A neked megfelelő anya

 

Napi Ildi: A neked megfelelő anya

Mottó: Az anyukádról szőtt gondolatok erősíthetnek vagy szenvedést okoznak – Válassz!

Sokszor jön hozzám olyan ügyfél, aki panaszkodik az anyjára.
Ennek mindig örülök, mert a végén tudom, hogy meg fogjuk találni a történetből fakadó erőt.

1. Az anyám csak dolgozott és nem törődött velem

Egyszer fiatal nő szenvedélyesen panaszkodott az édesanyjára. A nő kislányként annyira vágyott a törődésre. De az anyuka sokat dolgozott, fáradt volt, és a lányával nem tudott bújós, simogatós, bensőséges lenni.

Szerencsére ismertem a lány és az anya kronobiológiai adottságait és a küldetésszámokat is.

A neked megfelelő anya.
A küldetésszám

Az anya 28/10-es leszületésű, a lány 40/4-es küldetésszámmal érkezett. A kettő ég és föld. Az anyának az anyagi világban való boldogulás, felelősségvállalás és előbbre jutás volt a feladata (többek között). Sőt, a huszonosként még szeretett is mindenért keményen megdolgozni.

A 40-es küldetés szám nagyon távol áll az anyáétól. Más világ. Szinte érthetetlenek egymásnak.
A 40-esnek a szeretet a legfontosabb, az érintés, az intimitás, a minőségi idő. Őt nem motiválja a pénz. Néha emiatt “élhetetlen”.

Az érzelmi adottság

Ráadásul az anya “hideg”, a lánya pedig szenvedélyes a kronobiológia szerint. A hidegnek épp az esik nehezére, amire a lányának olyan nagy az igénye. A lány sokat szeretne beszélgetni, mindent ki akar mondani, ráadásul azonnal, hangosan. Ez a hideget megterheli. A szenvedélyes gyerek heves, beszédes, nagy az igazságérzete. A kevés érzelmi energiával született anyának a saját gyereke sok volt, hangos és impulzív.

Amikor a lány megtudta, hogy az anyukája azt tette, amire a sorsvállalása és az adottságai predesztinálták, már sokkal megengedőbben gondolt rá. Átfogalmaztuk a követeléseit és megvizsgáltuk, vajon ő mit tehet az anyáért. Sokat kopogtattunk (ÉFT) és ahogy oldódott a neheztelése, egyre inkább arra vágyott, hogy felhívja az édesanyját, beszélgessen vele és ne várjon tőle semmit, csak azt, hogy létezzen.

2. Az egoisztikus anya

Egy 3 gyerekes nő arra panaszkodott, hogy szörnyű az anyja. Nagymamának még inkább csapnivaló.
A férjére figyel és mindig csak magára gondol. Ez a gondolat nagyon megkeserítette ez a nő életét. Oldás közben elsírta magát, mert úgy érezte, hogy ahogy az anyja bánt vele gyerekkorában, az a létjogosultságát is megkérdőjelezi.

Az anya egoisztikus vezető érzelmi adottságokkal született. Nem a legfinomabb adottság, viszont sokat elbír érzelmileg, terhelhető és szereti érvényesíteni az érdekeit. Ez az anya a lánya leírása alapján hozta a karaktert. Mondhatni, az adottságainak megfelelően élt.

Az első felismerés

Kopogtatás közben a lány első hatalmas felismerése az volt, miszerint az a tapasztalat, hogy vele nem foglalkoztak annyit, mint amennyit igényelt volna, arra indította, hogy ő sokkal szeretettelibb és gondoskodóbb anya legyen. Tehát fakadt abból valami jó, hogy ő nem kapott annyi és olyan szeretetet, mint amennyit igényelt volna.

A második felismerés

Aztán visszamentünk “ok-korba”, 2 hónapos magzati korba. Kiderült, hogy az anya 18 évesen esett teherbe a párjától. Mind a fiú, mind a lány szülei agitálták, hogy vetesse el a gyereket, de a fiatal anyuka képtelen volt megszakítani a méhében fejlődő életet és megszülte a lányát. Bárki bármit is mondott. Pedig micsoda nyomás nehezedett rá! Hát mi volt ez, ha nem szeretet?
Lehet, hogy mást nem csinált valami jól ez az anya, de mindenki ellenében megszülte a lányát, aki szintén tovább tudta adni az életet.

Az én munkám az, hogy megtaláljuk azt a gondolatot, ami erőt ad és elfelejtsük azt, ami szenvedést okoz.

Bejelentkezés egyéni kezelésre: 70/ 267-0679

*******************************************************

Ajánló:

1. Család- és Lélekállítás

  • 2017. december 02. szombat 9:30-tól
    (segítőnek még lehet jelentkezni.)
  • 2018. január 13. szombat 9:30-16:00
  • 2018. február 03. szombat 9:30-16:00
  • 2018. március 03. szombat 9:30-16:00
  • 2018. április 07. szombat 9:30-16:00
  • 2018. május 12. szombat 9:30-16:00
  • 2018. június 02. szombat 9:30-16:00

2. Tarot továbbképzés
2017. dec. 12. 17-20:00
Szeged, Tavasz u. és online is.

3. Ingás Sorstisztítás és Lélekállítás
2018. január 16-tól keddenként

*******************************************************

“Bárcsak minden lény élvezné a lélek nagy nyugalmát!”