2018. március hónap bejegyzései

Életforgatókönyv: a 11-es mesterszám

Napi Ildi: Az élet értékes – a 29/11-es mesterszám

Húsvétkor írom ezt a cikket és ezért a 29/11-es mesterszám témáját választottam.
Bár Jézus idején a 33-ról kéne szólni, de az csak a 11 és a 22 után lenne érthető.

Melyek a mesterszámok?

A 11, a 22, a 33, a 44, … mesterszámok.
Manapság sokan élnek közöttünk ezekkel a küldetés-számokkal. Bár a 44-esekből még kevés van. 55-ösök pedig még nem születtek.

————-

Egy kis segítség

A saját küldetésszámodat te is ki tudod magadnak számolni.
Add össze a születési dátumod számait, majd az eredményt számjegyeit ismét add össze!
Például így: 1972. 08. 16.
1+9+7+2+8+1+6 = 34/7

2008. 07. 06.
20+8+7+6 = 41/5

A módszer 2018. aug. 25-től megtanulható.

————-

Az élet értékes: a 29/11-es küldetésszám. Életforgatókönyv, a lélek fejlődési szakaszai és tanulnivalói.

A mester számmal rendelkezés azt jelenti, hogy ebben az életben valamit már mesterien kellene tudni csinálni. Mindegyik mesterszám másban kéri számon a mesterré válást.

A 29/11-es szülötteknek azt kell közvetíteniük az életükkel, hogy az élet értékes.
Már maga az, hogy élhetünk, egy nagyszerű lehetőség.
Milyen szerencsések vagyunk, hogy van kezünk, lábunk. Hogy erre a földrészre (egyáltalán embernek) születtünk. Hogy van mit ennünk, olvashatunk, fejleszthetjük magunkat.

Ennek a témának vannak nagyszerű képviselői:
– Ilyen például a kéz- és lábnélküli Nick Vuicic.
– Vagy a többször elabortált, mégis megszületett Melissa Ohden.
– Vagy az agyvérzésen átesett Jill Bolte Taylor.

  • De nem csak ilyen média felhajtáson keresztül lehet az életünkkel képviselni az élet értékességét.
  • Hanem úgy is, ha egy 29/ 11-es küldetésszámú ember például gyereket szül, akár többet is. Hiszen tovább adja az életét.
  • Vagy tiszteli a szüleit. Akkor is, ha azok nem az elképzelése és elvárása szerintiek.
  • Ha foglalkozik a saját vagy mások egészségével.
  • Segítő foglalkozást választ.
  • Ha tanít másokat és abban az élet felismerései is helyt kapnak.

A hétköznapjaink 29/11-es mesterei a masszőrök, a védőnők, a rehabilitációval foglakozók, a biogazdálkodók, …
A sor a végtelenségig folytatható, annyira sokfélképpen lehet közvetíteni, hogy az élet értékes.

A mester, aki nem mester
  • A baj csak az, amikor valaki 29/11-esként szidja vagy kritizálja a szüleit, hogy azok mit csinálhattak volna másképp.
    Ilyenkor nem ismeri fel, hogy maga az élet az értékes, hogy az életet ő maga választotta és ez egy szüleitől kapott lehetőség. Mert ez a legtöbb, amit kaphatott. Nem a jólét és a jó szülők ígérete, hanem az életet.
  • Az sem mester, aki nem von le következtetéseket, nem ismeri fel az életet tanulságait.
  • Az sem él a 29/11 lehetőségével, aki nem akar semmit sem kihozni magából.
    Nem akar házasodni, családot alapítani, segíteni, …

Ha valamelyik gyermeked vagy családtagod 29/11-es, mondd el ezt neki!

A többi mesterszám
  • A 11-eseknek az élet kezdeti felismeréseit, az élet értékességét kell közvetíteniük.
  • A 22-esek alkalmazzák, amit a 11-esek megértettek.„Én már jól csinálom és segítek neked, hogy te is tudd jól csinálni.”
    Nekik tudniuk kell együttműködni másokkal.
  • A 33-asok feladata a bölcsebbé válás és a magasabb szintű tudás elérése. Ők már tudják, amit a 11-esek és a 22-esek és ez alapján teremteni is tudnak. (Persze butaságot is, akár a félelmeiket is megteremthetik.)
  • A 44-esek már tudják, hogy a szeretet alapon működő dolgok az értékesek, … Úgy tudnak teremteni az anyagi világban, hogy nem ez számít nekik, hanem a szeretet.
  • 55-ösök még nem születtek és ilyen dátumú napok sincsenek.
    Hogy ők mihez értenek, azt le se merem írni.
Mester-e a mester?

Attól még hogy valaki mesterszámmal született, nem biztosítja, hogy azzá is válik. Ez egy lehetőség és egy cél. Ezt kell elérni. Viszont ha valaki nagyon tanácstalan 29/11-es létére, a fenti információ talán segítenek majd neki.

 

————-

Aktuális:

1. 2018. ápr. 07. szombat 9:30-tól
2018. máj.
Család- és Lélekállítás

2. 2018.
Játékterápia

3. 2018. aug. 25-től
Életforgatókönyv – Sors- és Küldetéselemző tanfolyam


———————–

“Bárcsak veszteségek nélkül is képesek lennénk értékelni azt a nagyszerű lehetőséget, amely adatott.”

—————-
Kapcsolódó írásaim:

Egy speciális küldetésszám

 

Napi Ildi:
Egy speciális sorsfeladat – a 39/12-es küldetésszám

————-

Aktuális:

ÉFT – Érzelmi Felszabadító Tecnika (márc. 29-től)
Család- és Lélekállítás
Játékterápia

———————–

A minap egy olyan esettel találkoztam, ahol egy nagyon tehetséges férfi nem használta azt a tudást, amit mások nagyon nehezen szereznek meg. Inkább dolgozik is meg nem is, de leginkább kritizálja a feleségét. Szerinte nem jól takarít. A gyerekeket sem látja el úgy, ahogy kellene. Ezért sokat van otthon és “besegít” a feleségnek. Nagy valószínűséggel sok férfi meg lenne elégedve egy ilyen feleséggel. De ő nagyon kritikus.

Az Életforgatókönyv és a küldetésszám megmutatja mit mikor kell csinálni, mivel van sorsod, dolgod.

Ingával kellett jobban utánanézni a dolgoknak és az jött ki, hogy a küldetésszámán keresztül fogjuk megérteni a problémát.

———

Egy kis csemege:

A küldetésszámodat te is ki tudod magadnak számolni.
Add össze a születési dátumod számait, majd az eredményt számjegyeit ismét add össze!
Például így: 1972. 08. 16.
1+9+7+2+8+1+6 = 34/7

Most csak ennyit. A küldetésszámokról egy másik levélben lesz szó majd.

———-

Ez a férfi 39/12-es feladattal született.

A 39/ 12 egy speciális sorsszám. Mivel a 12-es élet egy karmazáró élet. Itt fordul elő először a 12-es szám.

30/3, 31/4, 32/5, 33/6, 34/7, 35/8, 36/9,
37/10, 38/11, 39/12, 40/4, 41/5

A 12-es életben vizsgázunk az összes eddigi életünkből. Ha valaki hajlandó szembenézni vele, egy kicsit megrángatós élet lesz. De leggyakrabban nem szoktak. Sok 39/12-es lapít és csak “ki akarja bekkelni” az életet.
Erről most csak ennyit.

Visszatérve a kliensre:
A születéséről is kellett beszélgetnünk, amiről megtudtam, tulajdonképpen halva jött a világra, de újraélesztették. És ez egy nagyon fontos momentum volt a vizsgálódásunk szempontjából. Csak akkor még nem értettem, miért.
A kényszer, az árulás és hasonló szavak jöttek ki hozzá.

————–

Ajánló:

Ha meg szeretnéd tanulni az Életforgatókönyv módszerét, akkor erre máris van mód a kolléganőmnél, Odrobina Mártinál (megkérdeztem, van még 1-2 hely).
Szeged, 2018. ápr. 14-15. és 21-21.
Részletek itt.

Életforgatókönyv – Sors- és Küldetéselemző tanfolyam
Hajdú Ildikóval pedig az év második felében.
Részletek hamarosan.

—————

A csel

Azután meg kellett vizsgálni az összes előző életét itt a Földön, ahol azt mutatta az ingás táblázat, hogy ő még sosem inkarnálódott férfiként. Sőt, ezt ebben az életében ugyanígy szerette volna folytatni. Neki bejött a női lét és esze ágában sem volt próbálkozni a férfi élettel.

Ezért a fogantatás előtt a spirituális hierarchia ( fogalmazzunk így) megígérte neki, hogy ha most bevállalja a férfi szerepkört, akkor nem kell élnie. Elég lesz csak a magzati kor végéig eljutni. Aztán visszafordulhat. Gyanítom, ritkán csinálnak ilyen turpisságot a magas szintű segítőink, de most ehhez kellett folyamodni.
Ám az orvosok újraélesztették a kisbabát. Ez azért volt lehetséges, mert a valódi feladatot eltitkolták a “lélek” előtt. Azt, hogy neki igenis élni kell. Egyszerűen ki kellett cselezni, hogy rávegyék erre a szerepre is.

Ekkor értettem meg, hogy legutóbb, amikor Ingás Sortisztítással betöltöttük neki a személyes lélekprogramját – ugyanis ebben voltak hiányosságai – miért ellenkezett annyira a rendszere, és most miért kellett újra próbálkozni. Pedig azt hittem legutóbb sikerült.
Valójában nem teljesen, mivel ő így, ebben a formában nem akart itt lenni. Egy másik szerepkörre vágyott. Újra és újra meg akarta tapasztalni a női létet. Azonban ezt most nem lehetett megúszni. Ráadásul nem egy ilyen életben, a 39/12-es karmazáró évben.

Az inga és a Felső Én segítségével megbékítettük a sorsával. Nem volt könnyű.
Remélem, a felesége is nagyon hálás lesz érte, ha végre a saját karrierjével foglalkozik majd a férj és nem a sarkokat ellenőrzi, hogy alaposan ki lett-e porszívózva.

————-

Ajánlatom:
  1. Csütörtökön kezdődik:
    ÉFT – Érzelmi Felszabadító Tecnika ( márc. 29.)
  2. Család- és Lélekállítás (ápr. 07.)
  3. Játékterápia

———————–

 

„Bárcsak megtalálnánk, amiért itt vagyunk és azt tennénk, amiért itt vagyunk!”

—————-
Kapcsolódó írásaim:

 

 

Mitől múlik el a bűntudat?

 

Napi Ildi:    Hogyan múlik el a bűntudat?

A minap azt kérdezték tőlem, hogy hogyan lehet elmúlasztani a bűntudatot és a szégyenérzetet.

Hát, simán – válaszoltam volna könnyedén. Végül is ez az igazság. Na de ehhez kell egy eszköz, mert spontán elengedni felnőtt korban nagyon nehéz.

—————

Megoldás: ÉFT – Érzelmi Felszabadító Tecnika

Tanfolyami kezdés: 2018. márc. 29. csütörtök
Szegeden személyesen vagy akár online

—————

A bűntudat nem változtatja meg a múltat, a szorongás nem teszi szebbé a jövőt. Inkább ÉFT-zz!Bizonyára van olyan emléked, ami a mai napig kellemetlen.

  • Mondjuk valakinek mondtál valamit, de már megbántad.
  • Vagy tettél valamit, de ma már másképp csinálnád.

És néha ezek a kellemetlenségek felidéződnek.
Ilyenkor valami furcsa, szorongató érzés járja át a tested, lelked.

Levél

Egy kliensem ezt írta egyszer:

Mit lehet ezzel tenni?
Nagyon rossz, hogy vannak olyan dolgok, amik régen történtek, mégis bántanak. Ma már másképp tenném ezt, hiszen sokat változtam, bölcsebb lettem. A rossz az, hogy ez nem elég, ezt a terhet mégis cipelem.

Felelevenedő emlékek

Van, hogy akár sok-sok évvel ezelőtti dolog jut eszembe és ilyenkor nagyon rossz érzések kerítenek hatalmukba.
– Vajon miért mondtam akkor azt?
– Miért cselekedtem úgy?
– Az a valaki vajon haragszik még rám?
– Hogyan múlhatna el ez a dolog?
– Mit kellene tennem?

– Nem elég az, hogy tanultam belőle?
A múlton már nem tudok változtatni és nem is tehetek ellene. Jó lenne, ha mégis elmúlna az időnként előtörő bűntudat. “

Hova bújjak?

A viselkedésemet szerintem nagyban befolyásolja a bűntudatom. Még ha ezeréves dologról van szó akkor is. Vannak komolyabb dolgok és vannak apróbb dolgok, attól függ miről van szó. Lehet egy apróság is. Ilyenkor az csak kínosan érzem magam a másik ember társaságában és csak remélem, hogy a másik nem emlékszik arra a kínos szitura. 🙂 (Miközben felolvastam valamit, hangosan elböffentettem magam.)
De magamban azt mondom, hogy úgy sincs olyan szerencsém, hogy ne emlékezzen rá, és ez annyira ciki. Hova bújjak, menjünk már innen. Jó lenne ezt is elfelejteni, de hogyan?

Komolyabb dolog esetén még jobban befolyásolja a viselkedésemet. Olyanokat tettem, amiket már szégyellek és megbántam. Nem is értem, akkor hogy tehettem, mondhattam ilyet. Ma már nem tenném, nem mondanám. Még súlyosabb, amikor össze is vesztünk emiatt. (Elszerettem a párját, bár azóta is vele vagyok.)
Az egyik ilyen bűnöm szinte paranoiássá tett. Annyira összpontosítottam, nehogy találkozzak a másikkal. Valójában féltem tőle. A szégyen is elég lett volna, hogy kerüljem, de itt konkréten rettegtem.

Nem akarom újra átélni

A szégyenteljes pillanatok miatt “csak” nem akartam találkozni másokkal, nehogy előtörjenek az emlékek és feltörjenek a negatív érzések. Én ezt nem akarom újra és újra átélni.
(Nem találkozom a csoporttársaimmal, mert annak idején puskáztam és csúnyán megalázott a tanár.)

Megváltozott viselkedés

Tehát félek, szorongok tőle. Félek, hogy kellemetlen szituációba keveredek, lenéző pillantást vetnek rám. Kialakult bennem, a megfelelési kényszer. Be akartam bizonyítani, hogy “már nem vagyok olyan”.
Például régebben kért kölcsön egy rokonom és nem adtam neki. Ezért azóta mindenkinek adok kölcsön. De igazából arra vágyom, hogy ő is lássa, már adok kölcsön. Ez enyhítené a bűntudatomat. Nem csak a vele való találkozástól félek, de még a helyszínt is elkerülöm, ahol történt. Hiszen az is fel tudja eleveníteni a dolgot.”


Az emlékeket és a gondolatokat az érzések segítenek fenntartani.
Az ÉFT először az érzést csillapítja, majd szinte kitörli a gondolatot is. Mintha sose gondoltad volna.
Vagy tudod gondolni, de már nem érdekes.

Emlékek

Ha vannak szörnyű emlékeid, akkor azok is feloldhatóak.
Egy ÉFT kopogtatás végére mindenre fogsz emlékezni, csak az emlék teljesen közömbös lesz. Hiába ért annak idején egy trauma, emlékezni fogsz rá, de nem fog érdekelni.

Szeretnél ilyet?

Akkor itt a lehetőség. Tanuld meg a módszert.
Akár ingyen a neten,
vagy részt vehetsz egy tanfolyamon is.

ÉFT – Érzelmi Felszabadító Tecnika

Kezdés: 2018. márc. 29. csütörtök
Szegeden személyesen vagy online

Én nem csak a módszert adom át, hanem a gondolkodásmódot is.

 

—————————–

TIPP!

Kapcsolódó módszer – próbáld ki!
Megbocsátó formula

—————

Ajánló:

1. Játékterápia

  • Szeged, 2018. ápr. 13. péntek 10-15:00

2.  Család- és Lélekállítás

  • 2018. április 07. szombat 9:30-16:00
  • 2018. május 12. szombat 9:30-16:00

3.  Byron Katie est

Szenvedést okozó gondolatok megszüntetése

  • Szeged – 2018. május. 22. kedd 17-21:00

 

 

 

 

Tünettel leleplezni egy családi titkot

 

Napi Ildi: A piros arc leleplez valamit a családi lelkiismeretben

Egyszer egy férfi azzal a problémával keresett meg, hogy gyakran kipirul az arca.

Nem mindig és nem is mindig indokolt esetekben. Sport közben persze kipirosodik, de gyorsan el is múlik. Viszont ha olykor eltitkolna, vagy nem szívesen mondana el valamit, vagy csak másképpen kellene viselkednie, akkor elpirul. Ezek nem is igazán hazugságok, csak nem szívesen viselkedne nyíltan. Ilyenkor az elpirulás úgy működik, mintha valami rejtett erő le szeretné buktatni.

———————-

AJÁNLATOM:

Ami az én életemet megváltoztatta:

ÉFT tanfolyam és terápia
Szegeden és online
2018. márc. 29-tól csütörtökönként

———————-

kipirult arc - egy tünet, amely leleplez két családi titkot. A pirulás célja rendezni a családi lelkiismeretet.Sose becsüljünk le egy tünetet!

Ez látszólag banális probléma. De sose becsüljünk le egy tünetet!

Neki is álltunk feltérképezni a témát. Hamar eljutottunk egy családhoz tartozó lélekhez, akinek az apja a kliens nagyapja. Tehát a nagyapának „balkézről született” egy fia, akiről még csak soha nem is szerzett tudomást. Az anya tudta, kitől lett gyermeke, de sem a fiúnak, sem a férjének, sem a valódi apának nem mondta el soha.

Így ez a gyerek két családhoz is tartozott, de csak az egyikről tudott.

Az apa családja nem szerzett róla tudomást. Így családtörténeti szempontból valaki hiányzott ebből a családból. Mivel nem ismerték, nem is ismerhették el. A családi lelkiismeretben ilyenkor valami rendszerint megmozdul. A rend szeretne helyreállítódni. Valami jelezni fogja, hogy itt hiányzik valaki. Előbb-utóbb lesz valaki, aki ugyan tudattalanul, de képviseli a hiányzó embert.

Kiül az arcra az eltitkolhatatlan titok

Ez lett a kliensem. A titkot mutatta az arca. A pirosságot nem lehetett leplezni. Könnyebb lett volna, ha a háta vörösödik ki, de akkor nem mutatkozott volna meg az a valami, ami mindenképpen látszódni akart.

A korrekciók során ÉFT-vel és ingás családállítással beemeltük az el nem ismert gyermeket a családba és elismertük a helyét, a sorsát és az áldozatát. Majd függetlenítettük a kliens sorsát ettől a szereplőtől.

Két arc – két titok

Aztán teszteléskor meghökkentem, mert az derült ki, hogy ez még csak fél megoldás és folytatnunk kell a feltárást. Meglepetésemre egy pontosan ilyen történet bukkant elő az anyai ágról is. Ott is találtunk a nagyszülői generációban egy hiányzó gyermeket. Az a gyermek is a családhoz tartozott, de róla már sem az anyja, sem az apja nem tudta, hogy nem a nevelő apja a valódi apja.

Ha belegondolunk ez nem is olyan furcsa. Hisz sok évvel ezelőtt egy görbe estén jól szórakozott egy csinos lánnyal, majd mindketten a párjukkal folytatták az életüket – akár. És ebből az érdekes élményből lett a gyermek, akiről sosem derült ki, hogy más az apja, mint akiről azt gondolták.

Ezt a gyermeket is beemeltük a rendszerbe és rendeztük a családok lelkiismeretét. Majd őt is függetlenítettük a kliensem sorsától.

Na, ekkor lett elvégezve a munka.

Én a tudatban hiszek. Ott akadnak el a dolgok és ott is oldódnak meg.

Bár a piros arcra szedhetünk magnéziumot és kenegethetjük Gigi krémmel is, de a a valódi ok feltárása és korrekciója nyújtja a valódi megoldást.

————————–

Ajánlatom:
  1. Ami az én életemet megváltoztatta:

ÉFT tanfolyam és terápia
Szegeden és online
kezdés: 2018. márc. 29. csüt.

  • érzelmek megváltoztatására,
  • gondolatok törlésére,
  • emlékek halványítására,
  • öngyógyításra,
  • tudatalattival beszélgetni,
  • elengedni,

A tanfolyam nem csak a módszerről szól, hanem egy új gondolkodásmódról is.

2.   Játékterápia

  • Szeged, 2018. ápr. 13. péntek 10-15:00

3.  Család- és Lélekállítás

  • 2018. április 07. szombat 9:30-16:00
  • 2018. május 12. szombat 9:30-16:00

4.  Byron Katie est

Szenvedést okozó gondolatok megszüntetése

  • Szeged – 2018. május. 22. kedd 17-21:00

 

 


 

 

„Bárcsak felismernénk a lehetőséget, amikor mentesek lehetünk a szenvedéstől és a szenvedés okaitól!”