Öngyógyítás frekvenciákkal

Egy lehetséges gyógymód

SOLFEGGIO FREKVENCIÁK

GYÓGYÍTSD és HARMONIZÁLD MAGAD FREKVENCIÁKKAL!

Otthon végezhető, ingyenes, kíméletes, működik.

 

Az alábbi írásomban sok témába vágok bele, ami végül majd összeáll egy egésszé.

– Az első a hangfrekvenciák.
– A második a hang hatása az anyagra.
– A harmadik a hang hatása a DNS-re.
– A negyedik a szent frekvenciák.
– Az ötödik, nos …. majd meglátjuk!

Minden fizikai anyag, és bármi, ami körülvesz bennünket, hangfrekvenciából jött létre. Vagyis a teremtés, az anyagi világ is eredendően a hangra vezethető vissza. Ha a hanghullám meghatározza az anyagot, akkor ha a frekvenciát megváltoztatjuk, az anyag szerkezete is megváltozik. Egészen odáig el lehet menni, hogy a hanghullámok és a frekvenciájuk hatással van a DNS-re. Ha megváltoztatod a hangot, megváltozhat a DNS-ed is.

Sok látványos videót nézhetsz meg a neten , ahol a hang segítségével mozgatják a poharat, eltörik a poharat, megváltoztatják egy anyag textúráját. (Mindennek a létezése kizárólag a hangnak köszönhető.) A hang össze is tartja a dolgokat. Ez képezi a forma alapját.

A világ keletkezését is úgy meséli a Biblia, hogy “kezdetben volt az ige és az ige az Istennél volt.” Ma ezt úgy mondanánk, hogy előbb volt a nagy üresség, aztán jött a hang, majd alakot öltött az anyag. Az ige a hangfrekvenciát jelképezi.


Elmesélek egy számomra igen nagy hatású kísérletet. Akkor találkoztam vele, amikor Mátrixenergetikát kezdtem tanulni. Az oktató a laptopján képeket mutatott nekünk. Üvegasztalra, vagy lemezre cukrot vagy lisztet, vagy homokot, … szórtak. Az üveglap aljára egy kristályt illesztettek és azzal generáltak egy hangot. A homok, vagy bármi más a hanghullámok hatására mintába rendeződött. Ahogy változtatták a hang magasságát, az alakzat egyre bonyolultabb – ám igen varázslatos, mandalaszerű mintába ment át.

A hangfrekvenciák függvényében alakulnak ki a minták. (Hans Jenny – Hanghullámok keltette formák)

Hanghullámok által keltett formák. A rezgések hatásáára a lemezen a cukor pillanatok alatt felveszi a frekvenciához tartozó mintázatot.
Hanghullámok által keltett formák.
A rezgések hatásáára a lemezen a cukor pillanatok alatt felveszi a frekvenciához tartozó mintázatot.
Tonoszkópon kialakuló minták a hang hatására. Más hanghoz más mintázat tartozik.
Tonoszkópon kialakuló minták a hang hatására.
Más hanghoz más mintázat tartozik.

Nem tudom, hogy a kedves olvasó hallott-e a szakrális geometriáról, de nekem manapság a szívem csücske. Minden régi templom, piramis, építmény tele van geometriai ábrákkal, mandala szerű mintákkal. Ezek nem csupán szép és szemnek gyönyörű művészi faragványok, festmények, hanem igen is nagy jelentőségük van. Mindegyik egy hangfrekvencia leképeződése. Az egyik legismertebb ezek közül az ÉLET VIRÁGA.

Tehát a szakrális épületek mintái közül sok nem csupán díszítés, hanem egy egy kódolt információ.

Érzelmek:

Az érzelmeknek is frekvenciája van. A félelem hosszabb hullámhosszú, lassabb frekvenciájú, míg a szeretet rövidebb hullámhosszú és gyorsabb rezgésű.

 

Különböző hullámhosszúságok
Különböző hullámhosszúságok

DNS:

A DNS-ek úgy működnek, mint a sejtek antennái. Veszik a rezgéseket és továbbítják a test fizikai anyagába. A DNS viszi a sejtbe az információt. Tehát nagyon nem mindegy, hogy milyen rezgéseket kap .

A DNS-ben 64 lehetséges aminosav kód van, amiből csupán 20 aktív. Van egy kapcsoló, amely ki- és bekapcsol ott, ahol ezek a kódolási helyek fekszenek. És mi az, ami a ki-, bekapcsolást irányítja? Hát az érzelmek!

Aki többet van szeretetben, annak több kapcsolója működik. A félelemvezérelte emberek kevesebb kódolási lehetőséggel rendelkeznek.
(Annak, aki még több elmélete szeretne:

A lassabb és hosszabb hullámok kevesebb helyen érintik a DNS-t, míg a gyorsabb és rövidebb hullámok több helyen. Így, aki sokat van a félelem állapotában, annak kevesebb „antenna” áll a rendelkezésére, aki többet van a szeretetben, annak pedig több kódolási helye van a genetikai mintázatában. Vagyis konkrétan összefüggenek az érzelmek és a genetika. Az érzelmek befolyásolják a DNS-ünk szerkezetét, amely alakítja a fizikai világunkat.)

Amikor szeretetben élsz, valójában magasabb frekvenciákon rezegsz és így vagy képes a tudatosságodat emelni. Így tudsz még több kódot aktiválni a DNS szerkezetedben. A félelem, a gyűlölet, a negatív hozzáállás miatt van csak 20 DNS kódunk aktiválva jelenleg a lehetséges 64 helyett.

De nem kell nekünk ennyi elmélet. Mi is a lényeg?

A lényeg az, hogy vannak bizonyos meghatározott frekvenciák, amelyek különlegesek. Ezeket Solfeggio frekvenciáknak nevezik.

Egyrészt gyógyító hatásúak, segítenek elengedni hitrendszeri blokkokat, és az élet számos területén is jótékonyak.

Másrészt viszont ezek zenei hangok is. Olyan frekvenciák, amelyeken a zenészek a hangszereiket hangolják.

Hangfrekvenciák

 

Íme a Solfeggio másodpercenkénti Hertz ciklusfrekvenciái:

 

393 hz Az Elengedés frekvenciája (Megszabadít a félelmektől és a bűntudattól.)
417 hz A Mozdítás frekvenciája (Váratlan helyzetek kezelése, változások elősegítése, ‘beragadt’ élethelyzetek előmozdítása.)
Mi 528 hz Szeretet (Szeretet, szerelem, változások, sejtgyógyítás, teremtés, csodák.)
639 hz Kapcsolódás (Párkapcsolatok, emberi kapcsolatok, a két agyfélteke összehangolása, tanulás segítése.)
Szó 741 hz Intuíció (Az intuíció felébresztése, működtetése.)
852 hz Feltétel nélküli szeretet (Spirituális eredetünk, rendeltetésünk, feltétel nélküli szeretet.)
Ti 936 hz A Fény frekvenciája (Stresszoldó, gyógyító, sejtmegújító.)

Ez a zenei skála -a Solfeggio -, a Teremtő zenei skálája, amely állítólag a Bibliában is el van rejtve. Ezek a frekvenciák képesek teremteni, pusztítani és csodákat tenni.

Végül elmondom, mi is a teendőd:

Hallgasd őket!

Solfeggio-skála
Solfeggio-skála

 

A legérdekesebb az 528 Hz rezgés, vagyis az a csodálatos frekvencia, mely helyreállítja a sérült DNS-t. Sokan talán már hallották ezt a frekvenciát, amikor úgy érezhették, hogy mélyen, szinte kozmikusan kapcsolódnak a zenéhez. A tudósok szerint ez az a frekvencia, amely az univerzális fejlődés, egészség és a hosszú élet titka. Az önbizalom és az önszeretet kulcsa, mely megnyitja a szívedet és segít megteremteni életedben a harmóniát és a békességet, valamint bármilyen gyógyulási folyamatot felgyorsít.

Fontos! 

Lehetőleg akkor kezd el hallgatni, amikor senki sem zavar meg. Mondjuk elalvás előtt. A még jobb hatás érdekében használj jó minőségű fülhallgatót. Fókuszálj közben a hangokra, hagyd, hogy vezessenek.

A legjobb hatás elérése érdekében legalább hat hétig kell az egyes frekvenciákat hallgatni, minden nap 15 percen át. Ugyanakkor sosem szabad, hogy kötelességnek érezd. Ha épp semmi kedved hozzá, hagyd ki.

Egyszerre egymás után többféle frekvenciát is hallgathatsz. Ez olyan, mint a homeopátia. Ha valamelyik rezgés rendben van benned, akkor ott nem hat semmit, nem is árt. Ha eltérsz valamelyik rezgéstől és ott disszonancia van benned, akkor ott korrigálni fog.


Én magamnak a cél szerint szoktam kiválasztani a megfelelő frekvenciát. Éppen melyik gondolatot vagy testi szerv működését szeretném módosítani.
Ha nem ismersz öntesztelés módszereket, akkor írd fel a meglévő frekvenciákat egy-egy papírra és húzz belőlük, mint egy kártyapakliból. Bízz benne, hogy a megfelelőt fogod választani. Nem történhet olyan a valóságodban, ami nincs összhangban veled.

Csak írd be a Google-ba, hogy Solfeggio frekvenciák és kedvedre válogathatsz, hogy hol szeretnéd meghallgatni.

Az én címem: efthajduildiko kukac gmail.com

Ez a videó egy zenésebb frekvenciát tartalmaz. Én a letisztult, nem zenés frekvenciákat szoktam hallgatni. De attól néhányan idegesek lesznek és legszívesebben kimenekülnének a világból. Ezért inkább ezt osztom meg: