Címkearchívumok: meditáció

Ahol egy ember gyógyul, ott mindenki gyógyul – csoportos módszer

Te mivel is foglalkozol?

A minap azt kérdezte egy régi ismerősöm, hogy
“Valójában te mivel is foglalkozol?”
És én ismét belegyalogoltam a csapdába.

Még mindig viccesnek találom magamat. Újra és újra elhiszem, hogy ez valóban érdekli a kérdezőt. Belekezdek, ő pedig az első mondat közepén félbeszakít és valami saját elképzelést kezd el fejtegetni, ami az elhangzott félmondatomról eszébe jutott.

Egyébként ezt csak a régi kapcsolataim csinálják. És én ezt meg is értettem. Egy másik időszakomban kapcsolódtunk egymáshoz és én akkoriban tényleg nagyon másképp működtem. A 20 évvel ezelőtti önmagamhoz képest tényleg nehéz velem mit kezdeni.
Változtam – nem kicsit.

Vajon én mit kezdenék egy régi ismerősömmel, aki teljes transzformáción ment át?

Néhányan azt gondolták, elment a józan eszem, biztos valami szektába keveredtem.

Egy régi vágyam vált valóra

Legutóbb az elvonuláson spontán alakult ki egy nagy kollektív “gyógyítás” (tudjátok, ezt a szót nem lehet használni). Reggel, még a kávéscsészébe kapaszkodva üldögéltünk a félhomályos nappaliban és beszélgettünk. Az egyik lány megemlítette a betegségét.

És ekkor (!) az a régi nagy vágyam sejlett fel bennem, amit a youtube-on láttam sok évvel ezelőtt. Mindig ki akartam próbálni.

A filmen látott keleti orvoscsoport úgy gyógyított egy beteget a kórházban, hogy körbeállták és a gyógyító szavaik és gondolataik által a tünet pár perc alatt elmúlt. Ezt egy képalkotó eljárás bizonyította. Akkoriban ez nagy hatással volt rám és belém vésődött ez a képsor.

Megemlítettem a hajnali kávézós csoportnak, hogy milyen régen ki szeretném ezt próbálni. Azonnal reagáltak és már be is rendeztük a teret. A “beteg” befeküdt középre – egy hatalmas vörös pléddel betakartuk, körbeültük és 3-6 percig gyógyító szavakat kántáltuk. Annyira felemelő volt minden résztvevő számára. Aztán persze mindenki sorra került – úgy, a reggeli félhomályban, hálóingben.

 

Amit jobb, ha a kívülállók nem látnak

Gondolhatjátok, akik később ébredtek és ezzel a jelenettel találkoztak. A derengő fényben hálóinges nők kántálnak. De végül ők is beálltak és mindenki sorra került. Mire eljött a reggeli ideje, már mindenki átesett a “gyógyításon”.

Érdekes volt megfigyelni, mennyire más-más tapasztalásokról számoltak be a kezelt emberek. Boldogság, sírás, lebegés, … kinek-kinek témája szerint.

A másik különlegességet a kezelők ráhangoltságában vettem észre. Érzékelték, amikor más típusú szavakra és energiákra kellett átváltani és szépen, finoman átváltottak egy másik áramlatba. Új szavak, új energiák jöttek. A mező megmutatta, mire van szükség.

Egy héttel később a meditációs csoportban is kipróbáltuk a “módszert”, bármi is legyen a neve. Az egyik társunk vacakul érezte magát, a hátára is panaszkodott. Megemlítettem az elvonuláson alkalmazott “kántálást” és azonnal összeállt a kezelőkör. Az egyébként is jól átmeditált, szent térben először a “meggyógyulsz” szót zengettük, de aztán az OM lett a befutó. Ott találtuk meg a összhangzást és felemelkedettséget.

 

A közösség ereje

A fenti történethez semmilyen eszköz nem kellett. Csak jó szándékra és jó becsatornázottságra volt szükség. A közösség hihetetlen felhajtó erővel rendelkezik. Nálam is ez vált be.

Évek óta tartok tanfolyamokat. A résztvevők számára mindig csinálok egy Messenger csoportot is, ahol két alkalom között kommunikálhatunk. Az első néhány praktikus üzenetváltás után a csoport automatikusan átvált egy egymást támogató közösséggé. Tegnap így találtunk meg egy homokos úton elveszett kulcscsomót. De tekertek (ingáztak) a csoporttársak már betegségre, vizsgára, az élet más dolgaira is. Jó tudni, hogy amikor bajban vagyunk, van, akitől kaphatunk segítséget. Valaki épp rá fog érni. Ha egy fő, akkor egy fő.

Régebben feloszlattam a tanfolyam után a beszélgetős csoportokat, de felhagytam ezzel, mert még hónapokkal, évekkel később is kérdeznek egymástól és megsegítik egymást a tagok.

 

A következő levelemben egy nagyon extrém dologgal állok elő. Csak nyitott és elrugaszkodásra kész elmék számára. Téma a megmagyarázhatatlan szerelmi találkozások és elhagyások manipulációs háttere.

——————

Ajánló:

1. Következő ingyenes foglalkozás időpontja: november 13. vasárnap 17:00 óra
Ha szeretnél résztvenni, kérlek oszd meg a tanfolyam eseményét a facebook-on.
Ha nem vagy facebook-os, akkor az alábbi linket.
Cserébe küldöm a Zoom linket.

2. Problémakezelés a családállítás módszerével: november 17. csütörtök 9:00 Szegeden

3. Tarot kártya tanfolyam kezdődik: nov. 27. vasárnap 9:00

 

 

Skorpió Hold

 

Napi Ildi:    Skorpió Hold

==============================

  1. Mit kell tudni a Skorpió Holdról?
  2. Mikor lesz az idén Skorpió Hold?
  3. Mit kínálok erre az évre?

==============================

Sokan kérdezik, mi történik Skorpió Hold idején. Most megtudhatod.
Sokan kérdezik, mi történik a Skorpió Hold idején. Most megtudhatod.

Amikor feszültebb vagyok és becsúsznak bosszantó kis gikszerek a napomba, mindig megnézem milyen Hold van éppen.

Ha ilyenkor levelet küldök az ügyfeleimnek, akkor tuti nem találják a mellékletben, amit csatoltam, így újra elküldöm és jelzem nekik, hogy semmi gáz, én értem, Skorpió Hold van.

Mi a Skorpió Hold? – jön a kérdés ilyenkor rendszeresen.
Mivel ez gyakran felmerül, gondoltam erről fogok írni ma.

Írtam is egy jó kis cikket a Skorpió Holdról. Vagyis azokról a napokról, maikor a Hold a Skorpió jegyében jár.
Nem mentettem le a dokumentumot, elmentem ebédelni és mire újra géphez ültem, az egész elszállt. Kétórahosszás munka eredménye! Ez pont azt illusztrálja, ami ilyenkor történni szokott.

TEHÁT LÁSSUK!

A Hold 2,5 naponta jegyet vált. A kérdő asztrológiában ez jelzi az eseményeket. Ha csak a Holdat ismerjük, arról is következtethetünk, hogy mire alkalmas az idő és mire nem.

MILYEN A KEDVED?

(Csak neked mondom el: úgy képzeld el ezt az időszakot, mintha az Föld minden lakója egyszerre menstruálna.)

Ha vacak, nyomorúságos, legszívesebben …., akkor nyugi. Várj még 2 napot és változik a történet. Most éppen Skorpió Hold van – egészen csütörtök estig.

Skorpió Holdnál semmi sem olyan vidám, a dolgok is nehezebben intéződnek.

Ha még 2 nap múlva este is így tudsz nézni a világra, akkor tényleg baj van. Akkor keress valami gyógyírt a problémádra.

Én azonban megfigyeltem, hogy Skorpió Holdnál sokan sértődősek, mogorvák, depresszívek. Azonban ha 2 nappal később kérdezem az őket a múltkori állapotukról, akkor már nem is emlékeznek rá, mi is volt a bajuk.

A Hold a hangulatainkért felelős. Változékony és 2-2.5 naponta jegyet vált. Tehát ha nagy bajod van és valami végzetesre készülsz, akkor mindig várj 2 napot. Ha azután is meg akarod tenni, tedd meg. De valószínű, hogy már nem fogod akarni.

HANGULAT JELLEMZŐK:
  • Ilyenkor jobban érdekelnek a spirituális, rejtélyes, misztikus dolgok.
    Szívesebben megnézel egy pszichothrillert a tv-ben.
  • Érdekelnek bennünket a láthatatlan dolgok, az élet nagy kérdései, a halál, …
  • Hajlamosabbak vagyunk manipulálni másokat, de érzékenyek vagyunk a felénk irányuló manipulációra is.
  • Ha belekezdesz valamibe, akkor azt igazán csinálod. De ha köteleznek valamire, annak ellenállsz.
  • Mi akarjuk alakítani a dolgokat és szeretnénk tökéletesíteni a világot.
  • Szélsőséges hangulataink lehetnek, szerethetünk, majd gyűlölhetünk is.
  • Jobban érdekel a szex, de inkább annak is a mélysége.
  • Titkos, szégyellt dolgaink foglalkoztatnak. De vonzanak a saját vagy más emberek rejtett dolgai is.
  • Rágalmazással, fenyegetéssel, feljelentéssel is találkozhatunk.
MIRE JÓ A SKORPIÓ HOLD?
  • Menj kineziológushoz, pszichológushoz, meditálj, végezz önmunkát.
  • Ez a legjobb időszak a beavatásra, a rituálékra,
  • Hallgass az intuíciódra. Ha valami titkos, rejtélyes dolgot szeretnél kinyomozni, nagy hasznodra lesz.
  • Foglalkozz a halállal, elmúlással. Most látogass el a temetőbe, írj végrendeletet, …
  • Engedd el a félelmeidet (ÉFT, Faster ÉFT, kineziológia, Ingás …)
  • Ma érdemes valakivel mély, tisztázó beszélgetést folytatni.
  • Foglalkozz az altesteddel: menj el intimtornára, vásárolj szép fehérneműt, szexelj, …
  • Szemölcsök, képletek, kinövések eltávolítására alkalmas.
  • Masszázs, nyugtató fürdő, relaxáció, meditáció.
  • Mindenféle szúrkálás: fülbelövés, akupunktúra, akupresszúra, tetoválás.
  • Élezd meg a késeket, dobd ki, amire már nincs szükséged.
  • Kezdj bele egy méregtelenítésbe.
  • Ma érdemes elkezdeni leszokni valamilyen káros szenvedélyről.
  • Írts gyomot, rágcsáló, rovart, csigát, féregteleníts.
  • Gyűjts gyógynövényeket, gombát.
  • Foglalkozz a komposzttal, trágyával.
  • Foglalkozz kémiával, homeopátiával,
  • DE MINDENNEL LEGYÉL NAGYON ÓVATOS!
MIT NE CSINÁLJ SKORPIÓ HOLD IDEJÉN?
  • FŐ SZABÁLY: Ha a fizikai világban szeretnél valamit megvalósítani, ne ilyenkor kezdj bele.
  • Ha valamit gyorsan, rutinból szeretnél megoldani, ne tedd. Minden apró figyelmetlenségnek lesz következménye.
  • Ne most menj veszélyes helyre, kerüld a veszélyes alakokat.
  • Érzelmileg zsarolhatsz másokat és viszont.
  • Fontos pénzügyi döntéseket ne hozz, ne kérj kölcsön – főleg ne uzsorástól.
  • Ne ma akard rendezni régi vitás ügyedet. Ilyenkor nem rugalmasak az emberek.
  • Fegyverrel, szúró, vágó eszközzel vigyázz.
  • Ne Skorpió Holdnál indulj nagyobb utazásra. Csak a zarándokútnak, elvonulásnak kedvez az idő.
  • Ha ma gyógyszert veszel be, a mellékhatások erősebbek lehetnek.
  • Érdemes vigyázni a vegyszerekkel, mérgekkel, fertőtlenítő szerekkel.
  • A buli, szórakozás, vendégség ilyenkor nem sül jól el.

==================================

MIKOR LESZ SKORPIÓ HOLD AZ IDÉN?

Frissítés:

Skorpió Hold 2021-ben:
  • január 07. 9:53 – január 09. 12:15
  • február 03. 15:14 – február 05. 18:16
  • március 02. 21:38 – március 04. 23:43
  • március 30. 6:34 – április 01. 6:58
  • április 26. 17:19 – április 28. 16:42
  • május 24. 4:00 – május 26. 3:38
  • június 20. 12:57 – június 22. 13:54
  • július 17. 19:37 – július 19. 22:06
  • augusztus 14. 01:01 – augusztus 16. 4:10
  • szeptember 10. 07:03 – szeptember 12. 09:33
  • október 07. 15:22 – október 09. 16:22
  • november 04. 01:53 – november 06. 01:51
  • december 01. 12:55 – december 03. 13:12
Skorpió Hold 2020-ban:
  • 2020. január 17. 19:21 – 19. 23:41
  • 2020. február 14. 1:38 – 16. 05:07
  • 2020. március 12. 10:29 – 14. 12:10
  • 2020. április 8. 22. 18 – 10. 22:36
  • 2020. május 6. 09:05 – 8. 9:16.
  • 2020. június 2. 18:06 – 4. 19:17
  • 2020. június 30. 00:48 – július 2. 03:21
  • 2020. július 27. 06:12 – 29. 09:25
  • 2020. augusztus 23. 12:16 – 25. 14:49
  • 2020. szeptember 19. 20:34 – 21. 21:32
  • 2020. október 17. 07:06. – 19. 06:43
  • 2020. november 13. 17:19 – 15. 16:47
  • 2020. december 11. 02:59 – 13. 03:39
  • 2019. február 23. 16:57- február 25. 22:20
  • 2019. március 23. 3:17- március 25. 7:07
  • 2019. április 19. 14:41 – április 21. 18:00
  • 2019. május 16. 23:26 – május  18. 23:11
  • 2019. június 13. 06:03. – június 15. 11:04
  • 2019. július 10. 11:29 – július 12. 17:05
  • 2019. augusztus 6. 17:32 – augusztus 8. 22:35
  • 2019. szeptember 3. 01:36 – szeptember 5. 5:09
  • 2019. szeptember 30. 11:42 – október 2. 13:45
  • 2019. október 27. 21:30- október 29. 22:59
  • 2019. november  24. 6:59 – november 26. 9:11
  • 2019. december 21. 13:58. – december 23. 17:35

 

  • 2018. május 26. 15:40 – május 29. 00:30
  • 2018. június 22. 21:11 – június 25. 6:30
  • 2018. július 20. 03:14 – július 22. 12:13
  • 2018. augusztus 16. 10:55 – augusztus 18. 18:46
  • 2018. szeptember 12. 20:16 – szeptember 15. 02:46
  • 2018. október 10. 6:10 – október 12. 11:54
  • 2018. november 06. 11:03 – november 08. 20:00
  • 2018. december 03. 20:56 – december 06. 03:50

 

2016. május 21.:
  • telihold,
  • Skorpió Hold
  • és tízmilliószoros nap!

==================

  • 2016. május 19. 7:31- május 21. 19:49
  • 2016. június 15. 14:19 – június 18. 2:35
  • 2016. július 12. 21:53 – július 15. 10:15
  • 2016. augusztus 09. 9:53 – augusztus 11. 18:25
  • 2016. szeptember 05. 13:40 – szeptember 08. 2:21
  • 2016. október 02. 20:44 – október 05. 9:27
  • 2016. november 30. 3:02 – november 01. 15:44
  • 2016 november 26. 9:03 – november 28. 21:47
  • 2016. december 23. 15:34 – december 26. 4:20

=====================================

Néha dacolok a Skorpió Holddal, aztán kiderül, hogy nem kellett volna. A legutóbb ilyenkor vett póló nem is áll jól, nem is szeretem. A tuti háztartási gépről később rejtett hibák derültek ki.

A nyomtatószalonban olyan nedves volt a levegő, hogy mindig begyűrődtek a papírok. És amikor nem volt nedves a levegő, akkor a pendrive-omon nem volt rajta a fájl, amit nyomtatni szerettem volna. Így újra haza bicikliztem, majd vissza. Ma is kellett volna mennem a nyomtatóba, de azért se mentem. Jó lesz az majd hétfőn is.

A Skorpió Holdat megélheted alacsony szinten is és akkor nagyon rosszul fogod érezni magad.

Pl. bosszankodsz, feszült leszel és áldozatnak érzed magad-
És megélheted ennek az égi állásnak a pozitív, magasabb szintjét is, amikor a saját lelked mélyére ásol, vagy ha valami bosszantó körülménnyel találkozol, felhasználod a saját önismeretedre.

Rajtad áll.

===================================


PROGRAMAJÁNLÓ:

  • ÍTÉLD MEG EMBERTÁRSADAT!
    Hogyan kerülhetsz magadhoz közelebb az ítéleteid által?Byron Katie „4 kérdés” módszere alapján
    Mi igaz abból, amit igaznak gondolsz?!
    Azt akarod, hogy igazad legyen, vagy lennél inkább boldog?
    1 alkalmas tudatos délután
    2016. június 04. szombat 14:00-20:00
  1. NYÁRI TEMATIKUS DÉLUTÁNOK: pénz, érzelmek kezelése, betegségek.

    A nyár során lesz néhány olyan ÉFT közös munka,
    ahol nem tanfolyamot tartok, hanem a módszert alkalmazva
    egy-egy témakört járunk körbe és sokat kopogtatunk.2016. június 18. szombat du. 14-18:00 – pénzügyi blokkok kezelése
    2016. július 16. szombat du. 14-18:00 – érzelmek, félelmek, fóbiák, szorongások kezelése
    2016. augusztus 20.szombat 14-18:00 – indulatok kezelése, korlátok és vágyak
    2016. augusztus 27. szombat 14-18:00 – betegségek, öngyógyító folyamatok beindítása
  2. ŐSZI PROGRAMOK
    tanfolyamok

 

  1. Odrobina Márti ajánlja:Életforgatókönyv tanfolyam Budapest,
    május 21. 22-én kezdődik és 28 29-én folytatódik.Integrált családállítás terapeuta képzés

 

=================================

Jelentkezés:
e-mail vagy telefon
hajdu-ildiko kukac t-online.hu
70/ 267 0679

 

=================================
Remélem, hasznos volt ez a cikkem számodra!
Üdvözlettel: Hajdú Ildikó
www.hajduildiko.hu 

 

=================================


Küldd el annak, akit érdekelhet!
Hírlevélre feliratkozás itt!

———

Szia Ildikó

Nagyon jó,hogy mindezeket megint leírtad részletesen. Nagy hasznomra volt tavaly is. :) Hogy milyen is a skorpió 🌒 ? Éppen azért tudok most írni neked választ munkaidőben, mert a munkahelyemen nincs hálózat internet, tehet mindaz,ami a mindennapi irodai munkához kellene. De sebaj! Tudok legalább olvasgatni, beszélgetni normálisan a kollégáimmal. Egyébként tényleg hihetetlen az érzet különbség a tekintetben,hogy hogyan állunk a dolgokhoz. Ha másért nem ezért kellene minden embernek megismernie ezt. Ha meg nem hát bosszankodjon csak....az is egy energia...:(

Puszillak,Ildi

GYAKORLATI ÚT A MEGVILÁGOSODÁSHOZ – programajánló

 

GYAKORLATI ÚT A MEGVILÁGOSODÁSHOZ
Buddhizmus a mindennapokban

DR. PRESSING LAJOS LÍLÁVADZSRA
tanfolyama

lílavadzsra

Helyszín: Szeged, Zákány utca 25. Őszidő Idős Otthon közösségi terme

Időpont: havonta egyszer pénteken 16 – 19 óráig

Részvételi díj: 20 ezer Ft / félév (5 alkalom), amely a jelentkezéskor fizetendő.
A tanfolyamot legalább 12 fő jelentkezése esetén indítjuk el, és féléves ciklusokban folytatódik mindaddig, amíg marad legalább 12 résztvevő.

TANFOLYAMBA BE LEHET KAPCSOLÓDNI IDŐARÁNYOS RÉSZVÉTELI DIJJAL.

További információ, jelentkezés:
Katonáné Korom Vera, Tel. +36 30 864 6268,
e-mail: katonane.vera kukac gmail.com
vagy Dr. Kovács Szilvia Erzsébet, Tel. +36 30 271 2685, e-mail: k.szilvia.e kukac gmail.com

Tartalmi ismertetés:

A Buddha által két és félezer éve kinyilatkoztatott tan az emberiség egyik legfontosabb szellemi öröksége, számunkra elsősorban mégsem nagy múltú hagyománya teszi érdekessé. Az általa vizsgált kérdések – az emberi boldogság mibenléte, a szenvedéstől való megszabadulás lehetőségei, a tudat természete, káprázat és valóság – bármely korban és kultúrában időszerűek. A tanfolyam célja, hogy a mai nyugati ember számára, közérthető nyelven hozzáférhetővé tegye e tanítás értelmét és mélységeit.

A sorozat megközelítése gyakorlatias: közönséges élethelyzeteink, jellegzetes hétköznapi problémáink példáján mutatja be a buddhista bölcselet alapjait, és ad ötleteket arra, hogy e belátás alapján miként változtassunk megszokott viselkedés mintáinkon. Megtanítja, hogyan segíthet a Buddha évezredes bölcsessége ma is megtalálni belső békénket, a kiegyensúlyozott boldogság és derű forrását saját tudatunk természetében.
Az elméleti előadásokat az alapvető buddhista meditációs technikákba történő bevezetés és közös meditációs gyakorlás egészíti ki.

Az előadó:

Pressing Lajos, beavatási nevén Lílávadzsra gyermekkora óta tanulmányozza és gyakorolja a jóga, a buddhizmus és a keleti bölcselet tanításait. Pszichológusként doktorál, majd tíz évig praktizál klinikai pszichológusként és pszichoterapeutaként. 1987-től érdeklődése teljesen a jóga és a buddhizmus felé fordul. 1988-ban buddhista pappá szentelik. Ettől kezdve jógaoktatóként és buddhista tanítóként működik. 1997-től tizenöt éven keresztül a magyarországi Buddhista Misszió ügyvivője. 2007-ben vonalhordozó meditációs mesterré szentelik. Jelenleg szellemi tanítóként, jóga- és meditációs oktatóként, valamint szabadfoglalkozású fordítóként, szerkesztőként tevékenykedik. Számos keleti hagyományokkal foglalkozó tanulmányt és könyvet publikált. Közvetlen, személyes belátást ébresztő előadói stílusa a közönség számára különleges szellemi élményt jelent.

További részletek az előadó honlapján: https://dakiniland.net

Időpontok:

november 13,
december 4,
január 8.

Rendező:
ASSISTANTE Bt., 6726 Szeged, Bérkert u 108/a.
UniCredit Bank, vagy a helyszínen

A mosogatás mint meditáció

Napi Ildi: MEDITÁCIÓ S LEHETŐSÉG – NEM CSAK CSAJOKNAK!

Sokan azt hiszik, hogy a meditációt csak egy nyugodt szobában, vagy a tengerparton zavartalanul lehet végezni.

Pedig egészen hétköznapi helyzetek is a rendelkezésünkre állnak.
A rutin tevékenységek a legalkalmasabbak erre, de tulajdonképpen bármilyen házimunka is tökéletes.

Ez a nő a jelenben van.
Ez a nő a jelenben van.


A MEDITÁCIÓ LÉNYEGE a JELENBEN LEVÉS.

Tehát csak egy dolgod van. Amikor mosogatsz, akkor csak mosogass!
Amikor porszívózol, akkor csak porszívózz!
És amikor vasalsz, akkor csak vasalj!

Figyeld a pillanatot. Engedd el a felbukkanó gondolatokat. Mosogatás közben csak nézd a vizet, a mozdulataidat, a tányérok sorát. Csupán légy jelen.
Ha elkalandoznak a gondolataid, csak szelíden tereld vissza őket. Ne minősítsd magad!

Ne hallgass zenét, ne telefonálj, ne tervezd a holnapot. Csak mosogass!

Ez a legdemokratikusabb meditációs lehetőség. Mindenkinek rendelkezésére áll.

TE MEDITÁLTÁL-E MÁR MA?     :-)))))

Programjaim: 

Jobbagyféltekés öngyógyítás – minitanfolyam BPesten május 14. 10-14:00 – katt ide

Izomteszt tanfolyam – Szeged, május 16-17. délelőtt – katt ide

Játékterápia a SpiritJógában május 29. 17-21:00 – katt ide

Nyári szünidőre: egész napos Játékterápia a Virágos tanyán
június 14. és 23.  – katt ide