érzések címkével jelölt bejegyzések

Rólad mesél, milyennek érzékeled a világot – A kómás lány

Napi Ildi:    A büdöstől a kómáig

(Köszönöm Tóth Edit Bach-virág terapeutának az inspirációt!)

Pedig csak büdös volt

Eszti arról panaszkodott, hogy milyen viszontagságosan érkezett Pestre. Az egyik szenvedést a kisbuszban mellette ülő fiatalember okozta. Egy közel-keleti csinos, jól öltözött férfi, akinek orrfacsaró izzadságszaga szúrta az orrát. Bár 2 órán át ült mellette, nem tudta megszokni az átható szagot. Szerencsére 20 percet sikerült aludnia, azalatt kipihente magát az idegrendszere.

Ez megütötte a fülemet és kérdezgetni kezdtem.

– Milyen állapotban ültél be az autóba?
Ugyanis általában nem a szagokkal van probléma. Még az is lehet, hogy a többiek nem érezték, vagy nem zavarta őket. A szag az orrban antropozófiai értelemben a jó és a rossz megkülönböztetésének a helye. Az asztrológiában a vízöntő területe, mert az elhatárolódásról, a határok nélküliségről szól. A szagtól nehéz elhatárolódni. Az agresszíven beléd hatol. Fontos, hogy milyen állapotban találkoztál a szaggal. Biztos észrevetted, hogy büdös embereknek csodás szerelmes társuk van, aki nem érzi azt, amit te.

– Értem. Hát, már ideges voltam, mert késve indultak. Fel is hívtak telefonon a negyed órás csúszás miatt. Már sejtettem, hogy Pesten nem lesz időm ebédet venni, sőt, még el is késhetek.

– Milyen érzés volt ez számodra?

– Egyre feszültebb lettem. Máskor minden olyan flottul megy. Most az újságosnál elfogyott a menetjegy, a metrópótló busz nem jött. A metróban először egy üresjárat érkezett, majd később egy valódi metró. Aztán üldögéltünk a metrókocsiban és sokáig vártunk valamire, végül elindultunk. Kb. eddigre engedtem el az egészet. Írtam neked, hogy kések – persze végül percre pontosan megérkeztem.

Mit jelent ez számodra?

– Mit jelentett ez számodra?– kérdeztem. És ekkor Esztit elárasztotta a felismerés.

– Engem hátráltattak!!! – kiáltott fel. Ezen egy jót röhögtünk.

– Ki szokott téged hátráltatni?

– Tulajdonképpen senki.
Próbált példát mondani, de nem ment. Aztán eszébe jutott a gyerekkora. Nyugodt, lassú sodrású falusi élet. Eszti rugalmas, aktív természettel és sok energiával született. Ha felsejlett egy eseménynek akár a lehetősége is, azonnal csinálni akarta, elindulni, ott lenni, haladni. A szülei, nagyszülei gyakran csitítgatták ezzel az idióta mondattal, hogy „nem úgy van az, hogy kenjük be sárral”.
Mire 10 éves lettem, ez a mondat valódi vörös posztóvá vált számomra. Persze ma már értem, hogy a mamám vajon miért nem akarta a házat betapasztani és bemeszelni azonnal, mihelyst kitalálta. Ő úgy gondolta, hogy ma eltervezzük, holnap elvégezzük. Persze én azonnal neki akartam állni. Így, hogy azóta tudom, szangvinikus-kolerikusnak születtem, mindent értek.

– A jelenből tudsz példát hozni?

-Manapság már nem mások hátráltatnak, inkább én hátráltatom magam. Bizonyos változtatásokon hónapokig vekengek. A munkámban több dolgon is változtatnék, de nem lépem meg. Tehetetlennek érzem magam és még csak nem is neheztelhetek másokra. Például már régen tervezem, hogy hamarabb indulok el reggel a munkába, mert nem szeretem, ha ki van centizve az időm, de persze mindig pont ugyanakkor indulok. Így nem csúszhat egy homokszem se a gépezetbe.

Korrekció és házi feladat

Már a felismerés is sokat segített, de egy Access-es varázsmondatot is kapott Eszti.

„Mik a végtelen lehetőségei annak, hogy teljes könnyedséggel és a saját tempómban éljem meg az életem?”

Csak föl kell tenni a nyitott kérdést, kicsit kíváncsinak lenni és tovább menni!

Gyárts te is magadnak egy személyre szabott kérdést és tedd föl párszor jártadban-keltedben!

Mik a végtelen lehetőségei annak, hogy teljes könnyedséggel és …………………. éljem meg / gyakoroljam a ……………………?”

Emlékek a kómából - esetleírás. Minden érzés rólunk beszél. Itt valaki csak hátráltatva érezte magát, végül kiderült, hogy ez az érzés még előző életéből jön, ahol kómában feküdt hetekig és a tudata nem találta a kiutat egyik irányban sem.

“Tovább is van, mondjam még?”

Végre megértjük az álmokat!

Azonban tovább kellet menni. Az álmok felé vezetett az inga.
– Eszti, vannak-e visszatérő álmaid?
Szinte elsápadt a felismeréstől – Igen!
Eszti gyakori visszatérő álma, hogy nem tud wc-re menni. Talál illemhelyt, de aztán egyszer csak sokan bejönnek, vagy eltűnnek a falak, vagy rá se lehet ülni a wc-re, mindig valami nyilvános és kellemetlen szituációba keveredik. Kinek beszélhetne erről?

A másik rendszeres álmában hátráltatást él meg. Indulna valahová, de nem találja a holmiját. Ennek minden verzióját megálmodta már.

A harmadik pedig amikor pontosan tudja, mi a dolga, de az apró szilánkokat kell összeszedni. Az eredeti kristály gyönyörű, de széttört, gyorsan szedné össze, de egyre több lesz, nem halad vele.

Ingával táblázatról táblázatra haladva szedtük össze az információkat. Egy valamelyik előző életes halálát kellett feltárni. Alig bírtam kitalálni, hogyan is halhatott meg, mert egyik ötletem sem állta meg a helyét. Végül a tudatos kontroll nélküli állapotokon keresztül eszembe jutott a kóma. Ott abban az állapotban nem tudott mit kezdeni, álmában a kóma érzetei jelentek meg képekként. Az 1800-as években történhetett. Sok dolognak tudatában volt. A nyilvános, mások előtti ürítés zavarhatta. Aztán annyira el szeretett volna jutni valahová, de nem tudott haladni. Akár vissza az életbe, akár tovább a halál utáni metafizikai síkra. A szétszóródott szilánkok pedig a tudatát és a gondolatait jelképezték. Az értékes gondolatok széthullottak, és nem sikerült összeszedni.

Minden puzzle darabkát összeraktunk. Tisztítottuk a tudattartalmakat és korrekciót kapott. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan változik majd az élete.

Bármilyen kellemetlenségből kiindulhatunk, értékes kincsekre bukkanhatunk a tudat bugyraiban. Itt is a büdös zavaró érzete indított el bennünket és lám, milyen messzire jutottunk.

Megjegyzések

Az álmok mindig beszélnek hozzánk. Ügyes módszerek kellenek a megfejtésükhöz. (A tarot és az Ingás Sorstisztítás tökéletesen alkalmasak erre.) A klasszikus álomfejtésben nem hiszek. Mindenki egyéni kódrendszerrel rendelkezik. Már csak ha leírod az álmaidat és kicsit később elolvasod őket, akkor is kulcsokat fogsz magadhoz találni. Ajánlom a buddhizmus tudatos álmodással foglalkozó könyveit, vagy Charlie Morley könyveit.

Erről jut eszembe a tavaszi utam a vidéki Angliában. Petz Gizi elvitt a sleeping house-ba, ahol egy fiatal lány kómába esett, felnőttként felébredt, majd családot alapított és idős korában meghalt. Ha ilyen érdekességekre vágysz nézd meg Gizivel a vidéki Angliát – akár magyarul, 1 napos túrákon!

Ajánló:

1. Ingás Sorstisztítás tanfolyam
Szegeden és online is szombatonként.
2019. szept. 21-től

2.Ingás Sorstisztítás Update
Csak tanfolyamot végzetteknek!
2019. szept. 14.

3. Család- és LélekállításSzeged
2019. szeptember 27. péntek 9:30

4. Új szolgáltatás
Életforgatókönyv elemzés készítése

 

Bárcsak feltárulna számunkra tudatunk valódi természete, hogy gyümölcsözővé tegye életünket!

 

 

Elengedés – egyszerű, mégis nehéz

Napi Ildi: Az elengedés azért nehéz, mert könnyű
  • Az elengedés az egyik legegyszerűbb módszer, de azért van egy-két trükkje.
  • Olykor csak akkor tudunk elengedni valamit, ha megértjük.
  • Olykor nem is akarjuk valójában elengedni, amiről eddig azt hittük. Már ennek a belátása is egy elengedés.

Az érzések alatt rendszerint újabb érzések / rétegek rejlenek.

  1. Mit érzel?
  2. Engedd meg, hogy érezd!
  3. El tudnád engedni?
  4. Hajlandó lennél elengedni?Mikor?

Próbáld ki, ismételd újra és újra!

Ilyen egyszerű! Ha bonyolult lenne, mindenki értené.

Az elengedés az egyik legegyszerűbb módszer, de azért van egy-két trükkje. Olykor csak akkor tudunk elengedni valamit, ha megértjük. Olykor nem is akarjuk valójában elengedni, amiről eddig azt hittük. Már ennek a belátása is egy elengedés. Az érzések alatt rendszerint újabb érzések / rétegek rejlenek. Mit érzel? Engedd meg, hogy érezd! El tudnád engedni? Hajlandó lennél elengedni? Mikor? Próbáld ki, ismételd újra és újra! Ilyen egyszerű! Ha bonyolult lenne, mindenki értené.

A módszer alkalmazásához még régebben készítettem egy kis hanganyagot, hogy kipróbálhasd ITT.

A gondolatok: átvonuló madárraj a ház fölött

 

 

Napi Ildi:  FELELŐS VAGY-E A GONDOLATAIDÉRT?

Egyszer valahol azt olvastam:

„nem felelsz a feltámadó érzéseidért, vágyaidért, gondolataidért. Olyanok ezek, mint egy átsuhanó madárraj a ház felett.
De ha már befészkelik magukat az ereszed alá, fészket raknak, fiókákat költenek ki – az a te beleegyezéseden múlik.”

A gondolatok átsuhanó madárraj a házad felett.

A befészkelődött érzések, gondolatok és vágyak legjobb ellenszere:
ÉFT – Érzelmi Felszabadító Technika.
Töröl, átprogramoz, …

Tanfolyam és önfelszabadítás egyszerre.

Kezdés: 2017. április 06. 17:00

A módszer önállóan is elsajátítható,
csoportosan viszont élmény. 🙂
Részletek itt.

 

 

================================

Újdonság

  1. Ősszel lesz végre AFT tanfolyam, ami nem ÉFT 🙂
    Az AFT a tudatszintekből indul ki és valamennyi problémás tudatállapotra és betegségre ad korrekciót, receptet.
    2017. szept. 05-től
  2. Család- és lélekállítás
    2017. szept. 10. vasárnap 10:00
  3. Bepillantás a család- és lélekállításba
    2017. augusztus 15. kedd 17-21:00

================================

Bárcsak mindenki megtalálná azt az utat, amely a boldogulásához vezet!”