Gondolat, mely erőtlenné tesz és hizlal

 

 

Napi Ildi: Gondolat, amely hizlal és erőtlenné tesz

Sok hiedelemnek és sérülésnek lehet következménye a súlygyarapodás.
Egy időben észrevettem a tendenciát, hogy azok, akik hisznek egy bizonyos gondolatban, egy idő után hízni kezdenek.Gondolatok, melyek erőtlenné tesznek és hizlalnak.

  • Az egyik hölgy bár rengeteget keres, eltartja a családját. Van ideje magára is, de mégis gyakran lemond a saját vágyairól és céljairól. Legyen az szabadidős program, vagy valami távoli cél. Mindig a családtagok javára dönt. Szívesen teszi. Ezzel nincs is gond. De a gyerekei és a férje egyre követelőzőbben és tiszteletlenül bánnak vele.
    Azt gondolja, hogy még keményebben és többet kell dolgoznia, hogy a család nagyobb jólétben élhessen.
    .
  • A másik kliensem szintén egy jól kereső üzletasszony, aki méltatlan helyzetben él. A munkahelyén az ő akarata érvényesül. Viszont ha hazaér, minden megváltozik.
    Egyrészt a partnere nem vállalja fel, pedig szeretik egymást. Másrészt ha együtt vannak a férfival, ez a határozott nő még a kényelmes díványról is lemond, és a férfinak eszébe sem jut, hogy megosztozhatnának rajta és így egyenrangúan, mindketten komfortosan nézhetnék az esti filmet. De még csak nem is azt a műsort, amit a hölgy szeretne, hanem mindig azt, amit a férfi.
    “Majd ha jobban szeretem őt, azt nézem, amit ő szeretne és a rendelkezésére állok, rá fog jönni, hogy engem szeret és engem fog választani.”
    .
  • Egy másik ügyfelem tanácsadó egy kiváló cégnél és nagyon meg vannak vele elégedve. De a minap szóltak rá az ügyfelek, hogy ne mondja már magáról egy nagy megbízásnál, hogy „biztos én csináljam? De hát én csak egy vidéki srác vagyok.”
    .
  • A terapeuta ügyfelemhez pedig egy nagyon magas rangú, elismert ember jelentkezett be. És a fülem hallatára kérdezte meg, hogy „biztosan hozzám akar bejelentkezni?”.
    “Mások jobbak, mint én. Ha én is pesti lennék és még rendelkeznék pár jó adottsággal, akkor megérdemelném az elismerést.”

Mindenkinek az a KH = Korlátozó Hiedelme jött ki a tesztelés során, hogy

NEM ÉLHETEK AZ ERŐMMEL ÉS A HATALMAMMAL.

Hogy ezt ki és mikor hitte el, az teljesen egyedi.

– Az egyik a testvére születésekor döntött úgy, hogy a családban nem lehet úgy, ahogy ő szeretné.

– A másiknak a szülei mondogatták, hogy már az is nagy megtiszteltetés, hogy a doktor úrék egyáltalán átjönnek hozzánk vendégségbe.

– A másik annyira vissza volt tartva gyerekkorában, mert az anyukája fontos munkát végzett a dolgozó szobában és neki csendben kellett maradni, hogy ne zavarja őt.

– És volt, akinek egy nehéz, több generációs női sors húzódott meg a témája mögött.

Hogyan reagáltak?

Amikor kimondtam a tudatalattiban húzódó mondatot, miszerint
NEM ÉLHETEK AZ ERŐMMEL ÉS A HATALMAMMAL,
volt aki elsírta magát.
Volt, aki csak döbbenten ült és tudta, hogy így van.
A következő még korrekciós gyakorlat sem kért, csak elment és a felismerés alapján elkezdte átrendezni az életét.
Viszont mindenki rövid időn belül beszámolt a súlycsökkenésről.
A sportoló férfi pedig úgy érzékelte, mintha az edzésen is erősebb lenne. És ez azóta sem változott.

Utólag többüktől megkérdeztem, hogy a súlycsökkenésen túl tapasztaltak-e erőteljességet a testükben? És igen, mindenki energikusabb lett. Bár egyikük azt hitte ez az új multivitaminjának a hatása.
Nagyszerű érzés töltötte el őket, amikor összekötötték ennek a gondolatnak az eltávolítását a fizikai testükben is.

Tehát ha tudat alatt, de akár tudatosan is olyan programot futtatsz, miszerint:

  • Nem tehetem meg, hogy éljek az erőmmel és a hatalmammal.”
    vagy
  • Egyedül maradok, ha felvállalom az erőmet.”
    vagy
  • Bár erős vagyok, nem élhetek a helyzetemmel.”
    vagy
  • Mások rosszul érzik magukat, ha önmagamat adom.”

Mindenkinek más oka volt ezt a hiedelmet kialakítani.
Gyerekkorból, előző életből, családtörténetből is eredhet.
Sőt, akit ez nem döbbent meg. A következő életből is.

Leegyszerűsítve, a hiedelem úgy jön létre, hogy van egy helyzet és arra ad az illető egy választ. És ha bejön, akkor a tudat elraktározza. Egy következő hasonló helyzetben pedig előveszi és alkalmazza. Egyrészt az elme a túlélésre játszik. Másrészt szereti leegyszerűsíteni az ügymenetet. Takarékoskodik. Ha egyszer bejött, miért ne lenne jó legközelebb is.

Tehát ha egyszer valaki lemondott a saját jelentőségéről, nagyságáról, erejéről és az a helyzet valahogy megoldódott, akkor a rendszere azt a programot futtatja majd, hogy ez a jó, ez a biztonságos, ekkor kap majd szeretetet.

Vagyis évekkel ezelőtt minden említett személynek megvolt rá a jó oka, hogy lemondjon a személyes hatalmáról vagy nagyságáról, de legközelebb már másképp is dönthetett volna. Viszont a program már önjáró lett. Már észre sem vette, csak alakította az illető életét.

 

“Bárcsak ez az írás is olyan felismerésekhez segítene hozzá, mellyel közelebb jutsz önvalódhoz!”

 

*************************************************************************

AJÁNLÓ:

1. Bevezetés a lélekállításba
Szeged       2017. aug. 15. kedd 17-21:00

2. Család- és Lélekállítás
Szeged       2017. szept. 10. 10-18:00

3. Betegségek és tudatállapotok korrekciója
tanfolyam Szeged        2017. szept. 5-től

4. Tarot tanfolyam
Szeged és online           2017. szept. 14-től

5. Kronobiológia 1-2. (adottságok és kapcsolatok)
Szeged és online        2017. okt. 03.tól

*************************************************************************