2019. augusztus hónap bejegyzései

Pénz és tudatszint

Napi Ildi: Pénz és tudatszint

Szokásommá vált, hogy eseteket osztok meg, melyeket a munkám során fordultak elő.  Hús-vér példákon keresztül jobban megérthető a mondanivaló. Ma a pénz és a tudatszint összefüggéséről lesz szó egy tréner hölgy esetén keresztül.
A tudatszintekről – csak röviden
Az elmúlt évtizedekben több könyv is született a tudatszint témában. David R. Hawkins Erő kontra erő című könyvét mindenkinek ajánlom.
A könyv elolvasása után mindenki kíváncsi lesz arra, hogy vajon ő milyen tudat szinten van. Hawkins közreadott egy táblázatot, ami alapján sokan szeretnék bekalibrálni a saját tudatszintjüket. Ebből jó kis ego-játszmákat lehet kikerekíteni.
 
Több kliensem kérte, hogy teszteljem ki a tudatszintjét, amit egyébként meg is lehet tenni, csak szerintem nem vezet sehová. Ráadásul a tudatunk nem egyöntetű, hanem több szinten éljük meg a tudatosságot.
  • A tudatalattival,
  • a tudatos elmével,
  • a felettes tudattal
  • és a magasabb rendű tudattal egyaránt.
Ezeknek a tudat szintje más és más, de természetesen egy átlagot lehet vonni.
A probléma azon a tudatszinten nem megoldható, amin keletkezett. A pénzügyi blokkok tudatszintje is bekalibrálható.
Tudatszintek. A bátorságtól fölfelé már minden előre mozdító.
Pénzügyi elakadás

Hédivel, egy HR céget vezető hölggyel dolgoztunk a karrier problémáján. Bár sok megbízást és elismerést kapott, mégis jóval lassabban gyarapodott más cégekhez képest, sőt, gyakran még pénzügyi gondokkal is küzdött. Úgy találtuk, nem a karrier akadt el, hanem a pénzhez fűződő viszonya akadályozza a haladását. Az jött ki, hogy minden tudatát egyesével nézzük végig, hol és mit gondol a pénzről valójában.

A tudatalattija a büszkeség tudatszintjén viszonyult a pénzhez. Ez még a negatív tartományban található. A büszkeség szintje nagyon fárasztó. Ezen a tudatszinten az ember azt hiszi, hogy egy-egy dolgot ő tud a legjobban megcsinálni, ezért az a legbiztosabb, ha ő végzi el a feladatokat. Maximalista, mindenért meg dolgozik és sosincs megelégedve. A megelégedéséhez újabb és újabb sikereket kell elérnie. Azonban sosem fogja ezt elérni, a cél mindig előtte lesz a távoli jövőben.

A tudatos elméjében nem találtunk korlátokat. Ott a 350-es, elfogadás szintje jött ki. A tudata a sorsot és a feljebbvalókat könyörületesnek tartotta, az életet harmonikusnak tapasztalta, az érzései és viselkedése a megbocsájtásra és a felülemelkedésre hajlamos. Elmondása szerint ebben azért sok munkája fekszik.

A felettes tudat tudatszintje még ennél is sokkal magasabb a pénz témájában. Mivel ez a “lélek szintje”, ez nem is csoda. De a felettes tudat szintjén is lehet ám elakadás. Szerencsére Hédi sok Család- és Lélekállításon vett már részt, illetve az Ingás Sorstisztítást is napi szinten gyakorolja. Szinte minden nap tisztít egy kicsit valamin, ami évek alatt csak meghozta az eredményt.

A tudatalattiban tárolt elakadások
1. Mindenért meg kell küzdeni

Tehát visszatértünk a tudatalatti szint korrigálásához. Két mintát őrzött testi szinten. Az egyiket a fasciákban (az izmokat körülvevő hártyaszerű burok) tárolta.
Tarot kártyával pontosítottuk: 20. Ítélet, Kert, Toldi Miklós.
A 20-as igazolta a gyanúnkat. Azért van gödörben, mert valamit nem ismert fel. A kijövetel csak szellemi felemelkedéssel lehetséges. A másik két kártya pedig a küszködésről szólt. A Kert szerint ezt örökölte, a családból hozta. Minden nap, mindenért keményen meg kell dolgozni. Toldi Miklós is erre erősített rá.

  • “Az elismerésért, az önbecsülésért küzdeni kell.”
  • “A gigászi erőfeszítés az értékes.”
  • “Mindenért keményen meg kell dolgozni.
  • “Csak annyi jár, amiért kemény szívós munkával megdolgozott.”
  • “Hatalmas, mindennapos nehéz küzdelem által lehet becsületesen pénzt keresni.”

Egy kicsit kopogtattunk, de leginkább a felettes tudat szintjéről kellett az ingás módszerrel segítséget kapni.

2. Nem akarok unalmas dolgokkal pénzt keresni

Érdekes módon a másik blokkja is testi szinten tárolódott. “Nem akarok unalmas dolgokkal pénzt keresni.”

Ez a korlátja a kronobiológiai adottságaiból és a fiatalkori traumáiból fakadt. Hédi hihetetlenül magas szellemi terhelhetőséggel született. Így az egyik legnagyobb szenvedés számára az intellektuális unalom. Gyerekkorában olykor kapálnia kellett, kamaszként nyáron a konzervgyárban és egy szalag mellett dolgozott, amitől szinte sírt, annyira szenvedett az intellektusa. Ezért felnőtt korában, ha bármi rutinná kezdett válni a munkája során, azt abbahagyta és új kihívások után nézett. A cégnél kétszer ugyanazt a tréninget már nem szívesen tartotta meg. Emiatt sok felesleges erőfeszítést intézett magának. Vendég előadónak is sokszor felkérték, de a régi képzéseket már nem szívesen vállalta el. Pedig ez pénzügyi öngyilkosság. A rutinszerűen futtatott, bejáratott munkái jó bevételt hoznának neki.

Ezt a korlátozó viselkedést is töröltük testi szinten. Végül házi feladatokat kapott.

3. Majd akkor adom tovább a tudásom, ha …
A harmadik blokkot a felettes tudatban találtuk meg, mely  szerint:  “nem vagyok képes olyan szinten tevékenykedni, mint a legjobbak a szakmában / a spirituális vezetők / …”
Ami egyébként igaz is, de nem is az a cél, hogy ő azon a szinten tevékenykedjen. Hédi viszont olyan magas állította a mércét, amit garantáltan képtelen elérni. Ez is akadályozta őt az anyagi gyarapodásban, mert majd csak akkor lesz megelégedve magával, majd csak akkor kérhet több pénzt a tevékenységért, ha olyan szinten tevékenykedik, amibe már se logikus, se spirituális, se semmilyen értelemben nem lehet hibát találni. Vagyis soha. Végül a 10-es Szerencsekerék lapot húzta a tarot kártyával. Így kértem, hogy most gyorsan hagyjuk abba, nehogy elrontsuk. 🙂
Cikkeim a témában:
Megjegyzések a tudatszintekről

A munkám során gyakran kell egy élethelyzet, egy gondolat, egy módszer tudatszintjét kitesztelnem. Általánosságban elmondható, hogy a “negatív tudatszintekből” probléma fakad, a pozitív tartomány felé való elmozduláskor viszont a helyzet feloldódik.

Tudatszintek kiegészítve a Megsemmisülés és a Pokol tudatszintjével. Forrás. David R. Hawkins Erő kontra erő - Hajdú Ildikó
 
Egy ember tudatszintjének bekalibrálása lehetséges, de mire jó?
A tudatunk eleve sokrétű. Amikor cselekszel, olykor a tudatos elméd, máskor a tudatalattid, vagy a felettes tudatod alapján tevékenykedsz. A legszebb megnyilvánulásaidat pedig a magasabb rendű tudat inspirálja. Ezeket mind működteted.
  • Például, amikor a sebedet begyógyítod, azt a tudatalattid segítségével teszed önkéntelenül.
  • Amikor elmész a boltba, azt megtervezed és a tudatos elméd segítségével jutsz el oda.
  • Amikor utánaugrasz egy fuldoklónak a jeges vízbe, akkor a felettes tudatod irányít.
  • Amikor követendő példaként cselekszel egy magasabb cél érdekében, akkor a magasabb rendű tudat szintjéről teremted az életedet.
“Bárcsak kifejlesztetnénk magunkban a képességet, hogy lelkünk bölcsességéből merítve válaszoljunk az eseményekre!” 
————————————–
Ajánló:

1. Család- és LélekállításSzeged
2019. szeptember 27. szombat 9:30

2. Ingás Sorstisztítás Update
Csak tanfolyamot végzetteknek!
2019. szept. 14.

3. Ingás Sorstisztítás tanfolyam
Szegeden és online is szombatonként.
2019. szept. 21.

Elengedés – egyszerű, mégis nehéz

Napi Ildi: Az elengedés azért nehéz, mert könnyű
  • Az elengedés az egyik legegyszerűbb módszer, de azért van egy-két trükkje.
  • Olykor csak akkor tudunk elengedni valamit, ha megértjük.
  • Olykor nem is akarjuk valójában elengedni, amiről eddig azt hittük. Már ennek a belátása is egy elengedés.

Az érzések alatt rendszerint újabb érzések / rétegek rejlenek.

  1. Mit érzel?
  2. Engedd meg, hogy érezd!
  3. El tudnád engedni?
  4. Hajlandó lennél elengedni?Mikor?

Próbáld ki, ismételd újra és újra!

Ilyen egyszerű! Ha bonyolult lenne, mindenki értené.

Az elengedés az egyik legegyszerűbb módszer, de azért van egy-két trükkje. Olykor csak akkor tudunk elengedni valamit, ha megértjük. Olykor nem is akarjuk valójában elengedni, amiről eddig azt hittük. Már ennek a belátása is egy elengedés. Az érzések alatt rendszerint újabb érzések / rétegek rejlenek. Mit érzel? Engedd meg, hogy érezd! El tudnád engedni? Hajlandó lennél elengedni? Mikor? Próbáld ki, ismételd újra és újra! Ilyen egyszerű! Ha bonyolult lenne, mindenki értené.

A módszer alkalmazásához még régebben készítettem egy kis hanganyagot, hogy kipróbálhasd ITT.

A papír, a gyűrű nem számít – miről árulkodik egy ilyen kijelentés?

Napi Ildi: A papír nem számít

Régóta együtt élő párok esetén a környezet gyakran kérdezi:
Na, és mikor házasodtok össze?”
Á, a papír nem számít”– gyakran ez a válasz.
Viszont ha nem számítana, akkor akár össze is házasodhatnának, nem?

Ez kinek az álláspontja?

Megfigyelésem szerint ez csak a pár egyik tagjának véleménye – persze mindig vannak kivételek. Olykor, ha alkalom adódik rá, négyszemközt megkérdezem a másik felet:
“Ha megkérne a párod, hozzámennél feleségül?”
A válasz legtöbbször egy szemlesütős, pirulós és szétolvadós igen.
Nagy ritkán értenek egyet abban a felek, hogy a papír nem számít.

Ki képviseli ezt az álláspontot? Az, aki kevésbé elkötelezett a másik iránt.
Hihetetlen sokan élnek együtt felemás kapcsolatban, ahol a pár egyik tagja kevésbé szerelmes / egyáltalán nem szerelmes / sose volt szerelmes a másikba / … Valamilyen másodlagos ok mentén él együtt a partnerével.  Például nincs jobb, tőle lehet gyereke, ő tudja eltartani, már benn van a korban, minek várni, … A múltkor 25 ilyen okot sikerült összegyűjteni.
Ha nincs papír, vagyis nem házasodtak össze, akkor a kevésbé ragaszkodó fél hagy magának egy kis egérutat, amin keresztül könnyebben távozhat a kapcsolatból. Valamit visszatart. Ha elég sokszor mondja el és indokolja meg másoknak, a végén már szinte hisz is benne.

A papír számít

Az asztrológusok tudják, hogy amíg egy férfi és egy nő csak “együtt járnak”, addig ők a Mars és a Vénusz a képletben. Viszont ha összeköltöznek, de leginkább, ha összeházasodnak, akkor őket már a Nap és a Hold fogja jelölni. Tehát már ez az ősi tudomány is megkülönböztette a két jogviszonyt.
Külön izgalmas vizsgálódás tárgy, hogy például a nőnek a Vénusza van jobb helyzetben, vagy inkább a Holdja. Férfiaknál a Marsa vagy inkább a Napja. Ha a a Vénusz / Mars jobb rendelkezik helyzeti energiával és jobbak a fényszögei, akkor ő az elköteleződésmentes állapotot fogja kellemesebbnek, eredményesebbnek megélni.

Életünkben nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy egy állapotot kellemesen éljünk meg. A feladatot kell megoldani, ami a helyzettel jár. És igen, a párkapcsolatért olykor a házasságért, a családért áldozatot kell hozni. Szerencsésebb esetben a Hold és a Nap jó helyzete azt mutatja, mennyivel könnyebb lesz / mennyivel elismertebb lesz / mennyivel több eredményt ér el az illető elkötelezett kapcsolatban élve, mint szabadon élni.

Tehát ne dőlj be a szövegnek, miszerint a papír nem számít. Mert ha nem számítana, az emberek könnyedén összeházasodnának. Igenis érzik a jelentőségét, érzik a változást, már akár a házasság másnapján.

Sztori

Egy barátnőm megértette, hogy neki nem csak a papír számít, hanem a gyűrű is. Amikor jobb anyagi helyzetbe kerültek, új jegygyűrűt csináltattak maguknak – még egy kis brillre is futotta. Aztán egy-két év múlva észrevették, hogy nincs hitelesítve a gyűrű aranya. Visszamentek az ékszerboltba és kértek bele pecsétet, hitelesítést. De ezt csak akkor ad a bolt, az ékszerész, ha előtte felpolírozzák a gyűrűt. Oké, legyen így, kértek felpolírozást is. Miköben várták azt a néhány napot, amíg elkészül a gyűrű, az is lázas izgalomban telt. Sőt, érezték a gyűrű hiányát. Végül, amikor visszakapták a gyűrűket, meglepetésükre 4 hitelesítést is találtak a gyűrűk belső oldalán. Ez a kapcsolat és ez a szombólum már négyszeresen is hitelesítetté vált.

Ez a történet számukra nem egy idióta, agyament flancoskodás, hanem továbbláttak ezen és egy házassági felfrissítésnek tekintették. Újra átélték a kapcsolatukat, beszélgettek róla, együtt mentek el az ékszerészhez, … Szóval ez a megújítás szimbolikusan is és fizikai szinten is megtörtént.

Van egy barátnőm, aki házasságban él, de sohasem kapott gyűrűt. Eleinte azért, mert annak is örültek, ha a hétköznapi kiadásokra futja. Ma már megtehetnék, de a férfi szerint nem fontos. Van a család életében fontosabb is. A barátnőmön látom, hogy ilyenkor mindig megbántódik. A férfi viszont nem érzi.

Persze a témát több szempontból ki lehetne bontani, de most ezt néztük meg.

————————————–
Ajánló:

1. Család- és LélekállításSzeged
2019. augusztus 24. szombat 9:30

2.Ingás Sorstisztítás Update
Csak tanfolyamot végzetteknek!
2019. szept. 14.

3. Ingás Sorstisztítás tanfolyam
Szegeden és online is szombatonként.
2019. szept. 21.

 

 

 

 

2019-ben védett faj a férfi

 

Napi Ildi: Az év védett faja – a férfi
Bevezető – mit jelent 2019?

Az idén jobban kell vigyázni a férfiakra. Úgy kell rájuk tekinteni mint egy veszélyeztetett fajra. Mondom miért.

Ez egy hatásvadász, marketinges felütés, de most használtam, mert érdemes felkapni a fejünket és komolyan venni.

Az Életforgatókönyv szerint számolom az emberek és évek küldetésszámát. Eszerint az idei év egy 30-as esztendő. Minden évnek van kiemelt témája. 2019-nek is.
2019 = 20 + 1 + 9 = 30
2019= 30/3
3: a hármas a tanulásról, fejlődésről és a bölcsebbé válásról szól.

0: a nulla a mindent vagy semmit száma. Jó értelemben a teljességet, a mindent, problémaként a hiányt képviseli.

A forgatókönyvi szakaszokban az első szám inkább a nőkre vonatkozik, a második a férfiakra. A nők így az idén a 3-ast kapták feladatul, a férfiak a 0-t.

2019-ben a férfiak egy komoly útelágazáshoz érkeztek. Fejlődnek vagy meghalnak. Ijesztő, de van megoldás.
Nemrég évezredet váltottunk

Úgy érzem, a nők kevésbé vannak bajban, mert sokan ráhangolódtak az “idők szavára”. 1000 évig 1-gyel kezdődtek az évszámok, ami jól leírta a kemény, férfias világot. Az énközpontúság és az önérvényesítés hajtotta előre az emberiséget.
2000 óta a 2-es a vezérmotívum, ami az együttműködésről, a ráció helyett az intuícióról szól. Az előző évezredben még a spiritualitás is a hatalomszerzés egyik eszköze volt. A 2-es összhangban áll a női nemmel, így a nők 2000-2999-ig helyzeti előnyt élveznek.

Bizonyára észrevetted, hogy önismereti tanfolyamokon, jóga órákon, előadásokon, elvonulásokon, terápián 90%-ban nők vesznek részt. Saját maguk megismerése, fejlesztése valahogy nekik fontosabb.

Mivel 2019 egy 30-as év a nőkre a 3-as vonatkozik, a férfiakra 0.

Miért vannak veszélyben a férfiak?

Azért, mert ez az év számonkéri tőlük, vajon hogy állnak a saját történetükkel.

  • Akarnak-e fejlődni?
  • Az önismeret fontos-e számukra?
  • Szeretnének-e kihozni valamit az életükből?
  • Van-e jövőképük, valami ami lelkesíti őket?
  • Szoktak-e számot vetni az eddigi életükkel?
  • El szoktak-e gondolkozni az életük alakulásán, és ha nem tetszik, átértékeltek-e bármit is?
  • A megszerzett tapasztalatokat bölcsességgé tudják-e formálni?
  • Képesek-e megbocsájtani, elengedni, felülemelkedni?
  • – …

estig tudnám sorolni.

A következmények

Mivel a férfiak számára ez egy számonkérő év, így a vizsgát sikeresen le is lehet tenni, de meg is lehet bukni. Az élet iskolájában – ha valaki végképp fejlődésképtelen – a végleges bukás a halál. A halál  – vagy ahogy én szeretem hívni, a nagy átváltozás – nem büntetés, csak nem érdemes tovább húzni azzal az időt, ha látszik, hogy nem fog változás történni. Alapos újratervezés után új szerepben, új körülmények között, hátha jobban sikerül majd.

Az Életforgatókönyv szerint 2019. 30-as év, amelyben a 0 jelzi a férfiak feladatát.
Üzenet a kétségbeesett nőknek

Ha megijedtél, mert a te párod, apukád, szeretted nem fejlődik, azért ne ess kétségbe. Nem csak tanfolyamokon, családállításokon lehet bölcsebbé válni. Valamennyien kölcsönösen hatunk egymásra.

  • Pusztán a hozzáállásunk, a létezésünk, ahogy élünk, inspiráló lehet a másik ember számára. Például amikot te el tudtad képzelni, hogy másképp is lehet csinálni és sikerült.
  • Ha elmesélsz egy esetet, az nyomot hagy.
  • Változást indíthatsz el, ha csak beszélgetsz valakivel és nagyra értékeled a képességeit vagy azokat az adottságait, amiket ő nem vett észre.
  • Még az is lehet, hogy megkérdezi, szerinted min kéne változtatni, merre induljon.

A család- és lélekállítás remek lehetőség rátekinteni egy elakadásra.
Téged mi tart távol attól, hogy változzon az életed?
Legközelebb 2019. aug 24. szombat Szeged 9:30

————————————–
Ajánló:

1. Család- és LélekállításSzeged
2019. augusztus 24. szombat 9:30

2.Ingás Sorstisztítás Update
Csak tanfolyamot végzetteknek!
2019. szept. 14.

3. Ingás Sorstisztítás tanfolyam
Szegeden és online is szombatonként.
2019. szept. 21.

 

Kapcsolódó írásaim:

 

"Hozzon a mi életünk jó gyümölcsöt!
Bárcsak javunkra szolgálna, hogy embernek születtünk!
Bárcsak képesek lennénk mind, Magasztosnak lányai, fiai a tökéletes munkálkodásra,együttérzésből a világ iránt,istenek, emberek javára, üdvére!"