kineziológia címkével jelölt bejegyzések

TOP 13 HIBA, AMIT TANÁCSADÓKÉNT ELKÖVETTEM

 

Napi Ildi: TOP 13 HIBA, AMIT TANÁCSADÓKÉNT ELKÖVETTEM

(Hamarosan következik:     Amiket a szakmában nem kellett volna)

13 dolog, amit nem kellett volna tanácsadóként megtenni.
13 dolog, amit nem kellett volna tanácsadóként megtenni.
  1. Végtelen hosszú levelekre válaszoltam
    Pedig ha valaki leírja az egész életét, plusz a szerettei problémáját is, arra nem lehet röviden felelősségteljesen válaszolni. De én vettem a fáradtságot és kiteszteltem itthon az elakadás okait. Aztán megírtam és javaslatokat tettem. Persze a levelező partneremnek újból rengeteg kérdése támadt. Ez a normális, így szokott lenni.
    Ezekből a kérdezőkből azonban 95%-ban sohasem lett valódi ügyfél. Csak érdeklődtek.Tehát, amíg én a végtelen levélre válaszoltam, nem tiszteltem a saját időmet és életemet.
    Aztán nem tiszteltem meg a problémát azzal, hogy megértsük, időt szánjunk rá és megfelelő tudati, energetikai korrekciót alkalmazzunk.Tanulság: „Válaszolok, ha az könnyen és röviden segítség az illetőnek. Ha alaposabb munkát igényel, akkor azt mondom:
    – Ez már a terapeutád dolga.
    – De te vagy az – válaszolja.
    – Nem, még nem.”

    =============================
    Újdonság:Bepillantás a család- és lélekállításba
    2017. augusztus 15. kedd 17-21:00

    Család- és lélekállítás
    2017. szept. 10. vasárnap 10:00

     AFT tanfolyam 2017.  szep. 05-től.

    Pénzügyi hitek, viselkedések és érzelmek kezelése alternatív módszerekkel.
    2017. októbet 11-től

    Jelentkezz e-mailben vagy telefonon!
    ====================================

  2. Túl rugalmas voltam a körülményeket illetően.
    Amikor nincs mód a személyes találkozóra, skype-on dolgozom.
    De egyszer egy tengerentúli sportoló ügyfelemnek vacakolt a skype-ja. Sebaj, megoldottuk telefonon. Az első alkalommal remekül haladtunk. Legközelebb már reggelit készített közben. Behallatszott a csörgés-zörgés és a figyelme is megosztott lett.
    Harmadik alkalommal már szünetet tartottunk, mert beszaladt a mosdóba – kiderült, hogy a konditeremben van. Aztán elindult haza és újabb szünetet tartottunk, mert beszaladt a közértbe valamiért. Kértem, hogy ne, de elmondta, hogy olyan messze lakik a bolttól, hogy így neki könnyebb, mint később visszajönni.
    Na, akkor tudtam, hogy benéztem valamit. És tulajdonképpen én nem is vagyok ennyire rugalmas, és azért teheti meg mindezt, mert én ezt sugárzom.
    Legtöbbször ennek az a következménye, hogy az illető alig emlékszik vissza a „találkozónkon” elhangzottakra. És később nem érti, miért nincs meg az elvárt eredmény.Az ilyen esetek számomra is nagyon hasznosak, mert elgondolkozom és levonom a tanulságokat. Rajtam múlik, mit engedek és mit nem.
    .
  3. Vasárnap és késő este válaszoltam telefonokra.
    Egy időben gyakrabban hívtak hétvégén, mint hét közben. Sőt, ilyenkor rendszerint hosszasan érdeklődtek. Én pedig udvarias és kimerítő tájékoztatást adtam. Miközben a családom várakozott rám a húsleves felett.Jó soká jöttem rá, miért történik ez.
    Mert az érdeklődők ekkor értek rá. Végre hétvégén volt idejük önmagukon gondolkozniuk és engem kértek segítségül.Két következménye lett ezeknek a telefonos érdeklődéseknek.
    1. Sosem hallottam felőlük többé, hiszen mindenre választ kaptak – akkor, amikor nekik alkalmas volt.
    2. Még többször jelentkeztek kérdésekkel és ha bejelentkeztek mégis, akkor sokat variáltak. Kedvezményt kértek, időpontokat változtattak, …
    Tanulság: „Ha nem tisztelem magamat, miért várom, hogy mások ezt tegyék?”
    „Tisztelnem kell a saját szabadidőmet.”
    „Ezt nem ők csinálták velem, hanem én csináltam magammal. Ugyanis én vettem fel a telefont és én válaszoltam a kérdésekre.”
    .
  4. Azonnal megmondtam a választ.
    Sajnos túl sokszor fordult elő velem, hogy valaki felhívott telefonon, kérdezett valamit, amire én egyből rávágtam a választ. Zsigerből jött, számomra egyértelmű volt, ő meg hónapok óta gondolkozott rajta. Sose hallottam felőle többet.
    Ha úgy vesszük, én is sokat tanultam ezekből. Kár, hogy olyan soká. 🙂
    „Tisztelnem kell a tudásomat. Nekem ez a portékám, amit árulok. Eldönthetem, hogy csak úgy odaadom vagy a megfelelő keretek között eladom. Rajtam múlik.”
    .
  5. Aluláraztam magam.
    Ezzel önkéntelenül is azt sugároztam, hogy mások munkája, tudása értékesebb,
    mint az enyém.
    Valljuk be, mindnyájunkban benne van az az gondolat, hogy a drágább az biztosan jobb.
    .
  6. Magamon spóroltam.
    Sok évig a mai konzultációs díjam töredékéért dolgoztam.
    Egyrészt magammal toltam ki, mert ilyen kevés pénzért csak otthon fogadhattam a klienseimet. Nem tudtam helyiséget bérelni. A járulékaimon spóroltam és ügyeskedtem, pedig arra vágytam, hogy nekem is rendes fizetésem és TB-m legyen, akárcsak a hozzám fordulóknak.
    Volt olyan periódus, amikor abbahagytam a „rendelésem”, mert el kellett menni máshová pénzt keresni. Az pedig elvette az energiámat és az erőmet a tanácsadásról.
    Ma már az árképzésembe az is beleszámít, hogy megfelelő körülmények között, vállalkozóként, a megfelelő továbbképzésekre eljárva dolgozhassak.
    .
  7. Elhittem, hogy nincs pénze.
    Gyakran fordultak kedvezményért hozzám azzal a kifogással, hogy nincs rá pénz. Én megsajnáltam az illetőt, megadtam a kedvezményt – eközben a többiekkel, akik nem kaptak, igazságtalanul bántam. Később kiderült, hogy azért nem volt pénze, mert
    – épp lecseréli az autóját,
    – épp Japánba készül, …
    És megint lett egy tanulság: A nincs pénze mondatok igazak, csak éppen egy szó hiányzik belőlük: „ERRE nincs pénzem.”
    .
  8. Hagytam variálni az ügyfelet.
    Ha valaki elkezd variálni, még az elején le kell állítani. „Csak fél időt kér és csak fél áron.” „Lehetne egy negyed órával később, aztán inkább egy másik napon.” „Jöhetnek-e ketten? …
    A lehetőségek tárháza végtelen. Amikor ezt nem állítottam meg, akkor további variálások kezdődtek. És olyan is akadt, amikor sosem jött létre a találkozó.
    Azok, akik komolyan gondolják a találkozót, gyakran szabadnapot vesznek ki, elkéredzkednek a munkahelyükről. Mindegy hogyan, de megoldják. Valamiért ilyenkor fantasztikus hatékonyságú a találkozó.
    .
  9. Ingyen előadások
    Régebben gyakran hívtak előadásokat tartani. Rendezvényekre, könyvtárakba, klubokba. Mindenhol lelkesen fogadtak, sokan jöttek el. Én remek előadást tartottam bemutatóval, többen jobbulást tapasztaltak, a közönség lelkesen és hálásan búcsúzott
    És a következmény egy nagy semmi.
    Hiszen, ha valaki ingyen kap valamit, később már nem szeret fizetni érte. Marketing aranyszabály.Úgyhogy ezeket az alkalmakat a közjóért tett szolgálatomnak tekintem, mert arra kiváló.(Helyesbítek: Egyszer volt következmény. Az egyik férfi hallgató bejelölt a Facebook-on és közeledni szeretett volna. Én pedig nem. Viszont én nem ezzel a céllal tartottam az előadást. 🙂
    .
  10. HIBA – Ingyen kezelések
    Olykor tombola felajánlást kértek tőlem és én a munkámat – pl. egy blokkoldást – ajánlottam fel.
    A tapasztalat az, hogy akik ingyen kapták a kezelést, nem igazán értékelték a lehetőséget, nem végezték el a házi feladatot, … Mivel nem történt meg az energiacsere és én többet tettem bele, mint ők.
    .
  11. Közértben, játszótéren, villamoson, … tanácsot kértek tőlem.
    Amikor ezt már sokszor megcsináltam és valami rossz érzés keletkezett bennem, önvizsgálatot tartottam. Rájöttem, hogy ezekben a helyzetekben míg más vásárol, szórakozik, utazik, szóval éli az életét, addig én dolgozom. Miközben én is csak vásárolni, szórakozni és utazni szeretnék.
    Felsejlett bennem az a jelenet, hogy mondjuk a közért kasszánál sorban állok és felismerem a mögöttem állóban a fogorvosomat. Vajon mit szólna, ha kitátanám a számat és megmutatnám neki a bal felső négyesemet, mert mostanában sajog. Sőt, mi lenne, ha mögöttem nem a fogorvosom, hanem a nőgyógyászom állna. 🙂
    .
  12. Tanácsot adtam magamnak és nem hallgattam rá.
    Van egy tuti módszerem. Ha nagyon elakadok egy kliensemmel, akkor íratok vele egy mesét bizonyos szempontok szerint. A mesében benne lesz az elakadás oka és a kivezető út is.
    Ezt magammal is megcsináltam. Megírtam a mesét, nagyon jól sikerült, majd félretettem.
    A minap elolvastam és benne volt az egész életem és a megoldás is. Buktam 5-6 évet. 🙂
    .
  13. Arra kért, hogy győzzem meg és én megtettem.
    Ma már nem igen fordul elő, de régen ennek a felszólításnak beugrottam. Energiát fektettem abba, hogy elmeséljem, mivel foglalkozom, milyen eseteim és sikereim voltak. Aztán az illető vagy hitte, vagy nem, de az biztos.
    Ma már nem szeretnék senkit meggyőzni. Erre neki van szüksége, nem nekem.
    Az illető mondata így hangzik: „Arra van szükségem, hogy meggyőzzem magam.”
    És ez nem rám tartozik. 

    ====================================
    Újdonság: 

 

  • Bepillantás a család- és lélekállításba
    2017. augusztus 15. kedd 17-21:00
    .
  • Család- és lélekállítás
    2017. szept. 10. vasárnap 10:00
    .
  •  AFT tanfolyam 2017.  szep. 05-től.
    .
  • Pénzügyi hitek, viselkedések és érzelmek kezelése alternatív módszerekkel.
    2017. októbet 11-től

    Jelentkezz e-mailben vagy telefonon!
    ====================================“Bárcsak ezek a felismerések számodra is hasznosak lennének!”

Miattam váltak el?

 

Napi Ildi: MIATTAM VÁLTAK EL

A minap a fülembe jutott egy pletyka, miszerint egy ismerősöm rossz híremet kelti és nagyon haragszik rám. Szerinte a frissen házasodott fia miattam hagyta ott az ifjú feleségét.
Válás közvetlen esküvő után.

Eleinte furcsállottam, vajon ezt tényleg komolyan gondolja-e, és rájöttem van benne valami.

Ismerem az apát és a fiát is régóta. Tanfolyamokról, egyéni kezelésekről.
És amikor a fiatal férj, az ifjú házas bejelentkezett hozzám. Arra gondoltam, hogy valami munkahelyi krízisről lesz szó, de legnagyobb meglepetésemre halálsápadtan adta elő nekem, miszerint nagy baj van. Válni akar.
– Jaj, gondoltam, máris?

Mondjuk annyira nem lepett meg a hír, mert az esküvő előtt minden rokonban és ismerősben felmerült a kétség, vajon tényleg össze kell-e házasodniuk. De a fiatalok biztosnak vallották magukat a döntésükben. A fiú apja különösen boldog volt.
Viszont mégis hamar kiderült a fiatalokról, hogy nem működik a történet. Szeretet és barátság van, és az a kis plusz nincs meg.
Aztán a fiú rettegve mesélte el nekem, hogy annyira fél az apjától, a környezetétől, hogy ki mit fog szólni, hogyan alakul ezután az élete, … És egyáltalán, mihez is kezdjen?

Az én hozzáállásom az ilyen estekhez az, hogy megkérdezem az ügyfelet, mihez is segítsem hozzá. Ahhoz, hogy el tudjon válni, vagy ahhoz, hogy maradjon. Általában azonnal tudják a választ.
Bár itt az ifjú férj még ezt sem tudta.
Ezért elhatároztam, hogy ketté bontom a munkát. Oldunk minden blokkot, félelmet, elképzelést a maradással kapcsolatban. És ugyanígy járunk el a válással kapcsolatban. Hiszen nem várható el tőlem, hogy magamra vegyem egy ilyen döntés súlyát.
Viszont ha tiszta lélekkel és tudattal áll ott a kliens, akkor valószínűleg képes meghozni a döntését és az olyan lesz, ami nem a félelmein, nem a sérülésein, a kondicionáltságán, az elvárásokon alapszik.

Ha így tekintjük, akkor valóban igaz a vád és én is hozzájárultam a váláshoz. Hozzásegítettem a klienst, hogy döntést tudjon hozni.

Megjegyzés: az apának azért ennyire szívügye a házasság, a lakodalom, az együtt maradás, mert annak idején ő is fiatalon házasodott, szinte azonnal elvált, és ma már nem így csinálná.
Illetve a fián keresztül szerette volna beteljesíteni az életét.

Mihez van jogunk?

A blokk oldás során többször fordult már elő, hogy olyas valamire kértek meg, amin el kellett gondolkoznom: vajon van-e jogom hozzá? Ehhez egy belső etikai útmutatót segít nekem.

Például, ha egy hölgy arra kér meg, hogy segítsünk a nagymamájának, mert a kórházban fekszik kómában.
Ilyenkor először is megnézzük, hogy van-e rá engedélyünk?
Aztán oldhatjuk-e az unokán keresztül?
Vagyis vajon az ő rendszere hozzájárul-e ahhoz, hogy a mama energetikáját és információját átfuttassuk rajta? …
És végül: nincs jogunk valakit arra ösztökélni, hogy maradjon, ha menni akar. Viszont ebben a helyzetben ahhoz hozzásegíthetjük, hogy döntést tudjon hozni – menni akar vagy inkább marad.

———————-

PROGRAMAJÁNLÓ:

ÉFT tanfolyam és terápia indul

ÉFT tanfolyam


2017. április 06. 17:00

9 alkalom

online is elvégezhető

———————–

Bárcsak ez a levél hozzájárulna, hogy boldogabban éljük az életünket!”

 

 

 

Ismétlés a tudás anyja

 

Napi Ildi: ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA, ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA, …

Az elmúlt években a tanfolyami ismétlés ingyenes volt  – ha személyesen vettél részt.

Évek óta tendencia, hogy a régi tanfolyamok résztvevői újra eljönnek a tanfolyamra ismételni.
Ez a lehetőség eddig ingyenes volt. 2017. szeptemberétől az ismétlés lehetősége továbbra is fennáll, de a résztvevőnek egy minimális hozzájárulást kell fizetnie a költségekhez.
Alkalmanként 1.000.- Ft-ot.
Ez azért is indokolt, mert évről-évre bővül a tananyag és soha sem tanítom ugyanazt, mint eddig. A 2010-es ÉFT tanfolyama szinte már alig hasonlít a maihoz. De ez minden további tanfolyamról is elmondható.

A tanfolyamok ismétlése majdnem ingyenes: 1.000.- / alkalom
A tanfolyamok ismétlése majdnem ingyenes: 1.000.- / alkalom

Ezt nem én találtam ki, hanem a kolléganőm, barátnőm. Az ő szisztémája volt. Én pedig átvettem. És sokáig bevált.

Az ismétlők – csak néhányan – minden alkalommal eljönnek az új tanfolyamra. De leginkább az a jellemző, hogy csak részt vesznek egy-egy alkalommal.

Az ilyen alkalmak nagyon hasznosak.

MIRE JÓ EZ NEKED?
  • A homlokodra csapsz: „Úristen, miért is nem használtam mostanában a módszert! Mennyi szenvedéstől megkíméltem volna magam.”
  • Aztán olyan dolgok is elhangozhatnak, amiről legutóbb nem beszéltünk. (Minden csoport más és mindig más témák lesznek hangsúlyosak.)
  • Ismétléskor olyan információra is felfigyelhetsz, ami eddig elkerülte a figyelmedet. (Valamiért a múltkor nem hallottad meg, most pedig felfigyelsz rá.)
  • Minél többet ismételsz, a tudás annál mélyebb lesz A véreddé válik. (Már nem csak vezetve, de otthon önállóan is mersz dolgozni. Vagy már nem is kell gondolkozni, és a módszer használata könnyeddé lesz.)
  • Egy ilyen alkalom hatalmas feltöltődés, egy energiabomba. A hangulat – még a legkomolyabb témák esetén is – fergeteges. Sírunk, nevetünk és változunk.

Én személy szerint a tarot tanfolyamot annak idején legalább 3-szor elvégeztem. Mindig találtam benne új infót. Jegyzeteltem és a végén egész jó kis saját jegyzetet írtam. Így lettem tanítványból mester.
De sokszor ismételtem a kronobiológiát és talán az SVT-t is.

Nekem bejött.