a rengeteg információ, ami hozzá tartozott. Egy férfi ült velem szemben a kupéban. Kis idő után megkérdezte, miket nézegetek. Elmondtam neki, hogy tarót tanulok. Ő pedig megkért, hogy jósoljak neki. De mondom, én még csak 7 lapot ismerek és azt is csak egy órája.
Aztán eszembe jutott Márti mondata: „Mindig csak olyan kérdés talál meg, amire már fel vagy készülve, amire tudod a választ.” A férfi feltette a kérdést, én pedig elmondtam, mi van a lapon, amit húzott. Én nem sokat értettem belőle, de ő azt mondta, hogy nagyon pontos a válasz és ő igenis érti.

Hát, így avatódtam be az új sorsomba. Elég hamar megkaptam a visszajelzést, hogy menni fog ez nekem.

Azóta nagyon elmélyültem a rendszerben, minden kliensemmel használom, tovább is gondoltam néhány dolgot és jegyzetet is írtam hozzá. Sőt, már kártya nélkül is működik.

De a legizgalmasabb, amikor taníthatom.

Amióta az asztrológiai képletem szerinti úton haladok – ezotériával, lelki, sorstani problémákkal foglalkozom és tanítom is őket, sőt 2 új módszert is megalkottam -, azóta érdekes működik az életem és örömet lelek a munkámban. Hosszú bolyongás vezetett ide, de most végre szeretem az életemet.

Ha te is valami hasonló után vágysz, tanuld meg a tarot kártya használatát. Ezt még senki sem bánta meg.

======================

A tarot egy megtanulható módszer.
Minél többet használod, annál érthetőbben beszél hozzád.

Mindig a tudásodnak, tudatszintednek megfelelően fogod értelmezni.

A tarot a beavatás eszköze a sorsodba.

======================

Taró tanfolyam kezdődik:
2016. 10. 12. szerda esténként.
Személyesen Szegeden.

Online bárhol a világon.

Részletek itt!

=====================================================
Egyéb ajánlataim:

  1. JOBB AGYFÉLTEKÉS MEGOLDÁSOK A PÉNZÜGYEKBEN
    2016. okt. 23. du.
  1. KRONOBIOLÓGIA TANFOLYAM
    2016. nov. 17-től

Meglepődnél, hány férfit érdekel a taró!

 

Napi Ildi: VÉGRE VALAMI NORMÁLIS!

A férfiak viszonyulás a taró kártyához

===========================

Taró tanfolyam kezdődik:
2016. 10. 12. szerda esténként Szegeden.
Online sem rossz!

===========================

3 különböző estet osztok meg veletek, mindegyikben szerepel a taró kártya és férfi.

Amikor kiderül egy férfiről, hogy a tarot kártya nagyon is érdekli.
Amikor kiderül egy férfiről, hogy a tarot kártya nagyon is érdekli.

Az első történet azzal kezdődik, hogy egy ismerősöm megkért rá, ha lehet,
azonnal fogadjak egy vendégét. Bár akkor éppen mindenki a közelgő ünnepre
készült, éreztem, hogy az illető valóban nagy bajban van, és belementem.
Elvállaltam a munkát, az ünnepek ellenére.

Másnap eljött a férfi, határozott, ötvenes, jó kedélyű.
Ezzel szemben a rajz, amit készített, szörnyű állapotra utalt. Jelentéktelen,
kiszáradt, múltban rekedt életről tanúskodott a rajz. Elmondása szerint viszont neki
minden rendben volt az életével. Sikeres szakmai karriert tudhatott maga
mögött. Ugyan elvált, de jelenleg egész tűrhető párkapcsolatban élt. Egyszerűen
nem értettem, mit is keres itt nálam. Hol van az a szörnyű tragédia.

Az ismerősöm aki őt küldte, hol vélte felfedezni ezt a szörnyű problémát, amit
nekünk most, itt, az ünnep kezdetekor sürgősen meg kell oldanunk?

A rajzból pontosan tudtam, hogy valóban nagy a baj, de az illetőnek vagy nem volt
problématudata, vagy nem szeretett volna erről beszélni. Az egész helyzet olyan
szürreálisan alakult. „Mi a francot csinálunk itt most mi?” – gondoltam.
Végül elővettem a tarot kártyát. Amikor kiterítettem alapokat, a férfinek felderült
az arca, és azt mondta: “Na, végre valami értelmes dolog!”
Ettől a pillanattól megnyílt, mindent megbeszélhetünk és rengeteget kérdezett.
Kapott is válaszokat, és még a korrekcióra is maradt időnk.

A zárkózottságot a kártya oldotta fel.

………………..

A másik esetben egy igen híres, jelentős pozícióban lévő férfivel találkoztam.
Az ő rajza is azt mutatta, hogy végponton van. Kicsit kekecen viselkedett,
elégedetlenkedett, és nem tetszett az egész folyamat, amin végigmentünk.
De amikor elővettem a tarot kártyát, neki is felragyogott az arca.

Bár elmondása szerint kártyáztak már vele, de ez csak kis időre adott neki
vigaszt a problémája alól. Ezt értettem is, hiszen a taró csak feltár “csak” feltárja
a problémát, és az elakadás okát.
Amikor megértünk egy történetet az már maga félsiker, de ha még ismerünk
olyan módszereket, amelyek segítenek a tudati vagy tudat alatti blokkokat is
oldani – na, az az igazi ütőképes eszköztár!

A legtöbb tarós befejezett jövőképben beszél és nem a kivezető útra világít rá.
Ebben az esetben is megmutatták a lapok a nehézséget, a feladatot, és a
kivezető utat. De leginkább feloldotta a kliens ellenállását. Ezután már
tudtam vele dolgozni. Már együttműködött Végül megkapta a szükséges
korrekciókat és a házi feladatot is.

Ennek a férfinak a bizalmához is a taró kártyán keresztül vezetett az út.
Érdekes módon ez a racionális, nagy hatalommal bíró férfi is a kártya
hatására enyhült meg és lett nyitott.

………………..

A harmadik történet egy fiatal egyetemistáról szól, aki elmondta nekem,
hogy szerinte nincs semmilyen transzcendens valóság. Szerinte csak fizika
és kémia létezik. Ezen keresztül működik a világ.

A fiú szülei a barátaim – így mégis csak fel szokott olykor hívni élete válságos
pillanataiban. Szerelem és vizsgaidőszak idején. Bár az előző kijelentését nem
szoktam az orra alá dörgölni, és transzcendens eszközöket használok a tanácsadáshoz,
mégis érzek olykor némi elégtételt, amikor megkérdezi:
„Húzhatnánk arra alapot, hogy mit tegyek, hogy Judit együtt járjon velem?”

……………..

Az előző történetek tanulsága számomra az, hogy mindegy, kinek mennyire
racionális a gondolkodása, a taró kártya több embert érdekel, mint azt el tudnátok képzelni.

  • Ez egy megtanulható módszer.
  • Minél többet használod, annál érthetőbben beszél hozzád.
  • Mindig a tudásodnak, tudatszintednek megfelelően fogod értelmezni.
  • A taró a beavatás eszköze a sorsodba.

======================

Taró tanfolyam kezdődik:
2016. 10. 12. szerda esténként.
Személyesen Szegeden.

Online pedig bárhol a világon. 

Részletek itt!

 

Alternatív praktikák: A tarot kártya válaszol

 

Napi Ildi: VÁLASSZ MEGFELELŐ ÓVODÁT / ISKOLÁT A GYEREKEDNEK!

 

Munkám során sokszor feltette az ügyfél azt a kérdést, melyik óvoda lenne jó a gyereknek?
Mivel az ilyen esetekben nagyon bevált a tarot kártya bölcsessége és árnyalt válaszai, ezt javasoltam.

  • Óh, hát ezt meg lehet nézni kártyával? – kérdezték a legtöbben örömmel.
  • Persze, nem is gondolnád milyen részletesen körbe lehet járni a témát.

Először azt érdemes megnézni, hogy milyen óvoda lenne jó egy gyereknek. Sok anyuka azt hiszi, hogy tudja. Pl. esküszik arra a kis barátságos, családias ovira ahová a kolléganője gyereke is jár. És ez tényleg nagyon jó is lenne, de gyakran nem a gyereknek, hanem az anyukának.

A gyerek szempontjából érdemes óvodát választani.
Sok szülőnek okoz fejtörést, hogy megfelelő óvodát válasszon a gyerekének.

Legutóbb erre volt példa. Kiszámoltam a kronóját az anyukának és a gyerekének is. Az anyuka nagyon finom, érzékeny adottságokkal született, a kisfia pedig olyan, aki mozgékony, sok ingerre van szüksége, sok emberrel kell kapcsolatban lennie. És erre a kártya hívta fel a figyelmemet – mármint hogy számoljam ki az adottságokat. Ugyanis a tarot kártya nagyon mást mutatott, mint amit az anyuka szeretett volna.

Tehát első körben érdemes megnézni milyen adottságú a gyerek.

Aztán érdemes egy lapot húzni arra, vajon milyen típusú óvodára van szüksége a gyereknek.

Majd sorra venni azokat a lehetőségeket, amelyek között a szülők nehezen választanak. Érdemes minden ovira húzni egy lapot, hogy hogyan érezné ott a gyerek magát?

Illetve a másik jó bevált eljárás, minden lehetőséget két szempontból megvizsgálni. Mit adna a szóban forgó óvoda, és mi szól ellene? De ez már szinte csak felesleges bonyolítás.

Megfigyeltem, hogy a minimalista stílusú tarot kártya húzások is bőséges információt adnak. A még több infó, csak megkavarja az embert.

Már elég sok visszaigazolást kaptam ezekről a tarózásokról. Anyukák jelezték, hogy milyen jól bejött a kártya infója. Én már olykor alig emlékszem rá, de ők felmondják kívülről az egészet.

Legutóbb pedig az anyuka azon lepődött meg, hogy a kártya alapján pontosan leírtam neki azt az ovit, ami a lehetőségek között szerepelt és titkon gondolt rá, de magának sem vallotta be, milyen jó ötletnek találja.
A kártya számomra egyértelműen jelezte, hogy olyan óvoda lesz a legjobb a kislányának, ahol több generáció is együtt játszik. Ahol nincs korcsoport szerinti bontás. Meg is kérdezett, hogy ez honnan látszik. És amikor elkezdtem mesélni neki a kártyáról, ő is látta, igen, ez mind benne van. 🙂

Ezzel már ki is szűrtük a lehetőségek nagy részét és csak kettő közül kellett választani.
Abból pedig megtudtuk, hogy az a megfelelő, amelyik útba esik munkába menet.
Néha olyan nehéz választani. Szerencsére itt van nekünk a tarot kártya.

A beszédes orákulum, amely szimbólumok nyelvén szól hozzánk.

A kártya mindenkinek mást jelent. Nekem a hétköznapokban egy praktikus tanácsokat adó, elfogulatlan és bölcs barát, aki olyan információkhoz juttat hozzá, amire nekem nincs elég rálátásom.

A tarot kártya használata megtanulható. A 12 alkalomból álló szimbólumfejtő tanfolyam szeptember 29-én kezdődik és kedd esténként fogunk találkozni.

Részletekért katt ide!

Október elsején az érzelmek és gondolatok megváltoztatásával foglalkozó ÉFT tanfolyam kezdődik.

Részletekért katt ide!

 

MÉRTÉKLETESSÉG – tarot kártya

 

A tarot kártyában 4 fő erény van. Az egyik a mértékletesség = temperance.
.
.

Sokan azt hiszik csak akkor mértékletesek, ha valamit nem visznek túlzásba.
Pedig az is mértéktelen, aki valamit alulműködtet. A túlzás és a túlzott korlátozás ugyanúgy mértéktelenség.
.
A négy fő erény sarkalatos pontja a Tarotnak. A Mértékletesség nem azt jelenti, hogy fogd vissza magad, hanem azt, hogy tudd a számodra üdvös mértéket. Se többet, se kevesebbet. És a lap ígérete szerint akkor lassan, pozitívan és minőségileg megváltozik az életed. Nem azt mondja, hogy így lesz, hanem azt, hogy ha alkalmazod a mértéket, pozitívan változik az életed.

Ilyen és hasonló érdekes dolgokról szól a október 6-án kezdődő 12 alkalmas tarot tanfolyam.
.
.

A tarot kártya egyik fő erénye a Mértékletesség.

Ha addig is bizonytalan vagy, hogy
– neked való-e ez,
– erre van-e szükséged,
– tőlem szeretnéd-e megtanulni,
akkor gyere el a pénteki előadásra – nem vesztesz vele semmit.
.
.

KEZDÉS: 2015. okt. 06  17:00 – …
Helyszín: Szeged, Tavasz u.
Jelentkezés: e-mail vagy facebook üzenet
hajdu-ildiko(kukac)t-online.hu

Tanfolyami részletek itt!