Uncategorized kategóriaarchívum

Minden probléma magában hordozza az ajándékát

Ugyan mi lehet benne az ajándék?
Legutóbb egy Messengeren olvastam ezt egy beszélgetésben. Nagyon megtetszett, mert pont így gondolom.
Kiderült, hogy én mondtam ezt annak idején és az ismerősöm feljegyezte. Hát, akkor azért értettem ennyire egyet vele! :-)Tényleg ezt gondolom a problémákról. Tudom, ez most bicskanyitogató lesz. Hiszen mindnyájan benne vagyunk valamilyen problémás helyzetben. Párkapcsolati vagy anyagi csapda, betegség vagy konfliktus valakivel.
– Ugyan mi lehet ebben az ajándék!? – kérdezheted.
Pedig mindig benne van. Csak ott akkor nehéz észrevenni.
Ahhoz hogy felfedezd a problémában rejlő ajándékot, vagy kellő idő távlatából kell ránézned, vagy használj ügyes módszereket.
Jó példa a vírushelyzet
Gondolj bele, hogy a lassan mögöttünk hagyott vírushelyzetnek mennyi hozadéka lett!
  • Átszerveztük az életünket.
  • Csak így tudtunk egy kicsit otthon maradni.
  • Sokan elvesztették a munkájukat, de van, aki csak így volt képes otthagyni egy munkahelyet, ami már régóta nem szolgálta őt.
  • Vagy ez a helyzet kényszerítette bele az középkorúakat, hogy végre kigyakorolják az online eszközöket.
A vírus és az online
A születésnapomon említette meg valaki, hogy – emlékszel Ildi – épp 2 éve a szülinapodon kezdődött a karantén. Tényleg! Az ÉFT tanfolyamot nem tudtuk folytatni. Én megszavaztattam a csoportot, hogy haladjunk-e tovább online, vagy várjuk meg a vírus helyzet végét. Még szerencse, hogy az előbbire szavaztak. Emiatt elő kellett fizetnem a Zoom-ra, ki kellett tanulnom a működését és a Facebookra töltöttem fel a rögzített adásokat, hogy akik nem tudtak részt venni, utólag megnézhessék. Egy hét alatt rutin lett belőle.
A tanfolyam egyébként annyira jól sikerült, hogy megszavaztunk pár pótórát is. Ma már az idősebb résztvevők is kenik-vágják a gombok nyomkodását. Hétközben pedig a csoporttagok csetelnek. Tulajdonképpen, akinek kedve van, kapcsolódhat a többiekkel. Kiderült, hogy óriási ereje van a csoportnak. Ha bárkinek problémája akad, beírja, a többiek pedig, ha ráérnek, segítenek neki.
Én megtanultam filmet vágni, élőzni, megosztani a képernyőmet és együtt dolgozni valakivel online.
Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem.
Linda ezt az ajándékot fedezte fel a problémájában
“Három évvel ezelőtt megismertem a párom lányát, akiről nem is tudtam, hogy létezik. De Amerikából megérkezett a lány és bennem hihetetlen érzelmek és gondolatok kavarogtak.
Azonnal meggugliztam az elengedés szót és téged dobott fel. Laura volt az első oldásunk témája. Nagyon alaposan körbejártuk a Laurához fűződő összes nézőpontomat. Szinte semmi mást nem csináltunk, csak ÉFT kopogtatást és Byron Katie-t. Ja, és  egy családállítást is csináltunk ott helyben. Meg kellett hajolnom Laura anyja előtt gondolatban. Hiszen annak idején az ő kapcsolatuknak tönkre kellet mennie, hogy én jöhessek. Hú, de nehéz volt, de megértettem.
A lánnyal végül jóban lettünk és már nem is ügy az életemben.
Aztán megjött a kedvem és kértem még egy konzultációt. Mivel az is átütő erejűre sikeredett, megint sok felismerés született, ezért beiratkoztam ÉFT, majd később más tanfolyamokra is.
Azóta folyamatosan dolgozok magamon.  Annak a nőnek, aki három évvel ezelőtt voltam, már semmi köze ahhoz, aki most vagyok. Annyit fejlődtem és változtam. Az életem, illetve a világhoz való hozzáállásom olyan gyökeresen átalakult, hogy már nem cserélném vissza az eredeti verzióra.
Végül is Laura indított el az önismereti úton.”
Feleségből vállalkozó
Egy másik ügyfelemmel is hasonló történt.
“- Ha akkor azt mondja nekem valaki, hogy a szorult helyzetünkben van ajándék, lehet hogy lekeverek neki egy pofont. Annyira dühös voltam a férjemre és a világra. Olyan élethelyzetbe zuhantunk, amikor nem volt mese, ki kellet lépni az addigi szerepkörömből, hogy ne csapjanak össze a fejünk fölött a hullámok. Addig eltartott feleségként tettem a dolgom. Bár talán nem ez volt a hozzám leginkább illő élet, de akkor nem is gondoltam a változtatásra. Ki kellett lépnem a klasszikus női szerepből. Sőt, még a férjem problémáit is nekem kellett megoldanom.
Azt se tudtam, hogy kezdjek bele. Csak mindig tettem a következő lépést. Eleinte csak sírtam és nyalogattam sebeimet. Nagyon, nagyon sajnáltam magam és a férjemet hibáztattam.
Aztán elkezdtem az első munkámmal, majd jött a második. Mindig újabb és újabb dolgokba vágtam bele. Körülbelül 6-8 évvel később letudtam a közös életünk és a vállalkozás összes rendezetlenségét. Addig vissza se nagyon néztem.
Felismertem az erőmet
Aztán egyszer csak felismertem magában azt az erőt, kreativitást és bátorságot, amire sose derül fény, ha nem onlik össze a férjem biznisze. Olyan dolgokba kezdtem bele, amihez egyébként soha az életben nem lett volna bátorságom. Rengeteg kényelmetlen, komfortzónán kívüli szituációról beszélek ám. Sok nemszeretem vagy félelmetes helyzetre gondolok. Olykor ki kellett lépni a nyilvánosság elé és egyszer szerepeltem is egy beszélgetős tv-műsorban. Máskor ügyfeleket kellett megkeresni vagy új és szokatlan dolgokat kellett megtanulni. Sőt a sok számla és könyvelés, …
De mindeközben egyébként használtam az ÉFT-t. Enélkül ki se bírtam volna. Mennyit kopogtattam vezetés közben, mert ott került rá időm és ott egyedül voltam.
Aztán még sok mást is tanultam. Egyik másikat azért, hogy útmutatót kapjak – ilyen volt a Kronóés az Életforgatókönyv. Megtudtam, hogy bitang jó adottságaim vannak és vállalkozónak születtem. Mekkora veszteség lett volna örökre “csak” az otthoni feleségszerepben megmaradni!
Más dolgokat kíváncsiságból és a saját felébredt spiriuális érdeklődésem miatt tanultam.
Csak ennyi év távlatból vagyok képes kimondani, hogy volt ajándék abban a szorongató élethelyzetben, amikor a kényelmes családi életünk közepén hirtelen szembesültem az közös életük nagy valóságával.”
Az ajándék mindig ott van
Szóval az ajándék mindig ott van, csak amikor el vagyunk keseredve, akkor a bajt látjuk. Az érzelmek elborítanak bennünket. Kellő idő távlatából visszanézve vagy ügyes módszereket alkalmazva, te is megtalálhatod azokat az ajándékokat, amelyeket a régi megoldandó problémáid hordoztak magukban.
Kivéve azt az esetet, ha még nem álltál neki megoldani az elakadást.
Ha szeretnél kimászni a saját gödrödből, vagyis megoldani a problémás helyzetedet, akkor várlak szeretettel az április 20-án induló új ÉFT tanfolyamon.

Videókat készítek az ÉFT módszerről – van, aki jobb szereti hallgatni, mint olvasni

1. Az erős érzelmek miatt nem tududnk gondolkodni

Az erős érzelmek miatt nem tududnk gondolkodni. Azonban az érzelmek megváltoztathatók – pl. ÉFT-vel.

Az ÉFT jelentése: Érzelmi Felszabadító Technika

Az ÉFT-ről (az Érzelmi Felszabadító Technikáról) mindig szívesen beszélek, annyira a szívem csücske.
A videóban arra térek ki, mennyire erősen befolyásolják az érzelmek a gondolatainkat. Egyszerűen képtelenek vagyunk lejönni egy gondolatról, amíg elborít bennünket pl. a düh, a megbántottság, a szégyen …

De ezek az érzelmek megváltoztathatók. Tekints rájuk úgy, mint intenzitásokra. Jönnek és mennek.
Viszont az ÉFT módszerével teljesen pontosan megcélozhatóak, megszólíthatóak és le lehet őket csendesíteni. Valahol tároljuk ezeket az érzéseket, de szerncsére nem kell tudni, hogy hol. Majd a meridiánokon keresztül a kopogtatás megtalálja és hatástalanítja őket, hogy újra képesek legyünk egy józan gondolatra vagy döntésre.

Gyakran kapom magam azon, hogy így beszélek:
– Olyan dühös / rémült / csalódott … vagyok.

Pedig valójában így kellene fogalmaznom:
– Olyan dühösnek / rémültnek / csalódottnak érzem magam. Én nem az érzés vagyok, hanem éppen érzek, tapasztalok valamit, amit akár el is engedhetek. Hogyan? ÉFT-vel.

Na, valami ilyemiről szól az alábbi videó:

 

 

2. A betegségek és az ÉFT. Hogyan jöjjünk le egy konfliktusról?

 

A test ritkán romlik csak úgy el. A megbetegedések nem a véletlen művei. Ha ez igaz lenne, akkor óriási veszélyben élnénk le az életünket. A test egy értelmes rendszer, ahol a meghibásodásnak is értelmes oka van. Sőt, értelmes biológiai oka. Azaz amíg valami konfliktusban vagyunk benne, addig a test nem romolhat el, mert a túlélést az nem szolgálná. Azonban a konfliktus után, a megoldási szakaszban a szervezet helyreállítja magát. Ez a helyreálítási időszak a betegség. Akkor nem tudunk meggyógyulni, ha a konfliktust újra és újra megismételjük, és a test nem tud regenerálódni.

De milyen módszerrel jöhetünk le egy konfliktusról? Az egyik leggyorsabb, az ÉFT.

 

3. Mitől működik az ÉFT?

A kopogtatós módszer olykor viccesnek tűnik, pedig ez egy eljárás, ami az akupunktúrás kezelések előnyeit használja fel. Magának a kopogtatásnak igenis célja van. A tűszúrásokat helyettesítjük velük. Rajtuk keresztül szólítjuk meg azt a helyet, ahol a problémát / kellemetlen érzelmet / korlátozó gondolatot tároljuk. Magával a kopogtatással eljutunk a tároló helyhez és hatástalanítjuk, ami a testünkben, elménben, tudatunkban feleslegesen eltárolódik.
Van ennél egyszerűbb?

Egyszer valaki az ÉFT-ről kérdezett engem. Meséltem is neki. Majd elkezdett velem üvöltözni, hogy én nem mondjak már olyan, hogy majd ő vakargatja egy kicsit az állát és elmúlik a problémája. Hát, nem pont a vakargatásról szól az ÉFT, de minden esetre nem bonyolult az alapja. És működik! Sokan nincsenek rá felkészülve, hogy megváltoztassák a világról alkotott elképzeléseiket. Ha valaki sokat küszködött és most találkozik egy újabb, könnyebb megoldással, lehet, hogy teljesen megzavarodik. Összeonlik az addig stabilnak hitt világképe, …

Ilyesmikről beszélek ebben a videóban.

Ha szeretnéd megtanulni ÉFT-t, akoor itt vannak a tudnivalók.
9 alkalmas MENTORÁLÁS
ÉFT és BK 4 kérdés módszereket alkalmazva
Kezdés: 2022. április 20.
Szerda esténként fogunk a Zoom-on találkozni.

Lehetetlen, hogy ne történjen változás – mentorált ÉFT tanfolyam

Megfigyeltem, hogy egy-egy tanfolyam során a résztvevőket nagyjából ugyanaz a téma foglalkoztatja.
  • – Van, aki végig a családjával való rossz kapcsolaton dolgozik.
  • – Van, aki a szerelmi életén.
  • – Mások a pénzügyi helyzetükön vagy az egészségükön javítanának.
De bármilyen eszközt veszünk is elő, nagyjából ugyanannál a témánál maradnak.
Ezért a következő ÉFT és Byron Katie módszer tanfolyamon azt célozzuk meg, hogy minden résztvevő végigmenjen a saját folyamatán. Dokumentálni fogjuk, hogy honnan is indult és mit értünk el 9 hét alatt.
Ugyanis 9 hét, 9 x 3 óra, 9 új megközelítés biztosan közelebb visz az áhított célhoz.
Végig ugyanarra fókuszálva, minden irányból körbejárva, LEHETETLEN, HOGY NE TÖRTÉNJEN VÁLTOZÁS.

———-

Köszönet! 

“AKIK HAGYTÁK MAGUKAT ÉLVE BONCOLNI”

A vasárnapi (nyilvános és ingyenes) ÉFT foglalkozás nagyszerű példája volt annak, hogy mennyire szükségünk van az érzelmi oldásra. Hihetetlenül berántotta az embereket a háború és az azzal kapcsolatos félelmek.

Köszönöm a bátor jelentkezőnek, akik bedobták a közösbe az elakadásukat. Különösen Julinak, Melindának és Évának, akik hagyták magukat “élve boncolni”, de eközben – remélhetőleg – profitáltak a közös kopogtatásból.

A belső körből kb. 20-30-an kérték el a felvételt utólagos megnézésre.

Julinak üzenem, hogy nem kevesen írtak nekem és jelezték, hogy mennyire tudtak azonosulni a gondolataiddal, aggodalmaiddal. Sokat jelentett nekik, hogy a te mintádra, dolgoztak magukon.
Juli! Te így tudtál hozzájárulni a bolygó tudatosságához (ahogy szoktuk mondani).

**Mj.: Lejjebb bemásoltam egy kis olvasmányt ezügyben A. Hickstől.

——————

Ajánló

Szombaton a családállítás módszerét alkalmazva megyünk tovább. Megnézzük, mit mutat meg a mező, hol van a probléma mögött húzódó, láthatatlanul működő, valódi ok. Rendezzük, amit rendezni kell.
Kezdés: 9:00
Helyszín: Szeged, Petresi u.

MENTORÁLÁS
9 alkalmas ÉFT és BK 4 kérdés tanfolyam
Kezdés 2022. április 20.
Szerda esténként fogunk a Zoom-on találkozni.

 

—————–

*** ABRAHAM HICKS GONDOLATAI

“Ha a világot érő tragédiák (pl. háborúk, éhezés, erőszak, stb.) közepette boldog vagy a saját teredben, a világ teljesen hülyének fog nézni. Azzal fognak vádolni, hogy nem nézel szembe a valósággal és a fejedet a homokba dugod. Nos, inkább nézzenek hülyének minthogy boldogtalan legyél.

Fontos hogy tudd, Te ilyenkor új Valóságot teremtesz, és azt csak egyéni szinten kezdheted el. Ha belevonódnál abba, amit a tömeg gondol, csak részese lennél annak, ami van és hozzájárulnál a nem kívánatos növekedéséhez.

Mégis, szerinted hogyan teremthető meg kollektív szinten a béke és a szeretet? Úgy, hogy Te elkezded érezni ezeket a minőségeket magadban. Nem a szomszédokra vársz, nem a politikusokra, nem mutogatsz kifelé, hogy mindenkinek békésnek kellene lennie. Nem…

Csendben maradsz azzal a szándékkal, hogy átérezd mindazt, amit kívánsz, és aztán elengeded. Nem kényszerítesz senkire semmit, csak sugárzod magadból ezeket az érzelmeket. Innentől kezdve már hatással vagy a világra.

Egyetlen ember, aki tartósan a Forráshoz kapcsolódott, nagyobb pozitív befolyásoló erővel rendelkezik, mint milliók, akik nem.”

Abraham-Hicks

30 perces oltás oldás – úgy érzem nyomást gyakorolnak rám

A covidról és az oltásról szóló gondolataink többnyire
nem a covidról és az oltásról szólnak

Több cikket írtam már a vírusról és az oltásról, valamint az ezzel kapcsolatos ellenérzésekről. Minden esetben kiderült, hogy nem az oltás a lényeg. A háttérben legtöbbször egy gyerekkori sérülés húzódik. Nem vagyok covid szakértő. A voksomat sem szeretném letenni valami mellett. Igyekszem megtalálni azt, ami nekem működik.
Az alábbi esetben is egy cél vezérelt: hogy az illető ne szenvedjen.

Mivel a kliens jól ismer különféle oldási technikákat, ezért csak egy rövidített konzultációt kért. Önmagunk feltárása mindig nehezebb. A sérülés és a hitrendszer feloldását már maga is el tudta végezni.

Mottó:
Abban a pillanatban, amikor a történeted kivetíted a világra és az emberekre, szenvedéssel fizetsz.

Az oltással nyomást gyakorolnak rám

LAURA:   Ausztriában élek. Nem vagyok beoltva, pedig a munkámhoz kellene.
A nyáron még úgy voltam vele, hogy ha megkönnyíti az életemet, akkor beoltatom magam. Eddig nem volt rá szükségem. De mára eljutottam oda, hogy nagyon gusztustalannak tartom azt a nyomást, amit rám raknak. Ausztria kötelezővé tette az oltást. De ha tartom magam, az se vezet sehova.

ILDI:    Akkor legyen az a mai munkánk célja, hogy semmiről se legyen nézőpontod.

Covid, oltás és munka

 

ILDI:    Említetted a “gusztustalan nyomást”. Milyen érzés, amikor nyomást gyakorolnak rád?

LAURA:    Irtózom és taszít engem.

ILDI:    Meg lehetne azt keresni az életedben, hogy miért ekkora ügy, ha nyomást gyakorolnak rád.
“Ritkán jut az emberek eszébe, hogy a nyomás gyakorlást gyakran a jó szándék vezérli. Gondolhatja egy orvos vagy egy szülő a védőoltásról, hogy jó módszer. A szülők és az orvosok is meg akarnak bennünket védeni. Nem biztos, hogy jót érnek el vele, de többnyire a szeretet vezérli őket.”

Te miért neheztelsz a nyomást gyakorlókra?

LAURA:    Mert rákényszerítenek, hogy megváltoztassam a döntésemet.
Én hoztam egy döntést, ami mellett szeretnék kitartani. De lassan olyan lehetetlen helyzetben érzem magam, hogy azt érzem, tényleg nincs választásom.
Ami persze nem igaz, mert mindig van választásom, de az érzés ott van.

ILDI:    Mitől lennél ebben a helyzetben jobban, mire lenne szükséged?

LAURA:    Ha rám hagynák a döntést. Ha mindenki saját maga eldönthetné, akarja-e az oltást, védve érzi-e magát tőle, vagy nem szeretné az oltást.
ILDI:    Mit tanácsolnál a nyomást gyakorlóknak ez ügyben?
LAURA:    Gondolkozzanak, meditáljanak, próbáljanak a dolgok mögé nézni. Ne hagyják, hogy a félelem vezérelje őket!
ILDI:    Milyen emberek, akik ezeket a döntéseket hozzák, ebben az állapotukban?
LAURA: Korlátolt, szűk látókörű, nincs sok nézőpontjuk, csak egy. Saját döntésük, hogy bekorlátozzák magukat. Homokba dugják a fejüket. Nem választják a nehezebb utat. Mennek a kitaposott úton. A könnyebbet választják.
—————
Ajánló:

Családállítás Szegeden: 2022. márc. 12. 9:00
ÉFT tanfolyam: 2022. ápr. 20-tól

—————
ILDI:    Mitől tartasz? Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?
LAURA:    Ha el kell költöznöm Ausztriából. Nem tragédia, de szeretek itt lenni, itt élni. Mindig ez volt az álmom. Most élem azt az életet, amit mindig szerettem volna. Most érzem először azt, hogy a helyemen vagyok és ott vagyok, ahol lennem kell. Minden szempontból. Ezt nehéz lenne itt hagyni.
Másrészről ez a járvány egy véges történet. Egyszer ennek is vége lesz, és ha  két hónap múlva vége lesz és semmi jelentősége nem lesz , ki van beoltva és ki nem. Én meg feleslegesen beoltattam magam.

Ha pedig nincs még vége a történetnek, akkor 6 havonként újra kell oltatni magamat. Ebben pedig nem akarok részt venni. Tök bizonytalan az egész, és az ember nem tudja, hogy alkalmazkodjon. Egyébként én nyitott vagyok arra, hogy alkalmazkodjak a helyzethez. De annyira nem lehet tudni, hogy mi lesz, hogy mégsem tudok alkalmazkodni.

ILDI:    Rendben, legyen ez a kulcs! Mert fontos az attitűd, ami benned van.
Tehát szeretnél alkalmazkodni, csak nem tudod, hogy mihez?

 

Mit mond a kártya – gyors információ?
ILDI:    Szerintem a covid felgyorsítja az emberek fejlődését. Felszínre hozza a trutyit mindenkinek a lelkéből.
Gyorsítsuk fel a nyomozásunkat a taróval.
Tehát a kártya röviden azt mondja, hogy valami valamit benéztél, de a vége jó is lehet. Persze ez csak egy vicces zanzásított interpretáció. 🙂
Valaha, valamikor egy nagyon rossz következtetést, tanulságot vontál le valamiből. Vagy az is lehet, hogy nem tudtál levonni semmilyen következtetést. Biztos, hogy gyerekkorról szól és valamilyen veszteségről. Még az is lehet, hogy neked kellett valamilyen döntési pozícióba kerülnöd, amire nem voltál még felkészülve. Tendenciában a jó együttműködés és a jólét látszik. Vagyis, ha ezt kidolgozod magadból, akkor egyenrangúan és jólétben tudsz másokhoz kapcsolódni.

Hol vonhattál le gyerekkorodban rossz következtetést? Például szerettél volna alkalmazkodni, meg úgy csinálni, ahogy jó, de mondja már meg valaki, hogy hogy a jó. Vagy azt mondja meg, hogyan kell jól viselkedni, hogy szeressenek és elfogadjanak.

LAURA:    Anyuval éreztem ezt mindig. Soha nem tudtam, hogy mi következik. Abszolút a hangulatától függött, hogy nevetett-e az adott dolgon vagy pedig óriási verést kaptam.
ILDI:    Szóval, erről szól ez a történeted.
Itt vagy Ausztriában és nem tudod, hogy hogyan viselkedjél. Ezt a gyerekkori elakadást kell kidolgozni magadból.
Próbáld felidézni azt a gyerekkori Laurát, amikor nem tudtad, hogy anyukád jót nevet vagy megver egy adott dologgal veled kapcsolatban. Figyeld meg, hogy hogyan kezdesz el ilyenkor viselkedni.
LAURA:    Mindig teljesen lemerevedtem. Olyankor lefagyott a testem, a gondolataim, az egész világ lefagyott. Teljesen elveszettnek és magányosnak éreztem magam.
ILDI:    Erre kopogtassunk. Mit jelez a tested?
Kopogtatós mondatok – mindegyiket legalább 10x ismételni
A bevezető kopogtató mondatok az érzelmi töltést hivatottak csökkenteni és fellazítják a nézőpontokat.
LAURA:    Nyomást. 
  • Itt van a testemben a nyomás, mert lemerevedtem, és elveszettnek és magányosnak éreztem magam.
  • Még mindig az a kislány vagyok, aki nem tudja, hogy viselkedjen.
  • Még mindig az a kislány vagyok, aki azt csinálja, amit mondanak neki. Próbálok alkalmazkodni, és ettől teljesen elbizonytalanodok.
  • Még mindig az a kislány vagyok, aki nem érzi magát biztonságban, bizonytalan, mert nem tudja hogy kell lereagálni, amit anya mond. Próbálom kitalálni, hogy mit akar anyukám.
  • Próbálok rájönni, hogy komolyan kell-e venni vagy csak úgy mondta, amit mondott.
  • Azt tanácsoltam az osztrákoknak, hogy gondolkozzanak és nézzenek a dolgok mögé.
  • Vajon miért viselkedik így az anyukám? Egyszer nevet, egyszer komolyan mondja.
ILDI:    Szerinted miért viselkedett így anya?
LAURA:    Hm?
ILDI:    Valószínűleg azért mert ő is bizonytalan volt, mert ő sem tudta abban a pillanatban, hogy mi a helyes. Ő sem tudta mit kellene mondani. Ő sem volt jó állapotban.
LAURA:    Ott voltam én és a kérdéseim, neki meg tudnia kellett volna a választ.

De anyukám nem tudta a választ.
Olykor mondott valamit, máskor nevetett.
Mindig csak reagált valamit. Úgy reagált, ahogy érezte magát. Volt egy bizonytalan anyukám.

Aztán idejöttem Ausztriába, ezek meg tudják a tutit. Megmondják pontosan mit csináljak.

ILDI:  Vajon melyik a jobb? A bizonytalan édesanya vagy a megmondós osztrák? 🙂

LAURA:    Anyukám nem tudta a helyes választ, nem tudott dönteni, ezért minden nap másképp döntött. Teljesen összezavarodtam.

ILDI:    Igen, ezekkel a mondatokkal kell majd kopogtatnod.
Illetve vizsgáljuk meg az előző kérdésekre adott utolsó válaszaidat is.
– Hol vagy te én ebben a történetben szűk látókörű és korlátolt?
– Hol dugod a fejed a homokba?

Végül fordítsuk meg!

ILDI:   Mivel ismered Byron Katie módszerét, ezért ne csak kopogtass a fenti mondatokkal, hanem fordítsd is meg őket, aztán üldögéj is el velük egy kicsit. Minden megfordításra hozz bizonyítékokat az életedből, hogy hogyan igazak a megfordítások.

Pl. kopogtasd ki előszőr, az “arra van szükségem, hogy ne hagyják rám a döntést” mondatot.
Fordítsd meg így például: “Arra van szükségem, hogy ne hagyják rám a döntést.” Írd le a 3 példát.

Vagy keresd meg azt, ahol te nem hagyod másra a döntést, amikor te nem engeded, hogy más hozzon döntést helyetted.

LAURA: Igen, ez menni fog.

ILDI:   házi feladataid

  • Aztán, hol van a lényedben az a rész, ahol te magad nem engeded meg, hogy szabadon döntsél?
  • Hol korlátozod te magad a saját szabad döntéseidet. Ez lesz a végső igazság, hogy ezt hogyan csinálod.
  • Meg kell keresned magadban, azokat az élethelyzeteket, ahol szűk látókörű vagy. Ahol a kitaposott, könnyű utat választod és nem foglalkozol a körülményekkel, ahol kicsit beszűkülten gondolkozol.
  • Aztán kopogtass arra, hogy nem élhetsz úgy ahogy szeretnél, mert veszélyben van a kialakított életed.
  • Azért vagyok bizonytalan, mert nem tudom, hogy a meghozott döntésem felesleges volt-e vagy volt-e értelme.
  • Aztán anyukádra kell kopogtatni, azokra a gyerekkori emlékekre, ahol anyukád úgy viselkedett, ahogyan azt említetted.
  • Aztán mire sarkall téged az, ha van egy olyan anyukád, hogy sose tudod, hogy hogyan reagálj egy adott helyzetben?

Végül hozz egy olyan döntést, ami összhangban van veled – bármi is legyen az!

 

Hasonló témájú cikkek

Magyarország, diktatúra és az apám
Magyarország, diktatúra – no meg az anyám
Covidos történet – spirituális megoldás
Oltás előtt, oltás után – és az oltásról szóló nézőpotom (ami nincs)

 

—————
Ajánló:

Családállítás Szegeden: 2022. márc. 12. 9:00
ÉFT tanfolyam: 2022. ápr. 20-tól

—————

Megjegyzés:

A cikket Laura beleegyezésével publikáltam. 🙂

Szia Ildi! 
Nagyon érdekes visszaolvasni a saját szavaimat - mennyire nem látjuk sokszor az erdőt, s pörgünk a saját mókuskerekünkben. 😂 Persze, hogy közre adhatod.
Még mindig nem vagyok beoltva, mert végül mégsem volt szükségem rá a munkámhoz, de ahogy te is írod, ez nem erről szólt. 🙂 
Viszont nagyon jó érzés neutrálisan ránézni a dolgokra és csak kíváncsian szemlélni, hogyan alakulnak.
Nagyon köszönöm, h egy kő kikerült a hátizsákból és talán másokat is inspirál. 🙂 ❤️

Táplálkozási zavarok és a nagy fekete lyuk

Anna hasa

Anna régóta szenved pszichológiai és táplálkozási zavaroktól.

Sok éve messzire költözött a családjától és egy szeretetteljes, ám szerelem nélküli kapcsolatban él. Az anyukája imádja őt, de Anna nem tud ezzel mit kezdeni. Jó így a távolból.

Régebben remekül feldolgoztunk több gyerekkori problémát, a szülei válását, a szerelmi csalódásokat. De egy dolog nem múlt el. Az a nagy fekete lyuk a hasa közepéről. Régebben kényszeresen lerajzolta magát és ollóval kivágta a hasa közepét.

Józan eszével felfogta, hogy ez „nem normális”, mégis ezt kellett csinálnia. Addig eljutottunk, hogy már nem rajzol és nem vág, de a fekete lyukat még mindig érzékelte.

– Sokáig megbetegítettem magam, mert úgy éreztem, hogy hastájékon valami lyuk van bennem. Később mintha már nem lettvolna ott semmi. Félembernek érzem magam, mintha nem lenne a testemmel kapcsolatom. Étkezési zavaraim vannak / voltak. Olykor nem érzem az éhséget. Máskor meg csillapíthatatlan érzelmi hiány tör rám és muszáj féktelenül zabálnom – legalább ott ne érezzem a féket. Hánytam és anorexiás is voltam már, de ezt te mind tudod. Plusz amikor fáradt vagyok, az álkapcsomban is bekepcsol valami furcsa vágy a ropogtatni való iránt.

Kitesztelt infó morzsák, amik a jó irányba tereltek
  • A taró kártya Anna gyerekkorát dobta be, mint megvizsgálandó időszakot. Főleg az anyukájával való kapcsolatát.
  • Kijött az energia megszakadás, a megszakított közeledés fogalma,
  • valamint az asztrológia. Anna 6-os házas Oroszlán Holdja kvadrátban a Plútóval. Ez a konstelláció utalhat az étel élvezetével való hosszan tartó súlyos elakadássra is.
  • „Nem nekem kellene magammal foglalkoznom.” – korlátozó hiedelem.
  • Elhagyatottsági konfliktus.

táplálkozási zavarok, éhség, anorexia

Hol érezted ugyanezt az éhséget?

– Anna, hol érezted magad így elhagyatva, anyától távol, esetleg éhesen?
– Furcsa, de ezt pontosan tudom. Az inkubátorban.
– Te erre emlékszel?
– Igen. Én sem értem hogyan, de tisztán emlékszem. Csalódottnak éreztem magam. Szerettem volna meghalni. De még annyi erőm sem volt, hogy a fejemet megfordítsam. Anyát egyfajta szellemként érzékeltem. Tudtam, hogy remeg valahol utánam, de nem tud itt lenni mellettem. Szeret engem, de képtelen vagyok elhinni. Éreztem, hogy azt akarja, maradjak. Itt van előttem, ahogy hideg van és sötét, egyedül vagyok és nem kapom meg, vagy nem akkor kapom meg, amit szeretnék. Csak ledugnak valamit a torkomot. Pedig nem is ezt szeretném, nem ennyit szeretnék, nem ekkor szeretném. Egyszerűen csak megtörténik a folyamat.
– Mit szerettél volna, mit csináljon anya?
– Tudom, hogy hülyeség. Valami miatt egyébként anya nem jöhetett be hozzám. Állítólag a kórház udvaron áldogált órákat. Én mégis azt akartam, hogy törjön be, robbantasa fel a falakat, szabadítson ki engem.
– A fent kitesztelt mondat pedig arra utal, hogy még most is az a kislány vagy, aki szerené, ha foglalkoznának vele és nem neki kellene magával foglalkozni.
– Igen.

Belső utazás – írjuk át a múltat!

Az elme számára semmi különbség nincs különbség a képzelet és a valóság között. A belső képeknek óriási átalakító ereje van. A képek sokkal gyorsabban hatnak, mint a szavak. Az ÉFT kopogtatás tud még ilyen átütően eredményes lenni. Ezért első lépésként újra forgattuk az inkubátoros jelenetet.

– Csukd be a szemed, legyél ott az inkubátorban és próbáld érzékelni azt a tátongó lyukat! Figyeld meg, ha a világ összes eszköze itt áll a rendekezésünkre. …
Végigmentünk az összes emléken, érzeten, gondolaton és egy csodás, biztonságos, meleg anya-lánya kapcsolatot forgattunk le. Minden érzetre kitértünk. Mindaddig, amíg Anna elég időt nem töltött az anyukájával, ki nem elégültek a testi szükségletei az inkubátorban és szeretve nem érezte magát.

Végül kijegyzeteltük ennek a történetnek minden apró-pici aspektusát. Nem szabadott semmit sem kihagyni, hiszen azok hátrahagyott aknákként bármikor beindíthatnak még maradék fájdalmas folyamatokat. Ezeket Anna házi feladatként kapta meg kikopogtatni. Vagyis törölni minden a memóriájából, elméjéből, tudatalattijából, sejtes memóriájából, …

Kopogtatós mondatok:

Nekem szinte meg se kellett szólalnom, Anna szenvedélyesen figyelt befelé és lediktálta a mondatokat, amiket ki kell otthon egyesével kopogtatnia. Sőt, a felbukkanó új aspektusokat is, hogy végképp semmi ne maradjon.

– Ott fekszem az inkubátorban, egy tátongó lyuk van a gyomrom helyén annyira éhes vagyok.
– Ott fekszem és nagyon fázok és kielégíthetetlenül éhes vagyok.
– Itt érzem ezt az elviselhetetlen éhséget és a tátongó lyukat.
– Ez a lyuk végtelen és betölthetetlen.
– Ez a lyuk teljesen felemészt.
– Ez a lyuk egyszerűen betapaszthatatlan.
– Ez az éhség egyszerűen elmúlaszthatatlan.
– A mai napig megőrizte ezt a gyomrom.
– Nem tudom elfelejteni ezt a tátongó lyukat.
– Ha egyedül vagyok nem elégülhetnek ki az igényeim.
– Ha egyedül vagyok unatkozom.
– Ha egyedül vagyok, kiszolgáltatottnak érzem magam.
– Ha egyedül vagyok, nem érzem magam szeretve és elveszettnek érzem magam.
– Úgy érzem, hogy csak simán egyedül nem tudom magamat szeretni.
– Szükségem van másokra ahhoz, hogy kielégülhessenek az igényeim.

– Tulajdonképpen ebből a sérülésből kell kigyógyulnod, ez a feladatod.

– Az a lény vagyok, akinek másokra van szüksége ahhoz, hogy kielégülhessenek az igényeim.
+ Eddig azt hittem, hogy arra van szükségem, hogy legyen itt valaki. Valójában most arra van szükségem, hogy egyedül legyek és én találjam ki, mire is van szükségem.

Ez volt a történet első fele. A következő etapban Anna halálvágyával és dühével foglalkoztunk az anyukája iránt. Úgy érezte, hogy megterheli őt, mert az anya miatt kell életben maradnia. Egyébként már régen megölte volna magát. Persze volt ebben néhány csavar, de ez már egy másik történet.

Utószó

Anna még ma is él. Sőt! 🙂

Az esetlírást Anna engedélyezte. Kifejezte reményét, hogy hátha az ő esete hozzájárulás lesz mások gyógyulásához.

Ajánló:

ÉFT tanfolyam kezdődik: 2022. április 20.
Családállítás: 2022. márc 12. és április 9.

Félelem, szorongás vezetés közben- videó

 

FÉLELEM, SZORONGÁS VEZETÉS KÖZBEN (vagy bármilyen hétköznapi tevékenység közben)

Ebben a bejelentkezésben arról beszélek, hogy hogyan alakulnak ki félelmek bizonyos tevékenységeket illetően. Hogyan rögzízettük és tároltuk el az emléket, milyen beindító mechanizmusok rakják sínre és futtatják végig a programot. Valaha tényleg történt baj, konfliktus a tevékenység végzése közben, de ma már indokolatlanul újra és újra lefut ugyanaz az ijedtség, testi reakció, … Azonban ezekez ki is lehet oldani.

Itt az új, izgalmas önismereti honlapom!

 

Felállni a nehézségekből, túljutni az elakadásokon – ingyenes foglalkozás

Hogyan reagálsz le egy helyzetet?

Képzeld el, hogy váratlanul kapsz valakitől egy levelet, amiben rád húzza a vizes lepedőt. Derült égből villámcsapás. Közli veled, hogy szörnyű, amit csinálsz s ahogy csinálod.

Velem is ez történt – és ez a legjobb, ami történhetett.

Kedves Ildikó

Másodszor szeretnék leiratkozni a hirlevelerol, vajon miért nem sikerül?

Nem olvasom és képzésre sem áll szándékomban elmenni. Az emberi hülyeség határtalan, hogy ilyen dumakert pénzt adnak. Önnek kiváló munka nélkül, dumakert pénzt kérni. Élet körökből fakadóan én adhatnak tanácsot önnek.

Meg is teszem ingyen a hozzám fordulóknak!

Önnek lehet hinni, ha még a leiratkozás sem lehetséges az oldalán!

Remélem jó párkapcsolatban él!?

Udvozlettel

Tehát kaptam egy levelet az egyik hírlevél olvasómtól. Ő iratkozott föl.
Válaszoltam is neki. Pont úgy, ahogy gondoltam. Lejjebb be is másolom.

Az a jó a bajban, hogy megnézheted, vajon az az ügy mennyire érint. Hol tartassz.
Ezen a levélen már tudtam mosolyogni, mert sok-sok önmunkával végre eljutottam abba az állapotba, hogy egyszerűen csak elolvasom valaki véleményét. Miért ne gondolhatná ezt rólam?
Nem indult be bennem semmi. Nem nagyon maradt nézőpontom. Szerintem ez nagy eredmény! (Persze tudom, hogy vannak még vakfoltjaim. A férjem mindig nagyon pontosan megmutatja nekem. 🙂 )

Utána néztem, hogy fenn van-e a levelező listán az illető. Nem volt. Gondoltam, majd holnap válaszolok neki.

Azt szeretném, ha te is trauma nélkül tudnál kezelni egy-egy helyzetet. Beszólást, veszteséget, sorsfordulatot, rossz hírt, …

 

A feladatod, mielőtt tovább olvasnál

Vegyél elő tollat, papírt. Írd le egy, esetleg két mondatban, hogy benned mi indulna be az fenti levelet olvasva!
Ne szűrj! Ne gondolkozz, csak figyelj befelé és írd le. Nincs jó reakció és nincs rossz reakció.
Meglesz a jutalmad.

 

Felállni a nehézségekből, túljutni az elakadásokon – foglalkozás sorozat
Kedves Ágnes!

Sajnálom, hogy ennyire felzaklatódott.
A leiratkozással még sosem volt gond. Leellenőriztem, ön nincs a címlistán rajta. Valószínűleg mégis csak sikerült leiratozni.

A párkapcsolati kérdésére válaszolva: köszönöm, jól megvagyunk.

Üdvözlettel: Ildikó

Ez a levélváltás inspirált a következő ingyenes foglalkozásra és az azt követő foglalkozás sorozatra.
Azt fogjuk megtanulni, hogyan lehet az ilyen helyzetekben meglátni a valóságot és megnyugodni.
Ehhez az ÉFT-t és a 4 kérdés módszerét fogjuk használni. Az ÉFT- vel a stresszt oldjuk, ami ilyenkor keletkezik. A 4 kérdéssel pedig megvizsgáljuk, miről is szól a probléma valójában.

Sokan ismerik már az ÉFT és Byron Katie módszerét. Annyira egyszerű és mégsem. Az életünk legtöbb ügyét elrendezhetnénk ezzel a két módszerrel. De az emberek  mégsem értik.

  • Mert annyira egyszerű és
  • annyira más!

A foglalkozás-sorozat 10 alkalmas, de előtte egy nyilvános foglalkozás keretein belül ízelítőt kaphattok belőle. Sokszor azért nem vágunk bele valamibe, mert elképzelésünk sincs róla, vajon milyen egy ilyen csoport foglalkozás.

Persze akik már velem tartanak egy ideje, sejtik, hogyan megy ez nálam. A csoportos órák oldottak, olykor meghatóak, máskor játékosak, és néha nagyon mélyre megyünk.

 

Tehát a következő ingyenes foglalkozás időpontja, ahol ebbe pillanthatsz bele:

2022. jan. 16. vasárnap 16-17:30

És a csoportos tudatos esték pedig ekkor kezdődnek:

2022. febr. 16. szerda 18-20:00

10 héten keresztül fogunk találkozni szerda esténként.
A részletek itt olvashatók.

Hogyan vehetsz részt az ingyenes bemutató foglalkozáson?

Küldd el nekem a levélre adott első zsigeri válaszodat. Nem fogom közreadni.

efthajduildiko     @      gmail.com

Válaszként küldöm a közös szeánszunk linkjét.

Technikai tudnivaló:
A foglalkozások Zoom-on zajlanak. Az alkalmazás ingyenes. Legyen a telefonodra vagy a gépedre letöltve.

 

—————–
Ajánló:

Családállítás legközelebb: 2022. január 15. szombat. 9:00

Ingás tanfolyam január 27-től

Kronó honlapom – ahol kiszámolhatod milyennek születtél és kivel van sorstani kapcsolatod.

Az elhízás egyik biológiailag értelmes oka – plusz ingyenes foglalkozás még az idén

Az elhízás egyik érzelmi, lelki, tudati oka

——————
Tartalom:

1. Az elhízás egyik oka + korrekciós gyakorlat
2. A tökéletes ajándék: Kronó elemzés (közepes) 1.000.-
3. Ingyenes foglalkozás ismét – Jelige szükséges!

—————–

Az értelmesen működő test

 

Felütés - Székely vicc:

Megy a székely a kocsival az úton, mikor megszólítja egy legény:
- Bátyám, messze van Kolozsvár?
- Nincs messze - feleli a székely.
- Felülhetek a szekérre?
- Felülhet – mondja a székely.
Eltelik egy óra, két óra, még mindig mennek. Végül a legény nem bírja tovább és megkérdezi:
- Bátyám, messze van még Kolozsvár?
Mire az öreg:
- Most már messze...

A vicc remekül példázza a túlsúly egyik lehetséges okát,  vagyis a hormonzavart. Az összes tényezőt figyelembe véve, nem ez a leggyakoribb tényező, de van akinek csak ez az egy áll a hízása hátterében. Neki ez a 100%.

A hormonzavar érzelmi, tudati háttere

A mellékvesekéreg hormon a pályatévesztéssel kapcsolatos. De mit is jelent a pályatévesztés?
Nagyon egyszerű: amikor valaki úgy érzi, hogy rossz úton halad az élete.

  • Elhibázta,
  • nem jól csinálta, elszúrta,
  • nem oda kellett volna menni,
  • nem azt kellett vona választani,

A mellékvesekéreg termeli az aktivitást, éberséget, a mozgékonyságot fokozó hormonokat (adrenalin, kortizol, …).

De mivel az illető úgy érzi, hogy rossz irányba halad az élete, ezért a test behúzza a kéziféket. Nem termel éberséget, mozgékonyságot biztosító hormont. Lustává és elnehezültté válik. Olyan, mintha depressziós lenne.

Mindennek pedig észszerű biológiai magyarázata van.

A tested nem szeretne energiát biztosítani ahhoz, ami érzésed szerint nem a te utad. Nem akarja, hogy messze kerülj Kolozsvártól.

Múlt idő – jelen idő

Ez nem csak akkor következik be, ha már olyan munkahelyre mentél, ami számodra tévút.
Ha szerinted más emberrel kellene együtt élni.
Ha másik iskolába kellett volna felvételizni.
Máshová kellett volna költözni.

Ezt a jelenben is átélhetjük. Az agyunk, mint irányítóközpont, akkor is ugyanezt fogja érzékelni, ha épp most tépelődsz azon, hogy

  • el fogom szúrni,
  • nem ezt kéne csinálnom,
  • vajon mit kéne választani,
  • vajon jó lesz-e,

Ilyenkor kevés az aktivizáló hormon termelődik, az ember kevesebbet mozog, de ugyanannyit eszik és persze hízik is.
Ezek a belső konfliktusok lehetnek intenzívek és alig észrevehetőek is. A következmény is ezzel lesz arányos.

Megoldás után

Ha sikerült megoldani a tévút kérdését, a test elkezdi helyreállítani magát.
Amennyiben a letérés hosszú ideig tartott, akkor a mellékvese helyreállítódása is sokáig – akár 9 hónapig is eltarthat. Ez idő alatt a mellékvesekéreg még kevesebb hormont termel, még nagyobb fárdtság tapasztalható. Itt még az evéshez sincs kedv vagy erő. Viszont itt nem szabad megijedni, hiszen a szerv már épp regenerálja magát. Ez egyébként nem egy hízós időszak, csak lusta.

Viszont teljes regeneráció után akár hormon túltermelés is előfordulhat. Emiatt extra mozgásigény lép fel. Muszáj az illetőnek sportolnia, futnia, mert különben úgy érzi, megpusztul.

Van még ez tovább is, de nem ez a lényeg. Hanem mi?
Hát, az, hogy mit lehet ezzel kezdeni?


Ha éppen tévúton vagy – korrekció

Oldjuk ezeket a belső konfliktusokat különböző gyakorlatokkal.

Több gyakorlatot is kiteszteltem ehhez. Ismételd 1 hétig reggel, este!

Reggeli gyakorlat:

1. Tudatosítsd magadban az érzést, miszerint nagyon másfelé haladnak a dolgok ahhoz képest, mint amerre szeretnéd. Mi ez az élethelyzet? Lehet, hogy már régen tart. Az is lehet, hogy épp most kell döntened valamiről és ez megterhel. Szabadulnál ettől a tehertől.

2. Bach virág esszencia – Lonc

Tedd a jobb kezedet a homlokodra, a balt vele szemben a tarkódra, és olvasd fel az alábbi szöveget:

Vágyakozom aarra az időre, amikor még semmi nem ment félre. Egyszerűen nem tudok szembe nézni a jelen problémáival. Attól tartok, hogy elvesztem a türelmemet és valami retteneteset csinálok. Ahelyett hogy ezt kockáztatnám, inkább a boldog, szép dolgokra gondolok, amik a múltban történtek, Szeretném, ha minden úgy lenne, mint régen. Ami volt, jobb mint, ami most van. Megerőltető azon fáradozni, hogy megoldjam a jelen helyzet gondjait. Talán elölről kellene kezdeni mindent.”

Vegyél egy nagy levegő, fújd ki!

3. Most tartsd a tenyereidet, mintha azt várnád, hogy valaki beletesz valamit és mondd az alábbi szöveget:

Kérem ide a tenyerembe a lonc virágának a rezgését, információját. (Várj egy kicsit és figyelj egy érzet megjelenésére tenyeredben. Ez egy „éppenhogycsak” kis érzetecske. Azután mondd tovább.) Menjen oda, ahol szükségem van rá!”

Kopogtatós gyakorlat
Az érzés oldása:
  • Karate kézél:     Bár nem szabadna hűtlennek lennem a saját belső igazságomhoz, mégis szeretem és elfogadom magam, bárhogy is alakultak / alakulnak a dolgok.
  • Szemöldök kezdete:     Alig tudok mozdulni, mert nem voltam / vagyok hű a belső igazságomhoz.
  • Szem mellett:     Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Szem alatt:        Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Orr alatt:            Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Száj alatt:          Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Kulcscsont alatt:    Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Csecsemő mirigy: Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
  • Csukló vonala:       Alig tudok mozdulni, mert nem voltam hű a belső igazságomhoz.
Pozitív választások bevitele:
  • Szemöldök kezdete: De most azt választom, hogy hajlandó vagyok szembe nézni vele.
  • Szem mellett:        De most azt választom, hogy megbocsátok magamnak, amiért nem a saját utamat választottam.
  • Szem alatt:      De most azt választom, hogy hajlandó vagyk tanulni a saját életemből.
  • Orr alatt:       De most azt választom, hogysaját magammal leszek odaadó.
  • Száj alatt:     De most azt választom, hogy végre kapcsolatba kerülök a saját vágyaimmal, szándékaimmal.
  • Kulcscsont alatt:     De most azt választom, hogy megdicsérem magam, mert észrevettem a hibámat.
  • Csecsemő mirigy:     De most azt választom, hogy bízom a saját elhatározásomban, hogy hogyan szeretnék élni.
  • Csukló vonala:     De most azt választom, hogy én vagyok felelős a problémámért, ezért én vagyok az, aki megoldhatja.
Váltakozó kör – tanítsuk meg az elmét!
  • Szemöldök kezdete: A testem lelassult, mert rossz irányba tartott az életem.
  • Szem mellett: De most azt választom, hogy végre szembenézek ezzel.
  • Szem alatt: A testem nem termel elég aktivizáló hormont, mert nem segít abban, amiben én magam sem hiszek.
  • Orr alatt: De most azt választom, hogy összeszedem magam és szembe nézek a vágyaimmal.
  • Száj alatt: A testem nem termel elég aktivizáló hormont, mert nem segít abban, amiről mélyen benn tudom, hogy nem jó nekem.
  • Kulcscsont alatt: De most azt választom, hogy van elég bátorságom önmagamat választani.
  • Csecsemő mirigy: A testem nem termel elég aktivizáló hormont, mert nem segít abban, amiről mélyen benn tudom, hogy nincs összahangban velem.
  • Csukló vonala: De most azt választom, hogy hajlandó vagyok elengedni a világ elvárásait és teljesen egy lenni önmagammal, hogy végre így kapcsoldjak a világhoz.
  • Karate kézél: Bizakodom, hogy ez a világnak is tetszik majd! 🙂
Esti gyakorlat:

Rózsa esszencia: „az egység holdköve”

Tedd a jobb kezedet a homlokodra, a balt vele szemben a tarkódra, és olvasd fel az alábbi szöveget:

Sziszifusz érezhetett úgy, ahogy én, mikor örökre arra volt kárhoztatva, hogy egy hatalmas követ fölgörgessen a hegytetőre, s csak azért, hogy aztán végignézze, miként gurul az vissza a völgybe. Egyszerűen reménytelen ez az érzés, a befejezetlenség iszonyúan nyomasztó, rettenetes tudata. És olyan régóta tart már, oly tökéletesen végtelen, hogy az egy egész örökkévalónak tűnik. Magától értetődő, ha rám tör a búskomorság, hát persze, hogy melankolikus vagyok. A lelkem legmélyéről feltörő szomorúság felhőzi be éltem, s háborgat egyre. Rövidre szabott boldog perciemben is visszatérő, hatalmas fekete dagályhullámként rám-rám tör a bánat, hogy beborítson és maga alá temessen. Mi lesz, ha ez örökké fog tartani? Mit csinálok akkor én? Nem bírom már tovább!

Vegyél egy nagy levegő, fújd ki!

Kopogtass a csecsemő mirigyeden a mellkasod közepén és olvasd fel az alábbi feloldó szöveget:

Tökéletesen egy vagyok magammal, tökéletesen kiteljesedett kapcsolataim vonatkozásában. És ebben a teljességben megtalálom az egységet az engem körülvevő teljes világegyetemmel.”

3. Most tartsd a tenyereidet, mintha azt várnád, hogy valaki beletesz valamit és mondd az alábbi szöveget:

Kérem ide a tenyerembe az Egység Holdköve Rózsa Esszencia rezgését, információját.
(Várj egy kicsit és figyelj egy érzet megjelenésére tenyeredben. Ez egy „éppenhogycsak” kis érzetecske. Azután mondd tovább.)
Menjen oda, ahol szükségem van rá!”


 

Nincs ötleted, hogy mit ajándékozz születésnapra, névnapra, karácsonyra, …?

Szeretnéd, hogy az ajándék személyre szabott, használható és hasznos meglepetés legyen, aminek még örülnek is?

Ajándékozz Kronó elemzést!

A Kronó elemzés egy 6 oldalas dokumentum, amiből a megajándékozott megtudhatja, hogy milyen energiákkal született. Milyen adottságokkal rendelkezik fizikai, érzelmi és intellektuális szinten. Emellé pedig kap egy rövidebb jellemzést.

Hogyan tudod megrendelni?

..

https://mindenamikrono.hu/interpretations

 


 

Ingyenes foglalkozás

Rendszeresen tartok csoportos foglalkozásokat, elengedéseket, oldásokat. Mindig nagyszerű élmény a közös munka.
A legközelebbi alkalom témája:
MIT NE VIGYÉL ÁT A KÖVETKEZŐ ÉVRE

Időpont: 2021. dec. 30. csütörtök 16:30-17:30
Helyszín: online Zoom-on (válaszlevélben küldöm a linket, csak rá kell majd kattintani.)
Jelentkezés módja: küldd el nekem a jeligét!
efthajduildiko kukac gmail.com
Mi a jelige?
A
https://mindenamikrono.hu/ honlapon az ajándék elemzés leírása alatt találod. Pici fejszámolást igényel. 🙂

https://mindenamikrono.hu/interpretations

 

Tehát küldd el nekem a jeligét. Én pedig csütörtökön küldöm a linket.

Mindig nagy élmény!

 


Családállítás legközelebb: 2022. január 15. szombat. 9:00

 

 

Szükségszerű paradigmaváltás – ha már semminek nem lehet hinni

Szükségszerű paradigmaváltás

Ma már semmilyen információban nem lehet bízni.
Végre!
Ellentmondásos információk árasztanak el bennünket.

– MI A MEGOLDÁS?

Eljött a meghaladó gondolkodás ideje.
Magasabb szintre kell emelni a megértésünket.

– ÉRTEM ÉN, DE HOGYAN?

Szükségszerű paradigmaváltás

 

Már semminek nem lehet hinni

Pár 10 éve, ha valamit megírt az újság, vagy bemondta a tv, akkor azt készpénznek vettük. Aztán, ha valakinek papírja volt valamiről, akkor annak a tudásában bíztunk.
De szerencsére eljött az az időszak, amikor semmilyen információban nem lehet megbízni. Ellentmondásos hírek árasztanak el bennünket. Üdvös módon omladozik a leírt szóba vetett bizalom.

Halleluja!

Az ilyen kritikus időszakok mindig paradigmaváltás eljövetelét jelzik. És mi ezt átélhetjük. 🙂
Vajon mi lesz az új korszellem?

Az érettebb gondolkodás. Amikor nem megmondó emberek vagy tekintély személyek kinyilatkoztatásai alapján döntünk. Amikor figyeljük a tudatosságunkat, hogy merre felé vezet. És megtaláljuk az “egy-igazság” helyett a “több-igazságot”, illetve a saját igazságunkat.

 

A Wikipedia szerint
A paradigma (korszellem) a gondolkodásoknak, vélekedéseknek, értékeknek és módszereknek egy adott társadalom vagy szűkebben egy közösség minden tagja által elfogadott összességét jelenti.”

Azonban most már konfliktusba kerültünk a saját elképzeléseinkkel, miszerint a dolgok így és így mennek.

Pl.:

  • A politikában csak a pártokon keresztül tudjuk elképzelni a közügyek intézését.
  • A biológiában Darwinnak vannak érdemei, de bizonyos dolgok csak akkor válnak érthetővé, ha eltekintenek Darwin elméletétől.
  • Kémia: A periódusos rendszer zseniális. De a kémia is megreked, ha képtelen lesz kilépni a táblázatból, mert így a klasszikus mátrixba be nem illeszthető dolgokat sose fogja felfedezni. 

A lakosság jó részében már megfogalmazódtak a kritikák. Olykor már látjuk, hogy a király meztelen. Akkor hogyan is gondolkodjunk, ha konfliktusba kerültünk az információkkal?

Fogadjuk el, hogy az orvoslásban és a gyógyításban, vagy a fizikában egyszerre egymásnak ellentmondó paradigma is érvényben lehet. Nincs kizárólagosság.

 

Ha boldogulni akarsz a mai világban, akkor …

Hogyan kell gondolkodni, ha boldogulni akarsz a mai világban?

  • Tudatosabban,
  • önállóan,
  • bölcsebben,
  • felülemelkedetten,
  • intuitívan,
  • analogikusan.

Engem erre tanítottak a spirituális rendszerek (pl. a tarot vagy az asztrológia), miközben matematika tanár és közgazdász is vagyok. Ezek sem zárják ki egymást. Mindig azt használom, ami célravezető.

Jó példa – Bert Hellinger

Már máskor is emlegettem Bert Hellingert, a családállítás nagy alakját. Hellinger precíz , jól alkalmazható szabályokat alakított ki, hogy a családállítás rendszerét tovább tudja adni. Alkalmazta is a szabályokat. Majd egyszer egy állításban épp az ellenkezőjét tette. A tanítványai felháborodva ágáltak.
– De hát, Mester! Legutóbb másképp mondta. Erre Hellinger lakonikusan ennyit mondott:
– Akkor úgy volt, most meg így van.

Jó példa -a buddhista tanító

Az egyik buddhista tanítótól a tanítványok kérdeztek valamit a gyertyákról, hogy mit hisz róla. Jól tették ide vagy oda? Nem rontották el?
Erre ő mosolyogva csak ennyit mondott: “Á, nem hiszek én már semmiben.”

Amikor beteg vagy

Betegség idején sincs egy igazság.
Olykor az a legjobb, ha elmész orvoshoz.
Máskor az a legjobb, ha megnézed, milyen konfliktus történt akkoriban veled, amikor a tüneteid megjelentek.
Megint máskor az a legjobb, ha tudati síkon is kutakodsz.
Van, amikor spirituális az elakadás.
Olykor a családtörténetben keresendő az ok.

Ezt a sort is sokáig lehetne folytatni.

Honnan lehet tudni, melyikre van szükséged?

Senki nem fogja megmondani a tutit. Ennek a kora lejárt. Itt van szükség paradigmaváltásra. Ma már mindegyik megoldásra lehetőséged van. A te felelősséged kiválasztani, ráhangolódni arra a megközelítésre, ami az adott pillanatban neked működik. 

—————————–

Ajánló:

Családállítás: 2021. dec. 12. vasárnap 9:00 Szeged
Ingás Sorstisztítás tanfolyam kezdés: 2022. jan. 27.

 

 

 

 

 

 

 

Covidos történet – spirituális megoldás – testeladás

Tartalom:

– Karácsonyi tipp
– Misztikus Covidos történet – 18 éven felülieknek
Családállítás és Ingás tanfolyam
– Ingyenes foglalkozás – Covid téma

—————————–

Mostanában kevesebb izgalmas estről írtam, mert az új Kronó honlappal voltam elfoglalva. Hihetetlen sok munka és kreativitás kellett hozzá. De jó a csapat és már most csodás. Már a gyerekem is megmutatta a barátainak a suliban és megnézték, ki milyennek született és kinek kivel van sorstani feladata. 🙂

TIPP: Ajándékozz Kronó előfizetést karácsonyra.

—————————–

Covidos thriller

Legutóbb egy olyan esetről írtam, ahol nem kellett érzelmi vagy spirituális feltárást végezni. Most viszont csak azok olvassanak tovább, akik be tudják fogadni a fizikai síkon túli dolgokat is.

A covid és az oltás mindenkiben mást gombokat nyomogat meg. Annyira belemászott az életünkbe, hogy mindenkinél generál valamilyen  folyamatot. Nézzük meg, mi történt Esztivel!

Eszti a közszférában dolgozik. Már nem igazán elégíti ki a munkája. Bár már szívesen váltana és lenne vállalkozó, mégis halogatja ezt a döntését. Az élet azonban bedobta a követ az állóvízbe. A munkahelyén december közepétől kötelező lesz az oltás, amitől nagyon tart. Sőt elkezdett extrém módon rettegni. Ezért úgy spekulált, hogy ez lesz az ő nagy kiugrási lehetősége. Ez a kötelezőség legalább begyorsítja a pályamódosítás folyamatát.

 

Hiába rakta össze ezt az ideológiát, mégse sikerült megnyugodnia. Állandóan ez a téma foglalkoztatta. Amikor az ismerőse azt mondta neki, hogy nyugi, nem fogsz belehalni, akkor dührohamot vagy sírógörcsöt kapott.

Segítség kell!

– Ildi! Ezzel most nem boldogulok egyedül, még ahogy írok róla, akkor is izzad a tenyerem. Pánikhoz hasonló tüneteim vannak. Tegnap összeszedtem, leírtam, mire kapcsol be a rettegés, milyen érzéseim vannak, hol van az érzés … de annyira félek tőle, hogy nem tudok belemenni, és közben irtózom tőle. Szinte ki akarom vetni magamból. Segítségre van szükségem. Ez most nem fog egyedül menni.

Egy rövid fél órás konzultációt szántunk rá. A tarot kártya azt mutatta, hogy igenis itt van valami rejtett oka a túlzott félelmének, amivel nem tud megküzdeni. Ehhez inga kell és a spirituális segítők. Az inga elvezethet olyan helyekre is, ahová a józan eszünkkel, a hétköznapi tudatunkkal nem juthatunk el. Egy elég durva beavatkozást kellett elvégeznünk, erről nem szívesen írok. De ha már belekezdtem, valami legyen!

Az Ingás Sorstisztításban olykor kijöhet a testeladás, vagy a lélekeladás. Esztivel is ez történt. Az anyaméhben ketten indultak az ikertestvérével, de végül csak Eszti maradhatott. Egyébként mindketten szerettek volna élni, de erre nem volt mód.

(Az, hogy miért jönnek ketten vagy hárman a lelkek,
miért kell az egyiknek menni, a másiknak maradni,
hogy milyen lenyomatot hagy ez a maradó lélekben, az már egy külön történet.
A januárban induló ingás tanfolyamon ezekről is lesz szó.)

Mivel mindketten akartak élni, azt a megállapodást kötötték, hogy Eszti megszületik, de a testét 40%-ban a testvére fogja használni. Az élete 40%-át a testvérére fogja áldozni, helyette fog élni. Ezt a szerződést bontottuk föl és nagyon nem volt egyszerű.Aztán elküldtük a testvért, hogy menjen át oda, abba a tudat tartományba, dimenzióba, ahova tartozik. Szülessen meg, szerezzen magának testet, … És ez most már innentől kezdve 100 százalékig Eszti teste.
Valójában ez a testet használó, meg nem született ikertestvér nem akrt oltást kapni. Hogy miért nem? Azt nem vizsgáltuk. Nem ez volt a célunk abban a rövid fél órában.

2 órával később

ESZTI:
Köszönöm, Ildi!
Túl is vagyok rajta. Beoltattam magam.
Kitöltöttem a papírokat, felöltöztem, beballagtam tök nyugodtan, még kíváncsiság is lett bennem, hogy na megnézem, mi ez a cirkusz.
Biztos, hogy meg van a teljes elfogadás bennem, mert mindenki tök cuki és rendes, és segítőkész volt. Igaz én is így tudtam szólni mindenkihez. Semmi ellenállás nem volt bennem, csak tök nyugi. Ültem, és néztem az embereket, és mondom, basszus, hogy hisznek ebben! Na, jó, akkor most azt választom, hogy eljátszom nekik, hogy én is hiszek. Beszállok a játékba, és jókat nevettem magamban.
Kijöttem, és eszembe jutott, hogy van egy cukrászda nem messze. Gondoltam, megjutalmazom magam egy finom sütivel.
Kb. úgy érzem magam, mintha semmi nem történt volna. Semmi rossz érzés nincs bennem. Mintha vizet kaptam volna. Csak a karom fáj, de azt majd beborogatom.
Majdnem nem hiszem el, mekkorát fordult bennem ez az egész tegnap óta. Csak ámulok még én is.
Puszi, köszönöm a segítséget.

ILDI:
– Minden tiszteletem a tied.
A cuki remek ötlet.
Szeretgesd a vállad. Csinálj rá egy kis ÉFT kopogtatást vagy öngyógyítást belső képekkel. Pár perc és a test el is felejti a traumát.

Epilógus

Valószínűleg Esztinek ezután lesz még ezzel a témával dolga, mert túl sok nézőpontja van akár a covidról, akár az oltásról. Mindegy, hogy pro vagy kontra, de azt már ő is meg tudja otthon egyedül csinálni.
Én ahhoz szerettem volna hozzá segíteni, hogy olyan döntést tudjon hozni, ami nem félelemből vagy a “nincs választásom” érzésből fakad. Ez az ügy még számos más izgalmas nézőpontot felvet. Csak meg szerettem volna osztani ezt az érdekes megoldást veletek.

Így Eszti már nem az oltás alapján fogja eldönteni, hogy szeretne e vállalkozni vagy sem. Hanem mondjuk úgy, hogy szabad akaratból vagy éber tudatosságból választja a vállalkozói létet.
És hogy mikor?
Amikor készen lesz rá.
Egy perccel se hamarabb.

Ingyenes foglalkozás

Mindig nagyszerű élmény, ha közösen dolgozunk.
Sötét vasárnap estére remek elfoglaltság megszabadulni a szorongástól vagy korlátozó nézőpontokról.

Tehát vasárnap ismét közösen fogunk oldani, kopogtatni, elengedni, …
Téma a járvány, az oltás. Minden, amit bennetek ez a téma felhoz.
Nem számít, hogy egyetértesz-e az oltással, vagy ellene vagy-e. A stressz oldása a lényeg, illetve, hogy megtaláld azt, ami neked működik.
Időpont: 2021. dec. 5. vasárnap 16:30-18:00
Helyszín: online Zoom-on (Vasárnap küldöm a linket, csak kattints rá!)
Jelentkezési jelige: “Hadd menjen!”
Jelentkezés módja: küldd el nekem a jeligét: “Hadd menjen!”
efthajduildiko kukac gmail.com

Feltétel: regisztrálj a https://mindenamikrono.hu/ honlap-ra
és küldd el nekem a jeligét: “Hadd menjen!”

A jelentkezőknek vasárnap küldöm a linket.
Mindig nagy élmény!
Olvasói hozzászólás
Kedves Ildi!

Köszönöm az oltásos történetet, nekem sokat segített. Én is 
rákényszerültem, hogy beoltassam magam, ma reggel megkaptam az első 
oltást és nyugodt voltam teljesen, nem idegeskedtem azon, hogy az 
egyetem rákényszerített erre a lépésre. Előtte olvastam el az általad 
leírtakat.

Még egyszer köszönöm!
Üdvözlettel,
T. K.

 

Hasonló témájú cikkek

Magyarország, diktatúra és az apám
Magyarország, diktatúra – no meg az anyám
Oltás előtt, oltás után – és az oltásról szóló nézőpotom (ami nincs)
30 perces covid oldás – úgy érzem nyomást gyakorolnak rám

 

 

Ha nem jön össze a baba – fizikai magyarázat – Kronó

Ha nem jön össze a baba – Kronó adottság

A Kronó vagy Kronobiológia megmutatja, hogyan működsz egészségesen. Ha eltérünk a fizikai adottságunktól, a testünk sem fog rendesen működni.

Olykor annyira egyszerű a magyarázat, miért nem esik teherbe egy nő.
Ma nem keresünk lelki okot, csak a testtel foglalkozunk.

Tény: Ha nem a fizikai adottságainknak megfelelően élünk, a test jelezni fog.

Tény: Túlélő üzemmódban a test túlél, nem pedig többlet teherre vágyik. Kizsigerelt állapotban nehéz teherbe esni.

Egy héten belül kétszer találkoztam ugyanazzal a témával. Gondoltam, megosztom.
Betti 42 éves, rendkívül elfoglalt üzletasszony. Már a rajzán is láttam, hogy nincs túl jó állapotban. A rajzteszt nekem nagyon jó kiindulási alap. Míg a kliens lerajzolja a szimbólumokat, addig én kiszámolom a Kronóját (vagyis, hogy milyen fizikai, érzelmi és szellemi adottságokkal született). A küldetésszáma is sokat mond. Sose tudni, melyik lesz a hasznos kiindulási alap.
Most a Kronó segített a legtöbbet.

Alvás hiány

Betti és a párja szeretik egymást, a kémia is működik. Már több éve próbálkoznak összehozni egy babát, de nem sikerül.
Rutinból megkérdeztem, mennyit alszik?
– 4-5 órát – felelte.
Pedig ő “Konzervatív / Flegmatikus” fizikai adottsággal született. Vagyis nagy fékkel, ami többek között arra utal, hogy sokat kell aludnia. Ő akkor működik jól., ha 7-8 órát alszik. Az embereknek eltérő az alvási szükséglete. A nagy energiájú, kis fékkel rendelkezőknek még árt is, ha túl sok időt töltenek egy helyben vagy sokat alszanak. Se a testüknek, se a lelküknek nem tesz jót.

Ellenben Betti szívesen aludna sokat, jót is tenne neki, de a munkája miatt rászoktatta magát a kb. 5 órára. Így éjszaka elvégezheti az adminisztrációt és ami nem fért bele a napjába. Akkora alvási adósságot halmozott fel, hogy ki tudja, mikorra regenerálódik a szervezete.

Elképzelhetetlennek tartotta, hogy átalakítsa az életét. Pedig a rajza, a Kronó képlete, a tarot kártya is mind egy irányba mutatott. Tulajdonképpen arra kellett oldani és arra kapott házi feladatot, hogy el tudja határozni, hogy változtat az életén. Mintha egy lehetetlen választás előtt állna: gyerek vagy munka.

Ha érdekel, hogy neked mekkora az alvási szükségleted, látogass el a Kronó honlapunkra és számold ki. Minél nagyobb a 2. csakra értéke, annál többet kell aludni.
Akinek viszont 100 alatt van a 2. és a 3. csakrák értékének összege, nos, azoknak is jót tesz a  több pihenés, pihengetés.

————-

A sport olykor hozzáad, máskor elvesz

Pár nappal később Klárival találkoztam. Deja vu érzésem támadt. Az intellektusától teljesen eltérő rajzot készített. Újra megcsináltattam vele, de ismét egy szétesett képet kaptam. Mint amikor valaki jó állapotban akar feltűnni, de nincs abban és ez látszódik. Hihetetlen kontraszt mutatkozott az okos, csinos, tökéletes testű nő megjelenése és a rajza között.

Ők is gyereket szeretnének a párjával. Szeretik egymást, de utolsó pillanatban vannak.
Kiszámoltam a Kronóját. Bettivel azonos “Konzervatív = Flegmatikus” fizikai adottsággal született ő is. Megkérdeztem, hogy lehet ennyire eszményien tökéletes a teste?

Kiderült, hogy napi 10-15 km-t fut és még csoportos órákra is jár a fitness terembe. Heti 7x. Nem tud pihenni. Ideges és haszontalannak érzi magát, ha aznap nem edz. Múlt vasárnap egy kicsit ejtőzött, de ettől olyan lelkiismeret furdalás tört rá, hogy elszaladt a boltba, hogy megmozduljon és megnyugodjon – tett valami hasznosat.

Amikor meséltem neki a veleszületett fizikai adottságairól, miszerint neki nem szabadna ennyire aktív életet élnie, kicsit még lustácska is lehetne – én még papírt is állítanék ki neki erről -, döbbenten nézett rám. Kiszámított, nyugodt, lassabb élet, ez támogatná a magzat megfoganását.

Ugye, az embereket legtöbbször rá kell venni a mozgásra. De olykor viszont épp le kell beszélni róla.

Klárinak nem azt tanácsoltam, hogy ne sportoljon, hanem kevesebbet és ritkábban. A testnek meg kell adni, ami jár, hogy betölthesse a női / anyai funkciót is. Bár manapság nem divatos bármekkora testzsír százalékkal is rendelkezni, mégis szükség van arra a kis zsírra a fogantatáshoz.

A férj

Ha valaki ilyen – gyermekvállalási, nehezen esik teherbe, … – témával fordul hozzám, mindig megnézem a párját is. A férj Kronó képletén túl a kapcsolatukra is ránézek. A két képlet összevetése megmutatja, van-e sorstani kapcsolatuk, hány szinten, milyen erős, … (ezt te is megnézheted az új honlapunk kapcsolati kalkulátorával).

Klárinak és a férjének volt feladatuk egymással. Még fizikai síkon is. Tehát az nem akadályozta a baba megfoganását, hogy a szülőknek semmi karmikus feladatuk,  nincs egymással.

Sőt, a férj kapott tőlem egy életvezetési piros pontot is, mert Klári panaszkodott rá. Elmondta, hogy bár a párjának nagyon férfias munkája van, de otthon máris lefekszik, imád lustálkodni, heverni, szunyókálni. Kiderült, hogy ez a legjobb, amit a férfi tehet. Mert a minimális fizikai energiáját a munka helyén elhasználja és otthon töltődnie kell. (Mimózikus – Melankolikus). Neki nincs “lelkifurija”, ha a pihenésről van szó. Vagyis ő az adottságaival összhangban él.

Így Klári kapott korrekciót, házi feladatot és remélem, hamar üdvözölheti a kis magzatot a pocakjában!

Klári ezt írta később:
Nagyon örülök hogy találkoztam veled. A beszélgetésünk utáni reggel nem futni mentem, hanem edzőterembe, és csak úgy a kedvemre, oldottan edzettem, mégis olyan jó volt. Megemelt súlyokkal is nagyon aktívan tudtam edzeni, mintha 10 kilótól szabadultam volna meg.

Persze a feladatok megoldása engem terhel, és az én utam tudom, de azt érzem nagyon sokat segítettél nekem:)))) Nagyon köszönöm! Remélem, fogunk még találkozni!

Galamb és héja – a jel mindig jelen van – szimbolikus gondolkodás

A jel mindig jelen van

Történt-e valami szokatlan mostanában a környezetedben?
Ha észrevetted és hatott rád, akkor üzenetet kaptál és van vele dolgod.

Ismered a mondást, aminek az egyik fele így szól: amint kint, úgy bent.

Nem érted az üzeneteket?

Valóban nem olyan könnyű megfejteni az üzeneteket. Egyrészt, mert nehéz rálátni a saját élet. Másrészt, mert sokan túlbonyolítják. Figyeld meg az alábbi olvasói kérdést hogyan egyszerűsítettem le. Te is mesélj el egy sztorit, akár írd is le. Aztán csak tekints rá úgy, mint egy hasonlatra és ismét meséld el.

Régebbi írásaimban sok szó esett az autóról, mert abban könnyen tetten érhető a haladásunk.
A házról is írtam, mert a különböző meghibásodások is jeleznek nekünk. Ezen esetek alapján is ráhangolódhatsz az analógiás gondolkodásra.

Galamb és héja – olvasói levél

ANIKÓ: “Mióta olvaslak, figyelem a környezetem, hogyan üzen nekem.
Hazafele sétáltam, amikor a házunk előtt egy kistestű ragadozó madár  megtámadott egy csomó galambot. A város kellős közepén, pont a mi utcánkban. A galambok elrepültek a kapu és a fal közötti résen, a ragadozó madár pedig fennakadt a kapu tetején levő rácson. Mindez az orrom előtt. Rengeteg toll maradt utánuk.

Azon gondolkodtam, hogy fogom én onnan lesegíteni. De megrázta magát, hátrafordult és elrepült. Kicsit felém tartva. Meg is ijedtem, mi lesz ha megtámad.
Aztán nyílt az ajtó és odabentről kijött egy nő. Döbbenten hebegett, mert ilyet még ő se látott. Próbáltam megfejteni, de nem ment.
Miért pont akkor történt és pont a mi házunk ajtaján? Közben ezt belülről valaki szintén nézte.”

Minimalista válasz

ILDI: Olykor a szelídek megmenekülnek, mert a ragadozók fenn akadnak a rácson. Létezik egy védelem, ami nem pusztít el senkit, csak megvéd. Aztán a ragadozók megrázzák magukat és tovább folytatódik az élet. Később akár újból találkozhatnak.
Most mindenki megúszta.

Segített?
Hogyan igaz ez a te életedben?

ANIKÓ: Ó igen! Nagyon sokat! Köszönöm szépen!
Éreztem, de nem állt így össze a kép!
Szuper ahogy látod-érzed a dolgokat!!!!!!!!!

ILDI: Szívesen megosztanám másokkal. Azonban jó lenne, ha egy mini magyarázatot adnál arról, hogy hogyan illeszkedik ez az életedbe, vagy mit ismertél fel. Csak akkor, ha szeretnéd.

ANIKÓ: Oké, leírom.
Van egy férfi, Robi, akivel már 3 éve rövid időre, egymás mellé sodródunk. De valahogy nem jutunk magasabb szintre.
Aztán Attila, az exem is előkerül olykor. Már van másik csaja, de velem is játszmázik. Felismertem, tudom,hogy a figyelmem kell neki.
Hosszú csend után ugyanazon a napon bukkantak fel. Ez már önmagában döbbenet volt.

Robi el is jött egy délelőtt. Mindent megszerelt a lakásban. Egy olyan vízszivárgást is megszüntetett, ami évek óta megoldatlan volt. Egész jó arcát mutatta. Jót beszélgettünk és elbúcsúztunk.
A víz egy olyan csempénél jött, amit még az exem rakott fel. Örök jelzésként, minden csempe egyforma, csak az az egy másmilyen. Ott szivárogtak el az érzelmek évek óta. Erre idejött a határozott Robi (önérvényesítő a kronó szerint) és elzárta a szivárgást. Érzem is, hogy ez a dolog megoldódott, nincs érzelem és figyelem szivárgás. Ez volt a legnagyobb felismerés, olyan bevillanás-szerű.

Ezután jött a madaras jelenet. Eleinte azt hittem, hogy Robi a ragadozó, mert ő erős.
De egyszer csak beugrott, hogy talán nem is ő. Mi van akkor, ha a szelídek között elveszik az az egy ragadozó, mert ő is szelídnek tűnik? Nem tűnt fel a repülő madarak között, csak a rácshoz csapódás pillanatában. Így áll össze a történet és így igaz, amit írtál.

ILDI: És az elhullott tollak segítenek emlékezni, hogy felismerjük a játszmázó ragadozókat.

A másik nő

A másik nő, aki szintén látta az esetet, másképp mesélné el a sztorit. Neki más üzenetet hordozna.
De érdekes mellékinformáció, hogy két nő szeme láttára követte el az akcióját a ragadozó.

————————————————

Olvasói levelek:
Ildikó!

Ami a jelet illeti, ami mindig jelen van:
A múltkori kártya húzás (botok ötös - lépj ki a komfortz zónából), rendesen elgondolkodtatott. 
Ha lehet azt mondanom, bekúszott.("Most nekem, aki krono szerint szereti a bejáratott dolgokat, tényleg ki kell lépnem a komfort zónámból?" :-)
 
...hogy az autónál maradjunk: Az én autóm, úgy is "viselkedik". De a férjem megy vele többet kisebb távokra, én kevesebbet használom. Elromlott a központi irányító rendszere, emiatt nehezen indul, néha menet közben leáll. Ez menet közben, forgalomban elég kellemetlen és veszélyes is lehet. Ki kell cserélni ezt a központi tápegységet, máshogyan nem gyógyítható. Vagy kicseréljük, vagy teljesen elromlik, nem lesz használható, s mehet a bontóba. (Bakker ezt elég megrázó volt leírni.)

No ennyit a jelekről! Ismét köszönöm a szemfelnyitásod! 🙄😏😘

Puszillak!
Timi
Szia Timi!

Remekül leírtad az autód betegségét. Egyszerűen csak be kell helyettesíteni közös haladás szóval az autót, hiszen mindketten használjátok.

Vagyis a kettőtök haladásának elromlott a vezérlő rendszere, a szíve, az iranyzéka. Ami nagyon veszélyes lenne, ha pont egy fontos élethelyzetben adná meg magát.

Ki kell cserélni ezt a központi tápegységet, máshogyan nem gyógyítható. Vagy kicserélitek, vagy teljesen elromlik. Nem lesz használható és mehet a bontóba.

De még nincs ott. És ez a lényeg.

 

Ta-daam!
Elkészült az új KRONÓ honlapunk.

Még van mit csiszolgatni rajta, de a lényeg már kész. Világszínvonalú – ezt bátran kijelenthetem.
A regisztrált felhasználók szabadon kalkulálhatnak és a születési dátumok alapján akárhány személynek kiszámolhatják a Kronóját. Vagyis megtudhatják ki, milyen adottsággal, terhelhetőséggel született fizikailag, érzelmileg, szellemileg.
A napi bioritmusod is mindig szem előtt lesz.

EXTRA:
Az előfizetők számára a Kapcsolati elemzések is elérhetők.
Megtudhatod, kivel van dolgod sorstanilag. Hogyan passzolnak az adottságaitok.
Összevetheted a saját képletedet a családtagjaiddal, a kollégáiddal, a szerelmeddel, …

LINK: https://mindenamikrono.hu/

 

Próbáld ki!

Kattints a képre és máris ott vagy.

 

Akkor fogok lefogyni, amikor … ingyenes foglalkozás

Tartalom:
  1. Ingyenes foglalkozások
  2. Két fogyókúrás sztori
  3. Ajánló
  4. Hogyan vehetsz részt az ingyenes foglalkozáson?

———————————–

Néhány hetente ingyenes foglalkozást tartok

Az elmúlt hetekben már 2x is összejöttünk az interneten és mindkettő remekül sikerült.

  • Az egyiken az elengedés témájában gyakoroltunk,
  • a másikon a rossz irányba tett felesleges erőfeszítéseket vizsgáltuk meg és oldottunk is rájuk. Még a tarot kártya is előkerült, hogy besegítsen az elakadás feltárásában.
Az új téma pedig:
AKKOR FOGOK LEFOGYNI, AMIKOR …

Akkor fogok lefogyni, amikor ... ingyenes ÉFT foglalkozás.

———————————–

Minden úton fel lehet ébredni – akár a test útján is

A fogyást illetően, te melyik csoportba tartozol?

  • Vannak, akik tesznek érte és épp látványosan fogynak.
  • Mások próbálkoznak.
  • És vannak, akik tudják, mit kellene tenniük, de nem tudják megtenni.

Az élet minden témája egy gyakorlási lehetőség a tudat és a lélek fejlődésének útján. Mindenki másképp gyakorol.
Vannak, akik a pénzt választják gyakorló terepként. Mások a gyerekvállalást vagy az egészséget. De lehet gyakorolni a munka vagy a munkanélküliség világában is. Minden elakadásunk a felébredéshez segít hozzá. Ilyen remek lehetőség a test és a fogyás témaköre is.

“Teljesen pontosan meg lehet mondani, te mikor fogsz bele abba, ami neked működik.

Akkor, amikor készen leszel rá. Egy perccel sem hamarabb.”

Azt figyeltem meg, hogy mindenki akkor talál rá a megfelelő fogyókúrára vagy módszerre, amivel karban tarthatja a testét, amikor annak eljön az ideje. Egy perccel sem hamarabb.

 

A  tudati változás

Az egyik ismerősöm képernyősként a médiában dolgozott és egészséggel kapcsolatos műsorokat vezetett. De amikor egy tragédia történt az életében, megállíthatatlanul elkezdett hízni. Így már megkérdőjeleződött a képernyőn a hitelessége. Járt kineziológusnál, kiteszteltette magának a megfelelő étrendet, többször is belevágott drasztikus diétába, … De alig ért el érdemi változás. Vagy csak rövid időre.

Aztán egyszer csak a sok, mennyiségi önmunka, tudati változás meghozta az áttörést. Belekezdett egy olyan egyáltalán nem drasztikus, viszont egy minimális odafigyelést és megerőltetést igénylő diétába, ami szépen lassan eljuttatta abba az állapotba, amikor már szeretett a testére nézni.

Az egyetlen, amit sose csinált meg

Egy másik ismerősöm miközben sportolt és odafigyelősen étkezett, egyre terebélyesedett. Közben önismereti, energetikai és spirituális módszerekkel is dolgozott, mégis egyre csak hízott. Végül már alig tudott mozogni. Egyetlen dolgot nem tett meg, nem mondott fel a munkahelyén. Sokat oldott a munkájához fűződő viszonyán is, de van, amire hiába az oldogatás. Van, amit ott kellett hagyni. Neki ez volt a legnehezebb.

És csodák csodájára, mihelyst munkahelyet váltott, megtalálta a neki való diétát. Be is tartotta és szép tempóban elkezdett fogyni. Hihetetlen látványos átváltozáson ment keresztül. Az ő esetében el kellett kezdenie úgy élni, ahogy ő szeretett volna. De annyira erős hitrendszer korlátozta abban, hogy felmondjon egy “nyugdíjas állásból”, hogy erre az ehhez évek önmunkájára volt szükség. Ezután nyugodtabban, stresszmentesebb élt. És azonnal megtalálta, melyik módszer való neki és ereje is lett azt végig csinálni.

———————————–

Ajánló:

Családállítás: Szeged, 2021. nov 14. 9:00

Tarot kártya tanfolyam indul nov. 17-én.

 

———————————–

Hogyan vehetsz részt a foglalkozáson?
Nos, mindenki más miatt akad el a fogyókúra témájában. Mi egy szempontból vizsgálódunk majd.
Szerintem az emberek 90%-a pontosan tudja, mit kellene azért tennie, hogy lefogyjon, de mégis képtelen megtenni. A szombati foglalkozáson arra fogunk oldani, hogy miért nem kezdted el még azt, amiről tudod, hogy jó lenne neked.
A RÉSZVÉTELNEK  2  FELTÉTELE VAN:
1. Ha szeretnél velem tartani, akkor írd meg nekem a jeligét: Le akarok fogyni!
(Ha véletlenül épp nem akarsz fogyni, de nem tudsz belekezdeni valamibe, akkor is szívesen látlak és a foglalkozás hasznos lesz számodra is.)
2. hírlevelemre fel legyél iratkozva.
Találkozunk 2021. nov. 13-án szombaton 17 órakor.
Időtartam: kb. 1 óra
Szombaton küldöm a Zoom linket.
Ehhez legyen letöltve a telefonodra vagy a gépedre az ingyenes Zoom alkalmazás.
Fedezzük fel, hol akadtunk el!
(Mj. szombaton 17 órakor már ne írj nekem, mert nem tudok válaszolni. Inkább korábban lépj be és gyakorold ki a technikát.)

——————————

Ajánló:

Családállítás: Szeged, 2021. nov 14. 9:00

Tarot kártya tanfolyam indul nov. 17-én.

Ingyenes foglakozások (hogy ne maradj le róla!)

Ingyenes foglalkozások:

Sokan utólag szokták jelezni, hogy lemaradtak az ingyenes csoportfoglalkozásról.
Valóban, megértem, a Facebook algoritmusa kiszámíthatatlan. Van, akinél napokkal később jelenik meg a post.

DE VAN MEGOLDÁS!

A hírlevelem olvasói soha nem maradnak le semmiről, mert minden programot időben jelzek.

Hamarosan ismét ilyen lesz foglalkozás. (nov. 13. 17:00)
Címe: AKKOR FOGSZ LEFOGYNI, AMIKOR …

A közlekedés és az életben való haladásunk analógiája

Az autó, a bicikli, a közlekedés … az életben való haladásunkkal analóg.

Tartalom:

========================

1. Ingyenes foglalkozás hétfőn
2. A közlekedési akadályoztatás és az életban való haladás
3. Tarot tanfolyam
4. GPS, mint analógia
========================

1. Tegnap szándékosan nem tettem bele a levelem tárgyába és első bekezdésébe, hogy ma ismét tartok egy ingyenes ÉFT és Tarot foglalkozást. Arra voltam kíváncsi, vajon hányan olvassák el. 🙂

 

 

2. Az akadályoztatás – kamion, busz, szemetesautó, vonat …

A minap egy ismerősömmel találkoztam. Bár tűpontos szokott lenni, most mégis egy kicsit késett.

Útközben a legkülönbözőbb akadályokkal találta szemben magát. Kerékpárral jött.

– Az elsőnél fel se tűnt, de aztán elkezdtem felfigyelni rá – mesélte. Legelőször egy autó állt keresztben a bicikliúton. Bár megállhatott volna az út és a kerékpárút között is, vagy akár a kerékpárút ház felőli oldalán is, de nem. Ő teljesen telibe ráállt a bicikliútra. Alig tudtam megkerülni.
Aztán egy teherautó állt be elém. Próbált kihajtani a keresztutcából, de annyi autó jött, hogy nem sikerült neki. Együtt vártunk.
Majd ugyanez megismétlődött még két különböző kereszteződésben. A hatalmas monstrumokat ki se tudtam kerülni. Meg féltem is kikezdeni egy kukásautóval vagy egy busszal. A vasúti átjáró pirosán már csak derültem. Vonatokkal se packázok. Egy autó a benzinkútról úgy hajtott ki, hogy nem is vett engem észre. Szerencsére én résen voltam. A ténfergő gyalogosokat meg se említem. Az a csoda, hogy ideértem és csak ennyit késtem.
Már akkor elviccelődtünk rata, hogy ez JEL!

Másnap megkért, hogy csináljak neki egy tisztítást, mert ő húzott rá taró lapot és az  elég bizarr. Az akadályoztatás még nem is zavarja annyira, már megszokta, de most a tarot kártya kétszer egymás után erőteljesen figyelmeztette. Két egymás utáni napon kapta a legártalmasabb, legrosszindulatúbb és “benézted, babám!” típusú lapot.  – Erre azért 78 lap esetén nem sok esély van – mondta.

Feloldás

Hihetetlen mély és régóta fennálló elakadást tártunk fel. Valójában ő sem gondolta, hogy ennek a régi eseménynek még hatása van rá. Azt hitte, megértette, túl van rajta, … (Itt nem akarok belemenni ingás és spirituális részletekbe, mert aki nem tanult ilyesmit, félreértheti és ez nem adna hozzá a történethez.) Reményeink szerint egy régóta zajló kellemetlenség zártunk le, ami megkeserítette az életét.

A tisztítás után szinte azonnali visszajelzést kapott az élettől. Konkrétan felhívta az illető és rendezték a dolgukat.
Utólag sokat beszélgettünk arról, hogy a közlekedési akadályok és a tarot mennyire kifejezték az elakadás súlyos, komolyan veendő, el nem kerülhető voltát. Megbeszéltük a személyes érintettségét, a tanulnivalókat.
Mindkettőnk számára sok felismeréssel járt az ügy. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy egy probléma akkor éri meg, ha megértjük és kivesszük belőle a tanulságot.

 

=======================

3. November 17-én indul a tarot kártya – szimbólumfejtés sé sorselemzés tanfolyam
12 alkalommal fogunk esténként tanulni és gyakorolni.

======================

4. GPS probléma
BÖBE:
Szia Ildikó!
A jó múltkorában olvastam nálad, hogy az autók hibái jelzéseket adhatnak az életünkre vonatkozóan. Azért írok neked, hátha van valami ötleted, hogy mi állhat nálam a hibák mögött és jön esetleg egy AHA érzés.
Röviden: a fiúk elutaztak külföldre, tehát nincs műszaki segítségem.
Tegnap a lányommal csináltunk egy kisebb kirándulást és amikor indultunk volna haza a rádió, a gps, … stb. bemondta az unalmast. Persze megoldottuk, hazataláltunk, de a hiba azóta is fennáll és nem találok rá megoldást egyenlőre.
ILDI:
Igyekszem nem túlmagyarázni, úgy mindig pontosabb.
Ez a történet nem a fiúkról szól, rájuk most nem támaszkodhattál.A Multimédia bemondta az unalmast: A rádió nem szólt, hát beszélgettetek. A nők, a női generációk, úton hazafelé nem kaptak segítséget a tájékozódásban, egyedül kellett boldogulniuk, hogy hazataláljanak. Még nem értitek, mi az elakadás tárgya. Akár anya-lány, vagy női generációs elakadásról lehet szó. Valamiféle kommunikációs hiba.
Van benne valami?
BÖBE:
Most, hogy írtad a lányommal nem túl rózsás most a viszonyunk, valamiért nagyon bezárkózott és teljesen elutasít.
Remélem, gyorsan sikerül majd minden téren rendezni a dolgokat.

Hasonló témájú cikkek:

Jó útra akarok térni

MEHETSZ KITARTÓAN AZ ÚTON,
DE HA ELEVE ROSSZ FELÉ INDULTÁL,
MI ÉRTELME AZ ERŐFESZÍTÉSEDNEK?
De honnan lehet tudni, hogy eleve nem jó irányba haladsz?
Erre több válasz is létezik.
Pl. vizsgáld meg az út lényegiségét.
PÉLDA 1.
A minap részt vettem egy előadáson, ahol egy remek példát hallottam erre.
Az emberiség már a Holdra és a Marsra település ügyével van elfoglalva, hiszen a bolygónk előbb-utóbb élhetetlen lesz. Túlnépesedés, háborúk, vízproblémák, … Maga a cél nemesnek, tudományosnak és előremutatónak tűnik, mindaddig, amíg alaposabban meg nem vizsgáljuk. Hiszen ez a költözés valószínűleg nem érint majd mindenkit,
  • – csupán a valamilyen szempontból kiváltságosokat.
  • – Másrészt, vajon jobb életfeltételek lesznek-e a Marson/Holdon?
  • – Illetve, amit senki sem vizsgál, az az odaköltözők emberi, tudati minősége.
Állítólag már most vitatkoznak, hogyan osszák fel a területet. Vagyis, ha az emberek ugyanazzal a tudattal, irigységgel, kapzsisággal, viszálykodással érkeznek el egy másik bolygóra, akkor ugyan mi változik? Semmi. A Földön is meglévő problémát viszik tovább. Előbb-utóbb ott is háborúzni fognak, veszekednek a javakon, …
Visszatérve az eredeti felvetéshez: mi értelme egy erőfeszítésnek, ha eleve valami téveszmén alapul?
PÉLDA 2.
A hétköznapokban is ugyanez történik.
Ha egy ember több házasságot köt egymás után, de egyszer sem vonta le a tanulságot, nem ismert fel semmit az előző kapcsolatából, akkor csak egy újabb szereplővel egy másik helyszínen fogja a hibáit megismételni.
Ha útmutatóra van szükséged, mert nem ismered fel, hogy a megfelelő úton haladsz-e és a jó irányba teszel-e erőfeszítéseket, akkor
  • vizsgáld meg az elképzelésed lényegiségét – helyes-e?
  • olykor az is lehet, hogy már eleve másoktól ezt vetted át és követed azt a hibát, amit ők is követtek
  • tanuld meg a tarot kártya módszerét, hogy mögé nézhess a dolgoknak
  • kérj segítséget mesterektől, helyes tanításoktól, olyanoktól, akik jól csinálják, alternatív segítőktől, akiknek van ehhez eszközük, …
Ne azokat kövesd, akik határozottan mennek, hanem azokat, akik a jó irányba!
Ingyenes foglalkozás
Ha nem akarsz lemaradni az írásaimról és a hasonló lehetőségekről, itt feliratkozhatsz a hírlevelemre.
A hétfői téma a régóta ismételt hibák átfordítása lesz.
Alkalmazott módszer:
ÉFT kopogtatás és tarot kártya
A foglalkozás nem nyilvános.
Azok vehetnek részt, akik
  1. feliratkoznak a hírlevelemre / vagy már fel vannak írtakozva, akkor ez rendben
  2.  és választanak egy betűt!
    A vagy B?
A) Csak most érdekelnek ezek a programok.
B ) Szeretnék rendszeresen hasonló foglalkozásokat.

Írd meg ezt nekem: efthajduildiko kukac gamail.com

Hétfőn küldöm a Zoom linket.
Ehhez legyen letöltve a telefonodra vagy a gépedre az ingyenes Zoom alkalmazás.
Fedezzük fel, hol tértünk el a “helyes” útról!
Legyen kevesebb a szenvedés!
Kezdés: 2021. nov. 01. hétfő 17:30- 18:30

A bűntudat romboló hatásának enyhítése – mini gyakorlattal

Tartalom:

1. A bűntudat romboló hatásának enyhítése – mini gyakorlattal
2. Tarot kártya tanfolyam
3. Hamarosan újabb ingyenes foglalkozás

———————-

1. A bűntudat egy romboló tudatállapot.
A valódi lényed sosem bűnös.
A bűntudat az a szélsőség, amikor beazonosulsz a hibával, eggyé válsz vele és azt mondod: bűnös vagyok!
Ha beazonosulsz a hibával, akkor olyan közel vagy hozzá, hogy nem tudsz vele mit kezdeni.
Akkor is tehetetlen vagy, ha olyan távol tolod magadtól, hogy nem vagy hajlandó tudomást venni róla.
Az egy-két lépés és a kartávolság olyan távolság, ahol cselekvő képes vagy. Ehhez a kartávolsághoz adok két segédgyakorlatot.

GYAKORLAT

Kopogtass egy kényelmes meridián ponton és befelé figyelve ismételd – amíg szükséges:
A)    Szeretem magam és megbocsátok magamnak minden szinten annak ellenére, hogy tudatosan vagy tudattalanul bűnösnek érzem magam és beazonosultam azzal a cselekedetemmel / gondolatommal / mondatommal, miszerint: ……………..
B)    Szeretem magam és megbocsátok magamnak minden szinten annak ellenére, hogy tudatosan vagy tudattalanul nem vagyok hajlandó ránézni arra a cselekedetemre / gondolatomra / szavamra, miszerint …………… és mást okolok ezért.
Ha elég bátor vagy, megkérlek, hogy oszd meg, te melyik bűntudatodat szeretnéd elengedni. A célom ezzel csak annyi, hogy a honlapomon név nélkül ezt odamásolom kommentnek. Hadd okuljunk egymás nehézségeiből.
Ez elég bizalmas kérés, aki mégis megosztja, annak jár a piros pont.

Olvasói megosztások:

Szia Ildikó! 

Az A jelzésű bekezdésbe helyettesítettem be. 😖

A) Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten annak ellenére, hogy tudatosan vagy tudattalanul bűnösnek érzem magam és beazonosultam azzal a cselekedetemmel / gondolatommal / mondatommal, miszerint: bárcsak az anyám halt volna meg az apám helyett. Kevesebb gondom lenne.
 ——————-

A tarot kártya megismerése egy beavatási folyamat.
Utána már semmi sem lesz olyan, mint előtte.

Miért jó az neked, ha tudsz tarózni?

  • … Ha előre látod, mit hoz egy-egy lépésed, eldöntheted, hogy belemenj-e egy helyzetbe, vagy sem.
  • … Ha előre látod, mi felé halad a történet, még van időd korrigálni a „rosszat” és rádolgozni a „jóra”.
  • … Ha nehezen döntesz, segít megvilágítani a lehetőségeket: melyik választás, hová vezet.
  • … Ha nehéz élethelyzetben vagy megvilágíthatja a kiutat, rávilágít a probléma gyökerére.
  • … Felfed rejtett szálakat. Olyan információkhoz juthatsz hozzá, amelyek segítségével üdvösebben haladhatsz az életedben.
  • ……. estig sorolhatnám

—————–

3.
Remekül sikerült a legutóbbi nagy közös ÉFT foglalkozás.
A legközelebbi ingyenes találkozót november 1-re tervezem.
Az időpont választás szándékos. A téma az élet és a halál. Eszközként a Taró kártyát (és persze, ha szükséges) más módszereket is használunk majd.
A foglalkozáson a hírlevél olvasói és a Fb oldalam követői vehetnek részt
Részletek hamarosan.

Szeretettel: Ildikó

Anyák, akik a gyerekeik miatt szenvednek

Mostanában többször találkoztam olyan szülőkkel, akik a gyerekük miatt szenvedtek.
A fiam nem tudja megoldani a gondjait
1. Az anya amiatt sírdogál, mert látja a fia magánéleti elakadását.
– nem is biztos, hogy a fia annyira szenved, mint ahogyan ezt ő gondolja. (Mindig a saját érzéseinket vetítjük ki a másikra.)
– amíg ő a bánatos fiát látja, addig a fiú nem kapja meg a bizalmat a szülőtől. Az anya hozzájárul a fia szenvedéséhez, mert fenntartja ezt a képet.
A megoldás az lenne, ha egy másik címkét tenne a fiára.
Pl. Ő az én fiam. Most gondjai vannak. De látom benne a potenciált, hogy ezt is megoldja.
A címkézés állandósítja a helyzetet.
Mondok erre egy remek példát, amit egy tanítómtól hallottam.
A ROSSZ FIÚ
Józsi rosszul tanult, folyamatos disznóságokat követett el az iskolákban. Megintették, osztályt ismételt, kicsapták, …
Az egyik ilyen kegyetlen viselkedése után egy tanár magához hívta.
– Józsi, miért csinálod ezt?
Miért csinálod ezt velem, mikor téged szeretlek a legjobban?
Onnantól kezdve Józsi azokon az órákon jól viselkedett.

A többin nem. Hiszen ez a tanár meglátta benne a jót. Ezzel a címkével látta el és ennek megfelelően viselkedett.

Tehát az előbb említett anyának új címkét kéne a fiára aggatni.
Íme az én fiam, akinek gondjai vannak. Viszont annyira látom benne a potenciált. Szerintem hamarosan megoldja.
A fiam meg fog rokkanni
Nem végzi az előírt gyakorlatait. A gerince eleve rossz állapotban van. Már nagyon közel az idő és tolószékes lesz – panaszkodott egy anyuka.
A témát minden oldalról körbejártuk. Az anya élete melyik területén nem tesz magáért. Mikor viselkedik ő “nyomorék” módjára a saját életében. Felhasználtunk minden mondatát az önvizsgálatra. Hihetetlen megkönnyebbülést élt át és a fiával is azonnal változott a kapcsolata.
Ilyen történeteket tucatjával tudnék sorolni.
Sok mindent nem – de ezt tudom, hogy jól csináltam
A fiam 6 hónapra született. Mindenki kétségbeesett. Az orvosok semmivel sem biztattak. Miután anyukám meglátta az unokáját az inkubátorban, hihetetlen részvétet és lemondást láttam a szemében. A fiam aztán még agyvérzést is kapott és semmi jóval sem biztattak az orvosok. Én pedig mint egy alvajáró, csak vittem a tejet, látogattam, énekelgettem, simogattam, … Nem is értettem, miről beszélnek. Tényleg nem. Láttam egy csoda szép kisfiút, aki borzasztóan sovány, de majd megnő.
Ez a “betépett” állapotom volt a legjobb, ami történhetett. El se tudtam képzelni, hogy valami baja legyen. Pedig az élet még emelte párszor a tétet.
Egyszer, amikor meglátogattam, nagyon sírt. Benyúltam hozzá az inkubátorba és hideget éreztem. Korábban kitakarították a gépet és elfelejtették visszakapcsolni. Ő meg a kismacska méretével ott feküdt. Megfázott, aztán meggyógyult, …
Végül hazavittük és most egy jóképű, csontegészséges, fiatal orvos.
Én mindig ilyennek láttam.
.
Van még pár sztorim, anyákról és fiaikról, de mára ennyi.
.
Ha nem tudsz másik címkét tenni a gyerekedre, ebben tudok segíteni.
————
Kommentek
Az én lányom is kapott egy más cimkét. Illetve én. Beláttam h az én félelmeim miatt nem halad és van leblokkolt állapotban. Ma ahhoz képest szárnyal. Köszönöm Ildikó.
———–
Ildi, ez nagyon jó téma, és annyira fontos! Az én nagyobbik fiam sem volt könnyű eset gyerekkorában, makacs volt, ment a saját feje után mióta csak a lábára állt először, senkire sem hallgatott, nem fogadta el ha valaki, legyen az óvónő vagy tanár, megmondta, mi a jó neki, és ezt ugye érthetően sem az oviban sem a suliban nem igazán tolerálták. Én meg kétségbe voltam esve, sokáig, közben kaptam hideget meleget a tanároktól, kritikát eleget, vittem fűhöz fához, mire egyszer valaki azt mondta, asszonyom, vigye haza a gyereket, és örüljön neki, nincs ennek a gyereknek az égvilágon semmi baja! Akkor meghoztam egy döntést, és nem paráztam, nem idegeltem magam többé emiatt, csak éltük az életünket, és imádtuk a gyerekeket továbbra is persze. Most mindkét fiunk ˝mintagyerek˝😄, vagyis bőven felnőtt már, önállóak, szakmájukban is kiválóan haladnak, mindannyian támogatjuk egymást, szóval kívánni sem tudnék megnyugtatóbb helyzetet velük kapcsolatban!
Válasz: Egy barátom szokta mondani: Néha azért kell egy kis baj, hogy megtudjuk, milyen jó nekünk. 🙂
Köszi Ági, hogy elmesélted.
———–
Ez nekem nagyon jól jött. Kösz Ildi!
———–
A páromat is felcímkézhetem? Mondjuk akkor tele lesz post-it lapokkal 😃
Egyébként pont ezen gondolkodtam, hogy ez minden emberi kapcsolatunkra igaz.
Szerintem én is tettem a páromra címkét és levakarhatatlan.
Ezen most jól elmeditálgatok. 🙂
————-
Nagyon jo post! En ugy erzem, as anyukam cimkez fel minket (nem törődő anya, szegény gyerek) ami hihetetlenül bosszantó és nehéz. Gondolom, ezen nekem is dolgoznom kell, miért bosszantanak ezek a címkék ennyire.
Válasz: Én sokat kopogtattam ezeken a kérdéseken. Nálunk inkább mindenki jót derült, hogy nem vagyok egy igazi anya típus. És a főzés sem igazán érdekel. Tudok, de örülök, ha valaki kiveszi a fakanalat a kezemből.
És aztán a renden kívüli munka / életpálya választásról ne is beszéljünk.Végül azt hiszem az önmunka levakarta magamról a címkéket és a környezetem szerint mostmár normális vagyok. Felnőtt korban talán már magunkon kell kezdenünk a címke leáztatását.

————-
Ezért is olyan hatékony, mikor iskolát/munkahelyet/lakhelyet váltunk és kikerülünk az adott környezetből, tiszta lappal kezdünk, a korábbi címkék nélkül?
Válasz:
A címke neve ilyenkor: tabula rasa 🙂
Új értelmet nyert a címke kivágása a ruhából: ha nem tudjuk, ki gyártotta, akármilyen márka is lehet. 🙂

Az örök szeretői szerep – ez is egy önismereti út

Sári és az örök szeretői szerep

Sárit újra megkísértette a szeretői szerepkör. Nem bírta tovább a feszültséget, beszéltünk egyet telefonon. Szinte kolléganő és így fél szavakból is értettük egymást. Csupán néhány segítő, vagy provokatív kérdést kellett feltenni neki, és a felismerések után az önmunkát elvégezte egyedül.

 

(Epilógus:

29 éves koráig „normális” párkapcsolatai voltak. Aztán csak és kizárólag párkapcsolatban élő férfiak érdeklődtek iránta. Az elején persze esze ágában sem volt ilyen kapcsolatba belemenni, de az élet megtalálta a módját, szerelmes lett. Minél pontosabban tudta az esze, hogy ezt nem akarja, annál eszeveszettebb szerelemmel árasztotta el. Végül nem engett az érzésnek sem és nem vállalta a szeretősdit.)

Ajánló:
A tarot kártya is egy módszer, hogy feltárd a témád üzenetét vagy rejtett dinamikáját.
Tarot tanfolyam:

2021. november 17. szerda esténként 12 alkalommal
Barátság, szerelem, szövevény …

Aztán jött Zoli. Már 20 éve a baráti társaság tagjai a feleségével. De pár éve, elkezdett nőként tekinteni rám. Nem foglalkoztam vele, mert nős. Sőt, többször el is mondtam neki, hogy én már ilyen kapcsolatot nem akarok. Mivel egy baráti társasághoz tartozunk, ezért sok a közös program. Azt mondta, hogy azért akar férfiként velem lenni, mert végignézte az életem és nekem is legyen már jó.

Aztán az idén ilyen-olyan indokkal egyre több időt töltött velem.

A végére megértettem, hogy addig nem alakul másképp a szerelmi életem, amíg nem értek meg belőle valamit.

Így rávettem magam és belementem, hátha megértem, hogy miért ez jut csak nekem.

Az élet is besegített. Az ő kapcsolata szintén fellazult. Megtudtam, hogy a feleségének is viszonya van. Ám alighogy belementem a játékba, újra változtak a dolgok.
A felesége családjában haláleset történt, a munkahelyén is kritikussá vált a helyzete, … és újra azzal szembesültem, hogy a férfi visszaáll a felesége, a családja mellé. Ahogy mondta, ilyen helyzetben nem léphet ki, nem hagyhatja ott őket, stb…. Paff, na, akkor ezt mégsem oldottam még meg.

 

A kérdések és önmunka
  • Mit szeretnél Sári?
  • Hogy menjen oda feleségéhez és mondja el, mi a szitu.
  • Tehát vállalja fel és vigye el a balhét?
  • Igen.
  • Mit jelent Zoli viselkedése számodra?
  • Az első gondolat, amit feljön: valaki mindig fontosabb, mint én.
  • És ez mit jelent számodra?
  • Nem vagyok fontos, jelentéktelen vagyok.
  • És ha ezeket megfordítgatod, és eljátszogatsz a megfordításokkal? Hiszen tudod, hogy kell csinálni.
  • Az én életemben Zoli fontosabb, mint én magam. Oké, ezt értem, keresek majd rá példákat.
  • Az én életemben a felesége fontosabb, mint én.
  • Azt tanácsoltad neki, hogy menjen oda a feleségéhez és mondja el, mi a szitu. Miért nem mész oda a barátnődhöz és mondod el neki, hogy mi a szitu?
  • Féltem őt. Megterhelem magam mások titkaival.
  • Nekem mindig valaki más fontosabb, mint én.
  • A saját életemben én vagyok az egyetlen, aki nem fontos.
  • Az a fontos, hogy ne sérüljön más.
  • Azzal korlátozom magam, hogy nem akarok megbántani másokat.
  • Azzal korlátozom magam, hogy magamat bántom. Hagyom, hogy én sérüljek.
  • Azzal korlátozom magam, hogy nem engedem meg magamnak, hogy gyenge legyek.
  • Hogy élnéd az életedet, ha hajlandó lennél megbántani másokat, ha hajlandó lennél elvinni egy akármilyen balhét?
  • Bele tudnék-e szeretni magamba így, ahogy vagyok. Erősnek és fontosnak érezném magam. Számítanék magamnak.
  • Persze ezt nem kell megtenned, de érdemes felismerni a mintát.

 

Családtörténeti előzmények

– Hogy is volt a szüleiddel?
A szüleim szerelemből összeházasodtak. Az apai nagymamám ekkor szembesült azzal, hogy elveszti a fiát. Elkezdődött a harc anyós és meny között, aminek eredményeképpen anyu visszament a szüleihez. Közben én már magzatként a pocakjában voltam.

Mindig az volt bennem, hogy a nagyanyám állt azon a helyen, ahol az anyunak kellett volna állni, az apám mellett, és az anyu ki lett túrva onnan. A nagymama odaállt a fia mellé feleség szerepbe és kitúrta az anyut. Most ismerem fel magamban azt az érzést, hogy mindig szentül meg voltam győződve róla, hogy azok mellett a férfiak mellett nekem lenne a helyem, nem annak a feleségnek, párkapcsolatnak, aki ott van. És iszonyatosan tudtam haragudni, utálni érte őket, hogy ők vannak ott, és nem én. És baromira meg voltam mindig sértődve. A haragot és sértődést is ma ismertem fel. És sok minden mást, hogy én rosszabb, kevesebb, alkalmatlanabb stb. vagyok, ami a csövön kifér önbizalomhiány és kisebbrendűség terén…

– Tehát a vád igazából így hangzik:

“Nekem kellene a szeretői kapcsolataimban a feleség helyén állni, nem annak, aki ott van.”

– Hajdú Ildi ilyenkor azt kérdezi: Honnan tudhatjuk, hogy ez nem igaz? -Onnan, hogy nincs így!

– Látod, már nem is kellek hozzá, egyedül is megérted a helyzetet.

– Olyan helyre akartam mindig mindenáron beállni, ahol már állt / volt valaki. És minél inkább úgy éreztem, hogy az a hely engem illet, és minél inkább oda akartam kerülni, annál nagyobb volt az ellenállás. Bennem pedig annál nagyobb a harc, a harag, a sértődés.

 

Mindvégig éreztem, hogy sántít ez az egész

– Most már világos, hogy miért nem megyek oda a feleségekhez, és mondom el nekik a szitut … Azért, mert valahol a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy ez nem igaz.

“Valahol a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy ez nem igaz .”

Egy hamis gondolat alapján túrtam volna szét mások életét. Most nagyon friss az egész, de már érzem, hogy mindvégig éreztem, hogy sántít ez az egész. De annyira dühös voltam a többi nőre, hogy észre sem vettem azt a bizonytalanságot, ami mindig is ott volt bennem ezekben a kapcsolatokban.)

Már most meg vagyok könnyebbülve…! Ismered, amikor az igazság kibukkan? Amelyik felszabadít, tudod!

– Mennyire érdekel még téged ez a téma, hogy ki van ezek mellett a férfiak mellett?

– Hááát, ahhoz képes, amennyire fél órával ezelőtt érdekelt, már nem is annyira. Sőt, ahogy így figyelem magam, tök nyugalom van bennem. Miattam maradhatnak így, amíg jó nekik, már nem érdekel.

 

Sári utólag ezt írta:

Gondolkodtam, honnan jöhetett ez a gondolat, miszerint valaki bitorolja a helyemet. Valószínűleg ez az anyu érzése, gondolata volt, amikor én még pocakban voltam, és én már készpénzként vettem át.

És ebből jött az az érzés, hogy nem vagyok fontos, meg jelentéktelen vagyok, meg mások fontosabbak, értékesebbek, jobbak, szebbek, okosabbak, alkalmasabbak, és hogy mellőzhető vagyok, félre vagyok löködve, nem kapom meg a méltó helyemet, stb. jajjjjjj!!!! Pedig azért történt így, mert a valóság az volt, hogy ott már volt valaki, akinek ott kellett lenni.

Jött még egy újabb zseniális gondolat:

“Ahogy az apu mellé nem fértem be, úgy nem fértem be a férfiak mellé sem.”

(Apukámmal évekig nem volt kapcsolatom.) Szokták mondani, hogy a lányok pont olyat választanak párkapcsolatnak, mint amilyen az apukájuk. Istenem… hogy ezt eddig nem vettem észre, hogy pont olyanok, mint az apám, pont azt csinálják.

Hú, most meg az jutott eszembe, amire életforgatókönyvem első szakasza alapján jöttem rá. 1975-ösként az első szakaszom, hogy a szüleim párkapcsolati csapdáját tapasztalom. A 22/4-es alapján én nagyon benéztem valamit. Gyerekként azt hittem, hogy majd, ha nagyon jó leszek, ha jól tanulok, ha mindent megteszek, amiről úgy gondoltam, hogy meg kell tennem, hogy szerethető legyek, akkor majd az apukám engem választ.
Később a pasiknál azt hittem, hogyha majd nagyon szeretem őket, ha nagyon jó leszek (hozzájuk, nem ám magamhoz), akkor engem választanak!!!!

 

Pár nappal később
Epilógus

A múltkor azt taróztuk ki, hogy akkor lennék jól a férfiakkal, ha nem megmenteném őket, hanem elcsábítanám és mozgatnám a szálakat.

“Akkor lennék jól a férfiakkal, ha nem megmenteném, hanem elcsábítanám őket.”

Képzeld, fél órája ment el az ember, hát a végén megállapítottam, hogy ismét inkább segítő voltam, mint csábító. De már közben jót nevettem, mert felismertem. Mondtam is neki, hogy, na ezt megint jól elcsesztem, ezt még gyakorolni kell. Viszont őszinte voltam vele, hogy ez nekem ilyen formában már nem megy.

Aztán annyit azért mondtam neki, hogy nem tudhatja, hogy a felesége mit gondol, mit érez. Lehet, hogy csak senki nem akarja elvinni a balhét. Már többször mondta, hogy a feleségét ez megbántaná, biztos nagyon rosszul élné meg. Byron Katie első mondata: igaz ez? Csak ennyi kellett. Csak nézett – hogy hát tényleg nem tudja, hogy ez rossz lenne-e.

Aztán még beszélgettünk Zoli sumákolásáról is. Erre elmosolyodtam, hogy a párkapcsolat a legélesebb tükör. Ha ő sumákol, elhallgat valamit, nagyon sokszor kiderül, hogy hoppá, az bizony ott volt a másikban is. Ekkor megint nagyot nézett. Hú, de igazad van.

Persze a kronóból tudom, hogy a feleség nagyon erőteljes, egyáltalán nem sérülékeny adottságokkal született, csak nem ilyennek mutatja magát. Szerintem ő maga se tudja, hogy van ott kraft rendesen. Nyugodjon meg. Ennyit segítettem.

 

„Ma ennyit tudtam tenni a bolygó tudatosságáért”.

Egyébként segítek, de érdekes módon nem azért, mert majd megőrülök, hogy én kerülhessek a feleség helyére, ez majdnem hidegen hagy. Inkább empátiából, mert látom, hogy ez az ember el van akadva, és fals, hamis gondolatok vannak a fejében. Már nem érdekel, együtt leszünk-e vagy sem. Inkább, hogy „ma ennyit tudtam tenni a bolygó tudatosságáért”. 🙂 Ez is érdekes tapasztalás nekem.

Ahogy most végigolvastam, amikor elküldted nekem engedélyezni ezt a levelet, rájöttem valamire. Hát, dehogynem! Voltam én az a taró kártya is, ahol a nő a háttérből ügyesen mozgatja a szálakat. Hol egy kis felismertetéssel, hol egy kis elszólással, de bizony mozgattam a háttérben a szálakat. Ez a taró többszintűsége. Nem csinos, játékos, csábító voltam, hanem a szálakat mozgató. Áááááá!

“Én mindig meg voltam győződve, hogy ez nekem nem megy, én nem tudom ezt a tipikus női manipulációt működtetni. Erre tessék, hát dehogynem.”

Mondtam neki, hogy a szívére hallgasson, úgy csinálja, ahogy neki jó, én nem tudhatom, hogy neki(k) mit kéne csinálniuk, de azért egy jó pár korlátot segítettem lebontani. 🙂

 

Amikor a vérré válik az önvizsgálat

És ő tényleg mindig jó volt hozzám, a férfiak többségével ellentétben. Mindig azt nézte, hogy én mit szeretnék, mire vágyom. Persze ez Tündérország egyelőre, mégis ez 5 év megélése így utólag. Ez akár a hétköznapokban is megmaradhatna – nagyrészt.

Tudod, Ildi, imádlak, hogy ezt mind megtanulhattam tőled, és az előszobában állva, csak úgy lazán Byron Katie oldást tudok csinálni valakinek. Mert tudod az jön, hogy most,

… amikor már nem akarom, hogy valaki elváljon, lehet, hogy most fog megtörténni. Vagy nem. 🙂

 

———-
Ajánló:

A tarot kártya is egy módszer, hogy feltárd a témád üzenetét vagy rejtett dinamikáját.

 Tarot tanfolyam

  • 2021. november 17. szerda
    esténként 12 alkalommal

Tarot továbbképzés
újabb 3 alkalom a tanfolyamot végzetteknek – közkívánatra

Ingás tanfolyam

  • 2022. január 24.

A test beszél – csak érteni kell a nyelvét

A test beszél – csak érteni kell a nyelvét

A saját karmád függvényében a szabadságodban áll, hogy kezdj a tested üzenetével valamit vagy kényszerként elszenvedd a működését. A kettő határán találkozok én az ügyfeleimmel.

A test beszél - csak érteni kell a nyelvét A saját karmád függvényében a szabadságodban áll, hogy kezdj a tested üzenetével valamit vagy kényszerként elszenvedd a működését. A kettő határán találkozok én az ügyfeleimmel. A vállfájás, a derékfájás és a mellrák

A vállfájás, a derékfájás és a mellrák

Valójában nem vagyok oda a testi dolgok oldásáért, de be kell látnom, hogy ez egy remek útja a problémák megközelítésének.

Egyszer egy hölgy, aki előtte sose foglalkozott ilyesmivel, eljutott abba a testi állapotba, ahol a bal karját csak nagyon szűk határon belül  volt képes mozgatni. Csak segítséggel tudta a blúzát levenni vagy a melltartóját bekapcsolni. Még mielőtt eltörték volna a karját, hogy újra összecsavarozzák, adott egy esélyt az alternatív módszereknek. Így találkoztunk. Csináltunk egy családállítást kopogtatással. Felismertünk bizonyos mintákat és elengedtük. És csodák csodája, a karját 1-2 napon belül a régi mozgástartományon belül tudta használni.

Amikor nem biztonságos meggyógyulni

Nincs mindig azonnali változás. A páciens tudata nem mindig képes elfogadni az azonnali változást.

“Az nem lehet, hogy 15 éve szenvedek ettől és most egyszer csak vége.”

Az is érdekes, amikor az illető környezete nem képes elfogadni a gyors változást.
Erre az egyik kedvenc történetem Richard Bartlett sztorija, aki csontkovácsként és a mátrixenergia használatával egy régóta kerekesszékhez kötött hölgyet gyógyított meg csodaszerűen. Amikor a férj látta, hogy a felesége a saját lábán jön ki a rendelőből, annyira dühös lett és kiabált a feleségével, hogy a nő pár perc alatt visszaesett az előző állapotába és a férj kitolta őt a rendelőből. Így mindenki megnyugodott.

Tehát nagyon fontos, a “kezelések” alkalmával, hogy mennyire biztonságos a kliensnek a változás. Többnyire szoktam egy kis feloldó gyakorlatot végeztetni, amivel feloldjuk azt a tudati korlátot, miszerint nem biztonságos a változás. Ide érdemes megtalálni a személyre szabott akadályt.

Pl. “Szeretem magam és megbocsátok magamnak minden szinten annak ellenére, hogy tudatosan vagy tudattalanul úgy érzem/gondolom, hogy nem biztonságos számomra a gyógyulás, mert (pl.) elveszíteném az önazonosságomat.”

A derékfájás

Egy másik esetben elég volt annyi a derékfájás elmúlasztásához, hogy alaposan körbejártuk a témát. Pontosan lebontottuk, mit is csinált abban a szent pillanatban, amikor a fájdalom beléhasított.
– Felálltam az ebédtől.
– És miért álltál fel?
– Mert mennem kellett a városba, elintézni valamit.
– Mit kellett elintézni?
– A bankban kellett aláírnom a papírokat, hogy hozzáférjek a párom számlájához.
Ebben a pillanatban leesett neki a tantusz. Pontosan tudta, miről van szó. Ez örök téma az életében. Nem akarja a jómódú párja pénzét, mert ezzel kapcsolatban egy csomó hitrendszeri elakadása van.

Már aznap elmúlt a derékfájása. Azonban később visszajött, mert ez a téma több rétegű és még jó pár szempontból meg kell tisztogatni.

A mellrák

Egy negyvenes hölgynek leoperálták az egyik mellét. Nagyon jól viselte a helyzetet minden szempontból. Egészségtudata volt, bár áttéteket diagnosztizáltak nála. Egyszerűen tudni akarta, mi az oka a betegségének. Kell lennie valami értelmes magyarázatnak.
Kiszámoltam a Kronóját és a küldetésszámát, de csak az utóbbira volt szükség. Végül ez foglalta össze egy mondatba a betegség okait.
Az öccséről és annak a családjáról beszélgettünk. Napi szinten jár hozzájuk. A 4 gyerek, az állatok, … Sok a teendő és neki nincs gyereke. Mindenben segítette az öccsét. Még a munkahelyi adminisztrációt is elvégezte helyette. Amikor annak egy komoly tanulmányt kellett beadnia, akkor azt is megírta helyette.
-Nekem ez nem nagy ügy. Szeretek írni. Szívesen csináltam. De amikor az állatait is én etetem, olykor elegem van. A gyerekeit pedig imádom. Csak a látogatásaim után úgy érzem magam, mint egy kifacsart tejeszacskó.

A  mellrák üzenete

Ez megütötte a fülem. Milyen plasztikusan fogalmazott a kifacsart tejeszacskóval. És a melle helye most tényleg egy kifacsart tejeszacskó.
– Ha több időd lenne és nem a bátyád dolgaival foglalkoznál, hogy élnéd az életedet?
Széles mosolyra húzódott a szája és mesélt a növényeiről és a házáról, meg az összes dologról, amire nincs ideje.

Arra dolgoztunk, hogy a saját életéért vállaljon felelősséget. Csak azt csinálja meg, ami az ő dolga. Az energiák áramoltatásánál pedig vegye figyelembe, hogyha a gyerekekkel találkozik, akkor nem a saját energiáját kell odaadnia, hanem a magán keresztül áramoltatott energiát. Van ott bőven, ahonnan az jön. Ez egy külön téma, de ő pontosan tudta, miről beszélek.

Nagyon rövid időn belül jelezte, hogy minden nehézség és sértődés nélkül ki tudja jelölni a határait. A testvére egyáltalán nem neheztel. Aztán meg is műtötték, de szerencsére nincsenek további áttétek és a daganat helye is oké.

Később újból kellett ezzel a mellrákkal  foglalkozni, de az egy teljesen más, kardinális női téma az életében.

Ha a te tested is üzen valamit, de nem érted, akkor ebben tudok segíteni.

———-
Ajánló:

A tarot kártya is egy módszer, hofy feltárd a témád üzenetét vagy rejtett dinamikáját.

 Tarot tanfolyam

  • 2021. november 17. szerda
    esténként 12 alkalom

2. Családállítás Szegeden 2021. október 9. szombat  9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

 

3. Januárban indul majd az ingás tanfolyam

Szakítás utáni történet 2. – új nézőpontok egy szakításhoz

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy Reni számára a szakítás olyan, mint egy verseny.
Annyira belelendült kopogtatásba, hogy közben ő finomította a mondatait. Egyre közelebb került az igazsághoz.

Az előző rész ITT:

Szakítás utáni történet - új nézőpontok egy szakításhoz

 

Kopogtatás:

  • Az eddigi szakításaimban én nyertem.

Mit jelent ez?
– Úgy érzem, az eddigi szakításaimban én nyertem, mert nem kellett őket közel engednem.
– Miért jó ez neked?
– Mert így nem irányítanak.

Kopogtatás:

  • Nem biztonságos közel engednem a párjaimat, mert akkor én irányítok.

Az elején említetted, hogy a kapcsolataidban van egy biztonságos sáv közöttünk, nem tudunk találkozni. Mintha lenne egy szakadék, ami elválaszt a férfiaktól.

Kopogtatás:

  • Mi lenne, ha ugranék? Bele a szakadékba.
  • Vajon mit akarok megúszni?
  • Vajon mire kell ez a sáv?
  • Mi ez a biztonságos sáv?
  • Mi az, amit védek?
  • Mi az, amit el akarok kerülni?
  • Milyen lehetőséggel nem akarok élni?
  • Mi az, amibe nem akarok belemenni teljesen?

– Eszedbe jutott ezekről valami?
– Nekem az anyaság jut eszembe.
Erről külön beszélgettünk Renivel.

Meg akarom úszni az anyaságot

Kopogtatás:

  • Elhittem azt a hülyeséget, hogy valami baj van velem, mert meg akarom úszni az anyaságot.
  • Vajon ki lennék enélkül a gondolat nélkül, hogy baj van velem?

Akkor nem lenne pasim?
– Micsodaaa?
– Hát, mindenki úgyis gyereket akar.
– Akkor nem értetted a kérdést. Ha elfogadnád azt az állapotodat, hogy most te vagy az a csaj, aki nem akar gyereket?
– De igazából már szeretnék. Akkor mi ez?
– Gondold csak végig! Soha nem akartál gyereket?
– Hát, Zsigának nem.
– Szerintem, te csak neki nem akartál gyereket szülni. A rendszered pontosan jelezte, hogy neki nem akartál szülni. Akartad, hogy a gyerekednek olyan szaga legyen, úgy nevessen, rá hasonlítson?
– Végülis igen. Én Zsiga családját nem akartam.
– Pedig azt Zsigával együtt adják. Szerintem az igazi férfi ki fogja váltani belőled a gyerek akarását.
– A mostani párod kiváltja-e belőled azt az érzést, hogy csináljunk gyereket?
– Igen – vágta rá azonnal.
– Látod, ezen nem kellett gondolkoznod. Pedig ő nem is az a rendes-ember-típus.
– Hát, igen.

A többiek lúzernek tartanak

Kopogtatás:

  • Attól tartok, a többiek lúzernek tartanak, mert engem egy másikért elhagytak.

– Tudsz-e róla, hogy valóban annak tartanak?
– Nem.
– Van olyan, akiről tudod, hogy lúzernek tart?
– Talán Zsiga barátai.
– Ők mit gondolnak szerinted?
– Hogy nekem semmi sem volt jó?
– És ez igaz?
– Igaz – nevetünk.
– Én emlékszem még egy-két régi oldásunkra. Eléggé szenvedtél. Szerinted lúzerság, hogy neked sok minden nem felelt meg a régi életedből?
– Nem, csak más voltam, mint ők.

Házi feladat a következő megbocsátó formula:

  • Szeretem magam és megbocsátok magamnak minden szinten, hogy nem akartam egy olyan családhoz tartozni, akik nagyon mások, mint én.


Mi a mondatod megfordítása?

Kopogtatás:

  • Attól tartok, hogy lúzernek tartom magam, amiért egy másikért elhagytak.
  • Valójában én tartom magam lúzernek, mert másért elhagytak.
  • Valójában nem is hagytak el, mert én hagytam el Zsigát.
  • Azzal a gondolattal bántalmazom magam, hogy engem elhagytak és lúzer vagyok.
  • Azzal szórakoztatom magam, hogy biztos más is ezt gondolja – hogy jól tudjak szenvedni.

– De tényleg, engem nem is hagytak el! 🙂

  • Én tartom magam lúzernek, mert leléptem onnan, ahol sok dolog nem volt jó nekem.
  • Én tartom magam lúzernek, mert elhagytam Zsigát, de inkább a családját.
  • Mi van, ha inkább hősnek tartanám magam?
  • Én vagyok az, aki ugrott – a szakadékba.
  • Van egy olyan nézőpontom, hogy lúzer vagyok, miközben egy hős vagyok, mert bevállaltam.

– Tudod, hányan nem teszik ezt meg? Akik később belesavanyodnak, belebetegednek a kapcsolatukba, depressziósak vagy kövérek lesznek.

Kopogtatás:

  • Én tartom magam lúzernek, és ezt most megbocsátom magamnak.
  • Lúzernek gondolom magam, pedig én vagyok az a nő, aki el tudta képzelni, hogy lehet ennél jobb is.
  • Ehelyett akár hős is lehetnék.
  • Lúzernek érzem magam, pedig a szerelmet választottam.
  • Egy lúzernek tartom magam, mert még a bútoraimat is ott hagytam.

– Tudod, milyen kevesen képesek erre? Hányan ragaszkodnak a tárgyakhoz, a bútorokhoz, az ágyneműhöz és emiatt maradnak még 20-30 évet.
Te leszel az a nő, akinek vadonatúj ágyneműje lesz. 🙂
Ma is olyan bútorokat választanál vagy olyan ágyneműt?
– Nem.

Kopogtatás:

  • Eddig lúzernek éreztem magam, de én vagyok az, akinek új ágyneműje lesz. (nevetünk)

– Szerinted ki a lúzer? Aki az új ágyneműben alszik, vagy az, aki az előző nő által vásároltban?

Az utánam következő nők csodálatosabbak

– Ez mit is jelentett?
– Az ismerőseim olyanokat mesélnek, mintha az igazi párját mindenki utánam találná meg. Én senkinek nem vagyok az igazi párja. Vagy az előző volt az, vagy az utánam jövő lett az. Aki odaillik.
– Akkor ezzel a gondolatoddal dolgozzunk most. Remek lehetőségek vannak ebben a szenvedést okozó gondolatban.

Kopogtatás:

  • Az előttem és az utánam jövők csodálatosak, csak én vagyok ilyen szar.
  • Azt kéne észrevennem, hogy valóban megtalálták a párjukat.
  • Milyen tehetségesen leléptem onnan, ahol nem én voltam az ideális pár. Ezek szerint még nem találtam meg az ideális párt.
  • Milyen jó, hogy a többiek megtalálták az ideális párjukat!

– Miért jó az – kérdezi Reni tőlem.
Hát ha még mindig loholnának utánad, veszkődnének, írogatnának, … Jó lenne ez neked, hiányozna? Szerencsére te nem vagy velük, mert nekik nem te vagy az igazi. Melyikkel volt pasiddal szeretnél most együtt lenni?
– Hú, egyikkel sem.
– Most csak képzeld el, ha bármelyikükkel együtt kéne aludnod.
– Jaj!
– Akkor még szerencsés is vagy.

Kopogtatás:

  • Én vagyok az a nő, aki addig keres, amíg meg nem találja az ideálist.
  • Elhittem azt a hülyeséget,
  • … hogy én nem találhatom meg az ideális páromat
  • … hogy nekem nincs ideális párom
  • … hogy engem nem akar senki úgy igazán
  • … hogy én kevés vagyok mindenkinek
  • … hogy csak úgy bekerültem és azt nézik, hogyan tudnának tőlem megszabadulni
  • … hogy ha már itt vagyok, megtartanak, csak jó leszek valamire.
Ki lennél a történeted nélkül?

– Képzeld el, hogy egy nagyon kizsigerelt nap után elfelejtenél mindent. Nem érdekelne semmi, hogy el szoktak-e hagyni vagy sem, hogy ideális vagy-e vagy sem.
– Felszabadult! 🙂

Kopogtatás:

  • Hajlandó vagyok megtapasztalni, hogy milyen vagyok a történetemről.
  • Amikor nem tudok arról, hogy én nem kellek.
  • Amikor nem tudok arról, hogy meg akarom találni az ideális páromat.
  • Csak megyek és vagyok és pont én vagyok a legjobb valakinek.
  • Ezt az embert keresem, akinek pont így vagyok jó.
  • Annyira szerencsés vagyok, hogy a többiek nem választottak.
  • Még mindig megtalálhatom az ideális páromat.
  • Hajlandó vagyok beleugrani a szakadékba, ahol leszarom az egészet
  • Hajlandó vagyok nem keresni az igazit,
    amnéziásan és felszabadultan beesni, hogy lássák ki is vagyok valójában.
Nem tudtam élni a lehetőséggel

– Azt állítottad, hogy a legrosszabb az, miszerint Zsiga új nője tudott élni a lehetőséggel, amivel én nem.

Kopogtatás:

Negatív:

  • Attól a gondolattól szenvedek, hogy Zsiga nője tudott élni azzal a lehetőséggel, amivel én nem.

Pozitív:

  • Valójában ez a nő tudott élni azzal a lehetőséggel, amivel én nem akartam.
  • A legjobb az, hogy nem éltem azzal a lehetőséggel, amivel nem akartam élni.

– Reni! Szerintem itt mentődött meg az életed. Én annyi embert kezelek, akik nem azzal élnek, akivel élniük kéne. De hát olyan rendes, meg van két gyerekünk, meg az anyósomat is úgy szeretem, … mondják. Mekkora csapda! Még utálni se tudják a férjüket, mert rendes és így nem tudják elhagyni.
Érted?

Kopogtatás:

  • Olyan szerencsés vagyok, mert nem tudtam élni azzal a lehetőséggel, amivel nem is akartam.

Az a nagy szerencsétlenség, amikor az ember él azzal a lehetőséggel, amivel valójában nem is akar.


Megjegyzés

Azért tudok ilyen scirpteket megoszatni veletek, mert a klienseimnek javasolni szoktam, hogy vegyék föl a találkozónkat. Elsősorban azért mert sok infó hangzik el. Másrészt azért tudunk egy alkalommal ekkorát meríteni, mert Ők megtanulják a módszert (ÉFT) és egyedül az elhangzott mondatokkal elvégzik a mennyiségi munkát.

Aztán olykor eszembe jut elkérni tőlük, hogy megírhassam az eseteket.
Miután megírtam a fentieket, elküldtem Reninek, Bár már áldását adta egyszer rá, úgy voltam vele, jobb, ha még egyszer. Reni nemhogy hozzájárult, hanem hozzátette:

Persze, mehet ki nyugodtan. Azóta le is tisztázódott bennem és sok mindent már egészen másképp látok. Felkönnyültem!”

 

———-
Ajánló:

 

2. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom

3. Családállítás Szegeden 2021. október 9. szombat  9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

 

4. Januárban indul majd az ingás tanfolyam

 

Égesd el ami már nem szolgál – tudás, …

ÉGESD EL!
Az oldás végén legtöbbször házi feladatot is adok. Van az úgy, hogy rá kell erősíteni a közös munkára.
  • Néha a tudat mélyéből lassan távoznak a programok.
  • Máskor a kliensnek van szüksége a lassú elengedésre. Ugyanis vannak olyan adottságú emberek, akik lassan szeretnek “gyógyulni”. Az azonnali változást be se tudnák fogadni. Erről a Kronó tanfolyamon külön beszélünk majd.
Amikor egy régi kliens elteszi, később pedig magával hozza a régi feladatokat, rajzokat, korrekciókat, én azt szoktam javasolni, hogy nyugodtan égesse el, dobja ki.
Az már nincs.
Az akkor úgy volt, most meg másképp van.
Minek tartogatni, lefűzni a régi butaságainkat?
Talán még jó elengedési gyakorlat, ha elégetjük a régi házi feladatokat. 🙂
Te mit égetnél el?
A régi holmik, régi jegyzetek, elavult tudások energiát kötnek le. A te energiádat.
Te mit égetnél el, ami már nem ad hozzá az életedhez?
Holnap kezdődik a teljesen megújult Kronó tanfolyam.
– ha meg akarod érteni a gyerekedet /állatkádat
– ha a válás szélén állsz, mert elbeszéltek egymás mellett
– ha rottyon van az energiarendszered:
A KRONÓ holnap este rád vár.
9 estés AHA! élmény.
Szóval, te mit égetnél el?
Menj és csináld!

KUKORI Kronója – mindenki valamilyennek született

KUKORI Kronója
Kaptam egy levelet nem rég. A posta teleragasztotta a borítékot Kukori és Kotkoda mintás bélyegekkel. Így terelődött a szó Kukori személyiségére.
Megjegyeztem, hogy én csak akkor tudok ehhez bármit is hozzáfűzni, ha megmondják, mikor született napra pontosan.
És megmondták!
1971. április 04.
Én meg kiszámoltam. 🙂
Akkorát nevettem, mert tényleg passzol!
Pedig egy rajzfilm figuráról van szó. 🙂
– Fizikilag hirtelen, kapkodó, de izgága, érzékeny és fáradékony egyszerre.
– Érzelmileg pedig szenvedélyes, sokat beszél, nagy hangú, …
– Szellemileg állandóan kombinál: produktív.
Közben az egyik résztvevő még azt is megtudta, hogy
“Egyébként ez a karakter volt az alapötlet, ugyanis a készítő egyik kolléganője állandóan arról panaszkodott, hogy a férje nem hajlandó semmilyen házimunka elvégzésére. Szerintem ez tiszta kronó sztori…”

Szakítás utáni történet 1. – a régi kapcsolat idealizálása

Szakítás után

Reni a harmincas éveiben jár. Gyönyörű, akár egy modell. Ráadásul még okos is. Ő és a párja sokat tettek, hogy rendbehozzák a kapcsolatukat, de végül belátták, hogy ez egy megjavíthatatlan történet.

A régi kapcsolatok idealizálása

– Végül elváltunk Zsigával. Ő gyorsan továbblépett, nemsoká gyereke is lesz. Nagyon nehéz volt ezt elfogadni.
– Tényleg?
– Megfigyeltem magamon, hogy ha egy kapcsolatból kilépek, a múlt hirtelen valami csodás mesévé alakul a fejemben. Ilyenkor a régi embereket meg akarom tartani egyfajta kapaszkodónak. Jaj, milyen jó lett volna vele, ha …! Már megfigyeltem, hogy amikor jön egy új pasi, akkor szarnak érzékelem és az előző után vágyódok. Amíg Zsigával voltam, az azt megelőzőről álmodoztam. Most, hogy Rafival vagyok, Zsigáról ábrándozom. Idealizálom az akkori életünket. Erre már teljesen éber lettem. Mintha lenne köztem és a férfiak között egy vonal. A mögöttem levőtől és a jelenlegitől is elválaszt egy szakadék, amin nem tudok átlépni. Elkerüljük egymást. Még az is lehet, hogy nem a férfiakról van szó, csak rajtuk keresztül élem ezt át.

(Most épp új munkahelyen kezdtem, sok az elvárás és nagyon komolyan veszem. De jó a fizu és ez majd jól jön, ha gyesre megyek.
– Rafitól szeretnél gyereket?
– Igen. Bár vannak rosszabb periódusaink, de alapvetően igen. Vele most nem tudunk találkozni. Még fél év. Talán nem is baj.
– Ez a tisztázó magány időszaka?
– Nem, valahogy mindig megteremtem, hogy valamire várni kelljen. Nehogy azt higgyék rólam, hogy csak úgy beleülök a tutiba. Kell egy nehéz sztori, hadd lássák az emberek, hogy kitartok. A rosszban is partner vagyok.)

 

Családállítás Szegeden 2021. október 9. szombat  9:00
Tarot:

A tarot szerint nem arra fókuszálsz, amire kéne. Így elveszítheted a lényeges, igazán fontos dolgokat. Pedig e pillanatban lenne itt jó hír, lehetőség, tiszta szándékú férfi. Csak a te figyelmedet a régi veszteségek foglalják le. Mit hagytál ott, milyen tárgyaid maradtak ott, stb.

Tarot tanfolyam

2021. október 13. szerda esténként 12 alkalom
Kire neheztelsz?
A volt férj megítélése

Byron Katie módszere gyakran beválik.
Amikor megítélünk valakit, csak azért tesszük, hogy az ítélkezőről tudjunk meg valamit. Egyfajta tükör módszer.

– Kire neheztelsz?
– Zsigára
– Miért?
– Túl gyorsan továbblépett.
– Hogy kellett volna csinálnia?
– Úgy, hogy sokáig nem jön össze senkivel. Csak rám gondol és szomorkodik.
– Mennyi időbe telt ez Zsigának?
– Hát, egy hétbe.
– Mit jelentett ez neked?
– Hogy ennyit jelentettem neki? Nekem nehéz őt elengedni, ő meg azonnal továbblépett.
– És ez mit jelent számodra?
– Azt, hogy becsapott.
– Tehát, ha valaki azonnal továbblép, az azt jelenti, hogy becsapott?
– Igen.
– Mitől lennél jobban? Mire lenne szükséged?
– Hm.
– Mit tanácsolnál neki, ha meghallgatna?
– Nem tudom – sokáig gondolkodik.
– 1. Engedje el a szüleit.
– Miért?
– Mert a mi házasságunkat tönkre tették.
– És még?
– 2. Ismerje el, hogy micsoda hozzájárulás voltam az életéhez.
– 3. Szeressen, csak úgy szeressen. Mint akivel volt közös múltja. Úgy érzem örül, hogy lelépett, mintha sose ismert volna.
– Milyen ember az olyan ember, aki gyorsan továbblép, nem szomorkodik, nem gondolkodik a kapcsolatotokon?
– Kihasználó, áruló, önző – közben sírdogál.
– Mitől tartasz Zsigát illetően?
– Nem akarom őket együtt látni az új nőjével, mert arra emlékeztet, hogy ez a nő tudott élni azzal a lehetőséggel, ami nekem is megvolt.

Kronobiológia tanfolyam

2021. szeptember 23. csütörtök
esténként 9 alkalommal
Az oldás – ÉFT kopogtatás és megfordítások

Sokat szoktam kopogtatni az ügyfelekkel, mert az intellektuális felismeréseken túl szükség van az emlékek, az érzések és a gondolatok törlésére a sejtes memóriából. Pusztán a megértés nem elég, ezt tapasztalatból tudom.
(ÉFT – Érzelmi felszabadító technika és Byron Katie: 4 kérdés módszere)

Először engedjük át az alábbi fájdalmas mondatot:

Kopogtatás:

  • Az, hogy Zsiga azonnal továbblépett, az azt jelenteti számomra, hogy nem is szeretett.
  • Becsapottnak érzem magam, amikor elhiszem, hogy Zsiga azonnal továbblépett és ez azt jelenti, hogy nem is szeretett.

– Szerintem nekem más a bajom. Valójában inkább ezt cikinek érzem mások előtt. Megalázott.

Kopogtatás:

  • Mivel mást választott, mások előtt megalázott.

– Szörnyű, de az foglalkoztat, mit gondolnak mások. Biztos azt hiszik a többiek, hogy ő lépett először, pedig én hagytam ott.
– Miért fontos ez?
– Mert a többiek lúzernek tartanak, akit megaláztak és elhagytak másért. Ez annyira tipikus. Többször is előfordult a régi kapcsolataimban, hogy az exeim azonnal találtak maguknak valakit és a barátok dicsérgették őket, hogy milyen aranyosak, meg tökre összeillenek, … Én meg mekkora szar voltam.
– Ezt mondta bárki is?
– Neeem. De ha a következőt dicsérik, az azt jelenti.

Kopogtatás:

  • Ha a következőt dicsérik, az azt jelenti, hogy szar vagyok.

– Ezek a programok futnak benned. Egy kissé hatástalanítottuk őket. Bár tudod, hogy nem igazak, de mélyen a rendszered igaznak hiszi. Ezért kell kopogtatni.
Kezdjük el a megfordításokat. Hátha elég nyitott-e már az elméd.

Ha valaki továbblép, azt jelenti, hogy nem szeretett?

– Emlékezz az első mondatodra, amitől csalódottnak érezted magad:

Kopogtatás:

  • Az, hogy Zsiga azonnal továbblépett, az azt jelenteti számomra, hogy nem is szeretett.

– Ha nem tudnál erről az egészről semmit, nem jelentene semmit az, hogy ő talált valakit. A benned feltoluló képek nélkül hogyan éreznéd magad?
– Felszabadultan!
– Akkor nézzük, hogyan tudnád megfordítani ezt az állítást!
– Például Zsiga szerette magát annyira, hogy továbblépett.
– Hogyan igaz ez?
– Hát, nagyon akart gyereket és keresett valakit, aki kapható erre.
– Meg tudod fordítani másképpen?
– Szeretett annyira, hogy nem lépett tovább.
– Hm. Érdekes. Tudsz rá valami példát mondani, hogyan igaz ez? – Sokáig gondolkozik. – Szerinted van esély arra, hogy azért nem teljesen lépett tovább?
Elpityeredik.
– Igen. Bár bosszantott, hogy semmit nem dobtak ki, amit én vettem a lakásba, még egy törölközőt sem, de lehet, hogy ez amiatt van, mert még nem lépett túl kettőnkön teljesen. Tényleg mindent úgy hagytak.
– Igen, még ez is lehet. Milyen érzés erre a mondatra gondolni?
Tudhatod-e, hogy mennyire lépett rajtad túl Zsiga? Ki tudja, esténként mire gondol. Ki tudja, hányszor hasonlít össze benneteket, vágyódik a főztödre, … Ki tudja? – Nagyon elgyötört.
– Szerintem ez a Zsiga igenis szeretett téged. Az, hogy gyorsan továbblépett, akár azt is jelentheti, hogy azonnal kellett egy fájdalomcsillapító. Akár.

Kopogtatás:

  • Eddig azzal bántottam magam, hogy ha gyorsan lelép, az azt jelenti, hogy nem szeretett.
  • De most azt választom, hogy ezt nem tudhatom.
  • De most azt választom, hogy azért csajozott be azonnal, mert igenis szeretett és ez működött neki.

Sírdogál.
– Igen, majd ha már ki tudja dobni a bútoraidat, a törölközőidet, akkor túljutott rajtad.
Ha már tudtok közös társaságba járni, akkor túljutottatok egymáson.

Vajon mit gondolnak mások?

Kopogtatás:

  • Ciki és megalázó, mert a többiek azt hiszik, hogy engem hagytak el.

Pár mondat után már nem sok érzelem volt benne.
– Mit érzel most?
– Hát, ez szerintem olyan hülyeség.
– Igen, de az előbb még fontos volt. Jó, hogy kikopogtattuk. Tudhatjuk-e mit gondolnak a többiek valójában?
– Nem.
– Biztos, hogy azt gondolják, hogy Zsiga hagyott el téged?
– Nem
– Miért fontos, hogy ne ezt higgyék?
– Mert én jobb vagyok.

Kopogtatás:

  • Arra vágyom, hogy azt gondolják, én jobb vagyok.

– Igaz-e ez?
– Nem.
– Őszinte választ kérek.
– Nem.
– Mit jelent most itt, hogy jobb vagy? Ebben a tekintetben.
– Azt, hogy én jobban odatettem magam. … De még ez sem igaz.
– Időzzünk el itt egy picit.

Kopogtatás:

  • Azt akarom, hogy úgy tudják, hogy én jobb vagyok.

Kopogtatás:

  • Számomra a szakítás olyan, mint egy verseny. Tudnom kell, ki győzött.

– Ki szokott győzni a te szakításaidban?
– Én.
– Ez igaz?
– Nem.
– Nem kell rávágnod a nemet.
– Én valóban így érzem. Ez az egész csak egy elmeszülemény.

– Milyen jó felismerés!

 

Gyógyítsd magad, gyógyulj Renivel!

Ez volt az oldás első része.
Ha bármelyik gondolat megérint, érdemes végigkopogtatnod – akár több körben is – az adott mondatot. Mindaddig, amíg unalmasnak, intenzitás nélkülinek nem érzed.

———-
Ajánló:

1. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

———-

2. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom
———-

3. Családállítás Szegeden 2021. október 9. szombat  9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

———-

4. Januárban indul majd az ingás tanfolyam

Az állandóan ismételt hiba – Hogyan spóroljuk meg 12 évnyi veszekedést?

Az állandóan ismételt hiba
A buta ember ugyanazt a hibát ismétli, az okos megtanulja mitől működik az élete.
Bizonyára észrevetted, mennyire különbözőek vagyunk. Mindenki másképp működik. Nincs egységes szabály arra, kinek mi válik be. Viszont van olyan módszer, a Kronobiológia, amely megmutatja a te egyéni működési szabályodat. Igenis van egy rendszer abban, hogyan bírod a terhelést, milyen szeretetre vágysz, mennyit bír az elméd, …
Mindig ugyanazt mondod – és bejött?
Egy ismerősömmel együtt nyaraltunk és két héten keresztül mindig ugyanazt a drámát kellett végighallgatnom. Az apa este 8 körül elkezdte mondani a fiának, hogy nemsoká le kell majd feküdni. Aztán fél óra múlva is szólt a gyereknek, hogy most már készülődjön. A harmadik napra kívülről tudtam, hogy ezek a felszólítások egyre sűrűsödni fognak. Majd 9 körül eldurvul a helyzet. Végül óriási drámává válik. Sok üvöltözés után az apa rávette a fiát, hogy az megmossa a fogát, fürödjön és lefeküdjön. MIndenki feszült és boldogtalan volt.
.
.
Miután nap, mint nap végig kellett hallgatnom ezt a fesztivált, megkérdeztem óvatosan az apukát, hogy mióta megy ez így? Azt mondta, hogy mióta ismeri a gyerekét, azóta.
– És bevált? – kérdeztem.
– Eddig még nem, de egyszer majd csak megérti.
– Nem gondolkoztál el rajta, hogy ha 12 évig nem sikerült eredményt elérned, akkor talán az idén se jön össze?
– Miért, mit kéne tennem? – kérdezte.

– Mikor is született a fiad? Ja, és a te születési dátumodra is szükségem van.

Hogyan spóroljuk meg 12 évnyi veszekedést?
Beigazolódott a gyanúm, egész más adottsággal születtek. Az apának arra volt szüksége, hogy mindig ugyanabban az időpontban, korán lefeküdjön, nagyot aludjon. Elvégezze az esti rutint, mindig ugyanúgy. Emiatt azt feltételezte, hogy a gyerekének is pont erre van szüksége. A gyerek viszont pont fordítva működött. Minden változást könnyen vett, alig kellett aludnia és semmire se kellett felkészülnie. Ő maga volt a spontaneitás. Halálosan ideges lett attól, hogy őt előre felkészítik valamire. Arra meg pláne, hogy mindjárt le kell feküdni.
Ezért megbeszéltük, hogy apa másnap így fog eljárni.
Az apuka tűkön ült egy órán keresztül, de kibírta, hogy nem ment a fiához előkészíteni a terepet a lefekvéshez. Majd kilenckor azt mondta, hogy gyere mossunk fogat, aztán alvás. A fiú még kialkudott két percet, hogy befejezze a játékot, utána pikk-pakk lefeküdtek békében és nyugalomban.
Akár mindenki kronobiológiai képletét is megismerheted
Mindezt azért meséltem el, mert sokak életében vannak állandóan ismételt történetek, amelyek nem haladnak sehova.
Azért, mert nem ismerik magukat, a kronobiológiai képletüket. Ha az apuka ismerte volna a saját lassú sodrású, felkészülésre vágyó fizikai adottságát, illetve a fiának azt a minimális fékező erejét, ami a legváratlanabb helyzetekhez is tud alkalmazkodni, akkor képes lett volna eredményesen bánni a gyerekével.
Megspórolhatott volna 12 évnyi esti ordítozást.
Ha te is szeretnéd végre tudni, milyennek is születtél,
illetve a szeretteid,
ne hagyd ki a szeptember 23-án induló Kronobiológia tanfolyamot.
Részvételi díj szeptember 10ig jelentkezéssel: 72.000.-
Utána: 82.000.-
Foglald le a helyed időben!
———-
Ajánló:

1. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

———-

2. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom
———-

3. Családállítás Szegeden szeptember 12. vasárnap 9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

———-

4. Januárban indul majd az ingás tanfolyam

Az időutazó – ma is megváltoztathatod a múltat

Az időutazó

(Csak azoknak ajánlom ezt a cikkemet, akik nyitottak az öt érzékszerven túli valóságokra.)

Az emberi elme számára nehezem felfogható az időutazás. Nekem mostanában több tapasztalatom is volt velük kapcsolatban.

Magasabban fejlett lények gyakran alkalmazzák.
A beszélgetések Istennel című könyvben is olvastam róla. Ha például visszamész időben, akkor a jelenlegi éned látogatását kísértetjárásként is érzékelheted.

 

A jövőbeli én üzenete

Sok évnyi tapasztalat után az időutazó bekerült az ingás jegyzetbe, az entitások táblázatba.

Így történhetett meg a következő eset, amikor egy igen racionális férfi jelentkezett be hozzám. Igyekeztem úgy dolgozni, hogy a módszereimmel ne zavarjam meg őt. Mégis csak az jött ki, hogy addig bele sem kezdhetünk a munkába, amíg ingával nem csinálok neki egy előtisztítást.

Egyből az időutazó jelentkezett be, bár pont nem szerettem volna neki ilyesmivel előállni. Egy életem, egy halálom, vettem egy nagy levegőt és elmondtam, mit mutat az inga. Az ő időutazója szeretne neki mondani valamit 5 évvel későbbről. Vagyis a jövőbeli énje látogatott el hozzá, mert üzenni akart neki valamit. Arra kapacitálta, hogy váltson pályát és akár taníthatna is. A férfi elmesélte, hogy egy ideje éppen ezen gondolkozik és nagy kedve lenne tanítani a szakmájával kapcsolatban valamit. Huh, ezt megúsztam!
Túljutottunk ezen és haladtunk tovább az oldásban. Lényeg, ami a lényeg, két nap múlva örömmel jelezte a felesége, hogy a férjének felajánlottak egy állást és ő azonnal el is fogadta. Úgy tűnik elindult az önmagának adott instrukciók felé.

Ma is időutaztam

Az egyik ismerősöm Horvátországból tartott hazafelé a nyaralásból. Nagyon megrekedt a forgalom. Tulajdonképpen gyalog lehagyták volna saját magukat. Egy ideje már reménytelenül araszoltak, amikor írt nekem, hogy csináljak valamit. Sajnos abban a pillanatban nem tudtam az ingához nyúlni, de egy óra múlva egy gyorsat „tekertem” és megüzentem neki, hogy “csak most tudtam egy gyorsat tisztítani” Ő pedig válaszként egy hahotázó fejet küldött. Nem tudtam mire vélni, de azt mondta, hogy majd délután elmeséli, amikor találkozunk.

Kiderült, hogy ezt az üzenetet két nappal ezelőtt küldte. Csodálkoztam is, hogy miért kedden jön haza, nem akkor szokták a turnusok váltani egymást. Én csak most kaptam meg az üzit és utána ingáztam rá. És így is működött!

Megtudtam, hogy az üzenet elküldése után röviddel kitisztult az autópálya és csodás vezetési élményben volt része hazáig.

Tulajdonképpen a tisztítást napokkal ezelőtt megkapta, annak ellenére, hogy én csak ma délelőtt csináltam meg. Vagyis elképzelhetjük úgy, mintha időben visszamentem volna és az akkori időpont eseményeit varázsoltam volna meg minden résztvevő legfőbb javára.

Hát így.

Már évekkel ezelőtt elmesélte a mai felismerését

Miután elmeséltem ezt a kolléganőmnek, témát váltottunk. Ő is meg akarta osztani velem egy felismerését az egyik tarot lappal kapcsolatban.

– De hát ezt már évekkel ezelőtt elmondtad nekem. Én már így is tanítom. Emlékszem, amikor megosztottad velem egy ebédnél. Úgy csodáltalak, milyen nagyszerű ötleteid vannak.
– Ez hihetetlen. Én meg itt örömködök, milyn nagyszerű felismerésem volt az előbbi munka során.
– Valóban megvolt ezt a jelenlegi felismerésed, de nekem 1-2 évvel ezelőtt már elmondtad. Azóta is rendszeresen felhesználom.

És még lehetne sorolni.
Hányszor vissza lehet menni a múltba, de olykor a jövöbe is, hogy elrendezzük a dolgokat, vagy hogy megtisztítsuk a jövőt. A jövő is hat ránk, nem csak a múlt.

Egy Ingás Sorstisztítást végző tanítványom is többször értetlenkedett azon, hogyan is tett csodát. A rokonai már többször megkérték, hogy egy-egy betegségre vagy sorstani elakadásra ugyan tisztítson már. Ő elvállalta, aztán elfelejtette. Majd később észbekapott és megcsinálta a tisztítást. Amikor később beszélt a rokonnal vagy ismerőssel, mindig nagyon hálásak voltak, mert szinte azonnalinak és nagyon hatásosnak találták a több nappal későbbi ingázást.

Tanulság: mindegy mikor végzed el azt a múltbéli dolgot, az el van végezve.

—————————

Ajánló

 

A héten szerdán fogadok Budapesten ügyfeleket.

1. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

 

2. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom

3. Családállítás Szegeden szeptember 12. vasárnap 9:00
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

 

 

 

Nem érdemlem meg az elismerést – kopogtató gyakorlat

Tartalom:
  • Kronó honlapot készítünk
  • Kis nyári színes
  • ÉFT kopogtatós gyakorlat (videó)
  • Programok

Régen jelentkeztem, pedig nagyon aktív vagyok. Csak most nem a nyilvánosság előtt zajlik a munka.

Kronó honlapot készítünk

Kolléganőmmel fejlesztünk egy új Kronó honlapot, ahol majd követheted a bioritmusodat, kiszámolhatod a saját és mások kronobiológiai adottságát és megtanulhatod a kronót. Megnézheted milyen energiákkal születtél és másokkal hogyan kapcsolódsz. Van-e sorstani vagy karmikus kapcsolatotok. Persze ennél sokkal többet is kínálunk, de most csak pletykáltam.

90%-nál tartunk, vagyis a finisben. A komplett Kronó I. tanfolyam videói már el is készültek.
És a II. rész is, ahol a kapcsolatokat vizsgáljuk, a jövő héten elkészül. Szóval, haladunk.

 

Kis nyári színes

Közben persze nyaraltam is, ahol a fő szempont a „hogyan csináljak semmit” volt. Hamar belejöttem. Én és a Balaton továbbra is nagyon jóban vagyunk. Amikor este elcsendesedett a víz, beeveztem a horizontig és csak feküdtem a deszkámon, bámultam az eget. Aztán kényelmetlen lett, és hasra fordultam. Pár nap után a családom sem aggódott, mert sötétedésre partra vetődtem.

 

Ajándék kopogtatós gyakorlat

Annyi kronós videót készítettem, mára egészen belejöttem. Ezért az egyik munkám után azt mondtam az ügyfelemnek, hogy ezt az utolsó gyakorlatot felveszem videóra és majd átismételheti velem. Így mindenkinek hasznos lesz.
Ahogy viccesen mondani szoktam: aznap így tudtam hozzájárulni a bolygó tudatosságához.

(38 fok volt és csak kiléptem a tornácra. Ez meg is látszik rajtam. De nem ez a fontos.)

Címe: Nem érdemlem meg az elismerést

 

Ha érint a téma, csináld meg velem.
Ha nem érint, a kopogtatás akkor is jót fog tenni energetikailag. És ha csak egy mondatot profitálsz belőle, máris megérte.

 

—————————

Programajánló

1. Családállítás Szegeden aug. 15. vasárnap 9:00
Az online-osok most jelentkezhetnek, úgy készülök.
A családállításra a jelentkezés akkor érvényes, ha átutalod a részvételi díjat.

2. Tarot továbbképzés

Online és személyesen
Csak azoknak, akik már végeztek taró tanfolyamot.

  • 2021. aug. 19. csütörtök
  • 2021. szept. 16. csütörtök
  • 2021. okt. 14. csütörtök

 

3. TTT – Tudati és Tüneti Technikák

  • 2021. aug. 21. szombat
    tesztelési, izomtesztelési módozatok és bevezetés a TTT módszerébe
  • 2021. aug. 22. vasárnap
  • 2021. aug. 28. szombat

 

4. Rajzelemzés tanfolyam

  • 2021. szept 18-tól

5. Kronobiológia tanfolyam

  • 2021. szeptember 23. csütörtök
    esténként 9 alkalommal

 

6. Tarot tanfolyam

  • 2021. október 13. szerda
    esténként 12 alkalom

 

 

 

 

 

Inkább ne történjen semmi

Életút elakadás

Blankával egy oldás során arra kerestük a választ, hogyan akadt el az életútja.

Most éppen nem dolgozik munkahelyen, a családot látja el. A családja örül ennek, de benne buzog az ambíció. Jó szakmával rendelkezik, vezetésre termett, most mégsem képes belekezdeni semmibe. A küldetésszáma és a kronós adottságai is vezetőnek, illetve energikusnak jelezték.

Időnyomozás

Időnyomozással összegyűjtöttünk pár életeseményt.

1.
Az egyik történetben az apósa rendszeresen elkártyázta a pénzt, amit utána a család lapátolt össze a hitelezőknek. A család sokkolódott, de újra és újra talpra állt. De az após sose “javult meg”.

2.
Aztán a régi nagy szerelme került szóba, akivel közös jövedelmező vállalkozást hoztak össze. Minden olyan jól működött – legalábbis Blanka ezt hitte -, mígnem egyszer egy váratlan sugallat hatására hazament és egy másik nőt talált otthon a párjával.
– Ebből nyilván tudtam, hogyan is áll a kapcsolatunk – mondta Blanka. Aztán pillanatok alatt szétköltöztünk és azóta se láttam őt. Ez már nagyon régen történt, de szerintem a mai napig nem hevertem ki.

3.
Végül az osztrák vállalkozásuk időpontja jött ki. Itt egy másik párral közösen kezdtek vállalkozásba, de egyszer csak világossá vált, hogy az üzleti partnerük hihetetlenül átvágta őket. Mivel se helyismerettel, se jó nyelvtudással nem rendelkeztek, csak sokat és jól dolgoztak, csapdába estek, a pénzük elúszott. Ahogy kapálóztak, a partner azt is elintézte, hogy ne legyen hol lakniuk. Így vissza költöztek Győrbe.

4.
A kálvária folytatódott Magyarországon. Az egyik barátjuk valamit félreértett és ezt adta tovább. Így a régi barátok nagy része is ellenük fordult. Rossz állapotban tértek haza és az ellenséges körülmények még mélyebbre nyomták őket.
– Akiket akkor elveszítettünk, azokat örökre elvesztettük, de néhány barát megmaradt és velük sokkal mélyebb lett a kapcsolatunk.

Az életút elakdást az időnyomozás és egy TTT korrekció segített megérteni. Miért biztonságos nem belekezdeni valamibe? TTT: Tudati és Tüneti Technika

A korrekció, mint megoldás
Nehéz olyan utat találni, ahol nem fog történni semmi

Azt gondoltam, ezeket az eseményeket kell érzelmileg feldolgozni és hatástalanítani. De nem. Ezeket Blanka megkapta házi feladatnak, hiszen nagyon jól ismeri az ÉFT-t. Majd egyedül kikopogtatja őket és a hozzájuk tartozó korlátozó hiedelmeket.

A megoldást egy TTT korrekció adta. Van egy formulás könyvem, amelyben a legtöbb betegség, függőség, tudatállapot és pszichológiai rendellenesség receptúrája megtalálható. Én gyakran arra használom az egyes kitesztelt rendellenességeket, hogy általuk megértsem az elakadást. A probléma egy analógia. Itt ekkor a „szimpatikus kiválasztás pánikhelyzetben” című korrekció jött ki. Annyira beszédes volt a megnevezés, hogy azonnal összeállt a kép. Megvolt, hogyan akadt el Blanka élete.

– Blanka, te szoktál pánikolni – kérdeztem tőle.
– Soha, nálunk ez mindig tilos volt.
– Aha, krízis esetén azonnal orvosolni kell a helyzetet. Nem lehet kétségbeesni, elanyátlanodni, sírni. Azonnal megoldást kell találni. De az át nem élt pánik megmarad a testben és a pszichében is.

A pánikbetegek egyik legnagybb félelme, hogy újra pánikrohamot kapnak. Valójában Blanka is ettől fél. Mi lesz, ha ismét bekövetkezik egy olyan krízishelyzet, ahol egy pillanat alatt kirántják a lába alól a szőnyeget? Így most biztonságosabb, ha nem kezd bele semmibe.

Utószó

Két házi feladatot kapott. Egy hozzáállás megváltoztató tudatalatti átprogramozást, és egy testi sejtes memóriára ható TTT kopogtatást.

Az elején még nem nagyon értettük a taró kártya jelentését, ami az egyszer fenn, egyszer lenn képet dobta be. A kirakás azt súgta, hogy ha túl tudna jutni a régi bipolásis emléken, ahol a jót váratlanul a rossz követi, akkor ki tudna szabadulni belőle a kreatív lehetőség.

Ha meg szeretnéd tanulni TTT – Tudati és Tüneti Technikák módszert, akkor augusztusban itt a lehetőség egy három napos tanfolyam során. Az elmúlt években sokat javítottam a jegyzeten és a tanfolyamon már ezeket az új megközelítéseket is tanulni fogjuk. Vagyis egy korrekció, hogyan segít megérteni a problémát.

 

 

————————–
Ajánló:

1. ÉFT kopogtatós gyakorlás 
3×2 óra
július 22., 29, aug. 5. 18-20:00

2. Integrált Családállítás és Lélekállítás

  • Budapest,   2021. július. 20. kedd 10:00
  • Szeged,     2021. július. 10. szombat 9:00

2. TTT – Tudati és Tüneti Technikák tanfolyam

  • 2021. aug. 21-től

3. Rajzelemzés tanfolyam szept. 18-tól

4. Programozd át képáramoltatással!

Az élet egy puzzle – egyszer csak összeáll a kép

Elfolyik az életenergia

Mostanában többször volt olyan munkám, ahol a megoldás csak az utolsó pillanatban bukkant föl. Valamiért végig kellett mennünk egy puzzle darabkákból felépülő folyamaton.

Éva csinos, okos, tevékeny nő. A szépségiparban dolgozik. Az utóbbi két évben nagyon fáradt. Úgy érzi, elfolyik minden életereje. Akkoriban kezdődött az energiátlansága, amikor egyszer csak váratlanul rosszul lett. Nem tudott mozdulni. Teljesen lebénult. Mindent érzékelt, hallott, de szédült és képtelen volt megmozdulni. Arra fókuszált, hogy lélegezzen és közben imádkozott. A kivizsgálások során semmit sem találtak.

Azóta egyszerűen csak elmegy az energiája. Nincs semmi ereje. Sokféle tanácsot kapott. Méregtelenítsen, védje az energiáit a vendégeivel szemben, mert bizonyára elszívják tőle. Relaxáljon, gyújtson gyertyát, tisztítsa a teret, hallgasson zenét, egyen szőlőcukrot, … De bármit is próbált ki, az energia továbbra is csak elfolyt. Kétségbeesve kérdezte, hová megy el az erőm?

1. puzzle – áldozati szerepkör

A kronó képlete szerint minden síkon elég energiával rendelkezik. Van bőven tartaléka. A küldetésszáma adott némi támpontot, mivel 25/7-esként az áldozati szerepkör letétele az életfeladata. Ezt értette is.

Az anyja egész gyerekkorában sárkány módon üvöltözött az apjával. És bár gyerekként könyörgött, hogy öljék egymást egyedül, ezt ne az asztalnál csinálják, mégis tehetetlenül nézte a családi drámákat.
A férje nem engedte, hogy dolgozzon, csak foglakozzon a gyerekkel. Ezért részben hálás is, mert legalább volt 14 remek éve a fiával.
Aztán unalmában a zsarnoki természetű, beteg édesanyja ápolásában fogott.
Aztán a férj elhagyta.
Végül messzire költözött a gyökereitől és a múltjától, de végül az anyja utánament.

Ez nagyon jó oldási témának bizonyult, a tarot kártya és az inga mégis másfelé terelt bennünket. Ezért szeretem, ha több támasztékom van a munka során.

2. puzzle – anyagi igazságtalanság

A családi lelkiismereten keresztül bejelentkezett egy “lélek”.
– Volt-e a családban anyagi igazságtalanság, elkobzás – kérdeztem Évától, mert az inga ezt jelezte.
– Igen. Én egy módos családból származom. A háború után mindenünket elvették. A családnak egy falat ételt nem hagytak. Szó szerint éheztek. A nagyapámmal pedig kínzásképpen még az ürülékét is megetették.
– A kínzók egyike jelentkezett be, aki azt üzente, hogy sajnálom. Az inga nem engedett továbbmenni. Az illető még felajánlotta a segítségét is. Megkérdeztem Évától, mire lenne szüksége.
– Egy saját lakásra gyűjtök. Remélem, mire nyugdíjba megyek, összejön a rávaló.
– Hát, képzeld, ebben tudna segíteni ez a valaki. Szerintem fogadjuk el. Engedjük meg neki. Mit szólsz?
– Óh, nyugodtan. El tudom fogadni.
– És így ki tudna egyenlítődni a számla. De nagyon érdekes, még akar valamit mondani. Történt valami szexuális aktus is. Kiteszteltem, hogy a nagymama szexuális szolgáltatást ajánlott fel ennek az embernek, csakhogy békén hagyják a családot. Hogy ezt miért kellett tudnunk, azt nem tudtam.

3. puzzle – a halott apa lelke is mond valamit

Aztán Éva meghalt édesapja is bejelentkezett. Mondatokon keresztül elmesélte, hogy bár ő nagyon szerette a feleségét, Éva sárkány természetű anyukáját, de a felesége mindig haragudott rá. Pedig ő nagyon igyekezett. És szexuális életet sem igazán éltek.
– Ebben teljesen biztos vagyok – mondta Éva.
– Én nem tudom, miért kell ezt most nekünk tudnunk – vetettem közbe.

4. puzzle – krónikus hüvelyszárazság

– Hát, nem tudom, de én krónikus hüvelyszárazságban szenvedek. Ez szinte egész nap elviselhetetlen, égő fájdalommal jár. A nőgyógyász is elborzadt. A hüvelyem belső fala folyamatosan vérzik, mert annyira kirepedezett.

És ekkor megértettem, miért is jelentkeztek be az előbbi meghalt emberek. Összeállta  kép. Annak idején a nagymama felajánlotta a testét a családjáért, hogy ne bántsák őket. Ez a fájdalom és áldozat adódik tovább a női generációkban. Éva édesanyja is továbbvitte.  Valószínűleg ő is alkalmatlan volt a normális szexuális életre. Most pedig megjelent Évánál is. Ez a női átok vonult végig a családon.

Éva erre kapott korrekciókat és házi feladatot. Szívből remélem, hogy hamarosan sokkal jobban lesz és már ő sem adja tovább az utódoknak.

Ilyenkor az ősök áldását is szoktam kérni az utódokra. Attól, akinek ez még utoljára jól ment.

Az ősök áldása sosem árt

“Most megáldom az életedet és a sorsodat, az életeteket és a sorsotokat és továbbadom nektek minden ősanyánk  erejét, szeretetét és kreativitását. Ezentúl megint könnyű és természetes lesz nálunk lánynak, nőnek és anyának lenni. Úgyhogy Éva lazíthatsz, mert ezen túl nem lesz más dolgod, mint hogy kezdj valami jót ezzel az erővel, hozzál ki a lehető legtöbbet és legjobbat a saját sorsodból és az Ősök erejéből, és ezt add tovább  a kicsiknek is.”

 

Házi feladat

Házi feladatnak egy Perelandra esszenciát kapott, mely esszenciák az ügy mögötti rejtett igazságot mondják el. Mi az, amit mélyre, a sejtes memóriába és a tudatalattiba rejtett Éva.

Homlok-tarkó tartásban:

BÖJTFŰ         Csípőizom
ÖNBIZALOM        „A lelkesedés fizikai kifejezése”
"Izmaim és elmém tökéletes összhangban dolgoznak. A szellemi dallamok, amiket néhányan gondolatoknak neveznek, e két csatornán egyforma mértékben szólnak. Ez a duett magamhoz vonzza mások lelkesedését, amelytől ismét élettel telinek érzem magam."

(Visszaadja a vitális, fizikális életenergiát, intenzív mentális szintre menés, összpontosítás ideje alatt.)

Illetve az AFT egyik kopogtatós gyakorlata is kijött. Mégpedig – ha jól emlékszem – az egyéb pszichológiai rendellenességek kategóriájából az emberkerülés.

 

Megjegyzés:

Éva az esetéről írtakat elolvasta és hozzájárult a publikációjához.

————————–
Ajánló:

1. ÉFT kopogtatós gyakorlás 
3×2 óra
július 22., 29, aug. 5. 18-20:00

2. Integrált Családállítás és Lélekállítás

  • Budapest,   2021. július. 20. kedd 10:00
  • Szeged,     2021. július. 10. szombat 9:00

2. TTT – Tudati és Tüneti Technikák tanfolyam

  • 2021. aug. 21-től

3. Rajzelemzés tanfolyam szept. 18-tól

4. Programozd át képáramoltatással!

 

ÉFT csoport a Facebook-on

Lezárult egy eszeveszetten jó ÉFT tanfolyam.
A csoport tagjai a foglalkozások között is rendkívül sokat beszélgettek, tanácsokat adtak egymásnak, ötleteltek, olykor együtt dolgoztak. Ez nagyon felerősítette és élményszerűvé tette a 9 hétig tartó folyamatot.
Utólag mesélik
Eleinte szokatlanok voltak egymásnak. Méregették a másikat, furának tartották. Az egyikük meg is beszélte a másikkal, hogy nem is értik, hogy kerültek ezek közé.
– Úristen! Kik vannak itt!?
– Jesszusom, ez hogy néz ki!
– Ez meg mindig csak erről tud beszélni.
– A másik meg olyan, mintha be lenne borulva az agyába.
– …
Ám a foglalkozások során megismerik egymást és olyan mély empátia és szinte baráti vonzalom alakul ki, ami miatt nem akarják abbahagyni a tanfolyamot.
Ami a másikban zavar

Körülbelül a harmadik alkalom után mindenki megérti és felismeri, hogy ami a másikban taszítja, ami unszimpatikus neki vagy feldühíti, azzal neki dolga van. Ekkorra már pontosan tudják, hogy a másikban felfedezett tulajdonság nem is biztos, hogy benne van a másik emberben. Ami taszítja őket, abból csak önmagukról tudhatnak meg valamit.

Jó példa erre Edina, aki döbbenten hallgatta Linda párkapcsolati problémáit. Csak arra tudott gondolni, mennyire megsínyli a kislánya az anyja kétségbeesését. Én régóta ismertem Lindát és a kislányát. Pontosan tudtam, hogy nem egy meggyötört gyerek. Hiszen az anyukájával mindig megbeszélik a félelmeit, a kérdéseit, az elakadásait. Sőt, még kopogtatnak is rá. A viták ellenére ritka kiegyensúlyozott a kislány.
Edináról viszont sokat megtudtuk. Kikérdeztem és elmesélte, hogy amikor házassági konfliktusokat lát, ő olyankor mindig a szenvedő gyerekekre gondol. Hatalmas elakadása van a szenvedő gyerekekkel és állatokkal kapcsolatban. Ezt a szemüveget szerettük volna levetetni vele, ahol a figyelme ki van hegyezve a szenvedésre és ezzel gyötri magát, ezt látja a világban.
Egy régebbi ÉFT tanfolyamon az egyik résztvevő már az első foglalkozáson kiakasztotta a társaságot. Szóvá is tették. Mindenkinek más baja volt vele. Ezért azt kapták házi feladatnak, hogy otthon a Zsolti iránt érzelmeikre kopogtassanak. Következő alkalommal elvégezve a házi feladatot mindenki óriási felismerésről és megkönnyebbülésről számolt be. Rájöttek, hogy mindannyian láttak Zsoltiban valamit, ami vagy benne volt vagy nem. Viszont ő bennük mindenképpen. Miután feldolgozták ezt az ellenszenvüket, hiányukat vagy eltagadott részüket, a végén Zsolti a csoport kedvence lett.
ÉFT csoport a Facebook-on
Mindezt azért írtam le, mert a csoportok nehezen oszlanak föl és igénylik a folytatást. Ezért létrehoztam egy zárt és titkos Facebook csoportot, ahol csak azok lehetnek tagok, akik valamelyik ÉFT tanfolyamot elvégezték nálam. Sajnos már nem tudom feleleveníteni a névsorokat.
Ez a levél azért íródott, mert szeretném felkutatni a nálam tanfolyamot végzetteket. Így ha te ÉFT tanfolyamon vettél részt és emlékszel még a tagokra, kérlek írd meg nekem a nevüket, hogy meghívhassam őket a csoportba. Így lehetőség lesz a továbbiakban is együtt kopogtatni. Kérdezni egymástól. Kialakulhatnak gyakorlópárok, … Megoszthatjuk a felismeréseinket és a jó sztorikat.
Hálásan köszönöm, ha segítesz ebben.
Köszönöm: Ildikó

Radikálisan őszinte leszek

Napi Ildi:   Megengedésben lenni

Tapasztalatom szerint az olvasók odavannak a radikális őszinteségért. Hát, íme.

Olykor egy családállítás során teljesen elakad a történet. Próbálkozom, semmi.
Ilyenkor hagyom magam kétségbeesni, majd elcsendesedek és csak figyelek.
Aztán egyszer csak felbukkan a válasz.

Apukám szavai mindig megnyugtatnak:
Nem vagyok én hülye, hogy mindent tudjak.”

És valóban. Nem kell mindent tudni. Sőt, olykor a legjobb, ha engedem, hogy semmit se tudjak.
Aztán megfigyelem, amit megfigyelek. És észreveszem, amit észreveszek.
A válasz magától felbukkan.

Hát így.

————————–
Ajánló:

1. Integrált Családállítás és Lélekállítás

  • Budapest,   2021. június. 08. kedd 9:00
  • Szeged,     2021. június. 13. vasárnap 9:00

2. TTT – Tudati és Tüneti Technikák tanfolyam

  • 2021. aug. 21-től

3. Rajzelemzés tanfolyam szept. 18-tól

4. Programozd át képáramoltatással!

Életforgatókönyv mai üzenete: 2021. 05. 21. = 31/4

Az Életforgatókönyv minden dátumról ad információt

31/4 “Gyakorold az önzésés önzetlenség egyensúlyát!”

A dátum egy kód. Ez a kód érvényes az adott napra. A születési dátumod szintén egy kód, ami egész életedre vonatkozik.

Ma az 1-re kell fókuszálnunk, ami az önérvényesítésről szól.

Az egészséges önzésnek van létjogosultsága.
Akik túlzottan lemondanak az érdekeikről, itt a remek alkalom gyakorolni.

Akik viszont túlságosan előtérbe helyezik magukat, nem figyelnek mások érdekeire, azoknak pedig a lemondás bölcsességét és az együttműködést kell gyakorolniuk. Ne mondj le magadról, a pozíciódról, de mégis adj át valami kis részt az igazadból.

Hol lehet a legkönnyebben gyakorolni az önzetlenséget? Hát a gyerekvállalásban. A szülővé lett ember egyszer csak megtapasztalja, hogy van fontosabb nála.

De ne feledkezzünk meg a 4-ről sem!

– Ma figyelj a megjelenésedre. Viselhetsz farmert , de vegyél fel körömcipőt hozzá.
– Húzd ki magad, legyen tartásod!
– Engedd meg, hogy szeressenek, csodáljanak. Éld át a sikert.
– A művészet, a zene, a szépség, a költészet, … napja.

TILTÓLISTA:
– ugráltatni másokat
– “offolni” az együttműködést
– önzőzni, mások érdekeit semmibe venni
– túlzott büszkeség, sikerhajhászás
– elhanyagolni a külsőségeket
– viszonyokba sodródni

Életforgatókönyv mai üzenete: 2021. 05. 19.

Az Életforgatókönyv minden dátumról ad információt

A dátum egy kód. Ez a kód érvényes az adott napra. A születési dátumod szintén egy kód, ami egész életedre vonatkozik.

Minden napnak van üzenete számunkra. A mait így fordítottam le.
Készülök az Életforgatókönyv tanfolyamra. Szívből csinálom. Akkor is csinálnám, ha nem ezzel keresném a kenyeremet. De a legjobb, ha munkaidőben a hobbimnak élhetek és ezért még pénzt is kapok. Sokaknak bűntudatot okoz, ha munka közben jól érzik magukat. Olykor azt hiszik a munka szenvedés. A mai nap egyrészt ezt az üzenetet hordozza.
 
Másrészt a legjobb, ha a munkád/pénzkereseted hozzájárul mások életéhez.
 
Az ilyen küldetésszámmal született embereknek életfeladata pénz keresni, de nem magáért a pénzért, hanem, hogy a megkeresett javak a saját és mások életét szolgája.

Pl. minőségi ételeket vehet, képezheti magát, …, támogat bizonyos ügyeket, …

Ha bármely elhangzott gondolat ellenérzést vált ki belőled, az egy oldási téma.

 
Egy olvasó írta:

Szia Ildi!

…hogy ez milyen jó volt,amit írtál!!!!
Ma éppen erre döbbentem rá,hogy milyen jó, hogy újra bejárhatok az iskolába, találkozhatok a diákokkal, tanár kollégákkal. (No ez nincs így mindig, de ma egy kis településen voltam.) Gyakorlatilag “a zélet ” visszatér a majdnem régi kerékvágásba.
Szép nyugiban elindultam az autóval. Minden zöld. Ilyenkor mindig rácsodálkoziok, hogy az alföldi kistelepüléseket megközelítve mennyi szépség esik útba.
Megcsináltam a két órát, aktívak voltak a gyerekek, szóval majdnem vegigflowztuk az időt. Majd jöttem vissza, egy kicsit más úton, mint amin mentem. Teljesen véletlenül 😉 , ez így még jobb volt.
Így pontban odaértem az orvoshoz az előjegyzésre. Míg várakoztak, épp azon gondolkoztam, hogyan tudnám mindezt megtenni, ha nem azt csinálnám, amit most. S még szeretem is csinálni….
Szóval, igazán hálás voltam / vagyok ma (is). Ahogy olvastam, az írásod amikor azt írtad, ha valakinek ellenérzés bekapcsol, azon dolgoznia kell. Bennem pont ekkor jött egy igazán felszabadult érzés:
-Megérdemlem,hogy ezt csinálom, ilyen beosztassal, ennyi szabadidő el, és még fizetnek is érte.  ( Merthogy egész eddig motoszkált bennem: Vajon Megérdemlem én ezt? Mit szólnak,ha megtudják mások? Mások robotolnak én meg jól érzem magam … és hasonlók …😏)
Szóval hála 🙏 a 11-es napért (is)
Puszi és ölelés
a másik Ildi

 

Bagatell probléma a húspultnál – minden elakadás felébredési lehetőség

A bagatell probléma

Szeretem az élet apró bosszúságait feldolgozni, mert ha alaposan megvizsgáljuk, kincsre lelhetünk. Sokkal jobb kicsiben gyakorolni és ott felismerni a tisztázatlan érzelmi, tudati folyamatainkat. Így nagyobb horderejű ügyekben már nem akadunk meg.

Az ÉFT tanfolyamon remek csapat jött össze.
A rövidített kör begyakorlásához kértem egy nem túl megrázó sztorit, amin szemléltethetem a technikát. Tünde jelentkezett.

ÉFT Felébredni bármi által. Egy bagatell probléma megvizsgálása remek lehetőség az élet nagyobb eakadásainak a feloldására.

TÜNDE: Van egy eladó csaj a boltban, akit ha meglátok, tudom, hogy baj lesz.
Ahogy így végiggondoltam, rájöttem, hogy sose úgy történnek a dolgok, ahogy azt szeretném.
Ha odamegyek, tudom mit akarok és mennyit. De nem jön össze vele. Ő sose annyit ad, másból vág, mást ajánl, …
Ma se sikerült azt kapnom, amit szerettem volna.
ILDI: Ez remek lesz!

Gyakorlásképpen szétdaraboltuk az esetet jelenetekre.

 

1. jelenet: Megláttam a nőt és tudtam, …

ILDI: Hanyas az érzés intenzitása?
TÜNDE: Jóindulattal 8-as. (0-10-es skálán)
ILDI: Mi lesz a 2. jelenet?
TÜNDE: Ha kérek valamit, én tudom, mit akarok.
ILDI: Ezen van stresszed?
TÜNDE: Már van egy koncepció a fejemben. Előre látom, hogy nem kapom meg azt, amit akarok.
Nézd, ez a húspult. Nem olyan nagy dolog. Ettől nem dől össze a világ. Nem megyek oda minden nap. Ha odamegyek és a fagyinál járok, már csökken a rossz érzés.  De amikor ott vagyok, tudom, hogy ismét meg kell vele küzdenem.
ILDI: Milyen jó, hogy az életnek ezen a kevésbé jelentős területén tudod gyakorolni a megküzdést és nem valami fajsúlyos helyzetben.

Pontosan hogy haladtak az események? Meséld el, mint egy filmet.

2. jelenet: Húsbavágó rész

TÜNDE: Kontrétan az történt, hogy én kértem a sülthús széléből egy kis részt és ő pont középen kettévágta. Láttam, ahogy a történet teljesen elmegy a hús közepe felé.

Itt mi már elkezdtünk kuncogni, mert Tünde olyan érzékletesen adta elő.

ILDI: Itt mi játszódott le benned?
(Rettenetes, de ki akar belőlem törni a nevetés.)

3. jelenet: Haladjunk a széle felé

TÜNDE: Akkor indulunk és próbálom neki elmagyarázni, hogy haladjunk a hús széle felé, mert én azt szeretném megkapni.
Komolyan! Még háromszor belevágott és végül elhoztam a szélét. Ő pedig hozzátette, hogy pedig a közepe jobb lett volna.

(Szégyellem, de olyan őszintén és átéléssel mondta, hogy hahotáztam. Rettentő, hogy mennyire nem bírunk magunkkal. Se én, se a többiek.
Ő pedig komolyan tartja magát komolyan. Nem zökken ki.)

4. jelenet: Meg kell küzdeni azért, amit akarok

ILDI: Hogy van tovább?
TÜNDE: Megkapom a húst és konstatálom, hogy egyrészt ez nehéz volt. Másrészt, hogy nem jött össze teljesen.
Igeeen! Ez az: meg kell küzdeni azért, amit akarok.
ILDI: Tünde! Ez a húspult egy kincsesbánya. A megvilágosodásod eszköze. Használjuk ki ezt az eladót az önismeretedhez mindaddig, míg egy „Buddhaként” nem tudsz bemenni abba a boltba.
LETTI: Ez nem az önérvényesítésről szól?
TÜNDE: De lehet, én nehezen engedek el. Ha tudom, mit akarok, nehezen hagyom magam meggyőzni. Például, hogy a hús közepe mennyivel jobb. Basszus!
De én a végét akarom – nyomatékkal.

A csoport ötletelt. Mindenkinek másról szólt a történet. Mindenki 🙂

Nekiláttunk a gyakorlásnak. Végigkopogtattuk a jelenetet attól kezdve, hogy Tünde bemegy a boltba, majd Tünde kijön a boltból.

ILDI: Így kimondva persze olyan vicces, de a hétköznapokban ez igenis komoly sztori. Ilyeneken szoktunk vekengeni vagy véresen összeveszni a házastárssal vagy a kollégával. Húsdarabokon és hasonlókon. Bár ez egy bagatell témának tűnik, mégis jól felhasználható önmagunk megismerésére.

ILDI: Emlékezz az első jelenetre, bemész a boltba. Idézd föl!


1. kopogtatás

TÜNDE: Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz.
ILDI: Legyen ez az első kopogtatós mondatunk.

Karate kézél: „Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.” (3x) (8-as intenzitás)

Közben nevettünk. Tündi is.
TÜNDE: Tényleg olyan, mint egy film.

Szemöldök belső széle: Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz.
Szem mellett: Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz.
Szem alatt: Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz.
Orr alatt: Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz.
Száj alatt: Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz.
Kulcscsont alatt:   Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz.
Kar alatt: Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz.
Fejtető: Ahogy megláttam a nőt, én tudtam, hogy gond lesz.


2. kopogtatás

Karate kézél: „Láttam, hogy elmegy a történet a hús közepe felé, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”
Karate kézél: „Láttam, hogy belevág a hús közepébe, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”
Karate kézél: „Láttam, hogy belevág a hús közepébe, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.” (10-es intenzitású az érzés)

Szemöldök belső széle:   Láttam, hogy belevág a hús közepébe.
Szem mellett:   Láttam, hogy belevág a hús közepébe.
Szem alatt:   Láttam, hogy belevág a hús közepébe.
Orr alatt:   Láttam, hogy belevág a hús közepébe.
Száj alatt:   Láttam, hogy belevág a hús közepébe.
Kulcscsont alatt:   Láttam, hogy belevág a hús közepébe.
Fejtető:   Láttam, hogy belevág a hús közepébe.

Itt zokogva nevetett a csapat. Fetrengtünk. Tünde pedig továbbra is kitartott és megértett bennünket.

 

3. kopogtatás

Az érzelmi intenzitás még mindig 5-ös volt így mentünk még egy kört:

Karate kézél: „Láttam, hogy belevág a hús közepébe, de én nem azt akarom, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”(3x)

Szemöldök belső széle: Láttam, hogy belevág a hús közepébe, de én nem azt akarom.
Szem mellett: Láttam, hogy belevág a hús közepébe, de én nem azt akarom.
Szem alatt: Láttam, hogy belevág a hús közepébe, de én nem azt akarom.
Orr alatt: Láttam, hogy belevág a hús közepébe, de én nem azt akarom.
Száj alatt: Láttam, hogy belevág a hús közepébe, de én nem azt akarom.
Kulcscsont alatt: Láttam, hogy belevág a hús közepébe, de én nem azt akarom.
Fejtető: Láttam, hogy belevág a hús közepébe, de én nem azt akarom.

Végre eljött a megkönnyebbülés – az érzelmi intenzitás 0.


4. kopogtatás

Karate kézél: „Utólag úgy érzem, hú, ez nehéz volt, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

Rövid idő után szól, hogy ez már nem olyan fontos. Abba is hagyjuk.

Korlátozó hiedelem

Eljutottunk ahhoz a ponthoz, amikor a történethez tartozó korlátozó hiedelmet is kiradírozhatjuk. Életünk eseményeiből tanulságokat vonunk le. Abban a pillanatban, amikor először tapasztaljuk, valószínűleg igaz az állítás. Például Tündinek egyszer vagy többször meg kellett küzdenie valamiért, mert nehezen értették meg. Vagy annyira jót akartak neki, de ő nem szerette volna, ha kitalálják a gondolatait. Ő pont azt szerette volna, amit mondott.
Aztán a tanulékony elméje gyorsan levonta a következtetést: meg kell küzdenie azért, amit szeretne.
Végül pedig programként futtatta élete későbbi helyzeteiben. Nem érdemes ilyen programokkal együtt élni. Erre való az ÉFT, hogy végérvényesen kitöröljük.

5. kopogtatás: Mindenkinek megvan a saját húspultja

Karate kézél: „Bár úgy érzem, meg kell küzdenem azért, amit szeretnék, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

(Többnyire a korlátozó hiedelmekhez nem társul érzelem. Így nem is mérjük az intenzitást. Egyszerűen elvégezzük a gyakorlatot.)

TÜNDE: Ez nagyon igaz.
ILDI: Kit érint ez a téma?
Többen jelentkeztek.
Úgy döntöttünk, ezt nagyon alaposan végigkopogtatjuk.

Közben módosítottunk:

Karate kézél: „Bár úgy érzem, meg kell küzdenem azért, hogy úgy legyen, ahogy én szeretném, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

Itt mélyen elmerültünk a gondolatainkban. Leperegtek életünk jelenetei. Már nem is tűnt olyan viccesnek. Senki nem nevetgélt. Elkomolyodtunk. Közben Tündi elérzékenyült. Mindenki szembesült a saját húspultjával.
Átéltük és hosszan-hosszan kopogtattunk.

Ami kicsiben megjelenik az életünkben az nagyban is meg szokott jelenni. Legyünk hálásak a bagatell kiakadásainknak, melyek megmutatják a bennünk futó korlátozó programokat. Gyakoroljunk például a húspultnál.

ILDI: Valószínű még számos bizonyítékod van arra, hogy nem lehet úgy, ahogy te akarod. Ezeknek a referenciapontoknak, életeseményeknek a kikopogtatása lesz a házi feladatod.

 

Utolsó kopogtatás: „Megküzdöttem, de nem azt kaptam, amit akartam.”

TÜNDE: Hú, ez 9-es intenzitás.
ILDI: A csoportot kérdezem. Milyen érzés bukkan fel bennetek?
CSOPORT: düh, fásultság, elkeseredés, nem vagyok elég jó, nem érdemlem meg, …
LETTI: Engem ez nagyon érint. 3 Kos bolygóval úgy vagyok vele, hogy nem tudok megküzdeni azért, amit akarok.
ILDI: Mindkettő frusztráló – nem tudok érte küzdeni, vagy megküzdök, de mégse azt kapom.

Karate kézél: „Bár belefásultam abba, hogy már megint nem jött össze, amit szerettem volna, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”

Kopogtatás közben Tündét elárasztották a képek, emlékek, melyeket közben feljegyzett. Ezzel el is kezdte a házi feladata listázását.

Értékeljük életünk egyszerű problémáit és használjuk fel lelkünk és tudatunk meggyógyításához!

 

Utóhang

Tünde nem sokkal később ezt írta:

Legutóbb megütötte a fülem ez a mondatod:
„annyira jót akartak neked, de te nem szeretted volna, ha kitalálják a gondolataidat”
Erről azonnal eszembe jutott egy nem túl jó emlék.

12 éves lehettem. Az osztályfőnököm rendszeresen bekérte a panaszainkat – olykor névvel, máskor név nélkül. Aztán ezeket nem dobta ki, hanem összegyűjtötte és lefűzte egy kis füzetecskébe. Végül mindenki megkapta érettségi ajándékként. Még megvan, le is fotózom neked. Nagyon idepasszol.

 

Tünde a róla írt cikket elolvasta és engedélyezte. Sőt, úgy fogalmazott: áldásom rá. 🙂
Köszönjük!

—————-
Ajánló:.
  1. A legközelebbi családállítós időpont:
    2021. jún. 13. vasárnap 9:00 Szeged
    .
  2. Életforgatókönyv tanfolyam
    Kezdés: 2021. máj. 23. vasárnap 9:00
    online és személyesen

 

Olvasói reakció:

Kedves Ildikó!

Ez fantasztikus. Írom neked “Tünde2”.
Magamra ismertem.
Az utóbbi időben a kopogtatást elő-elő kapom, mert végtelenül egyszerű, sajnos erről a csapatról lecsúsztam, pedig bennem volt, hogy én megyek. Biztos így jó, mert szeretem és elfogadom magam, a döntéseimet is.

Ahogy olvastam rajzottak a feljövő ötletek. Már tudom mit kell mindjárt átkopogtatnom. Mert nekem bizony , ezzel a mondattal van valami visszás érzésem (“mert szeretem és elfogadom magam”) Az utóbbi időben az ellenállásommal foglalkozok. Megfigyelem és kopogtatok is. Mert képes vagyok mindennek ellenállni. Persze nem tudatosan. És amit megfigyeltem, hogy viharsebesen le is gyártok a tapasztalat alapján egy hitrendszert és kezdődik a beszűkítő kör.

Nagyon köszönöm az oltás előtti és utáni kopogtató sorokat!
Mert szinte lefagytam attól, hogy a vírus-oltás miatt ismét két pártra szakadt az ország. Késhegyre menően állítja mindenki az ő igazát. Lehet ez egy magyarságra, emberségre jellemző minta, vagy-vagyban gondolkodunk.
Vagy jobbos vagy balos…
Oszd meg és uralkodj.

Nagyon köszönöm a kopogtatás mintákat. Ismét előveszem.

Szeretettel gondolok rád!

F.

 

 

Oltás előtt, oltás után – kopogtató gyakorlat

Kihozza a rendezetlenségeket

Nem vagyok covid szakértő. A voksomat sem szeretném letenni valami mellett. Igyekszem megtalálni azt, ami nekem működik.

Feltűnt, hogy testi szinten a vírus kihozza az emberek rendezetlenségeit. De ugyanúgy érzelmileg és tudatilag is. Ezért reagálunk mindannyian másképp.

Az érzelmi és tudati rendezetlenségek markánsan megmutatkoznak a kommunikációban. A sok véleményben, agresszióban, fix nézőpontban.
Az egyik tagad, a másik fél, a harmadik lapít, a negyedik visszahúzódik, az ötödik úgy csinál, mintha nem történt volna semmi. Akad, aki szabálykövető, a másik beoltatja magát, … És van, aki csak figyel.

Tudati szinten az éberség ott bukik meg, amikor elkezdenek burjánzani a fix nézőpontok. Pedig a Földön nincs egy igazság. Minimum kettő létezik, hiszen egy két pólusú világben élünk. Senkinek nincs igaza – legalábbis mindenkire vonatkozó igaza tuti nincs.

Ami az egyik embernek beválik, az a másiknak nem biztos. Ezért kár is egymást bármiről győzködnünk. Nem fog sikerülni.

 

 

Mi működik?

Az éberség. Az éberség azt jelenti, hogy megtalálod azt, ami számodra beválik.
Ha még éberebb vagy, akkor fedezd fel újra és újra, mi válik be számodra. Mert ami tegnap működött, az nem biztos, hogy ma is fog.

Vannak eszközeink. Én például használom az ÉFT-t, az Ingás Sorstisztítást, az Accesst, a családállítást, a tarót, … Én az ÉFT-n keresztül szoktam beszélgetni a testemmel. Egész jól működik.

Fontos, hogy nem zárok ki semmit. Semmilyen megtapasztalást, csak éppen nem mindegyiket választom.

Regisztrál, olt, kopogtat

Egy ideig ellenállásban voltam az oltással kapcsolatban. Majd egyszer csak felbukkant egy könnyű érzés, hogy regisztrálok és beoltatom magam. Regisztráltam és már túl is vagyok rajta. Amikor időpontot kaptam, még azt se kérdeztem meg, mivel fognak oltani, mert a könnyű érzés továbbra is fennmaradt.

Aztán aznap reggel, amikor elindultam „oltakozni”, elárasztott az elmúlt év összes hülyesége. Ezért kihasználtam az a fél órát, amíg odaértem és teret engedtem az érzéseknek, gondolatoknak.

Fél óra múlva kijöttem – semmi extra nem történt – és újra kopogtattam és beszélgettem a testemmel.

Este egy kicsit megfájdult a vállam. Hanyatt dőltem, kopogtattam és csináltam egy képáramoltatást. Azóta híre hamva sincs az oltásnak.
Én ezt tudtam csinálni. Nekem ez volt könnyű.

Mire van szüksége a testednek?

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy ellenállsz a témának, tagadod, ami zajlik benned. Arra biztatlak, hogy nézz rá minden pillanatban, mit szeretne a tested, a tudatosságod.
Mi kéne ahhoz, hogy ellenálljon a tested a vírusnak?
Figyeld a tested, mit dob fel. (lelassulás, életélvezet, étel, vitamin, tanulj valamit, imádkozz, …)

Mi lenne, ha megkérdeznéd magadat vagy a testedet, vajon kell-e neked az oltás?
Erre is válaszolni fog. Bízz a válaszban. Könnyűnek kell lennie.

Amikor a testedet kérdezed, akkor rajta keresztül valami nagyobb is válaszol, amibe mi is beletartozunk. Tehát bármi is bukkan fel, az velünk is összhangban lesz.

Gyorsan összedobtam 2 rövid videót arra az esetre, ha oltatod magad. Egyet esemény előtt, egyet esemény után használj. 🙂

Én így tudtam hozzájárulni a „bolygó tudatosságához”.

(Ez utóbbi egy régi vicc a barátnőmmel. Bármit is csinálunk – megeszünk egy krémest, leparkolunk, megírunk egy jegyzetet -, ezzel a mondattal ismerjük el viccesen magunkat:

„Hát, most így tudtunk hozzájárulni a bolygó tudatosságához.” 🙂

Hasonló témájú cikkek

Magyarország, diktatúra és az apám
Magyarország, diktatúra – no meg az anyám
Covidos történet – spirituális megoldás
30 perces covid oldás – úgy érzem nyomást gyakorolnak rám

 

 

 

Ha nincsenek emlékek egy traumáról

Napi Ildi: Ha nincsenek emlékek egy traumáról

Az ÉFT tanfolyamon most épp a negatív élmények, emlékek kikopogtatását tanuljuk. A megtörtént események hatása ugyanis elterel bennünket.

Példa

Nézzünk példát erre. Egy kislány felé szalad egy kutya. Talán fel is borítja. Az anyukája megijed és rémülten felsikolt. A kislányt a meglepetés, a hangok, a képek, mind arra tanítják, hogy ezentúl biztonságosabb magát távol tartani a kutyáktól.
Ha nem lenne ez az emlék és a hozzá tartozó érzések, akkor a kutyákhoz fűződő viszonya ma egészen más lenne.

De ennél sokkal több is történik az életünk során és ezek a történések nyomot is hagynak. Vajon ki lehetnél ezek nélkül!?

 

Letti esete – amire nem emlékszik

Szia Ildi!

Megrendítő, ugyanakkor csodás élményben volt részem, és ezt szeretném megosztani veled.
Csináltam a házi feladatot és kopogtattam a Személyes Béke sorozatot.

Egy olyan eseményt vettem elő, amire nem emlékszem, csak mesélték. Úgy gondoltam, ezt is fel kell dolgozni – erről beszéltünk a legutóbbi tanfolyamon.

A téma

Kislányként hisztiztem, és a fürdőben hideg víz alá dugták a fejem. Semmi érzésem ezzel kapcsolatban, de szerintem egy ilyen esemény mindenképp nyomot hagy.

Egy kis asztrológiai utalás: (G ME az Ascendensnél és WB)

Tökre megjelent, ahogy a nagymamám letöri a szárnyaimat, elnyomja az akaratomat és megfojtja a vágyaimat. Erre volt is állításom, hogy nagyi gyakorlatilag formattált.

Elkezdtem kopogtatni. Csak a történettel, de közben jöttek a fogalmak, hogy mit érezhet ilyenkor egy gyerek. Gondoltam, bármi jön, mindegyiket szépen végig kopogtatom. Volt megalázottság érzés, szomorúság, tehetetlenség, nem szeretettség, meg nem értettség érzés. Erre már ráharaptam, mert ez fontos témám. Sokszor mentem rajta végig.

Aztán felbukkant az el nem fogadottság érzés. És itt már mondatok is jöttek.
„Azt akartam, hogy elfogadjanak.”
„Ezért én változtam.”
„És már nem hisztiztem.”
„Már nem akartam.”

(Ezeket felváltva mondtam.)

Aztán rövidítettem:

„Azt akartam, hogy elfogadjanak.”
„Már nem akartam.”

Az áttörés

És egy kör után a semmiből kitört belőlem a sírás. Ami az elmúlt 15 évben szintén elfojtódott. Éreztem, hogy nagyon sajnálom a kicsi Lettit ott bent, mert csak gubbaszt, szorong és már nem akar, mert akkor bántják.

ÉS ITT ESETT LE, hogy ez lehetett az az erőszak, amitől félek. Amiért félek a tekintély személyektől. Eddig ezt nem értettem, hiszen soha nem bántott senki. És ezért akarok megfelelni, jól viselkedni, nem zavarni, nem zűrt okozni, hogy ők ne bántsanak, hogy ne jöjjön a hideg zuhany :((((((((((((((

Végig kopogtattam jó párszor az „Akarni és cselekedni biztonságos”-mantrát, és kiötlök majd néhány idevágó KH-t, és azokkal is végig megyek. (KH: korlátozó hiedelem)

Letti tanulsága

Szóval:

  1. Tökre működik az is, ha érzelmek nélkül kezdjük a munkát. Tényleg minden jön, aminek jönnie kell.
  2. Fontos, hogy nyugiban tudjunk dolgozni. Tegnap ezen a mondaton simán átfutottam egy körrel. Nem hatott rám, mert a szomszédok zajongtak, és nem tudtam teljesen jelen lenni.

Ez egy csoda volt!

Köszönöm! ❤

Letti

 

—————-
Ajánló:.
  1. A legközelebbi családállítós időpont:
    2021. máj. 09. vasárnap 9:00 Szeged
    2021. jún. 13. vasárnap 9:00 Szeged
  2. Életforgatókönyv tanfolyam
    Kezdés: 2021. máj. 23. vasárnap 9-14:30
    online és személyesen

Nem értem, miért akarják megismerni önmagukat

A mai fiatal nők

A minap egy férfi ismerősöm értetlenül állapította meg:

"A mai fiatal nők állandóan meg akarják ismerni magukat. Egy-két, olykor tíz különböző helyre is eljárnak oldásra vagy megtudni magukról valamit. Én ezt nem értem. 
Én olyan férfi vagyok, aki ha találkozik egy problémával, akkor azt megoldja. Nem megyek senkihez. Nagyon furcsa."
Pedig ez az új idők új szele

Az idő és az idő minősége változik. Túl vagyunk egy ezredfordulón. Eddig az évszámok 1-sel kezdődtek, most 2-sel. A kettesnek más a rezgése, mint az egyesnek.
Egy régebbi cikkemben ezt írtam:

“Úgy érzem, a nők kevésbé vannak bajban, mert sokan ráhangolódtak az “idők szavára”. 1000 évig 1-gyel kezdődtek az évszámok, ami jól leírta a kemény, férfias világot. Az énközpontúság és az önérvényesítés hajtotta előre az emberiséget.
2000 óta a 2-es a vezérmotívum, ami az együttműködésről, a ráció helyett az intuícióról szól. Az előző évezredben még a spiritualitás is a hatalomszerzés egyik eszköze volt. A 2-es összhangban áll a női nemmel, így a nők 2000-2999-ig helyzeti előnyt élveznek.

Bizonyára észrevetted, hogy önismereti tanfolyamokon, jóga órákon, előadásokon, elvonulásokon, terápián 90%-ban nők vesznek részt. Saját maguk megismerése, fejlesztése nekik fontosabb.”

Az évezredes bölcsesség  újra divatban

Delphoi jósdán ez a felírat állt: Gnóthi szeauton – Ismerd meg önmagad

“Ismerd meg önmagad. …Légy ura lelkednek. … Valósítsd meg a célodat. … Hajolj meg az istenség előtt. …

A lányok gyakorlnak

Holnap egy lányról mesélek, aki részt vesz az ÉFT tanfolyamon. A tanultakat egyedül, otthon, önmagában elmélyedve alkalmazta és megtapasztalta a csodát.

Aztán pedig egy másikról, aki gyakorlásképpen csak egy bagatell témát szeretett volna feldolgozni. De a bagatell problémák sosem azok. Túlmutatnak önmagukon. Ő is megélte a saját kis belső katarzisát.

Szóval, Srácok! Ezekért a csodákért gyakorolunk mi lányok. 🙂

Figyelem, Skorpió Hold!

Ma és holnap a Hold a Skorpióban jár. Sok kis bosszúság adódhat gyakorlatias ügyek intézésében. De annál nagyobb sikereket érhetünk el belül. Érdemes azzal foglalkozni, amire az idő alkalmas. Így az akadályból lehetőség lesz.

Mit is jelent ez és mikor lesz Skorpió Hold?

  • április 26. 17:19 – április 28. 16:42
  • május 24. 4:00 – május 26. 3:38

A további időpontokért kattints a linkre.

 

—————-
Ajánló:.
  1. A legközelebbi családállítós időpont:
    2021. máj. 09. vasárnap 9:00 Szeged
    2021. jún. 13. vasárnap 9:00 Szeged
  2. Életforgatókönyv tanfolyam
    Kezdés: 2021. máj. 23. vasárnap 9-14:30
    online és személyesen

Megfelelési kényszer – kopogtató forgatókönyv

Napi Ildi: A megfelelés feloldása

Az ötlet

Épp zajlik az ÉFT tanfolyam. Már egy alkalmon túl vagyunk. A csoport egész héten csetel és erősítik egymást.
Persze még mindennek az elején járunk és az egyikük bedobta a témáját, hogy

Dia: – Miért akarok másoknak megfelelni? Szerintem ez általános dolog és mindenkinek jó kopogtatási téma. Ha van valakinek jó kopogtatós forgatókönyve erre, szívesen meghallgatom.

Linda: – Beszélsz angolul? Ha igen, Brad Yates-nek van két (szerintem erre passzoló) videója. Ha nem, szívesen lefordítom.

Dia: – Megkérnélek a tolmácsolásra.

És rövid időn belül meg is érkezett Brad Yates videójának fordítása. 🙂

 

Használd a forgatókönyveket mankóként

A csoport még nem tudja, de a tafolyamon majd mi is összeállítunk egy kopogtatós forgatókönyvet. Ez része a tananyagnak. Olyan témát szoktunk választani, ami mindenkit érint. És mindig van egy ilyen összekötő téma.

Én a kezdetekkor szinte minden témára begyűjtöttem a kopogtató forgatókönyveket és mindet el is végeztem magamon. Azt is, ami nem érintett olyan nagyon. Úgy voltam vele: már ha egy-két gondolat megérint és kimegy belőlem, az is tiszta haszon.

Köszönjük Lindának a fordítást!
Brad Yates-nek pedig a forgatókönyvet.

Csináld meg te is. A legrosszabb, ami megtörténhet, hogy a meridiánjaidat kopogtatva energikusabb leszel és oldod a testi blokkjaidat.

 

Linda kislányának már természetes, hogy kopogtat:

 

TIPP:
Ha egy mondat beakad – vagyis megérint, igaznak érzed – ismételd el többször is több ponton. Ne menj tovább!

Egy kicsit figyelj befelé, merülj el a mondatokban. Hagyd hogy hassanak. Ne siess!

 

Megfelelési kényszer – kopogtató forgatókönyv
(Brad Yates)
1. kör

Ütögesd a karate kézéledet és mondd: 
Bár állandóan meg akarok felelni mindenkinek, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

Ütögesd a karate kézéledet és mondd:
Biztos kell legyek abban, hogy boldogak.
Biztos kell legyek abban, hogy elfogadnak.

Ütögesd a karate kézéledet és mondd:
Néha ez azzal jár, hogy feláldozom magam értük.
Olyan dolgokat is megteszek, amiket egyébként nem szeretnék megtenni, de boldoggá/elégedetté kell tegyem őket.

Ütögesd a karate kézéledet és mondd:
Bár van ez a folyamatos megfelelési vágy / kényszer bennem, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.

SZEMÖLDÖK (SZÖ):      Ez a folyamatos megfelelési vágy.

SZEM SZÉLE (SZSZ):      Ez a folyamatos megfelelési kényszer

SZEM ALATT (SZA):    Nem mintha probléma lenne azzal, ha meg akarunk felelni másoknak.

ORR ALATT (OA):      Nincs baj azzal, ha meg akarunk felelni másoknak.

ÁLLPONT (Á):        Mert inkább legyenek mások elégedettek velem, mintsem elégedetlenek.

KULCSCSONT (KCS):   Nem követek el mindent azért, hogy mások elégedetlenek legyenek velem.

KAR ALATT (KA):    De talán túl sokat teszek azért, hogy mások elégedettek legyenek velem,

FEJTETŐ (F):       és ráadásul még így sem jön össze, hogy azok legyenek,

 

2. kör

SZÖ:    mert vannak olyanok, akiknek lehetetlen a kedvében járni, bármit is teszek.

SZSZ:    Csak az időmet pocsékolom, hogy ezeknek az embereknek a kedvében járjak.

SZA:    Nincs azzal baj, ha mások kedvében akarok járni.

OA:    Jó érzés, hogy szeretnek/kedvelnek.

Á:    Nagyszerű, ha tetszik nekik, amit csinálok (ahogy a kedvükben járok).

KCS:    Most azonban kitörlöm ennek az érzésnek a szükségét visszamenőleg a múltamban,

KA:    az összes eddigi életeimben, amikor úgy éreztem meg kell felelnem az embereknek.

F:    Ha ezt nem tenném, nagy bajban lennék.

 

3. kör

SZÖ:    És bár a bajba kerülés esélye nem olyan nagy,

SZSZ:    még akkor is futtatom a régi berögződést, programot.

SZA:    Szeretem és nagyra értékelem ezt a részemet,

OA:    ami így vigyázott rám a múltamban, hogy megóvjon.

Á:    De most felszabadítom magam, már nincs arra szükség, hogy így óvjam meg magam,

KCS:     hogy mindenáron meg kell felelnem másoknak.

KA:     Nem kell megváltozzak ahhoz, hogy másoknak megfeleljek.

F:     Ahogy tisztítom a félelmeimet és a kétségeimet

 

4. kör

SZÖ:     és teret engedek valódi énemnek, a legjobb énemnek,

SZSZ:     az emberek valószínű, hogy elfogadnak úgy, ahogy vagyok.

SZA:     Kivételek azok, akik semminek nem tudnak örülni.

OA:     Elengedem azt a kényszert, hogy megfeleljek nekik.

Á:       Nem akarom megváltozatatni a gondolkodásukat.

KCS:   Amikor az emberek elégedettek velem, akkor az igazi önmagammal (igaz önvalómmal) elégedettek.

F: Ha idegesítő vagyok, akkor fontolóra veszem, hogy az nem az igazi énem.

 

5. kör

SZÖ:     Úgy döntök, hogy kitisztítom azt, ami ezt okozza, így a legjobb énem leszek.

SZSZ:     Úgy döntök, hogy az emberek kedvében azzal járok, hogy kiváló vagyok.

SZA:    Úgy döntök, hogy kiválóságra törekszem

OA:    ahelyett, hogy megpróbálnám kielégíteni az emberek igényeit.

Á:     Úgy döntök, hogy a legjobb énem leszek

KCS:     és ennek sokan örülni fognak.

KA:     Szeretettel bánok magammal, amit megérdemlek.

F:    Testben, elmében és lélekben.

 

—————-
Ajánló:
  1. ÉFT – kopogtatós tanfolyam és közös önmunka
    Kezdés: 2021. 04. 08.
    9 alkalom
    Még becsatlakozhatsz.
    .
  2. A legközelebbi családállítós időpontok:
    SZEGED: 2021. ápr. 25. vasárnap 9:00
    .
  3. 2 napos Éltető Áramlat tanfolyam
    titkos tibeti energetikai módszer alapján
    Németh Miklóssal
    A módszerről ITT

 

Szabad-e más pénzére pályázni?

 

Mottó: Sosem a pénzzel van a baj, hanem a pénzhez fűződő gondolatainkkal

 

Állandóan a fejemhez vágja

LINDA: Elvégeztem az ÉFT tanfolyamot, aztán írtam egy listát a pénzzel kapcsolatos hülye gondolataimról. Nem akarok hazudni, de volt vagy 100-150. Most mégis a pénzzel kapcsolatosan vagyok kiakadva.

ILDI: Mi a sztorid?

LINDA: A párom, Manó jómódú. Az elmúlt öt évben többször segített. Persze dolgoztam is az egyik cégében, vezetem a háztartást, … A baj azzal van, amikor egy kis összeggel kisegít. Mindannyiszor a fejemhez vágja, hogy sehol se lennék nélküle. Pedig ez nem igaz, mert akkor másképp oldanám meg a dolgokat. Két évvel ezelőtt odáig jutottam, hogy ha anyagilag szorult helyzetbe kerülök, nem fordulok hozzá segítségért.

Manó egy seggfej pénzkezelési szempontból.
Ha őszintén adna bármit is, anélkül, hogy a fejemhez vágná, akkor baromi jó érzés lenne. Mondta is: azt hiszed az út szélén hagylak, ha meghalok?

Még ha nem fog rám hagyni semmit, akkor is azt a vádat fogom érezni, hogy a pénzére pályázom és azért vagyok vele.

Persze jó érzés, hogy gondoskodni szeretne rólunk, akkor is, ha már nem lesz, mert szeret. De a jó isten f…ért kell a fejemhez vágnia állandóan!!!??? Miért jó neki, hogy megaláz?

Nem lenne baj, ha pénzt adna. Akár egy házat is vehetne nekem. De csak akkor kell, ha őszintén és önzetlenül adja.

ILDI: Mi olyan veszélyes a pénzben?

LINDA: Hmm…. Azt hiszem, hogy véges. Inkább ne legyen, minthogy elfogyjon? Akinek sok pénze van, nincs biztonságban. Meg ilyenek … Nagyon zavaros minden.

ILDI: Dolgozhatunk ezen?

 

Linda megosztja a beszélgetésünket

A beszélgetésünket Linda felvette és kijegyzetelte. Hozzájárult a megosztásához. Eddigi közös munkáink során is mérhetetlen őszinteségről, tisztaságról és önzetlenségről tett tanúbizonyságot. Az ÉFT csoportban is mindig bevállalta a „hülyeségét”, és hatalmasat profitált a közös önboncolásból. Köszönjük Linda!

 

————–
Ajánló:
  1. ÉFT – kopogtatós tanfolyam és közös önmunka
    Kezdés: 2021. 04. 08.
    9 alkalom
    .
  2. A legközelebbi családállítós időpontok:
    SZEGED: 2021. ápr. 11. vasárnap 9:00
    .
  3. 2 napos Éltető Áramlat tanfolyam
    Németh Miklóssal
    A módszerről ITT
————–

 

 

A számító szó alapos vizsgálata

ILDI: Igaz ez?

LINDA: Nem, én nem ilyen ember vagyok.

ILDI: És milyen ember az, aki más pénzére pályázik?

LINDA: Számító és rosszindulatú.

ILDI: Igaz ez?

LINDA: Igen.

ILDI: Mit jelent az, hogy valaki számító? Milyen ítéletet fűzöl hozzá?

LINDA: Nem tiszták a szándékai, nem önzetlen. Tehát valamilyen érdek miatt van a másik féllel.

ILDI: Mi a baj azzal, hogy valaki egy érdek miatt van egy másik emberrel?

LINDA: Mert az én értékítéletem, nézőpontom szerint két ember azért van együtt, mert szereti egymást. Kész!

 

Pénz és érdek alapos vizsgálata

ILDI: Neked fűződik-e bármi érdeked ahhoz, hogy Manóval lehess? Fűződik-e bármi érdeked hozzá azon kívül, hogy szereted őt?

LINDA: Most már nem.

ILDI: És volt-e?

LINDA: Igen volt. Amikor Máltán megismerkedtünk, tudtam, hogy át fogok jönni Angliába. Nem akartam visszamenni Magyarországra. Nem akartam Máltán se maradni. Ő javasolta, hogy költözzünk ide.

ILDI: Tehát Angliába költözhettél. Volt-e más érdeked még?

LINDA: Igen. Jelenleg – a covid óta – a megélhetésünk oroszlánrészét ő fizeti, mert nekem megszűnt a munkahelyem. Tehát biztonságot ad nekünk.
Figyelmet és szeretetet is kapok.

ILDI: Tehát bizonyos érdekek mentén vagy vele. Pedig erre azt mondtad, hogy ha érdekek miatt vannak együtt az emberek, az azt jelenti, hogy számítóak.
Hajlandó vagy-e elismerni, hogy általa könnyebb volt Angliába költözni? Azáltal, hogy ő létezik. Hajlandó vagy-e elismerni, hogy egy bizonyos mértékben eltart téged? Ez a te számítóságod.

LINDA: Számomra a számító szó pejoratív jelentéssel bír.

ILDI: Talán ez a baj.
Gondoljunk csak bele! Mindenki számító. Mindenki minden percben kiszámolja, hogy megéri-e vagy nem éri meg megtenni egy dolgot. Még azt is kiszámoljuk, hogy megéri-e kimenni pisilni vagy inkább tartogatjuk még egy kicsit, és amikor már nagyon kell és muszáj lesz, akkor megyünk.

 

Minden pillanatban számítóak vagyunk. Mérlegelünk. A számító szóhoz fűződő gondolatainkat kellene elengedni.

Nevetve: Egyedül semmi se jó. A szex se olyan. Még veszekedni se lehet rendesen. Az is hülyén néz ki, ha egyedül csinálod.

Gondoljuk át még egyszer! Szerinted, ha így nézünk a számító kifejezésre, akkor igaz-e az, hogy te az ő pénzére pályázol?

LINDA: Nem igaz!!!

ILDI: Linda! Gondolkozz már!
Hát mégiscsak jó volt, hogy oda tudtál költözni Angliába. Mégiscsak eltart benneteket. Mégiscsak azáltal, hogy van pénze, biztonságban érzed magad mellette.

Egyáltalán Manó szokta mondani, hogy te a pénzére pályázol?

Milyen jó neked, hogy gazdag pasid van!

LINDA: Nem, sose mondja ezt.
Rendszeresen azt mondja, hogy “milyen jó neked, hogy gazdag pasid van”.
Cinikusan. (Vajon ez tényleg így van, vagy csak Linda tapasztalja ezt?)
Engem ez feldühít, mert azt érezteti velem, hogy a vagyonára fáj a fogam.

ILDI: És meg is tudtuk, hogy ez így van.
Sőt, Manóra is fáj a fogad.
Meg persze ott van a szerelem is.
Mindezek mellett, milyen jó, hogy ennek a pasinak vannak ilyen extra szolgáltatásai. 🙂 Ugye?
Nem tök jó, hogy eltart?
Miközben imádod a létezését, meg hogy szeret téged.

Térjünk vissza az előző mondatodra.
Hogy lehetne válaszolni – minden védekezés nélkül és tiszta tudattal – arra, amikor ő azt mondja, hogy: “milyen jó, hogy neked gazdag pasid van”?

LINDA: Hát tényleg jó. 🙂

ILDI: Így van! 🙂

 

Házi feladat – ki kell kopogtatni őket

kopogtatni:
“Dühít, amikor azt mondja, hogy milyen jó, hogy gazdag pasim van, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.”

ILDI: Egy szőke cicababa erre azt mondaná, hogy naná! Nem is kellenél, ha csóró lennél 🙂

kopogtatni:
“Amikor azt mondja, hogy milyen jó, hogy gazdag pasim van, azt jelenti számomra, hogy számító vagyok, mégis mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam, bármit is érzek.”

kopogtatni:
“Hajlandó vagyok elismerni, hogy érdekek fűznek hozzá és ezzel nincsen semmi baj!” (költözés, eltartás, biztonság, szex, figyelem, a kislányom létbiztonsága, …)

 

Titkolom, hogy gazdag csávóm van

ILDI: Gondolj bele, milyen csodás lenne neki, ha elismernéd bele a szemébe, hogy ő frankó csávó, mert gazdag.
Te is elmondhatnád magadról, hogy egy gazdag csávód van.
De a legjobb az lenne, ha neki is elmondanád, mennyire örülsz, hogy egy ilyen gazdag csávód van.

LINDA: Tudod, én ezt inkább titkolom.

ILDI: Azért mert ítéleteid vannak arról, hogy ő gazdag.
Aztán az is kiderült, hogy számító vagy. Eddig is az voltál – csakhogy ezzel nincs semmi baj.

LINDA: Imádok beszélni veled   :))))

ILDI: Legyél jóban azzal az érzéssel, hogy számító vagy. Mindenki számító. Ne ítéld ezt meg.

LINDA: Értem.

ILDI: És ismétlem, ezzel nincs baj.

LINDA: Milyen érdekes így nézni az egész sztorit. Ugyanaz, de más nézőpontból, lecserélve a szemüveget egy másikra.

ILDI: A szenvedés többnyire abból fakad, amikor megítélünk valamit.
Azt mondtad: “Nehogy már a pénzére pályázzak.”
Dehogynem!
Ő meg arra pályázik, hogy te legyél neki. Hogy legyen családja. Mindenfélére számít ő is, ő is ugyanúgy „használ” téged. És ezzel sincs semmi baj.

LINDA: Én nem örülök neki, hogy gazdag pasim van. Tudom ez másnak nem probléma, de nekem probléma. 5 és fél éve nagyon komolyan szenvedek ettől.

ILDI: De hülye vagy – nevetgélünk.
Hajlandó lennél-e büszke lenni arra, hogy te valami olyan érdemet halmoztál föl létezéseid során, ahol legalább már kijár egy gazdag pasi? Valamit már csak letettél az asztalra, ami miatt nem egy homeless valakibe vagy alkoholistába, stb. szerettél bele.

Úgy érzem azzal vádolnak, hogy más pénzére pályázom

LINDA: Ha nem hagy rám semmit, akkor nem fognak folyamatosan azzal vádolni, hogy más pénzére pályázok.


ILDI: Ki vádol téged ezzel?

LINDA: A lánya. De nem nekem mondta, hanem Manónak pár évvel ezelőtt, hogy “vigyázz Lindával, mert ő kelet-európai és az ilyenek csak a pénzt akarják.”

ILDI: Kiről tudtunk meg valamit, mikor a lánya ezt monda Manónak?

LINDA: A lányáról.

ILDI: Ennyi.
Azt tudtuk meg, hogy neki milyen gondolatai vannak a kelet-európaiakról. Illetve az ő fejében ott van, hogy a pasikat hogyan kell lenyúlni és kihasználni. Te erre, hogy reagáltál?

LINDA: Felugrottam a plafonra, és azóta is kinyílik a bicska a zsebemben.

ILDI: Akkor ki az, aki folyamatosan vádol téged?

LINDA: Én magamat (amikor rendszeresen erre gondolok).

ILDI: Így van. A lánya csupán egyszer mondta, talán nem is emlékszik rá. De te azóta folyamatosan vádolod magadat és védekezel ez ellen a gondolatod ellen.

 

kopogtatni való mondat:
“Mióta Léna azt mondta Manónak, hogy vigyáznia kell velem, mert kelet-európai vagyok és azok pénzre pályáznak, azóta folyamatosan azzal vádolom magam, hogy azért vagyok vele, mert pályázom a pénzére, mégis szeretem és elfogadom magam.”

Ne vágja a fejemhez!

LINDA: Ha Manó őszintén adná, anélkül, hogy a fejemhez vágná, akkor baromi jó érzés lenne.

Ahogy mondta is: “azt hiszed az út szélén hagylak, ha meghalok?”
Persze, hogy jó érzés, hogy gondoskodni szeretne rólunk akkor is, ha már nem lesz, mert szeret minket. De a jó isten f…ért kell a fejemhez vágnia állandóan? Miért jó neki, ha megaláz?

ILDI: Ezek szerint jó érzés, hogy gondoskodni akar rólad, ha esetleg meghal?

LINDA: Igen.

ILDI: Csak a mondatra figyelj és zárj ki minden történetet, drámát a fejedből: „azt hiszed, hogy ott hagylak az út szélén, ha meghalok?”
Teljes tudatossággal mit tudnál rá mondani? Őszintén.

LINDA: Azt mondanám neki, hogy köszönöm. Köszönöm, hogy nem hagysz az út szélén és gondoskodsz rólunk, akkor is ha már nem leszel.

ILDI: Pontosan. Mondhatnád, hogy de rendes vagy!

LINDA: Ehelyett azt mondtam neki, hogy vegyen ki a végrendeletéből.
Ugyanis kérdezte, hogy mit szeretnék. Ezt bírtam mondani.

ILDI: Lükepók! 😀

LINDA: Azt mondta, jó, majd felhívja az ügyvédjét.

ILDI: És? Felhívta?

LINDA: Nem hívta fel, és nem is fogja, mert nem fog kifizetni megint több száz Fontot, hogy megváltoztassa újra. 🙂
Szóval az a 100ezer Font rám fog rohadni. 🙂

ILDI: Nagyon helyes.
Te pedig légy szíves nyald körbe őt sokszor, hogy neked gazdag csávód van és olyan rendes, hogy még arra is van gondja, ha ő nem fog élni, akkor mi lesz veled.
Milyen szeretetteljes.

 

Ki aláz meg kit?

Azt róttad még rá, hogy „mi a jó isten f…..ért kell a fejemhez vágnia állandóan”.
Szóval ki vágja a fejedhez állandóan?

LINDA: Miért jó neki, hogy megaláz?

ILDI: Valóban megaláz?

LINDA: Dehogy!

ILDI: Ezt hogy fordítod magadra?

LINDA: Én alázom meg saját magamat. Magamban. A gondolataimban.

ILDI: Igen, a pénzhez fűződő gondolataiddal!

ILDI: Így van.

LINDA: Tényleg! Tényleg! Woow!

 

Kopogtatni:
“Állandóan a fejemhez vágom, hogy megalázott vagyok, amikor gondoskodni akarnak rólam.”

 

————–
Ajánló:
  1. ÉFT – kopogtatós tanfolyam és közös önmunka
    Kezdés: 2021. 04. 08.
    9 alkalom
  2. A legközelebbi családállítós időpontok:
    SZEGED: 2021. ápr. 11. vasárnap 9:00
  3. 2 napos Éltető Áramlat tanfolyam
    Németh Miklóssal
    A módszerről ITT
————–
Olvasók írták:
Szia Ildi! :)

Olvasgattam ezeket a párbeszédeket, nagyon izgalmas.
Közben figyeltem a bennem előbukkanó érzéseket.

Nekem az jött le, hogy a Linda azért érzi magát megalázva, hogy a pasija ad neki pénzt, és, hogy eltartja, mert így azt érzi, hogy Ő saját Maga nem képes előteremteni az életéhez a szükséges pénzmennyiséget. 
Tehát itt, Őneki saját Magának, a Pénzteremtéssel van gondja, és nem azzal, hogy gazdag a pasija. 
Így ki van van szolgáltatva a pasinak, függőségi viszonyban  van tőle, és a Lindának ez a problémája.
Mert hiszen, ha a Lindának is volna a megélhetéshez elegendő pénze, és nem lenne ráutalva a pasija pénzére, akkor ez egy picit sem zavarná, hanem lazán, "ajándéknak"  tudná venni, ha a pasi nagyvonalúan adna neki. Akkor egyenrangúnak tudná magát érezni a pasival, és Magát is értékesnek tartaná.

Nem érezné, hogy "szánalomból" eltartják. 
Én ezt totálisan így látom, de ugye azért, mert ezek az érzések bennem vannak! - ez belőlem fakad.

"Talált" a téma! - dolgozhatok rajta én is, annak ellenére, hogy nincsen ilyen "gondom", hogy gazdag a pasim! :)


Puszillak :)
Szia Klári!

Minden szavaddal egyetértek.
Azért nem mentünk az általad említett irányba, mert arra már dolgoztunk máskor.
Azonban értékesek a soraid.
Megoszthatom Lindával?
Megoszthatom a cikkem mögé kommentben?

Az autó a haladás szimbóluma – gumi, rugó és kormány

Mai napi Ildi:  Az autó, mint szimbólum

Az örök autóstéma rendületlenül virágzik. Valószínűleg, mert remek szimbólum és jól lehet értelmezni.

 

Az autó a haladás szimbóluma - gumi és rugó

 

A legutóbbi leresztett autógumi kapcsán Enikő is kérdezett.

 

————–
Ajánló:
  1. ÉFT – probléma feloldó tanfolyam és közös önmunka
    Kezdés: 2021. 04. 08.
    9 alkalom
  2. A legközelebbi családállítós időpontok:BUDAPEST: 2021. márc. 28. vasárnap 9:00
    SZEGED: 2021. ápr. 11. vasárnap 9:00
————–

 

Enikő gumija ereszt

Enikő: Néhány hónapja szép lassan leeresztett a kocsim jobb első kereke. Később elmentem a gumishoz. Kiderült, hogy szét van szakadva a gumi oldala. Az a szerencsém, hogy nem lett
nagyobb bajom. 2 új gumit kellett vennem, qurvára nem hiányzott.

Ildi: Vegyük sorba a szimbólumokat.

Autó: haladás
Jobb oldal: az életed hétköznapi, pénzügyi, hivatalos ügyei. A racionális döntések, bal agyfélteke, férfi, férfias rész, … ilyesmi.
Első kerék: többnyire az első kereket hajtja a motor. A jobb kerék a jobb végtag. A cselekvést a motor, vagyis szíved viszi előre.  Nézzük, milyen ügyekben!

Olvassuk össze!
A hétköznapi ügyeket illetően ereszt az előre vivő lendület. Már vannak fizikai tünetek, de még nem lett valódi baj belőle.
Új gumit kellett venni, vagyis a régi eszközökkel már nem fog menni. Kész, muszáj az új utakra új eszközt beszerezni. Ha szívesen csinálod, könnyedén gurulsz. De valamiért ütközik a szív és a racionális oldal. Nem elég a lendület. Muszáj a racionális lépéseket, mozdulatokat megtenni. Közben a “nemakarásnak” nyögés a vége.
Egyébként hogy van a jobb lábad, jobb kezed?

 

Akárcsak az autó, a test is jelez

Enikő: Érdekes mód, nem fáj a lábam, de a jobb vállam az qurvára és sokszor! Lelkem rajt – imádom, amit csinálok. Körmözök, meg az ingával tisztítok. Talán a covid miatti bizonytalanság az, ami bezavar. Elhiszem, amit nem kellene, hogy nincs pénz, nem kell köröm.

Ildi: Amíg így hiszed, így is lesz.
Akiknek tele van a feje a “válsággal”, azoknak az életében meg is jelenik. Szerintem ezt a hiedelmet kopogtasd ki.

“Bár azt a valóságot futtatom, hogy nincs pénz, nem kell a köröm, mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is gondolok.”

Az összes ponton mondd el. Akár több körben is.

Enikő: Sok minden letisztult és amit biztosan tudok, hogy családállítást akarok tanulni!!!!
5 éve mondom. Kell mint egy falat kenyér. 🙂

Ildi: Értem. Ha nem is pontosan családállítást, de probléma felállítást és megoldást fogok tanítani – ez túlmutat a családállításon. Köszi az inspirációt.

 

Jobb oldalra húz a kormány

Enikő: Fura zajokat is hallottam, a kocsi húzott jobb oldalra, szorítanom kellett a kormányt és jól be is voltam xarva. 😀
A szerelő vitte haza a kocsit, mert nem voltam hajlandó beülni. 😀
Kiderült, hogy eltörött a jobb oldali rugó, de “mingyá” mind a kettő – rugalmatlanság a jövővel kapcsolatosan, mert a jobb oldal azt is jelzi, ugye?

Ildi: A jövőben akkor is el kell menned a racionális megoldások felé, ha nem akarod. Az élet megköveteli és vezet téged. Be is vagy tőle rezelve. Ezzel az üggyel kapcsolatban rugalmatlan vagy és annyira félelmetes, hogy legszívesebben másra bíznád.

Egyébként hová tartottál éppen, amikor ez történt?

Enikő: Dolgozni a szalonba.

Ildi: És milyen rugó törött el?

Enikő: Csillapítja a zökkenést, az ütést. A szerelő szerint meghatározó alkatrész, mert ha eltörik, a féktávolság is megnő.

Ildi: Tehát most már nem akarja az élet, hogy zökkenőmentesen megúszd a történetedet. Ha mindig csillapítódik a zökkenés, akkor tovább csinálod ugyanúgy. Hadd fájjon, hadd nőjön a féktávolság, akkor legalább észhez térsz. Néha muszáj megijedni, hogy másképp kezdj el működni.

Döcög a munka is

Enikő: Két vállalkozásom van – a spirituális munka (inga) és a köröm. Vagy az egyik megy, vagy a másik. Mindig az, ahová pont a több energiát tolom, vagy döcög mindkettő és nem hogy új vendég jönne, még az is elmegy, aki eddig volt.
Ok, ez utóbbit értem, mert akiktől borsódzik a hátam, az 2-3 alkalom után magától távozik így vigyáznak rám fentről 😉 De hogy a francba legyen meg az egyensúly?

Ildi: Nézd meg ingával, hogy ugyanazt akarja-e a lelked, mint a szellemed?
A szellemi részünk egy magasabb szintről teljesen másképp látja az életünket. Olykor teljesen más irányba szeretne terelni, mint amerre a lélek és az egó. Kiteszteltem:

A szellemedet nem érdekli, hogy élvezed a munkádat. Most az energiáiddal való takarékoskodás a gyakorolni való. Más életeidben megszállottként, mértéktelenül cselekedtél. Most is hajlamos vagy rá.

A lélek szeretne teljes naivitással segítőként dolgozni. De abban mértéktelen vagy. Gyanúm szerint túlműködteted a segítést. Túl sokat adsz, vagy keveset kérsz. Ha keveset kérsz, akkor emiatt sokat és sokszor kell dolgoznod. Szerintem azok a vendégeid morzsolódnak le, akik túl sokat akarnak és te nem tudod kijelölni a határaidat. Mondjuk, körmözés közben az életüket is megoldod. Emiatt már nem szívesen találkozol velük. Pedig nem ők hibáznak. Ők csak kérdeznek.

Nem tudom, csak sejtem.

Enikő: Tűpontos, bakker! Pedig érzem, csak nem fogom fel.

 

Ingyen autó

Virág: Jó, hogy itt van megint ez az autótéma. Mit szólsz hozzá, hogy a férjem teljesen ingyen újra autóhoz jutott? Ajándékba kapott egy rendbe hozott autót. Csak a biztosítást meg egyéb járulékos költségeket kell fizetni. A fiam hozzájárulásával pedig vettünk új hűtőt, üvegkerámia tűzhelyet és új televíziót.
Ez azt jelentené, hogy az életünk végre kilép a parkolóhelyről?  Mikor az előző autónk tönkrement, azt írtad, hogy az életem nagyon régen parkolóhelyen van.

Ildi: Szerintem ez egyértelműen az előre jutás jele. Végre valamit jól csináltok. A férjed pedig pláne. Szabad pályát kapott, csak minimális terhet kell vállalnia az előrejutáshoz. Valami beindult körülöttetek. A környezetetek támogat benneteket.

 

————–
Ajánló:
  1. ÉFT – probléma feloldó tanfolyam és közös önmunka
    Kezdés: 2021. 04. 08.
    9 alkalom
  2. A legközelebbi családállítós időpontok:BUDAPEST: 2021. márc. 28. vasárnap 9:00
    SZEGED: 2021. ápr. 11. vasárnap 9:00
Közeledik:

Probléma felállító és megoldó tanfolyamot indítok a család- és lélekállítás módszerét alapul véve.

————–

 

 

Egy olvasó kérdezte

 

ILDI:
Na, idejutottam végre, hogy válaszolok neked.

NIKI:
A hűtőventillátor nagyon hangos, és folyamatosan bekapcsol.
Akkor is amikor mínuszok vannak odakint.
Ha 100 km/óra feletti sebességgel megyek, akkor a hűtővíz elkezd a nem a piros zóna fele menni, ami már azt jelenti hogy nehezen tudja hűteni a motort a ventillátor. Pedig még nem forr a víz.
De ha nem csináltatom meg, akkor fog.

ILDI:
Amikor haladni szeretnénk az életben, olykor túlhevülünk. De ha a hűtés már hamarabb bekapcsol, az azt jelenti, hogy összekuszálódtak a dolgok. Olyan hevesen akarsz előrejutni, hogy bár nem haladsz, de le kell téged hűteni.
Ez egy téves kód benned. Lehet akár egy beragadt érzelem, ami átveszi az irányítást és nem enged felhevülni, lelkesedni. Ez az érzés tartozhat hozzád, de örökölhetted az őseidtől is. Most már önjáró lett ez az érzés. Mintegy hibás parancs, mit egy hibás kód.
Muszáj megszereltetni az “autót” (téged).

NIKI:
Jobb első ajtót festeni kellene, mert a festék lepattogzik.

ILDI:
A külcsíny is fontos. Még a munkában is.

NIKI:
A kézifék egyáltalán nem működik, így vettem.

ILDI:
Azt kaptad az őseidtől, hogy a lejtőn való biztonságos megálláshoz nincs eszközöd.
Ők milyen lejtőn mentek lefelé?
Meg tudtak állni?

NIKI:
A szélvédő pedig középen ketté van repedve.

ILDI:
A szélvédő megvéd és rajta keresztül látod a világot. De egy külső hatásra kettéhasadt. Még egy kicsit egyben van, de már alig tartja valami. Ez a két nézőpont már nem egyeztethető többé össze. Egy teljesen új nézőpontra kell cserélni.

Az autó, mint szimbólum – a leeresztett autógumi

Az autó, mint szimbólum téma töretlenül népszerű. Legutóbb azt kérdezték, mint jelent , ha szép lassan leereszt az autógumi.

Az autó,mint szimbólum. Mit jelent, ha belehajtasz egy kátyúba és szép lassan leereszt az autógumi?

————————-

A legközelebbi családállítós időpontok:

SZEGED: 2021. márc. 14. vasárnap 9:00
BUDAPEST: 2021. márc. 28. vasárnap 9:00

————————-
Angi és a leeresztett autógumi

Angi: Megpróbáltam megfejteni a saját esetemet, de nem sikerült. Tudnál segíteni?

Ildi: Részletesen meséld el, mi történt.

Angi: Jobb első lassú defektet kaptam. Belehajtottam egy nagy kátyúba, ettől a felni megsérült, és ezáltal a kerék szépen lassan ereszteni kezdett. Éreztem, hogy gond van, de tovább mentem.  Aztán kiszálltam és láttam, hogy tényleg. Visszafordultam, rendőrt hívtam, de semmit nem tudtak tenni. Ajánlottak egy gumist, de én is kerestem és találtam egy közelebbit. Begurultam. Sokalltam a költséget, ezért el akartam menni, amikor váratlanul segítő kezet nyújtott a szervízvezető, így hazajutottunk. Azóta is nagyon hálás vagyok neki.
De nehezen tudom értelmezni a racionális / férfi oldal kérdést, hogyan kell ezt értelmeznem, milyen blokkot láthatnék?
Ilyenkor mit kell figyelembe venni? Hogy éppen hova tartottam, vagy hogy milyen élethelyzetben vagyok most?

Ildi: Mindkettőt. Az autó több szinten is kifejezi az életben való haladásodat. Nézzük először a tágabb élethelyzetet, amiben épp vagy most.

Angi: Szeretnék visszatérni a munkahelyemre a GYED után. Sajnálatos módon a régi helyemre nem nagyon szeretnék visszamenni, a felettesemmel való korábbi nehézkes viszonyom miatt. Másrészt viszont egyelőre nem látszik olyan munkakör, ahova vissza tudnék menni.

Ildi: Vegyük alapul a szavaidat. Nagyon beszédes, ahogy elmesélted.
Az életed racionális oldalán a haladással, előrejutással kapcsolatban (pl. férj, férfi, munkahely, a saját akarnok, férfias oldalad, …) kátyúba jutottál és megsérültél. A sérülés alattomosan kúszott be és szép lassan leeresztettél. Mások segítségével eljutottál a célodhoz.
Ha ebbe a helyzetbe is jutottál a munkahelyeden, mások tudnának segíteni neked, ha kérnéd. Így haza érkeznél = vagyis oda, ahol otthonosan éreznéd magad.

Angi: Eeeezt nem tudtam megfogni. Annyira pontos!
A munkahelyi dolog nagy csalódás számomra.

 

Ki az akadályozó férfi?

Ildi: Ki az akadályozó férfi ott?

Angi: A cégnél egy férfi elárult és kiadott a főnökömnek. Ez persze eljutott hozzám is. Így már ha akarnék sem mehetnék vissza. Ez egy fogösszeszorítós megoldás lett volna számomra, de  elszállt.

Ildi: És ki tudna segíteni? Hiszen a gumisnál is segítettek.

Angi: Már beszéltem a HR-essel, a „közelben”, a cégen belül keresgetek. Van is elképzelésem. Az eredeti pozíciómba nem szeretnék visszamenni. Úgy gondolom, ez kölcsönös, illetve most már tudom is.

Mindig tudtam, hogy az üzeneteket érdemes meglátni, ez most tűpontosan le is képeződött.

 

A konkrét úticél

Ildi:  Most nézzük, konkrétan hova tartottál az autóval?

Angi: A kis fiamat vittem egy foglalkozásra és késésben voltunk a jegesedés miatt.

Ildi: Olykor az is kátyúba juttat, ha a családodat szolgálod. Észre se veszed, de keletkeznek sérülések, amitől már nincs olyan kedved és leeresztesz.

Angi: Tökéletesen fogalmaztad meg mindkét helyzetemet.

 

Pár nappal később

Angi: Most a nagy leeresztésből sikerült összeszednem magam. Pont ma néztem, hogy a gumi is jól van, feszes, ahogyan kell. Úgyhogy ezzel az erőtartalékkal indulok neki a holnapi fontos beszélgetésnek. Remélem, sikerrel!

Van egy furcsa üres nyugalom is bennem, egy várakozó állapot, egy üresség, pedig ha belegondolok, nincs munkám és ilyenkor kétségbe szoktam esni. Most meg nem. Magam sem értem.

Ildi: És mit gondolsz a rosszakarókról? Néha nagyon jó szolgálatot tesznek nekünk.

Angi: Igazad lehet, mert úgy érzem, valami jobb jön most. Ez az árulás megkönnyítette a dolgomat. Nem szívesen mentem volna a vissza a régi helyemre, a mindennapos feszültségbe. Úgyhogy csak könnyebb lett nekem, hogy fel lett égetve ez a híd.

 

————————-
Legközelebbi foglalkozások és tanfolyamok:

Egyéni konzultáció Bp-en keddenként

ÉFT tanfolyam és gyakorlatias foglalkozások
9 alkalmas 2021. április 8-tól esténként
Online és személyesen Szegeden

Életforgatókönyv tanfolyam
2021. május. 23-tól hétvégenként
online és személyesen Szegeden

A legközelebbi családállítós időpont:

SZEGED: 2021. márc. 14. vasárnap 9:00
BUDAPEST: 2021. márc. 28. vasárnap 9:00

—————————-

AJÁNLÓ:

 

Éltető Áramlat tanfolyam Budapesten
Németh Miklóssal

—————————-

 

Hasonló témájú írások:
  1. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 1. rész
  2. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 2. rész
  3. Három mese az autóról és rólad – 3. rész
  4. Hogyan fejezi ki az autó …
  5. A ház, mint szimbólum – 1. rész
  6. A ház, mint szimbólum – 2. rész
  7. Autó és sors – az autó, mint szimbólum
  8. Egy autóbaleset üzenete
  9. Az autó a haladás szimbóluma – gumi, rugó és kormány
  10. Az autó a haladás – a szimbólumfejtés folytatódik
  11. Az autó, mint szimbólum – a leeresztett autógumi
  12. Bicikli és akadályoztatás
  13. A szélvédő megrepedt – szimbólumfejtés
  14. Mit jelent a bal hátsó defekt?

 

 

Politikai indulatok – és ami mögötte van – 3. rész

Zsuzsa és a tehetetlen magyar nemzet

Amikor a világra haragszik valaki, olyankor a világról keveset tudunk meg, de róla annál többet. Gyakran a politikai indulatoknak alig van közük a politikához.
Most egy barátom kifakadását osztom meg veletek. Már előre sejthető, hogy ez a szenvedélyes kifakadás sem Magyarországról, sem a kormányról, sem Orbán Viktorról nem szól.

Folytatódik a Magyarországgal kapcsolatos ellenérzésekről szóló sorozat.

Az első rész itt.
Az második rész itt.

Amikor a világra haragszik valaki, olyankor a világról keveset tudunk meg, de róla annál többet. Gyakran a politikai indulatoknak alig van közük a politikához. Most egy barátom kifakadását osztom meg veletek. Már előre sejthető, hogy ez a szenvedélyes kifakadás nem Magyarországról, a kormányról vagy Orbán Viktorról szól.

 

Valamelyik választás után jártunk, amikor a társaság a politikáról beszélgetett. A téma azonnal indulatokat váltott ki.

Az egyikük elmesélte, hogy a facebook-on letiltotta az ilyen témájú posztokat és törölte azokat az ismerőseit, akik vehemensen politizáltak.

Zsuzsa sokáig hallgatott, majd nem bírta tovább és szenvedélyesen kifakadt.

  • Miért ilyen tehetetlen a magyar nemzet?
  • Te nem vagy megelégedve valamivel – kérdezte naívan a társaság egyik tagja.
  • Én ebben az országban semmivel sem vagyok megelégedve. Konkrétan azt éreztem, hogy a belső szerveim lassan kivéreznek. Kiment az élet belőlem. Velünk mindent meg lehet tenni. Bármit! Bármit le lehet nyomni a torkunkon. Erőszakkal.
  • Miért gondolod?
  • A választási csalások miatt.
  • Mit tudsz róla – kérdezte egyikünk.
  • Biztos vagyok benne. Tisztességtelen eszközökkel nyertek. Még a számokra se figyeltek oda, olyan magabiztosak voltak. Ez nem tükrözi a valóságot. Az egészet elhazudták. Egy propaganda szöveget hitetnek el a hatalom gyakorlása érdekében. Az a rettenetes, hogy ez a nép nem tud kikecmeregni ebből a mocsárból, amiben  tehetetlenül fetreng. Azt se tudjuk, hogy merre hány méter, hogy kik vagyunk. Nincsen egy minimális kutúrája a demokráciának. Nem mondhatom el, amit akarok, mert mások egyből mocskolódni fognak. Fáj a vitakultúra hiánya. Ez különböztet meg bennünket a nyugattól.
  • Honnan lenne vitakultúránk?
  • Már bocsánat, de volt pár évünk gyakorolni.
  • Karddal a fejünk felett nehéz. Itt voltak a törökök, az osztrákok, az oroszok, a diktatúra – mondta egy másikunk.
Rettentően el vagyunk telve magunktól
  • De igenis nézhetnénk másokat és tanulhatnánk tőlük. Akkora az egónk. Mindent nagyon tudunk. Rettentően el vagyunk telve magunktól.
  • Ilyennek látsz bennünket?
  • Igen tehetetlennek, nem tudjuk átlépni a sajt árnyékunkat. Ez a nemzet rettenetesen beképzelt, önfejű, ugyanakkor impotens. Én ezt érzem. És állandóan siránkozunk. Problémákat gyártunk, ahelyett, hogy a megoldásokon gondolkodnánk. Nyakig állunk a mocsárban és tehetetlenek vagyunk.
  • Szerinted milesz, ha így megy tovább?
  • Nemzethalál – vágta rá azonnal. Nem magyarok fognak itt élni. Eltűnik a kultúránk, ami fontos és értékes. Bár azt se tudom, mi az. Mintha lenne egy magyar lélek, amihez nem tudunk kapcsolódni. Nem tudjuk, hogy kik vagyunk. Egy szellemi korlátozottságot élek át azzal, hogy itt élek Magyarországon. A főnök bizonyítottan elmebeteg. Mindenkinek erre van szüksége, mert az emberek nem tudnak önállóan dönteni. Szükségük van egy autoritásra. Nincs bennük erő, de az autoritástól lesz nekik. Ezért szavaznak rá.
  • Volt-e olyan helyzet az életedben, amikor nem volt szavazati jogod?
  • Persze, apámmal az egész kapcsolatom így működött.
  • Akkor amikor Orbán Viktorra gondolsz, tulajdonképpen az apád jön föl benned?
  • Abszolút. Ezen gondolkoznom sem kell. Szinte látom magam előtt, ahogy a választás másnapján belenéz a tükörbe és önelégülten azt mondja, ugyan nem volt tisztességes, de megcsináltuk.

Később Zsuzsa bejelentkezett hozzám és kért “valami oldásfélét”, mert így nem lehet élni, mondta. Házi feladatot kapott. Az egyikben részletesen összeállítottuk, hogyan dolgozza fel az édesapjával való kapcsolatának eseményeit, érzelmeit, gondolatait. (ÉFT)
Sok munka lesz, de vállalta.

A másikban a választási csalásokról szóló érzéseit és gondolatait kell majd kikopogtatnia. Az utóbbi már gyerekjáték lesz, mivel javarészt az apával kapcsolatos emlékek támasztották alá.

 

————————-
Legközelebbi foglalkozások és tanfolyamok:

Egyéni konzultáció Bp-en keddenként

ÉFT tanfolyam és gyakorlatias foglalkozások
9 alkalmas 2021. április 8-tól esténként

Életforgatókönyv tanfolyam
2021. május. 23-tól hétvégenként

A legközelebbi családállítós időpont:

2021. márc. 14. vasárnap 9:00

—————————-
Mit tudtunk meg Zsuzsáról?
  • Amikor tehetetlennek érzi magát az olyan, mintha kivéreznének a szervei. Elfolyik az életereje.
  • Tehetetlennek érzi magát, amikor egy autoritás lenyom valamit a torkán. Mintha egy mocsárban fetrengene, amiből nem tud kimászni.
  • Akinek hatalma van felette az csal és hazudik, nincs vitakultúrája.
  • Úgy érzi, nem mondhatja el a véleményét. Akik megakadályozzák ebben, azokat beképzeltnek, öfejűnek, elmebetegnek és impotensnek látja.
  • Elutasítja az autoritást, mert ő akar dönteni.
  • Megveti azokat, akiknek autoritásra van szükségük.

 

Magyarország, diktatúra – no meg az anyám

Folytatódik a Magyarország és a diktatúra sorozat. – 2. rész

Az előző rész itt.

2020 őszén egy csoport foglalkozáson covid szorongás témával dolgoztunk. Végül mindegyik szorongás inkább a diktatúrához témájához kapcsolódott, amit a covid helyzet csak aktivált. Magyarország, Orbán Viktor, a korlátozás iránti indulat legtöbbször valami egész másról szól. Nagyon izgalmas dolog feltérképezni, hogyan is rakjuk össze az elakadásainkat.

Használd fel a külvilágban tapasztaltakat, hogy megismerd önmagadat és felismerd az elakadásaidat.

Mindenki meg fog dögleni

Dóra egy nő közülünk. Bármelyikünk lehetne. Nem mondanád meg, hogy ez játszódik le benne.

– Mi a szorongásod oka?

– Szerintem mindenki meg fog halni.

Félek a jövőtől. A hírek és a Facebook tele van rossz hírekkel.
Mi lesz, ha kötelező lesz az oltás?
Munkahelyet váltottam, vajon kirúgnak-e?
Attól félek, mi lesz velünk. Lesz-e kaja, lesz-e munka?
Úristen! Mi lesz velünk?
Miből fogom a számlákat fizetni?

Mivel Dóra nagyon intenzíven érezte ezeket, ezért az észérveket, vagy a józan megfontolást hagytuk is. Muszáj volt csökkenteni az érzelmi töltést kopogtatással. A gondolatokat addig nem tudjuk megváltoztatni, amíg erősen át vannak itatva érzelemmel.

Kopogtatás:

Attól félek, mi lesz velünk. Lesz-e kaja, lesz-e munka? Mégis szeretem és elfogadom magam, bármit is gondolok és érzek.”
„Úristen! Mi lesz velünk?”
„Miből fogom a számlákat fizetni?”

– 1-10-es skálán hanyas érzés?

– 8-as.

Kopogtatás:

Mi lesz ha nem lesz munka.”
„Éhen fogunk halni.”
„Meg fogunk dögleni.”
„Mindenki meg fog halni.”

– Éheztél-e már valaha?

– Nem, még sosem.

– Igen, ez egy ősi félelem. Egyszer egy kifejezetten jómódú, nagy darab lánynak csináltam egy állítást. Állandóan az éhenhalástól rettegett.

– Én nem értem, hogy minek oltanak be mindenkit, mikor éhen fogunk halni.
Mindenkinek be akarják adni ezt a szart és diktatúra lesz. Ez hihetetlenül erős bennem – kattogott tovább.

A diktatúra című szemüveg

– Magyarországon a diktatúra népszerű téma. Sokan rágódnak rajta. Szinte bármit szabad, mégis sokan korlátozva érzik magukat. Szerintem ebbe az irányba menjünk.
Vegyük nagyon komolyan az érzéseidet. Akkor is, ha olykor semmi közük a valósághoz. Amíg ezt érzed, addig nem leszel képes másképp látni a világot. Az érzések tartják fenn a gondolatokat. Ha egy kicsit csillapodtál, talán látni fogod azt, ami van.

– Ha belegondolsz, most is együtt vagyunk, kopogtatunk. Én meghirdettem ezt a lehetőséget, te jelentkeztél. Finom, puha, meleg a szoba. Tele a hasunk. Mégis attól félsz, hogy éhen fogsz halni és diktatúra lesz.

– De én tényleg azt látom, hogy mindenhol ellenőriznek és tele van a város *TEK-esekkel.

-Tényleg? Én egyet se láttam. De tudom, hogy mindig azt látjuk, amire az elménk fókuszál. Amikor terhes voltam, azt érzékeltem az utcán sétálva, hogy mindenki várandós. Úristen, itt mindenki szülni fog – gondoltam magamban.
Ezt lazítsuk fel kopogtatással.

Kopogtatás:

Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten akkor is, ha mindenhol TEK-eseket látok.”

Milyenek a diktátorok?

– Az előbb a diktátorokról beszéltél. Milyenek a diktátorok?

  • Csak az ő szavuk az igaz.
  • Kockák.
  • Nem lehet őket meggyőzni.
  • Csak az van, amit ők akarnak.
  • Ha valaki ellentmond, akkor azt lelövik.
  • Vagy hátra viszik megölni.

– A TEK-esekkel, igaz? – nevetünk.

Olyan érdekes. Egy másik kliensem egy fontos TEK-es pasiba szeretett bele. Arra kellett oldanunk, hogy ne legyen úgy oda érte. Az is lehet, hogy mindketten ugyanazt a fickót láttátok. Csak az a másik lány együtt akart vele járni, te meg attól féltél, hogy lelő. Közben a srác csak ment az utcán.

– Sok oldást csinálok politikai témában. Az egyik ember Orbán Viktor iránt érez hihetetlen dühöt, szinte belebetegszik. A másik embernek Gyurcsány Ferenccel van baja.

A végén azonban mindig kiderül a valódi téma. Sose Orbán Viktor, a TEK, vagy Gyurcsány Ferenc, … okozzák az illető szenvedését. Mindegyik említett szereplő megtestesít számára valami át nem dolgozott témát. És ahányszor meglátja a politikust, a katonát, a migránsokat, … a tv-ben, a témája aktiválódik. A probléma sose kívül található. Mindig belül van. De az éretlen személyiség csak kifelé tud mutogatni. Semmi baj, mindenki haladjon a saját tempójában a saját személyiségfejlődésében.

Egy kis kopogtatás után:
Most, hogy belegondolok, azért a TEK-esek szexik – mondta Dóra vigyorogva.

Amikor valaki Magyarországot diktatúrának érzékeli, sokszor semmi köze nincs a politikai környezethez. Valójában a korlátozások egy sérülés gombját nyomogatják, ahol az illető gyerekként egy szülőtől, hatalmi személytől korlátozva volt.

Nem mehetek sehová

– Mi a legrosszabb, ami megtörténhet veled?


– Ha oda a szabadság, olyankor nem kapok levegőt. Nem mehetek oda, ahová szeretnék. Nem mehetek edzőterembe, a Tisza-partra, nem találkozhatok a barátaimmal, nem mehetünk el kajálni.

Kopogtatás:

Amikor arra gondolok, hogy diktatúra van, azt érzem, hogy nem mehetek oda, ahová szeretnék, mégis szeretem és elfogadom magam.”
„Sehova se mehetek majd.”

– Most se mehetsz sehová. Olyan, mint a diktatúra. Nagyon rossz?

– Há, igen, nagyon rossz. Ez a legrosszabb. Ennél már nem is lehet rosszabb.
Mennyire szenvedsz most? Hiszen, most statárium van.

– Ha belegondolok, annyira azért nem szenvedek.

Kopogtatás:

Ettől féltem ennyire? Hiszen ez volt a legrosszabb.”

– Vajon hol volt az életedben, amikor korlátoztak a szabadságodban? Amikor nem mehettél oda, ahová akartál?

– Gyerekkoromban – megtörten.
Nem mehettem sehova.

Nem csinálhattam, amit szerettem volna.
Azt kellett csinálni, amit mondtak.
Állandóan szedni kellett a paradicsomot, a paprikát, az uborkát.
Ha végeztünk, akkor meg készülni kellett a piacra.

– Szóval gyerekkorodban került fel rád az a szemüveg, miszerint rabmadár vagy és nem csinálhatod, amit szeretnél.

Most nézzük a diktátorokat. Keressük meg a te életedben,

  • kinek volt mindig igaza,
  • kit nem lehetett meggyőzni,
  • és ki volt az, akinek ha ellentmondtál, az lecsapott.
  • Akivel szemben nem lehetett igazad, nem győzhetted meg?

– Nagyon szomorúan – anyu.

Kopogtatás:

Én diktatúrában nőttem föl és attól félek, megint úgy lesz.”
„Amikor korlátoznak és egyből az a kislány leszek, aki nem mehet sehova, mert szedni kell a paradicsomot.”

Persze unalmas mindig visszamenni a gyerekkorba. De hát ott kapjuk meg a feladatot, amin életünk során dolgozhatunk. Nem érdemes áldozatként tekinteni magunkra, nem a szél fújt bennünket a szüleinkhez. Mi választottuk a helyszínt, a körülményeket és a szereplőket. És most a dolgunk, hogy megoldjuk és feébredjünk belőle.

Megjegyzés: Dóra elolvasta és hozzájárult a beszélgetésünk közzétételéhez. Utólag még örült is neki, mert nem jegyzetelt és így – mivel ismeri az ÉFT-t – újra átkopogtathatja magán.

* TEK: Terror Elhárítási Központ


Hasonló témájú cikkek

Magyarország, diktatúra és az apám
Covidos történet – spirituális megoldás
Oltás előtt, oltás után – és az oltásról szóló nézőpotom (ami nincs)
30 perces covid oldás – úgy érzem nyomást gyakorolnak rám

 

Magyarország, diktatúra és az apám

Olvasási idő: sok perc – csak azok kezdjenek bele, akik szeretik az esettanulmányokat. Jobb lesz, mint egy film.

A Magyarország elleni indulat

Sokszor figyelem, milyen indulatot vált ki az emberekből Magyarország témája. A diktatúra, a szegénység, Orbán Viktor, …
Aztán az egyik héten öt emberrel is találkoztam, akik Magyarországot ijesztőnek vagy elviselhetetlennek tartották. Úgy döntöttem, megírom őket. Bár botorság az elején leütni a poén, mégis elmondom, valójában egyik történet szereplőjének se Magyarországgal van problémája.

Amikor Izával beszélgetek messengeren, mindig rémülten kérdez a magyarországi helyzetről. Tényleg olyan szörnyű? Tényleg nem lehet azt mondani, amit szeretnénk? Nem félünk?
Én nem is értem, miről beszél. Mit nem lehet itt elmondani? Milyen diktatúra van?
Aztán egy ÉFT és elengedés foglalkozáson találkoztunk és felgöngyölítettük

Covid és diktatúra

A foglalkozáson a covid helyzet okozta szorongást szerettük volna oldani. Öt perc után kiderült, hogy a covid nem is érdekes. De amit a járványhelyzet felhozott, az igen.

A résztvevők ugyanattól szenvedtek. Mindnyájan egy diktatórikus Magyarországot vízionáltak. Ez a valóság bennük gyökerezik.
Nézzük, hogyan hoztuk ezt össze!

Összesen 6 ilyen esetet gyűjtöttem össze. Íme az első gyöngyszem.

 

1. eset – Izabella

“Legszívesebben  …….. a férjemet”

– Én Skóciában élek. Nem félek a covidtól. De a férjemmel nagyon másképp gondolkodunk. Ő kutató és hihetetlenül racionális, én pedig szívesen foglalkozom alternatív dolgokkal is. Mondhatni terrorizál a véleményével. Állandóan valami nagy bajt vizualizál. Ha egyszer nem bírom majd tovább, én tuti hazaköltözöm.
Most ez az összezártság elmélyítette a konfiktusunkat.
Amikor hazamegyek Magyarországra, uszodába járok, meg mindenhová, az jót tesz nekem. De itt Skóciában most jobban be vagyunk zárva, még ezt sem lehet.

Az utóbbi időben a lányomnak kétszer is kificamodott a bokája és a férjem rémeket látva őrjöng, hogy sánta lesz a gyerekünk. Nekem meg ezt kell hallgatnom.

– Szerinted hogyan kéne viselkednie?

  • Lazábbnak és pozitívabbnak kéne lennie.

– Milyen érzés, hogy ilyennek kéne lennie, de nem ilyen?

  • Agyonütném – nevetve.

– Mitől éreznéd jobban magad, amikor így éltek?

  • Ha ezt nem hozná többé szóba,
  • és ha nem látná az egész életünket szarnak.
  • Ha nem szidna, hogy lazagéza vagyok.
  • Ha nem hibáztatna, miszerint minden az én hibám, mert engedem sportolni a gyereket.

– Mit tanácsolnál neki?

  • Válasszon egy másik nőt és kezdje elölről. Így majd megtudja, hogy nem én vagyok a ludas.
  • Menjen el ilyen önismereti helyre és fejlessze magát. Tanuljon az emberi kapcsolatok fontosságáról. Nagyon ciki ezt így kimondani. De most már ha belekezdtem, nézzük, mi lesz ebből!

– Milyen ember a férjed amikor így viselkedik?

  • Kockafejű,
  • Napoleon,
  • egy diktátor.

– Mit a legrosszabb, ami bekövetkezhet? Amit szeretnél elekerülni a vele való kapcsolatban. Bármi lehet.

  • A betegségem.
    – Ezt nem értem.
    – Van egy betegségem, és nem léphetek tovább, mert ha romlana az állapotom magatehetetlen lennék. Ez lehet, hogy sose fog bekövetkezni, de Damoklész kardjaként lebeg a fejem felett.

– Hogy viselkedsz vele, amikor attól félsz, hogy meg fogsz betegedni?
– Olyankor jól beijedek és visszahúzódok a sarokba. Olyan ciki ez a téma, nem?
– Mindenkinek ciki a saját témája. A másét nem látjuk annyira cikinek. De ne is minősítsük, mert csak tovább tetézzük a bajt.

—————————————-
Legközelebbi foglalkozások és tanfolyamok:

Egyéni konzultáció Bp-en keddenként

ÉFT tanfolyam és gyakorlatias foglalkozások
9 alkalmas 2021. április 8-tól esténként

Életforgatókönyv tanfolyam
2021. május. 23-tól hétvégenként

A legközelebbi családállítós időpont:

  • 2021. febr. 14. vasárnap 9:00
—————————————-

 

Nézőpontok fellazítása

Kopogtatás:

A férjemnek lazábbnak és pozitívabbnak kellene lennie, mégis szeretem és elfogadom magam.”

– Vajon igaz-e az, hogy lazábbnak és pozitívabbnak kéne lennie?
– Amikor elhiszem ezt, legszívesebben agyonütném.
– Vajon tényleg annak kéne lennie?
– Szerintem igen.
– Teljes bizonyossággal állíthatod-e, hogy a férjednek lazábbank és pozitívabbnak kéne lennie?
– Na jó, csak 98 %-osan vagyok benne biztos – elhúzta a száját. 🙂
– Ennyi rés elég is lesz. Megdicsérlek érte.

– És hogyan éreznéd magad anélkül a gondolat nélkül, hogy a férjednek meg kéne változnia?
Iza értetlenkedett. Majd nehezen azt válaszolta, hogy „nyilván jobban”.
– De hidd el ezt nem én csinálom. Ezt ő kreálja – és az egó máris belekezdett a régi monológjába. Alig lehetett leállítani. Így vagyunk ezzel mindnyájan.

– Van az ő dolga, az én dolgom és a Jóisten dolga? Kinek a dolgával foglalkozol most?
– Szerintem az övével.
– Igen, ez a jó hír, mert vele nem sokat tudunk kezdeni. Helyette foglakozzunk most a te dolgoddal. Azon legalább tudunk változtatni.

– Tehát nem vagy biztos teljesen az igazadban.
Sőt, ha elhiszed, hogy a férjednek meg kéne változnia, akkor legszívesebben agyonütnéd.
Így ebből a megfontolásból keressünk valamit, ami rád tartozik és ami igaz és ami kevesebb szenvedést okoz neked.
Mehet?

– Hajlandó vagy egy kicsit eljátszadozni azzal a gondolattal, hogy megfordítsuk ezt az állításod?
– Na jó, legyen.

Kicsit még kopogtattunk, mert Iza nagyon masszívan kapaszkodott a férje megváltozásába.

Kopogtatás:

„Amikor arra vágyom, hogy lazább és pozitívabb legyen, legszívesebben agyon ütném, mégis szeretem és elfogadom magam.”

Iza elkezdett ásítozni, ami az elengedés, a téma testi szintű feloldódásának jele.
– Most legyszívesebben nem mondanék semmit csak elvonulnék gondolkozni.
– Megértelek, mégis használjuk ki ezt az időt, ha már összejöttünk.

 

1. Megfordítás:      Nekem kellene lazábbnak és pozitívabbnak lennem.

Kopogtatások:

„Nekem kellene lazábbnak és pozitívabbnak lennem.”
„Vajon kéne ezt csinálnom ebben az ügyben, hogy lazábbn és pozitívabb legyek?”
„Itt van az én férjem, aki nem laza és pozitív. Vajon hogy legyek lazább és pozitív?”

– Például lehetnék én lazább a férjem nézőpontjait illetően.

– Nézzük, hogy kéne ezt csinálni.

– Ez nehéz.

– Valóban. Neked a férjed gonolkodásával kapcsolatban nehéz lazának és elfogadónak lenned. Képzeld, a minap megálltam, hogy nem álltam le vitatkozniegy szomszédommal. Szörnyű ítéleteket voltak az emberekről és valami rettenetes jövőt vízionált. Erre én elkezdtem kérdezgetni. Kíváncsi voltam rá, miért gondolja ezt? Ő egyszeriben felderült és boldogan mesélt. Sokat megtudtam róla. Az emberekről pedig semmit.

– Te milyen szerencsés vagy, hogy egy kutató a férjed, egy csomó mindent tud az emberi testről. Mások fizetnek egy konzultációért, te meg egy háztartásban élsz vele. Tudnál ilyen pozitív lenni ez ügyben?

– Most biztos nem – jót nevet.

– Ugye, nem könnyű lazán venni, amit mondok?
Kb. így lehet ő is, amikor pozitívkodok és rá akarom venni a saját nézőpontjaimra.

Mindnyájan ragaszkodunk a saját nézőpontjainkhoz. A férjek is ezt teszik. Mi lenne, ha legalább annyit megengednénk a férjeinknek, hogy elmondják, mi zajlik bennünk?
Sőt, ezt magunkkal is megtehetjük. Megengedhetnénk felbukkanni a lököttebbnél lököttebb gondolatainkat. Nézegessük őket, de ne vegyük túl komolyan. 🙂

– Képzeld, én hetek óta azon fantáziálok, hogy keresek valakit, aki beszél a férjem fejével.

– Szerintem most sokkal jobbat csinálsz. Ne fogadj mellé senkit, jól elboldogul ő a saját gondolataival. Majd ha itt lesz az ideje és alapos indokot lát rá, változtat a gondolkodásán.

De itt vagy te. Megvizsgálhatjuk a férjedről szőtt gondolataidat. Némelyiket esetleg át is fordítjuk. Ha te is akarod.
Két dolog történhet. Az egyik, hogy mivel te változol, neki már nem kell visszatükröznie a problémádat.
A másik, hogy ugyanazt csinálja, gondolja, mondja, mit eddig, csak téged nem fog ez zavarni. Csak nyerhetsz az ügyön. Mehetünk tovább?

Kopogtatás:

Szeretem magam és megbocsájtok magamnak annak ellenére, hogy nem tudok lazább és pozitívabb lenni a férjemmel kapcsolatban.”

– Annyira agyalok, hogy nem tudom ezt kopogtatni.
– Igen, ez nagyon gyakori. Ez az ego ellenállása és ragaszkodása.

 

2. Megfordítás:     A férjemnek nem kell elfogadónak lenni.

– Pont annyira laza és pozitív, amennyire most az tud lenni.

———————————————-

Azt tanácsolom a férjemnek, hogy …

– Nézzük a tanácsokat, amiket a férjednek adtál, te pedig fordítsd magadra.

 

1. tanács:       ne mondja ezt

Az eredeti:       Akkor lennék boldogabb, ha nem mondaná ezt soha többé.

Megfordítás:     Akkor lennék boldogabb, ha soha nem mondaná ezt többé.

– Hát, ez nem lesz jó. Csupán kicseréltél két szót. De nagyon ügyes próbáltál kisiklani a kezeim közül. 🙂

-Akkor lennék boldogabb, ha soha nem gondolnám azt többé, hogy a férjemnek lazábbnak és pozitívabbnak kéne lennie.
Hát akkor tényleg boldogabb lennék – derült mosolyra.

2. tanács:        ne lássa szarnak az életünket

Eredeti:      Akkor lennék boldogabb, ha nem látná szarnak az egész életünket.

Megfordítás:      Akkor lennék boldogabb, ha én nem látnám szarnak az egész életünket a férjemmel.

 

3. tanács:       ne hibáztasson

Eredeti:      Akkor lennék boldogabb, ha nem mondogatná azt, hogy én vagyok a hibás.

Megfordítás:      Akkor lennék boldogabb, ha nem mondogatnám azt, hogy ez az ő hibája.

Megfordítás:      Akkor lennék boldogabb, ha meg tudnám engedni neki, hogy hadd mondogassa.

Kopogtatás:

Megengedem, hogy ami történik, mindkettőnk hibája legyen.”
„Vállalom, ami rajtam múlik, pont abban a mértékben, amennyire rajtam múlik. A többit meghagyom neki.”

– Az az igazság, hogy annyira benne vagyok érzelmileg, hogy alig tudok figyelni.

– Otthon az összes elhangzott mondattal kopogtatnod kell.

 

4. tanács:      válasszon másik nőt

Eredeti:     Azt tanácsolom a páromnak, hogy válasszon egy másik nőt, hogy rájöjjön, nem énvelem van a gond.
– Ez a mondat egy kincsebánya lesz!
– Én ezt nem tudom megfordítani.
– Segítek.

Megfordítás:       Azt tanácsolom magamnak, hogy kezdjek új életet egy másik pasival és jöjjek rá, hogy nem a férjemmel / a családommal van a baj.

– Gondolj csak a sokszor házasodó emberekre, akik 4-5x is lecsrélik a házastársukat, miközben nem vonják le a tanulságokat a kapcsolatukból. Hiába lesz szőkébb, soványabb, gazdagabb vagy okosabb a párjuk, a végén ugyanott tartanak. Mert a probléma többnyire nem a másikban van.
Ezek után szerinted érdemes lenne-e elhagyotok egymást és egy másikkal újrapróbálkozni?

– Így nyilván nem.

 

5. tanács:       lazuljon el

– Nézzük a következő tanácsodat, amit Gábornak adtál.
Azt tanácsoltad a párodnak, hogy próbáljon meg ellazulni a veled való kapcsolatban.

Fordítsd ez magadra.

– Azt tanácsolom magamnak, hogy próbáljak meg ellazulni a férjemmel való kapcsolatomban.
– Hú, ez nem lesz könnyű.

– Neki sem az.

 

6. tanács:      képezze magát

– Azt tanácsoltam Gábornak, hogy képezze magát önismereti és spirituális dolgokban.

– Őt ez érdekli egyébként?

– Rohadtul nem. Ma már nem tartja ezt hülyeségnek, de erre biztos nem szánna időt.

– Miért kéne ilyen alternatív dolgokat tanulnia?

– Mert neki csak a tudományos és a fizikai dolgok értékesek. Amit kitalált, annak úgy kell lennie.

– Ezek szerint azt tanácsolod a férjednek, hogy képezze magát olyan dolgokban, amik nem férnek bele az érdeklődési körébe?
Neked mi nem fér bele a rendszeredbe?

– A tudomány és az erőszakos emberek.

– Akkor neked ezeket a problémákat kéne tanulmányoznod. Ezt most hagyjuk így, de azt hiszem itt felbukkant valami fontos az erőszakossággal kapcsolatban.

 

Szeressük a férjeinket akkor is, ha azzal foglalkoznak, ami érdekli őket

– Mit szólt a férjed, amikor megtudta, hogy ma délután szorongás oldás foglalkozásra mész?

– Nevetve – Igeen? Erre van időd? – ezt kérdezte. El se mondtam neki, hogy ezért még fizetek is. Ekkora marhaságért pénzt adok.

– Valóban szüksége van-e Gábornak arra, hogy alternatív tanulmányokat folytasson és képezze magát spirituálisan? És még fizessen is esetleg érte?

– Én úgy gondolom, hogy igen. Bár ez valószínűleg nem fog megtörténni.

– Honnan tudjuk, hogy ez a vágyad nem oké?

– Mert nem érdekli?

– Pontosan. Onnnan tudjuk, hogy nem ezt csinálja. Ha erre lenne szüksége, ha ez érdekelné, akkor ezt csinálná. Te vágyol-e a lézerrel és a biológiával kapcsolatos tudományos ismeretterjesztő dokumentumfilmeket nézni?

– Nem, engem az nem érdekel. Olvasnék és 2 perc múlva elbóbiskolnék.

– Vagy azt kérdezgetnéd magadban, hogy miért kell nekem részt vennem ezen a konferencián.

– Vagy azon gondolkoznék, hogyan léphetnék le a büfébe – nevetünk. – Azon gondolkoznék, mit is keresek én itt. Én egy koncerten szertnék üldögélni, vagy a színházban az előadás után bulizni.

– Mi lenne akkor, ha megengednéd a férjednek, hogy a tudományos dolgaiban elmerüljön?
Mihelyst megnyílik a tudata az önismereti téma felé, egyből elkezd majd érdeklődni. De egy percecel se hamarabb.

A mi dolgunk az, hogy szeressük a férjeinket akkor is, ha azzal foglalkoznak, ami érdekli őket. Ez a mi dolgunk.

 

A kockafejű Napoleon

– Most térjünk át Gábor tulajdonságaira. Azzal, amikor őt

  • kocka fejűnek,
  • Napoleonnak és
  • diktátornak látod.

– Hát ez az az apukám. Ő volt ilyen, de nem kicsit. Olyan volt , mint egy őrmester. Most értettem meg azt a mondást, amit sokszor hallottam. Szóval, amit nem oldottam meg valahol – és ő már meghalt – azt visszakapom.

– Fogalmazzunk inkább úgy, hogy kaptál hozzá egy másik lehetőséget, akivel kidolgozhatod ezt magadból.

– Hú, ez most nagyon nem jó. Olyan lelkiismeretfurdalásom van. Nemrég halt meg. Én nem akarok ezzel foglalkozni, mert olyan, mintha bántanám őt.

– Valójában mi nem az apukádról beszélgetünk. Őt csak felhasználjuk, hogy megértsd az egyik élettémádat és végre feloldjad.
Gáborról sincs szó. Őt is csak felhasználtuk, hogy megértsd magadat. Minden te vagy. Rájuk nézel és elindulnak a történeteid, amik szenvedést okoznak. Miközben ők csak olyanok, amilyenek. És ehhez még csak jelen se kell lenniük. A fejedben maguktól elindulnak a történetek.

– Ja! Akkor csináljuk.

Kopogtatások flow-ban

  • „Olyan rossz arra gondolni, hogy apukám kockafejű, Napoleon és diktátor, mégis szeretem és elfogadom magam.”
  • „A világban még mindig az aput látom.”
  • „Még a férjemben is az apukámat látom.”
  • „Ez az én megoldandó feladatom, hogy megoldajam a bennem lévő kockafejű, Napóleon, diktátort.
  • Vajon mi az elakadásom a kockafejű, Napoleon, diktátorokkal?”
  • „Az én bizonytalanságom. Annyira bizonytalan vagyok, hogy szükségem van rájuk.”
  • „Én annyira bizonytalan vagyok, hogy óriási szükségem van egy kockafejű, Napóleon, diktátorra, mert őlegalább pontosan tudja, mit akar, mégis szeretem és elfogadom magam.”

Hatalmas nevetés.

A legrosszabb, ami történhet

– Emlékszel még, mi a legrosszabb, ami történhet?

  • Amikor attól félek, hogy a betegségem belobban, beijedek és visszahúzódok a sarokba.
  • Félek, hogy nem lesz semmim,
  • félek a férjemtől és nem merek ellentmondani neki.
  • El kell fogadnom, amit rámerőltet.
  • Az a legrosszabb, hogy nem fogok tudni lelépni és rámkényszeríti az életszemléletét.
  • Rámkényszeríti azt a látásmódot, amit képvisel.
  • Rámkényszeríti a nézőpontját.

– Azért sarkítom ki ennyire, mert itt közben egy új összefüggés kezdett megmutatkozni. Nevezetesen a szemproblémád oka.

 

Mitől romlik a látás?

– Amikor mások nézőpontját kell képviselned, olyankor romlik a szemed.
Ha az apukád diktatórikus életszemléletét kell képviselned – ami valljuk be, nagyon más, mint a tied -, akkor romlik a szemed.
Ha a férjed nézőpntjait kell figyelembe venned, romlik a szemed.
– El tudod képzelni, hogy elromlik a látásod és a férjed rád kényszeríti a dolgait.

– Hát persze.

Kopogtatás:

  • „Amikor elhiszem, hogy én megbetegszem és a férjem rámkényszeríti a nézőpontjait, máris úgy viselkedek, hogy visszahúzódom és lemondok a véleményemről.”
  • „Akkor ezt én már ki is gyakoroltam.”
  • „A legrosszabb már rég megtörtént.”
  • „Tizenéve gyakorlom – hahotázva. Legalább 15 éve – még jobban nevet.”
  • „Én meg ettől félek. Már rég túl vagyok a legrosszabbon.”
  • „Már rég megengedtem neki, hogy rámkényszerítse az akaratát.”
  • „Már rég leuralt engem.”
  • „Már rég hallgatom a hülyeségeit.”
  • „Már rég megtörtént a legrosszabb.”
  • „Én már rég visszahúzódom a sarokba és ezt most megbocsájtom magamnak.”
  • „Vajon hogyan élném az életemet, ha észrevenném, hogy rég megtörtént a legrosszabb?”
“Függök a férjemtől”

– Jó érzés arra gondolni, hogy ennél már nem lehet rosszabb? – elgondolkodva üldögél.

– Az a baj, hogy nagyon függök tőle.

– Értem, de ez már egy másik kérdés. Ezen a fentihez hasonló módon érdemes lenne végigmenni. Erre fogsz majd házi feladatot kapni.

Házi feladat:

„Nem biztonságos számomra függetlenedni és állást kapni, mert lehet, hogy elhagyom a férjem/ családom, …”

Nos, aki eddig eljutott a történetben, az észre veheti, hogy Iza nem a magyarországi ditatúrától fél. Valójában ez a megoldandó feladata. Apukája őrmester természete és a saját bizonytalansága miatt erre fókuszál a világban. Mivel apukája már nem él, így tovább gyakorolhat a férjével.  És Magyarországgal kacsolatban azt veszi észre, amire a tudata fókuszál. Akinek más a témája, mást vesz észre.

 

Megjegyzés: Iza elolvasta és hozzájárult a beszélgetésünk közzétételéhez. Valójában örült is neki, hogy újraolvashatja és újra kikopogtathatja.

 

Hasonló témájú cikkek

Magyarország, diktatúra – no meg az anyám
Covidos történet – spirituális megoldás
Oltás előtt, oltás után – és az oltásról szóló nézőpotom (ami nincs)
30 perces covid oldás – úgy érzem nyomást gyakorolnak rám

Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem – a földelés

Evidencia, de olykor újra hallani kell
A minap részt vettem egy energetikai kezelésen. Beigazolódott a gyanúm, hogy bár nagy energiákkal születtem, most mégis lemerült az akkumulátorom. Józsi konkrétan azt mondta, hogy semmilyen tartalékom nincsen.
Való igaz. Pedig dolgoztam és pihentem is, mégse történt meg a feltöltődés.
Egy alapvető evidenciát említett meg, amit én is tudtam. Valamiért most tőle sikerült meghallanom. A Forrással – vagy bármilyen szellemi térrel – való összakapcsolódáskor ugyanolyan fontos összekapcsolódni a Földdel is, mint a föntiekkel.
– A fizikában is két pólus kell az energiaáramláshoz – mondta Józsi.
És összeállt a fejemben az, amit eddig is tudtam.
Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem!”
(Sylvester Stallone – Oscar)
A földelés fontossága.Tehát ha spirituális munkát végzünk, akkor a földelést sosem szabad elfelejteni. Ingás Sorstisztítás, imádkozás, meditáció, ...során be is építhetnénk a felkészülés menetébe.
Nevezetesen, a földelés fontosságáról beszélt. Úgy pofán csapott ez az egyszerű igazság, hogy azóta is csodálkozom a végtelen egyszerűségén. Tehát ha spirituális munkát végzünk, akkor a földelést sosem szabad elfelejteni. Ingás Sorstisztítás, imádkozás, meditáció, …során be is építhetnénk a felkészülés menetébe. Jobban mondva már be is építettem.

A földelés nem csak arról szól, hogy leülünk a földre vagy fákat ölelünk, kertészkedünk. Ez szuper. Ha minderre mégsincs módunk, akkor vizualizáljuk a Föld középpontjával a kapcsolatot és munka közben kapcsolódjunk mindkét “végponthoz”.

És ismét: “Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem!”

Az említett nap reggelén a Ji Csing azt tanácsolta:
A felemelkedés és a növekedés a fa gyökerétől függ. Az alacsonyabb és a magasabb közötti közös érdek és kapcsolat hozza létre az akadálytalan felemelkedést.
Csak este, amikor újra olvastam a jósjelet, értettem meg, hogy mit akart üzenni.

Hát, így történt.

És te hogy jártál?
Kiváncsi vagyok, te milyen igazságot hallottál valaha valakitől, amit újra fel kellett fedezned.
Ha megírod, szívesen közreadom – névvel vagy név nélkül.
És ha nem szeretnéd, akkor csak oszd meg velem.
———-
Legközelebbi foglalkozások és tanfolyamok:

Egyéni konzultáció Bp-en keddenként

Elengedés módszerei
kéthetente csütörtök esténként (2021. jan. 14-től)
még lehet csatlakozni

ÉFT tanfolyam és gyakorlatias foglalkozások
9 alkalmas 2021. április 8-tól esténként

Életforgatókönyv tanfolyam
2021. május. 23-tól hétvégenként

A legközelebbi családállítós időpontok:

  • 2021. febr. 14. vasárnap 9:00
  • 2021. márc. 14. vasárnap 9:00

 

Miért kell a segítőnek fizetnie?

A segítő profitja

A segítői szerep körből hihetetlenül nagyot lehet profitálni. Néhányan megkérdezik tőlem, miért kell a segítői részvételért fizetni.

Amíg nem járt valaki egy állításon, addig nem is tudja felmérni, mekkora lehetőséget rejt egy-egy szerep „eljátszása”. A szerepeket nem véletlenül kapjuk. Valami oknál fogva azért esik az illetőre a választás, mert vagy ő tudná legjobban megjeleníteni, vagy neki van szüksége annak a mintázatnak az átfuttatására önmagán.

A félénk verérigazgató

Egyszer egy pénzügyi gondokkal küszködő, rendkívül érzékeny, csendes kis finom lány kapta a gazdag férj szerepét. A szereposztást kétszer is kiteszteltem (én ezt csak castingnak hívom). Nem hittem el, hogy ezt valóban neki kell játszania. Abbahagytam a megkérdőjelezést és Csillára bíztam ezt a feladatot. Bár el se tudtam képzelni, hogy fogja megtestesíteni. Ám amikor itt volt az ideje tényleg a szerephez hűen hozta a karaktert.

Hozzá kell tennem vakon szoktunk állítani, tehát senki nem tudja, hogy ő éppen kit vagy mit képvisel. Még az is lehet, hogy ő egy fogalom.

Ám a szerepében határozott hangon szólalt meg. Sose láttam ilyennek. Határozottan kijelentette:
„Igenis, én fontos vagyok.”
„Énnekem van jelentőségem.”
„Szerintem, én sokat érek.”

Ő azért kapta ezt a szerepet, mert ezt az energiát kellett megtapasztalnia.
Másokban más folyamatok játszódnak le. Például az illető a szerepében megbocsájt valakinek, és a valós életében is erre lenne szüksége.
Olyan is van, amikor a folyamat a lényeg. Lehet, hogy az illető egy olyan szerepet kap, ahol meg kell bocsájtani a valakinek és ehhez át kell értékelnie dolgokat. Más nézőpontból nézhet rá egy ügyre vagy egy illetőhöz fűződő kapcsolatára. Gyakran mondják – ha nem is pont ugyanígy -, de ők is egy hasonló helyzetben akadtak el. Az állításon megmutatkozhat egy új szempont, vagy olykor időben távolabbról, térben magasabb dimenzióból ránézve a szituációra, kiderül hogy neki is erre messziről ránézésre lenne szüksége ahhoz, hogy felül tudjon emelkedni a megbántottságán és rendezni tudja a kapcsolatát az illetővel.

Megbeszélés

Az állítások végén legtöbbször megbeszéljük, mit is láttunk. Ezt az állító dönti el. Van, aki kifejezetten szeretné megbeszélni. Nagyon ritkán viszont azt kérik, hogy maradjon titok, miről is szólt az állítás.
A megbeszélések során kitárünk arra is, vajon ki miért kapta azt a szerepet, helyzetet, amit alakított. Legtöbbször már állítás közben felismeri az illető, hogy pont ilyen élethelyzetben van ő is.
Az is jelentőséggel bír, amikor valaki csak anyai, vagy férfi, vagy halott, …. szerepet kap. Ennek is van jelentősége.

Az univerzális segítő

Egy alkalommal 5 vagy 6 állítás csináltam és úgy alakult, hogy az egyik segítő mindegyikben részt vett. Minden megbeszéléskor  elmondta, hogy micsoda felismerésekben volt része. Mintha élete 6 témáját világítottuk volna meg.
Később levélben elmesélte, hogy azóta gyökeresen megváltozott az élete. Valójában csak azért jött, hogy bepillantson egy családállításba és legközelebb az ő egyik témáját is feldolgozzuk. De most úgy tűnik, erre nem lesz szükség.

 

Ha szeretnéd kipróbálni:

A legközelebbi családállítós időpontok:

  • 2021. jan. 17. vasárnap 9:00
  • 2021. febr. 14. vasárnap 9:00
  • 2021. márc. 14. vasárnap 9:00

 

Megjegyzés:
Szerintem a szolgáltatásból élő kollégáim egyetértenek velem, hogy az ingyenes dolgokból csak a baj származik.
Erről itt egy régi cikk, amit akárhányszor érdemes elolvasni.

Legközelebbi foglalkozások és tanfolyamok:

Elengedés módszerei
kéthetente csütörtök esténként. (2021. jan. 14-től)

ÉFT tanfolyam és gyakorlatias foglalkozások
9 alkalmas 2021. április 8-tól esténként

Életforgatókönyv tanfolyam
2021. május. 23-tól hétvégenként

 

Kezelhetetlen félelmek

Kezelhetetlen félelmek

A vírusjárvány kezdetén már dolgoztunk együtt Adrival. Nem tudta kezelni a félelmeit. Aztán a járványhelyzet csúcsán újra fellángoltak a félelmei.

– Mik a tüneteid?

– Gyomorideg. Közben iszonyúan felmegy a pulzusom és lüktet a fejem. Mintha folyamatosan tettrekész állapotban lenne a testem. Képtelen vagyok aludni és hátul a kisagyamnál fáj a fejem. A kialvatlanság miatt egyre rosszabbul vagyok.
Az ismerőseim nyugtatnak, de teljesen bepörgök és bármelyik percben el tudom sírni magam az idegességtől.
Mióta itthonról végzem a munkát, nagyon egyedül érzem magam.

Egyébként szívesen olvasom a spirituális tanácsokat, de ettől romlik legjobban az állapotom. Már haragszom ezekre az írásokra, mert úgy érzem, azt várják tőlem, hogy nézzek befelé.  Azt sugallják, hogy valamit egyedül kell megoldanom, de mit. És ha tudnám is, akkor hogy oldjam meg?


Adri nem tudta kezelni a félelmeit, amit a járványhelyzet felhozott. A spirituális tanácsoktól még jobban kétségbe esett. Az agya különböző startégiákat működtetett.

Értem én, de hogyan?

– Igen, ismerem ezeket a “szlogeneket”. Ezek a szlogenek egyébként igazak, csak nehéz velük mit kezdeni. Amikor azt tanácsolják, hogy találjam meg önmagam vagy legyek harmóniában önmagammal, még ideges is leszek. Persze, értem, igazuk van, de hogy csináljam!? Nem lehet belekötni a tanácsokba, de egy bajban lévő embernek gyakorlatiasabb ötletre van szüksége.

– Én tudok rosszabbat is. Ettől esem végképp kétségbe. Az asztrozófus szerint emelnem kéne a rezgésemet. Itt mindenki emeli a rezgését! De nekem még ez sem sikerül. Pedig ott szeretnék tartani, ahol a többiek.

– A családod hogy reagál a helyzetre?

– A férjem szerint túl sok időm van olvasgatni és ettől golyózok be.

Ebben van is valami, mert a leginkább attól félek, hogy tényleg begolyózok, kórházba kerülök és pánikbetegnek nyilvánítanak. Már a gondolattól is ég az arcom, a kezem és a lábam is.
Tudod, én olyan vagyok, hogy mindig kitalálok valamit, amin idegeskedhetek.

 

Előmunka

– Ó, ez nagyszerű lesz! Szerintem, kezdjük is ezzel. Csillapítsuk az érzéseidet kopogtatással és nézzük, mit dob fel a rendszer.

“Bár mindig kitalálok valamit, amin idegeskedhetek, mégis szeretem és elfogadom magam, mert most csak így tudom csinálni.”

Adri az a típusú ember, aki akkor tud elengedni valamit, ha megérti. Ezt a mondatot találtam ki neki és nagyon hatott rá:

Bár azért idegeskedek egész évben, hogy rájöjjek hogyan kell abbahagyni, mégis szeretem és elfogadom magam.”

Mialatt beszélgettünk, én lejegyeztem pár elejtett mondatot.
– Lazítsuk fel egy kicsit ezeket a gondolatokat, tegyük nyitottá  az elmédet és az energiarendszeredet. Erre nagyon jó a kopogtatás, ne is csináljunk mást. Közben a tudatalattid is fel fog dobni izgalmas dolgokat.

“Ami történik velem, az egy büntetés, pedig én jó vagyok, mégis szeretem és elfogadom magam.”

“Én nem szoktam segítséget kérni.”

Én nem szoktam segítséget kérni, és most azt kell megtanulnom, hogy kérhetek segítséget. Végül úgyis én oldom meg.”

 

Más életekben is

Erre ráteszteltem, és a megértéshez egy kicsit jobban ki kellett bontani. Feljött egy másik élet – most mindegy, hogy az térben, időben az előrébb van-e vagy hátrébbahol korlátozta a szellemi képességét. Azt az életét csak úgy bírta elviselni,  hogy elbutította magát. Túl sok volt a az az információ, amiről tudott és egyszerűen csak nem akarta tudni. Ezért abban az életében egy Alzheimer-kórhoz hasonló betegséget talált ki magának. Túl okos, értelmes volt és csak úgy tudott beilleszkedni, ha a tompította az agyát és nem gondolkodott. Négy különböző életében küzdött valami ehhez hasonló témával.

Egy nem régi trauma

Aztán nem rég, kb. egy éve, egy barátnőjével történt egy súlyos tragédia. A barátnője egy wellnes hétvégén egy mondat közben összeesett és meghalt. Ő pedig csak  ott állt lefagyottan. És bár a többiek cselekvőképesnek bizonyultak, ő nem tudott a szituációval mit kezdeni. (A barátnőt sokszor újraélesztették, majd kómába került, de él és virul. Ez talán egy még izgalmasabb történet.)

A feloldó mondata így hangzott:

“Én csak ott álltam, teljesen lefagytam és azt rögzítettem, hogy ezentúl nem állhat le az agyam, mert az veszélyes.”

Mind a két felismerés katartikus hatással volt ránk. Tehát Adri kétféle életet élt, ahol módosította a mentális képességeit. Ez volt a túlélésének a záloga. Ezek a módosítások egy-egy helyzetben biztosították az életet és az élet elviselhetőségét, de a mindennapokat élhetetlenné tették.

2020 okozta félelmek

Ebben az évben mindenkinek fel kell ismernie valamit, át kell alakítania valamit. Felszínre kerültek a rendezetlenségek. Végre Adri is megtudta, vajon miről beszélnek az asztrológusok. Mi az, amit neki kell  felismernie és átfordítania. Most megtapasztalta, mit jelent befelé nézni. Sőt, mindehhez kaphat segítséget is. Nem kell mindent egyedül csinálnia.

A legjobb pedig, hogy Adri letöltötte az ÉFT kézikönyvet. Megtanulta az “alapreceptet”. Javasoltam neki a személyes béke című fejezetet is, ahol a múlt negatív emlékeit tanulja meg feldolgozni. Ez eltart majd egy ideig, de közben megtanulja a módszert is. Közben átalakulnak a gondolatok, érzelmek, korlátozó hiedelmek, …

Ajánló:

Ha te is szeretnél hasonló felismerésekben és elengedésekben részesülni, jelentkezz a 2021. jan 14-én induló Elengedés ÉFT-vel és más mdszerekkel foglalkozássorozatra.
De választhatod a személyes konzultációt vagy a család- és lélekállítást is.

Foglalkozhatsz azzal, ami érdekel

A valódi elkülönülés:

amikor elhiszed, hogy nem foglalkozhatsz azzal, ami valóban érdekel.
A természetben mindenki a saját dolgát végzi.
Ez csak számunkra nem magától értetődő.

Vajon mikor hitted el, hogy nem csinálhatod azt, amit szeretnél?

Ilyen és hasonló dolgok feloldásával foglakozunk majd a 2021. jan. 14-én kezdődő Elengedés és módszerei foglalkozássorozaton.

A valódi elkülönülés:  amikor elhiszed, hogy nem foglalkozhatsz azzal, ami valóban érdekel. A természetben mindenki a saját dolgát végzi.  Ez csak számunkra nem egyértelmű.  Vajon mikor hitted el, hogy nem csinálhatod azt, amit szeretnél?

Nem olyan könnyű rájönni, vajon mikor és kinek hitted el, hogy

  • nem élhetsz úgy, ahogy neked jó
  • nem helyes, ha a másképp csinálod, mint mások
  • nem hordhatod azt a ruhát / frizurát, ami valóban te vagy
  • ……..
“Ha még egy Mikulást meglátok, én elhányom magam …”

Ezt a megboldogult Albert Györgyi mondta egy reggeli beszélgetős műsorban december 6. tájékán.
Mindenki happy volt a stúdióban, minden a Mikulásról szólt, és az egyébként is depresszióra hajlamos Albert Györgyit idegesítette ez a sok örömködés. Aztán kimondta, mait más nem mert volna kimondani: “Ha még egy Mikulást meglátok, én elhányom magam …”

Nekem is van egy Mikulásom. Én is behányok, amikor valaki azt mondja, hogy élj összhangban önmagaddal. Igen, értem, de hogyan?

Pedig a mondat hibátlan. Ebbe nem lehet belekötni:
A legeredményesebb akkor lehetsz, ha az életedet összhangban éled önmagaddal.

Én a hogyanhoz segíthetlek hozzá.
Ehhez trükkök, módszerek kellenek. És végül már magától is menni fog.

Elengedési lehetőségek
  1. Család- és Lélekállítás:

    2021. jan. 17. vasárnap 9:00
    2021. febr. 14. vasárnap 9:00
    2021. márc. 14. vasárnap 9:00

  2. Elengedés ÉFT-vel és önmunkával
    Csoportos problémafeltáró és megoldó klub
    6 alkalmas foglakozás 2 hetente csütörtök esténként
  3. Személyes konzultációk Szegeden, online és
    keddenként Budapesten
    2021. jan. 5.
    2021. jan. 19.

Az elnyomott munkaerő – Panaszkodj hasznosan!

Napi Ildi:    Elnyomott munkaerő munkahelyet változtatna

Idának elege volt a “lúzer életéből”, a munkájából, a szegénységből, a robotból. Azt szerette volna, ha tisztítok rá az Ingás Sorstisztítás módszerével, de én máshogy döntöttem. Érdemes volt kihasználni a lendületes panaszáradatát Ez mindenkinek könnyen megy .

Tegyük úttá a panaszkodást

Ha Ida helyzetében találsz olyan mondatokat, amiket akár te is mondhattál volna, akkor ne habozz csináld végig a kopogtatós gyakorlatot, amit ő kapott házi feladatnak.
Az ÉFT kopogtatással feloldhatunk érzelmeket, régi traumákat, korlátozó hiedelmeket.
Ha egy-egy állítás nem igaz rád, akkor is érdemes végigcsinálni a gyakorlatokat. Titokban ott lapulhatnak benned is. Ártani nem ártasz vele, legfeljebb energikus leszel a kopogtatástól.

-------
Ajánló:
Ha te is szeretnél ilyen átalakító folyamaton átmenni, 
jelentkezz a januárban induló Elengedés ÉFT-vel és más módszerekkel foglalkozássorozatra. Részletek ITT.

-------
Íme a panaszáradat
  • Nagyon szeretnék felmondani a munkahelyemen, de úgy érzem nem tehetem meg.
  • Miért?
  • Mert ha ha ott hagyom a kolléganőmet, olyan mintha elveszíteném a lelkem egy darabját. Olyan sokat segít nekem. Mindig ott van, amikor elakadok. Csak egy kérdés és már egyből továbblendülök. Ő számomra az etalon emberileg, nőként, barátként és munkatársként is. Teljesen eltávolodnánk egymástól és hiány keletkezne bennem.
  • Mire lenne szükséged ahhoz, hogy az új munkahelyeden mégiscsak jól érezd magad?
  • Ha lenne egy olyan hely, ahol egyből barátságosan fogadnának.
  • Ha most a következő munkahelyed megfogadná a tanácsodat, akkor mit tanácsolnál neki?
  • Azt, hogy ismerjenek meg engem, mint embert és ne biorobotot akarjanak.
  • És még?
  • Ne legyenek filléreskedők, szarháziak. Alulfizetettek vagyunk és én járok a főnök nyakára, aki konfliktus kerülő és nem akarja azt a minimumot se kiharcolni nekünk. És nem akarok hatalomgyakorlást se.
  • Milyen hatalomgyakorlást?
  • Hogy újra taposnak egyet rajtam.
  • Mitől tartasz? Mi a legrosszabb, ami megtörténhet veled ezen az új munkahelyen?
  • Az, ha kapok egy állatot, egy hajcsárt, aki a hatalomvágytól fűtve pattog, mint szar a deszkán és mindent elcsesz. 
  • Mi ebben olyan rossz?
  • Az, hogy feszültség keletkezik bennem.
  • Miért olyan nagy baj ez a feszültség?
  • Mert úgy érzem, kezelnem kell a bennem generálódott feszültséget.
Pontosítsunk!
  • Egy kicsit bontsuk ki még jobban ezeket a dolgokat. Igaz-e, hogy elveszíted a lelked egy darabját, hogyha már nem tartod a kapcsolatot  ezzel a kolléganőddel?
  • Hát nem teljesen biztos.
  • Akkor hajlandó lennél-e ezt megfordítani?
  • Talán felfedezhetem a lelkem egy darabját, ha eljövök.
  • Tudnál rá példát mondani, hogy  mit fedezhetnél föl a lelkedből egy új munkahelyen?
  • Talán a simulékonyságot és az engedelmességet.  Meg talán a tanulási képességemet is, mert  hajlamos vagyok egy kicsit lusta lenni és nem koncentrálni. Az új munkahelyen rákényszerülnék a koncentrálásra. Eddig könnyű volt Edinát megkérdezni, ha elakadtam. 

 

Egy munkahely váltás és ami mögötte van. Panaszkodás és megfordítás, majd végül feloldás. ÉFT, Byron Katie, és elengedés
Unom a lázadást
  • Unom a lázadást is. Mindig nekem kell szembe fordulni az árral. Olyankor úgy érzem magam, mint egy beakadt ág a patak mederben. Azt mondtad, akkor éreznéd jól magad, ha az új munkahelyeden meg akarnának téged ismerni és nem biorobotként tekintetének rád. Hogy tudnád ezt megfordítani?
  • Akkor érezném jól magam, ha én fordulnék hozzájuk barátsággal. Csak ilyenkor lúzernek érzem magam. Vagy egy kutyának, aki befekszik a lábhoz, hogy simogassák. Ilyenkor undorodom magamtól.
  • A másik megfordítás?
  • Nincs rá szükségem, hogy barátsággal forduljanak felém, mert akkor csak a feladatommal foglalkoznék végre. Amire máskor nincs időm. Azt tanácsoltad a  leendő munkahelyednek, hogy ne legyen hatalom gyakorló.
  • Igen, mert mindig állt ott mögöttem valaki. Folyamatosan ütlegelt, hogy lógjon a belem. És még láttatni is kellett, hogy kilóg. 
Ahol nem vagy lázadó
  • Ki volt az régen, akinél ugyanezt érezted?
  • Hát persze, hogy az anyám. Sose volt világos, mik az elvárásai, de amit megcsináltam az nem volt jó. Most se tiszta teljesen mi a feladatom az irodában. Ráadásul még sok is van belőle.
    Közben a főnököm is, meg a kollégáim is számítanak rám és szeretnék segíteni. Pedig nagyon terhemre van már. Nyomasztó, hogy segíteni kell, mert azt érzem, hogy szar ember vagyok, ha nem segítek.
    Egyszerűen én nem akarok ellenállni a sodrásnak és gát lenni, de rendszeresen az vagyok. Unok szembeszállni az árral. 
“Filléreskedő, szarházi, hatalomgyakorló”
  • Azt mondtad, hogy a munkahelyeden filléreskednek. Milyen régebbi tapasztalataid vannak erről?
  • Hát, megint az anyám. Állandóan azt mondta, hogy erre sincs pénz, arra se. Nem mehettem el táborba, nem volt egy farmerom. Azóta is utálom a szegénységet. Lázadok és haragszom, ha szegénységgel találkozom. Mintha ez lenne az én kijelölt utam. Gyűlölöm!
    Akár csak a hatalomgyakorlást. A mai napig hallom a fülemben, ahogy azt kiabálja, hogy

    • – Te nem értél el semmit az életben.
    • – Tehetségtelen, buta és lusta vagy.
    • – Miből gondolod, hogy szép vagy?
    • – Olyan beképzelt vagy.
Monoton munka
  • Panaszkodtál még a monotonitásra is.
  • Igen, gyűlölöm a favágó munkát is. A monotonitása kimerítő. Olyan lélektelen. Ennek ellenére világéletemben mindig valami könyvelő irodába dolgoztam, ahol kötöttek a feltételek, a munkaidő. Én egy rugalmas munkára vágyom. 
Oldjuk fel!

Mivel most nincs időnk többet beszélgetni, ezért én megírom a feloldandó mondatokat. Otthon csináld végig ezt a gigászi kikopogtatandó munkát, hogy ne ismételd ezt a lélektelen mintát és ne legyél ilyen dühös.

Remélem, ez lesz az utolsó favágás. Ez ugyan unalmas, de hasznos. Csak merülj el a mondatokban és kopogtass!


 

Kopogtató mondatok

Egy példa

1. Ráhangolódás:

“Szomorúnak érzem magam, amikor arra gondolok, hogy elveszítem a lelkem egy darabját, ha otthagyom a munkahelyemet, mégis Mélyen és teljes egészében szeretem és elfogadom magam.”
(Ezt a mondatot Ismételd el háromszor.)

2. Majd az alap mondatot ismételd el legalább tízszer vagy többször különböző kopogtató pontokon.
Mond el a szemöldök kezdetét kopogtatva, a szem mellett, …

“Szomorú vagyok attól a gondolattól, hogy ha otthagyom a munkahelyemet elveszítem a lelkem egy darabját.”

  • szemöldök belső széle
  • szem külső
  • szem alatt
  • orr alatt
  • száj alatt
  • kulcscsont alatt
  • ujjak vége a köröm mellett
  • esetleg a csuklók vonalát is üsd össze
  • fejtető
További kikopogtatandó mondatok

2. “Szabadabban érezném magam, ha eszembe se jutna az a gondolat, hogy elveszítem a lelkem egy darabját, mégis mélyen és …

3. “Anita egy etalon számomra emberileg, nőként, munkatársként, barátként.

4. “Rá kell jönnöm, hogy azért csodálom őt, mert bennem is megvan ez a minőség. Hajlandó vagyok befogadni mindet.

5. “Eddig azt hittem, hogy elveszítem a lelkem egy darabját, de valójában felfedezhetem a lelkem egy darabját, ha eljövök ha eljövök.

6. “Eddig azt hittem, hogy elveszítem a lelkem egy darabját, de valójában megtapasztalhatom a természetem simulékony és engedelmes oldalát is.

7. “Bár eddig kényelmesebb volt megkérdezni Anitát, de ha eljövök felfedezhetem a bennem rejlő tanulási képességet is.

8. “Bár eddig könnyebb volt segítséget kérni, ha elakadtam, de most hajlandó vagyok megtapasztalni a rákényszerülni a koncentrációra.

9. Eddig féltem munkahelyet váltani, de az új munkahelyemen kénytelen leszek felfedezni magamban mindazt, amit eddig csak Anitában láttam.

Baráti környezetre vágyom

10. Arra van szükségem, hogy legyen egy olyan munkahelyem, ahol egyből baráti környezet fogad.

11. Bár eddig azt hittem, hogy arra van szükségem, hogy legyen egy olyan munkahelyem, ahol egyből baráti környezet fogad, de most jöttem rá, hogy talán akkor is jól érezném magam, ha én fordulnék barátságosan feléjük.

12. Van egy olyan érzésem, hogy ha én fordulnék feléjük barátságosan, akkor lúzer lennék, aki kutya módjára befekszik a gazda lábához, hogy simogassa.

13. Valójában nincs rá szükségem, hogy a az új munkahelyemen barátságosan fogadjanak engem, mert így csak a feladattal foglalkoznék és nem is lenne másra időm.

14. Bár eddig azt hittem, hogy barátságos környezetre van szükségem az új munkahelyemen, valójában szakmai segítséget igényelek – ez a valódi szükségletem.

15. Azt tanácsolom az új munkahelyemnek, hogy ismerjék meg az embert és ne biorobotként nézzenek rám.

“Majd belepusztulok a teherbe”

16. Van egy olyan tapasztalatom a munkahelyemen, hogy mindig ott áll mögöttem valaki és folyamatosan ütlegel.

17. A munkahelyemen van egy olyan tapasztalatom a munkahelyeimet illetően, hogy addig ütnek, amíg kilóg a belem is és még látszódni a is kell, hogy kilóg.

18. Nyomasztónak érzem, amikor számítanak rám és én szeretnék is segíteni, mert sok a teher.

19. Valójában azért segítek, mert van egy olyan ítéletem, hogy aki nem segít, még ha fáradt is, az szar ember.

20. Amikor túl sok a terhem, akkor is segítek, mert nem akarom szar ember lenni.

21. Elhittem azt a butaságot, hogy ha majd belepusztulok a teherbe, és közben számítanak rám, mégis magamat választom, akkor szar ember vagyok.

Munkahelyi ellenálló és lázadó

22. Úgy érzem, hogy ellenállok a sodrásnak és én vagyok a beakadt ág a patakmederben.

23. Amikor nem vagyok hajlandó megnyomorítani magamat, akkor úgy érzem, hogy ellenállok a sodrásnak és én vagyok az beakadt ág a patakmederben.

24. Unom a lázadást, mégis hajlandó vagyok megszeretni magamban az ellenállást. Mert ez a lelkem ellenállás egy segélykiáltás önmagam felé, hogy meg akarom állítani ezt a folyamatot, amibe belesodródtam.

25. Unom a lázadást, miközben ez egy természetes részem.

26. Elhittem azt a butaságot, hogy mindig nekem kell szembe fordulni az árral.

27. Valójában én választom azt, hogy szembe fordulok az árral.

28. Hajlandó vagyok felismerni, hogy van választásom és senki sem kényszerít arra, hogy szembe forduljak az árral és lázadjak.

 

------- 
Ajánló:
Ha te is szeretnél ilyen átalakító folyamaton átmenni,  jelentkezz a januárban induló Elengedés ÉFT-vel és más módszerekkel foglalkozássorozatra. RészletekITT.

Család- és Lélekállítás
2021. jan. 17. vasárnap 9:00
2021. febr. 14. vasárnap 9:00
2021. márc. 14.vasárnap 9:00
-------
Biorobotok

29. Utálom a munkahelyemet, ahol filléreskednek és szarháziak a vezetők.

30. Újra és újra hatalmat gyakorolnak felettem és még tapostak is egyet rajtam.

31. Arra lenne szükségem, hogy a főnökeim emberként nézzenek rám és ismerjenek meg. Ehelyett úgy tekintenek rám, mint egy biorobotra.

32. De most azt tanácsolom magamnak, hogy nézzek a főnökeimre emberként és ismerjem meg őket, hogy mitől lettek biorobotok.

33. Végül azt tanácsolom magamnak, hogy találjam meg azt a sérülésemet, ahol nem akartak engem megismerni és biorobotként néztek rám.

31. Valószínűleg van egy olyan szükségletem, hogy biorobotnak akarom érezni magam hátha egyszer felébredek ebből az álomból.

Anyám

32. A munkahelyemen azt a sérülésemet ismételgetem, amikor anyám sose volt világos, hogy mit akar valójában és emiatt nem is tudtam elég jó lenni számára.

33. A munkahelyemen még mindig az a kislány vagyok, akinek nem világos, hogy hogyan tud megfelelni az anyukájának.

34. A munkahelyemen még mindig az a kislány vagyok, akinek nem tiszta mi a feladat és még sok is van belőle.

35. Amikor a főnököm tapos egyet rajta, én újra az a kislány vagyok, akinek az anyukája sorskönyvi utasításokat. És én az életemmel ezt végre is hajtom.

36. Amikor anyukám azt kiabálta, hogy nem értem el semmit az életben, akkor ő így látott engem és én utasításként éltem meg, amit ragyogóan meg is valósítottam.

37. Anya a fejemben még mindig azt kiabálja, hogy én nem értem el semmit. Én pedig hajlandó vagyok ennek megfelelni.

38. Állandóan azt kiabálta, hogy tehetségtelen, buta és lusta vagyok.  Végre pontos utasításokat adott és én ezt meg is valósítottam.

39. Bár anyukám mindig azt kérdezte, hogy miből gondolom, hogy én szép vagyok, ahelyett hogy felsorolta volna a szépségeimet.

40. Azt mondta, hogy beképzelt vagyok.

41. Számomra ez azt jelenti, hogy nem gondolhatok sokat magamról, mert az rossz

42. Én hittem anyukámnak és inkább megkérdőjeleztem magamat.

43. De most azt választom hogy hajlandó vagyok “beképzelt” lenni és sokra tartani magamat a saját kedvemért és a saját boldogságomért. Mert ez az én dolgom.

Filléreskedés

44. Dühít, amikor a munkahelyemen filléreskednek és szarháziak.

45. Ilyenkor az a kislány vagyok, aki próbál fellázadni. Aki azt hallotta az anyukájától, hogy soha nincs pénz  se erre, se arra.

46. Amikor a munkahelyemen filléreskednek, dühös leszek, mert újra az a lány leszek, akit nem enged az anyukája sehová és nem vehetek meg semmit.

47. Utálom a szegénységet, lázadok és haragszom, mert úgy érzem hogy mégis ez az én kijelölt utam.

48. Gyűlölöm és elítélem a favágó munkát, mert monoton, kimerítő és lélektelen. De valójában többnyire olyan munkát választok, ahol könyvelni kell, kötöttségben élek és kötött a munkaidőm.

49. Újra és újra át akarom élni, hogy körülöttem senkit sem érdekel a munka, szar a hangulat, és favágó tevékenységet végzünk.

50. Hajlandó vagyok elismerni, hogy valójában én ragaszkodom ehhez, de bármikor abbahagyhatom.

51. El akarom kerülni azt, hogy újra és újra kapok egy állatot, egy hajcsárt, aki hatalomvágytól fűtve pattog, mint szar a deszkán, és mindent elvesz.

52. Amikor kapok egy állatot, egy hajcsárt, egy hatalomtól fröcsögő főnököt, feszültség keletkezik bennem.

53. Amikor feszültség keletkezik bennem, akkor úgy érzem kezelnem kell ezt a bennem generálódott feszültséget és szabad akarok lenni.

54. Bár a generálódott feszültség jelezni akar valamit, olykor nem tudom mit jelent. (Talán így lehetett vele anyám is.)

55. Hajlandó vagyok megérteni ezt a bennem keletkező feszültséget, ami a lelkem jelzése, hogy végre szabad akarok lenni.

56. Hajlandó vagyok meghallani a feszültségem hangját, miszerint nem vagyok jó helyen.

57. Amikor feszült vagyok, nem tudom kezelni a feszültséget, mert nem tudom hol a szelep.

 

 

------- 
Ajánló: 
Ha te is szeretnél ilyen átalakító folyamaton átmenni,  jelentkezz a januárban induló Elengedés ÉFT-vel és más módszerekkel foglalkozássorozatra. Részletek ITT. 

Család- és Lélekállítás
2021. jan. 17. vasárnap 9:00
2021. febr. 14. vasárnap 9:00
2021. márc. 14. vasárnap 9:00
-------

 

Ida visszajelzése, miután eltelt pá hét és elvégezte a kopogtatást

Szia Ildi!

Kérted, hogy jelezzek vissza, hogyan változik a helyzet.

Leginkább arra számítottam, hogy kilépek, oszt hello … 🙂
Vagyis én azt gondoltam, h így lesz.

Ehelyett a főnököm – a tisztességes fiatalember – kiharcolt nekünk némi fizetésemelést.. Annak dacára, hogy így nem lesz jóban a vezérigazgatóval. Megdícsértem és kapott egy szép whisky szettet.
Amit mond megcsinlom. Nem okoskodok, nem gondolom át, … megcsinálom és kész. Úgy is mondhatnám, megcsinálom és szarok rá. Néha nem, de akkor figyelmeztetem magam, h nincs nekem erre szükségem.
Az utolsó decemberi munkanapon bocsánatot kértem a f***ságaim miatt. Aztán ő is, h ilyen megátalkodott szabálykövető.
Elengedett egy napra csak úgy szabi nélkül.

A kolléganőm, akit idealizáltam:

Ez érdekes. Egyszer csak azt vettem észre hogy az asztalra csapok és azt mondom neki, hogy “te nem érted, amit mondok”. Ráadásul ez szakmai dolog volt. amit egyedül oldottam meg, mert ő nem tudta, hogy kell.
Eddig még sosem volt olyan, h Anett valamit nem tud.
Szóval, kikerült a tökéltetes kategóriából. Vagyis ahogy te mondanád, már nem volt szükségem valakire, aki ideális, én meg nem.
De karácsonyra kapott tőlem egy éves előfizetést az online asztrológushoz. Regisztráltam is helyette. Ott azért mégis megkapta tőlem a “mindenkiangyala” regisztrációs nevet. 🙂

Élvezettel behoztam 3 év lemaradását, amig Anett szabin volt.
A fönököm csokikkal meg sütikkel tömött. Szerintem elégedett volt.

Hogy hogyan tovább?

Nézegetek állásajánlatokat, de csak egyet küldtem el. És rendületlenül szerencsejátékozom – pici pluszban vagyok. De simán elhiszem, h az meg fogja oldani a Nagy Hiányomat az anyagiak terén.
Ha nem, akkor más csoda lesz, mert itt csak július elejéig tudom a bérleti díjat fizetni, utána a kölcsönömet kell törleszteni. És most úgy néz ki, nem fér bele.

Itt tartok.
Puszi, Ida

 

Vanda, az angyal – inkarnációs történet

 

Intejú a leszületéséréről és egy nagy találkozásról

(1. A kislány által elmondottakat értelmezzük elsősorban hasonlatként. Az angyal nem biztos, hogy angyal, de az is lehet, hogy igen. Mindenesetre Vanda azokkal a szavakkal mesél, amilyen szavai erre vannak. Az álmok is szimbólumok. Az elme így tudja megfogalmazni a történéseket.

2. A metafizikai síkon más törvényszerűségek léteznek, mint a fizikai valóságban. Amit gondolunk, az valósul meg. Ahol szeretnénk lenni, ott is leszünk azonnal. Ezt megélhetjük repülésként is.
A színezés kifejezés pl. utalhat egy energetikai tevékenységre, játékra a frekvenciákkal, …)

 

Már egy ideje ismertem Vandát. Nyáron találkoztunk, együtt töltöttünk egy napot. Elvarázsolta az egész családomat. Úgy mozgatott bennünket, mint a bábokat. Sokat nevettünk és nagyon élveztük. Vanda 7 éves, jóval több időt töltött külföldön, mint Magyarországon. Ezért olykor furcsán fogalmaz, nem ismer minden kifejezést, de kreatívan megoldja, és még jól is áll neki.

A cikk végén egy kis interjút is megnézhetsz  vele. Nagyon cuki!

Vanda, az angyal

Tünetek és feltárás

Másodszor az iskolai feladatok és a hasfájása miatt találkoztunk. Egy egyszerű stresszoldásra számítottam, de nagyon más irányt vettünk.

Vanda kronobiológiai értékei egy nagyon terhelhető kislányt jeleznek – fizikailag, érzelmileg és szellemileg is. Tehát nem a túlterhelésben kellett keresni az okokat.

Ezért megkértem őt, rajzoljon nekem. A rajzon az életútja egy másik személyhez vezetett, akinek nagyon kaotikusak a gondolatai. Ehhez a személyhez képest Vanda a háttérbe húzódott és az utat egy vonallal lezárta.

A taró kártya szimbólumai segítettek bepontosítani a témát:

  • – Vandának már régóta segítséget kellett volna kérnie, miközben tudja is a válaszokat.
    A beszélgetés során elő fognak bukkanni.
  • – Egy veszteséget szenvedett el, amit valakivel együtt élt át.
  • – Valójában „magasabbra szeretne törni, jutni”.
A levágott szárnyak

Időnyomozással visszatértünk az inkarnációhoz.

Ildi:    Meg kell vizsgálnunk a leszületés folyamatát.

Anya:    Igen. Vanda épp erről beszél mostanában sokat. De én nem tudok ezzel kapcsolatban kérdezni. Valójában örülnék, ha végre valakinek el tudná mesélni.

Ildi:    Vanda, miket szoktál anyának mesélni?

Vanda:    Igen, valaki meghal, és utána kezd egy angyal életet és utána az kész lesz, újra baba lesz és utána újrakezdi.

Ildi:    Mielőtt megszületik, hol van, mit csinál?

Vanda:    Először kicsit lesz ott fönt és utána bemegy az anyukába.

Ildi:    És mit csináltál, amikor még nem mentél bele az anyuba?

Vanda:    Hát, repültem mindenhova.

Ildi:    Szerettél repülni?

Vanda: Szerettem repülni, de utána levágták a szárnyamat.

Ildi:    Ó, de érdekes! Miért vágták le, azt tudod?

Vanda:    Levágták, hogy ember legyek. Én angyal szeretek lenni, angyal életet.

Izomteszt:

  • Fontos jobban megvizsgálni, miért „vágták le a szárnyait”.
  • Vanda akart ember lenni.
  • Nem emlékszik rá, de ember akart lenni. (Közben odasúgta az anyukájának, hogy nem akart ember lenni.)
Vanda, az angyal szárnyakkal
Ajánló:

1. Vasárnap nov. 22. családállítás lesz Szegeden. 9:00-16:00

2. Keddenként személyes konzultáció Budapesten.Időpontok itt.

3. Problémamegoldás a család- és lélekállítás módszerével az év hátralévő részében Szegeden. 

-  2020. nov. 22. szombat 9:00
-  2020. dec. 13. vasárnap 9:00

4. Elengedés ÉFT-vel és Byron Katie 4 kérdés módszerének alkalmazásával
Csoportos problémafeltáró és megoldó klub
„Fordítsd át a gondolataidat, érzéseidet” – foglalkozássorozat.
Angyal csúszda

Vanda:    Nem kértem ember lenni, azért mert angyalok tudnak repülni.

Ildi:    Az előbb az jött ki, hogy ez nem igaz.
Mondd azt, hogy lehet, hogy nem emlékszem, de ember akartam lenni.

Így van, valóban nem emlékszel rá.
Valamilyen veszteség élményről van szó. Nézzük meg, hogy milyen veszteség élmény fűződik az inkarnációhoz. Ugyanis, ha a élek kapcsolódik a testhez és az elméhez, akkor az emberi aggyal nem tud visszaemlékezni, mi történt előtte. Itt a Földön ez a szabály. Te egy kicsit bele tudsz nézni, kicsit vissza tudsz kukucskálni. Nem nagyon, de egész jól.
Arra emlékszel-e, amikor angyal voltál?

Vanda:    Én kértem szivárványszárnyat, de utána levágták ott fönt. Lecsúsztam az angyal csúszdán, azon lementem, és bementem az anya pocijába.

Ildi: Milyen az a csúszda, az jó?

Vanda:    Nagyon jó, körbe mentünk, mindenki körbe ment. Nagyon hosszú az a csúszda. A legjobb barátom is ott volt. Fogtuk egymás kezét.

Ildi: A legjobb barátod hol van most?

Vanda:    Ő a barátnőm az iskolában, de nemrég elköltözött, és új suliba van. A neve Amber. Az ő kezét fogtam. Ő félt, de mondtam neki, nem kell félni és úgy csúsztunk.

A lányok találkoznak

Ildi:    Fogsz még vele találkozni?

Vanda:    Tudok menni az ő új házába, és ő is tud jönni a mienkbe. De nem ugyanabban a suliban lesz.

Ildi:    Ez milyen érzés neked?

Vanda:    Kicsit szomorú, azért mert elment.

Anya:    Közben kiszámoltam, hogy ugyanaz a küldetészámuk (29/11), tehát ahogy te szoktad mondani, nagyon közel vannak egymáshoz és valószínűleg már sok mindent csináltak együtt.

Ildi:    Ők valószínűleg tényleg együtt jöttek-mentek már máskor is.
Kiteszteltem, erről a veszteségről van szó. De nem erre kell Vandának korrekciót kapni. Ingás tisztításra sincs szükség. Inkább emlékeznie kell valamire. Valamire, amit megbeszéltek egymással. Még az inkarnáció előtt. Emlékszel még, hogy mit beszéltetek meg?

Vanda:    Azt beszéltünk meg, hogy ha szabad lenni testvérek és nagyon kértem, de utána ő egy kicsit ment, nem olyan közel volt a másik csúszda, és fogtuk egymás kezét, és mondtuk hogy szia és utána barátok lettünk.

Anya:    Vanda arról beszél, hogyan találkoztak és lettek barátok. Amikor elkezdte a sulit, Amber szinte az első napon odament hozzá és megkérdezte tőle, leszel-e a barátom. Az anyukájától tudom, hogy Amber nagyon nehezen barátkozik, és amíg Vanda meg nem jelent abban a suliban, nem is volt barátja.

 

Amber kisajátítja Vandát

Ildi a tesztelés alapján:    Ezt beszélték meg odaát, hogy ha már nem tudnak egy helyre leszületni, akkor találkoznak és barátok lesznek.

Még valami mást is megbeszéltek. Szívbéli elkötelezettség jött ki. Van valami elkötelezettségük. Amber ígért meg valamit. A korlátozó hiedelemek egyik mondata segít megértenünk. „A gyerekeknek életben kell maradniuk.” Ez Amber-ről szól. Vanda kedvéért életben maradt. Egyébként nem. Vanda kedvéért végigcsinálja ezt az életet rendesen, és él tovább. Az eredeti terv az lett volna, hogy csak pár napig él. Ezmegterheli Vandát.
Hogyan?

„Nem kedvelem azokat, akik kedvelnek engem.”
Akar-e mással barátkozni Vanda? Olyan mintha emiatt nem barátkozna.

Anya:    Pont az ellenkezője igaz, ugyanis Vanda nagyon is barátkozik. Azonban pont Amber sajátítja ki őt. Többször elhúzta Vandát a többi gyerektől, hogy azokkal ne játsszon, csak vele.

Ildi:    Vandát ez a kisajátítás terheli meg, korlátozza az életét és a lehetőségeit.
Nézzük az Amber-ben zajlókat! Szívbéli elköteleződés: „én a kedvedért itt maradtam, de akkor legyünk csak mi ketten legyünk itt egymásnak.

Vanda rajzán a másik személy Amber. Mintha csak ő számítana, az ő dolgai vannak előtérben. Olyan mintha Vanda szolgálná őt.

Anya:    A való életben is így látszik!

Feloldás

Ildi:    Valamit még meg kell értenünk, addig nem tudunk továbbmenni.
Vanda miért vállalta így?
Függetleníttük őket egymástól és mindenki egy teljes, önálló lény energia rendszer legyen. Amber nem tudja megcsinálni. Valami hiányzik neki. Személyes lélekprogramcsomagja nincs. Le kell tölteni Ambernek, mert neki nem volt. Minden más lélekprogramot is letöltöttünk neki. Van-e még elköteleződés. Nincs. Megszereltük-e ezt a két kiscsajt? Igen. Függetlenítettük őket? Igen.

Aztán még leellenőriztük a munkát. Vanda a hasfájásra egy AFT korrekciót kapott.
A korrekció neve igen beszédes: “az eredeti spirituális energia visszaállítása”. Ez a korrekció rendezi a kapcsolatot a metafizikai oldallal. Hogy az pont a Vanda számára optimális szinten nyilvánulhasson meg.

Mesélj még egy kicsit!

Ildi:    Mesélnél még egy kicsit arról, mit csináltál angyalként.Vanda mit csinált angyalként? Színezett, festett, repült. Játszott Amber-rel, csak nekik volt szivárvány szárnyuk. Lovagoltak unikornisokkal repültek. A természetben voltak.A színezés mire volt jó? Mit színeztek?

Vanda:   Unikornist, szivárványt, és mikor leszületnek, az új anyukájukat. Anya, apa és az egész családot lerajzolták.

Ildi:   Volt-e valaki, aki beleszólt ebbe? Hogy ide menjél vagy máshova menjél, vagy te találtad ki, hogy ebbe a családba jössz?

Vanda:    Nem, én igazán tudtam, hogy ebbe a családba jövök.

Ildi:   És szerinted neked ebben a családban van valamilyen feladatod?

Vanda:   Nincs.

Ildi:   Akkor mi alapján választottad ki? Olyan sok család van, rengeteg van, miért őket választottad?

Vanda:   Hát azért mert jók, kedvesek és tudnak segíteni.

Ildi:   Ők segítenek teneked, vagy te segítesz őnekik?

Vanda:   Én segítek mindenkinek, az egész világnak. Segítek az embereknek.

Ildi:   Mit kell segíteni ennek a családnak?

Vanda:   Hogy kapjanak pénzt.

Egy 7 éves kislány iskolai szorongásának oldása, miközben sokat mesél a leszületése előtti történtekről. AAngyalokról, angyal szárnyakról, csúszdáról, ...
Vanda ezeket a házakat tervezte nekem

Ildi:   Voltál-e már, születtél-e már meg máskor is, mentél-e már le a csúszdán valaha?

Vanda:   Csak ez az első volt, és ha megint meghalok, akkor újra megyek a csúszdán és újra élek.

Ildi:   Éjszakánként, álmodban szokott-e lenni neked angyalszárnyad?

Vanda:   Igen, mindig.

Ildi:   Akkor lehet, hogy te tulajdonképpen éjszaka haza szoktál menni?

Vanda:   Az álmomban igen. Segítek az embereknek, hogy legyen házuk és hol lakniuk.

 

Ha szeretnél még többet megtudni Vandától, íme:

httpss://www.youtube.com/watch?v=Cbd8J7wO_4c

 

 


Ajánló:

1. Vasárnap nov. 22. családállítás lesz Szegeden. 9:00-16:00

2. Keddenként személyes konzultáció Budapesten.Időpontok itt.

3. Problémamegoldás a család- és lélekállítás módszerével az év hátralévő részében Szegeden. 

-  2020. nov. 22. szombat 9:00
-  2020. dec. 13. vasárnap 9:00

4. Elengedés ÉFT-vel és Byron Katie 4 kérdés módszerének alkalmazásával
Csoportos problémafeltáró és megoldó klub
„Fordítsd át a gondolataidat, érzéseidet” – foglalkozássorozat.

Ha nem vagy olyan, mint a többiek, veled van a baj – sorskönyv átírása

Ez a cikk egy tanárnőről szól, aki nem találja a helyét az életben. Kiderítjük az elakadása okát és az oldás folymatát veletek is megosztjuk. A gyakorlatokat te is elvégezheted magadon, nem fog ártani.

 

Mottó:      Ahogy a világot látom, abból a világról
semmit nem tudok meg. Csak magamról.

 

A kliens:
– Fizikailag melankolikus – hamar elfárad, érzi az energiákat, nagyon precíz, alapos
– Érzelmileg empatikus – ráhangolódik másokra
– Szellemileg harmonikus gondolkodó – mindenkit ért, fontos értenie

Laza tanár szeretnék lenni

Azt érzem, hogy valami kopogtat az ajtón. Sokszor nem találom a helyem. Külföldön dolgozom, de nehezített pályán. Angol gyerekeknek tanítok angolt. Ez olyan, mintha egy kínai tanítana japánoknak japán népszokásokat. Nagyon sok energiát teszek a munkába és nem vagyok hatékony. A kollégáim szerint meg lehetne ezt csinálni kevesebb munkával is.
– Hogy érzed magad, amikor ezt mondják?
– Hülyének. 🙂
– Mi segíthetne ebben a helyzetben.
– Talán továbbképzésre kéne mennem. De a legjobb lenne ha laza lennék.
– Hogyan kell lazának lenni?
A laza ember jól érzi magát, rugalmas, jókedvű és megfelelően reagál a helyzetekre. És ezt mind együtt. Valahol tudom, hogy jó tanár vagyok, de jól esne a visszajelzés a diákoktól is. Bevallom a kritika nem esik jól.

 

A lázadó diákok

– Ha a munkahelyeden neheztelhetnél valakire, ki lenne az?
– A diákok. Valójában személyesen megbántódom, amikor lázadnak. Egyszerűen nem jutunk konszenzusra. Nem érdekli őket, nincs kedvük. Ezt magamra veszem.
-Mi segítene?
– Ha respektálnánk egymást.
– Mit érzel akkor, amikor így éled az életed az osztályban?
– Sokáig lehúz. Aztán kételkedni kezdek magamban. Vajon itt van a helyem?
– Tanácsolnál valamit a diákjaidnak?
– Igen. Vegyék észre, hogy fontos ez a tantárgy.
Nem kell feltétlenül, hogy érdekelje őket, de bánjunk egymással tisztelettel. Fogadják el a játékszabályokat. Vagy alakítsunk ki játékszabályokat.
Én megértem a kamaszkor problémáit, de akkor is el kell végezni a feladatokat, túl kell jutni az iskolán.
– Hogy érzed itt magad?
– Hú, az egész egy kaotikus, diszharmonikus állapot. Be se szeretek menni. Sehova se haladunk.

 

Hol kezdjük, merre menjünk?

A kártyakirakás azt mutatja, hogy támogatásra vágytál a családból. De ezt egy kritikus helyzetben nem kaptad meg. A helyzeted ura tudnál lenni, ha nem lenne egy olyan sérülésed, amin azóta se vagy túl. Emiatt sokkal sötétebben látod a helyzetedet. A helyzeted nem rózsás, de nem is olyan rossz, mint ahogy átéled. Ha ezt a sérülést el tudnád engedni, beindulnának a kreatív folyamataid. Neked nem lenne másokra szükséged, de nekik rád igen. Az érzelmek áradnának és örülnél, hogy a többi ember ott van neked és kapcsolódhatsz hozzájuk, de csak ha szeretnél.
Hogyan rehabilitálhatjuk azt a kislányt, aki ezt az útravalót kapta?

– Pár dologról meg kell kérdezzelek. (izomteszt alapján)

  • Mennyire voltál elégedett az életeddel 8 évesen?
  • Milyenek voltak a barátaid?
  • Milyen volt a kapcsolatod az anyukáddal akkoriban?
  • Hogyan éltél 47 évesen?
A sorskönyvi utasítás
A sorskönyv egy olyan tudattalan, „gyermekkori döntésen alapuló, a szülők által megerősített, a későbbi események által igazolt" forgatókönyv, amely alapján éljük az életünket, hozzuk meg döntéseinket, választunk barátokat, vagy éppen szalasztunk el lehetőségeket. www.pszichoforyou.hu

– Hozzád illőek voltak a barátaid?
– Én mindig kilógtam a sorból. Intellektuálisabb voltam.
– Ahhoz, hogy beilleszkedj, hogyan módosítottad a viselkedésedet?
– Megpróbáltam illeszkedni hozzájuk.
– Ezt hogyan csináltad?
– Megpróbáltam ezt az intellektust nem fejleszteni.
– Sikerült-e így beilleszkedni?
– Valamennyire igen.
Olyan gyerekesek voltak és én szerettem volna könyvekről vagy komolyabb témákról beszélgetni. Ők viszont ügyesek, mozgékonyak, gyakorlatiasak voltak és ez úgy kiegyenlítődött.
– Mit gondoltál ezek alapján magadról, ha ilyen vágyaid vannak?
– Azt hittem, hogy ez nem normális. Az anyukám is mindig mondta, hogy ha nekem nincs barátnőm, akkor velem van a baj. Ha senki nem felel meg, akkor gondolkodjak el rajta, hogy velem van a baj.
– Szerintem ez lesz a kulcs. Ez egy életre szóló sorskönyvi utasítás:
„Ha a környezetem nem felel meg nekem, akkor velem van a baj.”
Mitől érezted volna itt jobban magad anyukáddal kapcsolatban.
– Attól, ha nem kérdőjelez meg engem, a létemet, a habitusomat.
– Mondanál még neki valamit?
– Igen, hogy fogadja el azt, amilyen vagyok, akkor is, ha ő ezt nem tudja elfogadni.
– Milyennek látod őt ebben a helyzetben, amikor megkérdőjelez?
– Elhatárolódónak, tekintély személynek és nem volt empatikus sem.
– Ahogy így élsz ott 8 évesen, mitől tartasz a leginkább?
– Attól, hogy nem csak a közösséghez fűződőkapcsolódásomat veszítem el, hanem az anyukámhoz fűződőt is.
– Hm.

Magdi azt a sorskönyvi utasítást kapta az anyukájától kislányként, hogy "ha nem vagy olyan, mint a többiek, veled van a baj." Azóta nem találja a helyét. A sorskönyv egy olyan tudattalan, „gyermekkori döntésen alapuló, a szülők által megerősített, a későbbi események által igazolt" forgatókönyv, amely alapján éljük az életünket, hozzuk meg döntéseinket.

Az oldás előkészítése

Most már látom merre kell haladnunk. A megfordításokat (Byron Katie) és az ÉFT kopogtatást fogjuk használni.
Terveim szerint a végére megtudjuk, ki lennél akkor, ha nem sérültél volna meg? Mi lenne a te eredendő természeted? Oda kellene visszatérnünk.
Néhány érzést és gondolatot kikopogtatunk, de a többi a te munkád lesz otthon. Az már mennyiségi munka, vagy ahogy én hívom, favágás.

Az ellenállás feloldása:

Kopogtatás 3x:
Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten annak ellenére, hogy tudatosan vagy tudattalanul ellenállok annak, hogy feloldjuk ezt az elakadást.”

– Ettől kiráz a hideg. Szerintem nagyon ott vagyunk.
– Nagyon megkönnyítetted a dolgom, mert szinte szó szerint lediktáltad a megoldást.

Mire lett volna szükséged?

Kopogtatás:
“Gyerekkoromban szükségem lett volna valakire, akivel beszélgethetek komoly témákról.”

Kopogtatás:
Elhittem az a butaságot, hogy velem valami baj van, mert nincs senki, akivel komoly témákról beszélgethetek.”

 

– Kérdezd meg magadtól: Tényleg velem volt a baj? Tényleg volt velem valami baj?
– Nem olyan helyre születtem, ami támogatott volna ezen az úton.
Olyan környezetbe kellett volna születnem, aki támogat a szellemi dolgokban.
– Igaz-e ez?
– Nem. Felnőttként már tudom, hogy nem kell feltétlenül ilyen környezetbe születni. Lehet ilyet keresni is.
– Igazad van, de ezt gyerekként még nem tudtad.
Illetve ez a „sors” dolga és gyakran nem látjuk ezt át, hogy mi miért volt éppen jó akkor.

 

Kopogtatás:
„Hajlandó vagyok befogadni, hogy nagy szükségem volt arra, hogy ilyen környezetbe szülessek, ahol így viszonyulnak hozzám.”

 

– Tudnál-e erre példát mondani?
– Igen, lehet, hogy megértettem, hogy vannak ilyen emberek is és hogyan kell hozzájuk viszonyulni.
– Nézzük meg ezt is például: Azért volt szükségem arra, hogy ebbe a helyzetbe szülessek, hogy ebből a problémából kijöjjek.
– Ez az. Ez lesz az. Ezt érzem.
– Igen, sokan azt hiszik, hogy az a nagy feladatuk az életben, hogy felfedezzenek valami, vagy valami különleges életet éljenek. Szerintem pedig többnyire a felismeréseinkért vagyunk itt. Hogy rájöjjünk, hogyan jöhetünk ki egy-egy sérülésünkből és ezáltal más emberré váljunk.
– Közben az jár a fejemben, vajon miért gondolod azt, hogy körülöttem zsonganak a férfiak?
– Egyrészt a tarot kártya kirakás miatt. Másrészt szerintem – de ez csak megérzés -, ha visszatalálunk a te eredeti természetedhez, akkor elhiszed, hogy nincs veled baj. Ezt a férfiakkal kapcsolatban is érezned kellene.
– Értem, értem.

A felismerés

Kopogtatás:
8 éves korom óta azt hiszem, hogy nem vagyok normális és velem van a baj.”

 

Magdi fogja a homlokát: Jaj, Ildi! Sokáig némán és mosolyogva ül a felismerésben és élvezi.

– Pedig semmi olyat nem mondtam, amit te ne mondtál volna.
Szerintem emiatt vagy egy számodra nem megfelelő munkahelyen és alkalmatlan környezetben. Ismétled azt, amit gyerekkorodban átéltél. Hogy ezek között kell lennem. Látom, teljesen átérzed a mondatok igazságát. 🙂
Élvezd egy kicsit a felismerést. Olyan izgalmas látni.
– Tavaly azt mondta nekem egy fiatal kolléganőm, hogy te intellektuálisan zsebre teszed az egész tanári kart.
(Akkor talán még sincs szüksége Magdinak arra a továbbképzésre, amit korábban említett.)

– A tanári kar és az osztály a 8 éves kori környezeted. Rajtuk keresztül oldhatod fel az akkori témádat. Ma már nincs lehetőség ott az utcabeli gyerekekkel és az anyukáddal elrendezni a dolgokat, viszont ez egy remek helyszín és jók a szereplők is a felébredéshez. Pont ugyanaz a sztori. Abból az álomból kell felébredned, amit az anyukád tanácsára elhittél, miszerint veled valami baj van.
Nem biztos, hogy az a megoldása a helyzetnek – majd ki fog derülni, mi a megoldása a helyzetnek – hogy otthagyod az iskolát. Ha feloldod ezt az ítéletet magadról, akár maradhatsz és másképp tekintesz magadra és a többiekre is.

 

Kopogtatás:
Azt hittem, hogy nem vagyok normális és velem van a baj.”
Az a dolgom, hogy ebből felébredjek.”

 

Megfordítások – igaz mondatok

– Keressünk igazi, stresszmentes mondatokat!
Ha elhiszed, hogy nem vagy normális és veled van a baj, hogy érzed magad?
– Nagyon egyedül.
– A rajzodon is ez látszott. Ha soha nem jutott volna eszedbe, hogy veled valami baj van, akkor hogyan éreznéd magad?
– Hogy valami egyedi vagyok.
– Érdemes-e kitartanod az eredeti gondolatod mellett, ha attól egyedül érzed magad, ha pedig nem gondolnád, hogy baj van veled, akkor egyedinek éreznéd magad?
– Persze, hogy nem. 🙂
– Ezen a folyamaton érdemes végigmenni, hogy magadtól válaszd ezt. Ha egy külső ember mond valami nagy igazságot, az nem feltétlenül megy be. De ha te ismered fel, akkor az már a tied lesz.
Ha az eredeti nem igaz és egyedül is érzed magad, akkor nézzük a fordítottjai között találunk-e olyat, ami igaz lesz számodra és jó érzést okoz.
Az eredeti mondat: „nem vagyok normális és velem valami baj van.” Hogyan tudnád megfordítani?
– Normális vagyok és nincs velem semmi baj.

 

Kopogtatás:
– „Eddig azt hittem, hogy nem vagyok normális és velem valami baj van.”
+”De, most értettem meg, hogy normális vagyok és nincs velem semmi baj.”

 

Kopogtatás:
Eddig úgy éltem az életemet, hogy velem valami baj van.”
Vajon hogy élnék, ha kiderülne, hogy velem nincs semmi baj?”
Vajon ki lennék, ha kiderülne, hogy velem nincs semmi baj?”
Ki lennék az osztályban/ tanáriban, ha rájönnék, hogy semmi baj nincs velem?”
Vajon hogy viselkednék, ha rájönnék, hogy semmi baj nincs velem?”

 

– Most hívjuk segítségül az anyukádnak adott tanácsokat. Azt tanácsoltad neki, hogy fogadja el azt, amilyen vagy.
– Van egy fiam, aki ugyanilyen helyzetben van és én nem kérdőjelezem meg őt.
– Akkor ebből a bánásmódból fakadt valami jó. Te már tudtad másképp csinálni és együttéreztél a lányoddal.
– Igen, megértettem, hogy milyen az, amikor valakit megkérdőjeleznek.
– Nézz magadra elismeréssel, mert az emberek gyakran megismétlik és továbbadják, amit kaptak. Te viszont tanulva ebből, másképp csináltad.

 

Pont annyira vagyok laza, amennyire laza vagyok

– Azt is tanácsoltad anyukádnak, hogy fogadjon el akkor is, ha nem tud elfogadni.
Nagyon jó mondat! Ezt fordítsd most magadra!
– Fogadjam el magamat olyannak, amilyen vagyok akkor is, ha nem tudok ezzel mit kezdeni?
-Nagyon jó! Hogyan igaz ez? Tudsz-e rá példát modani?
– Hm.
– Például fogadd el, ahogyan működsz. Ha nagyon érzékeny vagy és mindent érzel, amikor bemész az osztályba. Ha maximálisan felkészülsz az óráidra, pedig ez fárasztó.
Azt tanácsolom neked Magdi, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, akkor is ha nem vagy elég laza. Azért, mert nem vagy laza. Egyszerűen másként működsz. Ha azt gondolod, hogy lazának kéne lenned, akkor már megint kiderül, hogy nem vagy elég jó.
Te azért készülsz fel ennyire, mert te ennyire szeretsz felkészülni, így tudod csinálni.

 

Kopogtatás:
Elfogadom magamat akkor is, ha nem vagyok elég laza.”
„Pont annyira vagyok laza, amennyire laza vagyok.”
„Azért készülök fel ennyire, mert én így szeretem.”
„Van egy elképzelésem, hogy milyen lazának lenni, de most én így és ennyire vagyok laza.”
„Fogadjam el magamat akkor is olyannak, amilyen vagyok akkor is, ha a többiek nem tudnak ezzel mit kezdeni.”

 

Az anyukám olyan elhatárolódó

– Anyukádra azt montad, hogy elhatárolódó. Ezt hogy kell érteni?
 Nincs érzelmi kapcsolatban velem, van köztünk egy fal.

 

Kopogtatás:
Amikor anyukám azt mondja, hogy velem baj van, nincs kapcsolódás közöttünk.
Amikor anyukám azt mondja, hogy velem baj van, nem tudok vele kapcsolódni.

 

– Megint a fiam jutott eszembe. Van neki egy nagyon enyhe pszichológiai rendellenessége. Néha úgy érzem, hogy sikerült kapcsolódunk és értjük egymást. De aztán később megtudom a lányomtól, hogy teljesen félreértettük egymást. A fiamban fel se merül, hogy kérdezzen vagy tiltakozzon. Miközben én abban a hitben maradok, hogy értettük egymást.
– Valószínűleg ugyanez történt veled és az anyukáddal is. Ő azt hitte érted, amit mond. Közben benned egészen más zajlott. Te az ő számára „autista” voltál. Nemhogy kint szaladgáltál volna a többiekkel az utcán.
– Óh, én csípőficamos voltam, rosszul mozogtam, gyakran elestem, …
– Akkor te a többiek számára tényleg „más” voltál.
– Jól tudtam szavalni, mesét mondani, …
– De a gyerekek között más voltál. Ők nem szavalni akartak, hanem futkározni.
Amikor anyukád azt mondja, hogy veled baj van, elhatárolódsz önmagadtól.
(sír) Ezt éld át egy kicsit!
– Amikor anyukád azt mondja, hogy veled baj van, akkor nem látod empatikusnak. Ez mit jelent?
– Nem hangolódik rám.

 

Kopogtatás:
„Amikor anyukám azt mondja, hogy velem baj van, azt szeretném, hogy hangolódjon rám.”

Hülye ötleteim vannak

– Képzeld, tudod mi ebben a pláne. Épp ma este jön a bátyám pár napra hozzám, akivel nagyon mások vagyunk és mindig nehezen jöttünk ki. –
– Akkor nagy szükséged van arra, hogy még előtte elvégezd ezeket a kopogtatásokat. (nevetünk)   Játsszuk el! Én leszek te, és te leszel az anyukád.
Cím: Amikor anyukám azt mondja, hogy velem baj van, akkor én nem hangolódom anyukámra.

– Kislányom, veled van a baj.
– Hm, milyen érdekes. Ezen így még nem is gondolkoztam. Lehet, hogy igazad van.
– Erre anyukám azt mondaná, hogy: már megint milyen hülye ötleteid vannak!
– A baj akkor kezdődik, ha ez jelent valamit annak a kislánynak és bemar neki ez a mondat. De ha csak annyit tudna mondani vigyorogva, hogy „hát, igen, nekem ilyen hülye ötleteim vannak” és nevetve tovább menne, akkor mennyi fájdalomtól menekülne meg.

 

Kopogtatás:
„Mióta anyukám azt mondta, hogy velem valami baj van, elkezdtem nem magamra hangolódni.’
” Mióta anyukám … megváltoztattam a viselkedésemet.”
” Mióta anyukám … figyeltem mások véleményét.”

 

Kopogtatás:
Amikor a bátyám más, elhiszem, hogy velem valami baj van.
„Amikor a bátyám nagyon más, elhiszem, hogy ővele van valami baj.

 


– Közben csak két emberről van szó, aki nagyon más.
– Ildi, nálunk az egész család nagyon más. Az válik számomra nyilvánvalóvá, hogy én lógok ki a sorból.
– Ez a te „karmikus” tanulnivalód ebben a családban. Ezt csak egy ilyen családban tudod megtanulni. Ott könnyű elfogadni magad, ahol mindenki szeret és elfogad. De ebben a családban próbálj meg beleszeretni a saját lényedbe, ahol nem vagy beilleszthető. Ez a nehezített pálya. Ettől feladat. Valószínűleg tényleg kilógsz a családból. Ha beleszeretsz magadba, előbb-utóbb ők is beléd fognak.

Mindennek a kulcsa

– Az elején említetted, hogy attól félsz, az a legrosszabb, ha elveszíted a kapcsolódást az anyukádhoz.
Tulajdonképpen ez a gyökere mindennek. Az ember – legfőképp fiatalon – szeretne beilleszkedni, kapcsolódni, része lenni a közösségnek. Kapcsolódni szerettél volna a gyerekekhez az utcán, a családodhoz, … Később az osztályodhoz, a nevelőtestülethez. Ehhez megváltoztattad magad, máskor kevéssé tetted magad. Az a feladatod, hogy visszatérj az eredeti Magdihoz. Úgy kapcsolódj hozzájuk, hogy te más vagy. Ez egy nagyon hasznos kapcsolódás lesz. Óriási szükségünk van a más emberekre. Ha jó alaposan megvizsgálnánk a nevelőtestületet, még az is kiderülhet, hogy a maga módján mindenki más.
Szerinted írhatnék erről egy cikket? Sokaknak hasznos lenne.
– Én annyira prototípus vagyok?
– 
Én úgy fogalmaznék, hogy sok különleges ember van, aki azt hiszi, vele valami baj van. Ők is csak be akarnak illeszkedni, mert túl akarják élni az életet és szeretetre vágynak.

 

Nézzük az osztállyal kapcsolatos mondatokat!

TANÁR-DIÁK

Vizsgáljuk meg az osztályról mondottakat!

– Hogy érzed az osztályban magad?
– Hú, az egész egy kaotikus, diszharmonikus állapot. Be se szeretek menni. Sehova se haladunk.

Negatív gondolatok kikopogtatása

Negatív kör: Amikor a diákok lázadnak, nem érdekli őket az angol, akkor magamra veszem és azt hiszem ez rólam szól.

Negatív kör: Amikor így viselkednek, kételkedni kezdek magamban és azt hiszem, nem itt van a helyem.

Negatív kör: Be se szeretek menni, amikor ilyen kaotikus állapotok vannak.

Negatív kör: Amikor a diákokat nem érdekli az angol, pont úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor mindenkit más érdekelt, mint ami engem érdekelt.

Negatív kör: Amikor így viselkednek, én vagyok a gyerekkori barátaim, akik nem értik, hogy a másik miért olyan, amilyen. Nem értem, mi érdekli őket.

Pozitív gondolatok bekopogtatása

Pozitív kör: Most azt választom, észreveszem, milyen fontos dolgot tanítok.

Pozitív kör: Most azt választom, hogy megértem a problémáikat és kialakítjuk a játékszabályokat.

Pozitív kör: Most azt választom, hogy tisztelettel bánok velük és magammal.

Pozitív kör: Most azt választom, hogy leengedem a falakat és rájuk hangolódom – hátha el tudjuk végezni a feladatokat és túljutunk ezen.

Pozitív kör: Most rájuk hangolódom és értem, hogy ők is arra vágynak, hogy megértsék őket.

Pozitív kör: Most rájuk hangolódom és értem, hogy ők is arra vágynak, hogy engem is az érdekeljen, ami őket.

 

– Meddig kell ezeket kopogtatni?
– Minden mondatot addig ismételj, amíg van érzelmi intenzitása. Aztán húzd ki és el van felejtve örökre.

 

Hogyan kell kopogtatni?

Ha nem ismered az ÉFT alapjait, akkor írd be a youtube-on, hogy ÉFT (Érzelmi Felszabadító Technika) és rengeteg felvételt fogsz találni.
Íme egy. 

Nem muszáj pozitív köröket használni. Ha már nincs benned stressz vagy szomorúság, az is nagy eredmény. A pozitív kopogtatás már csak a csimborasszó.

De meg is tanulhatod az ÉFT tanfolyamaimon vagy jelentkezhetsz a januári gyakorló estékre.

 

 

Megjegyzés:

Az esetet közös hangfelvétel alapján és Magdi beleegyezése alapján osztottam meg.

 

Pár  nappal később a kopogtatásokat elvégezve:

Magdi:   Még valami eszembe jutott: Ha úgy viselkedtem, hogy az az anyukámnak nem tetszett, akkor azt mondta: „Megint előjön az őstermészeted“. Ezt én úgy értelmeztem, hogy az östermészetem (= az a természetem, amilyen tulajdonképpen vagyok) nem jó, nem megfelelő. Tegnap, amikor eszembe jutott, az volt az új felismerés, hogy megkérdezhettem volna tőle, vajon mit ért rajta. Így azonban tovább mélyitette ezt a forgatókönyvet…

 

—————————————
Ajánlatom:
  1. Ingás tanfolyam.
    Ha érdekel, jelentkezz telefonon vagy e-mailben és küldöm a tudnivalókat.
    Részletek itt.
    70/ 2670679
    efthajduildiko@gmail.com
    A módszerről itt olvashatsz bővebben.
    Esetleírások
    .
  2. Keddenként személyes konzultáció Budapesten.
    Időpontok itt.
    .
  3. Problémamegoldás a család- és lélekállítás módszerével Szegeden.
—————————————

Olvasói reakciók

Hálás köszönet Magdinak ezekért a felismerésekért, és neked az oldásért. Gyakorlatilag szóról szóra ez történt velem is, anyukám ugyanezt mondta. Egész életemben úgy éreztem, nekem valami másnak kell lennem, mert így nem fogadnak be. A munkahelyemen ( ami szintén egy külföldi iskola ) egy a kepességeimhez méltatlan munkát végzek,  hogy ne lógjak ki. És van egy enyhén autista fiam is ( azért ez már ijesztő egy kicsit 😁 ),  akinek szintén az önelfogadással van baja..

Okos csajok, itt az ideje felvállalni magunkat! 

Megcsinálom a kopogtatásokat, köszönöm mindkettőtöknek!

Puszi:   K.
Szia Ildikó! 

Ez nagyon mély és fantasztikus volt. Megérintett, nem véletlen... Teljesen más aspektusbol néztem magamra mint eddig. Olyan,mintha különböző bolygókról figyelnénk a Holdat. Onnan mindig más aspektusát mutatja. Én azt hiszem így járom be az Univerzumot...

Köszönöm 😘

....és sok sikert Magdinak

 

 

Pánik oldása – mitől ijedt meg a lélek?

FIGYELEM!

Ez egy hosszú írás. Csak azoknak ajánlom, akik szeretnek elmélyedni egy probléma feltárásában és megoldásában. Olvasási idő: 7 perc.
A kliens küldetésszáma

Amikor a kliens küldetésszáma megegyezik az aznapi küldetésszámmal, azt kiemelt jelentőségűnek tartom. Ha a két szám egybeesik, akkor a munka az illető számára akár sorsfordító is lehet – számomra ezt jelenti  az egybeesés.
Eszter 24 éves, 42/6-os küldetésszámmal született és a találkozásunk is 42/6-os napon történt.

42/6 jelentése az Életforgatókönyv szerint: a párkapcsolat a fő téma. A tiszta szív és a felelősségvállalás / családalapítás a két legfontosabb eszköz hozzá. Akkor lesz jó párkapcsolata, ha felelősséget vállal a saját érzelmeiért.

Egy pánik kezelésének esetleírása. Izgalmas feltárás és átfordítás. Felhasználtam az ÉFT-t és Byron Katie 4 kérdés módszerét. Vajon mitől ijedt meg a lélek?

Pánikrohamok – a probléma

– Gyakran vannak pánikrohamaim. Ilyenkor testen kívül érzem magam, menekülési kényszerem és halálfélelmem van, majd elájulok, úgy dobog a szívem, … A tipikus tünetek. Most már tudom milyen a migrénes fejfájás, borzasztó. Közlekedni se tudtam.
– Milyen gyakoriak?
– A múlt héten minden nap. Néha kétszer is. Ezért ráfeküdtem az ügyre és hanganyagokat hallgattam, meditáltam, nyújtottam, tornáztam, futottam, … Valamit segített, de nem múlt el.

 

Mikor kezdődött?

– Mikor kezdődtek a tüneteid?
– Másfél éve, de akkoriban még ritkán törtek rám, most pedig egyre gyakoribbak.
– Történt akkoriban valami?
– Egy biciklis baleset a hegyekben. Eltört a térdem.
– Hogy érezted ott magad?
– Nagyon elesettnek – szó szerint -, de a barátaim biztattak, hogy üljek fel a biciklire. De nem ment. Amikor felálltam, egy hatalmasat reccsent.

Beszélgettünk az életmódváltásáról, a munkakereséséről, de nem erre kellett keresgetni.

– Mikor kezdődtek újra a rohamok?
– Amikor elköltöztünk Bécsbe.
– Egyedül költörzél be a városba?
– Nem, a párommal.
– Ez jelentős esemény számodra?
– Igen, nekem nagy dolog. De honvágyam is van. Sok minden történik.
– Mikor jöttetek össze a pároddal?
– A biciklis baleset előtt pár nappal.

Előmunka: ki az első?

Kiteszteltem, mivel is kell kezdenünk. Eszter rendszere azt mutatta, hogy addig nem mehetünk tovább, míg  előtte el nem rendezünk valamit.

Egy mondatot kértem elöszőr: “Nem lehetek az első.”

– Eszedbe jut-e erről valami?
– Igen, így elsőre az jut eszembe, hogy volt egy halva született nővérem.

Valóban, el kellett rendeznünk Eszter és a nővére helyét a születési sorrend alapján.
Az Ingás Sorstisztítást és ÉFT-t használtunk.

“Kedves Nővérem! Mindig te leszel az első és én leszek a második. Az élők között mindig én leszek az első. Neked ennyi adatott. (Eszter egy kicsit sirdogált, ami azt jelezte, hogy ez megérinti.) Te meghaltál, de én még élek. Én még maradok egy kicsit. Kihozok valamit az életemből. Aztán majd én is meghalok. És ha úgy alakul, még találkozunk. A család nevében elismerem, hogy te is hozzánk tartozol. Mindig lesz hely a szívünkben számodra. Sajnálom, hogy így alakult.”

Ingával kommunikáltunk a családi lelkiismerettel és ÉFT kopogtatással vittük Eszter rendszerében egészem mélyre az információt.
Ezután ez a lélek még megpróbált beleszólni a munkába, de el kellett küldeni, mert ennek már nincs létjogosultsága.

 

Mit mond a kártya?

19 – Nap,       16 – Torony,        15 – Ördög

A lapok egyértelműen a párkapcsolatra utaltak.

– Hú, ezek a lapok mind a nagy arkánumból valók. Számomra ez azt jelenti, hogy ez jelentős információ a sorsodat illetően. Mennyire vagy oda a barátodért?
Jó kérdés.
– Mennyire vagy oda érte?
– Hmmm. Hát , ez olyan érdekes.
– Mióta vagytok együtt?
– Pfh, másfél éve.
– Az elején szeretted-e?
– …
– Miért választottad őt?
Ööö, jó éreztük együtt magunkat.
– Legalább az elején volt szerelem?
– Már sok éve senki iránt nem volt.
– Szerinted az ő részéről volt-e szerelem?
– Szerintem igen.
– Akkor ő jobban szeret téged, ugye?
– Igen.
– Vele szeretnéd-e leélni az életedet?
– Nem?
– Mikor tervezed, hogy elhagyod?
– Hát, most mivel együtt költöztünk be, majd ha lejárt a bérleti idő.
– 
Az mikor lesz?
– Még egy év.
– Mit szólsz hozzá, hogy még egy évet együtt kell vele élni?
– Néha jobban viselem, máskor rosszabbul.
– Szeretnéd-e megjavítani vele a kapcsolatot?
– Igen.
– De sose volt jó.
– Hm.
– A kémia működik közöttetek?
– Az igen.
-Akkor mi az, ami nem működik?
– Néha úgy érzem, szeretem, máskor nem tudok ilyet érezni. De szerelmes nem vagyok.

Fordítva gyakoribb szokott lenni. Amikor az egyik fél talál egy rendes partnert, viszont az ösztönös vonzalom sehogy se alakul ki. Ezen nem nagyon lehet segíteni, de le lehet

– Tehát sose szeretted. Mennyire ijeszt meg az a gondolat, hogy vele kell leélned az életedet?
– Nagyon!
– Na, erről szól a pánikod. A párkapcsolatodról. A kártya is erre utal. És még arról is, hogy mitől rettegsz valójában ezzel kapcsolatban. Ezt fogjuk megvizsgálni. Gondoltad volna?
– Igen.
– A tarot kirakás miatt kérdeztem ezeket. Annyira egyértelmű. A párkapcsolat van itt nehézség oldalon. Az anyagiak és a szex a segítség oldalán. A jelen pedig az egész helyzet átértékeléséről.- Feri tud pénzt keresni?
-Igen, az megy neki. Ügyes.
– Középen a Torony azt jelzi, hogy a kapcsolatotodat át kell értékelni. Az alapoktól. Helyre is lehet hozni és benne van a szakítás lehetősége is. Mihez segítselek hozzá? A kenyértöréshez vagy a maradáshoz?

A helyzet megítélése – a kérdésekben ott a válasz

(Byron Katie 4 kérdés módszere és az ÉFT kopogtatás segítségével.
A piros mondatokat az oldás során kopogtattuk vagy házi feladatnak kapta meg.)

1.

– Tudnál-e neheztelni valamiért Ferire?

– Igen. A stílusára. Olyan másokat lenéző, kioktató, felsőbbrendű – szerintem kisebbrendűnek érzi magát ezért próbál másokat leigázni. Velem szemben ezt nem alkalmazza, sőt kedves. De elég érzékeny vagyok és leveszem, hogy másokkal hogy bánik és engem zavar.

– Más dolog miatt neheztesz-e rá?

– Hm, részemről talán ez nem fordult volna komolyabbra, de hajtott, tepert és én rámondtam, hogy jó.

– Emiatt neheztelsz?

– Igen, mert előtte kevéssel lettem szingli és élveztem a szabadságot, az egyedüllétet egy mérgező kapcsolat után. Tetszett a közeledése, az élmények, de én nem akartam komolyabban kapcsolódni.

– Ezért neheztelsz?

– Igen, mert addig addig terelgetett, amíg beleterelt a hálójába. Közös társaságba jártunk és utólag elmesélte, hogy mindig úgy alkította, hogy ő jött értem, ő vitt haza, stb. Nyilván éreztem, de fél év után, a sok pillantás után, … érted, ugye?

2.

– Mitől lennél jobban ebben a helyzetben, ahol még egy évet együtt kell lennetek a közös iroda és lakás bérleti díja miatt, de közben nem szereted?

– Amikor olyan kedves és szeretetteljes, akkor jó. Egy-egy veszekedésünk után megváltozik. Már nem uralkodó, nem robban fel, hanem nyugodtabb lesz, és még a tartása is más. Olyankor cuki, úgy tudom szeretni és biztonságban érzem magam mellette.

– Tehát akkor arra lenne szükséged, hogy mellette biztonságban érezd magad?

– Igen.

– Amikor kioktató, felsőbbrendű, akkor nem érzed magad biztonságban mellette?

– Hát, nnneem.

– Miért?

– Akkor egyből érzem a mellkesomban az ellenszevet. Olyankor utálom.

3.

– Ha tanácsot adhatnál neki és ő meghallatna ezekben a helyzetekben, akkor mit tanácsolnál neki?

– Hogy legyen kedvesebb. Ne legyen rasszista. A főbérlőnk meleg és őt bírja. Ne nevelje meg az utcán az embereket.

– Mit jelent számodra, ha valaki így viselkedik?

– Én a kedvességet szeretem. El kéne engednie, hogy mások hogyan viselkednek?

4.

– Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?

– Az, hogy együttragadunk.

– Mert az mit jelent számodra?

– Van egy kép bennem az apákról és a negyvenes pasikról, akik dominálók és mindenbe beleugatnak. Apukám is ilyen, meg minden apuka, akit láttam, az nagy százalékban ilyen. Úgy fel tud idegesíteni a gondolat is. Nagyon nem szeretném, ha ilyen férjem lenne, aki a gyerekemet stresszeli.

– Apa milyen?

– Ő egy városi vagány – mosolyogva. Fiatalon a falu álompasija. Közben az idegrendszere nem százas.

– Ha rá neheztelhetnél, akkor milyen apa az ilyen apa. Azt mondtad, hogy van a szemed előtt egy kép róla. Amikor az agresszív férfiakról beszéltél az előbb.

– Például stresszelik a gyerekeket. Rájuk szólnak, hogy hogy esznek, ezt nem illik. Folyton rászol, szorongást kelt. Hivatalos helyeken gázul viselkedik, kiabál az ügyintézővel vagy egy asszisztenssel. Leuralja őket.

– Milyen érzés, amikor így viselkedik.

– Hú, egyből gyomoridegem lesz.

– Mitől vagy jobban, amikor vele vagy?

– Hát, érzelmileg elzárkózom, mintha ott se lennék. Vagy elkezdem csillapítani és közvetítek.

– Mire lenne ilyenkor szükséged?

 Talán, ha lenyugodna.

– Miért nyugodjon le?

– Mert kellemetlen a feszültség, mindenki odanéz, a másik ember is rosszul érzi magát, és csak a stresszét vetíti ki.

– Mit tanácsolni apának?

– Trenírozza magát és számoljon 10-ig. Kezelje a saját frusztrációját.

– Ez a legjob tanácsod?

– Hm. A nagyapám még rosszabb volt. Sokszor dühösebb és agresszívebb.

5.

– Milyennek látod ilyenkor apát?

– Egy vörösfejű tahónak.

6.

– Mi az, amit nagyon el szeretnél kerülni?

– Hogy nekiálljon csesztetni. Mióta elvégeztem az egyetemet, már nem csinálja, de közben is azt kellett hallgatnom, hogy miért nem egy normális szakot választottam. Mondjuk egy netes, programozói szakot. Azzal lehet pénzt keresni.

– Hogy esik ez neked?

– Hát, szarul esik. Hogy nem bízik meg bennem. Igazából nem is ismer, alig vett részt az életemben. Honnan tudhatná, hogy nekem mi az ideális.

 

Ha nem gyakorolhatsz a szüleiddel, majd gyakorolsz a partnereddel

– Teljesen értem az elakadásodat. Rengeteg házi feladatot fogsz kapni. Most megértjük, hogy mitől szenvedsz és mi okozza a pánikot, de a „favágást”, a gondolatok, érzések kikopogtatását neked kell elvégezni. Megtanuljuk, hogyan és a leírt mondatokat egyesével kidolgozod magadból.

Egész életedben a szüleidet moziztad. Tőlük kaptad meg a sérülésedet. Az életfeladatod pedig az ebből való kikeveredés. Közben persze szerettek és ők voltak számodra a legjobbak, így az ő dolguk volt a lebdát feldobni, amit ma leütünk. Jó lesz így?

Ami világossá vált előttem, hogy az édesapáddal való dolgodat még nem oldottad meg. Mivel ritkán találkoztok, vele nem is nagyon tudsz gyakorolni. Ezért nagyon ideális gyakorlópartner Feri. Ő ugyanazt csinálja. Észt oszt, fel van hevülve. És vele tervezed egy ideig még együttélni. Ez a lelked vagy a pszichéd számára ijesztő. És mivel a tested vele egy helyrajzi számon tölti az idejét, nem nagyon tud elmenekülni.

Akkor miután megértettük a pánikod lényegét, kezdjünk bele a feloldásba. Haszáljuk az ÉFT-t és kopogtassunk, hogy feloldjuk az érzelmeidet és megváltoztathassuk a gondolataidat.

 

Megoldás: fordítsuk meg!
Byron Katie megfordítós módszerében a kliens eredeti mondatait használjuk. Megnézzük, igazak-e. Milyen érzést okoznak? És vajon a megfordítások igazabbak -e?
Közben ÉFT-vel kopogtatunk. A kopogtatás oldja az érzelmeket és a gondolatok is hamar átfordulnak. Hihetetlenül gyorssá és eredményessé teszi a munkát.

 

KOPOGTATÁS:
“Ellenszenvet kelt, amikor Feri lenéz, kioktat másokat, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“Amikor Feri lenéz másokat, kioktató és lenéz másokat, akkor szégyellem őt, mégis szeretem és elfogadom magamat.””

  • Ferinek kik az ellenszenvesek?
  • A melegek, a színesbőrűek, akik túl sokat vannak a családjukkal, aki nem lényegre törő, aki bénázik.
  • Szerinted Feri hogy érzi magát, amikor ilyen embereket lát maga körül? Csak ő kimondja. Te kimondod, ha zavar valaki?
  • Ő könnyít magán és nem olyan stresszes utána, de kimondja és megbánt másokat és engem. Én nem akarok fájdalmat okozni.
  • Elmondod-e másoknak, ha zavarnak, vagy idegesítenek, ellenszenvesnek érzed őket?
  • Nem.
  • Mikor mondod el nekik?
  • Amikor már nagyon zavarnak.

 

KOPOGTATÁS:
“Azzal mérgezem magam, hogy akiknek szégyellem a viselkedését, azoknak nem mondom meg, hogy ne legyek idegesítő, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“Nem bírom a kioktató, negatív és megmondó embereket, pedig Ferivel én is az vagyok, és ezt most megbocsájtom magamnak. Én is ugyanezt csinálom, csak belül.”
 (Nem mondom meg mit gondolok róluk – pl. apát tahónak tartom.)

  • Az a különbség köztünk, hogy én magamban tarom. Én is utálok bizonyos embereket, lenézem őket, de nem mondom.
  • Miért nem mondod nekik? Őket sajnálod, vagy magad miatt?
  • Magam miatt.

 

A csapdába esett lány
  • Neheztelek Ferire, mert beterelt a hálójába és nem tudtam nemet mondani, mégis szeretem és elfogadom magamat.
  • Miért nem tudtál nemet mondani neki?
  • Nem akartad megbántani? (nagyot nevet.)

KOPOGTATÁS:
“Azért élek együtt Ferivel, mert nem akartam őt megbántani, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

  • Hú, ez elég rosszul hangzik.

KOPOGTATÁS:
“Kínos lett vona kimondani, hogy nem is vagyok szerelmes, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

  • Van itt még valami. Pár éjszakát együtt voltunk és úgy éreztem, hogy ilyen helyzetben nem lehet másképp, minthogy együttjárunk.

KOPOGTATÁS:
“Azzal korlátoztam magam, hogy ha már együtt alszunk két hete, akkor már nem mondhatom neki, hogy nem akarok vele többet találkozni, mégis szeretem és elfogadom magamat. “(sír)

  • Itt estél csapdába, ugye?
  • Igen.

KOPOGTATÁS:
“Már két hete együtt aludtunk, és nem hittem el, hogy ezek után nem monhattam azt, hogy ebből nem lesz semmi, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“Már két hete együtt aludtunk, és nem hittem el, hogy ezek után nem monhattam azt, hogy nem akarok tőle semmit, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“Ezt most megbocsájtom magamnak. Akkor így tudtam csinálni.”

  • Miért nem mondhattad ezt neki?
  • Magam miatt. Úgy éreztem, nem mondhatok valakinek nemet, ha elhitettem vele, hogy lehet belőle valami.

KOPOGTATÁS:
“Kéthét után nem mondhatok valakinek olyat, hogy nem akarok tőled semmit, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“Azzal a gondolattal bántalmazom magam, hogy ennyi idő után nem modhatok nemet, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

 

Nem mondhatok nemet, mert …
  • Vajon kinek mondasz nap, mint nap nemet?
  • Önmagamnak.
  • Tehát ez a pánikod egyik oka, hogy nem akarsz nemet mondani, mivel nem akarsz tahó lenni. (nevet) Bezzeg apa bír tahó lenni, meg Feri is.
    Most ez rosszul fog hangzani, de ők a te Buddháid. Tőlük kell tanulnod. Ők vezetnek el a kevesebb szenvedéshez. Általuk leszel a mozgatórugóidra tudatosabb.
  • Meg úgy érzem, ha én kimondok valamit, akkor nem fogadnak el az emberek. Elveszítem a barátaimat.
  • Ez egy nagyon fontos dolog. Erre is kopogtassunk.

KOPOGTATÁS:
“Úgy érzem, ha kimondom, ami a szívem mélyén van, akkor elvesztem a barátaimat, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

  • Én ezt kikérem a barátaid nevében magamnak. Becsapod őket, nem bízol bennük, hogy akkor is szeretnének téged, ha őszinte lennél.
    Vajon tudhatod-e, hogy elveszíted a barátaidat?
  • Próbáltam.
  • És mi történt?
  • Hát, veszítettem így el barátot.
  • Sajnálod?
  • Valójában őt nem. Akit így veszítettem el, kész szerencse.

KOPOGTATÁS:
“Ha nem mondom ki, amit érzek, elveszítem az önmagamhoz fűződő barátságomat, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“De eddig nekem jobban megérte cserben hagyni magamat, mint megkockáztatni a barátságokat, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“Inkább az önmagamhoz fűződő kapcsolatomat kockáztatttam, mint az emberekhez fűződő kapcsolatomat, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten, annak ellenére, hogy eddig fontosabb volt az emberekhez fűződő viszonyom, mint a saját magamhaz fűződő viszonyom.”

 

Függő viszony
  • Oké, ezt alaposan átbeszéltük. Gondolatban játszunk el vele, hogy hazamész és nemet mondasz Ferinek. Kijelented, hogy elköltözöl. Csak figyeld magad. Hogyan reagálsz?
  • Hú, azt most nem lehet, mert van egy folyamatban lévő munkám. Amíg az nem megy le – ez van bennem -, addig nem szakíthatok vele, mert ő intézi az adminisztrációt és mindent ő intéz.
  • Ez meddig tart?
  • Az is addig, mint a lakás bérlet. Még egy év.
  • Basszus! Minden addig tart.

KOPOGTATÁS:
“Gúzsba köt a munkám, mert nem szakíthatok vele az ügyintézés miatt, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

  • Ez úgy hangzik, mint egy munkahelyi viszony. (nevetünk)
    Igaz-e, hogy nem hagyhatod el Ferit?
  • Igen.
  • 100 %-ig igaz-e, hogy nem hagyhatod el Ferit a papírok miatt?
  • Nem.
  • Ha elhagynád, mi lenne?
  • Én nem tudnám intézni a dolgokat. Övé az adminisztráció, figyeli a határidőket, feltételeket, ….
  • Ezt más tudná csinálni?
  • Hááát …
  • Biztos vagy-e benne, hogy ha elhagynád, akkor nem csinálná az ügyintézést úgy, mint eddig?
  • Nem tudom.

KOPOGTATÁS:
“Nem hagyhatom el, mert nem segítene tovább és elveszteném a pénzemet, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

Függés a pénztől
  • Nem akarok a zsebedben turkélni, de mennyi pénzről van itt szó?
  • A maradék 1,5 millió.
  • Tehát másfél millióért mlég vele maradsz 1 évet?
    Elég olcsó nő vagy. (nevetés)

KOPOGTATÁS:
“Másfél millió Ft választ el attól, hogy azzal éljek, akivel akarok, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

“Másfél millió miatt vagyok együtt Ferivel, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

  • Szinte kibukik belőle:
    Amikor a megbízás indult, én már akkor veszekedtem vele, hogy nekem ennyire nem fontos a pénz.
    Volt bennem egy ellenérzés, hogy tőle fogok függeni. Ezt ős is tudta és én is tudtam. Mondtam, hogy leszarom az 4,5 milliót. Mindig van valamennyim. Inkább nem fogok olyan nagylábon élni, de úgyis mindig megoldom. Ezt az önállóságot vesztettem el, hogy én úgyis megoldom, mert mindg megoldottam. Mindig volt pénzem.

KOPOGTATÁS:
” Már az elején tudtam, hogy 4,5 millióval belesétálok a csapdába, mégis belementem és ezt most megbocsájtom magamnak.”

  • Már az elején is tudtad, hogy meglennél a 4,5 millió nélkül. Ezek szerint most is meglennél a 1,5 millió nélkül.
    Ugye ez igaz? Ha itt éheznél, fáznál, mit csinálnál?
  • Most megyek egy állásinterjúra, vagy hazaköltöznék a szüleimhez, vagy elvállalnék valami munkát, …

KOPOGTATÁS:
“1.5 millió tart távol attól, hogy úgy éljek, ahogy én szeretnék.”

KOPOGTATÁS:
“A lelkem be van szarva, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“Egyfolytában pánikol, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
“Csapdába estem, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

KOPOGTATÁS:
‘Úgy érzem, 1.5 millióért vele kell maradnom, mégis szeretem és elfogadom magamat.”

 

Ha nem függök tőle, szívesen maradok
  • Ez tényleg ennyire szörnyű, hogy még vele kell maradnod egy évig?
  • Egyáltalán nem szörnyű, csak a lelkem mélyének szörnyű.
    Valójában még szívesen együtt maradnék Ferivel.
  • Az a tudat rémiszt meg, hogy függesz tőle és nincs választásod.
    Pedig ez valójában nincs így. Csak a tudat rémiszt meg.
  • Igen, pont így. Tényleg a project kezdete óta vagyok rosszul. Azelőtt néha nehezteltem rá és olyankor pár napra haza mentem a szüleimhez, aztán újra együtt voltunk.
    Én még lehet, hogy szívesen együtt lennék vele egy évet.
  • Még gyakorolnál vele egy évet.
  • Amiatt görcsölök, hogy mellette elveszítem az önállóságomat – mind anyagilag, mind lekileg.

KOPOGTATÁS:
“Vajon tényleg elvesztettem-e a függetlenségemet?”
“Nem, valójában nem. Bármikor elköltözhetek.”
“Most jöttem rá, hogy nem függök Fertől.”
“Bármikor lehetőségem van kilépni.”
“De most azt választom, hogy maradok.”
“Elhittem, hogy elveszíteném a megbízást.”

  • Ezt még mindig így gondolod?
  • Igen, ezt még mindig így.

KOPOGTATÁS:
“Még minig azzal bántom magam, hogy mindent vissza kell fizetni, mégis szeretem és elfogadom magam.”

  • Szerinted segítene neked Feri?
  • Hát, azt hiszem, igen.
  • Akkor is ha elhagynád?
  • Azt hiszem, igen.

KOPOGTATÁS:
“Mi lenne, ha bíznék Feriben?
Hogy akár el is hagyhatom, ő mellettem marad.” (sír)

  • Eléggé összeszorult a mellkasom.

KOPOGTATÁS:
“Mi lenne, ha megengedném magamnak, hogy elhagyjam őt?”
“És bíznék benne, hogy ő támogatna?”

  • Végülis ő egy rendes férfi, csak tud észosztó is lenni, ugye?
  • Igen. Most jut eszembe, hogy nemrég vesztette el az anyukáját és ezt még nem dolgozta fel. Talán emiatt is szokot feszült lenni.
  • Hm.
  • Erről nem beszél és egyedül sír. Ilyenkor úgy érzem, hogy egy kicsit.
  • Nos, Eszer a felismeréseinknek kb. a felénél tartunk és máris rengeteget tettünk.
    Még menjünk tovább a mondataiddal.

 

Nem vagyok biztonságban

KOPOGTATÁS:
“Nem érzem magam biztonságban, ha másokkal elnyomó és ellenszenvesen viselkedik, mégis szeretem és elfogadom magam.”

  • Te miért nem vagy olyankor biztonságban?
  • Mert magamra veszem. Azt senki sem szereti, ha uralkodnak felette.
    Nem érzem magam biztonságban, mert átérzem mások fájdalmát, amikor Feri utálatos.
  • Vajn tényleg mások fájdalmát érzed-e át olyankor?
  • Nem.

KOPOGTATÁS:
“Olyankor én vagyok az a kislány, akinek tahó az apukája.” (nevet)

KOPOGTATÁS:
“Amikor Feri ilyen ellenszenves, én vagyok az a kislány, aki nincs biztonságban és bestresszelt.”

Belső gyermek gyógyítás

Visszamentünk egy régi jelenetbe, ahol apa kellemetlenül viselkedik és a kislány szorong. Minden részletet, szereplőt láttunk: Eszter visszamegy a kislányhoz és megnézik apát. Segít látni a kicsi Eszternek, hogy az apukája milyen kétségbeesetten próbálja elintézni, hogy a dolgok úgy menjenek, ahogy ő gondolja. Lehallkítjuk a jelenetet.
Mesélj a kicsi Eszternek az apukájának, hogy hogyan lett ő ilyen dühös ember. Mi minden történt vele, mire ilyenné vált.

Látszódik, ahogy apa kétségbeesetten igyekszik rávenni a világot, hogy jól működjön. Ő is csak boldog akar lenni.

Aztán rátérünk az emberekre, …

Aztán rátérünk a kicsi Eszterre, hogy ő miért választotta ezt az apukát. Hogy a kicsi Eszter, milyen finom és szeretetteljes. És apa most tanít neki valamit. Mindez benne van Eszter génjeiben, apának a génjei. Amelyik része jól megmondja a tutit, aki kiáll magáért és képviseli magát. Csak ezt jól kizárta, mert megítélte ezt a részét. De most megkeressük ezt a részt, ezt az elhanygolt részt, ami majd néha jól fog jönni. Ennek a résznek is van létjogosultsága. Ez a rész bátor, bele mer menni egy konfliktusba és kimondja az érzéseit. Öleld át annyira, hogy örökre a részed legyen.
Miután rendbe hoztuk a kis Esztert, visszajöttünk a jelenbe.

  • Meg tudtad csinálni?
  • Még otthon egyszer megcsinálom, mert nem az igazi.
Pár gyors megfordítás
  • Azt tanácsoltad Ferinek, hogy engedje el, ahogy mások viselkednek.
    Hogyan tudnád ezt magadra fordítani?
  • Azt tanácsolom magamnak, hogy engedjem el, hogyan viselkedik Feri / apa.
  • Nem is olyan könnyű ez a tanács, ugye? Másoknak olyan könnyem megmondjuk, mit engedjenek el. De vajon mi képesek vagyunk-e rá?
A legrosszabb, ami megtörténhet.
  • Azt mondtad, hogy a legrosszabb az ha elveszítesz mindent. Hajlandónak kell lenni megengedni, hogy a legrosszabb bekövetkezzen. Amikor az ember megengedi, hogy a legrosszabb is bekövetkezzen, akkor szabadon kezd cselekedni és általában a legrosszabb soha nem következik be.
    Ezt is a házi feladathoz csapjuk majd.

KOPOGTATÁS:
„Félek attól, hogy elveszítek mindent, de de most látom, hogy eközben magamat veszítettem el, mégis szeretem és elfogadom magam.”

KOPOGTATÁS:
„Félek attól, hogy elveszítek mindent, de hajlandó vagyok megengedni, hogy elveszítsek mindent, mégis szeretem és elfogadom magam.”

De azt választom, hogy önmagamat választom.”

Házi feladat, konklúzió
  • ÉFT-vel kikopogtatni a régi emlékeket, amikor apa ilyen hőzöngő és kioktató volt. Mindaddig, míg van intenzitísa az emlékeknek. Ezek olyan mély traumákat okoztak neked, hogy azóta se tudod képviselni magad, és inkább együtt alszol valakivel, akivel nem akarsz.
    A mai napon ahhoz segítettünk téged hozzá, hogy szívesen maradj Ferivel és minden nap eldöntsd, hogy„én ma is elhagyhatnám Ferit, de inkább maradok, mert van választásom és én ezt választom.”Minden nap van választásod. Ha bármikor elhagyhatod Ferit, akkor lehet, hogy szívesen maradsz vele.
  • Amiket itt most elmondtál, én mind tudom és a szívemben érzem is és azt hiszem, hogy így csinálom elviekben, meg a fejemben. De mintha csak megtanultam volna egy tankönyvből, akár egy eminens diák. De a gyakorlatban sose tudom alkalmazni.
  • Valószínűleg ez a tudásod a már megvolt – ez látszik a küldetésszámodból is -, csak emlékezned kellett rá. Másrészt apa és Feri segítettek emlékezni. Olyan nagyon fiatal vagy. Ennek nem kellett hamarabb megtörténnie, pont időben vagy és most lettél készen rá.

 

Megjegyzés:

Az esetet Eszter hangfelvétele és beleegyezése alapján osztottam meg.

 

 

—————————————
Ajánlatom:
  1. Ingás tanfolyam.
    Ha érdekel, jelentkezz telefonon vagy e-mailben és küldöm a tudnivalókat.
    Részletek itt.
    70/ 2670679
    efthajduildiko@gmail.com
    A módszerről itt olvashatsz bővebben.
    Esetleírások
  2. Személyes konzultáció Budapesten.
    Időpontok itt.
  3. Problémamegoldás a család és lélekállítás módszerével
Egy kolléganőmet ajánlom:

Enneagram Módszere,
ami a gyerekkori sérülések feltárásával és megoldásával foglalkozik.
Jelentkezni tudsz e-mailben:    odrobinamarti@gmail.com
www.eveztunkegyhajoban.hu

—————————————

Élet-halál kérdés: lehet-e valaki halálát okozni?

Bizonytalan vagyok, vagy mégsem?

Az ember állandóan tele van kérdéssel.

  • Melyiket válasszam?
  • Mi lehet az oka?
  • Mi szolgálná az egészségemet?
  • Mit jelent az álmom?

…….

Végtelen mennyiségű kérdés kavarog bennünk. Hogyan kaphatunk ezekre választ?
Én a Tarot kártyát, a Ji Kinget és az ingát használom.

Amikor az Ingás Sorstisztítást alkalmazom, akkor egy speciális módon felkészülök. Ráhangolódok a Felső Énemre, valamelyik spirituális vezetőre vagy a Forrásra. Lehet-e más halálát okozni a tisztítással, a gondolatainkkal, kívánságainkkal? Egy egyén sorsába, élet-halál kérdésébe egy másik ember nem tud beleszólni.

Kivel beszélgetek az ingán keresztül?

Amikor az Ingás Sorstisztítást alkalmazom, akkor egy speciális módon felkészülök. Ráhangolódok a Felső Énemre, vagy valamelyik spirituális vezetőre, vagy a Forrásra. Amikor már teljesen tiszta válaszokat kapok, akkor vagy kitesztelem, hogy hány százalékban szolgálja a az érdekeimet az adott dolog. Vagy a 30 táblázat megmutatja a jó irányt. Olykor azt mondja, hogy nem is jó kérdést tettem fel. Máskor azt mondja, hogy ez jó irány, csak ezek és ezek az akadályok nehezítik az utat. Ekkor kitisztíthatom a felesleges lenyomatokat, tényezőket – abban a mértékben, amilyen mértékben mindenki javát szolgálom.

Mindenki javát szolgálni

Mint minden eszközt, az Ingás Sorstisztítást is lehet rosszra használni.
De ugyanez a helyzet a palacsintasütővel is. Süthetek vele isteni palacsintát és fejbe is vághatom vele a férjem. Én döntöm el, mire használom. A palacsintasütő nem jó és nem rossz.

Amikor valakire ingás tisztítást végzünk a Felső Énjén keresztül, akkor a felkészülés menetébe eleve be van építve az engedélykérés. Plusz a tisztításnak minden szereplő javát kell szolgálnia. Azt is kérjük, hogy csak abban a mértékben történjen változás, ahogy ő be tudja fogadni.

Hogy mi lesz a változás a tisztítás után, az első sorban az alanyon múlik.

Lehet-e valaki halálát okozni?

Ezt már sokan kérdezték tőlem.
Nagyon necces téma, mert a mai társadalomban a halál egy borzasztó téma. Mivel az ember távol került a spiritualitástól és beleveszett az “csak egyszer élünk” létfelfogásba, így nem látja át a létezését. Nem látja át az életeit, a köztes létet, más létformáit, …

Ez egy darázsfészek, most nem is akarok a halál kérdésébe jobban belemenni. De a későbbiekben biztosan fogok, mert ahogy egyre hosszabbak az éjszakák, erre a témára jobban ráhangolódunk.
Szóval, lehet-e más halálát okozni a tisztítással, a gondolatainkkal, kívánságainkkal?

Itt nem a saját tapasztalatomat veszem most alapul, hanem Szeth írásait, akinek imádom a könyveit. Szeth, az MFL (magasan fejlett lény) Jane Roberts-nek, a médiumnak tollba mondott több könyvet. Nekem 5 van meg belőle. Rendszeresen csemegézek belőle, ott tartom az ágyam mellett őket. Olyan, akár egy tudományos értekezés a létezésről.

Szeth szerint, ha valaki azt képzeli, hogy ő okozta mondjuk az apja halálát, mert a pokolba kívánta őt, akkor az illető nagyon beképzelt. Túl sokat gondol a saját gondolatainak teremtő erejéről. Egy egyén sorsába, halálának időpontjába egy másik ember nem tud beleszólni. Az nagyjából el van tervezve. Hogyan, mikor kellene meghalni, mikor vannak kilépési pontok, stb. Néha csak azért nem hal meg valaki évekig, mert még ad esélyt a lélek, hogy hátha megtörténik valami, hátha lesznek az illetőnek felismerései. Hátha valamit meg tud oldani még.

Szóval, ne legyünk olyan beképzeltek, hogy azt hisszük magunkról, hogy képesek vagyunk egy másik ember sorsát megváltoztatni!

Ha egy tisztítás után valaki meghal, az attól lehet, hogy segítettünk elrendezni néhány dolgot, felismeréseket tenni, vagy lebontani pár akadályt, ragaszkodást, amit az illető csak nagyon lassan tudott megtenni.

Az oldások, tisztítások ahhoz is hozzásegítenek, hogy a lélek dönteni tudjon: menni vagy maradni akar.

 

Ha érdekel a dolog, jelentkezz telefonon vagy e-mailben és küldöm a tudnivalókat.
Részletek itt.
70/ 2670679
hajdu-ildiko@t-online.hu
A módszerről itt olvashatsz bővebben.
Esetleírások

—————————————
Egyéb ajánlatom:
  1. Személyes konzultáció Budapesten.
    Időpontok itt.
  2. Problémamegoldás a család és lélekállítás módszerével  Szegeden.
—————————————
Egy kolléganőmet ajánlom:

Enneagram Módszere,
ami a gyerekkori sérülések feltárásával és megoldásával foglalkozik.
Jelentkezni tudsz e-mailben:    odrobinamarti@gmail.com
www.eveztunkegyhajoban.hu

 

—————————————

Ti írtátok:

Szia Ildi!

Nagyon  fura ez a Széth-hez való viszony. Egy olyan atlantiszi gyűrűt viselek évek óta, amit egy olyan ékszerész készített, aki csak atlantiszi ékszereket készít. Nem volt korábban atlantiszi érdeklődésem, de determinált volt az ékszerésszel való találkozás. Amikor azon a nyáron, amikor a gyűrűt avattam, agykontrollt végeztem, a gyógyító laborban  (agykontrollos vizualizáció) meg kellett idézni a segítőket, akik majd gyógyítani segítenek magamat vagy más embereket. Nekem Széth jelent meg. Nagyon megijedtem, hogy a pusztítás, rombolás mestere tüsténkedik ott, milyen sötét lélek lehetek, vagy mi lesz ebből. Azóta idegenkedek vele kapcsolatba lépni, pedig állandóan “szembejön”. Minden gyógyításban ott van egy orvosi pálcával, amire kígyó tekeredik. Kérlek, ha nem nagy kérés, írd meg nekem, hogy neked ő miért ennyire fontos, hátha ez segít nekem megérteni a kettőnk “viszonyát”. Sok helyen megnéztem, a fele szerintem nem hiteles forrás. Benned megbízom. Kèrlek, ha majd időd lesz, írj néhàny szót, miért is olyan fontosak azok a lediktált könyvek neked. Mit jelent neked Széth (Szeth)? Te vagy az első, aki pozitívan ír róla, ezért keltetted fel az érdeklôdésemet.

Nagyon köszönöm, ha időt szánsz rá.

Szèp estét! Sz.
Szia ...!

Szerintem a Szeth megszólal, Szeth könyve, ... ez nem az a Szeth, aki az egyiptomi mitológiában Ozirisz ellenfele.
Szeth egy MFL, magasan Fejlett Lény, aki tudást közvetít rendkívül gyakorlatiasan J. Roberts felé, akinek a férje lejegyzi Jane közvetítéseit. 

Engem nagyon érdekelnek az ősi civilizációk. Erről nagyon nehéz jó és hiteles irodalmat találni. Ha valóban színvonalasan jól összeszedetten és hitelesen szeretnél olvasni a témában, akkor ajánlom Orosz Zsolt (Csalogány) könyveit. Rudolf Steiner óta ez az első használható szerintem. Többek között ír Széthről is. Amit nem ért az emberiség, abból mitológiát csinál, pedig ez a történelem területéhez tartozik. www.maga-a-valosag.com

Érdemes lenne megvizsgálnod előítéletek nélkül Széth-et. Mi van, ha ez egy szimbólum.
A világban nagyon sokszor van szükség romboló energiára. Ha alagutat fúrunk egy sziklába, akkor nagyon hasznos. De a gyógyításban is sok dolgot el kell pusztítani: betolakodókat, rákos sejteket, ...

A harmadik szempont a te kizárt, lehasított részed, amit megítéltél. Ez egy értékes dolog, de ha kizárod ellened fordul, vagy "eldurvul" magányában és negatív hatást fejt ki. Érdemes lenne rehabilitálni ezt a részt.

Hát, ennyi jutott eszembe hirtelen. Remélem, valamelyik irány jó lesz a vizsgálódáshoz! 


Szeretettel: Ildikó
Nagyon szépen köszönöm az impulzusokat, sokat segítettél! ;) ❤️

Mosolygós szép napot kívánok! :) 

Sz.
Szia Ildikó!

Ez nagyon betalált nálam megint. Tudod, anyám halálával kapcsolatban volt lelkiismeret furdalásom, de ez a cikk sokat segített. Teljesen más megvilágításba helyezte a dolgokat.  

Köszi puszi P.

Mi visz át a túloldalra? – Ingás tanfolyam

Amikor még nem ingáztam

  • Érzések, amiket nem tudtam kezelni.
  • Gondolatok, amelyek rossz fele vittek.
  • Sorshelyzetek, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni.

Aztán rátaláltam az ÉFT-re és jól átmostam magam. Az első olyan módszer, amivel tudtam segíteni magamon.

Aztán kimaxoltam az ÉFT-t és kellett valami, amivel a felszín mögé is belátok. Kíváncsi voltam a sorsomra, a tudatalattimra, más dimenziókra, előző életeimre, a köztes létre, a felettes énemre, …

És egyszer csak megtudtam, hogy létezik egy módszer, ami lehetővé teszi ezt a kutakodást. Sőt, némi beavatkozást is megenged. Épp abban a mértékben, amennyit el tudok viselni, és amennyit a földi létezésem elbír.

Ingás tanfolyam: Létezik egy módszer, amely lehetővé teszi, hogy változtass a sorsodon, hogy betekints előző életekbe, más dimenziókba, a tudatalattidba, ...

Ildi ingás tanfolyamot szervez

De a mesterem épp nem akart tanfolyamot tartani, és ideje sem volt megszervezni. Az unszolásomra megadta magát és azt ajánlotta, hogyha összehozok egy tanfolyamot, akkor én ingyen elvégezhetem. Kb. 3 perc múlva neki is láttam és 3-4 nap alatt összeszerveztem egy teltházas létszámot. Még pótasztalt is be kellett tenni. A lelkesedésem átragadt másokra is.

Azóta is áldom a lelkesedésemet, hogy ekkora elánnal vetettem magam bele a szervezésbe.
Az inga szinte a természetes meghosszabbítása lett a kezemnek. Olyan, mint másnak a telefon. Egy kommunikációs eszköz. Beváltotta a reményeimet.
Azóta a mesterem mellett iskolatitkárból tanárkollégává küzdöttem fel magam. Évek óta együtt fejlesztjük az Ingás Sorstisztítás módszerét. A magunk képére formáltuk. Már nem is hasonlít az egykori dogmatikus rendszerre.

Na, ez a tanfolyam indul el most szombaton.

Személyes és online részvétellel.
Aki nem tud adott időben a hétvégéken részt venni, az felvételről megnézheti a zárt és titkos csoportunkban.

Ha érdekel a dolog, jelentkezz telefonon vagy e-mailben és küldöm a tudnivalókat.
Részletek itt.
70/ 2670679
hajdu-ildiko@t-online.hu
A módszerről itt olvashatsz bővebben.
Esetleírások

—————————————
Egyéb ajánlatom:
  1. Keddenként személyes konzultáció Budapesten.
    Időpontok itt.
  2. Problémamegoldás a család és lélekállítás módszerével az év hátralévő részében Szegeden.
  • 2020. október. 10. vasárnap 9:00
  • 2020. nov. 14. szombat 9:00
  • 2020. dec. 13. vasárnap 9:00

 

 

Vegyen-e a szülő házat a gyereknek?

Kötelessége-e a szülőnek, hogy házat vegyen a gyerekének? A szülőnek nem dolga a gyereknek lakást / házat venni. Vehet neki, de nem kötelező. A gyerek nem követelheti. Az a dolga, hogy felnevelje és ha tudja, szeresse is. De olykor az a legtöbb, amit adhat, hogy el tudja képzelni a gyerekéről, hogy az meg tudja magának teremteni.
Lécci, vegyél nekem is egy házat!

Vannak témák, amik olykor egymás után találnak meg. Ez a ház téma is két napon belül 3x bukkant fel.

 

Anyámnak támogatnia kéne engem

Egy lány elmesélte, hogy neheztel az anyjára, mert az nem támogatja. Kiderült, hogy a lánynak remek állása van. Kereshetne többet, de a jelenlegi fizetése is bőven a magyar átlag fölött van. 36 éves és most a saját lakásukban él a férjével. Viszont válnak, ezért ezt a lakást el kell majd adni. Mivel vidéken fog élni a nagyváros helyett, ez sem fog gondot okozni.

Nem értettem, mi a baj.
– Egyszerűen dühös vagyok anyámra, mert segíthetne.
– Szükséged van rá?
– Nincs, de mégis így érzek. 30 éves koromban elzárta a pénzcsapot. Azt mondta, hogy most már boldoguljak egyedül.
– Ezek szerint támogatott 30 éves korodig.
– Igen.
– És boldogulsz.
– Igen.
– Akkor nem értem.
– Most hogy így végigbeszéltük, én sem, de érzem a dühömet anyám iránt. Van elég pénze. Mindig is volt neki. Nagyon jó üzleti érzéke van.

Csináltunk rá egy oldást.

2020. október 3-án kezdődik az ingás tanfolyam.
Online és személyesen is.

Apának el kéne adni a hatalmas lakását

Aztán egy 40 körüli családos férfi mondott hasonlókat.
Mindig az apjával van baja. Viszont amikor átdolgozzuk a témát, rendre kiderül, hol csúszott el a gondolkodása. Utólag mindig megbeszéljük, hogy sokat köszönhet az apjának. Ugyanis miután feloldjuk egy-egy neheztelését az apja iránt, mindig megérti önmagát és jó irányba változik az élete.

– Apám egy hatalmas lakásban él a feleségével a belvárosban. A felét se lakják.
– És?
– Ha eladnák, akkor nekem könnyebb lenne.
– Hogyan?
– Kifizetném a hitelt a saját családi házunkra.
– Nehezedre esik fizetni a részleteket?
– Nem. Tulajdonképpen nem. Nagyon sok a havi részlet, de sokkal többet keresek. De azon aggódok, hogy mi lesz, ha majd nem ha nem tudom fizetni, mert becsődöl a cég.
– Szerinted mit csinálnál?
– Hát, van még vagy 2-3 dolog, amihez értek. Az is jól menne. Mégis mindig arra gondolok, hogy apám adja el a lakását, hogy nekem könnyebb legyen.
– Szerinted így 40 évesen mi közöd van ahhoz, hogy apa hogyan él a lakásában?
– Hát, talán semmi?
– Igen. Te vagy a gyerek és ő a felnőtt. Te vagy a kicsi és ő a nagy. És ez mindig is így lesz. Ha most egy családállításon lennénk, akkor Bert Hellinger szavaival élnék: Mars vissza a gyerekszobába! Ha a saját helyeden és szerepedben élsz, akkor az alapított családodban is a saját helyedre kerülsz és te leszel a férfi.

Kapott rá házi feladatot.

Anya vegyen nekem egy lakást

Egy 30-as lány ugyanaznap említette meg, hogy jó lenne, ha az anyja venne neki egy lakást. Bejárós és egyre ritkábbak a buszok.
– Anyukádnak van lakása.
– Nincs. Külföldön él, de albérletben.
– Tehát még magának se tudott venni, de neked vegyen egyet.
– Igen. Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez van a fejemben.

 

Miről szólnak a történetek?

Mindegyik példa csak egy mellékszálként bukkant elő oldás közben. De fontosnak találtam pár percig elidőzni rajta.
A szülőkkel szembeni követelés mindegyiküket távol tartotta valami fontostól.

  • Aki azt akarta, hogy támogassa őt az anyja, nem vette észre a saját nagyszerű teremtőképességét.
  • Aki azt akarta, hogy az apja adja el a lakását és segítsen neki, az nem tudott kedves lenni az apjához. Pedig minden nap találkoznak és én tudom, hogy odavannak egymásért. Csak 40 éve mindig van valami sztorijuk egymással.
  • Aki pedig azt szeretné, hogy az anyja vegyen neki lakást, nos, neki ez egy fontos feladata lesz az életben. Így, alulról kezdve, a saját teremtő erejét megtapasztalva hozzon össze egy lakást magának. Most alkalmazott és szeretne vállalkozni. Ez a nagy cél egy jó mozgósító erő lehet számára.

Kinek a dolga?

A szülőnek nem dolga a gyereknek lakást / házat venni.
Vehet neki, de nem kötelező.
A gyerek nem követelheti.
A szülő dolga, hogy felnevelje és ha tudja, szeresse is.
De olykor az a legtöbb, amit adhat, hogy el tudja képzelni a gyerekéről, hogy az meg tudja magának teremteni.

 

Ingás sorstisztítás és lélekállítás

Online és személyesen is részt vehetsz.
Jelentkezés.

 

Villámállítás 2. – Zita munkát keres

Villámállítás 2.

A villámállítás egy olyan műfaj, ahol a családállítás módszerével csak rápillantunk a problémára. Esetleg  megpróbáljuk a régi mintát egy jobban működővel felülírni – de csak 2-3 percben.

Azt hisszük, hogy csak a nagy és alapos vizsgálódás működik, de az élet rendre megmutatja, hogy ez a gyors módszer is aranyat ér.

A villámállítás egy olyan műfaj, ahol a családállítás módszerével csak rápillantunk a problémára. Esetleg egy megpróbáljuk a régi mintát egy jobban működővel felülírni – de csak ha 2-3 percbe belefér. Azt hisszük, hogy csak a nagy és alapos vizsgálódás működik, de az élet rendre megmutatja, hogy ez a gyors módszer is aranyat ér.

Munkát keresek

Zita fiatal, csinos, nyelveket beszélő lány. Arra panaszkodott, hogy a vírus alatt megszűnt a munkahelye és azóta hiába küldözgeti az önéletrajzát, senki még csak nem is reagál.

Nem bonyolítottam túl. Felállítottam az ő képviselőjét, a munkát, a pénzt és a célokat.

A munkára egyből azt mondta a képviselője, hogy „na, az a valaki ott biztos nem érdekel”.
Rá se tudtuk beszélni. A célokhoz viszont nagyon vonzódott és a pénzhez is tudott kapcsolódni.

Kértem, hogy így 4-en kapcsolódjanak össze. Akkor sikerült megfogni a munka kezét, amikor a cél és a pénz már beállt a körbe. Még elkezdtek alkudozni. A fejüknél nem akartak, de csípő magasságban hajlandóak voltak összeérni. Bármit is jelentsen ez a szimbólum. Itt abbahagytuk a miniállítást.

6 nap múlva

“Képzeld már két interjúra is behívtak.
Az egyik nem nagyon tetszett, kicsit kínos. De szerencsére ott hirtelen befagyasztották a felvétel, úgyhogy azt megúsztam.”

9 nap múlva

Na, képzeld el, meg is van a csípőnél kapcsolódós munka! Tegnap voltam interjún és ma már hívtak is. Részmunkaidős, rugalmas, részben home office, kb. 20 órás asszisztensi meló. És olyan fizuval, amennyit máshol a teljes munkaidőért adnak. Angolul beszélős, intézkedős, nem egész nap a gép előtt ülős, … Néha vidékre kell mennem egy-egy kollégával tolmácsolni. Szóval, szerintem tökre nekem való lesz, és mellette tudok tanulni is meg még akár edzést is tarthatok. Pár nap múlva kezdek. Úgyhogy köszönöm a miniállítást!

14 nap múlva

“Idő közben még arra is rájöttem, hogy mi az, amihez tökre van kedvem, képességeim és tudásom is. Még a „rossz tulajdonságaimat”, amiket eddig meg akartam változtatni, azokat is tudom benne hasznosítani. És ezt szépen fel is tudom majd építeni a mostani munkám mellett.
Nagyjából asszem ennyi.”

Az előző rész.

————–

A villámállításról még itt is írok:


Villámállítás

 

Villámállítás

Villámállítás

Családállítás után, ha marad idő, a segítőket meg szoktam ajándékozni egy villámállítással. Illetve, ha valakiben még marad egy nagyon erős kérdés, akkor azt is megnézzük. Egy ilyen villámállítás valóban csak 2-3 perc.

Ha csak ránézünk

Az állításaimat úgy végzem, hogy felállítjuk a problémát. A mező megmutatja, merre keressük az elakadást. Egy témának sok gyökere lehet, de az egyiket, vagy amit aznap a mező megmutat, azon fogunk dolgozni. Amikor kirajzolódik az elakadás, akkor oldjuk a blokkot, rendezzük a helyzetet és egy új mintát hozunk létre. A régi minta szenvedést okoz vagy nem működik, ezért egy új mintát töltünk be a mezőbe.

Sokáig nem gondoltam, hogy ennél jóval kevesebb is eredményt ad. Már az is működik, ha csak ránézünk az elakadásra és nincs idő rendezni.

A családállításaimat úgy végzem, hogy felállítjuk a problémát. A mező megmutatja, merre keressük az elakadást. Egy témának sok gyökere lehet, de az egyiket, vagy amit aznap a mező megmutat, azon fogunk dolgozni. Amikor kirajzolódik az elakadás, akkor oldjuk a blokkot, rendezzük a helyzetet és egy új mintát hozunk létre. A régi minta szenvedést okoz vagy nem működik, ezért egy új mintát töltünk be a mezőbe.Bénulás

Az egyik villámállításnál Adri arra kért, hogy nézzünk meg egy közeli rokonát, aki egy fertőzés miatt lebénult. Én nem értettem, miért más bajával foglalkozunk, de neki ez volt a fontos. Nem variáltam. Felállítottam a beteget és a betegséget.

Mivel vakon szoktunk állítani, így senki nem tudta, mit vagy kit képvisel. A betegség egyből azt mondta: “- Olyan bénának érzem magam.”
Várt egy kicsit, majd így folytatta, “- de nekem itt nem sok keresnivalóm van.”
Megkérdeztem, hogy el tudna-e búcsúzni.
– Persze, minden további nélkül
– mondta és kihátrált.

Másnap Adri ezt írta:

Szia Ildi!
Fontosnak érzem, hogy írjak neked.
Akire tegnap a villámállítást csináltuk, heti 3x jár gyógytornára. Tegnap még csak 1-2 centire tudta megemelni a csípőjét, a mai tornán pedig egész magasra. Jó sokszor megismételték, a gyógytornász egész libabőrös lett. Hálás vagyok neked a lehetőségért, hogy erősítést kapott a hitünk! 🙏

 

A szégyen – alászállni a saját pokolba

Napi Ildi: A szégyen távol tart saját magunktól

Egy nagy horderejű oldás után még maradt 10 percünk.

– Nem baj – mondta – még van valami, de azzal majd legközelebb jövök el hozzád. Az úgyis nagyon gáz.
– Mi lenne, ha mégis ki használnánk ezt a kis időt? Hátha nem is olyan bonyolult az a sztori.
– Á, azt annyira szégyellem, hogy el se fogom tudni mondani.
– Tudod, mit? Dolgozzunk úgy a szégyennel, hogy nem is mondod el, amit szégyellsz. Eddig is ÉFT-vel oldottuk az érzéseidet. Egyszerűen csináljuk tovább. Csak mondogassuk, hogy „ez a szégyen” és kopogtassunk a pontokon.

A szégyen az egyik legrombolóbb érzelem. Legszívesebben megsemmisülnénk ilyenkor. Nagy tanulság, hogy kopogtatáskor olykor nem is kell mindent kimondani. Elég, ha az érzéseket csillapítjuk és aztán a gondolatokat már könnyű megváltoztatni.Már egy kör után oldottabb és beszédesebb lett. Minden percben hozzátett valamit. Egy gyerekkori szexuális élményről volt szó. Ezt is bele vettük a kopogtatásba. Aztán elárulta, hogy a másik nagyobb fiú volt és a fiú a hibás.
Kérdésekkel próbáltam föllazítani a nézőpontját.

– Mi van, ha nem is történt semmi szörnyűséges?
– Mi van, ha csak kipróbáltunk valamit?
– Mi van, ha csak megismerted magadat, hogyan hat mindez rád?

Egészen megváltozott az arca. Eltűnt a komorság és megcsillant a szabadulás reménye. Ezért tovább mentem.

– Mi van, ha ezt még izgalmasnak is érezted és évek óta megítéled magad emiatt?
– Igen, így van.
– Akkor csináljuk a következőt. Kopogtatás közben mondd el 3x az alábbi mondatot:

Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten, annak ellenére, ha ezt az egészet érdekesnek találtam és volt benne valami jó is.”

És ezt is:

Szeretem magam és megbocsájtok magamnak minden szinten, annak ellenére, ha évekig azzal korlátoztam az életemet, hogy megítéltem, ami történt és szégyelltem magam.”

8 perces megváltás

Ez az egész 6-8 percig tartott és egy új ember ült előttem. Kár lett volna ezt tovább halasztani egy következő alkalomra. Remélem, 40 évnyi szenvedés ért abban a pár percben véget.

A szégyen az egyik legrombolóbb érzelem. Legszívesebben megsemmisülnénk ilyenkor.

Nagy tanulság, hogy kopogtatáskor olykor nem is kell mindent kimondani. Elég, ha az érzéseket csillapítjuk és aztán a gondolatokat már könnyű megváltoztatni.

– Lehet, hogy ha haza megyek, el is mondom a feleségemnek.
– Ahogy gondolod. Ahogy én ismerem őt, biztosan nem fog neheztelni emiatt a régi ügy miatt. Akár még izgalmasnak is tarthatja. Bár, abban is lehet valami, hogy nem kell mindent elmondani a másiknak. Mindenkinek lehetnek privát dolgai. Attól még jó az a házasság. De ez már egy másik történet.

Vannak napok, amikor …

Vannak napok, amikor szinte mindenki ugyanazzal a témával jön. Gondolom, olyankor ez van a levegőben. Ezen a csütörtökön mindenkivel alászálltunk a lélek sötét bugyraiba. A lenn és a fenn, a testiség és a feloldozás, az alacsonyrendűség és a magasrendűség, a mohó szeretetvágy, az életszomj és a felemelkedés találkoztak.
Ilyen ez a műfaj.

Az erőteljes Halak és Skorpió érdekeltségem miatt épp itt érzem otthon magam.

 

——————-
Ajánló:

Ingás Tanfolyamot indítok
Kezdés:    2020. okt. 3.   (7 alkalom)
Ismételni lehet.

Ingás tanfolyam Szegeden és online

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedves Ildikó,

Teljesen màs embernek érzem magamat, mióta leszàlltunk mi is a "bugyorba", több tonnànyi teher hullt le rólam. Örülnék, ha mindenki így érezne eme világban, ezért természetesen hozzàjàrulok, hogy felhasználd az anyagot! 

Nagyon szépen köszönöm a segítségedet, a közeljövőben még el fogok menni hozzàd, mert nagyon hatékony volt szerintem ez az utolsó alkalom (is) és szeretnék még dolgozni ezen, és a jó úton haladni tovàbb.

Jelentkezem hamarosan, köszönöm hogy megkérdeztél!

M.

Elengedni, amihez ragaszkodsz

Napi Ildi: Engedd el és megkapod

Ez a mondás mára egy spirituális közhely lett.
De a közhelyek legtöbbször igazak.

Nézzünk rá gyakorlati példát!

Ha pasit akarsz

Egy lány már évek óta vágyik a szerelemre. De sehol egy férfi. Pedig csinosan öltözik. Kedvesen mosolyog. Mindent megtesz, hogy vonzó legyen. Majd egy nehéz napon elege lesz. Nem őt léptették elő a marketing osztályon, elhagyta a noteszét és még …, hagyjuk!
Ilyen állapotban érkezik meg egy szülinapra az étterembe. Nem is ma lesz, hanem holnap. Odamegy a pulthoz, ahol egy srác megdicséri. Ő megköszöni és még valami vicces megjegyzést is tesz. A srác meghívja egy kólára, ő pedig azt mondja: hogy a viharba ne fogadnám el. Ez a nap legjobb ajánlata. Szóba elegyednek és sokáig beszélgetnek. Egy ilyen nap után semmi sem számít. Megnevettetik egymást. A fiút teljesen lenyűgözi a jó dumájú, ázott lány. Csak rá figyel. Később felkéri táncolni. A többit már kitalálod, akár a filmekben.

Elengedte, hogy megfeleljen a férfiak elvárásainak. Amikor önmagát adta, egyből felfigyeltek rá, és még jól is érezte magát.

Tanulság: akkor vagy a legvonzóbb, amikor nem akarsz vonzó lenni.

Engedd el, amire nincs szükséged! Vajon mit teremtene az életedben, ha hajlandó lennél-e elveszíteni, amihez annyira ragaszkodsz?

Ötvenes nő állást keres

Éva 50-es nő aki állást keres. Az életrajza tökéletes, csinos a kosztümben, felkészült az interjúra. Érzi, hogy 50 után már nem  kapkodnak a munka adók az emberért. Előző este csetelt a barátnőjével, aki azt mondta, hogy a megpályázott céghez úgyse veszik fel. Régebben ő is próbálkozott már és őt se vették fel. Pedig neki sokkal több a tapasztalata és jobban beszél franciául.

Már csak pont ez hiányzott!
Végül úgy dönt, elmegy az állásinterjúra. Jó lesz gyakorlásnak. Az esélytelenek nyugalmával beszélget a HR-essel. El meri mondani gyengeségeit, lazán bemondja a bérigényét. 20 perc múlva pedig vidáman távozik. A HR-es csaj el van ájulva tőle és azonnal jelenti a főnöknek, hogy megtalálta az igazit.

Tanulság: Akkor vagy a legkelendőbb, ha nem is akarod magad eladni.

 

Kéne 500.000.-

Vegyünk még egy példát!

Mondjuk Annától kölcsönkér egy közeli ismerős 500.000.- Ft-ot.
Mindenki tudja, hogy van félretett pénze.  Eddig sohase mert nemet mondani, mert hogy néz az ki, meg hát van is neki. Hihetetlenül rossz érzés, pedig neki más céljai vannak. Évek óta el szeretne utazni Japánba, erre gyűjtés most itt az idő.

Az ismerős viszont megszorult és elég minimálban nyomja.
Anna egész este ezen gondolkodik és végre ÉFT-zik egy kicsit és oldja a szorongását, meg a fix nézőpontjait, hogy mi lenne itt a helyes. Belealszik a kopogtatásba és reggel teljes nyugalommal tudja, mit kell tennie. Leginkább semmit. Nem kell jófejnek lennie és más problémáit sem kell magára vállalnia, csak ha kedve van hozzá.

Reggel telefonál az ismerős és Anna a legnagyobb nyugalommal utasítja el. Sajnos most nem tudok neked segíteni. Még csak nem is indokolja meg. Az ismerős pedig teljes könnyedséggel válaszolja, hogy oké, akkor kér az anyjától. Csak előbb a könnyebb utat választotta.

Itt Anna elengedte azt, hogy jófej legyen, hogy ő nem mondhat nemet és kipróbálta, vajon milyen is az. Kiderült, hogy semmilyen. Egyszerűen csak egy nem.

Tanulság: Ha könnyedén és játszma nélkül mersz nemet mondani, többnyire senkit nem fogsz megbántani. Engedd meg hogy akár meg is haragudhat, de nem fog.

 

Mit csináljak a kerttel?

Egyszer egy lány azt kérdezte, mi legyen a hobbitelekkel? A fiú elutazik egy fél évre, keres egy kis pénzt külföldön. Ő meg itthon marad. De már évek óta szeretné rendbe tenni a kis telküket. Van is egy kis spórolt pénze lekötve. Most vegye ki a bankból, vagy várja a fiút?

Taróztunk rá. A tarot kártya azt a bölcs tanácsot adta, hogy ne foglalkozzon mások élethelyzetével, valósítsa meg a terveit. Álljon úgy hozzá a pénzéhez, mintha hajlandó lenne az egészet akár el is veszíteni. A fiú vagy hazajön, vagy nem. Vagy keres pénzt külföldön, vagy nem. Ne ez számítson, hanem a tervei.

Akkor jutott eszembe ezt a cikket megírni.
Mert gyakorta tapasztalom, hogy az a kivezető út egy beszorult élethelyzetből, hogy meg kell engedni, hogy a legrosszabb megtörténjen. Hogy elveszítsd, amihez annyira ragaszkodsz. Így szabadon fogsz cselekedni, könnyedén és nagy valószínűséggel még be se fog következni a veszteség, amitől tartottál.

Tanulság: Ha úgy használja fel a pénzt, hogy nem a jövőre fókuszál, csak a terveit valósítja meg, a jövő pont jól fog alakulni – majd amikor itt lesz a jövőnek az ideje.

 

Varázslat

Az Access Consciousness egyik gyakori kérdését ajánlom neked:

Vajon mit teremtene az életedben, ha hajlandó lennél-e elveszíteni, amihez annyira ragaszkodsz?

Csak tedd fel,
lény kíváncsi,
aztán hagyd, hogy a kérdés dolgozzon és megmutassa a választ.

Nagyon fontos néhány másodpercnyi kíváncsiság után elengedni az egészet.

Akárhányszor megismételheted.

—————-

  1. A héten nem szerdán, hanem csütörtökön fogadok Budapesten ügyfeleket.
    70/2670679
  2. Még folyik a felnőttképzési bejelentés, de nagyon valószínű, hogy októbertől kezdődik az Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás tanfolyam

—————-

A módszer alkalmazásához még régebben készítettem egy kis hanganyagot, hogy kipróbálhasd ITT.

Egy régebbi cikk: Elengedés: egyszerű, mégis nehéz

 

 

Egy autóbaleset üzenete

Napi Ildi: Baleset az autópályán

 

Egy fiatal nő az autóbalesete üzenetét szerette volna megérteni.

Egy nő az autóbalesete üzenetét szerette volna megérteni. Az autó a haladás szimbóluma. Minde, ami az autóval történik, utal a sorshaladványunkra.

Épp a tópartról jöttek vissza hétfőn reggel. Ő vezette az autót, amit a cégtől kapott. A párja mellette ült az anyósülésen. A belső sávban előzött egy kamiont, amikor az elkezdett balra húzódni és szűkült a hely. Stressz nélkül arra gondolt, rálép a gázpedálra és gyorsan elslisszan előre. De a párja rászólt, hogy: látod, mit csinál! Ettől mintha más szemüvegen keresztül látta volna a világot. Rálépett a fékre. Az autó megpördült és 180º-os fordulattal a korlát végigzúzta a jobb oldalát. Hihetetlen, de egyetlen résztvevőnek sem lett semmi baja. Totál összetört az autó jobb oldala, de motorikusan még működött.

Azért keresett meg, mert régi ügyfélként ismert és meg akarta akadályozni a poszt traumás stresszt. Bár előző nap már beült egy autóba és egészen jól ment neki.
Másrészt olvasta az autós írásaimat, melyekben az autó meghibásodásaiból vontunk le következtetéseket. Az autó a haladás szimbóluma és mint analógiás rendszer sokat megérthetünk abból, hogyan is állunk az életben való haladással.

Kiszámoltam a kronobiológiai adottságaikat és a küldetésszámukat, felállítottam az életforgatókönyvüket és miközben jegyzeteltem, még kérdeztem egy-két magánéleti és szakmai részletet.

Zsolttal, a párjával jól megvannak, de a fiú sokat dolgozik és nincsenek nagy ambíciói és tervei. Leginkább fáradt és kb. úgy szeretné leélni az életét, ahogy most élnek. Zsófi viszont szívesen eltöltene pár évet külföldön, hogy kipróbálja magát.
A munkában már nincsenek kihívások. Felelősségteljes a munkája, de belejött és a kisujjából kirázza. A munkaköre megkívánta az önálló intézkedést és maga csodálta a legjobban, ahogyan legyőzte a félelmeit és gátlásait az elmúlt években. Rájött, milyen talpraesett is valójában.

Az autó üzenete

Ennyi információ már végképp elégnek bizonyult a nem túl bonyolult a „diagnózis felállításához”.
Csak az ő szavait használtam.

Ezek szerint, haladtál az utadon. Jobbról (férfi oldal) kezd szűkülni a hely. Te ösztönösen és könnyedén rálépnél a gázra és előre futnál. De ha a másikra hallgatsz, egy másik szemüvegen keresztül kezded el látni a világot. Ettől 180 fokos fordulattal elkezdesz hátrafelé menni és az aktív, ambíciózus, férfias részedet tönkre teszed. Valójában nem lesz semmi bajod, csak leállsz és háttal a céljaidnak leamortizálódsz.
De ez a karrieredre is igaz. Hiszen egy céges autóban utaztál. A főnököd igen félős és te szoktál intézkedni helyette. A munka során már leküzdötted a saját félelmeidet és könnyedén előre menekülhetnél.

Érdekességként, még a nap küldetésszáma, a lány küldetésszáma és az  életforgatókönyvi szakasz is összecsengett. Ráerősítettek egymásra és az üzenetre.

Ez egy nagyon erőteljes jel. De még valamennyi résztvevő megúszta. Még csak figyelmeztetés volt.

Aztán azokon a felbukkanó gondolatokon, korlátozó hiedelmeken dolgoztunk, amik abban akadályozzák, hogy saját magára hangolódjon és magára hallgasson az élete menetében. Szakmai és magánéleti blokkokat oldottunk.

 

—————————-

Tanfolyamok és programok:

Integrált probléma felállítás és megoldás
2020. július 24. péntek 9:00 Szeged

Ingás Sorstisztítás tanfolyam

Sokan kérdezték, mikor indul Ingás Sorstisztítás és Kronobiológia tanfolyam. Mivel a felnőtt képzési rendszer változik, előbb be kell integrálódnom a rendszerbe és el kell rendeznem valamennyi engedélyt. Majd utána írok ki tanfolyami időpontokat, hogy a hatóságok ne kössenek bele a történetbe.

De úgy tűnik, az ősz folyamán reményeim szerint lesz ingás tanfolyam.

 

————

Hasonló témájú írások:
    1. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 1. rész
    2. Hogyan fejezi ki az autó az élethez való hozzáállásunkat? – 2. rész
    3. Három mese az autóról és rólad – 3. rész
    4. Hogyan fejezi ki az autó …
    5. A ház, mint szimbólum – 1. rész
    6. A ház, mint szimbólum – 2. rész
    7. Autó és sors – az autó, mint szimbólum
    8. Egy autóbaleset üzenete
    9. Az autó a haladás szimbóluma – gumi, rugó és kormány
    10. Az autó a haladás – a szimbólumfejtés folytatódik
    11. Az autó, mint szimbólum – a leeresztett autógumi
    12. Bicikli és akadályoztatás
    13. A szélvédő megrepedt – szimbólumfejtés
    14. Mit jelent a bal hátsó defekt?

———–

29/11: az életed értékes – július feladata 2020-ban – plusz ajándékkal

Mi a sorstani feladat júliusban?

(Lejjebb vár téged egy ajándék!)

Minden évnek van egy kiemelt feladata.
Azon belül minden hónapnak van egy kiemelt feladata.

kiemelt feladata. Azon belül minden hónapnak van egy kiemelt feladata. 29/11 az életed értékes

Ha bővebben is érdekel:

AZ ÉV FELADATA:    2020       (22/4)
Vagyis: Leszámolni az önbecsapó mechanizmusokkal. Leszámolni a vakfoltokkal, bizonytalansággal, félelmekkel.
Erről itt írtam.

A hónap feladata:     29/11

2020. 07. = 20 + 2 + 7 = 29 = 2 + 9 =  11

A 11-es egy mesterszám.

A 11-es mesterszám az élet értékességéről szól. Már maga az, hogy élhetünk, egy nagyszerű lehetőség. Milyen szerencsések vagyunk, hogy van kezünk, lábunk. Hogy erre a földrészre (egyáltalán embernek) születtünk. Hogy van mit ennünk, szabadok vagyunk, fejleszthetjük magunkat.

Hogyan lehet tisztelni az életet?

  • Az élet továbbadásával.
  • A szülők tiszteletével, akitől az élet származik.
  • A saját élet tiszteletével, amit nem dobunk el. 
  • Foglalkozni az egészséggel, vagy mások egészségével.
  • Segítő tevékenységet végezni, akár hivatásként.
  • Megtanítani másokat az élet kezdeti felismeréseire.
  • Képviselni kisebbségeket, diszkrimináltakat, …
  • Tisztelni kell az anyaföldet, a származást, a származási országot.

Aki nem éli meg a mesterszámot:

  • Az kritizálja a szüleit, hogy azok mit csinálhattak volna másképp. Ilyenkor nem ismeri fel, hogy maga az élet az értékes, hogy az életet ő maga választotta és ez egy szüleitől kapott lehetőség. Mert ez a legtöbb, amit kaphatott.
  • Az sem mester, aki nem von le következtetéseket, nem ismeri fel az életet tanulságait.
  • Aki nem akar semmit sem kihozni magából,
  • nem akar házasodni, családot alapítani, segíteni, …

Az élet alapja a szeretet. Ezt kell felismerni, érzékelni, közvetíteni.

A két egyes kapcsolat az ég és föld között, mindkét területen tudni kell képviselni magát. A két pólusú világ erre ad lehetőséget. 1+1=2, tudni kell az intuíciót használni, együttműködni a világgal, részt venni benne. Bár nehéz, mégis hinni a megérzésekben. Akár utólag is észrevenni, hogy a korábbi ötletet, de jó lett volna megcsinálni, mert később jól jött volna.

Egy-két gyakorlati tanács
  • Vállalj valamiért felelősséget, csinálj meg valamit egyedül, önállóan.
  • Segítő, karitatív tevékenység.
  • Ne légy maximalista. Ha valami nem sikerült az nem kudarc.
  • vedd észre, hogy te akarsz küszködni. Az élet lehet sokkal könnyebb is.
  • Válts életmódot. Ha csak egy életterületen, akkor ott.
  • Elengedés gyakorlása.
    (Erre lesz egy remek programom augusztustól.)
  • Ez időszakban lehet olyan párt találni, aki szeret és tisztel.

 

————————————————-
Programajánló:

——————————————————————–

Ajáéndék kopogtató forgatókönyv

Napindító pozitív kopogtatás – az életed értékes

Minden reggel felkelés után végzed el az alábbi 1-2 perces gyakorlatot. Egyébként az egyik ÉFT-s csoportom írta, akik 29/11-es napon kezdtek. 🙂
Ha valamelyik mondat nem tetszik, hagyd ki, vagy találj helyette másikat.

  • Karate kézél:          A mai napon kapcsolatban vagyok a belső hangommal.
  • Szemöldök:            Tudatosan az életcélom felé haladok.
  • Szem mellett:        Napközben a lehető legtöbbször jelen vagyok.
  • Szem alatt:              Észreveszem, hogy minden értem történik azért, hogy felébredjek.
  • Orr alatt:                  Szeretem és tökéletesen elfogadom magam.
  • Száj alatt:                 Ma elhiszem, hogy megérdemlem a jó dolgokat.
  • Kulcscsont alatt:  Hajlandó vagyok beengedni az elismerést.
  • Csecsemőmirigy: Ma minden abban támogat, hogy időben ott legyek.
  • Ütögesd össze a
    csuklód vonalát:
    Elégedett vagyok az életemmel, a testemmel, a létezésemmel.
  • Fejtető:                    Az élet a barátom, mert szeretem és elfogadom magam.

 

Napindító pozitív kopogtatás - éft pontok
Kopogtasd a pontokat a testeden 2 ujjal, amíg a mondatokat mondod!

Más pozitív kopogtató forgatókönyvek itt találhatóak.

 


Programajánló

Spirituális nyár:

1. Még becsatlakozhatsz a szombatonkénti tarot tanfolyamba.

2.Integrált Családállítás és Lélekállítás
2020. július. 24. péntek 9:00

Elengedés esték:

„Fordítsd át a gondolataidat, ,,érzéseidet” – foglalkozássorozat.
Elengedés az ÉFT és Byron Katie 4 kérdés módszerének alkalmazásával
Kéthetente kedd esténként 6 alkalommal.
Kezdés: 2020. aug. 11. kedd

 

 

 

 

 

 

 

A tarózásra születni kell?

Kevesen születnek tarot kártyával a kezükben

A többieknek meg kell tanulni

A nagymamám mindig tartott a fiókjában egy pakli kártyát, amire ráírta a cigány kártya megfelelőit. Soha nem tanulta és nem is tudott valódi tanácsokat adni. Mégis izgalomba jöttek a kolléganői, ha elővette és olykor húztak egy lapot. Még egy kirakást is ismert, aminek csak az utolsó mondatára emlékszem:
– És ez van legfelül, ez borít be téged.
Sose értettem, mit is jelent ez, de tágra nyílt szemekkel hallgattam.

Aztán majd 30 évvel később egy rokonom elment egy jósnőhöz és én is vele tartottam. A hölgy olyan profin, bölcsen és szép körülmények között adott tanácsot, hogy elárasztott a vágy, miszerint én kapcsolatban szeretnék lenni a kártyával. Azt hittem csak az kártyázhat, aki úgy született, ezzel a tudással.

Aztán találkoztam Mártival, aki ma már legkedvesebb barátnőm és ő mondta, hogy:
– Ildi, de hát ezt meg is lehet tanulni.
– Micsodaaaa?

Jó lenne tudni, pontosan mikor történt ez, mert akkor változott meg teljesen az életem.

—————————-

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:
Kezdés: 2020. június 27. szombat 9:00
6 szombaton fogunk találkozni.
Részt vehetsz online is. Zoom-on fogunk azonos időben találkozni. Erre egy telefon is alkalmas.
Később visszanézheted és újra meg tudod hallgatni, ha éppen aznap nem értél rá vagy ismételni szeretnél.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, amikor időd engedi.
Bővebb információ itt.

—————————-

Könyvből csak keveseknek sikerül elsajátítani a tarózást.

A másik fontos dolog, hogy szerintem könyvből is csak keveseknek sikerül elsajátítani a tarózást.
Persze lehetne írni egy hihetetlen hosszú, alapos, részletes könyvet. Talán hozzá egy gyakorló munkafüzetet. De szerintem azt semmi sem pótolja, hogy miközben egyesével tanuljuk a lapokat,

  • saját élethelyzeteken gyakorolunk.
  • Megtanuljuk, hogyan kell értelmezni az egyes kártyákat,
  • hogyan kell összeolvasni őket.
  • Hányféle szinten lehet értelmezni egy kirakást?
  • Milyen kérdést érdemes feltenni?
  • hogyan lehet egy alacsonyabb, hétköznapi szinten válaszolni,
  • és hogyan egy magasabb, sorstani összefüggések alapján ránézni egy helyzetre.

Sokat nevetünk, ötletelünk, kielemezzük a  házi feladatokat.

Az élmény örökre bevésődik, a magolás múló eredményt ad.

 

—–

Cikkeim és videóim a taróval kapcsolatban:

  1. Tarot kártya – Te mire szeretnél megoldást találni?
  2. Én is meg tudom tanulni a tarot kártyát?
  3. Tarot kártya – Érdekes esetek – Az indiszkrét férfi

  4. Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?
  5. Csak fizika és biológia van
  6. A tarot tényleg megmondja a jövőt?
  7. A férfiak és a tarot
  8. Jól értelmezem a tarot kártya üzenetét?

Videó:

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:

Kezdés: 2021.okt. 13. 17:00
12 este fogunk találkozni.
Részt vehetsz online is.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, maikor időd engedi.
Bővebb információ itt.

————————–

Jól értelmezem a tarot kártya üzenetét?

Kérdés:
Kipróbáltam a tarot kártyát, de nem voltam biztos abban, hogy jól értelmezem.

Az értelmezés könnyedségét a gyakorlat és az idő hozza meg.

Az értelmezés könnyedségét a gyakorlat és az idő hozza meg.A kártyák ismerete és a képek egy hihetetlen bonyolult agyi és tudati folyamatot indítanak el. Olyan, mint a puzzle kirakás. Egyszer csak kezded látni a képet.

Másrészt elmélyülés kérdése is. Egy autószerelő tanuló sem fogja átlátni egy bonyolult hiba összes lehetséges okát az első munkanapján. Neki is megengedjük, hogy vizsgálódjon. Matat, szerel, gondolkodik, tanul, …
Az orvosok sem tudják azonnal felállítani a diagnózist.
Engedjük el ezt az elvárást, hogy azonnal és mindenre tudni kell a választ, mert csak lefagyasztja az intuíciót.

Támpontokat viszont adhatsz. Ha nagyon egyszerűen csak elmeséled, mit látsz a lapon, a kérdező rendszerint érti a választ, akkor is ha neked nem világos. Aztán majd fejlődsz.
Az iskolában sem egyből álltak össze a betűk szavakká.

A kártyák ismerete és a képek egy hihetetlen bonyolult agyi és tudati folyamatot indítanak el. Olyan, mint a puzzle kirakás. Egyszer csak kezded látni a képet.

 

Iratkozz fel hírlevélre, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról!

—————————-

Cikkeim és videóim a taróval kapcsolatban:

  1. Tarot kártya – Te mire szeretnél megoldást találni?
  2. Én is meg tudom tanulni a tarot kártyát?
  3. Tarot kártya – Érdekes esetek – Az indiszkrét férfi
  4. Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?
  5. Csak fizika és biológia van
  6. A tarot tényleg megmondja a jövőt?
  7. A férfiak és a tarot
  8. A tarózásra születni kell?

 

 

Videó:
Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:

Kezdés: 2021.okt. 13. 17:00
12 este fogunk találkozni.
Részt vehetsz online is.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, maikor időd engedi.
Bővebb információ itt.

————————–

————————–

 

A férfiak és a tarot kártya

Mi baja van a boldog férfinak?

Egyszer egy ügyfelem könyörgött, hogy szilveszter napján fogadjam a kollégáját, mert akkora baj van. Pont nem ezt terveztem arra a napra, de végül rálettem.
Amikor ott ült velem szemben a férfi, úgy csinált, mint akinél minden rendben van. Ő egy nagyszerű ember, sikeres, a dolgai jól mennek, a felesége szereti, … Egyszerűen nem értettem. Miért is kellett nekünk sürgősen találkozni?

A tarot kártya még a férfiakat is érdekli. Addig férfiak esetében igyekeztem mellőzni a tarot kártyát, de ma már pontosan tudom, hogy mindkét nem képviselői imádják.

Rajzoltattam vele, kiszámoltam a kronobiológiai képletét, megnéztem a küldetés számát, beszélgettük róla, de semmi. Ő oké volt. Rá is kérdeztem, valójában mit szeretne? De nem értettük egymást.

Ha már így alakult, gondoltam még nézzük meg a taróval is. Elővettem a kártyát – szinte szabadkoztam, hogy ilyen eszközökhöz folyamodok -, de a férfi felderült és előre hajolt. – Végre valami normális – kiáltott fel és teljesen átadta magát a közös munkának.

Addig férfiak esetében igyekeztem mellőzni a tarot kártyát, de ma már pontosan tudom, hogy mindkét nem képviselői imádják.

 

Iratkozz fel hírlevélre, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról!

—————————-

Cikkeim és videóim a taróval kapcsolatban:

  1. Tarot kártya – Te mire szeretnél megoldást találni?
  2. Én is meg tudom tanulni a tarot kártyát?
  3. Tarot kártya – Érdekes esetek – Az indiszkrét férfi
  4. Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?
  5. Csak fizika és biológia van
  6. A tarot tényleg megmondja a jövőt?
  7. Jól értelmezem a tarot kártya üzenetét?
  8. A tarózásra születni kell?

Videó:

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:

Kezdés: 2021.okt. 13. 17:00
12 este fogunk találkozni.
Részt vehetsz online is.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, maikor időd engedi.
Bővebb információ itt.

————————–

 

A tarot tényleg megmondja a jövőt?

Kérdés:
A tarot tényleg megmondja a jövőt?
Vagy nem? 
Vagy nem úgy ahogy én gondolom?

A jövő nincs kőbe vésve. A tarot nem az eleve elrendeltetett jövővel foglalkozik, hanem bepillantást ad a lehetséges kimenetelbe. Hogy mit kezdesz vele, már a te dolgod.

A tarot kártya bepillantást ad az időbe.

Egyrészt a jövő magvát már tegnap elvetetted. Ha készültél a vizsgára és most el is mész vizsgázni, akkor nagyjából lehet tudni, milyen eredményre számíthatsz.
A tarot kártya feltárja, hogy vajon mindent megtettél-e, mire nem figyeltél, most mit tehetsz még az ügyben, és akkor hogyan alakul a történet.

Ha nem tetszik, amit látsz, akkor lehetőséged van módosítani a történeten.

Kevés dolog van kőbe vésve. A tarot nem az eleve elrendeltetett jövővel foglalkozik, hanem bepillantást ad a lehetséges kimenetelbe. Az már a te dolgod, hogy mit kezdesz vele.

Lehet hétköznapi ügyekben is tanácsot kérni, de én azt szeretem elemezni, ha valaki elakadt a sorsában, akkor megértse és hatalmat nyerjen felette és pozitívan felhasználhassa. Így leszünk szabad személyek.

A hibát már elkövettük.
Az már nem tüntethető el, de hatalmat nyerhetünk felette.

A tarot átvilágítja a helyzetet és eldönthetjük, mit hozunk ki belőle.

 

Iratkozz fel hírlevélre, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról!

—————————-

—–

Cikkeim és videóim a taróval kapcsolatban:

  1. Tarot kártya – Te mire szeretnél megoldást találni?
  2. Én is meg tudom tanulni a tarot kártyát?
  3. Tarot kártya – Érdekes esetek – Az indiszkrét férfi
  4. Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?
  5. Csak fizika és biológia van
  6. A tarot tényleg megmondja a jövőt?
  7. A férfiak és a tarot
  8. Jól értelmezem a tarot kártya üzenetét?
  9. A tarózásra születni kell?

Videó:

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:

Kezdés: 2021.okt. 13. 17:00
12 este fogunk találkozni.
Részt vehetsz online is.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, maikor időd engedi.
Bővebb információ itt.

————————–

————————–

 

 

Tarot kártya – csak fizika és biológia van

A racionális barátom

Egy régi iskolatársam gyógyszerész lett. Később szomszédok lettünk és sokat találkoztunk. Az én munkámról nem lehetett beszélni, mert azonnal ideges lett, ha csak szóba került bármi is a spiritualitással kapcsolatban. Még szőr mentén sem. Csupán hétköznapi síkon beszélgethettünk.

Tarot kártya. Sokáig csak abban hiszünk, amit látunk. De egyszer csak történik valami és nyitottak leszünk . Ilyen krízis helyzetek, mint a szerelem, a vizsgaidőszak, anyagi problémák.

Így mondta: Ildi, értsd meg. Szerintem fizika és kémia van, meg biológia. Esetleg a pszichológia is működik, de ebben sem vagyok biztos.

Ez lett a szabály közöttünk.

Tiszteletben tartottam, mert láttam rajta mennyire felzaklatja a téma. Így éltünk egymás mellett évekig.

Aztán egyszer szerelmes lett és nagyon óvatosan kérdezett. Aztán ahogy belemerült a szerelembe, nem is egybe, végül egészen megszerette a tarot kártyát. Hozzászokott.

Később az élet emelte a tétet, kirúgták a munkahelyéről. Ránéztünk a helyzetre tarot kártyával, de olyan gyászosnak jövő mutatkozott, hogy egy oldást is csináltam neki. Elvégezte a korrekciós házi feladatot és az élet visszaigazolta, hogy jobb tudatállapotban a körülmények is jobban alakulnak. Aztán további munkahelyi és párkapcsolati krízis alakult ki. Ilyenkor taróztunk és olykor oldottam is. Ma már ez a bevált gyakorlat.


Hogy mi lett a fizikával és a biológiával? Én nem tudom.

 

 

Iratkozz fel hírlevélre, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról!

—————————-

—–

Cikkeim és videóim a taróval kapcsolatban:

  1. Tarot kártya – Te mire szeretnél megoldást találni?
  2. Én is meg tudom tanulni a tarot kártyát?
  3. Tarot kártya – Érdekes esetek – Az indiszkrét férfi
  4. Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?
  5. A tarot tényleg megmondja a jövőt?
  6. A férfiak és a tarot
  7. Jól értelmezem a tarot kártya üzenetét?
  8. A tarózásra születni kell?

Videó:

———–

 

Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?

 

Kérdés: 
Vajon én is képes vagyok a tarot kártya segítségével válaszolni? Tapasztalatból tudom, hogy ha nekem bármit ki kell találnom, akkor totál sötétség. Hogyan tudom ezt fejleszteni?

Vajon én is tudok válaszolni a tarot kártyával? Stresszed lehet a tanuláson. A tapasztalat, a gyakorlás, az ellzulás, mind segítenek. Erre gyúrunk a tarot tanfolyamon.Valószínűleg stresszed van a tanuláson, vagy ha válaszolnod kell. Ez eredhet akár az iskolából is, ahol izgultál, mert tudnod kellett a választ. Olyankor az elméd lekepcsol, nem gondolkodik. Inkább el szeretne menekülni, ahhoz pedig nem gondolkodni kell, hanem futni.

Erről le lehet szokni akár ÉFT-vel, de sok jó tapasztalattal is.
A tarot csoportban közösen elemzünk kirakásokat. Ötletelünk és rengeteget nevetünk. Házi feladatokat kapsz, amit aztán együtt átbeszélünk. Annyira izgalmas, hogy alig várják a tanulók a következő alkalmat. Végül az öröm, a felszabaduló hormonok elintézik, hogy ellazulj, amikor választ keresel egy kérdésre.

Másrészt nem kell neked mindent tudni, ne játszunk Isteneket. A kérdező kérdez, te pedig elmeséled, hogy mi látható a képen. És ő pontosan fogja érteni. És te is kérdezhetsz tőle, mert tényleg nem kell mindent tudnod.
Aztán egyre ügyesebb leszel és ennek megfelelő szintű kérdéseket tesznek majd fel neked.

 

 

Iratkozz fel hírlevélre, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról!

—————————-

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:

Kezdés: 2021.okt. 13. 17:00
12 este fogunk találkozni.
Részt vehetsz online is.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, maikor időd engedi.
Bővebb információ itt.

————————–

 

 

Tarot kártya – Érdekes esetek – Az indiszkrét férfi

 

Brutális

Még kezdőként találkoztam egy férfival, aki nagyon más kérdéseket tett fel, mint amihez szokva voltam. Öt perc után éreztem, hogy bajban vagyok.

Én a sorstani elakadásokat szeretem elemezni, de itt elég hétköznapi szinten mozogtunk.

A felesége megcsalta és csak ez érdekelte. Teljesen rágyógyult a témára. A kártya visszajelezte a gyanúját, de ő tovább kérdezősködött. Hányszor, hol, és pontosan hogyan, milyen pózban, …

Megbeszélhettük volna, miért történt ez, hogy jutottak ide, mit lehet tenni? Mi akadályozza, hogy változzon a helyzet? Mi kéne ahhoz, hogy felül tudjon ezen emelkedni, …?

De hajthatatlannak bizonyult. Aztán eljött a pont és befejeztem a tarózást. Önmagamat választottam.

Érdekes esetek a tarot kártyával - az indiszkrét férfi. A tarot kártya művelése bölcsességet igényel. A válaszoló eldöntheti, hogy belemegy-e vagy sem.

 

A tarózás bölcsességet igényel. Természetesen ez nem az első percben alakul ki. A válaszoló olyan minőségben ad tanácsot, ahol éppen tart a saját személyiségfejlődésében, sorsában. Idővel megjön az az erő, amivel a tanácsot adó fel tudja vállalni, mi fér bele és mi nem, mi ad hozzá és mi nem, …

 

Ha nem akarsz lemaradni a folytatásról, iratkozz fel hírlevélre!

————————————————-

Cikkeim és videóim a taróval kapcsolatban:

  1. Tarot kártya – Te mire szeretnél megoldást találni?
  2. Én is meg tudom tanulni a tarot kártyát?
  3. Tarot kártya – Érdekes esetek – Az indiszkrét férfi

  4. Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?
  5. Csak fizika és biológia van
  6. A tarot tényleg megmondja a jövőt?
  7. A férfiak és a tarot
  8. Jól értelmezem a tarot kártya üzenetét?
  9. A tarózásra születni kell?

Videó:

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:

Kezdés: 2021.okt. 13. 17:00
12 este fogunk találkozni.
Részt vehetsz online is.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, maikor időd engedi.
Bővebb információ itt.

————————–

 

 

 

 

Én is meg tudom tanulni a tarot kártyát? – első feltétel

Gyakran kapok kérdéseket a taróval kapcsolatban. Gondoltam közzé teszem őket.

Kérdés: 
Én elég bal agyféltekés vagyok. Így is elsajátíthatom a tarot kártyázást?
  • – Fel tudod idézni, hogyan jöttél be a munkahelyedre?
  • – Igen.
  • – El tudod képzelni a narancs illatát.
  • – Igen.
  • – Képes vagy magadban elképzelni a helyzetet, amikor a barátnőd elmeséli, mi történt vele?
  • – Igen.
  • – Akkor neked is van jobb agyféltekéd és működik is. Legfeljebb nem ez a domináns. Többnyire agyalsz, kombinálsz a munkád során.

Vajon én is képes vagyok megtanulni a tarot kártyát

Az emberek elméje nem egyformán működik és nem egyformán terhelhető. De azt kijelenthetjük, hogy mindenkinek két agyféltekéje van. Neked is.
Bár te a munkahelyeden többnyire agyalsz, kombinálsz és a bal oldalt használod, de te is képes vagy felidézni, hogyan nyaraltál, mit főztél tegnap, hogy néz ki a szerelmed. Szoktál ábrándozni is. Ha a barátnőd elmesél egy sztorit, el tudod képzelni.

A taró kártyához minden lapjához tartozik egy történet és egy kép. A kép segít felidézni a lap tartalmát.
A tanulás során összekötöd ezeket az információkat és sok új idegrendszeri kapcsolat alakul ki.
Sok gyakorlatot fogunk végezni, hogy megtanulj a képek és a tartalom alapján asszociálni és végül választ adni a kérdésre – a tarot kártya segítségével.

Mj.:

Ahhoz, hogy a módszer ne silányuljon vásári jóslássá gyakorolni kell, és bölcsebbé is kell válni az önismeret által. De ez idő, tanulás, … Nem kell egyből a végén kezdeni.

 

Iratkozz fel hírlevélre, ha nem akarsz lemaradni a folytatásról!

 

 

—————————-

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Részletek:

Időpontok:

1-2.   2022. november 27. vasárnap 9-12, és 13:00-16:00
3.   2022. november 30. szerda 17-20:00
4.   2022. december 07. szerda 17-20:00
5-6.   2022. december 11. vasárnap 9-12, és 13:00-16:00
7.   2021. december 14. szerda 17-20:00
…….. A további időpontokat az évvégére való tekintettel a csoport együtt beszéli meg.

Helyszín:

– Szegeden személyesen
– vagy online élőben,
vagy akkor, amikor ráérsz.
A csoport számára lesz egy zárt facebook csoportunk. Ott becsatlakozhatsz. Ha van kedved hozzászólsz, ha nem, akkor csak figyelsz.
Ha esetleg épp akkor nem érsz rá, akkor a facebook csoportunkban utólag megnézheted.

Részvételi díj:    szeptemberben és októberben befizetve 150.000.-
novemberben: 170.000.-   (+ 5000.-ft postaköltség a külföldieknek.)
Nov. 20. utáni jelentkezés esetén 180.000.-

A részvételi díj tartalmazza: a kártyát, a jegyzetet és a csoportos műhelymunkát. Semmilyen további költségek nem lesznek, kivéve a külföldi postaköltséget.
A foglalkozások nem adnak végzettséget, valamint nem adnak semmiféle titulust / címet, illetve jogosultságot.
A jelentkezés akkor végleges, ha a foglaló – 60.000.- Ft beérkezett.
A teljes részvételi díj befizetése az első napon vagy előre.

A részletfizetésről:
A részletfizetési gyakorlatot sajnos be kellett szüntetnem, mert visszaéltek vele.
Volt akinek beteg lett a rokona, másnak más problémái lettek. Mindennek én fizettem meg az árát, pedig ez nem az én problémaköröm.
Szívesen adtam ezt a lehetőséget, miközben sok plusz munkát is adott.
Várjuk meg amíg összegyűlik a részvételi díj és akkor jelentkezz!

Ismétlés:     30.000.- Ft

Jelentkezési határidő: 2022. nov. 02.
A jelentkezési határidő utáni jelentkezés esetén 180.000.-

Min. létszám: 7 fő

 

Jelentkezés:    efthajduildiko kukac gmail.com
Előképzettség nem szükséges.

Online is elvégezhető! (Részletekért katt rá!)

Élőben is be lehet csatlakozni, vagy hangfelvételt kaphatsz a foglalkozásról.
Az élő bejelentkezéshez kapsz egy linket arra kell rákattintani. A felület a Zoom és a Facebook lesz.

 

FONTOS!

Kérlek, ne aznap jelentkezz!
Ha a kezdést megelőző héten nincs meg a minimális létszám (min. 6 fő), akkor a csoport nem indul.
Előfordult már, hogy aznap jelentkeztek az emberek és csalódtak, mert nem indultunk.
Azonban meg kell érteni, hogy nekem is gazdálkodnom kell a helyiséggel, a jegyzettel, az idővel.
Kérlek, vedd ezt figyelembe, hogy a történet minden résztvevője elégedett lehessen.

————————–

Cikkeim és videóim a taróval kapcsolatban:

  1. Tarot kártya – Te mire szeretnél megoldást találni?
  2. Tarot kártya – Érdekes esetek – Az indiszkrét férfi

  3. Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?
  4. Csak fizika és biológia van
  5. A tarot tényleg megmondja a jövőt?
  6. A férfiak és a tarot
  7. Jól értelmezem a tarot kártya üzenetét?
  8. A tarózásra születni kell?

Videó:

 

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:
Kezdés: 1. alkalom – 2022. november. 27. 9:00-16:00
több alkalommalfogunk találkozni.
Részt vehetsz online is.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, maikor időd engedi.
Bővebb információ itt.


Tarózzunk most!

Tárjuk fel, mi akasztotta el az életed egy folyamatát?
  1. Gondold végig, hol van beakadás az életedben!
  2. Válassz egy számot 1-22 között! Görgess lejjebb és ott a megoldás.

Iratkozz fel hírlevélre, ha nem akarsz lemaradni az ingyenes foglalkozásokról és hasonló dolgokról, mint ez a mai is!

 

hol akadtál el? tarózzunk!

Megoldó kulcs

 

  1. A helyzeted akkor kezdett bedugulni, amikor feladtad az álmaidat. Amikor a félelmeid, mások károgása visszahúzott és megmaradtál az elvárások szintjén. Térj vissza ahhoz a legnagyszerűbb elképzeléshez, amit magadról alkottál.
  2. Az élet egy dinamikus egyensúly az alábbiak között: törődni magaddal, az emberi kapcsolataiddal, a gazdasági helyzeteddel. Az egyensúly mindig kibillen, de törekedni kell a visszatérésre. Egy nap egyszerre 2 szerepkörben tudsz jó teljesíteni. Nem tudsz minden nap jó társ, jó szülő, jó munkaerő és jó ember is lenni. Törődj mindegyikkel, de ne egyszerre.
  3. Egy gondolat akasztott el. A helyzetedből nem a cselekvés fog kihúzni, hanem a felismerés, ami régen várat magára.
  4. Ha ketten ugyanazt akarnátok, mindenki a saját szerepkörében helytállva, közösen tevékenykedve és nagyon hosszú távra gondolkoznátok, akkor egészen könnyen megoldódna a helyzet.
  5. A félelmek akadályozzák a kilábalást. Vannak jó lehetőségek, de mivel senki nem biztosít a sikerről, a bizonytalanság eltántorít. Egyszerűen csak el kéne indulni. Majd közben alakulnak a dolgok. Talán nem is úgy, ahogy eltervezted. De ennél a megrekedtségnél csak jobb lehet.
  6. Lehet, hogy olyan dolog után vágyakozol, ami nem lehet a tied. Vagy túl nagy, vagy az már a másé. Emiatt érzelmileg sérülsz, és hiába fáradozol.
    Inkább válassz egy olyan célt, amiért érdemes tenni és mások életéhez is hozzájárul.
  7. Térj vissza az alapokhoz, a legelejére. A személyes válságod oka abban keresendő, hogy már nem is biztos, hogy tovább akarod csinálni. Útközben vagy kiszerettél belőle, vagy módosultak a terveid, céljaid. Állj meg, gondolkozz! Ezt akarod, szereted még? Megszokásból kár tovább építeni a várat.
  8. A személyes válságod oka, hogy egy csomó kötelék húz vissza. Odaláncoltad magad egy helyzethez, egy személyhez, az anyagi biztonsághoz, … Talán ez valamikor működött, de a kapcsolódás rabsággá vált, ami szabad akaratosan felbontható.
  9. Az élet felkínál lehetőségeket, de élni is kell vele. Egyszerűen csak a változtatás útjára kell lépni. Fontos, hogy ne gyorsan, lépésről-lépésre. Minden nap jobb lesz, de lassan.
    Mindenben mértéket kéne tartani: ne sokat és ne keveset. Válaszd a közepeset. Ez a kulcs.
  10. Egyszerűen vannak dolgok, amik véget értek. Le kell zárni, abba kell hagyni, ott kell hagyni. Amíg ez nem történik meg, addig semmi se fog változni.
  11. A bajok akkor kezdődtek és odáig kell visszamenni, amikor elkezdtél alárendelődni, nem alázatos voltál, hanem szolgalelkű. Ha az életedet másoknak rendeled alá, és mindenki igénye fontosabb a tiednél, akkor miért várod, hogy értékeljenek, figyelembe vegyenek.
  12. Valóban vannak bajok. Csak azt kellene eldöntened, hogy erőlködéssel vagy hatékonysággal akarod-e megoldani. Azért nehéz kilábalni a helyzetedből, mert megszoktad a küszködést. De a jó szervezés, a naprakész adminisztráció, a feladatok leosztása, kreatív ötletek, … alaposan lerövidíthetik a krízist.
  13. A helyzeted kulcsa az élet által felkínált lehetőségek. Egy ideig kapja az ember, de aztán ezek elúsznak és lehet bánkódni rajta. Mit kínáltak fel? Mondd azt, hogy:
    Köszönöm, kérem!Olyan jó adottságokkal rendelkezel, mint erőforrások, amik túl természetesek számodra. Mások összetennék, ha ilyen adottságok és erőforrások birtokában lennének, Neked meg túl természetes, nem használod ki őket és elpárolognak, mintha sose lettek volna.
  14. Az önértékeléshez, az ősbizalomhoz kell visszamenni. Valahol elhitted, hogy nem vagy elég jó, nem vagy elég fontos, nincs rád szükség. Ez egy sérülés, amire vannak gyógymódok. Pedig valójában különleges vagy és vannak olyan értékeid és tudásod, amire nagy szüksége van másoknak. Ezen dolgozz.
  15. A dolgok néha ott véreznek el, ha nem akarod a szabályokat, a törvényeket, hivatalos utat választani. Pedig egy szerződés, egy bármilyen kapcsolat hivatalossá tétele megoldást hozna.
    És még egy! Lépj hátra egy lépést és ebből a nézőpontból tekints a dologra. Légy őszinte, neked kéne egy ilyen?
  16. A kényelmes út vezetett idáig. Nem lehet az erőfeszítéseket megúszni. Amikor küzdesz, csinálod, közben egyre kiválóbb leszel valamiben. Nagyszerű lehetőségeket szalasztasz el, ha a könnyebb utat választod. A sikeres emberek, a hősök először nagy munkát tettek bele valamibe. Azt senki se látta, csak a sikert. Viszont anélkül nem lennének azok, akik lettek.
  17. Ott akadt meg a történet, amikor nem hallgattál a szívedre. Vagy a józan eszed, a logikád, vagy a könnyebb, látszatra szebb út választása vitte félre a dolgokat. Térj vissza ahhoz, amit valóban szeretsz.
  18. A válság azért mélyült el az életedben, mert amikor továbblépsz, nem vonod le a tanulságot és újra és újra ugyanazt a hibát követed el. Nem az a baj, ha valami nem sikerül, nem úgy sikerül. Az a baj, ha nem ismerted fel a történetedben a lényeget, az ismétlődő mintát.
  19. Miért kaptad azt a férfi mintát vagy apai mintát, amit kaptál? Fontos, hogy milyen sérülések értek a férfiak által. Ezek nem véletlenek. Az a kérdés, hogy át tudtad-e fordítani és tudsz -e ezekből építkezni?
    Ha megértetted az üzenetet, akkor a teremtőképességed szárbaszökkenhet és elfoglalhatod a megfelelő pozíciót az életedben.
  20. Miért kaptad azt az anyai mintát vagy női mintát, amit kaptál? Fontos, hogy milyen sérülések értek a nők által. Ezek nem véletlenek. Az a kérdés, hogy át tudtad-e fordítani és tudsz -e ezekből építkezni?
    Ha megértetted az üzenetet, akkor a kreativitásod és a termékenységed szárbaszökkenhet.
  21. Azért alakult ki ez az élethelyzeti válság és itt kellene kezdeni a kibogozást, mert nem voltál őszinte magaddal és másokkal. Talán azt tanultad, hogy jobb lapítani, nem kimondani, amit gondolsz, visszahúzódni. Valamikor ez jelentette a biztonságot és megoldást számodra, de a nagy rejtőzködés jellemeddé vált.
  22. Elhitted azt a butaságot, hogy valami hiányzik, nincs meg minden eszközöd, képességed. Pedig éppen ellenkezőleg. Ha az életed egy vállalkozás lenne és te lennél a menedzser, mit javasolnál? Abból főzz, amid van. Van erőd, lendületed, megújulási képességed, és olyan tudásod, ami épp elég. Ezt kéne használni.

 

Ha szeretnéd megtanulni a tarózást, akkor jelentkezz!

Röviden a részletek:
Kezdés: 2022. okt. 13. 17:00-20:00
12 este fogunk találkozni.
Részt vehetsz online is.
Utólag is bekapcsolódhtsz a zárt csoportba és akkor tanulsz, maikor időd engedi.

Időpontok:

1-2.   2022. november 27. vasárnap 9-12, és 13:00-16:00
3.   2022. november 30. szerda 17-20:00
4.   2022. december 07. szerda 17-20:00
5-6.   2022. december 11. vasárnap 9-12, és 13:00-16:00
7.   2021. december 14. szerda 17-20:00
…….. A további időpontokat az évvégére való tekintettel a csoport együtt beszéli meg.

Helyszín:

– Szegeden személyesen
– vagy online élőben,
vagy akkor, amikor ráérsz.
A csoport számára lesz egy zárt facebook csoportunk. Ott becsatlakozhatsz. Ha van kedved hozzászólsz, ha nem, akkor csak figyelsz.
Ha esetleg épp akkor nem érsz rá, akkor a facebook csoportunkban utólag megnézheted.

Részvételi díj:    szeptemberben és októberben befizetve 150.000.-
novemberben: 170.000.-   (+ 5000.-ft postaköltség a külföldieknek.)
Nov. 20. utáni jelentkezés esetén 180.000.-

A részvételi díj tartalmazza: a kártyát, a jegyzetet és a csoportos műhelymunkát. Semmilyen további költségek nem lesznek, kivéve a külföldi postaköltséget.
A foglalkozások nem adnak végzettséget, valamint nem adnak semmiféle titulust / címet, illetve jogosultságot.
A jelentkezés akkor végleges, ha a foglaló – 60.000.- Ft beérkezett.
A teljes részvételi díj befizetése az első napon vagy előre.

A részletfizetésről:
A részletfizetési gyakorlatot sajnos be kellett szüntetnem, mert visszaéltek vele.
Volt akinek beteg lett a rokona, másnak más problémái lettek. Mindennek én fizettem meg az árát, pedig ez nem az én problémaköröm.
Szívesen adtam ezt a lehetőséget, miközben sok plusz munkát is adott.
Várjuk meg amíg összegyűlik a részvételi díj és akkor jelentkezz!

Ismétlés:     30.000.- Ft

Jelentkezési határidő: 2022. nov. 02.

Online is elvégezhető! (Részletekért katt rá!)

Élőben is be lehet csatlakozni vagy utólag megnézheted a felvételeket.
Az élő bejelentkezéshez kapsz egy linket arra kell rákattintani. A felület a Zoom és a Facebook lesz.

 

—–

Te mire szeretnél megoldást találni? 

Az ember szinte folyamatosan válságban van.

  • Hol morális válságban.
  • Hol gazdasági válságban.
  • Hol érzelmi válságban.

Van, hogy egyszerre több válságban is. Egy idő után a helyzete szinte átláthatatlan.

A taró kártya rálátást ad arra, hogy az ember hogy akadt el a sorsában.
22 számot használ és nem érdemes összekeverni más rendszerekkel.

Kilábalás a személyes válságból – videóm

httpss://youtu.be/7G48gnAAL8E

Trot kártya: Gyakran kerülünk válságba, egyszerre több szinten is. Anyagi, magánéleti, egészségügyi válságba. A taró kártya rálátást ad arra, hogy az ember hogy akadt el a sorsában. Kérdezhetsz.

 

Cikkeim és videóim a taróval kapcsolatban:

  1. Tarot kártya – Te mire szeretnél megoldást találni?
  2. Én is meg tudom tanulni a tarot kártyát?
  3. Tarot kártya – Érdekes esetek – Az indiszkrét férfi
  4. Én is tudok majd válaszolni a tarot kártyával?
  5. Csak fizika és biológia van
  6. A tarot tényleg megmondja a jövőt?
  7. A férfiak és a tarot
  8. Jól értelmezem a tarot kártya üzenetét?
  9. A tarózásra születni kell?

Videó:

Gondolkozz úgy, mint egy vállalkozó – június feladata 2020-ban

Mi a sorstani feladat júniusban?

Minden évnek van egy kiemelt feladata.
Azon belül minden hónapnak van egy kiemelt feladata.
De akár napokra is lebonthatjuk, mi lenne a jó hozzáállás.

Hogyan gondolkozz úgy mint egy vállalkozó – napról napra?

Ha bővebben is érdekel:

AZ ÉV FELADATA:    2020       (22/4)
Vagyis: Leszámolni az önbecsapó mechanizmusokkal. Leszámolni a vakfoltokkal, bizonytalansággal, félelmekkel.

Példa:
A)    Épp tegnap találkoztam egy régi edzőpartneremmel. Becsapottnak, megkárosítottnak érezte magát, mert karácsony körül elmaradt egy-két óra akis létszám miatt. Most meg a bérlete ismét aktiválódott, de még nem pont olyan az órarend, mint régen. Hiszen a helyzet sem olyan. Akkor döbbentem rá, hogy mi ugyanazt a mozit nézzük, de mást látunk. Én boldog vagyok, hogy újra mehetek, mindegy mikor, de megoldom. Ő pedig a sérülésén keresztül azt érzi, hogy megkárosították és rosszul esik neki.

B)   Egy másik ismerősöm nem tud választani a régi és az új munkahelye között. A régi hely sokszor méltatlan, de jobben fizetnek. Közben kapott egy ideális munkalehetőséget, de ott jóval kevesebbet keresne. A pénzhez és az értékrendjéhez fűződő bizonytalansága aktiválódott. Mi a fontosabb neki? Kell-e választania? Ha igen, mit válasszon? Milyen felismeréseket hoz neki a krízis?
Ez a dilemma már más életterületen is felmerült az életében, csak most az anyagiakon keresztül aktiválódott.

Erről itt írtam.

A HÓNAP FELADATA:    2020. június:      (28/10)       Gazdasági hónap

  • Ugorj szintet! Hozd rendbe a gazdasági helyzetedet. Gondolkozz úgy, mint egy vállalkozó.
  • Mivel az év témája a bizonytalanság, így most az anyagi világban bekövetkező nehézségek hozzák felszínre a bizonytalanságainkat. Hogyan állsz hozzá?
SPRITUÁLIS NYÁRI KALAND
Szeretnél megtanulni tarózni? Itt a remek alkalom. 
Június 27-én kezdünk. Online és személyesen is részt vehetsz. 


A HÉT NAPJAINAK FELADATAI:

A hónap minden napján gondolkozz úgy, mintha az életed egy vállalkozás lenne és te vagy a felelős mindenért.

2020. június 02. kedd (30/3)

Ugorj szintet a gondolkozásodban! Melyik gondolaton nem tudsz túljutni, hol akadt el a lemez? Milyen tudásodat kéne végre értékesíteni? Ha a pénzhez / anyagi világhoz fűződő hozzáállásod nem változik, miért vársz változást az anyagi helyzetedben?
Elítéled a gazdagokat? Akkor miért is taroznál olyanok közé, akikkel bajod van?
Mit gondolsz a pénzről? Minden ítéleted megjelenik a valóságodban.

Megmérő nap, nem lesz könnyű. Mintha mindenből feladatból számonkérnének.

2020. június 03. szerda (31/4)

Ugorj szintet az önérvényesítésben! Érvényesíted az áraidat? Ha mindig arra gondolsz, hogy mások mit gondolnak, mások hogy szokták, hogy lesz ebből változás? Értékeld magad, mások is értékelni fognak. És számít a csomagolás is. Nem mindegy hogyan tálalod ezt az egészet. Ismerj el másokat és ők is el fognak ismerni.

2020. június 04. csüt. (32/5)

Ugorj szintet a kapcsolataidban! Működj együtt másokkal, de úgy, hogy közben mindenkinek legyen szabad mozgástere. Hol korlátozzátok egymást? Na, ott lehetne jobban bízni a másikban. Üzleti partner, kolléga, mindegy. Hagyd, hogy mindenki a legjobb tudása szerint tegye. Készülj fel, nem biztos, hogy úgy fogja csinálni, ahogy te azt elképzelted.

2020. június 05. péntek (33/6)

Ugorj szintet a gondolkodásodban! Vállalj felelősséget a gondolataidért. Amit el tudsz képzelni, annak van esélye, hogy megvalósuljon. Ha el se tudod képzelni, tuti nem lesz belőle semmi.
Pl.: ha nem olyan a munkád, amilyet szeretnél, teremtsd meg te a munkahelyedet.Csípd nyakon a negatív gondolataidat, az is meg tud valósulni. Főleg, ha elég jól el tudod képzelni a szörnyű pénzügyi összeomlást és egyebeket.

 

Szeretnéd rendszeresen megkapni a bejegyzéseimet?
Iratkozz fel a hirlevélre ITT. 
TAROT TANFOLYAM Szegeden és online is.

 

——————–

Visszajelzés:

A fent említett kliensemmel, aki nehezen döntött a két munkahely között ezt cseteltük közvetlenül a cikk megjelenése után (hozzájárult, hogy bemásoljam):

Lili:
Köszönöm. Nagyon tisztán látsz 😀
És jó cikkeket írsz…

Ildi:
Végül is ez a leírt  dilemma egy könnyítés, mert azt kell eldönteni, mi a fontosabb neked.
A legmagasabb tudatszintű megoldás az lenne, hogy nem kell választanod a jobb karod és a bal között, hanem mindkettőt megtartanád.
De nem vagyunk mindig készek ekkora ugrásra.
Te pedig inspirálsz.
Szommer Csilla

Lili:
Pedig pont ezt szeretném.
Amúgy bevállaltam az új munkahelyet.
Valószínűleg kapok végkielégítést.
Így kompenzálom a fizum különbségét

Ildi:
Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy hoztál egy döntést.
Már majdnem megoldottad életed nagy küldetését.

Lili:
Az angyalkártyáim meg mind pozitívan nyilatkoztak.

Ildi:
Jó fejek. 🙂

Lili:
Döbbenetesen!
Csupa bőség, támogatás.
Köszi. Remélem, jó lesz!

Ildi:
Már most jó.

Lili:
Azt hiszem, ideje volt váltani.

Ildi:
Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés …

Lili:  😀
Hú. Szebb jövőt…
Azért tényleg nem könnyű a váltás. Végig bőgtem a hétvégét.
Úgy felszakadt.

Ildi:
Csak azt hiszed, hogy mások nem így csinálják, pedig igen.
A saját útelakadásainkat mindnyájan végigvajúdjuk.

Lili:
Az is bennem volt, hogy a gyerekeimnek milyen példát mutatok.
A kicsitől már  hallottam olyat, hogy ő se tudja majd magát megvalósítani, mint én.
Bakker!
Ne azt lássa, hogy beleragadok az önsajnálatba.
Szóval, köszi!

 

Méltatlan férfiak – egy párkapcsolati minta feltárása

Napi Ildi: Méltatlan helyzetek, méltatlan élet

Zitáék munkát vállaltak Svájcban, hogy egy kicsit összeszedjék magukat anyagilag, aztán hazaköltözzenek. De évek alatt sem nem jutottak egyről a kettőre. Zitát bosszantotta, hogy ő keres többet, a férjében pedig semmi ambíció és messze alulkalibrálta magát. Jani olyan munkahelyet választott, ahol nem tudta kihasználni a képességeit, nem jutott előre, és még keveset is fizettek neki. Zita hiába noszogatta, Jani nem változtatott. Erről már sokat beszéltünk Zitával, ezért most más irányból közelítettünk az anyagi helyzetükhöz.

Mivel a Janihoz fűződő gondolataival már foglalkoztunk, most más oldalról közelítettünk. A férfiakon keresztül figyeltük meg a történetét.

Méltatlan férfiak és méltatlan élet. Miért választunk ugyanúgy újra és újra?

Egy speciális, 7 lapos kirakással alkottuk meg a munka vázát. A tarot kártya ezt mondta:

  1. Minden eszközöd megvan,
  2. de tévesen ítéled meg magadat.
  3. Ha most sikerül eltávolítani a téves következtetéseket magaddal kapcsolatban és új nézőpontból ránézni az életedre,
  4. akkor egyből elindulna a változás. Talán sikerülne egy saját lakást is venni, vagy visszaköltözni Magyarországra. Mindezt, mint pozitív változást élnéd meg.
    Jól érzed, már időszerű lenne a lakhelyváltoztatás. Az idő minősége támogatja ezt a szándékot.
  5. A közeli jövő olyan helyzetet jelöl, ahol más értékrendű emberekkel kell együtt élned és dolgoznod, ha nem változtatsz az előbbiek szerint. Olyan környezetben, ahol nem értékes a minőséged, csak megtűrnek.
  6. A távoli jövő pedig egy bipoláris életet jelez. Vagyis, ha a nem oldod fel a sérüléseidet, ítéleteidet magadról, akkor olykor sikerül a küzdelem és feltornázod majd magad, de valami belső hang azt fogja súgni, hogy a helyed lent van és ezt a zuhanást újra és újra át fogod élni.

————————-

Ajánló:

Család- és lélekállítás
Bármely problémádat felállíthatod.
Szeged, 2020. jún. 13. szombat

Tarot tanfolyam indul 2020. június 27-én 6 szombaton át.
Online és Szegeden.
Részletes tudnivalók.

————————-

Zita kifakad

Szerencsére Zita már annyira belelovallta magát a panaszkodásba, hogy elkezdtem jegyzetelni. Ezt máskor is kihasználom, mert az emberek önkéntelenül beleszövik mind az okot, mind a megoldást a mondanivalójukba. Csak a sorok között kell tudni olvasni (Byron Katie – 4 kérdés).

– Arra vágyom, hogy együtt, egyenlő mértékben keressünk pénzt. Sőt, akkor látnám a férjemet férfiasnak, ha ő keresne többet. Mi lesz, ha egyszer leesek a lábamról. Neki alulfizetett állása van, abból nem tudunk megélni. De vágyai sincsenek, hogy ezen változtasson. Egyszerűen befékezi a saját életét.
– Dührohamot kapok tőle és elkeserít.
– Nem kéne visszafogni magát
– és el kéne tudnia képzelni, hogy fel kínálnak neki egy zsíros állást.
– Észre kéne vennie, hogy a megszerzett nyelvtudása és képesítése értékes.
– El kéne tudnia képzelni, hogy mennyire vágyom rá, hogy lássam, hogy erőn felül is tud teljesíteni az életben. Hogy hajlandó kimozdulni a komfortzónájából.
– Biztos van egy gomb, ami beindítja őt.
– Szeretném érezni, hogy ez a külföldi munkavállalás megérte az áldozatot. Távol a barátoktól, a szülőktől. Legalább lenne értelme ennek az áldozatnak.
– A legrosszabb, ami megtörténhet, hogy ennek az egésznek nem lesz gyümölcse.

A vállalhatatlan férfiak

A taro kártya kirakást figyelembe véve még mindig nem tudtam, mi lesz a kulcs. Ám Zita csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy ” hihetetlen hogy én kikkel akadtam össze!”
– Miért, kikkel akadtál össze?
– Vállalhatatlan férfiakkal.
– Mesélnél róluk? Kik voltak a vállalhatatlan férfiak az életedben?

  • Még fiatal koromban jártam együtt Zsolttal, aki állandóan féltékenykedett és megalázott.
  • Aztán főiskolás koromban kárpátaljai lány létemre egy ukrán fiúba szerettem bele. A barátaim azzal vádoltak, hogy el fogok ukránosodni. Áruló leszek, ha beolvadok az ukránok közé.
  • Anyámnak se tetszett ez az ukrán fiú, hiába volt főiskolás. Szerinte egész életemben a hátamon fogom cipelni.
  • Aztán pár hétig egy “multimilliomos jazzdobos” következett. Na, őt biztos nem vállalnám fel nyilvánosan. Csak neked mondom el, mennyire szégyellem, hogy egy ilyen paraszttal jártam együtt.
  • Később a munkahelyemen egy nős emberbe szerettem bele. De nagyon. Annyira őszintén szerettem, mégis ribancnak éreztem magam. Még ma is szégyellem.
  • Végül még összejöttem Bélával, akit szintén nem szívesen vállalnék fel. Igen, Béla. Hát, vele nem voltunk egy színvonalon. Bár férfiasnak találtam – ez az egyetlen pozitívum -, de a munkája, a stílusa, az intellektusa, … hm.

A férfiak egyesével

Ha Zsolt szemével nézek magamra

Egyesével végignéztük a férfiakat és a hozzájuk fűződő történeteket! Megnéztük, milyen következtetésekkel jött ki az egyes kapcsolatokból. Ezekből fakadtak az elakadások.

– Kezdjük a fiatalkori szerelmeddel, akiről azt mondtad, hogy féltékenykedett.

– Igen Zsoltot korán elhagyta az anyukája korán és emiatt belőlem egy rendes lányt akart csinálni. Minden cselekedetemmel csalódást okoztam neki. Azt éreztem, kiábrándító vagyok. Amikor lelkesen üdvözöltem az ismerőseimet az utcán és mosolyogtam rájuk, azt mondta, k**va vagyok. Amikor szerepeltem egy farsangi műsorban és előadás után kisminkelve rohantam hozzá, meg sem puszilt. Addig hozzá se érhettem, amíg otthon le nem mostam a festéket az arcomról. Amikor melltartót viseltem, szintén kurváknak látott.

– Szóval, mit „tanultál” Zsolttól?

– Valahogy így tudnám összefoglalni: ha a szívemre hallgatok, akkor szinte hallom Zsolt megvető hangját: Hogy te milyen ember vagy!

– Ilyenkor hogy kezdesz el viselkedni, hogy bánsz magaddal?

– Nem szoktam sminkelni. Ha nagy ritkán mégis, úgy érzem, megfagy a szeretet. Akkor meg fognak szégyeníteni. Persona non grata leszek.

– Pár perce arról panaszkodtál, hogy a hivatalban a kolléganőd fennhangon üdvözli a többieket, reggel odaköszönnek egymásnak, együtt mennek fel a lépcsőn. Téged pedig alig vesznek észre. A múltkor azt se hallották meg, hogy köszönsz. Talán ezt is Zsoltnak köszönheted. Ha így viselkedsz, biztosan nem fognak lekurvázni, megszégyeníteni. Bár biztonságos a viselkedésed számodra, de megtagadod a valódi természetedet és vágyódsz a többiek közé.

Dragan

– A főiskolán Dragantól intettek óvva a barátaim. Nehogy elukránosodjak és beolvadjak az ukránok közé. Szerelmes voltam és hű akartam lenni a barátaimhoz is. Eleve Ungváron se volt könnyű magyarnak lenni, aztán Magyarországon kárpátaljainak. És most itt Svájcban van gondom a beilleszkedéssel. Valami olyasmi van bennem, hogy ha nem akarok áruló lenni, akkor nem olvadok be egy másik ország kultúrájába. Nem tanulom meg jól a nyelvet és kicsit kívülállónak is kell maradnom.

– Úgy emlékszem, anyukád pedig azt sulykolta, hogy Dragant egész életedben a hátadon fogod cipelni.

– Hát, ha nem is őt, de találtam helyette valakit.

– Egyébként hogy lett vége ezzel a fiúval?

– Amikor átjöttem Magyarországra, az utolsó pillanatban lemondta és nem jött utánam. Pedig terveink voltak.

A gazdag pasi

– Jaj, ez annyira csúnya történet. Annyira szégyellem, de elmondom.

Jóska, a gazdag férfi bizonyult a legszörnyűbbnek, pedig csak két-három hétig jártunk együtt. Egyből elvitt a Karib-szigetekre nyaralni és én már éreztem, hogy nagyon rossz nyomon járok vele. Nagyon csúnyán szidalmazott engem. Mondjam? Na, jó, mondom. A seggemet kéne a földhöz vernem, annyira kellene örülnöm, hogy ott lehetek. És különben is, én luxuskurva árban vagyok.

– Ez mit jelentett számodra?

– Ha én luxuskurva árban vagyok, az azt jelenti, hogy amit adtam – és az elején szívből adtam – az semmit sem ér. Ami vagyok, az semmit sem ér. Milyen érdekes! Én beszéltem nyelveket, végig én tolmácsoltam neki, ő meg fizette az utat. Te, én alig vártam, hogy haza jöjjek és megszabaduljak tőle. Úgy éreztem, feladtam magam, megsemmisültem és csak egy lyuk vagyok. Persze anyám sem könnyítette meg a helyzetemet. Azt sikerült utánam kiabálni a lépcsőházban – szerintem a szomszédok is hallották mind a tíz emeleten – hogy b**ni, azt tudsz! Azt éreztem, hogy mindenki hallja. Legszívesebben összetöpörödnék és elsomfordálnék a világ színe elől. Tulajdonképpen az anyám is le kurvázott.

Az idős jegyző

– Egy későbbi munkahelyemen egy idősebb hivatalnok elhívott síelni. Bár én fizettem az utamat, a munkahelyemen mégis azt hitték, hogy én vagyok a barátnője a 40 évvel idősebb főnöknek. Biztos így akarok előnyökhöz jutni. Á, ezt nem is mondom tovább.

– Ebből milyen következtetéseket vonsz le?

– Ha elvisznek nyaralni, akkor k**va vagyok. Milyen érdekes! Állandóan azért neheztelek a férjemre, mert nem visz el síelni.

A szeretői viszony

– Aztán persze később valóban összejöttem a mentorommal. Ez volt az igazi nagy szerelem számomra. Nem akartam, hogy így legyen, de nem tudtam másképp csinálni.

– Igen, erről már beszéltünk többször. Hogyan ítéled meg magad így visszamenőleg abban a helyzetben?

– Ott egy ribanc vagyok, mert egy nős emberrel álltam össze.

– Végül – hiszen annyian megjósolták, mégis csak összejött ez a szerep.

– Igen, de nem tudtam kikeveredni belőle. Mindig azt hittem, hogy majd engem választ, de egyszer csak megtudtam, hogy ismét terhes a felesége. Vagyis megint nem engem választottak.

 

Sorskönyvi utasítások

Zsolt így szól a fejedben: ne legyél önfeledt, vidám, ösztönös, mert az kurvás.

Barátok Ukrajnában: ne illeszkedj be, mert áruló leszel.

Anya: a párodat egész életedben a hátadon fogod cipelni.

A gazdag pasi: ő azt mutatta meg, milyen, ha gazdag férfival élsz együtt, méltatlanul bánnak veled. Naná, hogy az a biztonságos az ösztöneid számára, ha a férjed nem lesz gazdag.

Az idős férfi: még az se biztonságos, ha valakivel elmész nyaralni és te fizeted a saját utadat. Abból is baj lesz. Az idén a vírus miatt bár kifizetted az utazásotokat, mégsem utaztok el.

A szeretői viszony: bármilyen jó vagy, nem téged választanak.

 

A változás

A korrekciókra már nem maradt időnk, de lediktáltam neki a kulcsmondatokat, a korlátozó hiedelmeket, a sorskönyvi utasításokat. Nagyon sok mondat gyűlt össze. Három nap múlva üzenetet kaptam Zitától, hogy az összes mondatot alaposan kikopogtatta magából ÉFT-vel. Húzott rá taró kártyát is. Röviden ezt jelenti: kikerülhetsz egy régi beragadt állapotból a szellemi felülemelkedés útján.
Pontosan ezt tettük. Éljen Zita!

 

 

A modell teste – függetlenség és kiszolgáltatottság

Test és táplálkozás

Egy modell az oldás végén rákérdezett a fogyás témájára, ugyanis újabban aggódott a teste miatt. Mivel az elmúlt hónapban 1.5 kilót hízott, ezért még sokkal jobban odafigyelt arra, hogy mit evett. Igényesen és szinte tudományosan táplálkozott.

A taró szerint ez tényleg komoly problémát jelent számára. Szinte élet-halál kérdés. Ha nagyon alaposan átbeszéljük, akkor a kellemes bizonytalanság lesz a kivezető út. Itt még nem értettük pontosan, mit kell átbeszélni, de pár héttel később újra találkoztunk és megvizsgáltuk a témát.

Test és kontroll

– Be kell vallanom, én hiú vagyok. Szerintem minden fejben dől el. Tudod, engem nem zavar, ha más másképpen bánik a testével. De ha fontos neki a teste, akkor tegyen érte. Ha meg nem fontos, akkor ne csinálja. Csak akkor ne kelljen erről beszélni. Annyira untat és feldühít.
– Mitől félsz a legjobban?
– Talán attól, hogy nehogy olyan bajom legyen, amikor majd nem tudom kontrollálni a testemet. Lehet ez betegség, hormonális probléma, bármi. Hatalmas áldozat ez a részemről és nem hullott az ölembe, hogy így nézzek ki.
– Milyennek látod azokat az embereket, akik szeretnének csinosabbak lenni, de ez mégsem sikerül nekik?
– Ez egyértelműen akaratgyengeség, szerintem.
– Mi a legrosszabb, ami megtörténhet veled?
– Talán az, ha belülről nem tudom kontrollálni a testem. Ha elhíznék, azt nem tudnám megbocsátani magamnak.

Kopogtattunk néhány kört az alábbi mondatokkal:
“Rettegek, ha nem én irányítok, ha valami nem fejben dől el.”
“Lenézem azokat, akik akaratgyengék.”

Csapdahelyzet

– Van olyan területe az életednek, amit nem tudsz uralni?
– Jaj, igen! Van egy ilyen, ahol évek óta nem tudom érvényesíteni az akaratomat. Ott csak a körülmények elszenvedőjének érzem magam. Minden áron ki szerettem volna adni a saját kozmetikumomat. Aláírtam egy szerződést és bármit teszek, évek óta nem tudok jól kijönni belőle. Ebben az vállalkozásban lenézem magamat és olyan kicsi vagyok. A menedzseremmel nem lettünk egyenrangú felek. Engem ravaszul átvágtak. Nem azt írtam alá, mint amit előtte elolvastam. Csapdába estem. Már alkudoztam bele, voltam ravaszdi, dolgoztam keményen, elmentem családállításra, … Szóval, mindent megpróbáltam. Mintha nem lenne befolyásom a történtekre. Folyamatosan csak azt mondja: fizess, fizess, fizess!

Az a baj, hogy nagyon akartam ezt az üzletet, nagyon vágytam rá. Úgy éreztem, ez lesz életem lehetősége. Basszus, ekkorát még nem hibáztam. Olyan szerződést írtam alá, hogyha most kilépek, akkor évekig fizetnem kell.

Keressünk egy analógiát, amin keresztül jobban megértjük!

Hogy biztos jó irányba haladjunk tovább, húztunk rá három lapot. A kártya a párkapcsolatok témáját hozta fel.

– Pont tegnap beszélgettünk erről a férjemmel útban hazafelé egy baráti társaságból. Mindketten egyetértettünk abban, hogy a többiek kapcsolata azért olyan gáz, mert a férjek és a feleségek nem egyenrangúak.

Kiteszteltem, erről kellett beszélnünk.

– Mit gondolsz ezekről a nőkről?
– Oké, nem kertelek. Hát, azt hogy hülyéhez nem kell hozzá menni.
– Ezt nem értem.
– Olyanhoz ne menjen hozzá egy nő se, aki lekezeli.
– Mire lenne szüksége ezeknek a nőknek, hogy jobban alakuljon az életük?
– Szerintem addig nem szabad nyugodniuk, amíg ki nem hoznak az életükből valamit.
– Tanácsolnál még nekik mást is?
– Kezdjenek el dolgozni. Legyen autójuk, jogosítványuk és értsenek valamihez.
– Mit jelent a számodra az, ha valakinek van autója, jogosítványa, stb?
– Hát, a függetlenséget. Nem a legszebbhez kell hozzámenni, hanem annak, akinek van pénze. De az is fontos, hogy ne múljon az életük egy pasin.
– Milyenek ezek a nők ezekben a házasságokban?
– Kiszolgáltatottnak látom őket. Olyan nők, akiknek nincs ráhatásuk a körülményeikre.
– Mi a legrosszabb, ami megtörténhet velük?
– Hát, tudod. Pár év múlva apu rájuk se néz. Aztán szépen jobbra el és egyedül maradnak. Végül kínkeservesen kell önállóvá válniuk.

Kiszolgáltatva az üzletnek,
kiszolgáltatva a férjnek,
kiszolgáltatva az üzletnek

– Vedd észre a hasonlóságot a te üzleti csapdahelyzeted és a barátnőid párkapcsolata között. Most ők segítenek neked meglátni a saját problémád lényegét. Másokon figyelve könnyebb megérteni magunkat.
– Oké, nézzük. Még nem értem teljesen, de kezdem sejteni.
– Rendben. Felfigyeltem az egyik mondatodra. Így fogalmaztál: “Nagyon akartam ezt az üzletet, nagyon vágytam rá. Úgy éreztem, ez lesz életem lehetősége. Basszus, ekkorát még nem hibáztam!” Nem lehet, hogy ők is így voltak ezzel a kapcsolatuk során? Vagyis ezek a nők is nagyon vágytak a házasságra – ilyen, olyan oknál fogva. Ők is azt hitték, ez lesz életük lehetősége. És mivel nagyon vágytak rá, ők sem voltak elég körültekintőek. Ők is csapdába estek. Olyan házassági helyzetet írtak alá, aminek évekig fizetik az árát.
– Igen, így elég érdekesen hangzik és talán jobban megértem őket. De hogy jön ide testem?
– Menjünk tovább! Azt tanácsoltad a nőknek, hogy legyenek függetlenek és hozzák ki magukból a legtöbbet.
– Igen, én is arra vágyom, hogy független legyek. De most ki vagyok szolgáltatva a testemnek – nem változhat meg. Ki vagyok szolgáltatva a menedzseremnek. Függök a férjemtől, aki anyagilag támogatna, ha véletlenül nem tudok kijönni nullára. Már utálom az egészet, főleg a kiszolgáltatottságot. Ugyanúgy nekem sincs ráhatásom a körülményeimre, mint a barátnőimnek. Pont az történt velem, amitől rettegek. Úgy érzem, elvesztem.

Ezután még beszélgettünk és rájöttünk, hogy azért ideges a teste miatt ennyire, mert ez volt eddig a egyetlen terület, ahol ő irányított. Ez egy biztos pontnak látszott. Bár erőfeszítéseket tett, de az önkontroll mindig bevált. Működött.

A többletpotenciál

Fontos levenni a külalakjáról a többletpotenciált. Stresszt okoz, ha ennyi múlik a szépségen. Ha van egy B verzió, ha van egy másik lehetősége, egy másik lába az életének, amire támaszkodhat, akkor nem érezné magát ilyen kiszolgáltatottnak. 

– Igen, most jut eszembe a fodrászom. Valamiért nekem a hajam egy érzékeny pont. Sokat parázok rajta. Drága fodrászhoz járok. És egyeszer eljutottam a fodrászommal egy olyan pontra, ahol nem érdekelt, ha megsértődik, egyből kinyíltak a lehetőségek és megtaláltam a mostani, akivel nagyon meg vagyok elégedve.
– Ott is akkor oldódott meg a probléma, amikor már nem volt fontos számodra. Amikor nem terhelted meg a témát. Abban a pillanatban kinyílt a látótered és felbukkanhatott valami új, valami jobb.

Ezután erről az új irányról, a B verzióról kezdtünk beszélgetni. A taró kártya szerint az érzések és elképzelések felől érdemes megközelíteni a B verziót. Vagyis keresse azt a tevékenységet, ami összhangban van a lényével és kifejezi azt, aki ő valójában. Egyből tudta, mik a fő szempontok az álommelóben.

– Ez nem lesz túl népszerű, de vállalom. Az én ideális munkámban lehetek introvertált, keveset kell kommunikálni, nem kell kötelezően mosolyogni, nem kell eljátszani a boldogságot. Fontos a szépség, az esztétikum, a megjelenés, és az ügyfelek elégedettsége. Egyébként már van ötletem erre a vállalkozásra.
– És azt lehet az előző szempontok szerint csinálni?
– Simán.

Tanulságok
  • Az életünkben mindig megjelenik, amitől a legjobban félünk. Nem feltétlenül kívülről, hanem egész nap velünk van a fejünkben.
    • – Aki nem akar hízni, az egész nap kövér és sovány gondolatokkal jár-kel a világban.
    • – Aki fél a pókoktól, az egész nap azt figyeli, hogy hol van pó, hogyan kerülhetné el őket. Tehát a feje egész nap tele van pókokkal.
    • – Aki a szegénységtől fél, annak egész nap a pénzen, a birtokláson, a szerzésen jár az esze. Tulajdonképpen folyamatosan úgy érzi szegény, vagy nincs elég.
  • Tehát az analógiák segítségével teljesen tisztán feltárult a megoldás.
    Amikor a testen múlik az élet, akkor túl nagy teher a test és a psziché számára, hogy nem változhat meg. A modell a testével való kapcsolatában és az üzletében ugyanolyan kiszolgáltatott, mint a barátnői a párkapcsolataikban.
  • Sőt, ha a házi feladatot elvégzi, akkor a kiszolgáltatottsághoz fűződő viszonya is megváltozik és nem lesz stressze azon, ha a férje támogatja olykor anyagilag. Egyébként a férjének ezzel valóban nincs problémája. Szeretetből tenné.

 

 

Tumor és romuT – fordítsuk meg!

Napi Ildi: Tumor és romuT

Egy 50-es családanyával beszélgettünk a betegségéről. Kezdeti stádiumú tumort találtak nála, de még semmit nem lehetett tudni – jóindulatú-e vagy sem. A várakozás és a bizonytalanság feszültségére panaszkodott.

Leginkább az okoz bizonytalanságát, hogy nem látom a kimenetelét ennek az egésznek. Már egy ideje éreztem, hogy valami baj lesz, volt egyfajta sejtelem bennem. Amikor az első tüneteimet észleltem, egyből változtattam az életmódomon. Visszavettem a tempóból, nem ittam üdítőt és elkezdtem a táplálkozásomra is odafigyelni. Végül elmentem az orvoshoz és egyből találtak egy tumort. Valahogy számítottam rá. Azóta ennek az egésznek az árnyéka minden cselekedetemre rávetül. Nem tudok nem rá gondolni.

Kopogtattunk a fenti érzésekre, gondolatokra, de inkább csak ellazítottuk egy kicsit.

Ezért kitöltöttünk egy ítélkező lapot, hátha azzal beljebb jutunk.

A tumor akadályozza az életemet. A tumor nem akadályozza az életemet. Én akadályozom az életemet.

– Ítéld meg a tumort vagy ezt a helyzetet, amibe kerültél.
– El akarom „tirhítani” ezt a mocsokságot, mert akadályozza az életemet.
– Milyen érzés ez?
– Egyszerűen csak meg akarok szabadulni tőle.
– Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?

Ezen sokáig gondolkodott és végül olyat mondott, amire nem számítottam:

– Ha nem sikerül.
– Mi nem sikerül?
– Hát, ha nem jutok közel a problémámhoz és sose fog kiderülni, miről szólt ez az egész.
– Hm. Végül is hátha megtudjuk.
(Itt eszembe jutott a tarózásunk, ami nagyon beszédesnek bizonyult. De erről még nem akartam beszélni.)

Próbáltam még tovább kérdezni, de leragadtuk és ez jó is volt így.

A daganat akadályozza az életemet”

– Igaz-e, hogy ez a tumor akadályozza az életedet?
– Hát, persze hogy igaz.
– Száz százalékig biztos vagy benne, hogy akadályozza az életedet?

Ezen egy ideig lamentált, majd kopogtattunk és arra jutottunk, hogy oké, engedi megvizsgálni ezt az egészet más oldalról is.

– Hogy érzed magad, amikor elhiszed, hogy ez a betegség akadályozza az életedet?
– Dühös, feszült és türelmetlen leszek.
– És hogy éreznéd magad, ha nem jutna az eszedbe, hogy akadályoz téged?

Ezt sokáig reszelgettük, mert sehogyan sem akarta érteni, de végül megállapodtunk abban, hogy enélkül a gondolat nélkül felszabadultabb lenne.

– Akkor nézzük meg ezt az állítást még egyszer! Egyrészt nem is találod teljesen igaznak, másrészt feszült leszel, harmadrészt pedig felszabadultabb lennél nélküle. Akkor nézzük meg, találunk-e olyan megfordítást, ami igazabb az eredeti állításodnál.

Vért izzadtunk a nyelvtani és a logikai megfordításokkal is. Kitűnő intellektuális képességekkel bíró nő létére, teljesen lekapcsolt az agya. Így végül én fordítottam meg a mondatot többféleképpen is és együtt próbáltunk rá példákat találni.

——————–

Ha bármiben elakadtál:
– a személyes konzultáció,
– az online oldások,
– az elsajátítható módszerek – akár most is

Bejalentkezés: 70/ 2670679
vagy e-mailben.

——————–

A daganat nem akadályozza az életemet”

– Milyen példákat tudsz arra mondani, hogy „a daganat nem akadályozza az életemet”?
– Erre? Semmilyet, hiszen akadályoz.

Aztán szó szót követett és emlékeztettem arra, hogy mióta sejti, hogy valami baja van, azóta elkezdett egészségesebben élni, kevesebbet dolgozni, odafigyel magára és még kopogtatni is szokott az érzéseire.

– Igazad van, és most jut eszembe az is, milyen jót beszélgettünk a férjemmel, amikor elmondtam neki. Olyan meghitt és egymás felé forduló volt az a délután. Sőt, ez azóta is így van. Valahogy figyelünk egymásra.
– Eszedbe jut még más is?
– Felelősség-telibb lett a gondolkodásom. Lényegi dolgokkal foglalkozom. Elkezdtem értékesebbnek tekinteni a hátralévő időt.
– Esetleg még valami?
– Igen, a nagylányom. Azóta gyönyörködöm benne és nem zavar annyira, ha csúnyán viselkedik velem. Néha ő is ráébred, hogy nem olyan természetes, hogy én itt vagyok. Szoktam látni rajta. Összeszedi magát és olykor még el is neveti magát. Nem olyan fontos neki, hogy igaza legyen.
– Akkor hogy fogalmaznád át az eredeti mondatodat, miszerint a daganat akadályozza az életedet?
– Tulajdonképpen nem is akadályozza. Szinte azóta élek igazán, amióta tudok róla. Azért ez döbbenet, nem?

Én akadályozom a tumor életét”

– Akkor menjünk tovább. Mondok még megfordítást, nézzük mire megyünk ezzel. „Én akadályozom a tumor életét.” Ez vajon hogyan igaz?
– Micsodaaa? Ezt nem is értem.
– Nagyon egyszerű. Az elején azt mondtad, el akarod tirhítani ezt a mocsokságot. Te akarod kivágatni, te szoktad a jobb agyféltekés módszereddel kisebbíteni. Te akarsz egészséges ételeket enni, hogy a szervezeted le tudja győzni őt.
– Igen, végül is így igaz. Ez sohase jutott volna eszembe. Tetszik 🙂
– De nézzük az utolsó legérdekesebb megfordítást!
– Micsoda? Még mindig meg lehet valahogy másképp is fordítani. Én biztosan nem tudom.
– Fordítsd magadra az eredeti kijelentést, miszerint a tumor akadályozza az életemet.
– …

Én akadályozom az életemet.”

– Oké, segítek. „Én akadályozom az életemet.” Mit szólsz ehhez? Hogyan igaz ez?
– Hm. Én hoztam létre a tumort valami oknál fogva.
Aztán én éltem eddig úgy, ahogy nem szeretek élni.
Én bántam úgy a testemmel, ahogy bántam,
és én éltem úgy a családomban, amit minden nap át szerettem volna alakítani.
Egy csomó dolgot nem tettem meg, nem változtattam, csak halogattam.

A legrosszabb, ami történhet

– Hú, egészen belejöttél.
De van itt még egy mondatod. Azt mondtad, hogy – idézem – az lenne a legrosszabb, ha sose derülne ki, miről szólt ez az egész.
Ezek szerint neked nagyon fontos rájönnöd erre.
-Szerintem már rá is jöttél, miről szól ez az egész. Elkezdted értékelni az életedet.
Elkezdted értékelni az egészségedet, az emberi kapcsolataidat, hogyan akarod élni az életedet, mi fontos, mi nem fontos.
– Bár a tarot kártya azt mondja, van itt még valami másik felismerni való is. Az önértékelésedről és a szerepkörödről szól.

De ez már egy másik történet. Hamar megtaláltuk a traumatikus eseményt, a rá adott választ, a hozzátartozó korlátozó hiedelmet (rám már nincs is szükségetek!). A történet kerek lett.

Kapott rá házi feladatot (ÉFT, AFT és hozzáállás megváltoztató gyakorlat).

Már másnap írt messengeren, hogy alig érti, de nincs benne semmi feszültség. Végzi a gyakorlatokat és majd látjuk, mi lesz.

Nehéz időkben gyorsabb a felébredés – levél magamnak

Memo magamnak nehéz időkre

Végül is a megszabadulás vagy felébredés bármikor megtörténhet velünk, de megfigyelésem szerint a nehéz időkben nagyobb az esély rá. Minél szélsőségesebb szenvedésben van részünk, annál nagyobb a felébredés lehetősége.

Végül is a megszabadulás vagy felébredés bármikor megtörténhet velünk, de megfigyelésem szerint a nehéz időkben nagyobb az esély rá. Minél szélsőségesebb szenvedésben van részünk, annál nagyobb a felébredés lehetősége. Egy rossz családi környezet, betegség, szegénység, háború, … Tehát a körülmények szolgálnak bennünket – bár közben nem ezen szoktunk morfondírozni.

Érdemes felismerni, hogy ezeknek a körülményeknek a megteremtésében nekünk is részünk volt. Akár ebben az életben idéztünk elő egy betegséget, akár karmikusan választottuk ki ezt a helyzetet, akár más módon csöppentünk bele egy világméretű öntudatlanságba (klímaválság, koronavírus, háború, globalizációs marhaságok, …), nem számít. A lényeg az egyéni vagy kollektív öntudatlanság, ami egy hatalmas lehetőség. Megvágytuk, megálmodtuk, megidéztük – nem tudni, de nekünk fontos.

A rossz körülmények, a bántalmazó szülők, a krízisek, mind gyorsítópályák a felébredéshez. Most az lenne a fontos, hogy ne csináljunk ebből valamilyen romboló identitást. Például ne legyünk áldozatok vagy bűnösök – de hihetetlen találékonysággal választunk más romboló identitásokat is.

Ne értelmezzük félre, ami történt velünk. Pont ez az értelmezés akadályozná meg a megszabadulásunkat. Ne ítéljük meg a szüleinket, a párunkat, a kormányt, … és a helyzetet, ami történt. Ha mégis megtennénk, azonnal töltsünk ki rá egy Byron Katie kérdőívet, vagy kopogtassunk (ÉFT).

——————–

Ebben nyújtanak segítséget:
– a személyes konzultációk,
– az online oldások,
– az elsajátítható módszerek – akár most is

Bejalentkezés: 70/ 2670679
vagy e-mailben.

——————–

Ha ezt a cikket olvasod, vagy részt veszel egy oldáson, egy önismereti tanfolyamon, azt jelenti, hogy készen állsz a változásra. Vagyis ráálltál a megszabadulás gyorsítópályájára.

Az édesanyád, a betegséged, a munkahelyi körülmények, … szolgáltatták az előzményeket ahhoz, hogy most hipersebességgel felébredj. Ez megtörténhet egy pillanat alatt, máskor pedig lassan, lépésről-lépésre közelítve, végül átélve a „kvantumpillanatot”, vagyis azonnal.

Szerencsére már tudod, hogy az akadály nem az anyukád, a kolléganőd, a párod vagy más szörnyű emberek, hanem annak a félreértelmezése, hogy mi is történt valójában. Ha felismered az életedben betöltött szerepüket, akkor hálás leszel minden mondatukért, cselekedetükért, hogy hozzásegítenek végigszáguldani ezen a felébredési szupersztrádán.

A valódi identitásodhoz nekik semmi közük, de segítenek megtalálni, ki is vagy valójában, ki is lehetnél valójában. Azért kaptad a férjedet, az anyukádat, a kolléganődet, az oktatási helyzetet, mert a Létezés késznek talált a gyorsított feleszmélésre.

És hálás vagyok magamnak, amiért nem akartam még ennél is gyorsabban feleszmélni. Pl. fogyatékos testtel, bántalmazó szülőkkel, vagy háborúval megtámogatva.

(Ezt az egészet tulajdonképpen magamnak írtam, hogy emlékezzek rá az elmém sötétségének óráiban.)

A szex biztonságos, az érzelmek veszélyesek – Adél és a férfiak

Napi Ildi: Adél és a férfiak

Adéllal már sokszor találkoztam. Ő az, aki elkötelezett híve önmaga megismerésének. Hajlandó tanulni és munkát is fektetni a változásba.

Az első alkalommal még hihetetlenül haragudott az exférjére. Azt állította, hogy Feri egy rettenetes ember és még most is szabotálja az életét. Persze azt is tudta, hogy ez nincs így, de elképzelni se tudta, hogy jövünk majd ki ebből. Aztán a munkánk csúcspontján rengeteget nevettünk, sok felismerésünk támad. Végül Ferit elneveztük az ő Buddhájának, aki segít neki a saját kis megvilágosodásaiban.

Azóta valóban megváltozott a kapcsolatuk, meg tudják beszélni a kisfiuk dolgát. A gyereken sincs stressz, mert a szülei jól bánnak egymással. Nincsenek játszmajátékok. Egy pipa.

Miután Adél kigyógyult a volt férjéből – vagyis a Ferihez fűződő gondolataiból -, újra elkezdett ismerkedni. Olykor elakadt egy-egy új kapcsolatban, de dicséretére váljék, valamennyi férfit felhasznált arra, hogy felismerje és kidolgozza magából a saját elakadásait.

“Én egy selejt vagyok!”

Mielőtt legutóbb találkoztunk, ismét alaposan végigkopogtatta az elakadását, de nem jutott tovább. Mesélt egy régi szerelméről, Zoliról. Ha együtt vannak, vele minden tökéletes. Több, mint 10 éve bármikor újra tudják ott folytatni, ahol abbahagyták -, de Zoli mégsem választja őt. És még csak magyarázatot sem ad.

Aztán felbukkant egy másik hihetetlenül izgalmas partner is, Peti. Petivel szintén csodákat éltek át, de hirtelen ő is kihátrált, esélyt sem adva a folytatásnak.

Végül könnyed ismerkedésbe kezdett, hátha ez jó lesz, de érezte a mély kapcsolódás hiányát. Inkább úgy döntött, végére jár az ügynek, miért utasítják őt vissza?

– A szex számomra biztonságos – mesélte. Az jól megy, működik, ott nincs baj. Az érzelmek veszélyesek. Olyankor mindig visszautasítottságot érzek és fájdalmat élek át. A komoly kapcsolatok is félelmetesek. Közben pedig szeretném megtapasztalni, milyen is az, ha viszonzottan szeretnek. Egyre frusztráltabb vagyok, úgy érzem becsapnak, nem választanak. Én egy selejt vagyok!

A szex biztonságos, az érzelmek veszélyesek. Egy bonyolult feltárás története, ahol megértetteük, miért ismétlődik ugyanaz a történet ennek a hölgynek az esetében, ahol egyszer csak nem választják őt.

Sokáig vacakoltunk, mire rájöttünk, hogy nem biztonságos számára a munka. Nem adott tiszta válaszokat az izomteszt. Előbb ezt oldottuk fel – egyáltalán legyen számára biztonságos megvizsgálni és feloldani az elakadást.

A Nemzeti dal esete

Aztán kaptunk a rendszerétől egy segítséget. Az időnyomozás a 8 éves korhoz vezetett.

– Mi történt akkor?
– Csak egy dologra emlékszem.
Teszteltem – igen, az pont jó lesz.
– Márciusban történt. Nagyon ügyesen mondtam verset. Abban az évben nekem kellett volna elszavalni a Nemzeti dalt. Előtte a szüleimmel elutaztunk a hegyekbe és amikor visszajöttem, Marika néni közölte, hogy így nem mondhatom el a verset, mert nem készültem fel. Pedig semmi szükségem sem volt rá. Tudtam kívülről és az meg nekem nem nagy ügy, hogy gyönyörűen előadjam. De esélyt se kaptam.
-Mondjuk azt nem értem, hogy jön ide Marika néni, mikor én egy jó párkapcsolatot szeretnék.

– Akkor csináljuk azt, amit ilyenkor szoktunk. Ítéljük meg Marika nénit ebben a helyzetben, aztán tegyük fel a 4 kérdést, és majd meglátjuk hová vezetnek a megfordítások.

Ítéljük meg a helyzetet

Feltettem a szokásos kérdéseket a tanító nénivel kapcsolatban. Jó alaposan megítéltük őt, de csupán azért, hogy többet tudjunk meg az Adél tudatában zajló folyamatokról. Marika néninek vajmi kevés köze van a történtekhez. Viszont rá fog világítani valamire. Köszönjük Marika néni!

– Szóval, miért neheztelsz Marika nénire 8 évesen?
– Elevett tőlem egy lehetőséget, hogy megmutassam, milyen tehetséges vagyok. Szerettem volna megmutatni magam.
– Mit érzetél ekkor?
– Haragot és csalódást.
– Mire lett volna szükséged, hogy jobban érezd magad?
– Mondtam már! Arra, hogy bebizonyíthassam, hogy jó vagyok. Csak egyszer hadd mondhassam el, nincs mitől tartani. De Marika néni, lezárt.
– Milyennek látod őt ilyenkor?
– Elutasítónak, egy olyan embernek, aki hoz egy döntést és esélyt sem ad. Bármit is mondtam volna, akkor se engedett volna.
– Mi a legrosszabb, ami megtörténhet egy ilyen helyzetben?
– Ha egy senki maradok és sose leszek képes megmutatni az érzéseimet.
– Most komoly? Ez az eset fog nekünk segíteni?
– Igen, egész jó analógia lesz ez, majd meglásd.

Elkezdtünk kopogtatni.
Gyakran folyamodom ehhez, az ÉFT módszerével szoktam fellazítani a beragadt nézőpontokat. Az ÉFT a meridiánokon keresztül eljut a nem tudatos memóriához is és közben még az érzelmeket is oldja. Ezután a kliens  könnyebben rávehető a megfordításokra és hamarabb előbukkanhat a valódi elakadás.

Kb. 2 perc után Adél már vigyorogva jelezte, hogy mindent ért.

– Annyira illik ez a Marika néni dolog a pasikra. Pont ez szokott történni. Eljön a váratlan pillanat és egyszer csak esélyt sem kapok többé a férfiaktól. Akkor sem, ha addig minden sziporkázva zajlott. Nem mutathatom meg, mi mindenre lennék képes. 

A megfordítás és a benne rejlő igazság

Elkezdtük a megfordításokat. Némelyik könnyen ment, némelyik kevésbé.

Például a „lehetőséget sem adtam Marika néninek, hogy megmutathassam a tehetségemet” verzió nehézkesem ment. De aztán Adél rájött, hogy Marika néni szólt, hogy ha elmegy a kirándulásra, akkor nem mondhatja el a verset. És Adél elment, esélyt sem adott Marika néni elképzelésének.

– Vagy hogyan igaz az még, hogy „lehetőséget sem adtál Marika néninek, hogy megmutathasd a tehetségedet”?
– Hát, úgy, hogy nem engeszteltem, nem könyörögtem, nem próbálkoztam, … láttam, hogy Marika néni lezárt és itt a vége. Akár még ki is találhattam volna valamit. De esélyt sem adtam a változásra. És a fejemben is tudtam, hogy Marika néni ilyen, döntött és nem fogja meggondolni magát. Tehát még a fejemben sem adtam esély neki.

 

Az érzelmi elhanyagoltság traumája

Így mentünk végig az összes érzésen, az összes ítéleten. Hatalmas felismerések születtek. Adél érzelmileg is ellazult, de nem engedett beljebb. Az izomteszt is újra bizonytalanná vált. Elvitt ide-oda, de inkább csak alibiztünk. Ezért kértem, hogy csukott szemmel keressen egy olyan kislányt, akinek esélyt sem adtak, akit nem hallgattak meg. Nem is kell konkrét esemény, csak keresse meg a kicsi Adélt, aki elutasítva érzi magát, aki meg szeretné mutatni, milyen ügyes.

Egyből látta önmagát és az anyukáját. Megérezte a helyzetet. Adél nagyon sok érzésre, ölelésre vágyott, de az anyukája a szegény származása miatt a gyerek jó minőségű fizikai ellátására törekedett elsősorban. Először a mai Adél – aki remek anyuka és sokat foglalkozik a kisfiával – ő ment oda a kicsi kori Adélhoz megvigasztalni őt. Azt adta neki, amire a kislány vágyott.

A képek nagyon gyorsan hatnak és gyógyítanak

Azután megfigyelte és megértette az anyukáját, miért is viselkedik így. Őt is megszerette, de most már együtt a kicsi és a felnőtt Adél. Ráébredt arra is, hogy a sérülések hatására milyen nagyszerű anya vált  belőle. Az anyukája fizikailag adott meg mindent számára, hiszen ez hiányzott neki legjobban gyerekkorában. Nélkülöztek is, tehát ettől akarta a gyermekét leginkább megkímélni. Úgy tudta, hogy az érzelmi hiányt ki lehet bírni. Azon majd túl lesz az ember egy idő után.

De ez sem bizonyult elegendőnek. Ugyanezt végigcsináltuk apával is. Aztán a kicsi és a nagy Adél visszament meggyógyítani és megvigasztalni a szülők gyerekkori énjét. Ők is átélték az elutasítást és az érzelmi elhanyagoltságot.

Az ősök gyógyítása

Végül már egészem sokadíziglen mentünk vissza az időben. Itt találtunk egy kisbabát, akit a földeken dolgozó szülők egy kiásott gödörbe helyeztek, hogy amíg ők dolgoznak, addig is biztonságban legyen a kisbaba. Adél és a kiskori énje megszeretgette őt, kibélelték a gödrét, felvidították, babusgatták.

Itt hagytuk abba a munkát. Nem lehet egy alkalommal évek, százévek dolgát elrendezni.

Mint ahogy máskor is, Adél érzett némi befejezetlenséget, de tudta – ahogy máskor is történt már – egyszer rá fog jönni a végső megoldásra és fel fog oldódni az elakadás.

Az önmunka otthon folytatódik

Több házi feladatot is kapott. Egy hozzáállás megváltoztató és átprogramozó gyakorlatot, illetve egy AFT feladatot. Ki kellett kopogtatnia a „kivetítés” mintáját magából. Harmadikként pedig a belső gyermek gyógyítását el kellett mélyítenie. 2-3 nap után jelentkezett is a megoldással:

– Képáramoltatás segítségével újra felvettem a kapcsolatot a gyermeki énemmel. Kb. 3-4 éves lehettem, nagyon szomorúnak és magányosnak éreztem magam. Visszautasítottak, pedig én csak egy kis figyelmet, törődést szerettem volna kapni, kicsit megszeretgetni az apukámat. Nagyon fájt, hogy én azt akkor nem kaphattam meg úgy és olyan szinten, mint amire nekem szükségem lett volna. Gyógyítottam magam. Öleltem, szerettem, nyugtattam a kicsi énem.

 

Adél így meséli el levélben:
Minden okkal történik és értem

Minden, ami körülöttem van, az belőlem kiinduló történet. Azért alakultak úgy, mert nekem ezt kell megtapasztalnom. Ezek a történések voltak szükségesek ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most vagyok.

De hol is vagyok én, milyen folyamatok vezettek ide és vajon hova tartok? 39 éves nő vagyok. Pár éve az önismeret útjára léptem. Ez egy olyan mondat, mint amikor az anonim alkoholisták klubjában a foglalkozás első napján a résztvevő bemutatkozik. Ebből kiindulva, mondhatom azt is, hogy: Sziasztok, Adél vagyok, lelki sérült. Szerintem ez a mondat, egy nagyon fontos felismerés.

Meglátni, átérezni, megérteni, hogy igen, értek olyan hatások az életben, aminek az lett a következménye, hogy bezártam, falat húztam magam és a külvilág közé. De kicsit visszamegyek a múltba, hogy érthetővé váljon a történet.

Mégis, kinek az élete?

Szorgos családban nőttem fel. Egy olyan családban, ahol nagy jelentőséget tulajdonítanak a pénznek, a presztízsnek, az egzisztenciának. Így gyermekként elsajátítottam azt, hogy ha sokat tanulok lehet diplomám, ha sokat dolgozom, akkor lehet sok pénzem. Megtanultam, hogy a nők erősek és egyedül is képesek megoldani mindent. Ezt a mintát szivacsként szívtam magamba és láss csodát, lett diplomám, jó egzisztenciám, elvált nőkét, egy 8 éves gyerekkel nem kell piktort hívnom, hogy kifesse a lakást, mert én egyedül megoldom. Le tudom kaparni a falat, tudok glettelni és festeni is. 😊 Nem kérek segítséget, mert én erős vagyok és mindent meg tudok oldani.

Évtizedekig éltem abban a tudatban, hogy az az élet, amit élek, az az én életem. Önálló döntéseket hozok, független vagyok mindenkitől. Pár évvel ezelőtt döbbentem rá, hogy én nem az én életemet élem, hanem egy tanult minta szerinti világot alakítottam ki magamnak. Megfelelésből is tettem a dolgokat, hogy elismerjenek, szeressenek, elfogadjanak, a szeretetnyelvem a munkavégzés / szívességek volt. …

A krízis

Pánikrohamok gyötörtek. Két éven keresztül minden reggel úgy ébredtem fel, hogy vajon ma hányszor jön rám a roham, mennyi ideig fog tartani, mennyi ideig fogja bírni ezt a szervezetem? Dolgoztam magomon, rengeteget. Hihetetlen mennyiségű könny, felismerés, elengedés, megértés lett az eredménye. Elkezdtem a saját életemet élni. Már nem azért tettem a dolgokat, hogy szeressenek, hogy a mintának megfelelően cselekedjem, mert a mi családunkban ez a minta működik.

Egy bizonyos szinten valóban működött – és közben végig hiányzott valami. Folyamatosan hiányérzetem volt, küzdöttem, szenvedtem. Vágytam egy dologra, amit nem tudtam elérni. A párkapcsolati próbálkozásaim tükröt mutattak. Egy olyan tükröt, amiben a visszautasítás, a “nekem nem kellesz”, “nem lehetünk együtt” érzés összpontosult. Annak felismerése, hogy ez is egy belőlem kiinduló dolog, kevés volt, tovább kellett mennem.

Akartam, nagyon akartam a megoldást, mert elkeseredetten fojtogatott az érzés, hogy szeressenek. Nem tudtam, hogy mi lehet az ok, de azt igen, hogy bennem van és a megoldás is. Kérdésekre kerestem a választ. Miért feszülök be ha egy férfi komolyan érdeklődik felőlem és legfőképp, miért nem tud beteljesedni a szerelem? Miért mindig a csalódást és az elutasítást kell megtapasztalnom? Felnőtt koromra miért a szexualitás lett a szeretetnyelvem?

Ismét Ildi segítségét kértem.

Belső gyermek gyógyítás

Ezen alkalommal sem voltam könnyű eset, de a végére kerekké vált a történet. 😊Képáramoltatás segítségével felvettem a kapcsolatot a gyermeki énemmel. Kb. 3-4 éves lehettem, nagyon szomorúnak és magányosnak éreztem magam. Visszautasítottak, pedig én csak egy kis figyelmet, törődést szerettem volna kapni, kicsit megszeretgetni az apukámat. Nagyon fájt, hogy én azt akkor nem kaphattam meg úgy és olyan szinten, mint amire nekem szükségem lett volna. Gyógyítottam magam. Öleltem, szerettem, nyugtattam a kicsi énem. ………………….. És kerekké vált a történet.

A felismerés, a megértés

Érthetővé vált számomra, hogy miért nem tud a valóságban megjelenni a szerelem, hogy miért nem kaphatom meg egy férfitól a törődést, a szeretetet. Én ott és akkor lezártam, falat építettem magam és a világ közé. Azért, mert ott, akkor nem kaptam meg azt a szeretetet, amire vágytam. Azt integráltam magamba, hogy visszautasítottak, hogy nincs szükség rám, hogy nem kellek, nem vagyok fontos.

Most már értem, hogy miért azzal kedveskedtem gyerekkoromban a szüleimnek, hogy mindent megcsináltam, amit csak tudtam, hogy miért nem igényeltem az ölelést, hogy miért nem mondtuk ki soha azt szót, hogy: szeretlek. Ők így tudták csinálni.

Ezeket át kellett élnem ahhoz, hogy én másképp csináljam, hogy én ki tudjam mondani a gyermekemnek naponta többször azt, hogy szeretlek kicsikém, hogy be tudjak menni a szobájába csak egy ölelésért. Ezt kellett átélnem ahhoz, hogy én kifejlesszem magamban azt, amit kicsinek én is meg akartam kapni. 34 éve egy határvonalat húztam, amin belül nem engedek senkit. Mert a kicsi énem akkor ott azt gondolhatta, hogy ha a vonalon belül engedek valakit, akkor megint elutasítanak.

Túllépni a hiányon, átírni a történetet

Lassan négy évtizede nyom ez az érzés. De ma már tudom, hogy lehet másképp. Tudom, hogy módom van ezeket megváltoztatni. Szeretném elmesélni, hogy csütörtökön megcsináltam képáramoltatást ismét. Elmeséltem a kicsi Adélnak, hogy attól, hogy apu nem akart vele játszani, az nem azt jelenti, hogy nincs szüksége rá, hogy visszautasította. Csak annyit, hogy fáradt, mert azért dolgozik rengeteget, hogy megadjon mindent nekünk. Azt is elmeséltem, hogy egy fantasztikus kislánya lesz, aki külső és belső jegyekben is rá fog hasonlítani. Elmeséltem, hogy ne zárja be a szívét, mert sokkal jobban fog fájni a jövő. Ezután odakísértem az alvó apukánkhoz, ő felkúszott az ölébe, átkarolta és megsúgta neki, hogy szeretlek. Az apukánk átkarolta és ő is mondta, hogy szereti.

“Azóta mosolyog a lelkem”

Azt kell mondjam, hogy azóta mosolyog a lelkem. Illetve, szerintem elindult bennem az átalakulás. Egy hete pénteken újból jelentkezett egy férfi, akivel még tavaly ismerkedtünk szexuális kapcsolat céljából. Ugyan ott folytattuk a beszélgetést, mint ahol decemberben abbahagytuk. Egy héten keresztül minden nap beszéltünk egymással. Tegnap este megmondtam neki, hogy én azt gondolom, hogy nekem erre a kapcsolatra nincs szükségem. Nem arról van szó, hogy többet szeretnék, hanem ez a fajta minőségű kapcsolat már nem ad töltést nekem. Már nem gondolom azt, hogy a szex biztonságos és az érzések veszélyesek. Hanem azt, hogy az érzések teszik igazán izgalmassá a szexet. Eddig a szexet használtam mint eszközt arra, hogy “szeressenek” mert a határvonalon belül nem engedhettem senkit.

Egy csodás folyamatban vagyok!

Az önbecsapó mechanizmusok felszámolása – 22/4-es évünk van

Napi Ildi: Az önbecsapás vége

Az elmúlt évtizedekben egy csomó dolgot normálisnak tekintettünk, pedig nem is azok. Rá kellett jönnünk, hogy a valódi értékek máshol vannak.

Amit eddig meg se kérdőjeleztünk, az akár megváltozhat és egy új, egy sokkal értékesebb bukkanhat fel.

 

Az év feladata

Megoldani a 22-es csapdáját – vajon lehet-e?

2020 = 20 + 2 + 0 = 22 = 2 + 2 = 4 = 22 /4

“Az életünkben vannak olyan vakfoltok, amelyeket nem akarunk észlelni. Az idén muszáj lesz szembenézni vele.”

2020: Az önbecsapó mechanizmusok lelepleződnek

A 22/4 nem csak párkapcsolati önbecsapásról szól, hanem minden egyéb életterületi önbecsapásról. (Erről itt írtam.)
Bár ezekben az összezárt hónapokban felszínre tudnak jönni, ki tudnak éleződni a párkapcsolati elakadások is.

Semmi jelentősége, hogy van-e vírus, veszélyes-e, ki engedte ránk, ki manipulál bennünket, … Az a fontos, hogy ez a helyzet mit hoz felszínre a  világban, mivel szembesít bennünket a saját élatünkben, és azt hogyan oldjuk meg.

2020: Az önbecsapó mechanizmusok lelepleződnek A 22/4 nem csak párkapcsolati önbecsapásról szól, hanem minden egyéb életterületi önbecsapásról. Bár ezekben az összezárt hónapokban felszínre tudnak jönni, ki tudnak éleződni a párkapcsolati elakadások is.
Milyen önbecsapó mechanizmusok lepleződnek le?
  • Például, hogy meg lehet-e az iskolarendszert változtatni? Most bebizonyosodott, hogy igen. Akár 2 hét alatt is át tudunk állni. Nem biztos, hogy ez az ideális helyzet, de képesek vagyunk egy teljesen új rendszert létrehozni ilyen rövid idő alatt, ha akarjuk.
  • Megszűnt a magántanulói státusz, most pedig mindenki magántanuló egyéni tanrenddel.
  • Amíg nem volt tétje, addig mindenféle híreket megosztottunk. Ha kiderült egy információról, hogy hamis, akkor annak nem lett következménye. Most elkezdtük jobban szűrni a híreket, a postokat. Keressük a számunkra hiteles információt.
  • Felismertük, hány felesleges dologgal vesszük magunkat körül, ami nélkül akár élni is lehet. Ezeket gyorsan elengedtük. Az elmúlt hónapban kevesebb ruhát, táskát vásároltunk. Nézd meg, mire költöttél. Mivel vetted körül magad, amire feltétlen szükséged van. Valljuk be, élelmiszer nélkül, egy normális lakás, információ nélkül nehezen lennénk meg.
  • Mennyi felesleges munkakör létezik! Egy ilyen helyzetben kiderül, kinek a munkája a legfontosabb és azok el vannak-e ismerve anyagilag.
  • Sok külföldön élő hazautazott a hazájába. Pedig maradhatott volna a felmagasztalt másik államban is. De ezek szerint baj idején ők is visszatérnek az országukba, a családjukhoz, a …
  • Az elmúlt években hiába próbáltunk bármit tenni a környezetünkért, nem nagyon haladtunk. Valódi megoldások nem születtek.

 

“Bárcsak ez a változás  javára válna mindennek és mindenkinek!”
“Bárcsak ráébrednénk a rendelkezésünkre álló lehetőségnek!”