Címkearchívumok: tanulság

A sors megteremti a szándékodat

 

MOTTÓ: 

A sors úgy rendezi a dolgokat, hogy a szándékod megvalósulhasson.

 

————–

Ezzel így szoktak vitatkozni:
  • Én biztos nem akartam ilyen hülyeséget.
  • Én biztos nem akarhattam ezt a szenvedést.
  • Én tuti nem szerettem volna ebbe a helyzetbe keveredni.

Pedig de!
Nem nagyon tud olyan történni, amit nem mi idéztünk elő.

 

Pont ott vagyunk, ahová álmodtuk magunkat

Születésünk előtt megvágytuk a hordozó testünket, szüleinket, a létkörülményeket.
Aztán megkaptuk a magunk sérüléseit és erre reagáltunk valahogyan:

  • Elkezdtük programként ismételni
  • vagy éppen ellenazonosultunk vele.

Aztán mindenfélére tanítottak bennünket, hoztuk magunkkal az előző életes dolgainkat, no, meg a családtörténetünk is hatott ránk. Ezek mind bennünk is vannak és hozzánk is tartoznak. Ezek alapján gondolkodunk tudatosan vagy tudattalanul. Eszerint teremtjük a valóságunkat és ez alapján reagálunk a világra.

Ám nem kell ennek így lennie!

 

MI A MEGOLDÁS?

Válaszd ki azt a módszert, amivel feloldhatod a fent leírtakat és kezdd el csinálni. (Nekem az ÉFT, a családállítás, az Ingás Közvetítés, NLP, … jöttek be, de legalább 15 módszert alkalmazok.)

Ezeket könyvekből vagy a netről akár egyedül is megtanulhatod.

Ha úgy érzed, képtelen vagy egyedül, kérj segítséget. (Itt vannak a tanfolyamok vagy az egyéni konzultációk.)

BÁRMI IS AZ, KI LEHET JÖNNI BELŐLE!

Annyira szerencsés korba születtünk (ebből a szempontból), mert itt van nekünk minden eszköz, ha ki szeretnénk jöni a trutyiból.

Ha úgy érzed, hogy semmit nem tehetsz, akkor biztos van egy, vagy rengeteg blokkod, ami feloldásra vár.

————–

TÖRTÉNET:

Verát felvettem egy induló csoportba. Azt hittem jelentkezett, de nem, csak félreértettük egymást.

“Véletlenül felvettél egy csoportba. Illetve ahogy Hajdú Ildi mondja: nincsenek véletlenek, legalábbis ha vannak, azok nem véletlenül vannak.
Elvégeztem a kronót, járok az ÉFT-re és az Ingás Közvetítés is a naptáramban van.
Amikor ezeket összeraktam, kiválasztottam (szilveszterkor), akkor még nem igazán értettem mire lenne jó az Életforgatókönyv.

Azóta nagyot változott velem a világ Hajdú Ildi hatására! Már a Kronó tanfolyam közepén elhatároztam, hogy ezt az évemet ennek szentelem. A tanulásnak, és Hajdú Ildinek. 
Meglett rá a pénz is!
Én egyedül élek az anyukámmal és a kiskutyámmal. Szóval, nem olyan egyszerű ez nálunk, de meglett! 
Aztán egy reggel a kutyám megbetegedett. Hetekig tatrott a kálváriánk és minden pénzünk elment a gyógyítására. Az idegrendszerünk is kikészült. Borzasztó volt.
Én sirattam Bucit meg a tanfolyamom árát. De úgy tűnt, hogy gyógyul. Aztán két nappal ezelőtt ismét megtörtént ugyanaz. Mindenki kisöpörte itthon a pénztárcáját és elindultam a kutyussal az utolsó útjára. A klinika kárpótolt minket a műhibáért, de azért újabb két hét hajnali kelés, takaritás, etetés, gyógyszerezés, éjszakai sírás… És ekkor Buci megnyalta a kezemet …
Két hete műtötték. Az összes gyógyszerét is megkaptuk ajándékba. Hihetetlenül rendesek velünk a klinikán! A barátnőmmel – aki segített –  napokig 140 Ftal a zsebünkben jártunk dolgozni – de nevettünk!
Hogy miért műtötték meg tévesen az első helyen? Azért a sok-sok pénzért amit elkértek. A pénzért. 
Elszedték az összes pénzünket és 5 hét szívásra ítélték a kutyát meg minket. Vajon mit kellett ebből megtanulnunk? 🤔”
 
 
Vajon mit kellett ebből megtanulnunk? 🤔
Rengeteg témát vet fel a sztori. Csak egy-két ötlet:
  • Pl. Verának valamiért erre van hajlama. Történnie kell valaminek, ami ellehetetleníti a vágyai megvalósulását. Ez egy nagyon izgalmas feloldani való. Valószínűleg rengeteg esemény támasztja alá, hogy ez így szokott lenni.
    .
  • Hitrendszeri elakadás is lehet:
    A szegény emberek jók, – a gazdagok / orvosok / azok, akiknek ki vagyunk – szolgáltatva pénzéhesek.

    • Amikor szegények vagyunk, összetartunk.
    • Mindig kell egy szerencsétlen, akit támogathatunk és feláldozhassuk magunkat érte.
 

Mi az, amit mégis csak jó csinál Vera?

 
Mégis úgy alakult, hogy rész vesz a tanfolyamon. A látszólagos félreértés segített ebben. Tehát mégiscsak nyitott a megoldásra, a pozitív végkifejletre. Csak ne lenne az a ragaszkodás a szenvedéshez és a küszködéshez!
 
 

Tanulság

 
Tényleg mindent mi teremtünk.
Ha nem tetszik az, amit tapasztalsz az életedben, akkor ideje új gondolatokat és tudatosan vagy tudatalatt futó programokat választani.
Erre annyi jó módszer van már. Ha nem találsz ilyet, az kifogás.

 

Folytatás

Szia Ildi!

 Vera sztorija ma tovább folytatódott. Folytatásos regény lesz belőle :) Hihetetlen dolog történt!

Voltál olyan kedves és megengedted, hogy később fizessem az Életforgatókönyv tanfolyamot.

Én ígéretet tettem a "jövő hónap 5-e körül"-re.

Ma reggel felhívott egy ügyfelem és lemondta azt a munkát, amiből ki akartam ezt fizetni.

Bármikor máskor korábban azonnal kétségbeesetten küzdeni kezdtem volna a lelkiismeretemmel, hogy huuuu vazzzzeeee most mi lesz?! Huuuu de ciki! Megígértem az Ildinek, aki jófej volt velem és most szarban maradok! Őrülten gáz! Most mit csináljak?

Ma azonban halál nyugalommal letettem a telefont és csak ennyit mondtam magamnak mosolyogva, hangosan az üres irodámban "meglesz az mire kell! Hiszen ott KELL lennem azon a tanfolyamon! - nem az én dógom!" És nem is törődtem vele ennél többet, rohantam a dolgom után. 

Irtó zűrös délelőtt volt, nem is értem rá erre gondolni, végeztem a munkámat.

Délben megcsörrent a telefon, a bérosztályról hívtak, hogy menjek át gyorsan valamit aláírni. A kolléganő mosolyogva fogadott, hogy jó híre van, elszámolták az adómat és 153.700 Ft-ot visszakapok. A tanfolyam 150.000 Ft-ba kerül.

Hát ez azért több mint durva! Szinte fillér pontosan annyit kapok amennyit "rendeltem" 😊😊😊

A kolléganő azt mondta egy hónapon belül utalják - mire én azt válaszoltam neki, hogy "itt lesz az 5-e körül!"

Azt kérdezte honnan tudom? 17-e van! Mondtam neki, hogy "addigra kértem! - és felnéztem az ég felé"😊😊😊

Szóval Ildi nyugodtan dőlj hátra! Egy percig ne kételkedj, hogy ki tudom fizetni! Küldik! 5-e körül!

Ölellek: Vera

 

 


Ajánló:

  1. Vasárnap elindult az Életforgatókönyv tanfolyam, utólag még be lehet csatlakozni, de visszanézősen is érdemes megtanulni a módszert.
  2. A május 20-i családállítás betelt, de június 10-re lehet jelentkezni.
  3. Elindult az Életforgatókönyv oldalunk, ahol izgalmas cikkek várnak.
    A szakmai részleteket a prémium előfizetőink is láthatják.

 

 

 

Újabb 3 tanulság a munkám során

 

Napi Ildi:    Újabb 3 tanulság a munkám során

Előző cikkeim a témában:
Bevezető – ki is hagyhatod

Egyszer valaki azt tanácsolta, hogy ne írjak a hibáimról, mert ilyenkor azt közlöm a világgal, hogy baj van velem. Azonban én másképp működök. A hibáim felvállalása nekem inkább azt eredményezte, hogy a klienseim ugyanígy cselekednek, amikor találkozunk. Már a legelején egyből belevágnak a problémájuk közepébe és nem kell felesleges bizalomépítő köröket futnunk.

A hírleveleim nem csak marketing célt szolgálnak, hanem egyfajta képet is mutatnak rólam, hogy azok csatlakozhassanak hozzám, akiknek erre az emberre van szüksége. Ne pedig egy ügyesen felépített brand-hez jöjjenek.

Bár talán a nyitottság is lehet brand.

Ma először a tandíjról, részletfizetésről lesz szó.

———-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

————–

Újabb 3 felismerés a munkám során. Azokat a tanulságokat osztom meg, melyek a tanácsadói munkám során tapasztaltam meg.
Ma már másképp csinálnám, de akkor így tudtam.

Hogyan változott a hozzáállásom?

1. Tanulópénz

Egyszer egy nehéz helyzetben lévő hölgy részletfizetést kért. Az aktuális párja számára szintén. Semmi gond, bevált gyakorlat.

A hölgy az ÉFT tanfolyam ideje alatt ki is fizette a tandíjat.
A barátja az 5. alkalom után azt mondta, hogy ő nem jön többé. Semmi gond, van ilyen. De én kértem, hogy fizesse ki a tandíjat, mert ez a szabály a részletfizetésekkel kapcsolatban. Én azt az áldozatot hozom, hogy megengedem a részletfizetést – amivel mindig van intézni való –, de azt már nem tudom figyelembe venni, ha valaki közben meggondolja magát vagy megváltozik az élethelyzete.
Végül a férfi végig kijárta a tanfolyamot, de később azért nem fizetett mert sosem szokta használni a tanultakat. Ettől a magyarázattól leesett az állam.
Ez épp olyan, mintha én azért nem fizetném ki az új autómat, mert nem használom és a garázsban áll.

Ez a tandíj az én tanulópénzem volt.

Nagyon-nagyon sok cifra helyzetet mesélhetnék. Némelyiknek ma sincs vége.

Régebben lehetett részletekben fizetni, ma már nem. Egyszerűen azért, mert nincs kedvem részletek intézgetéséhez, levelezgetésekhez, … Ezért azt szoktam javasolni, hogy várjuk ki, amíg összegyűlik a tandíj. Nem sietünk sehová.

Ez az, ami számomra célra vezető. Néhányan sose fogják kifizetni a tandíjat, mert valamilyen változás következett be az életükben. Betegek lettek, a gyerekük lett beteg, nem tudták eladni az ingatlanjukat, elvesztették a munkájukat. A legváltozatosabb dolgok történtek. És így én is beszálltam a költségekbe.

Van, aki nem válaszol a leveleimre, és van olyan is aki pontosan 25 részletben fogja kifizetni. Ez az én fejlődéstörténetem a tandíjat illetően. És még az is lehet, hogy meggondolom egyszer magam.

 

2. Feleségnek ingyen

Egyszer egy férfi jelentkezett a tarot tanfolyamomra, azzal a kéréssel, hogy a felesége hadd jöjjön ingyen, mivel épp aznap van a feleség születésnapja és ez milyen szép gesztus lenne tőlem.

Úgy éreztem – mivel egyikőjüket sem ismertem – hogy ez nem az én történetem. És egyszerűen csak az érzésre figyeltem. Akár meg is engedhettem volna, de elutasítottam a kérést.

Van egy jó módszerem az ilyen esetekre. Behelyettesítem magamat a fogorvosom szerepével és megkérdezem magamtól, hogy vajon szoktak-e ilyet kérni az emberek a fogorvosuktól. Kedves Doktor úr! Mivel ma van a feleségem születésnapja, megtenné, hogy az ő fogát ma ingyen tömi be?

Ez nem egy helyes vagy helytelen döntés.
Ha aznap, amikor a férfi írt nekem, a nagylelkűséget szerettem volna átélni, akkor akár meg is engedhettem volna az ingyenességet. De akkor épp nem ezt választottam.

3. Házhoz menni

– Lehet-e a kliens lakásán dolgozni?
– Igen, de nem célravezető.

Sokszor kértek, de nem szoktam házhoz menni.
Néhány esetben tettem eddig kivételt.

  • Egy nagyon súlyos beteg esetén hívtak el a rokonok.
  • Aztán egy agorafóbiás hölgy nem tudott eljönni hozzám.
  • Illetve egy veszélyeztetett terhes kismama, aki nem kelhetett fel az ágyából.
  • Végül pedig a kórházba mentem be egy ismerősömhöz, aki tényleg nagy bajban volt.

Pedig többen próbálkoztak. Egy anyuka azt mondta, hogy olyan macerás elintézni a gyerekfelügyeletet. A mamának is kényelmesebb lenne, ha én mennék házhoz. Még egy jó kávét is főznének nekem. Nemet mondtam.
Miért? Tapasztalatból tudom, hogy nem jó valakinek a lakásán dolgozni. A figyelmét elterelik az otthoni dolgok. A vendéglátás, a postás, … A család is mindig akar valamit. Én pedig utazok oda és vissza, hurcolom a holmijaimat. Áh, kész cirkusz.

És az is jót tesz a kliensnek, ha kiszakad a megszokott környezetéből és csak a témájára fókuszál. Sőt, idefelé rákészül a találkozóra, hazafelé pedig átgondolja az elhangzottakat, vagy kiszellőzteti a fejét.

VICC

A célravezető thozzáállásról jutott eszembe egy remek buddhista anekdota.
„Egyszer megkérdezték a mestert, hogy ha valaki a hentes és mészáros szakmát választja, akkor is meg tud-e világosodni. A mester azt felelte, hogy igen, megtud. De nem célszerű ezt a szakmát választani.”

VÁLTOZHATOK

Ezekről a dolgokról most így gondolkodom (2018.), de lehet, hogy később mindezt másképp fogom csinálni és más véleményem lesz, mert akkor az a hozzáállás fogja kifejezni, ki is vagyok éppen.

———-
Ajánló:

Családállítás
Önismereti Játékterápia
Életforgatókönyv tanfolyam
Tarot tanfolyamom
Kronobiológia tanfolyam

————–

 

Miben segít egy kedvenc sorozat?

 

Napi Ildi: SZÖSSZENETEK 2.

TE MELYIK SOROZATOT SZERETED?

Legtöbbünknek van olyan TV-sorozata, amit szívesen néz. Akár többször is. Mert mindig talál benne valamit. A kérdés, rájön-e az illető, miért köti le annyira az adott sorozat.

Én elgondolkoztam, hogy miért nyűgöz le az eléggé bugyuta Doc Martin című sorozat.

Azért nézünk egy sorozatot, mert valami megfog benne. Érdemes végiggondolni, hogy mi is ez.
Azért nézünk egy sorozatot, mert valami megfog benne. Érdemes végiggondolni, hogy mi is ez.

Doc Martin – az angol háziorvos, aki a kialakult vériszonya miatt kénytelen vidéki praxist vállalni. Nyers, antiszociális, sokak szerint bunkó, viszont remek szakember és nagyon felelős orvos.
Lenyűgöz, ahogyan helyre teszi a tolakodó pácienseit. Az egyik például még az esküvőjén is odamegy hozzá, hogy ugyan nem vizsgálná-e meg az anyajegyét. És ő azt mondja: Nem! Aztán elfordul és teszi tovább a dolgát.

Ha valaki a halas boltban szintén elkezdi részletezni a nyavalyáját, akkor csak annyit mordul oda, hogy „Kérjen időpontot!”

==========================

PROGRAMAJÁNLÓ

A legközelebbiek:

1.Kopogtatós délután
„Hogyan gyógyítsd magadat percek alatt?”
Aug. 27. szombat 14-18:00 Szegeden és online

2. 4 egyszerű kérdés, ami mindent visz”

A játszmajátékok letétele a tudatosság erejével, hogy rádöbbenjünk a valóságra és élvezzük azt, ami van.
Szept.10. 14-20:00, Szegeden és online

3. ÉFT tanfolyam – 9 alkalom
Szept. 16. Szegeden és online

4. Izomteszt tanfolyam – hozzáférés a tudatalattihoz
Szept 17.

5. Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás tanfolyam
Szept. 20-tól, Szegeden és online

===========================

Az egész annyira vicces, mert meghökkentő, szinte abszurd. A doki azért más és nem beilleszthető a portwenn-i közösségbe, mert furcsa, rideg gyerekkora miatt nem tanulta meg a társas érintkezés íratlan játékszabályait. Ő azt mondja, amit gondol. Nem kedves, nem udvarias, ellenben tényszerű.

Nos, Martin doki – bizonyos értelemben – példaképem. Soha nem leszek olyan, mint ő, de egy irányt mutat, ami nekem hasznos lehet.
Sok Halak érdekeltségem miatt sokáig természetes, hogy kedves vagyok, önfeláldozó és szolgálatkész. Ez még csak nem is esik nehezemre, de az élet képes produkálni azt a határt, ami túl megy az én segítőkészségemen is.

És ezek mind értem vannak, hogy beálljak arra a mértékre, ami összhangban van velem. Hogy megtanuljak nemet mondani, és hogy kijelöljem a határaimat. Ja, és tiszteljem a saját szabadidőmet!

Ebben segít nekem Martin doki. Szép lassan bekúszik a mintája. Hogy akár lehetne így is.

Mivel legutóbb említettem, hogy az emberek a negatív hírekre kíváncsiak, ezért ilyeneket ragadok ki – hátha elolvasod.

SZÉLSŐSÉGES HELYZETEK, AHOL DOC MARTIN IRÁNYMUTATÓ

Lemondott időpont:

Van olyan, aki aznap mondja le az időpontot. Pestről nem szaladhatok haza, bérelem a helyet és tehettem volna oda másik pácienst. Ehelyett kávézgatok.
Egyébként nincs ezzel gond mert olykor nagyon jól eltelik az idő és kipihenem magam, de így nem érzi a másik a tettének a következményét.
Ezért az a szabály nálam, hogyha valaki aznap mondja le a találkozó, akkor kérhet új időpontot, de az előző alkalom árának a felét ki kell fizetni. És az, aki komolyan gondolta velem a munkát ezt meg is szokta érteni.

És amikor ezt nem mondom el a kliensnek, akkor tudom, hogy itt még van rendezetlenségem.
(És ilyenkor gondolok egy kicsit Doc Martinra.)

Házi feladat:

Van olyan, aki a találkozónk után egy héttel felhív, mert elhagyta a személyiség újraprogramozó papírját és szeretné, ha lediktálnám a tudtaalattijából kitesztelt mondatokat.
Én egy találkozón rengeteg információval látom el az ügyfelemet. Ezt képtelen vagyok napról-napra mind megjegyezni. Pláne nem azt, hogy melyik mondatot adtam fel egy héttel korábban.

Gondoljunk a nőgyógyászra! Mit szólna ha felhívnám ezzel: „Mit is mondott doktor úr egy héttel ezelőtt? Mondott valami érdekeset. Mit is kéne csinálnom?”

Aztán vannak, akik esténként szeretnek hívni, mert ők akkor érzik jól magukat.
Óriási fejlődés számomra, hogy ekkor már nem veszem fel a telefont.

Gondoljunk ismét a nőgyógyászra! Este nyolckor felhívnánk?

És amikor élete nagy problémájával kapcsolatban valaki egy levelet ír és megkérdezi, mi az oka. Akkor beindul nálam az automatizmus és elkezdek rajta gondolkozni, húzok rá lapot, kitesztelek egy információt, megírom a választ és már el is ment egy fél órám a szabadidőmből.
Amire persze jön az újabb levél, hogy akkor mit csináljon?
Ennek így semmi értelme.
A problémát érdemes megtisztelni, azzal hogy elmélyedünk benne, és nekem is érdemes tisztelnem a saját szabadidőmet.

Azt kell még gyakorolnom, hogy ne ugorjak azonnal és adjam fel az életem, mert valakinek kérdése van.

A helyzetet akkor szokták a végtelenségig fokozni az emberek, amikor még érdemes felkérdezni a leckét. Vajon tényleg megtanultam-e?

Ilyenkor szélsőséges esetekkel találkozom.

– Például valakinek munkahelyi gondja van és elküldi a saját és a kollégái születési dátumát, hogy mondjak valamit. És még csak nem is kér, hanem felszólít.

– Vagy felhív, hogy küldjek már egy szegény ismerősének kronobiológiai számolóprogramot. Közben kiderül, hogy ugyan neki is van, de ő azt pénzért vette és kódot is adtak hozzá. Ezért inkább küldjek én.

Szerencsére ez a kérés annyira bizarr volt, hogy tudtam rá nemet mondani.

Nnna, ilyeneket még tudok párat említeni. 🙂
De a részletek nem fontosak. Csak azt szerettem volna megvilágítani, hogy miért nyűgöz le engem Dr Martin Ellingham és ezekben az esetekben nyújt nekem segítséget. Mert ő az, aki ki tudja jelölni a határait, tud nemet mondani és ettől nem érzi rosszul magát.
Sose leszek olyan, mint ő, de edzeni jó.

A fenti történetekett nem panasznak szántam, mind rólam szól. Az én korlátaimról, az én sérüléseimről, megfelelési vágyamról és rendezetlen dolgaimról.

NEKED MELYIK SOROZAT MUTAT UTAT AZ ÉLETBEN?

Ui:
Egy kedves ismerősömmel épp a múltkor erről beszélgettünk. Kiderült, hogy neki az „Amy-nek ítélve” sorozat tetszett.

Megkérdeztem, miért? Azért, mert Amy bírónő nehéz helyzetekben olyan döntéseket hoz, amely bölcs, szokatlan és konstruktív – válaszolta. Amy a fiatalkorúak bíróságán ítélkezik és nagyon nehéz eseteket old meg. Miután őrlődik valamennyit, végül sikerül a néző számára is meglepően bölcs döntésre jutnia. Mindenki jól jár. A törvény is be tartódik, a kiskorú is tanul a hibájából és a döntés minden szereplőnek hozzáad az életéhez.
Jót nevettünk az ismerősömmel, mert Mérleg aszcendenssel neki épp a döntések meghozatala okoz problémát.

===========================

Hamarosan indulnak a tanfolyamok.

Kérlek, ne halaszd a jelentkezést az utolsó pillanatra.
Ha nincs meg a minimum létszám, a tanfolyam elmarad.
Akkor is, ha aznap többen jelentkeznek.

Disszonancia köztem és Köztem – elme és lélek vitája

Az elme és a lélek összhangja

Nem régiben olvastam Vadim Zeland könyvét (Válaszd ki magad a sorsod!), melyben minduntalan visszatér a gondolat, hogy: a lélek gyakran egészen mást akar, mint a tudatos elme. Ha hagyjuk, hogy ez a disszonancia fennálljon, akkor egyrészt nem jutunk el a célunkhoz, hiszen a lélek / tudatalatti, nincs összhangban ezzel, vagy eljutunk, de hatalmas erőfeszítés által. Mint tudjuk, a tudatalatti dolgok nagyobb erővel bírnak, mint a tudatos elme.

Tehát eredményességünk szempontjából érdemes a lélekkel összhangba kerülni,mert akkor nem szélmalomharc lesz eljutni a vágyott célhoz, hanem belesimulunk az élet áramlásába és csak kormányozni kell kicsit jobbra, kicsit balra.

Erről eszembe jutott, hogy vajon bizonyos céljaimat illetően én vívok-e szélmalomharcokat?

És be kellett látnom, vívok. Hiszen ha nem így lenne, akkor nem görcsölnék semmin. Hagytam magam lenyugodni és befelé figyelni. Megkerestem a hozzám időben legközelebb álló egyszerű kis esetet.

Azt hittem belefér, de mégsem

Egy kliensem megkért, hogy tanítsak meg neki valamit, amit tudja, hogy használok. Ez az én saját találmányom, senkitől sem hallottam, hogy csinálna ilyen. (Családállítás SVT-vel, felhasználva a családtörténeti asztrológiát is.)
Én egyből belementem, gondoltam, mindegy mivel foglalkozok amikor ügyfelezek: Oldjuk a problémáját, vagy tanítok.
Azonban mihelyst letettem a telefont, jelzett a lélek, hogy neki ez nem tetszik. A tudatos elmém pedig nyugtatgatta, gyártotta a magyarázatokat, kifogásokat.
Azzal gyötört a lelkem, hogy már megint úgy ugráltam, ahogy más fütyült, nem értékeltem, sőt leértékeltem magamat és a tudásomat.
A barátnőm is felhívta a figyelmemet arra, hogy ez egy olyan “know how”, amiben sok munkám van és más nincs, aki ezt szintén tudná.
Éreztem, hogy igaza van. Mivel annyira egyben volt ez a módszer a fejemben, nem tartottam nagy dolognak. Hiszen én – pikk-pakk – csoda kis táblázatot és háttéranyagot készítettem belőle. “Csak” egybe kellett fésülni azt, amit tudtam és használtam.

A saját erőfeszítéseimet nem vettem számításba. Tanultam, valami újat hoztam létre, összeraktam, beszkenneltem a táblázatot és magyarázatokat is gépeltem hozzá. Végül összeállt egy kompakt kis anyag.

Szóval ezt választottam témának. Ez volt az „egyetnemértés” köztem és KÖZTEM.
Készen álltam arra, hogy feltárjam ennek a disszonanciának a gyökerét, kikopogtassam magamból és végre tudjam képviselni a saját érdekeimet.

Még egy kis kitérő: A JELEKRŐL

Vadim Zeland a jelekről is ír, amiket “csak úgy” kapunk. Ha nyitott állapotban vagyunk, kérdezünk, akkor előbb-utóbb kis jelentéktelen megjegyzés vagy bármi más formájában jönnek. Jöttek is sorra szépen:
Tegnap hallgattam a sporthírekben Kemény Dénest, aki arról nyilatkozott, hogy visszavonul a vízilabda csapat éléről. 3 olimpiát nyertek a vezetésével, azonban ma már úgy érzi, nem lenne képes újra feltöltődni, felszívni magát annyira, hogy ismét hozzák az eredményeket. Ebben eddig nincs semmi érdekes. Azonban hozzátette: “BÍZIK ABBAN, HOGY SIKERÜLT RACIONÁLIS DÖNTÉST HOZNIA ÉS SIKERÜLT AZ ESZÉRE HALLGATNIA, NEM PEDIG AZ ÉRZÉSEIRE.” Paaang, a fülem azonnal kiszúrta ezt a mondatot. Tehát Kemény Dénes nem a lelkével szeretett volna összhangba kerülni, hanem az elméjével. Szegény Dénes(!), gondoltam. Egyébként szerintem az érzéseire hallgatott. Még ha nem is akart.

Belátom, vannak helyzetek, amikor az józanul kell mérlegelni. Vannak pro és kontra érvek, de ez a sorstani kérdés – szerintem – pont nem ilyen volt. Én életem egyik legfontosabb döntésénél biztosan figyelembe vettem volna a lélek suttogó hangját.

Aztán elolvastam Carol Look EFT terapeuta hírlevelét, amiben ezekkel a kérdésekkel kezdett:
– “Szoktad-e úgy érezni, hogy jobb kishalnak lenni egy nagy tóban?”
– “Amikor étteremben szétdobjátok a számlát, szoktál-e többet fizetni, mint, ami a részed?”
– “Gyakran adod-e át másnak a hatalmat?”
– …..

Az érzések és korlátok oldása – utazás befelé

Ekkor ismét tudtam, hogy kaptam egy újabb jelet. Tehát épp itt az ideje kopogtatni egy kicsit.

Egyszerűen csak nekiálltam és mondtam, amit éreztem, kopogtattam, megbocsátottam és szerettem magam, …
Hamarosan jöttek is a képek, infók.
Az egyik rokonomnál láttam a mintát, hogy mindig borravalót ad, adakozik, nagyvonalú, akkor is ha nem indokolt, nem szeretné, hogy véletlenül is adós legyen. Nem kérdez rá még véletlenül sem egy kedvezményre, mert az hogy nézne ki, … Egyrészt ezt azért teszi, mert ő így szokta. Másrészt, mert fontos, hogy szeressék, konfliktust kerüljön és megfeleljen mások elvárásainak.
Rájöttem, hogy simán átvettem a mintáját. Lehet, hogy a családtagomnak ez a viselkedés nem okozott túl nagy belső konfliktust, de nekem, aki 35/8-as életfeladattal születtem, ez önmagam szembeköpése volt. Mégis csináltam nap, mint nap.
Aztán kopogtattam tovább, mert ilyenkor jönnek ám a képek és ötletek. Azt is láttam ennél a rokonomnál, hogy elvállal alkalmatlan időpontban jött munkát is, nem tud nemet mondani. Belül puffog, dohog, de mégis megteszi, amit az ügyfelek kérnek.
Ezt is sikerült átvennem, csak én nem dohogtam, hanem racionális magyarázatokat gyártottam, hogy mit miért tettem, úgy hogy másnak jobb legyen, mint nekem.

Felismerések

Nagyon felszabadító volt ez a kopogtatás. Végig éreztem, hogy a lelkem mosolyog, mert egyre inkább összhangba kerülök vele.
Arra is rájöttem, hogy ezt a viselkedést senki nem kérte tőlem. Ezt tanultam, ezt vettem át és ezt kellett felismernem és leraknom. Másokra haragudtam, hogy – mondjuk – kihasználnak, nem értékelnek, miközben ezt én csináltam magammal. Én értékeltem alul magam és én mentem bele olyan dolgokba, ahol nem volt meg az egyensúly.

Mi ebből a tanulság?

  • A lélek valóban mindent tud és mindent érez. Az értelemnek érdemes megfejtenie az általa közvetített információkat.

  • Ha foglalkoztat valami bennünket, akkor előbb-utóbb kapunk jeleket, amelyek segítenek átkerülni egy kedvezőbb életvonalra.

  • Az elengedés – például ÉFT-vel vagy Faster EFT-vel megkönnyíti, hogy összhangba kerüljünk a lelkünkkel.

Kérdezz, légy nyitott a válaszra, vedd észre a jeleket, fogadd el, hogy ezt érzed és engedd el vagy változtasd meg! ENNYI!