gyermek címkével jelölt bejegyzések

A fogantatás pillanatának szereplői

 

 

BÁRMI IS TÖRTÉNT, VAN RÁ MEGOLDÁS

Egyszer egy anyuka azzal fordult hozzám, hogy a kisfia nem akar enni, de semennyit sem.

Munkám során gyakran tapasztalom, hogy a kliensem problémájának a gyökere a fogantatásának pillanatába vezethető vissza. Ott történt valami trauma, esetleg ott rögzült valami olyan információ, ami a később megszülető gyermek egész életére kihatással lesz.

Gondoltam, nézzük meg, vajon ennek a nem-evésnek is onnan ered-e a gyökere. Általában meg szoktak dőlni az előre felállított elképzeléseim, de most ráhibáztam.
Valóban a fogantatással kellett foglalkozni.

búskomor petesejt, sértődött spermium A petesejt és a hímivarsejt is információt, érzéseket hordoz, amelyek a megfogant életet befolyásolni fogják.
A petesejt és a hímivarsejt is információt, érzéseket hordoz, amelyek a megfogant életet befolyásolni fogják.

A magzat öt helyről hoz információt a fogantatása pillanatában:
a petesejttől
a hímivarsejttől
az anyától
az apától
és magától a lélektől

A történetben résztvevő szereplők mindegyike hordozhat olyan információt, amely később kihat a megszületett baba, de később a felnőtt életére is.

Sokan ismerik a lombikos megtermékenyítés procedúráját. Eleve az anya és az apa mire eljut ide, már sok mindenen keresztül ment. Aztán ha végül megtörtént a beavatkozás utána is lehet izgulni, vajon sikerrel járnak-e?
A lombikos terhességeket igen nagy figyelemmel kísérik az orvosok. A megfogant magzatot hetente vizsgálják, mert igen veszélyeztetett a terhesség. Az anyukák rendszeresen eljárnak kontrollra, és közben folyamatosan rettegnek.

Lombikos megtermékenyítésnél sokkal több sérült információ kerülhet a majdani gyermekbe.
Félreértés ne essék. Senkit nem szeretnék erről a megtermékenyítésről lebeszélni. Ez a cikk csupán arról szól, hogy a földi síkon való létezésünket minden egyes momentum befolyásolja, hogyan alakul majd a személyiségünk, a sorsunk, az életünk. Ami történt velünk, amit éreztünk gondoltunk és éreztek vagy gondoltak a szüleink, mind hatással vannak ránk. És ez kifejezetten igaz a fogantatás, a magzati és a kisgyerek korban. Sőt, még további szereplők is meghatározóak lehetnek – de erről majd máskor.

Akkor most nézzük magát a fogantatás pillanatát! Kik szerepelnek a fogantatás „drámájában”?

Én öt szereplőt szoktam vizsgálni:
a leszületendő lelket
a petesejtet
a hímivarsejtet
az apát és
az anyát

Aztán azt nézem meg, hogy a kliens jelen élethelyzetének elakadásához melyik szereplőnek van köze. Lehet, hogy csak az egyiknek.

Pontosan meghatározható, ki hogyan érezte magát, fel volt-e készülve, mit gondolt, … tehát mi csúszott el az egészséges és stresszmentes folyamathoz képest.

1. LÉLEK

Lehet, hogy a léleknek volt valami problémája. Íme egy-egy példa az előfordulható számtalan közül.
– Például elindul az inkarnálódáshoz tartozó felejtés folyamata és a lélek azt hiszi, hogy ezt, ami most történik, nem is ő akarta.

– Vagy megijed, hogy ez túl nehéz, ő nem ilyenre számított.

– Vagy …

2. PETESEJT

Aztán lehet a petesejtnek problémája. A petesejtet leveszik az anyukából – itt ez nem annyira macerás, ami a sérüléseket illeti.

– Azonban amikor gyógyszerrel kezelik a nőt és arra serkentik a szervezetét, hogy – a normális ciklustól eltérően – ne csak egy, hanem több petesejt érjen meg, akkor a petesejtben maradhat az az érzés, hogy sürgetik és nem élhet a saját tempójában. Ha az utódban megjelenik ez az információ, akkor lehet közömbös, bénultságot érző, hiszen nem ő választotta ki az időpillanatot, nem kezdhette az életet abban a tempóban, ahogy szerette volna. Ha már nem lehetett úgy, ahogy ő akarja, akkor mindegy lesz neki. És ez a közömbös bénult érzés látszódik majd a szülöttön.

– Vagy mivel el kellett jönnie a petesejtnek a környezetéből, mintha kilökte volna a szervezet magából, kialakulhat benne az az érzés, hogy ő “nemszeretett” és ezt fogja érezni a megszületett gyermek.

– De nem szeretettnek érezheti magát attól, ha nem ő fogadja be önként a hímivarsejtet, hanem belésegítik azt.

És ezek csak azok, amik most eszembe jutottak, mert mindig más jön ki. Van olyan petesejt, amelynek nincs az egész folyamattal gondja, a másik pedig vegzálásnak éli meg, ami vele történik a procedúra során.

3. HÍMIVARSEJT

Gyakran hordoz fájdalmas információt a hímivarsejt is.
Nézzük, min megy keresztül a lombikos petesejt és hímivarsejt?

A férfi nedve először kikerül szobahőmérsékletre, majd fölhígítják, fölrázzák, kicentrifugázzák percenként 4000-es fordulaton. Aztán kiöntik egy vegyszerrel átitatott sűrű anyagra. A vegyszer lelassítja és elkábítja a spermiumokat. Kiválasztják a megfelelőket. Ezeknek levágják a farkát, fölszippantják és beleinjekciózzák a petesejtbe.

Olykor ettől az egész „levágják a farkát, rázzák, bénítják, …” eljárástól lehet a spermium sértődött, tönkretett vagy védtelen.

Mindezek után azt javaslom, hogy ne ítéljük el ezt az eljárást. Az orvostudomány így tud segíteni a gyermektelen házaspárokon. Szerintem ez egyrészt beavatkozás a természet rendjébe, másrészt ez is lehet egy sorstani kidolgozni való. Ebből is sokat megtanulhat a pár mindkét tagja. Mi van, ha ők ez vállalták? Senki felett nem szeretnék pálcát törni, mert a Sors útjai valóban kifürkészhetetlenek. És ebből a földi nézőpontból csak korlátozott információink lehetnek az emberi történetek valódi okairól, és céljáról.

A legjobb hír az egészben, hogy ezekre a sérülésekre van „gyógymód”. Rengeteg kineziológus, családállító és egyéb terapeuta segítségét lehet kérni bárhol az országban.

A megszületett gyermek ok lehet arra, hogy a házaspárok szembenézzenek dolgokkal, elengedjenek sérüléseket, megismerjenek alternatív utakat és boldogan éljenek, amíg …

Én az eljárást FOGANTATÁSÁLLÍTÁS-nak nevezem a lélek- és családállítás alapján.

Ha nem születik gyermek

.

Napi Ildi:   MILYEN SORSTANI OKA LEHET, HA EGY PÁRNAK NEM SZÜLETIK GYERMEK E?

Május az „Anyák napja” és a „Gyereknap” hónapja. Ezért ideillő témát választottam.

Sokan kérdezik tőlem, mi lehet annak az oka, ha nem születik gyermek a kapcsolatból?

(Ha tetszik a cikk, nyomj egy megosztást! Hátha másnak is segít.)

Ha nem születik gyermek.
Ha nem születik gyermek.

A gyermekáldást legpontosabban az asztrológia tárgyalja.
Figyeli a termékenységjelzéseket, a gyermekáldásból részesülést és az időt, ami kaput nyit neki.

Félretéve az asztrológiát – mi van, ha most ez nem áll rendelkezésre -, beszéljünk a sorstani megközelítésről.

A gyermek és a szülők már a leszületés előtt eldöntik, hogy lesz közös dolguk földi létezésük során.
A gyermek olyan szülőt választ, aki a megfelelő sorstani hatásokat biztosítani tudja számára:
– bizonyos körülményeket a kibontakozásához
– és bizonyos körülményeket a sérülésekhez.

A szülőktől szerzett sérülések nagyon fontosak. A szülött ezen fog majd élete során dolgozni.
Felfoghatja sorscsapásként és lehetőségként is.

A szülő – akkor is ha mindent csodálatosan végez a gyermek körül és a családban – akkor is biztosítja a megfelelő sérülésmennyiséget. Hiszen azért lett kiválasztva a feladatra.

Ha két embernek nem születik gyermeke, vagy nagyon nehezen jön össze, annak sok oka lehet. (Általában elmondható, hogy egy jelzés nem jelzés. Többet keresünk.)

1.) A gyerek jelezheti akár, hogy nekik nincs közös dolguk. Ez jól látszik a kronobiológiából. Amikor két ember képletét összevetjük, akkor a 0 db kapcsolódás (vagyis semmi) utal arra, hogy a két embernek sorstanilag nincs megoldandó feladata egymással, de szabad akaratból lehetnek együtt.
Ha ügyesek ebben a témában – én ismerek ilyen párokat -, akkor akár több gyermekük is születhet és a gyerekek fogják biztosítani a szükséges feladatot és kapcsolódást. Általában a gyerekek ilyenkor sok sorstani kapcsolattal érkeznek a szülőhöz.
A gyermekek kirepülése után azonban a párnak újra feladatot kell találnia, hogy tartalommal töltsék meg a kapcsolatukat. Pl. közös vállalkozás, …
.
2.) Gyakori eset, hogy a nő azért esik nehezen teherbe, mert egy nagyon rendes férfihoz megy feleségül. Mivel az olyan jó ember. Nincs igazi vonzalom, csak régóta barátok, meg a férfi majd olyan jó apa lesz … Viszont nincs meg közöttük az a plusz esszencia, amitől a nő (vagy a férfi) a másikat szeretné látni az utódokban.
A gyermektelenség ilyenkor akár egy segítség is lehet, hogy erre ráébredjenek és másik kapcsolatot keressenek.
.
3.) A fogantatás elmaradása arra is jelzés lehet, hogy az anyának rendezetlenségei vannak.
Ilyen volt az egyik kliensem nemrégiben. A hölgy annyira nehezen vált el a meglévő kisbabájától, hogy a másik szobában sem merte
altatni. Azt hitte, hogy ettől szenvedni fog a kisgyerek. Ezt pedig csak azért hitte, mert számára a saját anyukájától való távollét szenvedést okozott. Az anya csak attól  a szenvedéstől szerette volna megkímélni a kisgyermekét, ami számára szenvedés volt.
Úgy pedig nehéz egy gyermeket összehozni, ha a egy férfi és egy nő között fekszik egy gyerek, illetve ha az anya szenvedéssel telinek látja a világot.
.
4.) Szintén nagy tanítás, amikor “váratlanul” jön a gyerek. A váratlan gyerek jövetele akár figyelmeztetés is lehet, hogy valaki már régen nem lépett meg valamit.
Pl. régóta nincs szeretet – talán sose volt és a két ember együtt marad. Eltelik jó néhány éve és a nő ekkor váratlanul terhes lesz. A kis jövevény jelzi, hogy jó sok idő adatott a változtatásra. Ha eddig nem döntöttél, most már nehezebb lesz. Aztán marad a nő még 3 évig, hogy majd azután …, de akkor ismét teherbe esik.
.
5.) Az én személyes véleményem, hogy nem kell mindenkinek szülni. Sokan azért szülnek, mert azt érzik, ez a “normális”, mások is így szokták, …
Vannak tehetséges emberek, akiknek nem gyermeket, hanem “szellemi gyermeket” kell létrehozni. Ilyen lehet egy találmány, egy iskola, egy könyv, egy művészeti alkotás, … Az asztrológia nem is különbözteti meg a gyermeket és a kreatív gyermeket. Mindkettő az 5-ös ház analógiája.
.
6.) Létezik olyan sorsfeladat, amikor a szülöttnek a gyermektelenséget kell megtapasztalnia. Majd legközelebb más lesz a feladat.
.
.
Még tudnám sorolni a lehetőségeket, de mára ennyit.
.
Legközelebb a “FOGANTATÁS-ÁLLÍTÁSról lesz szó.

Azután pedig a belső vezetővel való kommunikációról.